"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2026. augusztus 30., vasárnap

A hajó

 


Hadházy Ákossal nem beszélhet úgy egy miniszterelnök, ahogy azt Magyar Péter tette! | Magyar Közöny






A gyermekvédelemben nincs még hat évünk – Új alapok kellenek, nem politikai játszmák

 

A gyermekvédelemben dolgozom, és részemről eddig tartott a türelem. Lassan öt hónappal a választások után ki kell mondanom: itt semmilyen valódi változást, normális Alkotmányt vagy igazságtételt nem várhatunk a jelenlegi kormánytól. Kár az időt és az energiát a várakozásba ölni.

 A gyermekvédelemben ugyanis elfogyott az időnk. A nemzetünk, a ránk bízott gyermekek nem várhatnak újabb 6 vagy 16 évet a csodára. Ha most nem új alapokra helyezve oldjuk meg ezt a válságot, akkor az állam inkább számolja fel az egész rendszert – már ha megteheti ezt az Európai Unióval szembe menve.

 Szakemberként ezért nem finomkodó kéréseim, hanem határozott követeléseim vannak:


  • Azonnali 25%-os béremelést minden szociális szférában dolgozónak!
  • Új Alkotmányt, amelyben az állam számára törvényi kötelezettség és elsődleges prioritás az állampolgárairól való emberi gondoskodás – ehhez rendelt, biztos pénzügyi fedezettel, amely eléri legalább a magyar középbért!

 

A probléma gyökere: Miért tehetetlen a rendszer?

Ahhoz, hogy megértsük, miért rohad szét a gyermekvédelem és a szociális szféra, a nagypolitika mélyére kell néznünk. Nemrég olvastam egy kommentet, ami tökéletesen rávilágít a lényegre:

„Én csak azt nem értem, hogy ha én követnék el egy bűncselekményt – például ellopnék 100 000 forintot –, azonnal lecsuknának. Volna ügyész, bíró és mindenki más.”

Igen, épp ez a lényeg. Új alkotmány nélkül nem lesz semmilyen valódi változás, csupán egy új központi személy köré szerveződik majd újra minden – ugyanazokkal a hibás mechanizmusokkal és sémákkal. Magyar Péter sem tud mást tenni, mint amit látott és tanult. Ahhoz, hogy valami újat és másképp cselekedjen, egy demokrácia-képzésre kellene beiratkoznia. De hol van a világon ilyen képzés?

 Beszélhetünk Donald Trump őrültségeiről, de az amerikaiaknak van egy működő alkotmányuk. Magyarországnak ellenben egy 15 éve a Fideszre szabott tákolmánya van. Nem a hat év a lényeg, hanem az, hogy van-e és lesz-e egyáltalán demokrácia hazánkban. Jelenleg úgy állunk, hogy MP megtalálta a maga Gyurcsányát (Hadházy személyében), de meg vagyok győződve arról, hogy ahogyan 1990-ben és 2010-ben, úgy most sem fog kattanni semmilyen bilincs. Azért, mert a jelenlegi Alaptörvény ezt egyszerűen nem teszi lehetővé.

 „Kuss, ne akarjatok tudni semmit!”

 A következmények nélküliség és a titkolózás a rendszer lételeme. Magyar Péter augusztus 28-án azt nyilatkozta a Telexnek

„Senki szerint nem elfogadható, hogy hat év alatt sem születnek ítéletek, ezért több erőforrást kell adni az ügyészségnek és a NAV-nak.”

 Ugyanakkor a hírhedt Szőlő utcai gyermekvédelmi ügyről szóló cikkben ezt olvashatjuk:

„A minisztérium néhány héttel későbbi levelében közölte, hogy lezárult a felülvizsgálat, »és ennek eredményeként – az irányadó jogszabályra figyelemmel – megállapította, hogy a minősítéssel védendő közérdek fennállása miatt a minősítés fenntartása indokolt«. Tehát ennek megfelelően nem adják ki a kért adatokat.”

Magyarul: a suttyomban végzett munka és a ködösítés marad a profil. Eredményeket nem fogunk látni. Ezzel a hatalom azt üzeni a nyilvánosságnak és a saját állampolgárainak: kuss, ne akarjatok semmit tudni, ne szóljatok bele! A demokrácia híveinek viszont továbbra is létfontosságú lenne, hogy a dolgok átláthatóan és ellenőrizhetően működjenek. (És akkor halkan tegyük hozzá, ezzel nem válunk Fidesz-trollokká, ahogy MP megfogalmazta a kritikusai ellen.)

Hogyan tovább?

A vagyonvisszaszerzésről is naivság beszélni: a lopott pénz nem bankszámlákon pihen, hanem cégekben. A kertben sem lehet a karvastagságú gyomot kár nélkül kihúzni – a kérdés az, akar-e egyáltalán gazolni MP, és miért csak tőle várjuk ezt? Amíg nincs valódi demokrácia, addig egyedül egyetlen ember véleményétől és akaratától függ minden, éppúgy, ahogy Orbán Viktor esetében is volt.

Ha valódi rendszerváltást akarunk, akkor a következő strukturális lépéseket látom elengedhetetlennek:


  • Új társadalmi egyeztetés a leendő Alkotmányról, a jól működő külföldi minták figyelembevételével.
  • Az alapelvek meghatározása a nemzet érdekei és szellemisége szerint, világosan kijelölve az ország céljait és állampolgárainak szándékait.
  • A következmények pontos rögzítése az Alkotmányban arra az esetre, ha a politikai elit eltérne az abban foglaltaktól.


A nép 2026. április 12-én rendszerváltásra szavazott.

Ha a társadalmi alapokat nem tesszük sürgősen egy új alkotmányba, akkor nem rendszerváltás lesz, csak gazdacsere – aminek a legnagyobb veszteségét szintén a gyermekvédelem szenvedi majd el. Ezt akarjuk?