Az Írás három függönyről beszél. Az elsőt a látogató rögtön a szent hajlék bejáratán látta, a másodikat a szentély bejáratán, a harmadik pedig a szentélyt választotta el a szentek szentjétől, és ez abban különbözött a két előbbi függönytől, hogy ebbe kerubok voltak belehímezve. Mindhárom függönyt azonos anyagból, négy különböző színben készítették el! A kék bíbor az ég színe, ahonnan az Úr jön; a piros bíbor a királyság színe, amely az Úrra, mint Izráel királyára emlékeztet. A harmadik szín, a karmazsin jelenti a szenvedő Urat, és a fehér lenfonal, mint a negyedik szín, rámutat Krisztus tisztaságára és bűntelenségére. Az Írás világosan beszél a Zsidók 10,20-ban arról, akit a függöny jelképez: az Úrról, ahogy függ a kereszten.
Minthogy mindhárom függöny azonos anyagból készült, és ugyanazokat a színeket tartalmazta, mind az Úrra mutatnak, mégpedig úgy, mint aki az "út, az igazság /valóság/ és az élet" /Jn 14,6/. A bejárati függöny akként mutatja be Őt, mint új és élő utat. Természettől fogva, mint tudjuk, az ember kívül van, és az Úr az ajtó, ahogyan azt már hallottuk. A bűn elzárja az utat, ezt szomorúan tapasztalta Ádám és Éva: de az Úr, aki önmagát ajtónak nevezi, és akit a függöny jelképez, ismét megnyitotta azt. A második függöny, amely a szentély bejáratát zárta el, Urunkat, mint az igazságot /valóságot/ mutatja be. E mögött a függöny mögött tárulnak elénk a legnagyobb igazságok. Ott találjuk a hétágú arany gyertyatartót, mely az Urat, mint a mi világosságunkat szimbolizálja. Egykor sötétség voltunk, most azonban világosság Őbenne /Ef 5,8/. Világosságot a drága Igén keresztül nyerünk /Jn 1,1/. E mögött a második függöny mögött állt a szent kenyerek asztala is, mely Krisztust szimbolizálja, mint táplálékunkat. És az arany oltárban megismerjük Krisztust, mint imádatunk tárgyát. De ne menjünk el figyelmetlenül két tárgy mellett, amelyeket az első és második függöny között találunk. Egyik a rézoltár, amely Krisztust ábrázolja, aki megfeszíttetett érettünk, és mi ővele. Ezt követte megtisztulásunk réz mosdómedencéje; Krisztus a mi megszentelődésünk: "Szentség nélkül senki sem látja meg az Urat" /Zsid 12,14/.
Emlékezzünk arra, hogy a pap nem léphetett mosdatlanul a szentélybe, mert ennek következménye halál lett volna.
A harmadik és egyben utolsó függönyt a következő szakaszban tárgyaljuk. Ez volt a legfontosabb a kárpitok között.
A harmadik, egyben legjelentősebb függöny
/2Móz 26,31-33; Mt 27,51; Zsid 10,19-20/
A függönyök önmagukban nem különleges valamik. Minden házban megtalálhatók, pl. az ablakokon vagy olyan helyiségek előtt, amelyeket el akarnak rejteni idegenek szemek elől. Mózes betakarta arcát egy kendővel, mert környezete nem tudta elviselni fénylő arcát /2Móz 34,29-32/. Így takarta el a függöny Isten jelenlétét a szentélyben, mert Izráel nem láthatta Őt életveszély nélkül, hiszen a függöny mögött volt Izráel Istenének királyi széke. A függöny válaszfalat képezett a szentély és a szentek szentje közt. Ez az Urunkra vonatkozó egyik leglényegesebb előkép. Ezt bizonyítja a Zsidók 10,19-20 is, amely a kárpitot Krisztus testének nevezi, amely fentről lefelé kettészakadt, amikor az Úr meghalt a kereszten. Ahogy ez a szétszakadt függöny utat nyitott a szentek szentjébe, úgy nyitott utat az Úr halála Istenhez, amelyet teljes bátorsággal vehetünk igénybe.
A függöny minősége. Az előbbi részben láttuk már, hogy mindegyik függöny ugyanazokból az anyagokból készült, amelyek az Úr isteni tulajdonságait ábrázolták. Négyféle anyagról olvasunk.
Kék bíbor, amely Krisztus mennyei jellegére és származására mutat. Piros bíbor, mely Krisztus királyságára, királyi gondolkodás módjára és méltóságára utal. A karmazsin a szenvedő Messiásról beszél. Végül a finom fehér lenfonal úgy mutatja be Őt, mint tisztát és szentet, aki a bűnösöktől elválasztatott, aki bűnt nem ismert. A függöny művészi munka volt, méltó ahhoz, akit jelképezett. Gondoljunk csak Krisztus természetfölötti születésére, amely minden tisztelettel mondva, a Szent Szellem csodálatos munkája volt. Röviden, a kárpit Krisztus testben történő eljövetelére mutató jövendölés /1Tim 3,16/. Amikor Gábriel angyal Krisztus testet öltésének híradásával Máriához jött, Mária azt kérdezte tőle: "Mi módon történik ez, holott én férfit nem ismerek?" Az angyal azt válaszolta: "A Szent Szellem száll tereád, a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának" /Lk 1,26-34/. Noha oly nagy és csodálatos is Krisztus testet-öltése, önmagában ez még nem elég. Neki, mint függönynek, először szét kellett szakadnia, egyébként a szentek szentje zárva maradt volna, és nem lett volna visszaút Istenhez. Az Úrnak először meg kellett halnia, és oldalából vérnek és víznek kellett folyni /Jn 19,34/.
Hol volt a függöny? Ez a függöny a már említett válaszfalat képezte a szentély és a szentek szentje között. A szentélyben szolgáló papoknak lehetetlen volt úgy a dicsőséges Istent megpillantani, hogy életben maradjanak. Isten a kárpit által kímélte meg életüket. Ugyanezt teszi velünk a mi Urunk. Ő a közbenjáró Isten és közöttünk. Egyedül Ő véd meg az örök haláltól.
Máté a piros bíborban az Urat úgy írja le, mint Izráel királyát, mint Dávidnak és Ábrahámnak fiát. Márk úgy ábrázolja Őt, mint Jahve mindenkor kész szolgáját. Lukácsnál, mint ember jelenik meg tiszta fehér lenvászonban, János pedig bemutatja, mint az örök fiúistent.
Ki mehetett be a függöny mögé? Egyedül a főpap, és ő is csak a nagy engesztelési napon. A kárpit mögött lakott Izráel háromszor szent Istene, aki előtt Áron csak az engesztelés vérével jelenhetett meg. Ezzel jelképesen elismerte: nem érdemeltünk mást, mint a halált, mert megszegtük az Ő törvényét. Áron meghintette vérrel az engesztelés fedelét, így békítette ki Istennel a népet. Áronon kívül egyetlen ember sem léphetett be a szentek szentjébe, még Mózes sem, az Isten szíve szerint való férfi. Ő is csak a pitvarba léphetett be, de ez volt legkedvesebb tartózkodási helye /Zsolt 84/. A szent hajlék elülső részébe naponta mentek be a papok és áldoztak tömjénnel kedves jó illatot. A szentek szentjébe azonban csak a főpap lépett be, mint Urunkra mutató előkép, aki saját tulajdon vére által ment be, és számunkra engesztelést, örök váltságot szerzett /Zsid 9,12.14/.
A függöny kettészakadása. Zsidó tudósok szerint a függöny olyan erősen volt szőve, hogy két pár ökör sem téphette volna szét. Akkor szakadt ketté, amikor az Úr meghalt a kereszten.
Képzeljük csak el, hogy megrémültek a papok a szentélyben, amikor szolgálatuk közben a függöny egyszerre csak kettészakadt! Mélyen megrendülhettek az esemény láttán, és noha a szentek szentje nyitva volt előttük, mégsem haltak meg. Tudtuk nélkül más valaki halt meg értük. Bár én úgy gondolom, annyira megijedtek, hogy kimenekültek a szentélyből, ahelyett hogy igénybe vették volna a szabad utat Istenhez.
A Cselekedetek 6,7-ben azt olvassuk, hogy sokan megtértek a papok közül. Feltételezhető, hogy éppen azok közül, akik saját szemükkel látták szétszakadni a függönyt. És ha ők mélyen meghatódtak ettől az eseménytől, mennyivel inkább kell nekünk megilletődnünk és hálatelt szívvel Isten elé lépnünk, hogy dicsőítsük Őt, Fia áldozathozataláért. A kárpit teljesen szétszakadt, most már nyitott bejárat támadt ott, és nem csupán valamilyen oldalajtó.
Mikor szakadt ketté a függöny? Az esti áldozat ideje alatt, amikor a bárányt az udvarban a rézoltárra fektették, amikor az áldozathoz rendelt ezer és ezer bárány kiáltása felhangzott. Kiáltásuk egyesült Isten Bárányáéval, amikor fennszóval így kiáltott: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" De nemsokára rá az Úr, mint hatalmas győztes kiáltott: "Elvégeztetett!". Odafenn a királyi széken ez a győzelmi kiáltás elfogadtatott, és válaszként a függöny két darabra szakadt. Ebben a pillanatban magának a pogány századosnak is el kellett ismernie Isten Fiát /Mk 15,39/. Megnyílt tehát az út mindenki számára, aki jönni akar, hogy megmeneküljön.
Az esemény áldásos következményei. Amikor a függöny kettészakadt, nyitott bejárattá lett. Nem volt többé sorompó, amely akadályozta volna a szentek szentjébe való belépést. A kárpit szétszakadása előtt az Úr megpillantása az emberek számára ugyanaz volt, ami addig a papok számára a függöny. Mindenki megcsodálhatta Jézus Krisztus szent életét, de ezzel csak saját nyomorúsága vált jobban láthatóvá. Halála által azonban, amelyet érettünk szenvedett el, utat készített minden hívőnek Istenhez. Krisztus halála számunkra igazságosságot, szentséget és bűntetlenséget jelent. Minden hívőt, mint tökéletest állít Isten elé. "Nincs azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak" /Róm 8,1-2; 2Tim 1,10/. Ezentúl az Ő élete munkálkodik mindenkiben, aki bűnbánattal és hittel elfogadta az Ő áldozatát, és ezzel elismerte ugyanakkor azt is, hogy vétkes Krisztus kegyetlen halálában. Ő most már bennünk, hívőkben él, és Ő a mi dicsőségünk reménysége.
Az ajándékba kapott biztos nyugodalom. A főpap, aki a nagy engesztelési napon a vérrel bement a szentek szentjébe, és ott az engesztelés fedelét meghintette, hamarosan visszajött. Ott nem volt semmilyen ülőalkalmatosság, sem lehetőség közösségben maradni Istennel. A mi Urunk azonban, az ember Jézus Krisztus, Isten jobbján ül /Zsid 1,3/. Mit mond ez nekünk? Azt, hogy a kosok áldozata nem elégséges, azok csak árnyékképek voltak Krisztus eljöveteléig, mert lehetetlen, hogy a bakok vére eltörölje a bűnt /Zsid 10,4/. Különb áldozatot kívánt az /Zsid 9,23/. Ezt hozta el Urunk, és ezzel örök nyugalmat és biztonságot szerzett. Ő egyszer halt meg a bűnnek, és soha többé /Róm 6,9-10/. Eme áldozat által örökre megszenteltek vagyunk /Zsid 10,10.14/. A Zsidók 10,19-23 számunkra teljes bizonyosságot és nyugalmat biztosít. A Zsidók 1,3-ban azt olvassuk, hogy az Úr csak azután ült Isten jobbjára, miután elvégezte a bűntől való megtisztítást, és nem előbb! Ezt nem önmagáért tette, hanem mint helyettes, a népéért, amelynek most készít helyet odafenn /jn 14,2/. Az Úr a Zsidók 6,20 szerint útnyitóul ment be oda. Isten felől nézve, hit által Jézus Krisztussal már most oda vagyunk helyezve, ahol a mi polgárjogunk van. Vele együtt megfeszítve, eltemetve és feltámadva ülhetünk vele Isten jobbján /Ef 2,4-6/. Részesülünk és örvendezünk a dicsőséges feltámadásban. "Lépjünk oda", mint a tékozló fiú, aki visszatért az atyai házba. Itt irgalmat és kegyelmet kapunk. Ebbe veti horgonyát lelkünk, és itt várjuk eljövendő Urunkat /Zsid 6,18-20/.
Foltozgatás. Biztosak lehetünk abban, hogy az Úr halála után a függönyt újra összevarrták, mert a templomi istentisztelet az Úr halála után még teljes negyven évig, vagyis Jeruzsálemnek és a templomnak Titus által történt lerombolásáig folyt. Így foltozgat az ember napjainkban is, amikor visszatér a törvényhez és a ceremóniákhoz. Az ember inkább saját fáradozásával akarja Istent megbékíteni. Ez azonban teljesen lehetetlen, mert aki az egész törvényt betartja, de egy ellen vét, az egészben vétkes /Jak 2,10/. Mindazok, akik a törvény alapján állnak, átok alá kerülnek /Gal 3,10-14; Róm 3,20-24.28/.
Az oszlopok, amelyek a függönyt tartották, megmaradtak. Hirdetik azt, ami történt, az Urat, az Ő váltságmunkáját és sokrétű dicsőségét /1Tim 3,16/. Mindenkihez szólnak: "Béküljetek meg Istennel" /2Kor 5,20/. Az Úr mindenkiért szenvedett, meghalt, feltámadott és mennybe ment, ott ül Isten jobbján, és hamarosan visszajön.
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése