Az ember a Földön él sok nyomorúság közepette, vagy mint Dávid üldözésben is. Ilyenkor az ember fél, bármikor elfoghatja az embert a félelem. Főleg, ha láthatóan a vesztére akarnak törni. Ha mindennap szüntelen kiforgatják szavait. Hiszen védtelen. Jézussal is ez történt, és utána sok Jézus követővel. Dávid azért imádkozik, hogy kérje számon a gonoszságukat, amellyel életére törnek. Jézus azt a tanácsot adta nekünk ilyen helyzetekre, hogy rázzuk le lábunkról a port is, és menjünk el onnan, odamenjünk, ahová befogadnak Isten Igéjével. De mindazok, akik nem fogadnak be, el lesznek számoltatva. Furcsának tűnhet, hogy lehetséges ez? Pedig igen, a mai korunkban is, itt Magyarországon is. Dávid megerősítése, hogy Istenben bízok/remélek, nem félek, ez nem egy gyenge önerősítés, hanem maga a belsejéből jövő hit. Nem egy gyenge: ha megsegítesz, akkor hiszek; hanem egy erős belső tartalom: hiszek, mert remélek. Nem vak remegő pogány hit, hanem a kétségtelen valóságról való meggyőződés. Tudja, hogy Isten az Isten, a magasságos, az ember pedig a földi. Ezért is mondja: Ember mit árthatna nekem? – Hiszen tudjuk, tud ártani ember, de ha Istennel vetjük össze, akkor ember mégsem tud ártani. Inkább Istent féljük, s annak örülünk, hogy nevünk fel van írva a Mennybe.
Dávid a végén bizonyságot is tesz, és hálát ad Istennek, hogy megmentette életét a haláltól, hogy Isten előtt járhasson még az élők világosságában. Nem csak a puszta sötétségben járunk a gonosz emberek csúfolódásai, rosszakaratai között, hanem vannak testvéreink, akikkel együtt, egymást erősítve küzdünk a hitért. Akikkel szeretjük egymást, és ez az a világosság, amiről Jézus is mondta, erről tudja meg a világ, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretetik egymást.
Dávid tovább megy. Ebben az üldözésben, nyomorgatásban, nemcsak, hogy Istenhez kiált, segítségért, de Isten szeretetét szeretné zengeni az egész világon. Mert olyan bizonyossággal tudja, hogy Isten szeretete az égig ér. Betölti ez a mélységes mély szeretet, amelyet Isten felé érez, mivel Isten szeretete betöltötte őt. János apostol mondja, nem az a szeretet, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy Ő szeret minket. Isten lép hozzánk először kegyelemesen, mi erre csak reagálunk. És van az a vágy az emberben ilyenkor, hogy szeretné, hogy minden ember megtapasztalja ezt a kinyilatkoztatást. Dávid itt tehát mondja, Isten a mennyből küld segítséget. Megerősíti lelkünket a lelkével. Az az érthetetlenség lesz a kívülállókban, hogy, hogyan nem átkozza az Istenét, ha üldözik, vagy épp keresztre feszítik, sőt még dicsőíti is Istent. Ez az a titok, amit csak szentjeinek jelent ki Isten, hogy nagyobb a mi hitünk, mint a földi világ. „Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn5,4) Több ez, mint frázis. Az egész Isteni kinyilatkoztatás. Alapja, magja, és a célja.
