1.

Idézetek Sziénai Szent Katalintól, Dialógus c. könyvéből.

     "Azt is tudatom veled, hogy az összes erények és összes hibák a felebarát közreműködésével bontakoznak ki. Aki gyűlöl engem, a felebarátnak és önmagának (első számú felebarátjának) árt, mind általában, mind különlegesen. Általában azért, mert ti arra vagytok kötelezve, hogy szeressétek a felebarátot, mint önmagatokat; szeretvén támogatnotok kell őt lelkileg - imádsággal és szóval, tanácsot adva és segítve őt lelkiekben - és anyagilag a szükségletei szerint, vagy ha más lehetőség nincs, az akarat vágyakozásával. Aki nem szeret engem, nem szereti őt sem; s mivel nem szeret, nem is segít, hanem árt: mindenekelőtt önmagának, mert megfosztja magát a kegyelemtől; aztán a felebarátnak, mert megvonja tőle azokat az imádságokat és édes vágyakat, melyeket köteles lenne érte fölajánlani. Minden segítségnek, amit neki nyújt, abból a felebaráti szeretetből kell származnia, amely az irántam való szerelmének következménye. És ugyanígy minden rossz, amit elkövet, a felebarát kárára van, hiszen aki nem szeret engem, az nem szereti a felebarátját sem; sőt minden rossz annak a ténynek következménye, hogy a lélekből hiányzik az én szeretetem és a felebarát szeretete.

     Ha az ember nem teszi a jót, abból az következik, hogy a rosszat teszi. S kinek teszi ezt a rosszat? Mindenekelőtt önmagának, aztán a felebarátnak. Nem nekem, akinek nem tud ártani; hacsak nem annyiban, hogy én a magaménak számítom, amit mások ellen követ el. Önmagának a bűn kárát okozza, amely megfosztja a kegyelemtől, s ennél nagyobb rosszat nem tehet magának. A felebarátnak azzal okoz kárt, hogy megfosztja a szeretettől, amellyel tartozik segíteni őt, úgy, hogy szent vágyakat és imádságokat ajánl fel érte. Ez az általános segítség, amit minden értelmes teremtmény számára nyújtanotok kell.

     A különleges segítség az, amit a hozzátok közelebb állóknak adtok. Velük szemben arra vagytok kötelezve, hogy szóval, tanítással és a jótettek példájával segítsétek minden szükségben; tanácsot adva egyszerű szívvel, mintha csak magatoknak tennétek, az önszeretet minden szenvedélye nélkül.

     A bűnös ezt nem teszi, hiszen nincs benne a felebaráti szeretet. Mivel pedig nem teszi, különlegesen árt. Nemcsak azzal, hogy a jót, amit megtehetne, nem teszi meg, hanem azzal is, hogy a rosszat megteszi és folyamatosan teszi. Hogyan? A következőképpen. Tudod, hogy kétfajta bűn van: belső és külső. A belső vagy lelki bűnt akkor követi el a lélek, amikor megfogalmazik benne az erény gyűlölete és a bűn tetszése, azaz az érzéki önszeretet tetszése, amely megfosztja őt attól az érzülettől, amellyel Irántam és a felebarátai iránt kellene élnie. Miután pedig megfogalmazott benne a bűn, egyik bűnt a másik után hozza világra a felebarát ellen különféle módokon, úgy, ahogy gonosz érzéki akaratának tetszik. Néha azt látjuk, hogy kegyetlenségeket szül: általánosan vagy különlegesen. Általános kegyetlenség az, amikor a bűnös önmagát és más teremtményeket a kárhozat és a halál állapotában látja (mivel meg vannak fosztva a kegyelemtől), de annyira kegyetlen, hogy nem nyújt segítséget sem önmagának, sem másoknak az erény szerelme és a vícium gyűlölete által. Az ilyen kegyetlen lélek egyre szélesebbre tárja kegyetlenségét: nemcsak azzal, hogy erény példáját nem adja, hanem azzal is, hogy igazi rossz akarattal átvéve az ördög dolgát, amennyire csak tudja, elszakítja a teremtményeket az erénytől és a víciumba vezeti őket.

     Ez a kegyetlenség a lélek ellen irányul, mellyel szemben eszköz lett, hogy elvegye életét és halált adjon neki. De a test ellen is irányul kegyetlensége, hiszen - hogy kielégítse bírvágyát - nem csupán a saját vagyonával nem nyújt segítséget a felebarátjának, hanem még az övét is elveszi, megrabolván a szegényeket: néha hatalmaskodó tettel, máskor csellel és álnoksággal megvásárolja dolgaikat, sőt néha magukat a személyeket is. O szánalomra méltó kegyetlenség! Nem lesz része irgalmasságomban, ha vissza nem tér a jóságra és a felebarát iránti jótékonyságra a bűnös.

    Néha sértegető szavakat hoz világra, melyeket gyakran követ emberölés. Máskor szemérmetlenséget szül a felebarát személyében, s ezáltal bűzzel teli vadállattá válik; és nem csupán egyet vagy kettőt mérgez meg, hanem mindazt, aki szeretettel vagy egyszerűen csak azért közeledik hozzá, hogy beszélgessen vele, megmérgezi. A gőgöt is megszüli, mert a túlzott önbecsüléssel magára vonja a felebarát utálatát - azáltal, hogy nála nagyobbnak tartja magát -, s így jogtalanságot követ el ellene. Ha pedig egy Államnak az ura, igazságtalanságot és jogtalanságot hoz napvilágra és emberek kereskedője.

     Ó drága leányom, bánkódj csak az engem ért megbántások miatt, és sírj e halottak felett, hogy imádságod lerombolja az ő halálukat! Most már látod, hogy mindenütt és mindenfajta ember bűnöket hoz a világra, és ezt a felebarát felé és a felebarát által teszi. Nélküle nem történne bűn, sem rejtett, sem nyilvánvaló; a rejtett bűn ugyanis az, amikor nem adják meg a felebarátnak, ami őt megilleti, a nyilvánvaló pedig az, amikor megszületnek a víciumok, amint már mondtam.

    Így tehát világos az igazság, hogy minden bántás, amit ellenem követnek el, a felebarát felé valósul meg."

/6. fejezet/