/4Mózes 4 és 7/
Elmélkedéseink kezdetén a szent hajlékot szállítható Isten házának neveztük, mert az is volt. Nem állt mindig, mint később a templom, meghatározott helyen, hanem hol itt, hol ott állították fel, a felhőoszlop mozgása szerint. Ezért kellett egyik helyről a másikra szállítani. Ez nem volt egészen egyszerű, mert a szent sátornak hatalmas súlya volt, és ezért a továbbszállításhoz sok erőre volt szükség. A frigyládát pl. vállon kellett hordozni, és nem volt szabad kocsin szállítani /4Móz 4,15; 7,9/. Dávid egyszer ezt megtétette, és akkor is nagy baj lett belőle /2Sám 6,6-7/. Isten ügyét ma még szabad hordozni, ez szent előjog. De mi ne csak az Ő munkáját hordozzuk, hanem egymás terhét is, ahogy azt a Cselekedetek 2,44-ben leírt példaképben látjuk /vö. Gal 6,2/.
Ahogy a szent sátort pontosan annak a mintának az alapján építették fel, amelyet Mózes a hegyen látott, ugyanolyan pontosan szabályozták a szállítást is; mindenkire kiosztották a szolgálati teendőket. Senkire sem raktak túl sok terhet.
A segítők életkorát is Isten határozta meg. Katonai szolgálatra a 20 évesek voltak besorozva, a szentély szolgálatára pedig a 30 évesek /4,23.30.39.43.47/. Ez volt az Úr és Keresztelő János életkora is /Lk 3,23/. A harminc esztendő érettségre és erőre mutat. Az Úr oly fontos szolgálata is érett és erős embert kíván. Gyakran követnek el hibát, amikor tapasztalatlan és éretlen embereket állítanak szolgálatba, és ezáltal olykor nagy kár keletekezik. De aki pontosan követi az 1Timóteus 3 előírásait, az sem magának, sem másnak nem okoz kárt. Lehet azonban, hogy ez nem is annyira a természetes életkorra vonatkozik, hanem inkább szellemi föltételekre, a példamutatásra, a tanulási készségre, de mindenekelőtt a szellemi érettségre.
Figyelemre méltó az is, ahogy a nehéz munkából való kiválást is szabályozták. 50 év fölötti munkásokra már nem rakhattak nehéz terhet. Sok szolgáló csak becsvágyból terheli túl magát. Nevüknek ott kell ragyognia a vezetőségekben, választmányokban stb. Ezek a törtetők vajon ugyanilyen szorgalmasak a csöndes imában és könyörgésben is? A magukét keresik inkább, mint az Urat és az Ő tiszteletét, ahogy Pál írja /Fil 2,21/.
A szállítókat a főpap jelölte ki.
Ez nem lehet másképpen, csak így. Urunk határozza meg a szolgálatot. És mindenkit a kapott adományának megfelelő szolgálatba helyez /1Pét 4,10/. Különös három, szállításért felelős csoport van megnevezve. Mindhárom számára ki voltak osztva a szállítandó tárgyak. Napjainkban sok hivatásos szolgáló áll munkában, de kevés a valóban Istentől elhívott férfi. Olvastam egyszer egy hivatásos tiszt könyvét, aki a háborúban mint hős tüntette ki magát. Amikor azonban megkötötték a békét, munkanélkülivé vált. S most mit tegyen? Röviden határozott, és azt mondta: "Apám lelkész volt, én is az leszek." Itt aligha beszélhetünk olyan elhívásról, amelyet térden állva tusakodtak ki Isten előtt, mint pl. Barnabásnál és Saulnál /Csel 13,2/, sokkal inkább saját választásról van szó. Nagy az úgynevezett hivatásos szolgák serege, akik saját indítékuk alapján léptek az Úr szolgálatába. Megpróbálnak mások halastavából kis csoportokat gyűjteni maguk köré, gyakran szenzációval és egyéb nem szellemi eszközzel gyülekezetet alakítani. Számukra a fő dolog, hogy a bárányok zsírjából és gyapjából táplálják magukat. Az ilyen pásztorok felé már Jeremiásnak "jaj"-t kellett kiáltania /23,1-3/.
Áron családjának szolgálata.
Áronnak mindenben elsőbbsége volt. Ugyanezt látjuk még nagyobb mértékben a mi Főpapunknál, Jézus Krisztusnál. Ő maga mondta a tanítványoknak: "Előttetek megyek" /Mt 26,32/. A szentély költöztetése előtt így ment be Áron oda elsőnek, eltávolította a kárpitot, befedte a frigyládát és a többi tárgyat kék takaróval. A szent tárgyakat, elsősorban a frigyládát, senki sem láthatta; azonkívül védték az esőtől vagy a sivatag homokjától /4,14/. Emlékezzünk az azokon az embereken végbement súlyos ítéletre Bét-Semes előtt, akik kíváncsiságból a frigyládába néztek, és meghaltak /1Sám 6,19/. Mennyire más a helyzet ma, amikor Jézus Krisztus vére által mindenki számára nyitva áll a bejárat. Olvassuk el az 1János 1,1-5 fenséges verseit, és nem fogunk szabadulni a szent tisztelettől: "Aki kezdettől fogva volt, akit hallottunk, akit szemünkkel láttunk, akit szemléltünk és kezünkkel megérintettünk, az életnek Igéjéről... Őt hirdetjük nektek". Lehetetlen megismernünk egész terjedelmében azt az előjogot, amelyet az Úr vére szerzett meg számunkra.
Elezázár szolgálata /4,16/.
Áron fia volt, és Áron halála után ő lett a főpap. Egészen különleges tisztséggel rendelkezett: felügyelt a világító olajra, az illatos füstölő eszközre, az állandó ételáldozatra, a kenet olajára, de ugyanúgy felügyelt az egész hajlékra, annak tartalmára és minden eszközére. Úgyszólván tíz gíra volt rábízva, amelyet hűségesen kezelt, ezért később többet kapott hozzájuk azáltal, hogy ő lett a főpap. Az Úrnak ma is vannak különleges szolgái, gyakran csak egy feladattal megbízva. Ahogy Izráel milliói között csak egy főpap volt, csak egy Mózes, aki hűséges volt egész háza fölött, és csak egy Péter egy Pál. Csak egy Luther volt, egy Moody, egy Spurgeon és egy Müller György. Ezek olyan férfiak voltak, akiket Isten saját belátása szerint választott. A fazekasnak hatalma van az agyagból azt formálni, amit akar /Jer 18,1-6; Róm 9,21/. Te és én agyag vagyunk, engedd a Mestert, hadd formáljon téged saját gondolatai szerint; maradj csöndben, ne írj neki elő semmit. De egyet elvár az Úr tőlem, tőled és mindnyájunktól, hogy hűnek találtassunk /1Kor 4,2/.
Különösen három csoportot említ az Ige, ezeket fogjuk most röviden megszemlélni. Rájuk volt bízva a költöztetés.
Mérári fiainak szolgálata /4,29-33/.
Az ő kötelességük volt a szentély nehéz tárgyainak szállítása: az ezüst talpak, oszlopok, deszkák és reteszrudak hordozása. Ezeket kellett az építésnél először elhelyezni. Az ezüst, ha visszaemlékezünk, a váltság képe. Hiszen az ezüst talpakat a váltságpénzből állították elő, amihez mindenki hozzájárult /2Móz 30,13-15/. A vér általi váltság mindent megelőz. Szolgálatukat, újszövetségi értelemben, az evangélistákéval hasonlíthatjuk össze. Ő az úttörő, aki elöl megy, aki, ahogy Pál mondja, az alapot rakja le /1Kor 3,10/. Rendkívül fontos az evangélista vagy misszionárius szolgálata, aki az evangéliumot mint örömhírt elöl viszi. Ez a mi időnkben sokféle módon történik.
Mérári fiai Itámárnak, Áron fiának vezetése alatt álltak. Ő osztotta szét egyenként a tárgyakat. Az evangélista sem magától cselekszik, hanem a hírt ajándékba kapja és úgy mondja, ahogy Izráel prófétái: "Így szól az Úr". Mérári fiai sokan voltak, 3200 fő, akik az eszközöket szállították. Az Úr megparancsolta: "Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba" /Mt 9,38/. Mérári fiai sohasem cselekedtek önállóan, csakis Itámér útmutatása vagy parancsa szerint. Az alárendeltségnek ez az érzülete ma nagyon hiányzik. Az ember nem akarja magát alárendelni, nem enged semmit mondani magának, hanem a saját elgondolása szerint cselekszik. Nem illeszkedik bele semmilyen gyülekezeti rendbe, elfelejti, hogy a mi Istenünk nem a rendetlenség Istene. Kedves Olvasó, azon a helyen állsz-e, amelyet az Úr az Igéjén keresztül szeretne megmutatni neked?
Gerson fiainak szolgálata /21-28/
Rájuk voltak bízva a takarók, a függönyök stb. Láttuk, milyen fontos volt Mérári fiainak szolgálata, akik mindenkit megelőztek, hogy az újabb építésnél mindig lerakják az alapot. De mi haszna lett volna az ezüst talpaknak a kerítés nélkül? Önmagukban nem képeztek volna sem pitvart, sem szentélyt, ide függönyökre volt szükség. Tehát a második csoport szolgálata sem volt kevésbé fontos és szükséges, mint az elsőé. Ha Mérári fiait az evangélistákkal hasonlítottuk össze, akkor Gerson fiait a gyülekezet pásztoraihoz hasonlíthatjuk. Az evangélisták gyakran sok embert fölébresztettek, de hiányoztak a pásztorok. És mi volt a következmény? Nem volt pitvar, amely körülzárja és megőrizze őket. Szétszéledtek a bárányok. Nem volt senki, aki legeltesse és vezesse őket. Önmagukra maradtak. Senki sem hordozta karjain a gyenge bárányokat, ahogy a jó Pásztor tette. A remélt áldás, amely az evangélisták szolgálatából fakadt, elveszett. Ahogy a kerítés mindent összekötött egymással, úgy munkálja ezt a pásztor a gyülekezetben. Ahogy a szentélyben a deszkák egymás mellett sorakoztak, úgy kell az egyes bárányokat összegyűjteni a cél érdekében, amelyről Pál így ír: "Mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban" /Gal 3,28/.
Figyelmet érdemel Gerson fiainak nagy száma is, akik ezt a szolgálatot végezték, 2630-an voltak. Nem úgy volt ekkor, mint Aggeus napjaiban, amikor sokan csak saját házaikra gondoltak, azokat építették, az Úr házát azonban elhanyagolták /Agg 1,4.9/ Ne így legyen! Az Isten háza iránti szeretet álljon az első helyen, ahogy az Úr mondja: "Keressétek először Isten országát" /Mt 6,33/. Isten népe között sokan vannak olyanok, mint a méhek között a herék, akik nem akarnak dolgozni, csak enni az édes mézet. Ezek Krisztus napján megszégyenülten fognak ott állni.
Kehát fiainak szolgálata /15/.
A 4-14 versekben írják le mindazt, amit nekik kellett szállítani. Ők hordozták tehát a tulajdonképpeni szentélyt, illetve a szentélyt megtöltő lényeges részeket. Miután Mérári fiai lerakták az alapokat és felállították a deszkákat, Gerson fiai pedig felrakták a takarókat és függönyöket, jöttek Kehát fiai, megtöltötték a szentélyt a pompás arany eszközökkel, és helyeikre állították azokat. Láttuk már előzőleg, hogy a szentély egyes tárgyai, a rézoltártól a frigyládáig az üdvösség útját ábrázolják. Csak miután ismét minden a megfelelő helyen állt, jött megint a felhő, és újból befedte Isten hajlékát. Ha a két előző csoportot az evangélistákkal és a pásztorokkal hasonlítottuk össze, akkor Kehát fiait a tanítókhoz hasonlíthatjuk. A tanítók azok, akik az Ige által a Szent Szellem erejében szólnak, és a hívőket Isten jelenlétébe vezetik, a szentek szentjébe, amely minden hívő számára nyitva áll. A tanító nem csupán puszta tudást nyújt, ami felfuvalkodottá tesz, hanem saját példája és az Ige tanítása által Isten imádására serkenti a hallgatókat, mert az Atya imádókat keres.
Közös szolgálat.
A legszebb, amit a három csoportnál látunk, a harmonikus együttműködésük. Mindnyájan a főpap vezetése alatt dolgoztak. Senki sem nézett irigykedve a másikra, mintha az ki lenne tüntetve, hanem mindenki hűségesen végezte a neki megparancsolt szolgálatot. Súrlódás nélkül állították fel a szentélyt. A terhek lehettek különböző nagyok és nehezek, de ugyanazt a célt szolgálták: "A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Szellem" /1Kor 12,4-6/. Bárcsak mi is mindnyájan ugyanilyen igyekvők lennénk, és ne volna más célunk, mint Istenünk házának építése, akkor nem volnának súrlódások vagy diszharmónia, hanem csak siker feletti öröm. Napjainkban olyan könnyen csúsznak be gyanúsítgatások, irigykedések és más gonosz dolgok, amelyek nem lehetségesek, ha minden egy szellemben, a Szent Szellem által történik. Töltsön el bennünket bűnbánat, ha ebben bűnösnek tudjuk magunkat, mert akkor nem az Úr házát építettük, hanem a magunkét, és nem az Ő tiszteletét kerestük, hanem a magunkét.
A munkások jutalma.
Az Írás azt mondja: "Nem fáradnak hiába". Ahogy a szent sátor építői, Bésáléel és Aholiáb gazdag jutalmat nyertek, ugyanígy gondol az Úr azokra is, akik az Úr eszközeit hordozzák. Jutalmuk Isten tüzes áldozata /5Móz 18,1-2/. Sőt, még több, maga az Úr az ő jutalmuk és örökségük /Ez 44,28/. Őt birtokolni, ez a legnagyobb gazdagság. Az Úr azt mondja: Minden, ami az enyém, a tietek. Akik az oltárnál szolgálnak, az oltárról élnek /1Kor 9,13/. De a legnagyobb jutalmat az hozza magával hamarosan, aki ezt mondja: "Íme, hamar eljövök, és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek az ő cselekedete szerint" /Jel 22,12/. Bárcsak mondhatná az Úr neked is, nékem is ama napon: "Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokra bízlak ezután, menj be a te Urad örömébe" /Mt 25,21/
Georg R. Brinke
Figyelemre méltó az is, ahogy a nehéz munkából való kiválást is szabályozták. 50 év fölötti munkásokra már nem rakhattak nehéz terhet. Sok szolgáló csak becsvágyból terheli túl magát. Nevüknek ott kell ragyognia a vezetőségekben, választmányokban stb. Ezek a törtetők vajon ugyanilyen szorgalmasak a csöndes imában és könyörgésben is? A magukét keresik inkább, mint az Urat és az Ő tiszteletét, ahogy Pál írja /Fil 2,21/.
A szállítókat a főpap jelölte ki.
Ez nem lehet másképpen, csak így. Urunk határozza meg a szolgálatot. És mindenkit a kapott adományának megfelelő szolgálatba helyez /1Pét 4,10/. Különös három, szállításért felelős csoport van megnevezve. Mindhárom számára ki voltak osztva a szállítandó tárgyak. Napjainkban sok hivatásos szolgáló áll munkában, de kevés a valóban Istentől elhívott férfi. Olvastam egyszer egy hivatásos tiszt könyvét, aki a háborúban mint hős tüntette ki magát. Amikor azonban megkötötték a békét, munkanélkülivé vált. S most mit tegyen? Röviden határozott, és azt mondta: "Apám lelkész volt, én is az leszek." Itt aligha beszélhetünk olyan elhívásról, amelyet térden állva tusakodtak ki Isten előtt, mint pl. Barnabásnál és Saulnál /Csel 13,2/, sokkal inkább saját választásról van szó. Nagy az úgynevezett hivatásos szolgák serege, akik saját indítékuk alapján léptek az Úr szolgálatába. Megpróbálnak mások halastavából kis csoportokat gyűjteni maguk köré, gyakran szenzációval és egyéb nem szellemi eszközzel gyülekezetet alakítani. Számukra a fő dolog, hogy a bárányok zsírjából és gyapjából táplálják magukat. Az ilyen pásztorok felé már Jeremiásnak "jaj"-t kellett kiáltania /23,1-3/.
Áron családjának szolgálata.
Áronnak mindenben elsőbbsége volt. Ugyanezt látjuk még nagyobb mértékben a mi Főpapunknál, Jézus Krisztusnál. Ő maga mondta a tanítványoknak: "Előttetek megyek" /Mt 26,32/. A szentély költöztetése előtt így ment be Áron oda elsőnek, eltávolította a kárpitot, befedte a frigyládát és a többi tárgyat kék takaróval. A szent tárgyakat, elsősorban a frigyládát, senki sem láthatta; azonkívül védték az esőtől vagy a sivatag homokjától /4,14/. Emlékezzünk az azokon az embereken végbement súlyos ítéletre Bét-Semes előtt, akik kíváncsiságból a frigyládába néztek, és meghaltak /1Sám 6,19/. Mennyire más a helyzet ma, amikor Jézus Krisztus vére által mindenki számára nyitva áll a bejárat. Olvassuk el az 1János 1,1-5 fenséges verseit, és nem fogunk szabadulni a szent tisztelettől: "Aki kezdettől fogva volt, akit hallottunk, akit szemünkkel láttunk, akit szemléltünk és kezünkkel megérintettünk, az életnek Igéjéről... Őt hirdetjük nektek". Lehetetlen megismernünk egész terjedelmében azt az előjogot, amelyet az Úr vére szerzett meg számunkra.
Elezázár szolgálata /4,16/.
Áron fia volt, és Áron halála után ő lett a főpap. Egészen különleges tisztséggel rendelkezett: felügyelt a világító olajra, az illatos füstölő eszközre, az állandó ételáldozatra, a kenet olajára, de ugyanúgy felügyelt az egész hajlékra, annak tartalmára és minden eszközére. Úgyszólván tíz gíra volt rábízva, amelyet hűségesen kezelt, ezért később többet kapott hozzájuk azáltal, hogy ő lett a főpap. Az Úrnak ma is vannak különleges szolgái, gyakran csak egy feladattal megbízva. Ahogy Izráel milliói között csak egy főpap volt, csak egy Mózes, aki hűséges volt egész háza fölött, és csak egy Péter egy Pál. Csak egy Luther volt, egy Moody, egy Spurgeon és egy Müller György. Ezek olyan férfiak voltak, akiket Isten saját belátása szerint választott. A fazekasnak hatalma van az agyagból azt formálni, amit akar /Jer 18,1-6; Róm 9,21/. Te és én agyag vagyunk, engedd a Mestert, hadd formáljon téged saját gondolatai szerint; maradj csöndben, ne írj neki elő semmit. De egyet elvár az Úr tőlem, tőled és mindnyájunktól, hogy hűnek találtassunk /1Kor 4,2/.
Különösen három csoportot említ az Ige, ezeket fogjuk most röviden megszemlélni. Rájuk volt bízva a költöztetés.
Mérári fiainak szolgálata /4,29-33/.
Az ő kötelességük volt a szentély nehéz tárgyainak szállítása: az ezüst talpak, oszlopok, deszkák és reteszrudak hordozása. Ezeket kellett az építésnél először elhelyezni. Az ezüst, ha visszaemlékezünk, a váltság képe. Hiszen az ezüst talpakat a váltságpénzből állították elő, amihez mindenki hozzájárult /2Móz 30,13-15/. A vér általi váltság mindent megelőz. Szolgálatukat, újszövetségi értelemben, az evangélistákéval hasonlíthatjuk össze. Ő az úttörő, aki elöl megy, aki, ahogy Pál mondja, az alapot rakja le /1Kor 3,10/. Rendkívül fontos az evangélista vagy misszionárius szolgálata, aki az evangéliumot mint örömhírt elöl viszi. Ez a mi időnkben sokféle módon történik.
Mérári fiai Itámárnak, Áron fiának vezetése alatt álltak. Ő osztotta szét egyenként a tárgyakat. Az evangélista sem magától cselekszik, hanem a hírt ajándékba kapja és úgy mondja, ahogy Izráel prófétái: "Így szól az Úr". Mérári fiai sokan voltak, 3200 fő, akik az eszközöket szállították. Az Úr megparancsolta: "Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba" /Mt 9,38/. Mérári fiai sohasem cselekedtek önállóan, csakis Itámér útmutatása vagy parancsa szerint. Az alárendeltségnek ez az érzülete ma nagyon hiányzik. Az ember nem akarja magát alárendelni, nem enged semmit mondani magának, hanem a saját elgondolása szerint cselekszik. Nem illeszkedik bele semmilyen gyülekezeti rendbe, elfelejti, hogy a mi Istenünk nem a rendetlenség Istene. Kedves Olvasó, azon a helyen állsz-e, amelyet az Úr az Igéjén keresztül szeretne megmutatni neked?
Gerson fiainak szolgálata /21-28/
Rájuk voltak bízva a takarók, a függönyök stb. Láttuk, milyen fontos volt Mérári fiainak szolgálata, akik mindenkit megelőztek, hogy az újabb építésnél mindig lerakják az alapot. De mi haszna lett volna az ezüst talpaknak a kerítés nélkül? Önmagukban nem képeztek volna sem pitvart, sem szentélyt, ide függönyökre volt szükség. Tehát a második csoport szolgálata sem volt kevésbé fontos és szükséges, mint az elsőé. Ha Mérári fiait az evangélistákkal hasonlítottuk össze, akkor Gerson fiait a gyülekezet pásztoraihoz hasonlíthatjuk. Az evangélisták gyakran sok embert fölébresztettek, de hiányoztak a pásztorok. És mi volt a következmény? Nem volt pitvar, amely körülzárja és megőrizze őket. Szétszéledtek a bárányok. Nem volt senki, aki legeltesse és vezesse őket. Önmagukra maradtak. Senki sem hordozta karjain a gyenge bárányokat, ahogy a jó Pásztor tette. A remélt áldás, amely az evangélisták szolgálatából fakadt, elveszett. Ahogy a kerítés mindent összekötött egymással, úgy munkálja ezt a pásztor a gyülekezetben. Ahogy a szentélyben a deszkák egymás mellett sorakoztak, úgy kell az egyes bárányokat összegyűjteni a cél érdekében, amelyről Pál így ír: "Mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban" /Gal 3,28/.
Figyelmet érdemel Gerson fiainak nagy száma is, akik ezt a szolgálatot végezték, 2630-an voltak. Nem úgy volt ekkor, mint Aggeus napjaiban, amikor sokan csak saját házaikra gondoltak, azokat építették, az Úr házát azonban elhanyagolták /Agg 1,4.9/ Ne így legyen! Az Isten háza iránti szeretet álljon az első helyen, ahogy az Úr mondja: "Keressétek először Isten országát" /Mt 6,33/. Isten népe között sokan vannak olyanok, mint a méhek között a herék, akik nem akarnak dolgozni, csak enni az édes mézet. Ezek Krisztus napján megszégyenülten fognak ott állni.
Kehát fiainak szolgálata /15/.
A 4-14 versekben írják le mindazt, amit nekik kellett szállítani. Ők hordozták tehát a tulajdonképpeni szentélyt, illetve a szentélyt megtöltő lényeges részeket. Miután Mérári fiai lerakták az alapokat és felállították a deszkákat, Gerson fiai pedig felrakták a takarókat és függönyöket, jöttek Kehát fiai, megtöltötték a szentélyt a pompás arany eszközökkel, és helyeikre állították azokat. Láttuk már előzőleg, hogy a szentély egyes tárgyai, a rézoltártól a frigyládáig az üdvösség útját ábrázolják. Csak miután ismét minden a megfelelő helyen állt, jött megint a felhő, és újból befedte Isten hajlékát. Ha a két előző csoportot az evangélistákkal és a pásztorokkal hasonlítottuk össze, akkor Kehát fiait a tanítókhoz hasonlíthatjuk. A tanítók azok, akik az Ige által a Szent Szellem erejében szólnak, és a hívőket Isten jelenlétébe vezetik, a szentek szentjébe, amely minden hívő számára nyitva áll. A tanító nem csupán puszta tudást nyújt, ami felfuvalkodottá tesz, hanem saját példája és az Ige tanítása által Isten imádására serkenti a hallgatókat, mert az Atya imádókat keres.
Közös szolgálat.
A legszebb, amit a három csoportnál látunk, a harmonikus együttműködésük. Mindnyájan a főpap vezetése alatt dolgoztak. Senki sem nézett irigykedve a másikra, mintha az ki lenne tüntetve, hanem mindenki hűségesen végezte a neki megparancsolt szolgálatot. Súrlódás nélkül állították fel a szentélyt. A terhek lehettek különböző nagyok és nehezek, de ugyanazt a célt szolgálták: "A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Szellem" /1Kor 12,4-6/. Bárcsak mi is mindnyájan ugyanilyen igyekvők lennénk, és ne volna más célunk, mint Istenünk házának építése, akkor nem volnának súrlódások vagy diszharmónia, hanem csak siker feletti öröm. Napjainkban olyan könnyen csúsznak be gyanúsítgatások, irigykedések és más gonosz dolgok, amelyek nem lehetségesek, ha minden egy szellemben, a Szent Szellem által történik. Töltsön el bennünket bűnbánat, ha ebben bűnösnek tudjuk magunkat, mert akkor nem az Úr házát építettük, hanem a magunkét, és nem az Ő tiszteletét kerestük, hanem a magunkét.
A munkások jutalma.
Az Írás azt mondja: "Nem fáradnak hiába". Ahogy a szent sátor építői, Bésáléel és Aholiáb gazdag jutalmat nyertek, ugyanígy gondol az Úr azokra is, akik az Úr eszközeit hordozzák. Jutalmuk Isten tüzes áldozata /5Móz 18,1-2/. Sőt, még több, maga az Úr az ő jutalmuk és örökségük /Ez 44,28/. Őt birtokolni, ez a legnagyobb gazdagság. Az Úr azt mondja: Minden, ami az enyém, a tietek. Akik az oltárnál szolgálnak, az oltárról élnek /1Kor 9,13/. De a legnagyobb jutalmat az hozza magával hamarosan, aki ezt mondja: "Íme, hamar eljövök, és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek az ő cselekedete szerint" /Jel 22,12/. Bárcsak mondhatná az Úr neked is, nékem is ama napon: "Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokra bízlak ezután, menj be a te Urad örömébe" /Mt 25,21/
Gondoljunk mindig arra, hogy mindenben, amik vagyunk és amink van, csak sáfárok vagyunk Isten megbízásából az Ő javai fölött.
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése