"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szemezgetés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szemezgetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 26., szombat

Félelem nélkül ...


bátran szólják Isten igéjét.
(Fil 1,14)

Mert Jézus Krisztus a célja mindennek.
Ő a középpont, amely felé minden irányul.
Aki őt ismeri, az ismer igazán.

A körülmények.

Az élet - könyv.
A balgatag felületesen lapoz benne, a bölcs gondosan olvasgatja,
mert tudja, hogy csak egyszer olvashatja.

A szellemi életben a hívő ember minden megpróbáltatása:
előléptetésnek számít.

A leggyorsabb paripa,
amely a tökéletességre visz,
a szenvedés.

Semmi sem keserűbb a szenvedésnél,
és semmi sem édesebb az elviselt szenvedésnél.


NAGY DOLGOK 
A legnagyobb bűn
a félelem.
A legalkalmasabb nap
a mai nap.
A legbalgább az,
aki nem akar tanulni.
A legnagyobb csaló az,
aki önmagát csalja meg.
A legnagyobb tévedés:
abbahagyni valami jót.
A legkönnyebb:
hibát találni másokban.
A legnagyobb bajkeverő:
az, aki sokat beszél.
A legnagyobb veszteség
a lelkedet elveszíteni.
A legokosabb ember az,
aki mindig azt teszi,
amit a leghelyesebbnek lát.
A legjobb tanító az, aki
megkedvelteti a tanulást.
A legköltségesebb dolog
gyűlölködni.
A hívő ember legszebb
oldala a gyöngédség.
A legaljasabb érzés
az irigység.
A legnagyobb adomány
a megbocsájtás.
A legszebb képesség
a belátás.

Ne gyötrődj, Ő SZERET! (Jn 13,1)
Ne rettegj, Ő MEGTART! (Zsolt 139,10)
Ne félj, Ő MEGŐRIZ! (Zsolt 121,5)


Két tragédiája van az életnek:
amikor szívünk vágyai nem teljesülnek -
s amikor teljesülnek.

"Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg
a ti hiábavaló életetekből, hanem drága véren!" (1Pt 1,18-19)

"Drága áron vagytok megvásárolva.
Dicsőítsétek hát az Istent testetekben" (1Kor 6,20)

"Jézus Krisztus önmagát adta érettünk,
hogy ... tisztítson magának kiváltképpen való népet,
jó cselekedetekre igyekezőt." (Tit 2,14)

"Krisztus vére ... megtisztítja a lelkiismeretet ...
hogy szolgáljatok az élő Istennek." (Zsi 9,14)

A büszkeség ellenszere nem a mi alázatosságunk, hanem maga Krisztus. Így van ez minden hiányunkra nézve is. Isten nem külön kegyelmi ajándékul ad nekünk alázatosságot, türelmet vagy szeretetet, - elsősorban Krisztust adta nekünk és te arra támaszkodj, hogy Krisztus éli most bensődben az Ő életét. Te helyetted Ő lesz alázatos, türelmes, szeretetteljes, szelíd és szükség szerint minden egyéb. Isten nem kiskereskedő, ő nem apró részletekben adja nekünk az Ő kegyelmét. Tulajdon fiát adja nekünk, hogy Krisztus legyen a mi életünk. Azért, hogy minden, ami Krisztusé, a miénk legyen, nem kell mást tennünk, mint "Krisztusban" lenni és maradni. Egyetlen keresztyén élet van csak: a Krisztus élete. Ezt az életet nem utánozni kell, hanem engednem kell Krisztust, hogy éljen énbennem. "Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" (Gal 2,20)


Részletek Új Élet evangéliumi folyóirat, 1963. 1 évfolyam 7-8. számából

2014. április 20., vasárnap

Izraelben


Egy amerikai zsidó üzletember elküldte fiát Izraelbe egy évre, hogy kicsit magáévá tegye a kultúrát. Amikor a fia hazatért azt mondta:
- Apa, nagyon jól éreztem magam Izraelben. Ja, egyébként meg keresztény lettem.
- Ó, ne! - mondta az apa. - Mit tettem? - eztán elment legjobb barátjához és elmesélte problémáját.
- Ike, - mondta - elküldtem a fiamat Izraelbe, erre ő meg keresztény lett. Mit tegyek?
- Érdekes, amit mondasz - felelt Ike, - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztényként jött haza. Talán kérdezzük meg a rabbit.
Elmondták hát a problémájukat a rabbinak.
- Érdekes, amit mondtok - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztény lett. Vajon mi történik a fiainkkal?
Ezután imádkoztak Istenhez a fiaikért, és kérték, mutassa meg nekik, mit tegyenek. Amint befejezték az imát, egy zengő hang szólalt meg odafentről:
- Érdekes, amit mondtok - mondta a hang - Én is elküldtem a fiamat Izraelbe...




2013. szeptember 2., hétfő

Három ember



Három ember........meghal, és felmennek a menybe. Be is akarnak menni, de a kapuban egy ember megállította őket.

"Ki vagy te?" kérdezi a kapuban álló az első embert.

"Én egy híres evangélista vagyok, sok könyvet írtam, még televíziós szolgálatom is volt, és általam sok millió ember ismerte meg az Úr Jézust.

"Na ez mind szép és jó, de mondd csak, ismered az Úr Jézust?"

"Persze hogy ismerem, hiszen mint már mondtam, én egy híres evangélista vagyok!"

"Na és te kivagy?" Kérdezte a második embertől.

"Én híres pásztor vagyok, egész megagyülekezeteket pásztoroltam a Földön, az Istentiszteleteinket is sok millió ember nézte különféle televíziós csatornákon."

"Na, ez valóban csodálatos! De mondd csak, ismered az Úr Jézust?"

"Persze hogy ismerem, hiszen én híres pásztor vagyok!"

"Na és te ki vagy?" Kérdezte a harmadik embert.

"Amint azt magad is látod, én egy egyszerű öreg ember vagyok. Az életem gyorsan elmúlt, és ez idő alatt nem is tudtam semmi maradandót alkotni. Nem lettem híres prédikátor, sem gazdag, hanem egy kis házikóban éltem hosszú éveken át. Sokat imádkoztam, és azon igyekeztem, hogy hűséges maradhassak az én Istenemhez."

"Na és ismered az Úr Jézust?"

"Igen Uram, ismerlek Téged."


2012. április 15., vasárnap

Ökumenikus kitekintés

Bocsánatot kértek az evangélikusok a baptistáktól:

"A januári Aliansz-ökumenikus imahetek időszakában, amikor más felekezetek tagjaival is kerestük a közösséget, utólag is érdemes visszaidézni azt a nyári történelmi jelentőségű eseményt, miszerint evangélikus hittestvéreink egy eddig példátlan lépésre szánták el magukat. Ország-világ nyilvánossága előtt kértek ugyanis bocsánatot a baptisták szellemi előfutárainak számító anabaptista/mennonita keresztyén közösségektől. Erről az eseményről a Magyarországi Evangélikus Egyház országos hetilapjában dr. Hafenscher Károly teológiai professzor számolt be „A Lutheránus Világszövetség nyitott a szabadegyházak felé” címmel."

2012. február 3., péntek

Mosoly

 Férjem megkért nézzem át a most bevezetett SZÉP kártyát, erre jutottam:

 SZÉP kártyáról:

Jót röhögtem a szabadidőben igénybevehető szolgáltatásokról. Természetesen horgászat nincs. :)
De van spermabank, szülészet, vérátömlesztés, transzplantáció.
Végülis ezeket az ember mind szabadidejében teszi, mert szórakoztató. - röhög.
Ellenben nem lehet, utazási költségre használni, sem könyvtárra, mozijegyre, és nyelviskolába se. Mert hát ezek ugye nem szórakoztatóak, és nem szabadidődben csinálod.

2012. január 29., vasárnap

Tanulság az elírt e-mail címről

Egy minneapolisi házaspár eldöntötte, hogy Floridába megy felmelegedni egy különösen fagyos télen. Úgy tervezték, hogy ugyanabban a hotelben szállnak meg, ahol a mézesheteiket töltötték 20 évvel azelőtt.

Mozgalmas programjuk miatt nehéz volt összeegyeztetni az utazási időpontot, ezért a férj pénteken, a feleség pedig a következő napon repült Minneapolisból Floridába.

A férj bejelentkezett a hotelbe, ahol a hotelszobában egy számítógép is volt, nem úgy mint évekkel azelőtt, és eldöntötte, hogy küld egy e-mailt feleségének. Véletlenül azonban kihagyott az e-mail címből egy betűt, s anélkül, hogy észrevette volna a tévedést, elküldte a levelet a rossz címre.

****************************************************

Közben ... valahol Houstonban ... egy özvegy épp a férje temetéséről érkezett haza, akit az Úr hazahívott az Ő dicsőségébe, egy szívinfarktus után. Az özvegy elhatározta, hogy megnézi a barátoktól és rokonoktól érkezett e-maileket. Miután elolvasta az üzenetet, visított és elájult. Fia berohant a szobába, édesanyját a földön találta, majd felpillantott a képernyőn található szövegre:

"Szerető feleségemnek
Időpont: 2005 okt.13, péntek
Tárgy: megérkeztem!

Drága szerelmem!

Tudom, meg vagy lepődve, hogy üzenetet kapsz tőlem. Már számítógépük is van az ittenieknek és lehet szeretteinknek e-mailt küldeni.

Épp most érkeztem meg és jelentkeztem be. Minden elő van készítve a holnapi érkezésedre és már nagyon várom, hogy találkozzunk.

Remélem, hogy az utazásod olyan csendes lesz, mint az enyém.

Ui.: Tényleg nagyon meleg van idelent!!!"