, de ez a világ még nincs teljesen alávetve neki. Krisztus országa nem fog győzni a gonosz hatalmainak utolsó támadása nélkül.
681 Az ítélet napján, a világ végén Krisztus el fog jönni dicsőségben, hogy beteljesítse a jó végső győzelmét a rossz fölött, melyek mint búza és konkoly a történelem folyamán együtt nőttek föl.
682 A dicsőséges Krisztus, amikor az idők végén eljön ítélni eleveneket és holtakat, nyilvánvalóvá fogja tenni a szívek titkos gondolatát és meg fog fizetni minden egyes embernek cselekedetei szerint és aszerint, ahogyan elfogadták vagy elvetették a kegyelmet.
Idézet vége.
-------------------------------------------------------------------------------
Nem tudom kell-e magyarázat?
Tehát, a Katolikus Egyház szerint Krisztus vissza fog jönni, dicsőségesen.
De ám addig az egyház uralkodik! Itt a Földön, gyakorlatilag nincs ezer éves Messiási uralkodás, hanem az Egyház uralkodása ez az ezeréves uralkodás. Jézus Krisztus, mint király földi ezeréves uralkodás tana a katolikus egyház szerint:
ERETNEKSÉG!
Ezzel vannak némi Bibliai problémák, - persze már idejét múlt történelmi tévedések is, amit maga a Katolikus Egyház is - néhányszor - elkövetett.
Ha igaz lenne, amit a Katolikus Egyház mond (itt), hogy
most, jelenleg lenne a Biblia által írt ezeréves uralkodás, az Egyház által, akkor:
- dárdáinkból kasszákat kellett volna csinálnunk
- miért szól az egész történelem háborúkról?
- nép a népre többé nem kellene, hogy fegyvert fogjon
- miért érzem mindig hogy süvít a fejem fölött a rakéta?
- ezer évekről kellene egy emberéletnek szólnia
- miért halunk meg olyan korán?
- egész Földgolyóbisra kell szóljon ám a béke, jólét
és minden embernek éreznie kell ám, nekem is.
- hahó küldene egy kis pénzt nekem valaki?
Mondjuk a Katolikus Egyház?
Elfelejtettétek, hogy itt a Mennyország?
Én is, én is, én is érezni akarom!
Nemcsak úgy humbug, hanem valóságosan.
Ide a jólétet, békét és biztonságot!
és stb. stb. stb.
Ugye nem akarjátok, hogy csatoljak képeket a mostani Valóságról:
Félretéve.
Hagyjuk ezt a buta képet.
A katolikus hívek nem szokták megkérdezni vezetőiket, hogy ugyan már, hogyan uralkodik ebben a világban az Egyház? Mutasson már rá, mik az uralkodás jelei, bizonyítékai? Hogyan valósul meg, épp most?
Itt a hangsúlyt a hogyanra teszem.
Azt is kérhetném, hozzon már nekem valaki, egyetlen egy bibliai igét, arról, hogy Jézus azt mondta:
"amíg nem leszek itt a Földön addig az egyház fog helyettem uralkodni, mert időigényes, amíg az Atya mindent a lábam alá vet."
Hol van az megírva, hogy a Fiú lába alá vetett ellenségeken, amíg nincs itt a Fiú az egyház tapos, vagyis pontosítsunk: uralkodik?
Mi a különbség, és van-e uralkodás és uralkodás között? Kik az ellenségek? Min kell uralkodni?
Hogyan uralkodik az Egyház?
Valóban, lehetséges, ha én is a vatikáni palotában élnék, én is úgy gondolnám, mivel jól érezném magam, hogy eljött a Kánaán.
Ugye ebben ők se hisznek? Csak mondják. Vagy éppen szántszándékkal, azért mondják, hogy megvezessék azokat, akik nem járnak utána annak miben is kell hinni, ha Jézusban hiszek?
Ez a mostani idő lenne a Kánaán? Krisztus ezer éves uralkodása?
? Amit az egész Föld minden lakosa érez?
És!
Ami még a legfontosabb, testközelből látván - egyéni tapasztalatból - a Katolikus Egyház üdvöt hozó, ezeréves királyságának a békéjét, szolgálatát, abból aztán igazán megláthattam, hogy abban minden volt, csak éppen nem a szentség, a tisztaság, a béke és az öröm.
Ezekben a képmutató szervezetekben tisztességes, igaz Isten hívő nem tartozik, mert ahol a képmutatás, mások kigúnyolása, megvetése, megalázása találtatik, hamis,
okkult, nem keresztény vezetőkkel, vagy keresztény vezetőket rosszra kényszerítve, csalással, lopással fűszerezve
nem Istentől való, főleg, ha éppen azokkal és azokon követjük el, akik Jézus Krisztus nevét segítségül hívják.
Tehát a Katolikus Egyház jelenlegi ezeréves uralkodása, amit Jézus Krisztus neve alatt végez, éppen nem a Bibliai értelemben vett ezeréves uralkodást jelenti. Aminek értelmében, ahol szentség, igazságosság lakik.
Számukra ugyan lehet, saját kifordult mércéjük szerint, hogy ez a Kánaán. Sőt, mivel profitálnak belőle, - a bűnös cselekedetekből (jól szörföznek a hullámokon) - bizonyosan. Az Igazaknak és a pogányoknak, és más keresztényeknek azonban ez a jelenlegi időszak: nem a Kánaán.
Abban tehát egyetértünk a Katolikus Egyházzal, hogy azok a katolikusok megkapták az ezeréves mostani Kánaánjukat, akik jól szörföznek a bűnökkel teli bűnös világban, maguk is bűnöket elkövetve. Számukra tehát nem szükséges, és nem kell, további ezeréves Jézus Krisztus Király alatti földi Kánaán, ahol szentség, és igazság lakik. Nem is tudnák, hogyan kell abban élni, hiszen most éppen másban gyakorolják magukat.
Még egyszer írom, elhihetjük, és elhiszem, amit mondanak: Számukra eljött a Kánaán, és nem várnak olyat, mint '
Jézus' földi királyként való visszajövetelét, aki szentségben és igazságban uralkodik fölöttük. Köszönik szépen Jézus Krisztus, mint király ezer éves uralkodásából nem kérnek,
mert ők éppen azt valósítják meg, a saját királyságukkal és a saját királyukkal.
Ez a tanításuk azonban így nem más,
mint Isten Szavának meghamísítása.
A Biblia ugyanis tele van a földi ezeréves Messiási uralkodásról szóló üzenetekkel!!
Amely megvalósulása előtt azonban a világ legnagyobb Gonosztól származó hitetése és nyomorúsága vár az emberekre (vigyázat nemcsak a katolikusokra és keresztényekre, hanem az emberekre).
Éppen ebben a korszakban vagyunk! Úgy hívják Nagynyomorúság.
A 674. pont pedig egyenesen az antikrisztus uralmának ágyaz meg.
Egyértelműen írva van a Bibliában, hogy az Antikrisztus, elhitetvén, hogy Ő a Krisztus, megépíti a zsidóknak az ő templomukat.
Az Antikrisztusnál is megtérnek a zsidók ám!!! Teljes számba betérnek, látszatra Krisztushoz! Vagyis az Antikrisztushoz. Éppen az utolsó pillanatban tagadják majd meg.
Ha tehát egészében megtér Izrael, akkor megérkezhet Krisztus?????
Értem én a lényeget, nem az Egyház növekvő fejlődése által, szentségben és tisztaságban való növekedése hozza meg Krisztust a Mennyből, hanem a Katolikus Egyház szerint, a következők beteljesedése:
1. Ha egészében megtér Izrael
2. Ha a gonosz(ok) utoljára megtámadja az Egyházat, és Isten végre felülről rendet tesz.
3. Az egész világon hirdettetik az evangélium.
A történelem a Katolikus Egyház jó néhányszor megpróbálta a zsidókat magához téríteni, hirdetni az evangéliumot az egész világon minden népnek (néha erőszakosan, dehát tudjuk a szentség és tisztaság nem feltétele Jézus visszajövetelének, azt már Jézus betöltötte, szerintük tehát a hirdetésben is megengedett erőszak, nyomás, megfélemlítés, gazdasági, politikai, és természetesen fizikai) + éppen mostanában a katolikusok sokat sírnak amiatt, hogy már üldözik is őket. (nem hordhatják a keresztjüket stb. stb., kirúgják őket a munkahelyükről stb. stb. üldözi őket a csúnya szekularizált világ, mióta a királyi méltóságok mellett nem ülhetnek vezetőik.)
Tehát szerintük lassan tényleg betelik minden feltétel, hogy Jézus visszajöjjön.
Most már azt is értem, hogy a Katolikus Egyház és hívei miért nem törekednek a szent életre. Miért tudják megtűrni maguk között, és magukban a bűnt. Mert annak - számukra és rájuk nézve - az Országban való boldogulásukhoz semmi jelentősége. Ők úgy gondolják: Nyugodtan lehetünk gonoszok, mert Krisztus vére megváltott minket. Őszerintük, nekik nem kell fejlődniük a szentségben. Ha bűnt követnek el, meggyónják. De arról elfelejtkeznek, hogy a szájjal adott bűnvallás, és 'feloldozásuk' (gyónásuk) Isten előtt nem képvisel semmit, ha nem társul hozzá a töredelmes szív bűnvallása, a töredelmes szív őszinte jobbulásának akarása és ez együtt a bűn tényleges elhagyásával.
A bűn definiciója, hogy tudjuk, hogy rosszat tesszük, (ugye itt először is embertársainkkal szemben), de akarjuk és még benne is maradunk.
Képmutatásból ugyan beszélhetünk róla, sőt megvallhatjuk bűneinket, de ha benne maradunk, akkor bűnben vagyunk. (vagyis ha Istent nem szeretjük mindenekfelett a legjobban, és embertársainkat nem szeretjük annyira, mint legalább magunkat)
Krisztus halála, és váltsága az ilyen ember életében - Isten előtt - semmi jelentősséggel nem bír, akkor sem ha az ember azt hiszi, hogy elég volt csak megvallani bűneit, és hinni Jézusban, ugyanúgy folytathatja tovább, minden gonoszságát. Önmagát veri át az ember ezzel a mulandó haszonért, amit a világ kínál neki képmutatásáért cserébe. (Ne higyjük, hogy a Sátán nem áldja meg gazdagon a képmutatókat, képmutatásukért! Dehogy nem! Nem büntetni, hanem megáldani fogja őket. Természetesen csak ebben a világban, a másikban ezekre az emberekre a legnagyobb kínok várnak és pont attól az Gonoszságistentől, akit ő szolgált a Földön, vagyis Lucifertől.)
A bűn nem egy egyszeri megbotlást jelent, hanem folytonos cselekvés, folytonos benne maradás a rosszban. Folytonos céltévesztés. Folytonos - és szándékos - mellé lövése a céltáblának. Ha valaki nem is akar kijönni belőle, akkor benne marad. Ha a bűnben marad, akkor nem Jézus megváltó váltáságban van.
Jézus megváltása azt jelenti, Jézust célozzuk meg! Ha folyamatosan mellé lövünk akkor nem találjuk meg Őt. Ergo megmenteni se tud.
Ez a világon a legegyértelműbb minden ember számára.
Persze, attól még az igaz, hogy nem attól jön el Jézus Krisztus a Földre, ha mi szentek leszünk! De ha nem élünk a hitünk szerint, szentségben és igazságban, dicsőítvén az Atyát, sőt hanem még szándékosan benne is maradunk a bűnben, akárha akármennyit is szentáldozhatunk, gyónhatunk stb. és akármivel magyarázzuk, hogy Isten előtt, hogy mi hiszünk Benne, az egész örökéletünk bukhat rajta, mert akkor Neki szükséges, hogy Bíróként szívünk szándékából induló cselekedeteinket vizsgálja, és ha abban a bűnszándékát, akarását és - folytonos és folytatólagos - cselekvését találja meg, akkor igazságos ítélete szerint ez alapján fog ítélni minket, és nem Jézus megmentő váltság-vére alapján. Hiszen a bűnben maradás azt jelenti, hogy Jézus megmentő vérét utasítja vissza az ember, és nem akar sem Hozzá fejlődni, sem Hozzá változni, sem tisztulni, sem az igazságban és szentségben Hozzá erősödni. Sem hitből, sem akarásból, sem szándékból, sem félelemből, sem figyelmeztetésből. Hanem éppen az ellenkezőjét teszi, mindannak, amit Isten parancsolataiban olvas, vagyis azt teszi, ami neki kívánatos, bűnben marad, mert az neki jó, és akkor, ha Jézus váltságáról beszél, de nem teszi Isten parancsait, ezt éppen úgy hívják, hogy képmutatás. Nem is emberek átvágása először, hanem az Isten szemének mindent meglátó, és megítélő igazságának megvetése. Isten a legnagyobb büntetéssel sújtja az ilyen embereket. Azokat, akik az igazság megismerése után, azt szántszándékkal megtagadva, vagyis, ami azt jelenti: folyamatosan az ellenkezőjét téve, de szájukkal az igazságot vallva élnek. Képmutatók ítélete a legnagyobb ítélet. Rosszabb, mint a pogányoké, rosszabb a legkegyetlenebb gyilkosénál.
Itt van arról szó, hogy testvéreim igen kegyesen kell ám élni! Nem is csak az emberek miatt, hanem Isten megfelelő és igazságos ítélete miatt, amely halálunk után vár ránk. Ezért mérettetik meg súlyosabb mérleggel a (egyház)tanítók, hiszen ők azok, akik beszélnek, hitre nevelnek, jócselekedetekre buzdítanak, bűnök elhagyására késztetnek, beszédüket azonban nekik is tenni kell. Egyébiránt könnyen a képmutatás határához érhetnek.
666. pontra is felhívom a figyelmet. (Olyan szép ez a szám nem? 666. Nem értem, ha nem szándékos, akkor véletlen? hogy a KEK éppen ezt a számot adja az Egyház teste és fejének egyesülésére?)
666
"Jézus Krisztus az Egyház feje, előttünk ment be az Atya dicsőséges országába, hogy mi, az Ő testének tagjai abban a reményben éljünk, hogy egykor örökre együtt leszünk Vele."
Tehát Jézus Krisztus, vagyis helyettesítek az Antikrisztus már előttünk bement, az Atyához és majd - újra - eljön, hogy örökre Vele legyünk?
Nem mondok butaságot! Az Antikrisztus volt az Atyánál, és az Atyától jön. Ez igaz. A Sátán sohasem hazudik.
Egyszerűen csak van, és beszél. Az ember az, aki szavaitól megvezetődve téves - Isten ellenes - következtetésekre jut. Vágyainkra, félelmeinkre, gyermeki tudatlanságunkra épít.
A Sátán vádoló, pusztítót, de a legnagyobb mesterségével teszi ezt, valójában az igazságot lebegteti fel előtted. De arra vesz rá, hogy abból az igazságból te rossz dolgokat következtess. Vagyis, hogy Isten gonosz! és rossz és a károdat akarja. Ő pedig jó, aki felfedte előtted ezt a titkot: vagyis hogy Isten egy gonosz Isten.
Éden kert óta azt akarja elhitetni az emberrel: Ő - a Lucifer - a megmentőd.
Mert mi az igazság? Az igazság, hogy Isten valóban Bíró! De nem gonosz, hanem Igazságos bíró.
A KEK-ből nem lesz egészen világos, hogy hol leszünk ezzel a valakivel aki jön. A Mennyben? Amely már most szerintük jelen van a Földön. Igaz nem teljes dicsőséggel és hatalommal, de jelen van ez az Ország.
Vagy a Földön leszünk Vele? Ha a Földön, akkor miért nem fér bele a katolikus dogmába a Jelenések 20. fejezet? Vagyis a másodszori megtisztítása a Föld lakosainak?
A KEK-ből nem lesz világos nekem a helymeghatározás, mintahogy az sem, hogy ha az Egyház a test, - a jelenlévő Mennyország - akkor hogyan férhet meg benne, tűrhetően, az a sok alattomos és nyilvánvaló bűn cselekvése, amely bűnök még a hitetlen világban is kiverik a biztosítékot?
Játszunk el azzal a gondolattal, mi lenne akkor, ha holnap jönne az Antikrisztus, úgy állítván be magát, hogy Ő a Krisztus, aki visszajött az Atyától????
A KEK szerint, aki az Atyától jön, az a Krisztus. Az a Krisztus, aki elhozza a beteljesedést, és dicsőséget és hatalmat ad, (gondolom itt csak az Egyháznak, mert szerintük az az Ország). A KEK szerint ez egy végleges statikus állapotot fog az emberek elé hozni, amit nem lehet megváltoztatni! Csak elfogadni.
Tehát itt azt, hogy a Katolikus Egyház szerint, ha Valaki visszajön, a Mennyből, aki azt mondja magáról, hogy ő az Atyától jött, jeleket tesz, és csodákat, - dicsőséggel és hatalommal jön és ad az Egyháznak - tűzet hoz az égből és fehér lovon jön, és már megtértek a zsidók is, - és előtte éppen még meg is üldözték a
katolikus keresztényeket a csúnya gonosz szekularizált világ, amelyben egyébként hirdetett az evangélium - akkor az, aki JÖN az lesz a végleges Jézus Krisztus?!
Ennyi?
Ennyi az Igaz Krisztus visszajövetelének biztos beazonosítása, meghatározása?
Punktum?! Fogadd el?!
Esetleg más kritériumok?
Vagy bízzunk a katolikus (Ország) vezetőinkben, elég ha rájuk bízzuk, hogy megítéljék, ki az, aki megjött. Valóban Ő-e a Király, vagy valaki mást várjunk. Majd hivatalos körlevélben kiadják a véleményüket, és mi meg elfogadjuk?
Ha tehát - véletlenül - előbb az Antikrisztus jönne meg, - amiben éppen a katolikusok nem hisznek, hiszen ők a feltételeket már megszabták, Krisztus visszajövetelére: 1. Izrael megtér, 2. üldözik őket - katolikusokat 3. az evangélium az egész világon hirdettetik + aki visszajön őneki azt kell állítani magáról, hogy ő a Krisztus, az Ország Királya.
Akkor egy szimpla KEK olvasónak ezeket az események, megvizsgálás nélkül, a legkisebb kétely nélkül, a beteljesedettek után megállapíthatja, hogy az aki megjött az a bizonyos Végleges!? Tényleg ő a Király, így a pápaság - helytartó - ideje lejárt. Senki nem kérdőjelezheti meg!?
Senki más - katolikus hívő - más kritériummal nem vizsgálhatja meg, hogy az Aki Jött ki lehet?
Ha három pont beteljesült és 4. pontként: Aki megjött
a Katolikus Egyháznak elhozta a beteljesedett dicsőséget és hatalmat, ez a Valaki, akkor az a Krisztus.
És vége, nincs tovább. Hogy erre a Valakire milyen feltételek vonatkoznak, arra nincsenek szempontok a KEK-ben. Elég, ha mondja magáról az a valaki, hogy ő a Krisztus, elég ha csodákat tesz, elég ha dicsőséget, és hatalmat hoz, elég ha békét teremt. Végre nem - csak - dumál, hanem cselekszik is (valaki) az ország hatalmáért és dicsőségéért.
"Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus?
Ez az antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút."
1Jn 2,22
Ám az a Krisztus nem az igazi lesz, hanem a hamis! Épp itt van az a csavaros lényeg! Amit a Biblia jó előre kijelentett azoknak, akik üdvözülnek; hogy ne higgyjék el, ha eljön az Antikrisztus, cselekedeteiben nagy hasonlatosságot mutatva az Igazival, hogy Ő a Krisztus! Életük se legyen drága, hogy Nemet mondjanak neki, hogy őt imádják.
Lesz egy nyilvánvaló szempont. Ne a kezét nézd, hanem a száját, nagyokat szóló Istenkáromló szája lesz.
Nem hisz úgy az Atyában és a Fiúban, ahogy hinnie kell egy földön élő keresztény embernek.
Magáról fogja állítani, hogy ő az Isten.
Ő lesz az első 'keresztény ember', aki nem fog hinni az Atyában, és a Fiúban, a mai klasszikus keresztény értelmében.
Maradj meg a klasszikus értelemben.
Akár katolikus, akár protestáns vagy. Ne hidd el, ha valaki állítja magáról, hogy Ő a Krisztus.
A valódi igaz Krisztus úgy jön el, hogy ketté választja az eget, egy hatalmas mennyei fénnyel, és láthatóvá lesz az Atya trónja!!! És a mennyei seregek!
Mindenki, az utolsó kicsi ember is meg fogja érteni abból, hogy ez Isten.
Nem lesz humbug a valódi igaz Krisztustól. Nem fog beszélni, nem fog hatalmat visszaállítani, nem fog dicsőséges földi országot beteljesíteni! Új buszokat menetrendbe állítani. Új emberekkel régieket megüldöztetni, hanem kettéválasztja az Eget! Mintahogy a villám látszik. Semmi trükk.
Láttál már villámot, ugye nem gondolod arról, hogy az nem villám volt?
Egyértelmű volt.
Ha Jézust látod jönni a
felhőkben, egyértelmű lesz. Felhővel ment el, felhővel jön.
"ahogy láttátok elmenni, úgy fog visszajönni is": felhőben.
KEK-ben ellenben így áll az antikrisztusi definíció:
"A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett."
675. ponthoz: Tévedés, az Antikrisztus nem az emberek öndícsőítését hozza el, mint ahogy ebben a jelenlegi modern korszakban az individualizmus által megteremtve láttuk!
Hanem éppen hogy NEM!
Hanem azt eltörli. Békét hoz, megbékélést az individuumok, vallások és nemzetek között. EGYET HOZ. Egy gyönyörű, elfogadható, kívánatos békés eszmerendszert. Éppen, hogy kihagyva belőle a legfőbbet Jézus Krisztust, és az Ő Atyját, a Mindenható Igaz Istent.
Az Antikrisztus
önmagát fogja dicsőíttetni!! A fenevad képében, amibe életet lehel. És Istenként fogja imádtatni. És jaj lesz annak, aki nem fogja azt imádni! A Bibliai kijelentésekben az antikrisztus vonatkozásában szó nincs arról, hogy az emberek
önmagukat fogják dicsőíteni!!! Próbálja csak meg valaki abban az időben, az Antikrisztus helyett önmagát, vagy az Igaz Istent dicsőíteni.
Nézzük csak még meg, egyszer közelebbről ezt a mondatot:
"az ember önmagát dicsőíti, Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett."
Tehát tételezzük fel, ha én, az éppen aktuálisan megjött, testben megjött antikrisztust nem fogom imádni, akkor én leszek az ál-messianizmus hívője? Akkor én, ha az Igaz Istent imádom, Isten Igaz Szent Lelke által az Igaz Krisztust, aki még a Mennyekben van, - megdicsőült testében - az Isten jobbján, akkor én - abban az időszakban a hivatalos álláspont szerint -
önmagamat fogom dicsőíteni ?
Vajon miért is van írva a Bibliában, hogy az Igaz híveket üldözni fogják? A hivatalos Egyetemes Egyház szerinti bűnük: az öndicsőítés lesz. Ez már pedig halálra való bűn. Isten-káromlás, szerintük a legnagyobb és igaz királlyal szemben, aki végre itt van
testben közöttünk.
( Isten fia kétszer nem jön el - nem jöhet el - a Földre fizikai múlandó testben! Neki már megdicsőült teste van!)
Az öndicsőítés definíciója itt ebben a korban az lesz: Az az eszmeiség, ami nem fogadja el a
fizikai testben éppen megjelent krisztust, az Atya küldöttének, a Messiásnak, akit mindenki más - minden eddig megüldözött keresztény és még a zsidók is - imádni fognak! Az EGY Egyházban.
Sőt, nemcsak imádni, de nevét a kezükre, homlokukra írják!
Egyébiránt, hogy lenne igaz, az amit
Jézus Krisztus mondott, vajon talál-e hitet a Földön, amikor megdicsőült testében
visszajön?
Jézusnak kétségei voltak, hogy az utolsó időkben lesz-e Őbenne hivő ember. A KEK szerint viszont meg éppen az egész Földön
mindenki Őt fogja abban az időben dicsőíteni még fizikai múlandó testében.
Vagy Jézus jósolta rosszul meg a dolgokat, vagy a KEK fordítja ki a dolgokat. Más lehetőség nincs.
Tehát a Katolikus tanítások szerint épp a Kánaán folyik a Földön,
és még, a zsidók is megtérnek majd Hozzá! Ezzel pedig a Kánaán dicsőséges, beteljesedett diadalára jut. Szerintük ha megtérnek Hozzá a zsidók is, (itt a Katolikus Egyházhoz), akkor Krisztus a Mennyből már futva rohan is hozzánk?! Múlandó fizikai testében? Jön Krisztus és felteszi a zárókövet a piramis csúcsára? (Szabadkőműves képpel. - (Biblikusan: ő a feje a testnek. Az Antikrisztus is feje az ő testének.)
Az Igazi Krisztus ilyet mondana??? ::::
'Ügyesek vagytok - mondja majd? - készen lett a nagy mű! Felépítettétek, én meg beleülök. Vagy másképp: Ráteszem a fejemet, hogy beszélni tudjon. Imádjátok!'
Vagy másképp mondja majd:
'Nem vagytok ügyesek! Nem bírtátok felépíteni az Egyházamat, a gonoszok lerombolták és megüldöztek titeket! Mindegy. Meguntam a szerencsétlenségeteket. De látom minden zsidó megtért hozzátok, látom gonoszul utoljára még meg is üldöztek titeket, és az egész világon hirdettétek az evangéliumot. Betöltöttétek a feltételeket, hogy végre eljöjjek. Jól van! Jövök. Rendbe teszek mindent.')
Pont ez az Antirkisztus forgatókönyve! Megüldöztetni a katolikus egyházat, hogy azt higgyjék - először is - a katolikusok, hogy most van az az utolsó gonosz támadás, ami után jönni fog a Krisztus, a Király.
Fenevad feje halálos sebet kapjon, de a zsidókat megtérítették, templomuk felépítésével. És akkor ő eljön, erővel és hatalommal. A feje - halálos sebe - láthatóan csodálatosan meggyógyuljon. Csodálja majd őt minden nemzet.
Nem az individualizmushoz fognak térni az emberek, amiben most is jelenleg vesztegel a romlott világ, nem ez az antikrisztus - utolsó fenevadi - eszmeisége!
Az antikrisztus - utolsó fenevadi - eszmeisége: a hamis krisztus - ÖNMAGA - fizikai testben megjelent testet öltött imádata, az Igaz Isten, és az Ő Fia, Jézus Krisztus helyett. Ha valaki mégis megpróbálná az Igaz Istent - individuumi módon imádni, és nem a hamis krisztus testi képét - elképzelheted mit fognak tenni vele. (Gondolj Dánielre Babilonban, amikor a törvény ellenére mégis naponta 7x imádta az Urat! Mit tettek vele?) A vád tehát az antikrisztusi világban az lesz ellened: te - individiuumi módon - önmagad dicsőíted, mert nem azt dicsőíted, aki láthatóan testben közöttünk van, a fejet, a királyt, a bevégzőt.
Az antikrisztusi: EGY - EGYETEMES - EGYHÁZ, ahová mindenki betér. Ez az EGY EGYHÁZ: hamis tanokkal, hamis mennyországgal, hamis misszióval, hamis prófétákkal, hamis szolgákkal, hamis bélyeggel, hamis névvel, hamis angyalokkal. Erővel, csodákkal, - dicsőséggel - fegyverekkel, hatalommal. És megkockáztatom: '
igazságos' (mindenkinek részarányos) anyagi elosztással. Közös, egy fizikai testben megjelentnek, imádatával.
---
Most akkor lesz hit a Földön, az utolsó időkben vagy nem lesz? Mármint az igazi Jézus Krisztusban!
Mert a testben megjelentett imádni fogják - az egész világ - nem kétség!
Én a Bibliának, és Jézus szavainak adok igazat:
Az utolsó napokban, nem lesz igaz HIT az igaz Jézus Krisztusban,
illetve alig-alig lesz található a Földön.
(Lk 18,8)
Mivel javarészt - az individuum vádjával - mindegyiküket megölik.
Akik megmaradnak,
azokat is üldözni fogják!
A hamis Krisztusban hívők.
(akik éppen az Antikrisztus előtt keresztények voltak)
Nyomorgatatják az Igazakat, akik majd menekülnek, fogságra és halálra jutnak.
(De mindenképpen maradnak megmaradnak kevesen:
"És elküldi angyalait nagy harsonaszóval,
és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől,
az ég egyik sarkától a másik sarkáig."
Máté24,31
Nem az ezeréves királyságban élünk most, hanem a nagy nyomorúságban!
A Mennyek országa most még nincs látható
(egyházi szervezetben, országvezetési)
módon a Földön,
és nem is a szervezett egyházban.
És nem is a Katolikus Egyház bűnös intézményeiben.
Hanem a Mennyek Országa
teljességgel a Mennyekben van és a Földön képviselve azok által,
akiket az Atya kiválasztott magának.
"Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket.
Jöjjenek és lássák dicsőségemet!
Csodát teszek majd közöttük,
és a megmentetteket elküldöm a népekhez, ...
amelyek még nem látták dicsőségemet.
Vigyék hírül dicsőségemet a népeknek."
Ézs 66,18,-19
Közöttünk, és bennünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban!
Akik szentségben és igazságban járunk Őelőtte,
életünk minden napján.
Már most üldözik az Igaz keresztényeket.
Akik mezítlábasan járják az utakat,
hogy megkeressék azokat, akik az Isten Országába vannak meghívva.
Nem az lesz az igaz keresztény üldözés,
amikor a katolikus Egyházat üldözik
és halálos sebet kap.
Az előrekomponált üldözés lesz.
Színdarab, a megtévesztés része.
Hogy - a szellemi Gonosz - becsapja a híveket és az embereket.
Hogy előkészítsék az utat az Antikrisztusnak,
aki fizikai megtestesülésben fog leszállni.
Aki dicsőséget és hatalmat hoz
ezeknek a szegény megüldözött katolikusoknak.
Az igazi nagynyomorúság akkor jön el,
amikor a megüldözött keresztények (katolikusok)
imádván a Fenevadat és az Antikrisztust,
azokat fogják üldözni, akik velük együtt
nem mártoznak a gonoszság posványába
a testben megjelent hamis krisztus imádatába.
Megjegyzés:
Azt gondolom, hogy a Katolikus Egyház már most sokkal szélesebb, mintahogy a neve is adja.
Leplezetten sok protestáns egyház is beletartozik.
Sok karizmatikus tanítás, bizonyságtétel, mennyei megtapasztalás is. Amiről a protestánsok nem is sejtik, hogy az is a része ennek a megtévesztésnek.
Sőt az egész nyugati kereszténység valójában benne van, a katolikus - egyetemes - eszmerendszerben. Hiszen mindannyian - a gyülekezetek, vallások, felekezetek - úgy érzékelik üldözik őket. Valójában mindannyian sóvárogva várják Jézus Krisztus - testben való - visszajövetelét. És dehogy járnak tarisznya nélkül az utakon, egy saruban hirdetvén a poros utakon a megtérést.
Mindannyian kőépületeikben azt hiszik meg kell térniük a zsidóknak, mindannyian hirdetik és hirdetni akarják az evangéliumot, de csak a tévében. Pedig olyan már nincs is azoknak akiknek hirdetniük kellene még az evangéliumot
(Félreértés ne essék nekem ezzel nincs bajom az evangélizálás ezer módjaival. Hiszen Jézus maga kérte, hirdessük az evangéliumot az egész Földön. De lassan odajutunk, hogy csak úgy tudjuk elképzelni a hívő életünket, vele az evangélizásunkat, ha politikailag elfogadott egyházban, vagy intézményben, szervezetben és a politikailag elfogadott tévében vagy egyéb elektronikus csatornákon jelenhet meg az Igehirdetésünk. )
Mindannyian a még nagyobb nagynyomorúságot várják, de csak azért, mert azt érzékelik nem jelenhetnek meg az elfogadott csatornánkban.
Az egész Jézust visszaváró eszmeiség valójában ugyanaz protestánsoknál, katolikusoknál, karizmatikusoknál.
Mindegyik a földi dicsőséget és a hatalmat keresi - a még nagyobb földi dicsőséget, hatalmat és tömegek által elfogadott megjelenést keresi.
Mindazok, akik gyülekezetesdiket játszanak a megtévesztés áldozatai. Azoknak a tanítóknak és szolgáiknak, áldozatai, akik a szemek előtt, szemkápráztatóan paroláznak.
Hiába mondják, hogy ők protestáns elveket vallanak, stb. Valójában részesei - és áldozatai - lesznek a színdarabnak, a nagy utolsó gonosz üldözésnek, és örömmel fogják fogadni az Antikrisztus felszabadítását. A békét, és az örömöt, amit elhoz, az
egy vallás-'isten' imádattal. Mintahogy már most részei a hamis tanítások - dogmáik - terjesztésével, csak nem tudnak róla, hogy azok hamisak.
Lehet, hogy a nagyfigyelmeztetés fekete, a Katolikus Egyház fehér, a protestánsok színesek, meg vannak melegek is, meg pénzéhesek és stb. de egy biztos, mindegyik az Antikrisztus színházának színdarab kelléke. Babilon vallása.
Köze nincs a poros keskeny úthoz.
Tetszik tudni az Igaz hívők, ugyanis semmilyen módon nem részesei Babilonnak és Babilon nagy köveiből rakott masszív dicsőséges útjainak, palotáinak, csatornáinak, díszes ruháikban, megvilágított márvány színházaiknak!
Az Igazak úgy elvannak dugva, - rongyaikban, a poros keskeny úton - már most is, hogy észre se veszed őket. De nem azért mert kevesen vannak, hanem mert nincsenek a színpadon! A te szemed meg csak a színpadot bámulja.
Babilon a szemed előtt lejátssza a színjátékot, néhány statisztával, a millió üdvözlők pedig otthon, hátul - nincstelenségükben - a kertben kapálgatnak.
Akik a színpadon vannak azok azt mondják magukról, ők a búzák.
Akik az ő kivilágításukban nem láthatóak, azokra azt mondják konkolyok.
Szájuk sok igazságot szól, de csak színház, kép, száj, igaz cselekedeteik nincsenek.
Az Isten szeme azonban másképp lát. Nem nézi a színpadot. Nem érdeklik a hangzatos szavak.
Ő a szíveket vizsgálja, és minden gondolat és minden cselekedet által, minden ember igazságos ítéletben fog részesülni.
Meghagyja a gazdagok által lenézett nincsteleneket, gyengéket, betegeket, kicsinyeket, és szegényeket, hogy megszégyenítse a színpadon ugrálókat, akiket - ha meg nem térnek - örök kínok közé vet el magától, a hamis prófétával, és az antikrisztussal.
Az élet nem játék! Komoly dolog.
A hit nem játék! A hit nem Babilon játékszere, amivel még több pénzt kereshetünk! Még díszesebb ruhában járhatunk, még drágább kocsit vehetünk, még szebb kövekből palotákat építhetünk.
Akik ezeken nem gondolkoztak, nekik szól a figyelmeztetés:
Mert a Mennyek Országa valóban közel jött!
És már egészen itt van, az ajtó előtt.
A Mennyek Országából minden gonosz ki van vetve.
Abban semmilyen - szemkápráztató világosságnak tűnő -
sötétség nem található.
Teljességgel és teljesen megélt igaz hit,
a mindennapokban.
Most ebben a korszakban,
kizárólag szegény, poros utakon található.