"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Korona vírus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Korona vírus. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. július 19., péntek

Arkhai

 

Már másodszor futottam bele, ebbe az idézetbe. 

A Korona vírus és vakcinája jutott róla eszembe, elég közeli találat volt, az emberiség elpusztítására.


„Valószínűnek tartom, hogy az elmélet és a gyakorlat (Eszmény és Élet) között levő feszültség a forrpontot akkor fogja elérni, ha majd valakinek sikerült a legmagasabb rendű eszmei teóriát hirdetve azt a legelvetemültebb és legszégyentelenebb és legkomiszabb gyakorlattal párosítani – amikor sikerül olyan elvet találni, amely kivétel nélkül minden ember teljes boldogságát tűzi ki célul és közben meg fogja kísérelni, hogy kivétel nélkül valamennyiünket válogatott kínzásokkal kiirtson. Ettől a ponttól valószínűleg már nem vagyunk messze.” 

Hamvas Béla: Arkhai /356. old.

2022. augusztus 1., hétfő

Szem-zbrr-bé-getés

 

Hírmustra


Névnapom, és csakis névnapom alkalmából. 

Én is nagyon sajnálom, amikor férfiak ölnek meg nőket. De persze azt is, amikor nők férfiakat. Sajnálom, amikor a vakcinások ölnek vagy nyomorítanak meg embereket, de persze azt is, amikor nem a vakcinások teszik ezt. Sajnálom, amikor valaki egyéni okokból öngyilkos lesz, de azt is, aki azért, mert a kormányintézkedések kergették bele, mint például a kötelező oltás, vagy a deviza hiteles kamatemelés, a kilakoltatás, a munkahely elvesztése, háború és vagy ezer más ok, ami egyértelműen társadalmunk vezetésére hárítható. Sajnálom tehát Dr. Lisa-Maria Kellermayr, de ő csak egy ebből a sok százezer veszteségünkből, amit kifejezetten a kormányzati intézkedések okoztak. Senkinek nem kellene az oltatlanok ellen lázítani ezzel a halálesettel. Ugyanolyan jogunk van oltásellenesnek lenni, mint másoknak oltáspártinak. Mindkettő áldozatokkal jár. Aki ezeket az áldozatokat nem tudja felvállalni, az húzza meg magát csendesen. Ezekben a nehéz időkben az sem bűn. 

Saját tapasztalatomból nyert vélemény: ha megfenyegetnek, talán jobb megvárni, hogy értem jönnek-e? Nem? Két évig vártam a fekete autót, amit a kormány küld, és csak egyszer suhintott meg. Nos. Két év rettegés, és ezek nem jöttek értem, pedig még azt is üzenték: nem élem túl a telet. Túléltem. Akkor most érdemes lett volna öngyilkosnak lennem, mert két évig fenyegettek a médián keresztül? Egyértelmű, hogy nem! A fenyegetésekről ennyit. A pszichológiai nyomás nyilván így is magas és károsító volt, két tizeddel emelkedett a vérnyomásom. Mára kikúráltam, köszönöm jól vagyok. 

És gyerekek, ez az elmúlt két év nem mese volt. De mára látszik, hogy mennyire kifutott a téma, ilyenekkel kell tehát a médiát feldobni: https://444.hu/2022/07/31/meghalt-egy-osztrak-orvos-akit-oltasellenesek-halalosan-megfenyegettek-mert-a-vakcinakat-nepszerusitette  

És tadam ezzel végre találtam egy hírt, ami írásra késztett. Ezekben az időkben nehéz ilyenre lelni az újságokban. Szánalmasak. Szóval, őszintén és nagyon sajnálom, amikor az egyik ember megöli a másikat. Állati tulajdonság az. A legalantasabb. És lám, most legfelsőbb szinten végzik azt. Nyilván nem közvetve. A kormányzat az ő pribékjeivel, az orvospapokkal és ficsúrjaikkal az újságírókkal. És semmi másért, csak is a pénzért. No comment. Ki kit ölt meg, és ki volt az áldozat?

Sajnálom a doktornőt, de kétségeim vannak, hogy egy jó embert se talált az oltatlanok között ott Ausztriában, aki normálisan elmagyarázta volna a gondolatait? Ejnye-bejnye. Ha valóban ez volt öngyilkosságának oka, abban a békés Ausztriában. Ahol a kormányzat kötelezővé akarta tenni a vakcinát a felnőtt lakosság számára, és ahol fellázadt ellene a nép, több hónapig, és ezzel vonatták vissza a törvényhozási akaratot. Az oltatlanok nem tehetnek róla, hogy léteznek, ezért tényleg kár öngyilkosságot elkövetni. Ahogy kár, azért is mert léteznek négerek, szír menekültek és stb stb. A problémákat nem így oldjuk meg, kivétel ez alól Seneca. De nekik talán kötelező is lenne így. Már, mint a bukott kormányzati tanácsadóknak, ne ábrándozzunk, ma már Senecák sincsenek. Úgyhogy szegény doktornő valamit nagyon félreértelmezett. Talán érdemesebb lett volna egy pszichológust keresnie, akiket az ilyen cikkek alján feltűntetnek. Biztos, hogy sok fenyegetődző az életből kizárt oltatlan is ezt tette. Öngyilkosság helyett. Tehát ne legyetek öngyilkosok. Gyilkolni nem jó dolog.

--

Hol is van háború? Ez a hír Magyarországról szól: 

--

Szerintem pedig a macskák irányítják a világot. Imádkozzunk.



2022. május 30., hétfő

Új evangélium


Ez nagyon durva lesz.


Hogy a pápa eladta a lelkét és azért mondja ezt, vagy mert megérezte az idők szavát nem tudom. De az biztos, hogy 2019. október 16. napján azt mondta: „Az Úr mindenkié!” 


„Jézus Krisztusban hozott üdvösség mindenkié”

Hogy miért baj ez? Hosszú történet, de elkezdem. Messziről kezdem.

Az új nácizmus, felsőbbrendűség szellemisége, a globalizmus. Mi is ez? Egy és ugyanaz a három, és egy tőről ered. Mégpedig, hogy mindenki üdvözülni fog – már aki megéli, és itt a Földön. Aki betagozódik, és engedelmeskedik az új megváltó eszméjének. 

Mit tanít a hivatalos katolikus egyház? Azt, hogy az üdvösség nem mindenkié. Van pokol, ahol kárhozatra jutott lelkek örök büntetésüket fogják megkapni. Ezzel szemben úgy tűnik, most itt a pápa valami újat hirdetett meg. Épp akkor, amikor a koronavírus pár hónap múlva elkezdődik. Azt mondja: „lépjünk túl minden partikularizmuson”. Vagyis elkülönülésen. Partikularizmus szó jelentése: egységbontás, széthúzás, különtörekvés, osztályérdek, osztályharc. Meghirdeti az egységre való törekvést, amikor pár hónap múlva elszabadul a pokol, valóban, az emberiségből milliárdokat beoltanak. De maradnak ellenállók. Még a katolikus egyházból is.

Az apokatasztaszisz vagyis, hogy végül minden lélek üdvözül Órigenészi tanítás, amit a Konstantinápolyi zsinat elítélt. A katolikus egyház hivatalosan elfogadta, hogy az üdvösség és a kárhozat örök, de a pápa most ezt felfüggeszti?

„Korunkban egyes prot. teol-ok (P. Althaus, H. Stephan, E. Stauffer) úgy gondolják, hogy a halál és a végítélet között nem zárul le a megtérés lehetősége, továbbá, hogy az Egyh. könyörgése is segíthet a kárhozottakon. Ezért az üdvösségre és a kárhozatra szóló predesztináció inkább csak Isten tört. terve, nem végleges akarata, s így végül is az egyetemes üdvözítő akarat diadalmaskodik. K. Barth álláspontja: a Krisztusban kiválasztottak számának az egész emberiségre való kiterjesztése az isteni szeretet szabadságának kétségbevonása lenne, ha pedig ezt a szeretetet az emberiségnek csak egy részére vonatkoztatjuk, az a végtelen isteni irgalom szűk értelmezését jelentené. Ezért a misztériumot nem közelíthetjük meg; a mi feladatunk a hit és a remény. - A kat. tanítás ma is az, hogy az üdvösség és a kárhozat örök, s a halál után már nincs lehetőség a megtérésre.

Nehéz elképzelnünk vezetőktől gonoszságot. De ha a pénzszerelmére gondolunk, amiért mindez történik, vagyis a hatalom megtartásáért, akkor már nem is olyan nehéz elképzelnünk. A teológiát, a vallást ennek szolgálatába is lehet állítani, és akkor eltér az eredeti funkciójától, hogy az Igazságot hirdetve az emberek javát szolgálja. Az Ige írja, hogy a jó látszatában jelenik meg, de belül más szándékok vezérlik. Így nevezi a Sátánt, amikor a Világosság Angyalának álcájában jelenik meg. A Sátán ölni és rombolni jött, vagyis létezik az emberiség életében. A pusztítást azonban néha késleltetve végzi. Ideológia tehát. A Jelenések könyve is úgy utal rá, mint aki megtéveszti az egész földkerekséget. (Jel12,9)

Két kérdésre kell az embernek válaszolnia, hogy megfelelően tisztán lásson ebben a mai kaotikus világhelyzetben:

- Magántulajdon vagy vagyonközösség (kommuna, kommunizmus)?
- Mindenki üdvözül, a hittől függetlenül, vagy csak a Jézus Krisztus Testében lakozók?

Mi a baj az apokatasztaszisz-val? Az anabaptistákat (akik ezt vallották) nemcsak a katolikus egyház, de a protestánsok is üldözték a középkorban. Az apokatasztaszisz-ban ugyanis benne rejlik a nácizmus, a felsőbbrendűség gondolata. Te mit tennél azokkal, akik végül tökéletességük híján akadályozzák Krisztus visszajövetelét? Ez az eszme esszenciája ugyanis. A Földön minden embernek tökéletessé, szentté kell válnia és akkor visszatér Jézus Krisztus a Megváltó. Mert az, hogy te tökéletessé válsz azt jelenti engedsz Istennek. Aki nem enged Istennek az hátráltatja Isten mindent helyreállító kegyelmét (amire hivatkoznak összesen három ige: Apcsel. 3,21; Zsidó 12,19; Mal 3,7) vagyis Jézus visszajövetelét. Ez az eszme a mozgatórugója az apokatasztaszisz csoportoknak (ld még posztmillenizmus. A posztmillenizmus egy mai népszerű teológiai áramlat, eszmei lényege: A millennium a jövőben kezdődik és ezzel „aranykort” nyit a földön. Később Krisztus másodszor is eljön.) 

Minden eszmének van gyökér ideálja, mozgatója, csak legfeljebb te nem látod mi az. Az ukránok a teljes jót akarják adni az egész világnak. Valóban? Az a különbség köztük és az anabaptisták között, hogy utóbbiak között voltak olyanok, akik a cél érdekében pacifisták voltak, nem fogtak fegyvert. De meddig lesz valaki pacifista? Ha már közel a cél? A felsőbbrendűség eszméje nem tartalmazza a Krisztusi kegyelmet, a megbocsájtás szükségességét. És éppen azt, hogy az ember önmagától nem érheti el az Isten előtti tökéletességet. Ki határozza hát meg, hogy mikor vagy tökéletes? Az apokatasztaszisz szerint a közösség dönt elérted-e. Akik ezt vallják, azok szélsőséges emberi csoportok. Zélóták. Isten azt mondja, ha valakinek nincs bölcsessége kérje. De azt nem mondja, ha valaki nem tökéletes, akkor kérje a tökéletességet, hogy minél hamarabb visszajöjjön Jézus és eljöjjön a paradicsomi állapot. Hogyan igazíthatnánk meg magunkat Isten előtt? Egyértelmű, hogy sehogy. Még Jézus vére is, csak igazzá nyilvánított, de nem tett igazzá. Ez majd mindenek helyreállítási helyén, a Mennyekben fog megtörténni. A feltámadt isteni új szellemi testben kapunk garanciát. És még mindig nem biztos, hogy teljességgel nem térhetnénk újra a bűn útjára, hiszen a szabad-akaratunkat mindvégig megtarthatja a megváltott ember is. Ezért szükséges mindenkor a kegyelem. „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róm7,24) Az persze kérdés, hogy a szeretet mindenkor nagyobb, és jobban győzedelmeskedik ezután bennünk, mint akaratszabadságunk. Hiszen már a Földön is, a szeretet által állunk a halálért. Jézus a szeretetével győzte le a kereszten a halált, vagyis az ádámi szabad-akarat hibás döntésének következményét.

egy mai ukrán nő


Mi újság a magántulajdonnal? Érdekes, hogy az általam egyébként nagyon tisztelt egyházatyák közül, többen kimondták, hogy a magántulajdon nem Isten akarata. Mint például Szent Ambrus. Ők az apokatasztaszisz hívei. De náluk még nem tűnik fel veszedelmes tanként, hiszen annyi másban szentek. A tan gyökere egyébként, ahonnan származik Órigenész, ezt a tantélét már hamar megítélte az egyház, a konstantinápolyi zsinat egyik határozatával (van kárhozat), de enélkül a nézete nélkül nem is lehet értelmezni Órigenész munkáit. 
Órigenész a Zsolt 110,1-re, az 1Kor 15,24-re és a Fil 2,5-11-re hivatkozva úgy gondolta, hogy Krisztus uralmát végül is minden teremtmény elismeri, még a kárhozottak is. Amikor mindenki meghódol előtte, megvalósul az egység, amelyért imádkozott (Jn 17,21), és Isten lesz minden mindenben (1Kor 15,24).

Én nem az elméletben látom a hibát. Sőt. A tantételek felhasználásával volt mindig a baj. Miért történhet az, hogy arianizmus és egyéb eretnek tanok miatt az egyházatyák vértanúhalált is szenvedtek? A császárok kezétől. Veszedelmes tud lenni egy gondolat, de érthetetlen, hogy miért eszkalálódik vérontássá. Azért, mert az apokatasztaszisz híve lennék, én még nem csinálnék belőle sem csoportot, sem világot söprő mozgalmat. De nem így egyesek. Ilyen volt a Jesus movement és most a WHO karöltve a világvezetőivel. Ők tehát azt mondják, elhozzák a paradicsomi létet a Földre. Aki pedig ennek ellenáll azokat elsöprik, és még haláluk sem drága. Kizárják őket a munkahelyekről (lásd magyar egészségügy, szociális, oktatás területéről), ne kapjanak orvosi ellátást és stb stb a diszkrimináció legszélesebb eszközeit kell bevetni ellenük, hogy minél hamarabb eltöröltessenek a Föld színéről, hogy megvalósulhasson a tökéletesség, hogy minél hamarabb visszajöjjön Jézus, vagyis, minél hamarabb az emberek elhozzák a paradicsomi létet, a teljes vagyonközösséget – így a tantétel szellemisége. Ebből származik ez a fene nagy diktatórikus lelkület, amit az emberek most tapasztalnak a kormányaikban. Az egészségügy, a járvány csak egy fedősztori.

Mi is volt a Jesus movement jelképe, a megtért hippiknek? hát az injekciós tű. Fiatalok, világmegváltók, lázadók, harcosok, keresztények – épp, mint a Fidesz és most a világ vezetőinek lelkülete, és a kommunisták (A WHO vezetője kommunista, de nem csodálkoznék rajta, ha kiderülne, hogy fiatalkorában kapcsolatba került a „Jézus rajongókkal” is – hogy mindenki számára elhozzák a jót. Gondolj a magyar miniszterelnök fia és a Felház esetére.)

Akik az összeesküvések hívei nem járnak messze az igazságtól, de a fő gyökér, a ma tapasztalt korlátozó intézkedések mögött meghúzódó motiválóerő, szellemiség, az keresztény teológia. A Biblia is megmondja, közülünk származnak, de nem közülünk valók, mármint az antikrisztus lelkülete. „Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.” (1Jn2,19) Nem az iszlámból, nem más vallásból jön el az antikrisztus, hanem a kereszténység adja a táptalaját, és még a zsidókat is becsapja, egy ideig.

Néhány ige, hogy megértsd az ő gondolkozásukat: 

„Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.” (Zsolt 2,8)

"Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! Hatalmad pálcáját kinyújtja az ÚR a Sionról: Uralkodj ellenségeid között!” (Zsolt 110,1-2)

„Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.” (Ézs 42,4)

Mire kell tehát figyelnünk?

„Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.” (1Jn2,25) és

„Ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.” (2Tim1,9)

Ne higgyünk mindenféle tanításnak, de szabjuk magunkat Isten ígéreteihez. A földi lét háborúkkal teli, nehéz út a keresztény számára, aki üdvözülni fog. A kereszténygyűlölet a démonoktól van. Semmi sem fáj jobban neki, és dühíti, mintha valaki az igaz Krisztus igazsága szerint él, beszél és hisz. Gyűlöli azokat, akik leleplezik. Szeret hamis tanításokat felerősíteni és ezzel megtéveszteni még a választottakat is. 

Emlékezzetek: „Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” (Ef 2,8)

„Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.” (Róm12,16)

„Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igaz szeretettel.” (2Jn1,3)

És mindenekelőtt, ha más nem: Gyümölcseikről ismeritek fel. Szóval előttem egyértelmű, még mindig mindent a pénzszerelme mozgat és ez az új WHO-mozgalom is ugyanúgy tűnik el, hatalmas károkat okozva, mint az előző összes többi hasonló. Talán annyival különb az előzőeknél, hogy minden idők legtöbb kárát okozta.

2022. április 5., kedd

Két cikk

 


Az mRNS feltalálója csatlakozik Viganò érsekhez az Új Világrend elleni harcban

"Arra, ami jelenleg a világban zajlik, lehetetlen pusztán közegészségügyi, oltáspolitikai vagy vírusellenes magyarázatot találni, és meg vagyok győződve arról, hogy e mögött a helyzet mögött, amelyben mindannyiunk jogai csorbulnak, egy nagyobb erő áll."

Viganò érsek 2021. november 18-án azt javasolta, hogy „szabadítsuk meg az emberiséget ettől a totalitárius rezsimtől, amely magában foglalja minden idők legrosszabb diktatúráinak borzalmait”, felszólította „ a kormányzókat, politikai és vallási vezetőket, értelmiségieket és minden jóakaratú embert, hogy egyesüljenek egy olyan szövetségben, amely kibocsájt egy antiglobalista kiáltványt, pontról pontra cáfolva az Újvilág disztópiájának tévedéseit és eltéréseit, és konkrét alternatívát dolgoz ki a közjó, a kereszténység erkölcsi alapelvei, a hagyományos értékek, az élet és a természetes család védelme, az üzlet és a munka védelme, az oktatás és a kutatás előmozdítása, valamint a közjó által ihletett politikai program konkrét alternatíváinak elrendelése és a Teremtés tisztelete érdekében."


Schneider püspök: ellen kell állnunk a Sátán világkormányának, és ha szükséges, mártírokká kell válnunk





2022. február 8., kedd

Elindult a magyar konvoj

 

A felhívásban ez áll: „Cselekvésre szólítunk mindenkit; aki úgy érzi, hogy elég, és elutasítja az alaptalan és jogtalan kényszerítő intézkedéseket; aki úgy érzi felnőtt és felelős, hogy maga döntsön egészsége és gyermekei sorsa felől; akinek meggyőződése, hogy valós és tudatos demokráciára, társadalmi megegyezésre van szükség az uralkodó erők jog-csavarta diktatúrája helyett.” 

A kanadai konvoj után született nagyobb, nemzetközi World Freedom Convoy 2022 mozgalom magyarországi ága. A terv az, hogy a tüntető autósok február 14-én egyszerre érkezzenek Brüsszelbe. 

Követeléseik:

1. A rendeleti kormányzás azonnali megszüntetése. 

2. Az összes vonatkozó egészségügyi kötelezettség, rendelet azonnali hatályon kívül helyezése. 

3. A technokrata kezdeményezések azonnali felfüggesztése és felülvizsgálata: az egészségügyi útlevelek és a digitális igazolványok megszüntetése; betegségmegelőzés oltások felvételére egyszerűsítését, megfigyelő hálózatok-, adatösszesítő rendszerek kiépítését-, 5G bevezetését, készpénz felszámolását, emberi munkaerő szükségtelenné tételét, magángazdaságok megszüntetését, gyermekek 18 éves kora előtt a szülői gondoskodás és felelősség alóli kivonását, az iskolai oktatás elgépiesítését célzó folyamatok azonnali leállítása és felülvizsgálata, társadalmi konszenzus elérése független, valós tények alapján. 

4. Az emberi jogok és a munkához való jog teljes helyreállítása – a törvénytelen, indokolatlan rendkívüli állapottal az un. rendeleti kormányzással felülírt jogállamiság és az alap emberi jogok teljes valós visszaállítása, összhangban a vonatkozó hazai és nemzetközi egyezményekkel, vállalt kötelezettségekkel. 

5. A munkához való jogaikban sértett, szociális- és egészségkárosodást szenvedett egyének és családjaik kártalanítása, rehabilitálása. 

6. Felelősök elszámoltatása, döntési folyamatok kivizsgálása. (Telex) 

- Értesít a Transindex.ro portál

https://vilag.transindex.ro/?hir=38684&magyar_kamionosok_gyulekeznek_hogy_csatlakozzanak_az_europai_szabadsagkonvojhoz._erdelybol_is_varnak_autosokat&fbclid=IwAR19vctLF8Ad2UgB0_tX8K8NL4q_DQTr90yzaLYr82OvqC5OYniEfGEnxIw

https://www.facebook.com/groups/3134471576808317/posts/3141494886105986/





2022. január 25., kedd

Hová nem tud fajulni egy vírus?


Mondanám döbbenet. De tudtuk, hogy egyszer el fogják kezdeni, csak nem tudtuk, hogy mikor és hogyan. Most már tudjuk.

Három videot hozok.

Az első Bogár László, egyáltalán nem az esetem, de most a kimondott igazságai miatt hallgassátok meg. Kár, hogy amit megtehetett volna a nép érdekében, nem tette meg, de ez az ő sara, és gondja, amit majd elrendez Istennel. Szóval kései igaz szavak, de azért köszönjük. Hallgassátok meg, érdemes.


Bogár László: Bill Gates, Soros és Schwab a Vatikán célkeresztjében

https://www.youtube.com/watch?v=pKenD6SnWGc

 

Ezt pedig MINDENKÉPPEN hallgasd meg. Mit terveznek Romániában. Nem sokára nálunk is.

FIGYELEM ! EZEK A MAI ROMÁN HÁTTÉR HÍREK!

https://www.youtube.com/watch?v=pEJqJK4esEs


Ha még kétség van benned, akkor ezt még javaslom:

 Mahathir Muhamad Új Világrend beszéde a Nemztközi konferencián 2015-ben, Putrajaya, Malajzia

https://rumble.com/vmtxuj-j-vilgrend-nemzetkzi-konferencija-2015-putrajaya-malajzia.html?fbclid=IwAR3WisqHcGBxI2JM1e2wStNGhcfQlK1TyYlD9qIj9aIyVsdmEqTbUgdkDDY


Csúnya, sötét dolgok ezek. Nem is azért foglalkozunk vele, mert a mi lelkünk sötét lenne. Sőt. Hanem mert el se tudjuk képzelni, hogy ilyen sötét lelkek vannak, de vannak. Mi nem naivak vagyunk, hanem óvatosak. Szívünk tárva nyitva minden tisztességes jóakaró ember előtt, de a képmutatókat, hazugokat, és mások kárát kívánókat megítéljük és Isten Egyházából kitagadjuk. Ez Isten akarata. Isten a Földet az embereknek adta. Mi mindannyian felelősek vagyunk, magunkért és a ránk bízottakért. Senki nem uralkodhat emberen, mert mindenki maga-maga számol el Isten előtt a rábízott talentumokkal. Ez a Föld ezért a szabadság bolygója. Ezért van közöttünk testvériség és egyenlőség. Mert maga Isten adta. Ha pedig valaki tudatlan kérjen Istentől bölcsességet, és kap. Tanítsátok egymást a jóra és a szeretetre, a békés együttlétre. Ebben az elfajzott istentelen világban. Legyetek Isten követei.

Csak az megy háborúba, aki győzni akar. Csak az megy háborúba, aki felmérte, győzni tud. Felmértük. Nemcsak akarunk, de tudunk is győzni.  Istennek minden szava újra megerősítés. Teljes öröm legyen bennetek. A győzelem Krisztusban a miénk. Ezért nem csüggedünk, hanem remélünk, hiszünk és győzünk. 


2022. január 17., hétfő

A büntetés

 

Franciaország: A jövőben nem lesz elég a negatív teszt a nyilvános helyek látogatásához, az oltatlanok nem mehetnek moziba, hotelekbe, éttermekbe sem.

Februártól koronavírus elleni oltási kötelezettséget vezetnek be Ausztriában a 18 éven felettiek számára, az erről szóló, kidolgozott törvénytervezetet vasárnap mutatta be az osztrák kormány. Aki nem oltat, az a tervezet szerint 600-tól 3600 euróig (186 ezer forinttól 1,1 millió forintig) terjedő bírságra számíthat.


Végeláthatatlan perek sokaságát fogja generálni ez az elmúlt 2 év. Vagy totális diktatúrával fog folytatódni. Más folytatása nem lehet a dolgoknak. 

Az elit hazug filmjeivel elültette az emberek elméjébe, elhitették, hogy csak a hősök nyerhetnek a gonosz világ ellen. Szuperhősök meg ugye nem vagyunk, csak átlagemberek. Mindenhonnan ezt hallom vissza. Ezzel szemben a valóság az, hogy ha közösségbe lépünk egymással és kilépünk ebből a rendszerből, az bármelyik nap kivitelezhető. Az önszervezés nem istentelen és nem lehetetlen dolog. De most az emberek még mindig bénult pánikban vannak. Van kifutása a dolgoknak. De én már most így kiáltok: 

„hurrá! több adót fogok fizetni!”. 

Tudod mit jelent ez? Teljesmértékben Krisztus követővé váltam. Halleluja, énekeljenek az egek, a Föld zengje Isten dicsőségét. Halleluja. Halleluja. Halleluja. Üldöznek és kiátkoznak. Éljen! 


A világ nem fog változni. Aki pénzéhes, pénzéhes marad. Ha kint vagy a rendszerből, de kell szolgáltatás, meg fogod kapni, csak sokkal drágábban, a zugban jótékonykodó elmondja majd neked a sötétben suttogva, mekkora veszélynek teszi ki magát, ezért drágábban adja a szolgáltatást neked. De meg fogod kapni, ha szükséged van rá, bármit. Ezért aztán olyan miatt aggódni, hogy nem húzzák ki a fogad, ha fájni fog, nem kell. Ezenkívül mit adott a rendszer? Érted már, hogy maga a kormány veri szét a rendszerét, káoszt csinálva. Semmi közöd nincs a dolgokhoz. Nem a te bűnöd. És egyébként is mi a bűn?, milyen meghatározás alapján? Olyan törvényért ítélnek el, amit ők maguk hoztak. Hozhattak volna bármi mást. Például, hogy a szőkéket és a kék-szeműeket adóztatják meg.

Mert mi is a plusz adóztatás? Büntetés. Ugye már tisztán látszik, hogy semmi köze az egészségedhez, mások védelméhez és mások egészségéhez. Több pénzt akartak, eddig is loptak, de még több kell. És miért is döntik be a rendszert? Hát pont ezért, hogy meglóghassanak a sok pénzzel. Érted már? A kapitalizmusnak vége.  Babilon összeomlott.

Oltás. A kártya neve is mutatja, már nem védettségi, hanem oltási, ezzel nyíltan elmondták, nincs védettség. Soha nem is ez volt a cél. A cél a fentiek. A még több pénz. Ennyike. A népességcsökkenés vagy lesz vagy nem, ez már őket nem is érdekli. Kit érdekel mi van az oltásokban? Senkit. Ezután merje valaki azt mondani, hogy a népeket vezető elit, jó.

Mert a bűn tekintetében vitatkozhatunk, kinek mi a bűn hol kezdődik a határa, de abban, hogy mi a jó, azt egyértelműen érzi mindenki. 

És mivel ilyen nagy dobra verik az oltatlanokat, az is biztos, nagyon sokan vagyunk! Ennyi embert nem lehet rendőrségi úton megállítani. Robotrendőrök kellenek. Nagyon hamar be kell vetniük azokat a technikákat, amit még nem akartak felfedni. Ezzel viszont a lebukás veszélyének teszik ki magukat, az oltottak közül is sokan felébredhetnek. Papírvékony jégen sétálnak. Nem kell még Krisztusnak visszajönni, maguktól beszakadhatnak. Emberi kéz érintése nélkül. 

(Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy ez az adó egyszeri e vagy havonta, évente, hogy fizetendő, vagy esetleg naponta? Mindenesetre nyilván lehet fokozni a végtelenségig a jogfosztást, az élettér megvonását. És még mindig kérdés kinek a megbízásából teszik, valóban Európa és Amerika tönkretétele a cél?)

Mindenesetre jó hír, Krisztus Egyházából ki lettek tagadva azok a papok, akik az oltást propagálják:

https://www.bitchute.com/video/4F1HjN9hHVnN/?fbclid=IwAR37N1yyiIP7OlTZ8FH96DFefpn7p_iCbZIVDCJpXKEXr-Q4PWJkwYoehTM


2022. január 2., vasárnap

Egy beszélgetésem a facéról, anabaptistákról és egyéb lehetőségekről

 

Néha elég, csak felvetni a dolgokat. Még nem kell megoldani. A kollektív gondolkozás szükséges, ahhoz hogy lazuljanak az évszázados sémák. Egyedül nem megy. Együtt igen. A sémák, amik félelemre, elfojtásra, és ki tudja milyen belső megkötöződéseinkre épülnek, maguktól nem fognak elmúlni. De még tudatos munkával sem egyhamar. Sem egy év, sem két év nem lesz elég a lebontásukhoz, bilincsek ezek. De gondolkozni muszáj, beszélgetni is. Ez nem politika. Pusztán emberi létünk pszichológiája. Az is egy séma, hogy jobb és bal oldalban gondolkozol. Lépj ki belőle. Légy "csak" "egy" ember.


Kérdező:

„Van itt esetleg olyan jogász, aki ért az egyházakkal kapcsolatos jogszabályokhoz? Meg kellene tudni, hogy milyen engedményeik vannak nálunk az egyházi közösségeknek, mivel például az USA-ban az amisoknak tiltja a vallásuk a mindenféle oltásokat és felmentést kapnak még az egyébként kötelező gyerekkori oltások alól is. Ha ilyen volna nálunk akkor már csak egy egyházat kellene alapítani, aminek a tanításai közé felvesszük az oltási tilalmat és máris lehet tömegeknek belépni a hívek közé. 😁

Ha zaklatnak máris beperelni az államot az európai bíróságon a vallásszabadság megsértéséért. Ott úgyis mindig szeretik Magyarországot elítélni, szerintem kapnának az újabb alkalmon... 😀”


Válaszom:

Az ötlet nem rossz. Az egyik szakdolgozatomat az anabaptistákból írtam (hutteriekből, még pontosabban). Életközösségileg hasonlóak, mint az amisok. Európából menekültek ki, szét az egész világba, a katolikus és protestáns államhatalmi üldözés elől. Most teljes szabadságjogaik vannak a liberális jogrendszeren belül. Igen. Lehet tőlük példát venni ez ügyben. Komolyan támogatom a kezdeményezést, ha még mások is komolyan gondolkoznak egy ilyen életközösség megteremtésén Magyarországon.


Kérdező:

„Fel kellene vázolni, hogy mi kell ehhez, mert nekem fogalmam sincs.”


Válaszom:

Van ötletem.


Kérdező:

„Ne tartsd magadban! 😀”


Válaszom:

Röviden nem tudok válaszolni. Ha meg megcsinálni kellene nyilván ez a felvázolás komoly (team) munka, idő és energia, de nem lehetetlen ma sem, nemcsak a középkorban.  

A vicc, hogy az Orbán által használt kifejezés, illiberalizmus létezik és speciálisan éppen az amisokra, hutteriekre használják jogi meghatározásként (lehet a huszitákra is). A FideSS végül is, ha innen nézzük egy ilyen illiberális „vallási” közösségként indult és maradt fenn még mindig, sajnos a nép nyakán, mint vezető kormányelit, de bizonyos dolgokat meg lehet tőlük tanulni. A rendszer lényege, hogy meggyőződéssel és önkéntesen lehet belépni, ha a leendő tag elfogadja a közösség szabályait. Tehát erőszakkal nem lehet egy egész országra kimondani egy kormányvezetőnek, hogy illiberális lett. Mivel ez esetben az állampolgárok nem önként léptek bele ebbe a közösségbe, tehát diktatúrát hoz létre és nem illiberális közösséget. Az illiberális közösség lényege a szabad jog a bekapcsolódásra, vagy a kilépésre. A sajátos törvények szabad és önkéntes felvállalása és betartása. Illiberális közösséget bárhol, bármikor, bármilyen elvek mentén létre lehet hozni. Leginkább vallási meggyőződésből szoktak (na meg persze politikai, gazdasági megfontolásból, a fidesz szó latinul hitet jelent, nem véletlenül ez a főpártunk neve). A hit ugyanis szabad. A hit következményeit az egyén, tehát a közösség tagjai maguk viselik, elhatárolják magukat a többségtől, a többség pedig – mivel liberális – elfogadja elhatárolódásukat, ha ez az elkülönülés nem a károkozás szándékával, igényével történik a többség ellen. Márpedig az igazi jóindulatú pacifista mozgalmak éppen nem a károkozást célozzák meg, hanem a békét, az életigenlő mindenkire kiterjedő társadalmi reformot a tudás és igazság (vagy a megélt hitét esetünkben most az oltás káros voltának) képviseletét. Fegyvertelenek és csak az életük megélésének szabadságát követelik vissza maguknak, később sem használnak fegyvert (sem manipulációt), hogy terjesszék tanaikat, nem erőszakosak. Ezt lehet polgári engedetlenségnek is hívni, később, ha közösségbe tömörültek saját autoritást kapnak maguk felett a körülötte liberálisan létező jogi intézményektől és ezzel közösséggé vagy „vallási” mozgalommá lesznek. Ez a folyamat persze nem áldozat nélküli. Az áldozat mértéke és jellege attól függ, hogy speciálisan az adott uralkodó „többségi” államhatalom milyen eszközökkel lép fel ezek ellen az emberek ellen. Általában először fegyveresen és durva eszközökkel, később azonban a mérleg nyelve átlendül és a társadalomból kivonulók kezdenek többséget alkotni az államhatalommal szemben. A helyzet vagy fokozódik és erőszakosabb lesz az illiberális közösség ellen, akik ettől elmenekülnek vagy eltűnnek, beolvadnak, vagy megadják a jogaikat és mozgalmuk ereje elhalványodik a közösség a társadalom része lesz (jó esetben, rossz esetben átveszi az államhatalmat és diktatúrát hoznak vele létre, lásd Magyarország jelenlegi esetét). Egy biztos, egy feltételnek kötelező érvénnyel jelen kell lenni egy ilyen közösségben, hogy önként szabadakaratból csatlakozik hozzá az egyén. Ha ez nincs meg nem beszélhetünk illiberalizmusról, ahogy ma Magyarország esetében tette Orbán Viktor, kihangsúlyozva „mi magyarok” – ilyen jogi kifejezés nincs egy ország állampolgáraira nézve, kisajátítva magának minden magyar állampolgárt önkényesen, mivel én magam, mint Magyarországon élő, lakcímmel rendelkező, szavazóképes állampolgár tekinthetem magamat – hitem szerint – magyarnak, szlováknak, horvátnak, de akár marslakónak is, vagy amisnak is. A középkorban az anabaptizmusnak volt pacifista és volt fegyveres ága. Ez vérmérséklet kérdése, hogy ki melyikhez kapcsolódik. Én a magam részéről a béke híve vagyok, de be kell látnom, hogy ez meneküléssel és időnként a teljes vagyon (egzisztencia) vagy az élet elvesztésével jár. Megfontolandó tehát mindenkinek melyiket választja. Egy biztos, hatás nélkül nem marad a társadalomban (-ra), a demokratizálódást, a gondolkodást segíti elő hosszútávon, idővel az egész többségi társadalmi rendszert átformálja demokratikussá és liberálissá teszi. Ennek lehetünk tanúi Luther óta Európában pozitív és negatív példáival. Ez akkor is így lesz, ha most az Orbán diktatúrából nem látjuk a kiutat, épp az ő illiberális szektája hatalmi ágakba való kiterebélyesedése hozta létre az újabb illiberális törekvéseket és ezzel olyan feszültségek keletkeznek a társadalomban, amelyet mindenképpen egyszer meg kell oldani. Ez a folyamat tehát nem áldozat és munka nélküli, de végül mindig szabadságot hoz a hely lakóinak.


Kérdező:

„Huh... hát én nem ekkora ívű általános rendszerváltoztatásra gondoltam (nem mintha nem lenne rá szükség), csak egy kis "szekta" alapítására a jelenlegi jogszabályi keretek között, aminél az állam elismeri az oltásokkal szembeni felmentést, mint szabad vallási meggyőződést. Nem tudom ez egyaltalán jogilag lehetséges-e nálunk. A másik ötlet a párt alapítás és kormányra kerüléssel szemben ezt sokkal kisebb falatnak látom és főleg szinte semmi pénz nem kell hozzá...”


Válaszom:

Lehet Egyesület alapításával kezdeni. 😉


Kérdező:

„Sajnos egy pár éve már nem lehet indok, hogy "tiltja a vallásom" Az Alaptörvény már nem engedi meg. Minden kötelezővé tehető.”


Válaszom:

Nem egy éve, hanem mióta a világ világ az így van. Az új vallások születése hatalmi harcokkal járt, áldozathozatallal. Lásd reformációt. Ingyen, harc nélkül nincs semmi. A hitért minden időben, különösen a keresztény hitért, még a császárokkal szembeni is keményen ki kellett állni az életünk árán is. Vissza lehet emlékezni a keresztény üldözésekre. Jézus a kereszten halt meg, az akkori uralkodó vallási párt kezétől. Vagy nézz utána a bogumiloknak. Egész nemzeteket irtott ki a katolikus vezetésű Európa, ha új vallást kezdtek gyakorolni. Ami nem is volt új, hiszen keresztény volt, Jézus által ránk hagyományozott tanítás. Ez az üldözés a mai napig fennáll az igaz keresztényekkel szemben, csak leplezetten és nem látványosan. Semmi se változott 2000 év óta. A hatalmon lévők törvényeket hoznak, amik ellen rendszeresen fellépnek azok, akik megvilágosodnak, meglátva, hogy hazugok és embergyilkosok a törvényhozók. Ezért törvénytelenek lesznek a fennálló hatalommal szemben. Innen pedig csak egy lépés, hogy feljogosultságot érezzen a hatalom, hogy büntesse a "lázadókat", akik csak az eredendő születésüktől fogva megadatott hitük, szabadságjogaik szerint élnének. Örök harc ez. A mögöttes cél, hogy a hatalmon lévő kordában tartson mindenkit, kifossza az embereket, uralkodjon rajtuk és arra használja őket, amire ő akarja. Tehát tömény manipuláció. Mindig minden időben ki lehet lépni ebből a rabságból áldozathozatallal. Jézus ebben mutatta meg a példát előttünk.


Kérdező:

„Őszintén lenyűgözött az összefoglalód! Egyetlen, amin aggódok: e rendszer összeomlása nem a közeljövőben következik be (pedig sokan reméljük).”


Válaszom:

Nem feltétlenül a rendszer összeomlásáért csináljuk. Nem az a cél. Hanem hogy lehetőségünk legyen úgy élni, ahogy mi szeretnénk. Ez elméletileg két rendszer békés egymás mellettiségében is elképzelhető (lenne). A történelmi tapasztalat viszont az ellenkezőjét tanította eddig. De lehet, hogy most ezentúl másképp lesz és harc nélkül, áldozat nélkül, békésen is hatást gyakorolhat a jó, kívánatossá téve magát azoknak, akik eddig harcoltak ellene. A történelmi tapasztalat ezt kívánná tőlünk. 🙂 Remélem felnő az emberiség, és a vezető elit, leteszi a nárcisztikus haszonszerzés betegségét, még mielőtt túl késő lenne.


2021. december 13., hétfő

Szemfényvesztés magyar módra

 Egy kis statisztikát hozok. Végig görgettem a mai koronavírus táblázatot. Ilyen a világon nincs, de tényleg, az egész világon máshol, hogy ennyien halnak meg koronavírusban, mint Mo.-n! Megmondom miért vagyunk egyedüliek, ha ugyan azok vagyunk. Mert az elmúlt két év elhanyagolt egészségügye most éri be magát. A nálunk meghaltak bizonyosan nem koronavírusban halnak meg, hanem a hozott alapbetegségeikben. Akármit és akárhogy magyarázzanak a nagy okosok, hogy nálunk miért halnak meg ennyien. Felháborítónak tartom a magyar statisztikát, hogy ekkora pofával hazudnak. Képük van az egész világon hülyét csinálni magukból. Ha így lenne, ahogy a számokat közlik, ez az ország valóban egy fertő! Kész csoda, hogy más országból beengednek ide bárkit is, vagy ki innen. Szemfényvesztés.

Hasonlítsátok össze a lakosság számokat a magyar számokkal. Elég, ha csak ezt a táblázatot veszítek, amit itt bevágtam, de ha valaki a saját szemével akar megbizonyosodni a magyar vezetés pofátlanságáról, itt van a honlap is:

https://www.worldometers.info/coronavirus/#countries

Ezt újonnan felháborodásomból írtam. Sajnos bebizonyosodik, hogy tényleg igazak a mendemondák a magyar vezetésről, sehol ekkora korrupció nincs. Szemléljétek csak Vietnám 100 millió lakosát. A tegnapi 242 halálával, és 15,377 új esetével, és kontra a magyar 455 halálesete, 16,017 új esetével. Röhej. De bármelyikkel összehasonlíthatjátok, Pakisztán 227 milliós lakosságával is a számokat. Bocsánat, hogy hitetlenkedek. De hitetlenkedek. És borzadok.



2021. december 2., csütörtök

Egy nyílt levél

 

 Tóth Zsuzsánna Márta  - NYÍLT LEVELE 

Kedves Ismerőseim! és Ismeretlenek! Pedagógusként nem tehetem meg, hogy hallgatok. Nyílt levéllel fordulok mindenkihez, aki képes kinyitni a lelkét arra, amit itt üzenek!Tisztelt Szülők!

Először is az összes gyermektől minden felnőtt nevében bocsánatot kérek, hogy ezt a hitvány világot zúdítjuk a nyakukba. Örömmel vártuk, s hoztuk őket a világra, s ott tartanak a családok, hogy képtelenek vagyunk arra, hogy egy boldog, önfeledt gyermekkort biztosítsunk számukra. 

Szegények, már eddig is sok mindent elszenvedtek. Parancsra minden gyerek arcára maszk került. Parancsra haza zavarták őket, elszakítva kispajtásaiktól. Parancsra leültették őket napi sokszor 8 órára a monitor elé. Ezt parancsoltuk nekik, miközben arról papolunk, mi felnőttek minden nap, hogy ne lógjanak a számítógép előtt!

Aztán jöttek a szokásos őszi-téli betegségek. Csakhogy a járványra hivatkozva totálisan elterjedt a bizalmatlanság légköre. Az egészségügyben olyan súlyos helyzet állt elő, hogy a beoltott, tehát védett orvosok valamiért távgyógyítást folytatnak a gyermekeinkkel az esztendő 3-4 hónapjában. Az a kár, ami emiatt keletkezett – beláthatatlan.  Teljesen aláásta a normális beteg-orvos viszonyt. 

Egy társadalom szövetének a legfontosabb része a bizalom. Ez mára a legújabb törvényekkel teljesen megszűnt. Meghozták az élet sok területén a legújabb nürnbergi törvényeket, mely szerint a társadalom 2 csoportból áll. Felsőbbrendű, azaz többlet-jogokkal rendelkező emberek az oltottak, s alsóbbrendűek az oltatlanok. Erre ugyan eredendően senki nem tartott igényt, mert akik az oltást vállalták, elsősorban hittek abban, amit nekik biztatásul mondtak, hogy az egészségüket szolgálja majd, ha kérik az oltást. De mára oda jutottunk, hogy mesterségesen szétválasztották a társadalom tagjait. 

Amióta bejelentették, hogy minden munkahelyen „lehetőség van” elbocsájtani az embereket egyetlen szempont alapján, azóta bebizonyosodott számomra, hogy ezt az összeuszítást valóban végre is kívánják hajtani. 

Most a felnőtteket kezdik szétválogatni az alapján, hogy oltott, vagy sem, s rövidesen a szülőket, majd a gyermekeket. Illetve számtalan helyen már meg is tették!  Mi oltatlan pedagógusok már össze vagyunk írva, számba vettek bennünket. Megkaptuk az első fokú ítéletet. Ez így szól: más bűnünk nincs, (azt elismerik, hogy nem azért kell távoznunk a gyermekek társaságából, mert valaki közülünk rosszul végezne bármit is) de egy van, nem szeretnénk beoltatni magunkat egy kísérleti vakcinával. A társadalom elhiszi, hogy ezáltal olyan veszélyesek vagyunk a gyermekekre, hogy nincs más lehetőség, meg kell tőlünk szabadulni?  Egyetlen alternatívát sem kínáltak fel számunkra. Semmi mást. 

Magam mindig azt tanítom a gyerekeknek, hogy minden ember azért jött a földre, mert ő egy egyetlen, megismételhetetlen emberke. Akinek az a dolga, hogy megtalálja, mit szeretne csinálni, amelyben majd kiteljesedik, maga s mások örömére. Hogy ebben fogadjuk el egymást, hogy mindenkinek van egy útja, amelyen vannak buktatók, de emelkedők is. Addig, amíg nem árt ezzel másoknak, addig joga van ezen az úton járni. 

Számomra megtiltják azt, hogy ezen elvek alapján szeressem, s becsüljem a gyermekeket. 

Lassan majd egyre több ember számára nyilvánvaló lesz, hogy a propaganda teljesen tönkre teszi az emberi kapcsolatokat, s ezt az egyetlen szempontot vezetik be az emberi érintkezésekbe. Nem célom történelem órát tartani, hogy micsoda beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha a lakosság elfogadja azt, hogy az össze-vissza hazudozó politikusok irányítsák még a magánéletüket is. Azok, akik eltitkolnak az emberek elől őket jogosan megillető információkat. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy sok embert átformál, önmagából kiforgat a félelem. Félelem a betegségtől, a haláltól. Mivel mindent, ami a halálról és a szenvedésről szól, magukba engednek, ezért ez megbénítja őket, s nem merik feltenni a jogos kérdéseiket, hisz a rengeteg ellentmondást, s hazugságot mindenki látja. De úgy gondolja, hogy ez természetes. Tudom, hogy a félelem, a propagandával karöltve nagyon torzító változást idéz elő.  Sokan képesek lesznek attól a tanártól, akit tegnap még kedveltek, másnap teljesen elfordulni. E levelem előtti napon még tudták, hogy a tanárnő szigorú, de igazságos, s a gyerekek szeretnek órán lenni.  Holnap ez már nem fog számítani, csak az, hogy nem vagyok beoltva. Azt nem fogja megkérdezni tőlem senki, hogy miért nem. Az sem fog eszébe jutni senkinek, hogy ja, tényleg, amióta a gyerekét tanítom, soha nem ment azzal haza, hogy elmaradt a magyar óra, vagy történelem óra, mert a tanár beteg volt. 5 éve nem voltam egy napon sem táppénzen. Ez most mellékes.

Tehát készül megvalósulni egy új világrend. Nyílván sok szülőnek ez nem tetszik, de alkalmazkodik. Ő felelős a családjáért, azok megélhetéséért. Egy pedagógusnak, véleményem szerint, több a felelőssége. 

Ami most készül, az számomra teljesen elfogadhatatlan. Nem asszisztálok ehhez, hogy beleneveljem a gyerekekbe, hogy egy értékrend készül mindent áthatni: beoltott, vagy oltatlan. Soha nem tudnám eszerint számba venni a gyerekeket, de a szülőket sem.

Így aztán jobb lesz nekem ebből az oktatásból távozni. Nekem hiába ír a tankerület a kormány parancsára ultimátumot, hogy, ha felveszem a vakcinát, akkor visszaengednek az oktatásba. Nagy tévedésben vannak. Majd őszinte nyílt szívvel a munkámat akkor folytatom, ha a galád, embertelen törvényeket visszavonják.

Remélem, hogy marad olyan hely a világban, ahol eltűrik, hogy egészséges ember létemre ne kérjek oltást. Szerintem ezerszer jobb lesz bárhol, takarítani, egy raktárban polcokat rakosgatni, mint a hazugságokat támogatni.

Ha megengedem, hogy zsaroljanak engem, akkor utána csak lefelé lehet csúszni. Aztán megengedem azt, hogy másokkal ezt tegyék? A szülőkkel, a gyerekekkel? Teljesen kizárt!  Soha az életben nem gyógyítottak erőszakkal. Soha a történelemben. Karantén volt, de az soha, hogy a betevő falatot elvették az elől, aki az egészségről máshogy, s hitelesen gondolkodott. A történelem ítélete nem a perc ítélete. 

Végszóként pedig Szlávik professzor úr legújabb kijelentésére térnék ki, aki a következőt mondta az ország előtt:

"A gyerekeket azért kell most beoltani, mert nincs elég felnőtt, aki beoltatja magát..."  

Ezt a súlyos félrevezetést, minden ember nevében kikérem. Még hogy a gyerekeket azért kell beoltani, mert a felnőttek dolgait velük fizettetik meg?! Ekkora szemen szedett hazugságot! 

A tankerületnek megírtam a tiltakozó levelemet. Nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy az egész társadalmat terrorizálják. A félrevezető gépezetnek nem leszek a része. 

Soha nem kérdeztem egy szülőtől sem, egy gyermektől sem, hogy ő mit gondol a járvány felől, azt sem, hogy a vakcinákról. Mindenki a pillanatnyi tudása alapján gondolkodik. Végtelenül sajnálom azt, hogyha a szülők, és oltott, vagy oltatlan pedagógusok nem állnak egymás mellé, mondván: Ez így nem lesz egy jó világ! A gyermekeinket társadalmi békében, kibékülésben szeretnénk felnevelni, s nem abban, hogy ha mersz bármiről mást gondolni, betörik a fejed. 

Maradok tisztelettel ezután is mindenki irányában, s nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az életben egyetlen mérték ez a kérdés legyen. Az életben egyetlen mérték van: az emberség. 

Százhalombatta, 2021. november 30.      Tóth Zsuzsánna Márta

Találati hely: facebook


Ézsaiás

 

Minél inkább olvasom Ézsaiást, annál inkább úgy érzem: nem, nem hiszek az oltásban! Egyedül a Szent Istenben.

A vakcina egyszerűen nem lehet kötelező. 

Én nem hiszek az oltásban. Ennyi. Az orvoslásban eddig szabadság volt. Ha nem akartam kemot, nem kaptam, mert nem hittem benne. Sőt az orvosok kifejezetten nézik, hogy miben hiszel. Ha abban, hogy meg fogsz halni el se kezdik a kezelést. Mert a hit sokat számít. Ennek a fényében teljes abszurditás, amit most művelnek, de az eüben dolgozók is. Olyan szinten a mese kategóriájában léptek félelmükkel, hogy elvesztették józan ítélőképességük. Valószínű a bűneik érik utol őket, mert az eüben nagyon elszálltak már az önteltségükkel. Sajnos.

A politikusok meg pénzért csinálják. Mondjuk az eüben is, az, aki érdekelt és pénzt kap az oltás után stb. De az eüben puszta szimpla butaság. Tudom nehéz elképzelned, de hidd el, az, hogy valaki előtt a dr. vagy az, hogy ápolónő, vagy járványügyis stb sajnos semmit se ér. Semmit, hogy mit végzett, milyen papírja van. Olyan buták, mint a házfal. (Tisztelet a kivételnek, de őket már kirúgták.) Csak is kizárólag a józan eszedre és intuíciódra hallgass. 🙂 Szeret az ÚR!

Olvassátok Ézsaiást!

Ajánlom hozzá: Barry Webb: Ézsaiás könyve



"Ne a világhoz forduljunk segítségért a fenyegető válság közepette. 

"A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; 

de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." 

(1Jn, 2,17)" 109. oldal


2021. december 1., szerda

Blogajánló

 

Még nem olvastam tüzetesen, de úgy látom fogom. Ajánlom ezt az oldalt https://ivi.hu/.

Ezt onnan hoztam, olvasd az egészet itt  

Az emberek egymásnak ugrasztása ellen az egyetlen megoldás a közös nevező irányába való elindulás, és az igazságra való törekvés közös szándéka. Fel kell ismernünk, hogy mindannyian emberek vagyunk – rövid ideig élő átmeneti lények a fizikai testünkben -, akik értelmet és boldogságot keresünk az életben. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha nem kényszerítjük rá egymást a másik véleményének, politikai akaratának, vagy pl. a kezelési módszereinek az elfogadására, hanem nyitottan, kíváncsian közelítünk meg mindent, ami az életünk része, és értelmes, érvekkel teli vitákat folytatunk egymással. Fogadjuk el, hogy nincs olyan, hogy “mindenkire jó sapka”, akármennyire is ezt erőlteti a tudomány. Az emberek különbözőek, más-más “csomagokkal” (értsd transzgenerációs traumákkal) érkezünk, minden ember személyes felelőssége önmaga megismerése, a saját megélhetésének biztosítása, gyermekeinek felnevelése, és ide tartozik a betegségekre való fogékonyságának csökkentése is. “Segíts MAGADON és az Isten is megsegít.”

2021. november 24., szerda

Egy háború margójára


 

Embereken keresztül  jelenik meg a jó is és a gonosz is.

Most értem csak igazán, hogy a Sátán létezik.


Milyen 'vicces':

Volt előbb a madár ... a madár is (Isten gyermekei)

volt aztán a sertés ... a sertés is (a gójok)

egy jelkép, de nem jött be, aztán lett egy mindent átfogó

korona.



Gyermekeink, unokáink érdekében

 


https://www.youtube.com/watch?v=-ylzQJQdz40



Dániel könyve


 Ez egy házi dolgozatom része. Dániel könyvét kell elolvasni és róla írni. Szabadon, ahogy éppen jönnek a gondolatok. Gondoltam mivel van még tartozásom Dániel könyvéről (10 éve tartozok vele, akkor ígértem meg nektek, hogy rohan a idő!) most megosztom veletek is. Fent jelölöm a részt, olvassátok el az adott igeszakaszt, majd olvassátok el, amit írtam és elmélkedjetek ti is róla. Nem kell sietni, elég sokkoló. Elég minden napra egy Ige-szakaszt megnézni. Javaslom az egész könyvet hozzá elolvasni, én itt csak egy-egy szakaszt emeltem ki. Az ÚR szólni fog hozzátok.


1. - Dániel 1,1-21

Dániel könyve, számomra a jövendők könyve. Olyan, mint a Jelenések. Épp mostan jutottam oda kutatásomban, hogy milyen fontos szerepe van az étkezésnek bizonyos betegségek kialakulásában. Ezt tudtuk, de én fordítva is megláttam a magam példáján, annak is, ha bizonyos dolgokat nem viszünk be a szervezetünkbe, amit pedig őseink már évezredek óta. Így tehát génjeink jó működéséhez kellenek azok a táplálékok, ha nem kapjuk meg betegek leszünk. Dánielben ilyen isteni bölcsesség volt, hogy ezt is tudta. Mint azt is, hogy az alkohol méreg. Emellett ezt a tudást, és minden bölcsességet persze nem a táplálkozás-kutatásaiból szerezte, hanem Isten adta neki.

2. - Dániel 2,1-49

Amikor reggel felébredünk sokszor tudjuk, hogy álmodtunk valamit, de nem biztos, hogy emlékszünk rá. Az álmok hamar tovalibbenő árnyképek. Ha valamire mégis emlékszünk, akkor az megragad minket, nyugtalan lesz tőle a lelkünk, egész nap forgatjuk magunkban. Ilyen álma volt a királynak. Az érdekesség, hogy azt vélelmezte, hogy ezt mivel kollektív szellemi tartományból jött, egy nagy tudós bölcs maga is megmondja, mit álmodott ő. Természetesen ki tudhatta? Ezért a király elhatározta, hogy megöleti a bölcseket, amikor Dánielhez értek ő imádkozott a menny Istenéhez, hogy emiatt (a titok miatt) ne haljanak meg. Nekem tetszik ez, hogy ha oly lehetetlen őrültség elé állítanak emberek, mi imádkozhatunk, hogy azt a lehetetlen őrültséget adja meg Istenünk, hogy ne haljunk meg idő előtt. Talán mostanság is elég sok őrültséggé is kell imádkoznunk, őrült politikai rendelkezések miatt, hogy életben maradjunk. De ez a babilóni király, mégis csak egy őrültséget, és nem oly sok őrült rendeletet alkotott, mint manapság a kormányok. Talán sokan folyamodnak-e Istenhez imával? Úgy tűnik itt is csak Dániel volt. Dániel válasza is tetszik: ugyan a bölcsek nem tudták megfejteni a kollektív tudattalanból az álmot, hogy mi lehetett az, de van Isten a mennyben, aki mindent tud. És nem is azért Dániel kapta meg, mert ő bölcsebb lenne másnál. „olyan lett, mint nyári szérűn a polyva” ezt a mai gazdasági-politikai rendszerre értem, és a hegyet Jézus birodalmára. Ez most nekem nagyon bátorító üzenet.

3. - Dániel 3,1-33

Ez is nagyon aktuális most. Van ez a vakcina, ami az aranyszobor Babilonban. Meg lett parancsolva mindenkinek, kicsinynek és nagynak, hogy előtte boruljanak le. Imádják a vakcinát. Aki pedig nem teszi, azt mindenfélével szankcionálják, de lehet, hogy később bevetik a tüzes kemencébe. Mint a covidban elhunytakat, azonnal, noha hagyni kellene néhány órát, hogy megvárják nem kel-e fel. Mily fájdalmas, hogy a covidban elhunytakat, akármi is legyen a halál oka, nem élesztik újra. Ezek ugyanolyan embertelen rendelkezések, mint Nabukadneccar királyé. Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani a coronabetegségből is, de ha nem tenné is, tudd meg ó állami vezetőség mi a te isteneidet, vakcináidat nem tiszteljük, nem hódolunk előtte.

4. - Dániel 4,1-34

Dániel a Baltazár nevet kapta, ami a király istenének neve. Ez lehet a magyarázat, hogy a tüzes kemence jelenetből Dániel kimaradt. A király a maga istenéből valónak látta. Az ember önkéntelenül ugyanarra a Babilonra gondol a fa láttán, mint előző álomból az aranyszobornál. Babilon leromboltatik, de meghagyatik a gyökere vas- és rézbilincsekben. Én azt gondolom ez a mi korszakunk most, amivé válni fog. Addig lesz ez így, amíg el nem ismerik, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja, akinek akarja. Dániel tanácsa, a mai uralkodóknak is szól, hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel.

5. - Dániel 5,1-6,1

Bélsaccar és Nabukadnaccer között az a különbség, hogy a Nabukadnaccer megalázta magát istene előtt, sőt még Dániel Istene előtt is. Ellentétben fiával Bélsaccarral. Milyen elszánt gőg, felfuvalkodottság, vak hit kell ahhoz, hogy valaki magát bármilyen isten felé is emelje? De itt még ráadásul a Izraelből származó áldozási eszközökkel a menny Istene felé? Pedig az Ő kezében van mindannyiunk élete.

6. - Dániel 6,2-29 

A törvényekkel egyébként is vigyázni kell, a visszavonhatatlannal pedig pláne. Dániel ellen cselt eszeltek ki a munkatársai, akik a pozíciójára vágytak. Ez a csel csak a hitén keresztül működhet. Dániel hitt Istenben, naponta háromszor imádkozott, de az új rendelet szerint, a királyon kívül senki máshoz nem lehet könyörögni harminc napig. Micsoda áthallás ez a mai korunkra. Az oltáson kívül nincs más gyógymód! Aki másban hisz, annak törvény erejénél fogva büntetik. Elveszik a munkahelyét, üldözik, megszégyenítik, ellehetetlenítik. Talán Dániel törvénytipró lett volna? Nem tisztelte a királyt? Szó nincs róla. Dánielnek fontosabb a hite, mint a földi rendeletek. Dánielben ellenségei nemcsak a precízségét, munkabírását gyűlölték, de azt is, hogy nem félt. Mivel ők gyávák voltak, gyávaságukból találták ki, hogy az oroszlánok vermébe vessék Dánielt. Legyen már ő is gyáva, lássuk végre rettegni – ilyen lelkülettel talán, hiszen békességünk ellenségeink számára igen provokáló. Isten előtt kell ártatlannak lenni, de a királyt se bántotta Dániel. Még ha nem így lett volna, akkor is Isten az, aki irgalmaz és kegyelmez, megsegít és megáld minden helyzetben. Ez viszont a megmentés itt bizonyságtételként volt Dániel Istene mellett. A jó mellett akkor is ki kell állni, ha halált kapunk érte. „Mert hitt Istenben.”

7. - Dániel 7,1-28

Dániel álmot lát. Az álom nyilvánvaló sokkal színesebb lehetett, mint amit itt át tud adni. Viszont a lényege egyértelmű. Eljön majd az idő, amikor a Felséges Isten törvényszéke összeül és ítéletet hoz. A szentek sokat fognak szenvedni főképp az utolsó királyság alatt, amiben mindentlátó szemek vannak, káromló száj, de csak meghatározott ideig lesz az uralom a gonoszságé, ezután az isteni törvényszék az Öregkorú ülésezik, és a hatalmat a szenteknek adják. Ez a királyi uralom örök uralom lesz már.

8. - Dániel 8,1-27

Érdekes olyat olvasni a Bibliából, hogy érthetetlen látomás, ami lenyűgözve tartotta álmodóját. Ilyet találhatunk, mert leírja valaki. Nem kijelentés, nem határozott tudás, hanem érthetetlen, megdöbbentő, amitől meg kell nyugodnia, és meg is nyugszik, de fejében marad. És bekerül egy szent könyvbe. Ezt a látomást még mindig nem lehet érteni. Nem tudjuk, hogy egyszer megtörtént dolog ez, vagy várjuk még a megérkeztét. Ha utóbbi akkor nem tudjuk mi a szentély (lehet belső tiszteletünk Isten felé). Egy biztos, meg van szabva a haragnak is a vége. Talán ez most elég nyugtató a számunkra. Mindennek van vége, még az álnok okoskodás diadalmának, a háborítatlan pusztításnak is. Mert a gonosz okos, de csak megszabott ideje van. Ez hitem szerint nemcsak önhitegetés, illúzió, hanem jogos remény.

9. - Dániel 9,1-19

Dániel bűnvalló imádsága. Szükséges a tiszta szívből jövő bűnvallás, az ima. A felismerés, a megbánás szellemi hegyeket mozgat. Ezután az ima után, még be se fejezte, már jött egy angyal. Igazából az angyal csak úgy tud jönni, ha a bűnvallás, könyörgés megtörténik. Mivel erre válaszol az Isten. A választ meghallotta az angyal és vitte Dánielhez. Dániel nem látomást kért, ő csak a tiszta szívének állapotából a felismerését mondta el Istenének. Ebből meg kell értenünk, hogy mennyire fontos, hogy ilyen állapotban álljunk Isten elé, és milyen szellemi történések folynak le ennek következtében. A kijelentésekre nekünk van szükségünk, még akkor is, ha nem kifejezetten kijelentést kérünk. Hiszen épp bűnvallást teszünk. De Isten kijelentéséből él értelmünk tudja ezt Isten. Így tehát imádkozzunk szüntelen és ne lepődjünk meg ha üzenetet kapunk, várjuk Istent.

10. - Dániel 12,1-13

Mostanában talán el tudjuk már képzelni, milyen az a nyomorúságos idő, amiről itt ír a Biblia. Olyan, amilyen nem volt még a Földön amióta ember él rajta. Nos, olyan szinten megváltoztattuk az ökoszisztémát, és váriasodtunk, hogy a természetbeli életet már nem bírnák megcsinálni, még kényszerből sem. Az ember elszokott tőle. Nem ismeri a harmóniát a természettel. Életképtelen. Ha lekapcsolják az áramot, elzárják a vizet pillanatok alatt sokan elpusztulnak. Egyáltalán nem nehéz elképzelni nekünk, milyen az a nagy nyomorúság. Az ettől való félelmet használják fel ellenünk a vezetőink. Sajnos egyáltalán nem jó célokra, hanem a saját meggazdagodásukra. Mert a nyereségvágy a világvégéig megmarad az olyan emberek szívében, akik nem keresik az Urat. Azt írja az Ige, „De abban az időben”... és milyen sok szép jó dolgot olvashatunk. Az igazság diadala, a feltámadással együtt ugyanis szép, annak ellenére, hogy sokan tévelyegnek. Vajon mi lesz a tévelygők sorsa? Talán nem is fontos a számunkra, hiszen az ismeret gyarapodni fog. Sokan megtisztulnak és fehérek lesznek, legyünk ezek között. Boldog, aki állhatatos marad és megéri.


Bármiben hinni?

 Az emberre két dolog jellemző: képes bármiben hinni és bármit megmagyarázni.

Ez a kulcs üzenetem. Nos a múlt héten egy régi keresztény ismerősömmel csaptam össze a face oldalán. Ő oltáspárti ugyanis. Most már tudom, ő maga mondta, ilyen is létezik. Egyre több keresztény ismerősömről derül ez ki. Aztán a sokadig hozzászólásom után kivágott az ismerősei közül. Nem bánom, engem is felbosszantott. De azt nem tudja, hogy én mindent előbb beírok a word-be, és csak után írom a facéra, hogy megmaradjanak nekem, mert már sokszor jártam úgy, hogy értékes gondolataimat így törölték. Veletek is megosztom most. Ízlelgesse ki-ki maga hite szerint.

"

Az oké, hogy te korodnál fogva önként oltakozol. De az megvan, ugye, hogy az elmúlt hónapokban több ezer szociális, eü-s szakembert rúgtak ki mert nem oltakozott? És most a tanárok, katonák, rendőrök, tűzoltók vannak a soron. Több ezer orvos, ápolónő, aneszteziológus. Ezek is mind összeesküvő hívő műkörmös bolondok szerinted? Ugye? Akiket tavasszal még fennállva hősként tapsoltatok. Az megvan, hogy 20, 30, 40 év munkaviszonnyal kerültek az utcára, végkielégítés nélkül? Ez szerinted normális? Egzisztenciákat tönkretéve? Hogy a mentős traktoros tanfolyamot végez, hogy elmenjen dolgozni? Persze, hogy joga és lehetősége van dolgozni oltatlanként is, de szerinted neked nem fog fájni a hiányuk? Hát de! Nekik is fáj a szeretett munkájuk elvesztése, de neked is fog fájni az ellátatlanság hiánya. És mindezt azért, hogy az öregeket megvédjük, állítólag. És mondd csak mikor találkoznak ezek a szakmabeliek öregekkel napi szinten? Ugye nem hiszed, hogy az oltatlan katona, rendőr, pedagógus veszélyes rád? Szerinted nem fognak hiányozni a szakemberek a szakmából? De igen, hiányozni fog, és az egész ország nagyon, de nagyon meg fogja szívni. Nem mellesleg ezek a szakemberek veszik a csomagjukat és többet viszont nem látod őket. Ez a nagy nemzetvédő stratégia!? Ez tudatos népirtás! Akik meg ezt támogatják nagyon sötétek. De lelkük rajta, gúnyolódjatok! Jézust is kigúnyolták, leköpték: Mentsd meg magad – kiabálták. Hát van egy jó hírem. Jézus megmentette magát! De még sokakat is. És most értem csak azt, amit mondott, nem mindenki megy be Királyságába, aki azt mondja Uram, Uram. Az egyik felvettetik a másik otthagyatik. Nem mindenki, aki szájával mondja, hogy hisz Jézusban, fog üdvözülni!  És sokan lesznek az elsőkből utolsók, és utolsókból elsők. Sokan fognak üdvözülni, akik nem is hallottak Jézusról, de mégis az Ő szeretete szerint cselekedtek. Sokan meg hiába bújták a Bibliát, semmit se értettek meg belőle, és a Mammont szolgálták. Most mit mondjak? Sajnálom „keresztény” testvéreimet, hogy vakok? Nem, már nem sajnálom. Aki vak legyen vak ezután is! Talán az én dolgom, hogy megmentsem őket? Csak kereszténynek mondják magukat, de még ők sem tudják, hogy nem azok. Nincs mit sajnálni ezen, nekik a pénz az istenük, az önámítás a kenyerük. 

Igen, de látod, minden csak "szerinted", meg a kormány szerint, meg mari néni szerint, stb stb. A tudományos eredményekhez még 4 év kell. Ugyanúgy az oltások mellékhatásához is. De már most egy év alatt 2 millió súlyos mellékhatás van jelentve a hivatalos szervekhez. Én ezt felelőtlenségnek tartom, hogy ne jöjjek elő az összeesküvés elméletekkel. És még egy. Vannak ismerőseim, rokonaim, eü-ben dolgozók, tanárok stb, akik kettőt beadtak, de harmadikat nem fognak, de azt is kötelezővé tették most az eü-ben. Hadd kérdezzem meg, akik eddig beoltották magukat miért kell a harmadikkal vegzálni? És miért jó a magyar államnak, ha csökken az eü ellátásban dolgozók száma? A szociális szférában, a pedagógus pályán? Ez úgy ahogy van, a gazdaság totális tönkre tétele. Az emberek, családok tönkretétele. De mindenkinek lelke rajta. Nem mellesleg az oltások mellékhatása bármikor beüthet, azok az emberek szintén munkaképtelenek lesznek. Néhány év és félrokkantak lesznek. Jönnek a neurológiai tünetek, a keringési és stb. Egyáltalán nincs ez jó.

Az oltás jelenleg több embert vitt el. De mindegy nem vitatkozok. Lesznek évek múlva adatok, lesz megdöbbenés. Meg a sok sumákolás majd, ó az nem attól van. Borzalom ez a tudománytalanság. Emberirtás! Én tudom miről beszélek. 30 éve epilepsziás vagyok az MMR oltás után. De mindenkinek lelke rajta. István, ha én éhendöglök, kinyírnak FEMA táborban, vagy stb, akkor se fogok oltatni. Nemcsak azért mert tudományosan utána jártam két év munkájával, hogy mi okozta a súlyos neurológiai betegségemet, hanem mert ez az egész ügy kezelése nem fér bele az Isten hitembe. Az orvostudomány, az orvosok hozzáállása, a politika. Ez az én testem! 30 évig átvághattak. Elolvastam egy csomó orvosi etikai könyvet, ezek saját magukat mentik fel!! Soha senki nem fogja őket elítélni, mindent kimagyarázhatnak, olyan belső törvényeik vannak, hogy simán a képedbe hazudhatnak mindenről!!! Bennem egy deka bizalom se maradt az orvosokban. Igazuk volt a régieknek, sose értettem miért mondják az öregek: kórházba akar vinni, meg akar ölni, ugye? - az öregek tudták.

Igen. Ez is a vicc kategóriája, betegen lehet dolgozni is! Lehet fertőzni oltottként tömegközlekedésen, munkahelyen. De egy oltatlan egészséges ember dögöljön meg otthon éhen. Szép! Nagyon emberi, nagyon átgondolt, nagyon korrekt. Tele tudománnyal.

Persze. Azt hiszed, sok mással, hogy azért, mert oltottatok nem fog összedőlni a gazdaság? Milyen hitetek van? Miben? Arra mondom, azt hiszitek titeket nem fog utolérni a gazdasági válság? Tudjátok, ha el nem nyomjátok a belső hangot, ha nem vagytok önámításban, hogy bűnösök vagytok. Titeket is utol fog érni, hiába gúnyolódtok azokon, akik saját belső hangjukra hallgatva nem oltatatják be magukat. Tudod, ma engem visznek, holnap téged fognak. Jobb, ha rendbe teszed magad az ÚR előtt, hogy erre a szép küldetésre méltón menjünk. Csak az ÚR, senki más! Persze oltás tekintetében más a véleményünk. Ez nem az aranyszobor része? Az oltás nem a Babilon rendszer része? Nem, az oltás szent és jó. Micsoda hit ez?

Ha az oltás annyira biztonságos, noha emberkísérlet, akkor Orbán felesége miért nem oltakozik? Szlávik gyereke miért nem? A parlamenti képviselőknek miért nem kötelező?

Kérdésem: A diftéria, gyermekbénulás miatt is rúgtak ki orvosokat, ápolókat, szociális munkásokat, katonákat stb? Mert ezeket az embereket nem a vírus teszi tönkre, hanem a kormány!! különben az egész gyermekbénulási járvány is egy hidegháborús politikai cirkusz volt. Többen lettek az oltástól bénák, vagy haltak meg, mint a betegségtől.

Nem tudtam, hogy létezik Bill Gates-pártiak. De most már tudom. Köszönöm a felvilágosítást. Én maradok Jézuspárti. 😊 És hogy szoktatok Bill Gates mellett kiállni? Még több pénzt Bill Gatesnek? Bill Gatesnek a világhatalmat? Bill Gates a Messiásunk?  

"

2021. november 20., szombat

Ha háború hát háború

 

Eszembe jutott, honnan ismerős ez a mondat: 

„Az oltásellenesek vagy beoltják magukat, vagy meghalnak” 

O.V. 2021. november 19.


A Biblia első lapjairól: „ha eszel róla, meg kell halnod.” 

Mondta a Teremtő 1M2,17


„Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok.” 

idézte Istent Éva 1M3,3


„Dehogy haltok meg!” 

Mondta a kígyó 1M3,4


A Sátán mindig fejtetőre állítva idézi és utánozza Istent.

A jó és rossz tudásának fája. Ne egyél belőle.


„Nem fogjuk tudni elkerülni, hogy a végén mindenki beoltsa magát” 

– fogalmazott, hozzátéve, az oltatlanok csak megnyújtják a járványt.


Így-így. Az oltatlanok élni akarnak. Mert Jézuspártiak. 

Jöhet a nagy újraindítás. Indítsa mindenki újra, ki-ki, amit. A szabadkőművesek a nagy resettel a kapitalizmust, mi imáinkkal az Örökéletet.




2021. november 19., péntek

Mi a cél?

 

Tehát úgy kezdődött az ige: „Menj távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni!” Lk 13,31

A mai napon ez a beszéd kikívánkozott belőlem:

Krisztus útja

Az a véleményem, hogy az egész covidot a keresztények ellen találták ki.

Orbán úr után szabadon: „Jézus életet ment és csak Jézus ment életet!”

És szeretném leszögezni: a szenvedély és az önvédelem, nem gyűlölet!