Testvéremnek: Teológiám

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Teológiám. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 23., csütörtök

A teológiámról - Bevezetés

Kedves testvérem,

Most látom, hogy eljött az alkalom és az idő, hogy feltegyek egy 10 évvel ezelőtti írásomat. Teológiám címke alatt. Most szép lassan fejezetenként elölről felteszem, majd utólag megfordítom a bejegyzés sorrendjét, hogy folyamatosan olvasható legyen.

Akkor, amikor megírtam, esélyét nem láttam annak, hogy valaha ki fogják adni könyvben (internet még csak éppen, hogy elindult), és ezért valaha eljuthat messzebb közönséghez.

Hogy mégis 80 oldalt írtam, akkor, az annak volt köszönhető, hogy a téma, felettébb felzaklatott. Annak tudatában is írtam, ha soha senki nem fogja elolvasni, akkoris, muszáj leírnom, ha másnak nem, akkor magamnak, gyerekemnek, szeretteimnek.

Éppen, amikor befejeztem a helyi református lelkész hallott rólam, és találkozni akart velem.
Igen nagy megtiszteltetésnek vettem ezt.
Elkérte tőlem írásomat és elolvasta.
Ezt is nagy megtiszteltetésnek vettem, mert mégis csak egy nő vagyok, egyszerű lélek, aki egyszerűségében éli meg a hitét, keresi az Urat és engedelmeskedik Neki.

Kérem azokat, akik megbotránkoztak, keressék meg Istent, mert megtalálható. Kérjük Isten kegyelmét, hogy tisztítson meg bennünket minden hamisságtól.

Üdvözlettel Mindenkinek!
Főképp az 'elveszett juhoknak'!

bogi

/Ha valaki nem akarja olvasni, mert azt mondja nő vagyok, 'ne tanítsak!' igaza van. Bár szándékomban soha nem állt senkit tanítani, főleg férfit nem, hiszen ez a Szent Lélek dolga. Akiket mégis zavar női mivoltom neki ajánlom ezt a két könyvet egy férfitól, én is így látom, ahogy ő megírta, jobban is mint én. Csak éppen akkor, abban az időben egy férfi se találtatott, aki erről tanított volna engem. Ez a művem - Teológiám - azért készült, mert egyetlen egy embertől sem hallottam akkor ezeket az igazságokat, manapság már sokaktól hallani, de akkoriban nem volt erről - karizmatikus túlkapások kiigazítására - se tanítás, se könyv, független nem történelmi egyházaktól jövő megigazítás. Magyar nyelven biztos nem volt. Nyilvánosan szintén nem. Sötétben tapogatódzás volt.
Ezek az én gondolataim, amelyek akkor születtek meg, /1996-2004-ig/ hosszú vívódás, Ige olvasás, elmélkedés, imádkozás előzte meg, és viszont örülök, hogy később, jóval később, 6 év után, már írt valaki erről más is és még később 10 év múlva azok az írások, más írásokkal hozzám is eljutottak. Ezek a történelmi egyháztól független, Bibliához hű írások megerősítettek engem, hogy helyesen gondolkoztam akkor, és helyes úton vezetett engem az Isten, tehát Ő vezetett, és nyíltan közzé is tehetem. De, akit esetleg zavar a női mivoltom megértem, nekik a két könyv, Alexander Jay-tól, amit 2006-ban írt, most pedig 2013-at írunk, - 7 évvel később jut kezemhez. Összesen 17 év telt el, hogy erről végre kaptam egy jól összeszedett férfi tanítást! Isten áldja meg őt.

IGAZ VAGY HAMIS?
http://mek.oszk.hu/04600/04675/04675.htm

Az élő Jézus vagy a vallásosság?
http://mek.oszk.hu/03700/03729/03729.htm

Még találtam, ehhez kapcsolódó férfi anyagot, bocsánat hogy így írtam:
http://mek.oszk.hu/05300/05345/05345.pdf
Ez régebbi, és hosszabb. Írója városunk tanára. Honlapja: http://leporollak.hu/

2013. május 22., szerda

A teológiámról - Előszó

Az írás ideje: 2002. március – 2004. december

A teológiámról

Előszó

Az 1998-ban írt „Levél Editnek” című tanúbizonyságomban az ihlet adta formába sajnos nem fért bele, hogy részletesen számot adjak hitemről is, pedig ezt akkor is sokkal fontosabbnak tartottam, mint azt, hogy valaki csupán az életemről olvasson. Ezért az olvasói dicséretek ellenére, szomorúan állapítottam meg, hogy célt tévesztettem.

A következő években sűrűn gondolkoztam, művem folytatásáról. Mindhiába. Magamtól nem voltam képes megfogalmazni teológiámat. Hanem ismét a fájdalom ösztönzött a gondolkozásra, az egyik a betegségem, amely 2000. év augusztusában váratlanul meglepett, és a legkedvesebb barátaimnak hitehagyása, az egyházon belüli problémák és annak teológiai tévedései miatt.
2001-ben terhes lettem, ezt alkalomnak találtuk férjemmel együtt, hogy végleg visszavonuljunk a gyülekezeti élettől és belső magányunkban megtaláljuk a kínzó kérdéseinkre a válaszokat, lelki gyötrődésünkből a kiutat.

Vizsgálatom tárgya a ma létező karizmatikus vallásos tevékenységek, így többek között az imádkozás, a Szent Szellem vétele, és a csodák várásához szorosan kapcsolódó karizmatikus tanítások.
Hosszú évek alatt fogalmaztam meg az ezzel kapcsolatos bírálataimat és alaposan ezerszer újragondolva írtam le azokat. Nem vagyok teológus, mindezen dolgok hozzám tartoznak, ez az én hitem. Tudom, hogy már messze nem pünkösdi-karizmatikus a gondolkozásom, de mindent vállalok, és nyitott vagyok a további hitben való növekedésre.

Az első fejezetet a keresztyén hittel ismerkedők számára fogalmaztam, általánosan elfogadott keresztyén teológiai irányvonalon, Istenről, Jézus Krisztusról, és a megváltásról, de itt sem törekedtem teljességre, inkább csak egy piciny bepillantást szeretnék adni az Istennel való csodálatos kapcsolat alapjaiba, amely remélem mindenki számára buzdítás lesz Isten keresésére és a Biblia olvasására.

Ajánlom művemet fiamnak, Benjaminnak, és Editnek, aki egy napon azt mondta nekem „úgy érzem, egyszer olyan leszek, mint te”. Tartoztam neki is ezzel a művel, hogy pontosan lássa milyen is vagyok. Remélem nem fog nagyon nagyot csalódni!

Ajánlom művemet karizmatikus testvéreimnek, és természetesen mindenkinek, akit érdekel egy keresztyén ember megharcolt, fejlődő hite.

Az Úr legyen veletek!

1Tim 2,3.4
„Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.”

Használt Biblia fordítás, a Biblia 5.0 CD programból a Kálvin János Kiadó által kiadott Református Biblia

Monor, 2004. augusztus 30.

Bogi

Vélemények erről a művemről:
Schaller Tamás, református lelkész: "Bár nem mindennel értek egyet benne, de jó."

K.M. volt karizmatikus hívő, családanya: "Meglepően jól írsz! Sok mindent megértettem a karizmatikusokkal kapcsolatban. Megértettem mi miért történt."

Edit: "Még egyszer mondom, amit már egyszer mondtam, egy olyan embert is, aki nem foglalkozik a vallással felkavarja, és elkezd gondolkodni, majd felteszi magának a kérdést: akkor végülis miért is nem vagyok hívő?"

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

2013. május 21., kedd

Istent megismerni - 1. rész

ISTENT MEGISMERNI

Isten gondoskodott az Ő megismeréséről a világtörténelem kezdeteitől fogva. Az egyik módja a természet és a világ értelmes vizsgálata. Okos, alázatos tudományos vizsgálat vagy egyszerű szemlélődés során eljuthatunk arra a feltételezésre, hogy mindenek mögött létezhet egy Teremtő Isten.

Róm 1,19.20
„Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.”

Amennyiben elfogadjuk azt a tételt, hogy Isten az egész teremtett világ ura és királya, és elfogadjuk azt a tételt, hogy jogkövető, törvénytisztelő állampolgárként engedelmeskednünk kell földi országunk királyának vagy az általunk hozott társadalmi törvényeknek, akkor logikus következtetés, amennyiben Istent ténylegesen elfogadjuk a teremtett világ urának és királyának, hogy Neki is ugyanolyan jog szerint kellene engedelmeskednünk, mint a földi királyunknak. Felvetődik a kérdés, hol vannak leírva Isten törvényei? Természetesen a Bibliában, ám ennél még kézenfekvőbb helyen is megtalálhatók.
Isten törvénye, a lelkiismeretünkbe van írva! (Róm 2,15.16) Nem kell könyveket bújnunk, hogy tudjuk mit szabad és mit nem embertársainkkal és önmagunkkal szemben. Van-e ember ki ne tudná, minden mózesi vagy keresztyén tanítást nélkülözve is, bárhol a Földön, hogy nem szabad embert ölni, nem szabad embertársainkat meglopni, nem szabad más feleségével hálni, nem szabad erőszakoskodni, nem szabad káromkodni. Magyarul minden ember a szíve mélyén ismeri azt a „törvényt”, ami az embert emberré teszi. Élni és élni hagyni!

Amikor Isten megalkotta az embert gondoskodott róla, hogy szívébe legyen vésve, mit szabad és mit nem. Maga az emberiség is belátta, hogy ez a lelkiismeretbe írt törvény jó, és így azzal megegyező társadalmi, polgári törvényeket hozott, hogy a szívünkbe vésett törvények ellen vétkezőket, vagyis, akik bármilyen formában embertársainak bántalmazására vannak, azokat megfenyítse, és javulásra kényszerítse.

Ezenfelül Isten írott formában is rendelkezésre bocsátotta törvényeit, akaratát, és az Ő személyének megismerésének lehetőségét.
A Biblia Isten írott szava. 2Tim 3,16a ige így mondja: „A teljes Írás Istentől ihletett”. Ennek elfogadása nem hit, hanem hozzáállás kérdése.

Azon pozitív hozzáállás, hogy a Bibliát nem csupán emberek, és nem is földönkívüliek, hanem maga Isten ihlette. Ha valaki ezt elfogadja, az nem butaságot mutat, hanem bizalmat Isten iránt, akiben van annyi bizalmunk, hogy ha létezik, és akarja, hogy éljek, akkor megteremtette azt a tökéletes hiteles forrást is, amelyből kétségkívül megismerhetem, és ami által elindulhatok a vele való kommunikációs kapcsolat kiépítésében.

Aki azt mondja, hogy az ember belsejében található lelkiismeret törvényeit a Bibliában kinyilatkoztatott Isten adta, de ennek ellenére nem fogadja el maradéktalanul a Biblia tiszta tanítását, vagy hanyagul kezeli azt, annak el kell gondolkoznia azon, hogy vajon a hitében, így végső soron a gondolataiban és a cselekedeteiben engedelmeskedik-e úgy, ahogy Isten a Bibliában ezt kijelentette és kérte tőle.

Aki elfogadja, hogy Isten a világ teremtője és szívünk törvényeinek alkotója, és Istent nem halottnak, hanem élőnek gondolja, annak jó hír lehet, Isten szoros kapcsolatot akar vele teremteni. E kapcsolat tökéletes Istentől rendelt alapja a Tőle kapott hit! A Biblia írja: Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Ezt pedig Isten felé való alázat és szeretet nélkül nem kapja meg az emberi szív. Az alázat és a szeretet a lehető legnagyobb áldozat számunkra, de csak az egyetlen út, amely kaput nyithat Istenre. Az első igazi lépés Isten felé, hogy megkegyelmezzen az Őt keresőnek és néki kijelentse magát. A hit erő lesz az Istennek való engedelmeskedéshez, és út a megbocsátáshoz.

Jak 4,10
„Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket.”

Lk 11,9.10 versben Jézus mondja:
„kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik.”

Ha kérjük a hitet, megkapjuk Istentől, de erről majd részletesen beszélek „a hit és imádkozás” fejezetben.

A világban és életünkben mindenképpen Isten akarata érvényesül. Ez Isten akarata! Ha az ember akarata maradéktalanul érvényesülhetne a világban, akkor bizonyára nem lenne betegség, halál, nyomor, bűn. Ez akkor is így lenne, ha figyelembe vesszük az emberi erkölcsi romlottságot, és gonoszságot.

Mondjuk, ha eljátszunk a gondolattal, hogy az ember, amit akar, teljesül, és csak elég lenne kimondania akaratát, akkor megállapíthatnánk, hogy az ember akarata teljesül. De ez most itt a Földön nem igaz. Inkább bizonyos emberi akarat tud érvényesülni, bizonyos körülményektől függően, mások pedig nem. Az akarat érvényesülése és beteljesülése nagyon függő dolog. Ellenben igaz és elfogadott tény az, - a minden Bibliai ismeretet nélkülözők között is - hogy Isten akarata mindig érvényesül. Ugyanis olyan még nem történt a világtörténelem során, hogy amit akart volna Isten, azt nem tehette volna meg. Hiszen akkor nem volna Isten. Hanem, ami tettében megakadályozta az lenne az Isten. Hiszen csak Istenről mondhatjuk: hatalmas, úr, király, mindenható, mindentudó, végtelen, erős, örökkévaló.

Most elmesélek egy történetet a Bibliából (Jónás könyve). Volt egy ember, akit Isten arra szólított menjen el egy városba, amelynek pusztulását már eltervezte sok gonoszsága miatt. De ő csak menjen el oda, és hirdesse nekik az Igét, megmenekülésük lehetőségét és a közelgő pusztulásukat. Ez az ember ellenben nem akart elmenni, hogy az Igét hirdesse, mert tudta, ha a város arra mégis megtérne, zsákruhába öltözne, és bűnvallást tenne, Isten nem hozna rájuk pusztulást, bármiképpen is ezt tervezte. Mert a próféta tudott egy titkot Istenről, hogy Isten felett van egy nagyobb Isten, Istennek könyörületessége, vagy másképpen Istennek irgalma.

Ezt láthatjuk és szemlélhetjük a Fiúban. A Fiú magában hordozta Isten dicsőségét, szentségét, amely minden teremtményre nézve szemtől szembe halálos lenne, de a Fiú az irgalom, a kegyelem, és a szeretet köpenyét, vagy burkát vette magára, hogy ne ítéletként jöjjön ebbe a világba, hanem Megmentőként. Az Atya most minden hatalmát átadta a Fiúnak. A Fiú Lelke, amely az Atya Lelke a szelídség, Igazság Lelke. Telve kegyelemmel, irgalommal és szeretettel. Ezt a Lelket kaptuk meg a mennyekből, azok akik Jézus nevére hisznek és engedelmeskednek és kérik, hogy Őt megkapják. Hogy mi is hasonlatosak legyünk a Fiúhoz. Közösségünk legyen az Istennel, aki meghívott az Ő országába. Hogy Vele együtt majd uralmat gyakorolhassunk.

Igaz dolog ez: Isten az embereknek javát akarja.
Minél inkább megismerem Istent, annál inkább tudom, Ő a szeretet.

1Jn 4,16b
„Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

Nincs nagyobb törvény ennél.

Az embernek a paradicsomban történt bűnbeesése miatt lett az ember életében betegség, halál, nyomor, bűn, és baj tömegestül, ezek pedig addig lesznek, amíg Jézus Krisztus újra vissza nem tér a Földre. Ugyan első látszatra igazságtalannak tűnik, hogy én Ádám és Éva bűne miatt bűnhődjek, de mégse igazságtalan, ha összefüggéseket nézünk.

A Biblia homályosan ír az előzményekről, de annyi bizonyos, a Sátán, Istennek egyik arkangyala fellázadt Isten ellen, lázadásához az embert, Istennek legkedvesebbjét is fel akarta használni, és később fel is használta.

Ádámot és Évát, az emberiség ősszülőit azzal, hogy arra biztatta őket, egyenek annak a fának a gyümölcséből, amiről Isten azt mondta, nem ehetnek belőle, törvényszegésre vagyis Isten elleni engedetlenségre biztatta, akik ennek megtételével szintén fellázadtak Isten ellen. (1Móz 3) Itt azt szemlélhetjük ahogy az emberben a bűncselekvésével az emberi akarat megszületik, a Sátán közreműködésével. Amely akarat nem számol, és nem gondol Isten lényével, hanem attól függetleníti magát.
Ez a mai napig így is van, minden olyan emberrel, aki Istennel, Teremtőjével nem törődve önmaga megvalósítására, saját akaratának érvényesülésében tevékenykedik, annak ebben a tevékenységében a Sátán, Isten ellensége továbbra is segítségére lesz.

Annak ellenére, történt mindez, hogy az ősszülők tudták, hogyha Isten parancsa ellenére esznek a fának gyümölcséből, meg kell halniuk. Törvény volt ez, amelyet Isten alkotott mindennek teremtésekor. De figyelmeztette erre Ádámot és Évát, mint ahogy minden törvényét előre elmondta nekik, semmi se volt rejtve az ember elől.

Az emberpárnak a törvényszegéséért büntetést kellett elviselnie, amely büntetés kiterjedt minden utódjukra. Mivel a bűn maga után vont természetes következménye a halál, ezért minden utódjuknak része lett a halálból és az azt megelőző testi szenvedésből. Annál is inkább, mivel az utódok cselekedeteikben ugyanolyan Isten ellen lázadók, és gonoszak lettek, mint Ádám és Éva.

Róm 5,12
„Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.”

Róm 1,20 b -32
„Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett. Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével. Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.

Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.
És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik. Ezért tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, viszálykodással, álnoksággal, rosszindulattal; besúgók, rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok. Ők ugyan megismerték Istennek azt az elhatározását, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nem csak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek.”

A bűn zsoldja a halál. (Róm 6,23a)
Ám a kegyelem, az irgalom és a szeretet mindig talál utat az élethez!
Az ok okozati összefüggést már nem lehetett megállítani, Isten ott és akkor a paradicsomban nem tudta az emberpárt megmenteni, amely elindul lefelé, annak le kell esni, aki bűnt követett el, annak meg kell halni.
Bűnné lett test nem örökölheti a Mennyek Országát. Ki van onnan zárva.

De Isten azt akarta, legyen kegyelem. Nem is tud Ő Önmaga ellen cselekedni nem is akart, Isten meg akarta menteni az emberiséget! De nem mindenkit, csak azokat, akik keresik Őt, hisznek Benne, és engedelmeskednek Neki.

Új Földet tervezett, új szívet az embernek, tökéletesebbet, és amit Ő akar, az meglesz! A kérdés, hogyan lesznek meg mindezek. Mi már sokkal többet tudunk, mint az Ószövetségi próféták, és ők, mit nem adtak volna, ha most élhetnének, e tudás birtokában. (Élnek és tudják. Gyönyörködnek benne a Mennyekben. De akkor az Ószövetség idején csak kijelentés alapján tudták, hogy később meglesznek ezek a dolgok.)

Hogyan lett tehát az ember menekülése? Hosszú történet, az egész Biblia erről szól. Ha a megfelelő hittel olvassuk és tanulmányozzuk a Bibliát, Isten ad megértést, hogy feltáruljon előttünk Isten személyisége és az Ő akarata.

Talán úgy kezdeném a hitnek történetét, hogy az Időknek teljességében, a történelem menetének egy bizonyos pontján, Isten keresett és talált egy olyan embert, aki hinni tudott Benne, szeretni tudta Őt, és engedelmeskedni tudott Neki.

(Ez az idő emberi időszámítás szerint kb. i.e. 2160 körül, helyileg az Eufrátesz partján elhelyezkedő Ur városa, Mezopotámiában. Összehasonlításképpen írom, ebben az időben az egyiptomi piramisok már több száz éve állnak.)

Isten szent elhatározása nyomán, és tervének megfelelően kötött ezzel az emberrel egy nem mindennapi szövetséget.

1Móz 17,5-11
„Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek. Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre! Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele.”

Ábrahámot hitéért Isten méltán, kegyelemből nagy áldással jutalmazta. Ábrahám története mind a zsidók, mind a keresztények körében a hit és kegyelem igazi szimbóluma. Teológusok kedvelt témája.

A szövetségkötés - tartalmának megfelelően - Ábrahám minden vér szerinti leszármazottjára érvényes maradt. Így lett Ábrahám test szerinti utódaiból Izrael népe, Istennek választott népe, a zsidó nép. A zsidók Istennel való kapcsolata és annak története az Ószövetségben igen részletesen van leírva. Ebben leírt történelmük durván időszámításunk előttről kétezer évet foglal magába, ebben és stílusát tekintve is egyedülálló a világban. Tekintélyt parancsoló!

Az Ószövetség üzenete az emberhez: Isten olyan embereket akar híveinek, akik valóban szeretik Őt! Úgy, mint annak idején Ábrahám. A zsidó nép közül Isten választott olyan hívő embereket, akik próféták, és szent emberek lettek, mivel Istennek kegyelméből különleges kapcsolatuk alakult ki Istennel. Isten e szent emberek hite által terjesztette Igéjét, és velük íratta le a zsidó nép történelmét, és az Istennel való kapcsolatukat. (Róm 3,1) Valamint ők voltak, akik szellemi őrként helyes irányba terelték az emberek hitét.

Azonban Istennek bármely igyekezete ellenére a zsidó nép történelme folyamán sokszor elfordult Istenétől, megbántva ezzel a féltőn szeretőt. Hitbeli elfordulásuknak legtöbbször politikai, gazdasági okai voltak.
Izrael, Istenéhez méltatlan egyszerű képletekben gondolkozott, ha jól ment a soruk, hittek Istenben, ha nem, akkor más nem létező istenek után néztek és azoknak szolgáltak, a jobb élet reményében. Izrael hatalmas kincs birtokosa volt, származási, rokoni alapon évezredekig joga volt arra, hogy Istent megismerve Neki szolgáljon. Isten sokáig tárt karokkal várt Izraelre, de i.e. 400 óta mély csöndbe burkolózott. Izraeltől eltávozott Istene, hogy majd - ahogy a próféták hirdették - újra eljöjjön az idő, amikor Ábrahámra tekintettel a zsidóknak, mint népnek, újra lehetősége legyen, hogy végleg megtérjenek igazi Urukhoz.

Isten üdvterve azonban haladt tovább kijelölt útján. Izrael még egy jelentős utolsó szerepet kapott ebben.
Az Idők teljességében, a történelem menetének egy bizonyos pontján, akkor, amikor kellett, Isten elküldte a Földre Izrael népe közé Fiát, Jézus Krisztust azzal a céllal, hogy a bűn büntetését magára véve, kiragadjon minket, Ádám és Éva utódait a jogos büntetésünk alól, a halálból. (Ez az idő és hely mindenki előtt tudott dolog, Jézus Krisztus születése keresztyén időszámításunknak kezdete a 0. pont. Helye pedig Izrael, mint a virágzó Római birodalom provinciája.)

Nekünk, pogányoknak, akiknek nem volt Ábrahámunk, és így nem volt módunk Istennel szövetséget kötni, származási, rokoni alapon, úgy, mint az Ószövetség idején Izraelnek, ezért Isten készített egy csodálatos megoldást. Elküldte Jézus Krisztust, az Ő saját Fiát!
Jézus Krisztus nélkül, az Ő keresztáldozata nélkül, és az abban való hit nélkül senki sem közeledhet Istenhez, az Atyához. Jézus Krisztus lett az eltévelyedett zsidóknak is a menekülőútjuk, de kegyelemből nekünk pogányoknak is. Néhány bibliai idézetet emeltem ki, hogy érzékeltessem, az új szövetség lényegét. Amely arról szól, hogy Ábrahám testszerinti örökösei a zsidók „szerződési” jog, vagyis vér szerint Istennek népe, de mi, pogányok, akik hiszünk Jézus Krisztus keresztváltságának erejében, hit szerint vagyunk Ábrahám örökösei, hiszen Isten Ábrahámot is a hite miatt fogadta el igaznak.

Gal. 3,6-9
„Így van megírva: „Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt azért igaznak fogadta el.” Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai.
Mivel pedig előre látta az Írás, hogy az Isten a pogányokat hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” Eszerint a hitből élők nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.”

Gal 3,13.14
„Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk - mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” - azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk.”

Gal 3,29
„Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.”

Az új szövetség Isten és ember között Jézus Krisztus kereszthalálával köttetett. Jézus Krisztus vére által, amely a mi bűneinkért ontatott ki. Isten elfogadta Jézus Krisztus halála által szerzett engesztelést bűneinkért.
És azt mondta, aki hisz az én Fiamban, és az Ő halálának bűntörlő erejében, megmenekül a bűneiért járó büntetéstől, és amennyiben keres Engem, megismerhet, és ha engedelmeskedik Nekem, én hű leszek, adok neki egy csodálatos földi, és örök életet. Az új szövetség kizárólag a hit, az engedelmeskedés és a kiontott Jézus Krisztus vére alapján köttetik, és kizárólag csak a hívő személynek szól, nincs utódlási lehetőség, mint az első szövetség esetében.
Ezen hívő személyek összessége Istennek egy új népe, Krisztusnak teste. A keresztyének!

Jn 3,16-18
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”

Róm 3,25.26
„Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.”

Létező törvényszerűség, hogy csak azokra érvényes a megváltás, akik hiszik és elfogadják ezt, az egész emberiség nem menekül meg automatikusan.
Bizony azok, akik hisznek Jézus Krisztus kereszthalálában, Isten kegyelméből igen nagy kiváltságok részesei lesznek Isten előtt. Isten nem emlékezik meg többé az elkövetett bűneikről, sőt Isten fiainak nevezi őket, örökélet a részük, és bármit kérjenek, meg lesz az nekik. A legnagyobb ajándék azonban mégis az, hogy naponta tapasztalhatjuk, milyen irgalmas, szerető, kegyelmes a mi Urunk. Szívünknek gyógyító balzsama és gyönyörűsége!

Isten akarata kifürkészhetetlen. Nem vette el a testi halált, fájdalmat és bajokat, azoktól, akik hisznek Őbenne. Isteni titok ez, de ez se igazságtalan. No hiszen, tódulnának az emberek a kereszthez, ha rögvest megszabadulhatnának minden földi nyűgjüktől. Így azonban, hogy ez nem történik meg, nem a testi szükség kerget a kereszthez, hanem egy másik és fontosabb, a belső szükség. Ki megy a kereszthez? Csak a gyermeki alázat!

Az ember a gőg, a kevélység, büszkeség és önimádat foglya.

'Csinál ő magának vallást, főképp olyat, ahol ő lehet az isten, de senki ne kérje - így az ember, hogy majd ő fejet hajt Istennek. Majd ő kézbe veszi a világot, törvényt hoz és átkot, meggyógyítja betegségét, fegyvert vesz és ásót, de hoz ő fejszét a fára, és ami kell, beviszi a házba, nem kell neki Isten, mert ha kell, elrepül a végtelenbe. És nem érdekli, de csak büszkeségből, hogy mi van, ha már nem lüktet a szíve, hogy létezik-e ítélet, de hiszen, tudja ő, mert meghallgatott több jósnőt, aki pénzért kitalálta, nincs semmi vész, van élet a halál után, majd, ha akar, és úgy rendelik, számtalanszor újraszületik.'

Az ember gőgös, kevély, büszke és önimádó! De aki meghajtja fejét a kereszt előtt, annak megnyílik Isten országa. Nincs csodálatosabb, mint megismerni Istenünket! Nincs csodálatosabb dolog, mint megtisztulni Őelőtte!

1Pt 5,5 „Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”

Milyen megnyugvás ez, erős kötelék nekem, de neked, aki még nem hiszel, legyen ugyanilyen erős biztatás, hogy téged is megtalálhasson és kiválaszthasson a Szeretet.

Ne légy ellenálló, hanem légy figyelmes, és nyitott Teremtődnek. És ha már keresed Őt, akkor hamar megtalálod.

Jn 4,23 versben Jézus mondja:
„De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.”

Lélekben! Belül a szívünkben! Nincs szükség templomra, szent hegyre, szent kelyhekre. Szívre van szükség, amely örökké hálás Istenének. Olyan szívre van szükség, aki mérhetetlenül szereti Istenét. Amely szív Isten tetteit, gondolatait, akaratát, és Őt magát is kimondhatatlanul tiszteli.

Igazságban! Istent meg kell ismerni, úgy, mint egy személyt. Elsőként is kell, hogy legyen nyitottság és vágy Isten megismerésére és a Vele való találkozásra. Isten ismeri az emberi szívet, ha a megfelelő vágy kialakult az emberben, Ő kész magát megmutatni a keresőnek, és olyan megtapasztalást nyújt neki, amely kétségkívül kialakítja az emberben a hit fogadásához szükséges lelki alkalmatosságot. Mert a hitet Isten adja, mint egy ajándékot. Aki valóban keresi Istent, megtalálja! Mert Isten is meg akar találni, kell az ember akarása és kell az Isten segítsége, hogy megtérjünk Őhozzá!

A megtérés csodálatosságában annyira jelen van Isten, hogy nyugodtan mondhatjuk, ez az Ő természetfeletti munkája. Hiszen, aki megtér valóban megváltozik belsőleg. Jézus Krisztus mindent újjá tesz!
Aki valóban megtér, és tudatosan dönt Isten és Jézus Krisztus mellett annak később egyre nagyobb olthatatlan vágya lesz, hogy mind jobban megismerhesse Istent, és Őnéki engedelmeskedjen. Ez lesz neki minden boldogsága, Isten akaratát keresni, és azt megcselekedni!

És Isten itt ismét maga is vágyik arra, hogy aki megtér hozzá, az mind jobban megismerje Őt. Ő barátokat akar és nem buta, megfélemlített alattvalókat.
Ha egyet lép az ember Isten felé, akkor Isten kettőt lép az ember felé. Ez az út egyre mélyebb lelki világokba vezet, ahol egyre több szellemi valóság megtapasztalása, egyre több igazság feltárása, látása, megértése, és lelki növekedés van.

A megtérés elindulás Isten megismerésének útján, aki egyszer rálépett, sose bánta meg.
Igaz dolog az, minél közelebb kerülünk Istenhez, annál világosabb lesz látásunk, tisztább a hallásunk, de annál nagyobb rejtély leszünk mások számára.

Jn 8,12
„Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Isten azért adta a Bibliát, hogy azt olvasva megismerjük Őt, és a Szent Szellemet, akit csak azok kapnak, akik hisznek Jézus Krisztus keresztáldozatában. A Biblia és a Szent Szellem együtt a szívben elvezet a teljes igazságra, kibontakozik előttünk Isten dicsősége, hatalma, bölcsessége, és terve. A gondolkodó keresztyén a hitben állandóan növekedni fog, és hálával dicsőíti Mennyei Atyját, hogy lehajolt hozzá.

Jn 15,15 versben Jézus mondja:
„Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.”

---

Kéred tőlem testvérem, hogy írjam ezekhez a bejegyzésekhez alul,
hogy mikor írtam őket. Rendben, írom:
A fenti írásom készültének ideje: 2002. március – 2004. december
Az utólagos beírások 2013-ban készültek, ezeket ott jegyzem is.

2013. május 20., hétfő

A hit és az imádkozás - 2. rész

A HIT ÉS AZ IMÁDKOZÁS

A hit egyedi, és meggyőződésből fakad. A következőkben két részre bontom a témát. Egyrészt, hogy milyen hívőnek kell lennünk a hit, másrészt az imádkozás szempontjából. E kettő egy bizonyos ponton szorosan összefügg. Annyiban, hogy a hit egyik vetülete az imádkozás. Amilyen a hit, vagyis amilyen egyediségeket hordoz magán, olyan lesz az imádkozás. A hit nem függ az imádkozástól, olyan módon, hogy a hit az imádkozástól független, létező, belső valóság, vagyis meggyőződés. Meggyőződés Isten létezéséről. De mint majd később az imádkozás címszónál kifejtem, az ima alatt Isten folyamatosan megerősít minket és belső meggyőződésünket. Az ima aranypecsétje a hitnek. E kettő eredménye a személyes kontaktus, a bizalmi kapcsolat Istennel.

1. A hit

A hit kezdete a meggyőződés Isten létezéséről. Előzménye Isten keresése, amelyre Isten általam elfogadható módon válaszolt. Az első mély egyéni benyomás Istenről, amelyben dominálhat érzelem, tudás és Istentől visszaigazolt érintés vegyesen. A meggyőződés belső, tudatos, saját és egyéni, változhatatlan, az idő nem alakítja, ez biztosan áll. Meggyőződtem, megtértem. Ezek után a meggyőződés már tisztán áll előttem és tudatosan vállalom. A megtérés az ember lépése Isten felé, amire Isten válaszolva a megtért embernek megadja a hit ajándékát, amely alapként szolgál a további hitben való növekedéshez.

A hit Isten ajándéka. Egy darab reálisan érzékelhető, szellemileg megfogható ajándék. És mint tudjuk Isten ajándékai visszavonhatatlanok, és megbánhatatlanok.

Róm 11,29
„Hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.”

Isten nem veszi el azt, amit adott. Ugyan mi „elveszíthetjük”, vagy „eldobhatjuk” magunktól később a hit ajándékát, amit, ha megteszünk, szintén szabad akaratunkból tesszük, szintén meggyőződésből, de nem az isteni hit meggyőzéséből, hanem a világi hatásoktól vezetve, a világ meggyőzésétől. Ez az emberi hozzáállás az isteni megvetéséből ered.

Tehát nagyon fontos, hogy megtéréskor tudatában legyünk mit teszünk, és mit kapunk. Rálépünk Isten útjára és elfogadjuk Istentől a hit ajándékát. A hitet, úgymond tehát kapjuk, miután eldöntöttük, hogy Isten útján fogunk járni, Jézus Krisztust követve.
Szeretnék nem közhelyekben beszélni. Isten útján való járás azt jelenti, hogy elhiszem Jézus Krisztus keresztáldozatát magamért, valamint elfogadom a Bibliai igazságokat. Ezenfelül a Biblia törvényeit, szabályait megtartom.
Ez egy döntés. Az én döntésem, egy bizonyos napon, órában, miután feltárták előttem ezt a lehetőséget.

Róm 10,14-17
„De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek?” A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.”

A hit nem egy külső emberi meggyőzés, és nem egy belső növekvő elfogadás eredménye, hanem Isten ajándéka, hogy létezésében kétségkívül higgyünk.
Példa erre, hogy sokszor nem tudsz meggyőzni hitetleneket Isten létezéséről semmilyen érvvel. Mert tégedet sem az érvek sokasága, hanem maga Isten győzött meg róla. A hitet nem tudod megmagyarázni senkinek, akárhogy fogsz is hozzá, egy hitetlen csak csodál téged, és fanatikus csodabogárnak tart. Nem érti, honnan van benned a hit. És ha magadba nézel, te se tudod, mikor jött és hogyan, csak azt tudod, Istentől van, mert Őreá irányít. Ez egy titok.
Az ajándék ingyenes, bárki, aki kéri, megkapja. És hívővé lesz. Ez az Úr könnyű, és gyönyörűséges megoldása az ember bűnei megbocsátására.

Az az Isten akarata, hogy erre a Tőle kapott alapra jó minőségű köveket építsünk, az ismeret által, amely által egyre szilárdabb, szélesebb látókörű hitünk lesz. De az emberi szuverenitás alapján, mindenki saját maga dönti el, hogy mit hagy meg a hitében és mit dob ki. Az Isten szerinti életmód tekintetében lehet önmagunkat állandó értékvizsgálat tárgyává tenni, szükség esetén fölülbírálni, és növekedni, vagy stagnálni is. Az alapnál azonban lejjebb nem lehet menni. Aki hisz Istenben, aki megtért, azon a kis alapponton keresztül mindvégig hívő marad, csak nem építi, vagy leépíti a keresztyén értékeket életében. A tudatosan megtagadott istenhit, a tudatosan elvetett alap viszont ismét pogányságot és örök halált eredményez.

Az alapra felépített hit akkor igazi, ha saját tapasztalásból ered, és nemcsak a tanítások elfogadásából. A hit ingadozhat erőszakos (tév)tanítások nyomása alatt, - ezt lehet látni azokon a gyülekezeti tagokon, akik folyton azon panaszkodnak, hogy nincs hitük, gyengül a hitük. A hit építőköveit, tehát azt, milyen cselekedetei, gondolatai, hozzáállása legyen egy keresztyénnek, általában, prédikátorok, tanítók és egyéb emberek tanításaiból, könyveiből szedik össze az emberek. Kevés az olyan hívő, aki saját maga jár utána a Bibliában az igazságnak, és ha igen, akkor is a legtöbb, már a kapott tanítást ellenőrzi egy kapott szemüvegen keresztül. Kevesen látják meg a meztelen igazságot Isten közvetlen tanítása nyomán, noha erre lenne szükség a hitbeli megerősödéshez. Ezért figyelmezteti Jézus a tanítókat, hogy nagyobb súllyal mérik majd meg őket, mert sokan hallgatnak rájuk, olyanok, akik – tekintélytiszteletből is - nem bírálják felül őket.

A hit áldása öröm és békesség.
Ezen a téren külön kell választani a dolgokat. A hit tényeken alapul. Megnyugvást jelent, örömöt is. De itt nem az érzelmi örömről van szó, ami bizonyos, hogy jó a léleknek, és ezért sok hívő - zenei dicséretek és egyéb vallásos gyakorlatokkal - érzelmeit felkorbácsolva újra és újra ezt szeretné elérni. Ugyanis a világból ismert felhőtlen öröm, boldogság érzet mindig külső örömteli tényezőktől függ, un. stimulációkra jönnek létre, és nem a hívő állapotomtól. Az érzelmi állapot soha nem mutathatja, sem magának a hívőnek sem a kívülállónak, hogy most „jó hívő”-e valaki, vagy se. Az ugrabugrálás és vidám mosolygás nem jelent semmit.

Az igazság az, hogy az alap nem indikál szüntelenül és magas minőségű érzelmi pozitív túlfűtöttséget, bár a megtérés időszakában, és más különleges időszakokban ez is jellemző lehet egy hívőre, akár hosszabb folyamatos időszakra is.

Azt akarom mondani, hogy az Istenben való hitre, és a vele való kapcsolatra egy másfajta, nem érzelmi örömtől és helyzettől függő béke a jellemző. Ezt a dolgot magának a hívőnek is meg kell tanulnia, ha kiegyensúlyozottságot szeretne lelni életében, ami nem azonos a felfokozott boldogság érzettel. Ugyanis az Istentől kapott békesség és öröm a belső meggyőződésünkből következik, vagyis, hogy tudom és hiszem Isten létezését, Jézus Krisztus értem hozott keresztáldozatát, ily módon tudásom van a jövőmet illetően, miszerint Isten megváltott engem a halál nyomorúságából, és örökké vele élhetek majd az Ő országában. Tehát az Istentől kapott öröm és békesség a tudáson és az Istennel való kapcsolaton nyugszik, nem az érzelmeken. Ez a tudás pedig belső, örökre szóló megnyugvása a léleknek.
Erről beszél Jézus, amikor ezt mondja a Jn 14,27. versben: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.”

Ha némelyik Isten gyermeke kívülről nyugtalannak, feszültnek tűnik is, nem jelent semmit, hiszen senki sem tudja, milyen megnyugvás lakik az ő lelkében, amely viszont biztonságot, vagyis békességet ad neki Istennel való kapcsolatában, ez másoknak majdnem mindig láthatatlan marad. És lehetnek olyan szomorú hívő emberek is, akiknek az új, megtért életükben még kevés az olyan építő kő, vagy régi sebekből való gyógyulásuk, amely olyan örömöt okozna nekik, ami arcukra is kiülne, viszont annál több van még a lelkükben a régi életükből származó negatív élményekből.

Mindennek lényege, hogy megtaláld a hited Istenben, Jézus Krisztusban, és hogy betartsd az Ő parancsolatait. Ez utóbbi könnyű is, meg nehéz is, de tény, a belső meggyőződésből következnek a cselekedetek. Minden cselekedet a belső hitet mutatja. A cselekedetek a hit vetületei. A hit formálja a cselekedeteket. Azonban szükséges, hogy amint hiszünk, úgy cselekedjünk, egyébként majdnem fölösleges a hit. Istennek nagyon kedves a hitben való, engedelmes élet.

Ha gyakorlod életedben Jézus tanításait és betartod parancsolatait, bizonyítod a hitedet.

Jak 2,14-26
„Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit? […] Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. […] Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. […] Mert ahogy a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetei nélkül.”

Mt 22,36-40
„Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Róm 13,9-14
„Mert azt, hogy ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd, és minden más parancsolatot ez az ige foglalja össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése. De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk: az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal illik, tisztességben járjunk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.”

Néhányan felteszik azt a kérdést, hogy mi az, ami folyton folyvást azt érezteti a hívő emberrel, hogy hol erős a hite hol meg gyenge? Valójában ennek érzése nem függ össze az ember hitével, sem a cselekedeteivel.
Nem tudom a más felekezetű keresztyéneknél igaz-e, de a karizmatikusoknál téves tanítások nyomán, téves igények léptek fel a hívőkben, a téren, hogy milyen magatartást kell képviselnie aktuálisan fellépő kétségeivel szemben. A karizmatikus hívő ember lelkiállapota attól lett függővé, hogy a tökéletes karizmatikus hívő ember mintaképének, éppen hogyan felelt meg aznap (tudtam-e imádkozni és milyen minőségben, böjtöltem, szolgáltam-e, stb. és leginkább a szolgálatra vonatkoznak ezek a belső téves kérdések.).

Sok hívő embert keserít meg és visz depresszióba, a vélt, sejtetett vagy valósan is felvázolt tökéletes mintaképnek való megfelelés kényszere. A megfelelésre való törekvés következtében jutnak el hívő emberek odáig, hogy mivel a beállított mintaképet nem érik el, olyan kezelhetetlen kétségeik támadnak, aminek következtében egyre lejjebb csúszó gyengülő hívőnek vagy később hitetlennek tartják magukat. Pedig ezt sem cselekedeteik, sem beszédük - és megkockáztatom -, még gondolataik minősége sem igazolja.
E téves tanítás hátterében - mint mondtam - a mintakép felállítása áll. Ez a mintakép legtöbbször pont Jézus Krisztus.

Ezek a tanítók Jézust hozzák példának életünk minden területére, Aki tökéletes és szent volt mind hitében, mind cselekedetében, mind gondolataiban. De ezek a tanítók elfelejtik, hogy viszont azok az emberek, akik Jézussal találkoztak, legtöbbjük így kiáltott fel: Segíts az én hitetlenségemen! Ezen a téren nekünk nem Isten Fiához kell mérni magunkat, hanem az egyszerű bűnökkel, és az élet dolgaival terhelt emberekhez, akikhez Jézus küldetett, mert azok az emberek példáznak minket. Noha Isten így mondja: Legyetek tökéletesetek, miképpen a ti mennyei Atyátok tökéletes! – én is ezt mondom, törekedjünk is rá, de nem lehetünk, és nem is vagyunk többek, mint azok az ókori emberek, akiknek ez az Ige közvetlenül szólt. Ha pedig ezt az Igét azért mondta Isten, hogy betöltsük, akkor Isten maga ad erőt ehhez, az Ő Szent Lelkével, hiszen Jézus is segített a hozzá forduló embereknek.

A mintakép, a főhöz való hasonlóság emberi erőt meghaladja, Istent kell kérni, és Ő mindenkinek egyedi úton-módon segít a tökéletesbítésen. Ahogyan nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma élet sem. Ily módon Isten mindenkit személyre szólóan, egyedi módon segíti, támogatja a szent élet megformálásában. Ez talán természetes is.
Olyan kérdés ez, amelyben feltétlenül rendet kell rakni, ahhoz, hogy minőségileg boldog, Istenben ujjongó életet élhessünk.

Istennek minden ember egyformán értékes lett Jézus Krisztusban, és Ő kész rá, hogy hitet adjon – természetesen, ha együttműködünk vele - és kiteljesedett boldog szent életet adjon, mind a hit, mind a hétköznapi életünkben.

A többi rajtunk múlik, hogy mi elfogadjuk-e Isten akaratát életünkre nézve, és készek vagyunk-e szüntelen kutatni, majd megcselekedni azt.

Ne egymáshoz mérjük Istennel való kapcsolatunkat, hanem önmagunkhoz. Jegyezzük meg, mennyit fejlődtünk bizonyos időszakokhoz képest, és meg fogjuk látni, Isten igenis itt van az életünkben és növeszti a mi hitünket, az Ő dicsőségére.

Az Újszövetségben található Zsidókhoz írt levélből kiemeltem a hithős zsidóknak egy rövid összefoglalását. Az Ószövetségben részletesen le van írva tanulságos életük és Istennel való kapcsolatuk.

Zsid 11. fejezet
„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél.
Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves.
Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.
Hit által kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett.
Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy.
Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel.
Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten.
Hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért attól az egytől, méghozzá egy szinte már elhalttól származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan.
Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni.

Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.
Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni”.
Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett.
Hit által áldotta meg Izsák is az eljövendő dolgokra nézve Jákóbot és Ézsaut.
Hit által áldotta meg a haldokló József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott.
Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett teteme felől.
Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától.
Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.
Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant. Hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne érintse elsőszülötteiket.
Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek.
Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azokat hét napon át.
Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb, a parázna nő, amikor a kémeket békességgel befogadta.
És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban.
És mindezeken, noha hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát, nem teljesült be az ígéret, mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, és azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.”

2. Az imádkozás

Legfőbb feladatunk önmagunk munkálása, Istennel, Isten által, Isten kedvére. Az imádkozás során nemcsak kérünk, hanem elmélkedünk, és beszélgetünk Istennel. Imában kérjük Istent, hogy munkáljon bennünket, és mutassa meg, mit kell nekünk tennünk, hogy engedelmes szolgái legyünk.

Az imádkozás számomra Istennel való együttlét, Isten imádása, Isten közelségének élvezése. Ennek helye, és ideje egyénenként változó, mert valaki a robogó buszon is elmélyülten tud Istennel „beszélgetni”. A lényeg, hogy egyéni imaélete legyen az embernek, mert ebben van az erő.

A gyülekezet csak olyan értelemben igazán imádkozó gyülekezet, ha a tagok otthon is imaéletet folytatnak, amelynek nemcsak a kérés a lényege, hanem a személyes együttlét Istennel.

A gyülekezetben történő imádkozás, nemcsak azért ér el látható eredményeket, mert a gyülekezet együtt emeli fel a hangját az Úrhoz, hanem mert voltak olyan emberek a gyülekezetben, akik előzőleg és folyamatosan imaéletet élnek az Úrral. Úgy mondhatni az Úr, az ő imájuk meghallgattatásaként, cselekszi a csodákat, teljesíti a kéréseket.

A kívülállók számára láthatatlan imaélet az, amely erőt ad a személynek és a személyekből álló gyülekezetnek.

Az imaélet kifejlesztése, legyen életünk első célja. Bizonyos, hogy ez az a befektetett munka, amely majd többszörösen meghozza gyümölcsét. Ne felejtsd, a gyümölcs lassan érik, akár egész életünk kell, hogy megérjen valami. Isten, aki a gyümölcsöket érleli, legyen kitartásod a jóra való várásban.

A kérések és csodák nem megtörténtének oka nem csak a rossz imaélet, hanem a következő.

Istennek a világtörténelemre és életünkre nézve is van egy célja. Nekünk szükség az Úr gondolatait keresni, és az Ő hullámhosszára állni. Megérteni akaratát, a világ és a mi életünkben. Ha megtaláljuk, akkor már tudni fogjuk, miért és hogyan imádkozzunk, amely mivel az Úr akarata az, helyes lesz és gyümölcsöző.
Minden hívőnek legyen saját kapcsolata az Úrral, és saját titkos imaélete. Ez fog neki erőt adni, és ez fog látható eredményeket hozni beteg emberek, megtéretlen emberek, és hívő emberek életben.

Hiszem, hogy Isten teljesíteni kívánja minden kérésünket, de ennek előfeltétele, hogy mi is teljesítsük az Ő, számunkra kijelölt útját. Össze kell forrnia belsőnkben Istennek és a lelkünknek, és imáink célt érnek, csodákat hoznak. Isten akarata ez.

Az imádkozás, elsőként is az Istennek való engedelmesség függvénye és csak utána a hité. Az imádkozás, alapvetően készségből fakad! Vagyis elhatározás kérdése.

János evangéliuma 11. rész elbeszél egy történetet. Jézus a több napja halott barátja sírjához ment. Istennek szándéka volt, hogy feltámassza Lázárt, mert Lázár kedves volt előtte, de volt ott két nő is, Márta és Mária, akiket hitükért és kedves odaadó engedelmes lelkükért ugyanennyire szeretett. Megmerem kockáztatni, Isten irgalma, Lázár feltámasztása itt e két nő hite miatt adatott. Bizony milyen nagy szeretettel szeret minket az Isten, azokért, akiket szeret csodákat tesz.

Ha hitben tökéletesen járunk, Isten meghallgatja kéréseinket. Nem azért, mert imádkozunk, hiszen kérni mindenki tud, hanem odaadó szeretetünkért, engedelmes életünkért, alázatos, Istent kereső szívünkért. Ha ilyenek vagyunk, bizony lélekben mindig térden állunk. Ez az igazi ima.

Oh, dehát Isten útjai, titkai, és akarata kifürkészhetetlenek. Az ember élete Ő előtte bizony csak egy múló pillanat. Megtudhatnánk e mindig fejteni, ha tökéletesek vagyunk is, mit miért nem tesz meg életünkben, bárhogyan kérjük is Tőle. Isteni titok ez, de bizonyos bölcsesség van mögötte, mert az igazaknak minden a javukra van, bizton állhatunk.

Kijelentést ki kaphat mindig mindenre nézve? De nincs lehetetlen, ha kérünk, kapunk, megkapjuk a válaszokat, ha sok idő telik is el, Isten jól tudja, mikor hordozhatunk el bölcsen egy kijelentést. Mikor van szükség a Tőle kapott válaszra úgy, hogy az a legteljesebb mértékben tudjon minket tanítani, vezetni, bátorítani. Minden történés egy tökéletes cél felé tart, a te személyes életedben is, és maga a te személyes életed is a nagy egész isteni terv része, amely az évezredek alatt bontakozik ki.

Bizonyos, hogy akik az Úrban bíznak, azoknak sorsán az Úr vigyáz. Ha megtéretlen szeretteidért izgulsz, csak nyugodj meg, amilyen most vagy a Földön, nem olyan leszel a Mennyben, más szempontok fognak vezérelni, de kitartóan imádkozz földi szeretteidért, amíg a Földön élsz, mert a te nagy szeretetedet és kitartásodat használja fel az Úr, hogy másokat is megmentsen az örök életre. Imádkozz!

---

Kéred tőlem testvérem, hogy írjam ezekhez a bejegyzésekhez alul,
hogy mikor írtam őket. Rendben, írom:
A fenti írásom készültének ideje: 2002. március – 2004. december
Az utólagos beírások 2013-ban készültek, ezeket ott jegyzem is.

2013. május 19., vasárnap

A 3. rész előtt

Mielőtt a következő fejezetet írásomból a Szent Szellemről - 3. részt feltenném, jónak láttam alaposabban körüljárni ezt a témát, Biblia-tudósok írásaival is, és leírni ide a blogomra.

Az én gondolataimmal megegyezik az a 'hosszú' összefoglalás, amit a Pünkösdi Teológián a Dogmatikán tanítanak, prof.dr. Komesz Mátyás összeállításában.
Ezt a holnapi bejegyzéstől több részletben találod, a 'Szentlélekről szóló tanítás' címke alatt.

Ugyanez rövid összefoglalása itt: Szent Szellem

A Szentlélek vagy Szentszellem (?) megnevezéséről röviden, pedig itt olvashatsz, hogy egy professzor szerint mi a helyes megnevezés.

Szent Lélekről egy összeállítás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szentl%C3%A9lek

2013. május 17., péntek

A Szent Szellemről - 3. rész

A SZENT SZELLEMRŐL

(Megjegyzés: A Szent Szellem v. Szent Lélek megnevezések írásaimban ugyanazt a személyt fedik.)

A Szent Szellem a megtért hívőben lakozik, „… testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szent Lélek temploma …” (1Kor 6,19); „… az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri, ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” (Jn 14,17) az alábbi céllal.

A Szent Szellem , Istentől rendelt feladata:

- Vigasztaló és Pártfogó (Jn 14,15-26; 15,26; 16,7-11)
- Az igazság lelke (Jn 15,26) Ő nyitja meg a szemet a bűneinkre, és annak következményeire.
- Tanító, aki minden igazságra elvezet (Jn 16,13-15)
- Bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, hogy ő valóban Isten Fia (Apcsel1,8; Jn 15,26)
- Jézus Krisztust és az Atyát dicsőíti
- erőt ad a lelkünknek a terhek elviseléséhez
- karizmákat ajándékozó a Krisztus Testének építésére

A Szent Szellem, egy személy, és nem pedig olyan erő - ahogy a mai karizmatikus egyházak gyakorlatából kitűnik - amivel a pásztorok szabadon rendelkezhetnek.
Fontos, hogy a Szent Szellem szabadságát hangsúlyozzam, a Szent Szellemnek nem lehet parancsolni, hogy menjen ide vagy oda. Sőt, kérni se lehet őt, a Szent Szellem imádkozik értünk az Atyához. A Szent Szellem fölött egyes egyedül az Atya és a Fiú rendelkezik (Jn 14,26; 15,26) – és nem egy pásztor vagy evangélista.

1. A Szent Szellem vételének módjáról

A Szent Szellemet el lehet nyerni közvetítő személy nélkül, kézrátételes imádkozás nélkül, akár a megtérés pillanatában (pl. ahogy Kornéliusnál történt, Péter apostol nem imádkozott érte, csak beszélt hozzá. Apcsel 10).
Vagy később, a megtérés időpontjától függetlenül (pünkösdkor, a már régen megtért Jézus tanítványainál. Apcsel 2).

A Szent Szellem nem vihető át karon keresztül. Apcsel 8,15-17 fejezetben: „imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szent Lélek ajándékában … akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szent Lélek ajándékában.” Tehát elsőként is imádkoztak az Atyához, hogy akikért imádkoznak, megkapják a Szent Lélek ajándékát. Ezután rátették a kezüket. Hangsúlyozom, hogy imádkoztak, és nem Szent Szellemet, mint valami energiát adtak át. Egyébiránt pont ezért a téves nézetéért ítélte el Péter Simont (Apcsel 8,18-24).
Ez a kézrátételes imádkozás, hogy a hívő megkapja a Szent Szellemet egy, egyszeri gyakorlat. A Biblia nem írja, hogy a megtért „betöltekezett” hívőkön újra és újra ismétlik a kézrátételes imádkozást azért, hogy ismét megkapják, vagy ismét „betöltekezzenek” a Szent Szellemmel. Nincs szó arról, hogy szükség lenne folyamatos „betöltekezésről” – ahogy ezt a karizmatikus mondják és gyakorolják. Szintén nincs szó, se itt, se máshol az Újszövetségben, hogy amikor a hívő megkapja a Szent Szellemet, nevetne, vagy más hangot hallatna, illetve különböző testi figurákat ejtene (értem ez alatt a földre esést, zsibbadást, rázkódást, és további testi „tüneteket”). Csak kizárólag a nyelveken szólásról – mint kuriózumról - szól, de ez se azt jelenti, hogy az automatikusan beindul, ha a hívő megkapja a Szent Szellemet. Tehát, mivel az Újszövetségben nincs írva, hogy lenne feltűnő jele a Szent Szellem vételének, óvatosan kezelem az érzelmi túlfűtöttségeket.
Még az is lehet, hogy a Szent Szellem vételének nincs mindig látható jele. Ez egy Isteni titok.

A karizmatikusok megkülönböztetnek „Szent Szellem-keresztséget” kísérő, a „Szent Szellem általi betöltekezést” kísérő és egyszerűen „Isten jelenlétét” kísérő fizikai jelenségeket. Az utóbbinál történő reakciók semmiképpen nem azonosak a hívő belsejében lakozó Szent Szellem jelenlétének megnyilvánulásaival. „Isten jelenlétét” úgy fogjuk fel, hogy mintegy kintről jövő hatalmas isteni erő hatására történő fizikai történésekről van szó, amelyet nem biztos, hogy követ az emberekben hosszabb ideig tartó belső lelki változás. Itt tehát fizikai jelenségekről van szó, és esetleg az erre adott emberi reakciókról. Példák a tűz, felhő, szél megjelenése. Erre a jelenségekre rengeteg példa van a Bibliában, például Mózes csodáiban a fáraó előtt, és később Izrael előtt, Salamon templomszentelésénél (1Kir 8 és 9 fejezet), egyéni esetekben pedig Illés, Dániel, János apostol találkozása az Úrral, hogy csak néhányat említsek.

A Szent Szellem vételének, megtörténtének jelét a Szent Szellem gyümölcsei és a kegyelmi ajándékok aktív működése mutatja. (Ezekről alább szólok részletesen.) Tehát egyszerűbben úgy mondom: a Szent Szellem jelenlétének biztos jele, ha az ember elindult a keresztyén fejlődés útján, a hite megszilárdul, szeretete mélyül, és minden emberi cselekedete és gondolata tisztább, szentebb lesz.

A Biblia szerint a Szent Szellem keresztség egy tudatos cselekedet Isten részéről, valamilyen meghatározott céllal, amely után látható lelki változások is történnek.

ApCsel 1,8
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”

Jn 16,7-11
„Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.”

Jn 14,26
„A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”

Isten célja, amiért elküldte a Szent Szellemet, így foglalható össze: hogy erősítse és tanítsa azokat, akik Jézus Krisztusban hisznek. Tehát ez már nem csupán „Isten jelenléte”, ez sokkal több.

A „Szent Szellem-keresztség” -nek nevezik azt az alkalmat, amikor az Istenhez megtért hívőnek szívébe költözik Istennek Szent Szelleme. Mivel ez egyszeri esemény, nem azonos a karizmatikusok által használt „betöltekezés” kifejezéssel, amely szerintük, többszöri esemény is lehet, attól függően, hányszor „kívánja” vagy kéri a hívő. A karizmatikusok szerint a „betöltekezésnek” a megerősödés és a feltöltekezés lenne a célja, mintegy azért, hogy a hívő ráhangolódjon Krisztusra.

A „betöltekezésben” a „Szent Szellem-keresztség” és az „Isten jelenlétének” erőltetett összemosását látom. De az ismétlődő „betöltekezés” létezésére a Bibliában nem találok meggyőző példákat.

A „Szent Szellem-keresztség” után, mivel onnantól kezdve a Szent Szellem, folyamatosan jelen van, nincs is szükség, hogy újra és újra megjelenjen, és hatalmas lelki változásokat eredményezzen.
A hívőben való folyamatos jelenlétével, a hívő embert belülről folyamatosan tanítja, hitben erősíti, vigasztalja, látásokat és próféciákat ad.

„Isten jelenlétének” fizikálisan is látható megnyilvánulása, mint füst, tűz, hangok, földrengés, csodák és egyéb Istentől jövő megnyilvánulások azért voltak és esetleg vannak, és lesznek, hogy Isten a dicsőségét és erejét megmutassa hívőnek és hitetlennek. De úgy gondolom, erre ma már kevesebbszer kerül sor, mint az Ószövetség idején, vagy majd az utolsó napokban. Hiszen Isten azért adta a „Szent Szellem keresztséget” a hívőknek, hogy a Szent Szellem, illetve Isten ezentúl ne kívülről gyakoroljon hatást az emberekre, hanem gyermekei hitén keresztül, azoknak cselekedetei és hite által dicsőíthesse meg magát a világ előtt. A kiteljesedett hit lesz Isten győzelme a Sátán felett.

1Jn 5,4.5
„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

2. A Szent Szellem gyümölcseiről és a kegyelmi ajándékokról

Az én hitem szerint a Szent Szellem a következő – karizmatikusok szemében talán - „prózai”, de mégis emberi, tehát nem természetfeletti dolgokat szeretné megteremteni bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Gal 5,22)
Ez az alap. Ezeket a gyümölcsöket minden keresztyénnek érlelnie kell. Kiművelésén a Szent Szellem vezetésével dolgoznia kell.

Ezek után a hívő kaphat ajándékot, amit a Biblia kegyelmi ajándéknak nevez, és ebben különbségek lehetnek hívő és hívő között. Az Úr dönti el, kinek mit ad (Gal 12,11), még pedig azért, hogy azzal az ajándékkal másoknak - főképp Krisztus Testének - szolgáljon.
Semmiképpen nem azért, hogy kérkedjen, vagy idő után felfuvalkodjon és gőgössé váljon, másokat lenézzen, vagy magát felmagasztalja. De nem minden hívőnek kell kapnia valami „extra” ajándékot pl.: gyógyítás vagy prófétálás vagy lelkek megkülönböztetése vagy nyelveken szólás vagy nyelveken szólás magyarázásának kegyelmi ajándékát. Mert vannak – a karizmatikusok szemében – „egyszerűbb” ajándékok is, amit a Szent Szellem ad, pl.: bölcsesség, ismeret, hit.
Az 1Kor 12,9 versben „extra” és az „egyszerű” ajándékokat egyazon igében említi a Biblia, ugyan itt az 1Kor 12,8-11 versekben részletesebben idéz a kegyelmi ajándékok közül, és a végén összegzi a kegyelmi ajándékok közötti különbségtétel feleslegességére, hiszen a Szent Lélek ajándékainak birtoklása nem tesz minket egymásnál nagyobbá, mivel azok ajándékok kegyelemből - Isten tetszése szerint - vannak és nem emberi érdem szerint.

1Kor 12,11
„De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.”

Elgondolkodtató, nem? És ezenkívül, ha más képességet veszel észre magadon, amivel úgy érzed, hasznára vagy az embereknek, azt is a Szent Szellem ajándékai közé sorolhatod. A figyelem, ha kész vagy, és meg tudod hallgatni az embereket, a szeretet, ha tudsz értük áldozatokat vállalni, meglátogatod őket a kórházban vagy otthon, segítesz nekik, vagy adakozni tudsz. És számtalan egyéb lehetőség, amivel tevőlegesen – szóban vagy tettekben hasznára vagy az embereknek.

Az ajándékok használata nagyon függnek Isten akaratától, hiszen nem biztos, hogy minden beteget meg akar gyógyítani azzal, aki ezt az ajándékot kapta; vagy nem biztos, hogy mindenkivel közölni akarja a jövendőt, azon a hívőn keresztül, aki a prófétálás ajándékát kapta.

És most helyesbítek; Isten szemében, nincsen „extra”, vagy „egyszerű” ajándék, nincsen nagy vagy kis ajándék. Jelző nélkül kell mondani: Istentől kapott ajándékok vagy pontosabban képességek vannak. Hiszen Krisztus Testében minden ajándékra nagy szükség van. Ugyanúgy a figyelemre, a szeretetre, mint a prófétálásra és a gyógyításra. Az ajándékok alapján Isten előtt nincsen nagy ember és kis ember Krisztus Testében, mivelhogy ezeket a szolgálati ajándékokat Ő osztotta ki. Ha valaki esetleg mégis kérkedni akarna, azt csak az alapján tehetné meg, hogy milyen mértékben használta fel Isten ajándékát arra, amiért Isten kiosztotta rá. Ám aki már odáig jutott, hogy Isten ajándékát Isten akarata szerint használja, az az ember már szert tett olyan Isten felé való alázatra, és szeretetre, amely egyszerűen megakadályozza, hogy kérkedjen azzal, amit csak ajándékba kapott és nem azért, mert megérdemelte. (Mt 25,14-30)
Jó lenne, ha erről a témáról a hívő emberek így gondolkoznának, mert ki kellene végre nőni a gyerekes kicsinyhitűségből, másoknak meg a beképzeltségből. Amely hitem szerint a Szent Lélek megszomorodását is okozhatja.

3. A nyelveken szólásról

A keresztyén hívők nyelveken szólása Istentől származik, olyan képesség, ami bizonyos belső kontroll-mentességet igényel, vagyis szánk rendelkezésre bocsájtását.

Nem feltétlenül mindig földi nyelv, az sem biztos, hogy angyali. Végül is mindegy, hogy milyen nyelv, mert én a nyelveken szólást inkább egy belső lelki megnyilvánulásnak fogom fel. Amikor értelmes szavak, anyanyelv helyett v. szavak helyett, vagy anélkül imádkozik bennünk a Szent Lélek. A hangsúly nem azon van, hogy valamilyen létező nyelven szóljunk, amit mi nem ismerünk, hanem, hogy szóljunk Istenhez, kifejezzük magunkat Istennek, illetve engedélyezzük a Szent Léleknek, hogy szólhasson Istenhez, ahogy Neki tetszik.

A szólás alkalmakkor érthetjük is, miről beszélünk, akár mert megkapjuk a nyelv értésének ajándékát, akár megérzés alapján. Tehát meg tudjuk különböztetni a dicsőítést, hálaadást, könyörgést, panaszt, kérést, stb. Ami a lényeg, hogy Isten érti, mit akarunk mondani, vagyis mit mond a Lélek helyettünk, miért jár közben értünk, amit mi meg se tudnánk megfogalmazni. A Lélek kimondhatatlan esedezéssel és fohászkodással járul Isten elé érettünk.

A nyelveken szólás nyújthat felszabadító érzést, de bármilyen mást is, szorongást, félelmet, megdöbbenést.
A nyelveken szólás alkalmazása nem kötelező a keresztyéneknek. A Biblia nem teszi kötelezővé, de mindenképpen hasznos.

(A nyelveken szólás nem feltétlenül mindig Istentől jön. Gondolok nem keresztyénekre különösen. Ez az ember belsejéből jön, nem feltétlenül mindig a Szent Szellemből/től indíttatva. Lehet emberileg is utánozni. Ha valaki nyelveken szól, nem biztos, hogy Isten Lelke, vagy emberi utánzás, hanem szólhatnak általa démonok is. Ismert más vallásokban és okkultizmusban is hasonló jelenség. Erre nagyon oda kell figyelni! A Szellemvilág - a pokol és a Menny is - használja ezt a csatornát szolgáinál.)

A rendes imádkozáshoz hasonlíthatom, ott is a mi gondolatainkat, kéréseinket közöljük Istennel, itt is, de más nyelven, hiszen épp az a lényeg, nem tudjuk kifejezni magunkat, segítségre van szükségünk.

Vannak alkalmak, amikor közvetlenül Istentől kijelentés jön általa egy kívülállónak vagy magának a beszélő személynek. Tehát a közlés iránya, embertől Isten felé és Istentől ember felé is történhet.

Egy olyan eszköz az Isten és ember közötti kommunikációban, amely adott esetben kétirányú. A rendes imádkozás is hordozhat a Szent Lélektől kijelentést mások számára vagy számunkra. Sőt!
Ezek igazából mennyei dolgok, így sem a nyelveken szólás, sem a rendes imádkozás természetfeletti részének működését – eredeténél fogva - nem érthetjük, és ezért nem magyarázhatjuk, de használjuk és elfogadjuk áldásait.

4. Szent Szellem a szerepében, - A Vigasztaló

Kedves Karizmatikus testvérem! Miért kell ennyire a biztatás, az Úrtól? Miért keresel igéket, hogy alátámaszd cselekedeteidet? Anélkül miért nem tudsz cselekedni, ha tudod, hogy úgyis tudod, az Úr veled van, segít téged, minden időben? Miért keresgélsz igazolásokat a mennyből, hogy jól döntöttél-e az adott problémában? Miért van benned bizonytalanság?
Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolhatatlansága az egyik kardinális pont, ahol nem értek egyet a karizmatikus tanítások eredményeivel, mert a hívekben az Isten felé való bizalmat kell elvetni. Azt, hogy az Úr szereti őket és már eleve úgy rendelte a körülöttünk, és a velünk történő dolgokat, hogy azokról tudott, miként azt is tudta, hogy az ezekre az adott helyzetekre, hogyan fogunk reagálni. Mivel pedig szeret minket úgy alakította az Őt kereső gyermeke életét, hogy életének minden kis és nagy részlete gyermeke számára a legmegfelelőbb legyen, abból a szempontból, hogy az gyermeke javát és Isten dicsőségét szolgálja.

Mt 10,29-31
„Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.”

Az Istenben való bizalmunknak ez az egyik alapja. Bízni Istenben, a mi Atyánkban, hogy minden történés az életünkben egy célba fut, amely nem más, mint Istennek dicsőségének, hatalmának és szeretetének fölragyogtatása a világ előtt.

Legyen bennünk bátorság az isteni cselekvésre Igék, próféciák, látások nélkül is, pusztán a hit, a Bibliai tudás és a szeretet alapján.
Isten nem szól hozzánk mindig. Sőt! Kifejezetten figyel minket, hogy miként viselkedünk törvényei tudatában, milyen utakat vállalunk, hogyan lépünk azokra. Mert a jó döntések és azok megcselekvéséhez már mindent megadott nekünk! Fel foghatjuk úgyis az életünket, mint egy Isten előtti tesztet, vajon képesek vagyunk-e követni Jézus Krisztust, képesek vagyunk-e felvenni és hordozni a saját keresztünket a szerint és oly mód, ahogy Krisztus ránk hagyta. Mindez pedig saját magunknak is megmutatja, hogy végső soron, méltók vagyunk-e Isten gyermekének, Jézus Krisztus barátjának lenni.

Egyszer álmomban az Úr ítélőszéke előtt álltam. Nagy félelem volt bennem, rettegés, hogy vajon hogy ítél felőlem az Úr. Ez az érzés most is elkap, ha arra gondolok, ott állok és vajon bemegyek-e a mennybe. Eddig, amíg a karizmatikusok között voltam, sose volt kérdés bennem, bejutok-e a mennybe. Mert elhitették velem, hogy jól cselekszem, ha itt vagyok a gyülekezetben, és úgy cselekszem, gondolkodom, ahogy ők tanítják. Egyszerűen nem lehet ellenvetés a karizmatikusoknál. A karizmatikusok véglegesek, ha nem vagy olyan, mint mi, ha nem beszélsz, nem gondolkozol, nem érzel úgy, mint mi, akkor kérdéses lehet, hogy bejutsz-e a mennybe.

Véglegesek és kizárólagosak. Egy fájdalmas példával hagyj illusztráljam ezt. Nem lehet ellenvetés például abban a kérdésben, hogy, ha megházasodtál, külön kell költöznöd szüleidtől. Még akkor is, ha erre sokaknak anyagilag nincs módjuk.

Van a Bibliában, erre utalás, igaz csak az Ószövetségben, de nem annyira hangsúlyos, hogy ilyen dogmát lehetett volna ebből kreálni. Tulajdonképpen azonban nem is a Bibliai kijelentés szerint van tanítva, hogy el kell költözni a szülőktől, hanem más emberi szempontok szerint. Mert akárhogy forgatjuk a témát tényleg előnyösebb lenne a különélés a felnőtt családos embereknek, mint az állandó kompromisszum a szüleikkel. Ám a véglegességük folytán a karizmatikus hívek, és vezetőik ezen a téren elvettették a józan észt, de még Jézus tanításait is, miszerint ne a földi dolgokkal törődjünk, hanem a mennyeikkel (Mt 6,31-34).

Zsid 13,5
„Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”

Anyagi áldás után való sóvárgás leleplezése az a tanítás, hogy Isten a gazdag áldó Isten, csak kérni kell Tőle a pénzt, Ő majd megadja, csak higgyünk abban, hogy adni akar. A karizmatikus vezetők ezzel az egy mondatba foglalható téves tanítással olyan lelki terhet rónak a szegény emberekre, ami a hit és üdvözülés szempontjából felesleges, és hovatovább, mivel a szegénységük úgyis megoldatlan marad, ezért még értelmetlen is, így összezavarja és megkeserít a hívőknek az Úrral való kapcsolatát. Isten nem a pénztárcánkat, hanem a szívünket nézi.

A véglegesség és a kizárólagosság kettősségéből adódik, hogy minden vezető bájmosollyal lenézi híveit. Azok pedig az ő szerintük lelki értelemben alattuk lévőket. Az a lelki hatalmaskodás, hogy én tudom, majd én megmondom neked, mit csinálj, nemcsak hogy veszélyes, mert vannak emberek, akik erre vevők, tehát vezethetők, de másrészről taszító is az olyan emberek számára, akik éppenséggel vezetőiknél is okosabbak lennének, csak éppen megvan bennük az a Jézusi szelídség, ami visszatartja őket a hatalmaskodásoktól. Továbbá itt az egyetemes papság gondolata is súlyos csorbát szenved, amely a karizmatikusoknak egyik nagyon fontos, és krisztusi alaptanítása lenne. Büszkén mondják, hogy ők az egyetemes papság hívei, nem úgy, mint a történelmi egyházak, akik felosztották klérusra és laikusokra a híveket, de az egyetemes papság megvalósítása - ki kell, hogy mondjuk - egyszerűen nem sikerült a karizmatikusoknak sem, mivel a gyülekezeti rend felállításával ugyanazt a hibát követték el, mint a történelmi egyházak. Erről még szót ejtek a Földi gyülekezetben című fejezet alatt.

E karizmatikus egyház rendszere a gondolkozó, intelligens embereket kiveti magából. Úgy gondolom óvatosnak kell lennünk tudásunkkal, sőt a megérzéseinkkel is, de még az egyértelműnek látszó Isteni vezetéssel is, ha nem a saját életünkre, hitünkre nézve kapjuk. A sajátunkkal azt teszünk, amit akarunk, de mások életét ne keserítsük meg állítólagos próféciákkal és kitalált tanításokkal, csak azért, hogy nagyobbaknak látsszunk.

Talán jobban elfogadom, hogy Isten az életünket az általunk csak véletleneknek nevezett dolgokon keresztül vezeti, mint hogy próféciák, álmokon keresztül.
Isten lehelet pontosan megrendezte életünket, mindent tud a jövőnkről, és már a világ teremtésekor mindent a helyére tett. Pontosan tudja, mit hogyan fogunk dönteni, merre miképp fogunk lépni, ezért Ő pontosan elrendezte, hogy akik Őt keresik, azoknak minden a javukra legyen.
A próféciákkal és látásokkal Istennek valójában valódi maradandó lelki építő célja van, hogy Őt és magunkat jobban megismerjük.
Megrögzötten hiszem, ha Isten valamit nagyon szeretne kijelenteni nekem az életemre nézve, akkor azt elsőnek nekem fogja kijelenteni. És bizony igen sokszor tette és teszi ezt megrendítően mellbevágóan pontos próféciákkal, álmokkal a mai napig, de nem várok Istentől mindig próféciákat, mert cselekedeteimben az Istentől kapott hitben kifejlődött keresztyén hitemre és a józan ész belátására támaszkodom, amelyeket ugyanúgy Isten Lelkének ajándékának tartok.

Isten, az erőt jórészt vigasztaláson keresztül adja. Most ragadjuk meg a vigasztalás szót. Mit jelent ez neked? Ugye azt, ha kisírhatod magad, rádőlhetsz egy olyan ember vállaira, aki pontosan megérti problémádat, és aki olyan szavakat mond, ami üdítőleg hat lelkedre, és a jövőben való hitedet megújítja.
Igen, ez az egyszerű emberi gesztus, amely egy hétköznapi napon történik meg veled, pont a Szent Szellem munkája is lehet. De ezt te tudod!
Azt is tudod, hogy a Szent Szellem még a legegyszerűbb igevers által is vigasztalhat. Viszont nem jó úgy hozzáállni a Bibliához, hogy mindig mindenkor, ahhoz a témához szóljon, amivel éppen foglalkozol, és így segítséget adjon cselekedeteidhez, és addig nem is cselekszel, amíg megerősítést nem kapsz általa. Ez már abnormális lenne.
Mindennek meg van a maga helye. Az a gyakorlat, hogy mindig minden cselekedetedre kérd ki Isten véleményét, egyszerűen abnormális. Még akkor is, ha az csak az általad a „nagy”-nak gondolt dolgokra vonatkozik.

Persze az imában történő segítség, támogatás, közreműködés kérése egy bizonyos, adott helyzetre, problémára szükséges lehet, és jó is, de hogy isteni jelet várva minden döntésedet elodázd, hogy majd egy bizonyos dologról úgy ítéld, hogy ez volt arra a problémádra az isteni jel, az már nem helyes. No, de azért ássuk bele magunkat ebbe. Mert egyrészről Isten iránti szeretetedet látom, ha mindenben Isten segítségét, véleményét kéred, és végül azt, hogy ezt valamilyen jel által juttassa kifejezésre. Ez olyan hitet mutat, ami kellemes gyönyörűséget szerez, neked is és másnak is, olyan az, mint az ópium. Örömöt ad. De másrészről pont hogy a gyengeség látszik belőle, egy olyan embert mutat, aki nem meri vállalni a felelősséget Isten előtt, ha arra kerül a sor. Mert hát ugye erről van szó, ha jobban megnézed.

I. Mert, ha úgy állsz majd Isten ítélőszéke elé, hogy neked az a hited volt, hogy az Úr mondta, hogy ezt meg azt így cselekedj, és ezért voltál nyugodt halálodig, akkor meglepődhetsz, ha az Úr szembesít, és közli veled, ezt a tanácsot nem Ő mondta, hanem te agyaltad ki, tudatosan félreértettél egy állítólagos isteni jelet. Tehát te magad csaltad meg magad.

II. Viszont ha úgy állsz Isten elé, hogy „csak” megpróbáltál úgy élni, ahogy Ő parancsolta Igéjében, és mindenkor megpróbáltad követni Jézus Krisztust, a Bibliából táplálkozó saját tudásod, hited, legjobb akaratod szerint, akkor természetesen benned lesz a félsz, hogy vajon sikerült-e kellő mértékben elérni az isteni mércét, vajon elfogad-e az Úr téged így. Hiszen ismered magadat és tudod, sose voltál tökéletes, bár szüntelen azon igyekeztél.

Melyik kép illik jobban a mennyasszony, vőlegény kapcsolatára?
A felfuvalkodott buta szüzekké, akik azt gondolták, elég lesz az olaj, az éjszakai várakozásban, vagy az okos szüzekké, aki felkészültek, és mindent megtettek, ami rajtuk állt, felülről jövő instrukciók nélkül is.

Emberi józansággal készültek fel, mindent megtettek, és rettegéssel várták, vajon jók lesznek-e az Úrnak?

Mt. 25,1-13
„Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!
Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre.
Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.”
„Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”

A királynak jobb kéz felől állok se értették, miért mondja a király, hogy ők enni, inni, és lakást adtak volna neki. Tulajdonképpen az, hogy nem értették a király dicséretét azt mutatja, hogy jobb kéz felöl állok megpróbáltak úgy élni, ahogy szívükben érezték, hogy Isten szerint helyes.
Ez azt jelenti, hogy azzal az Isten szemében oly becses szeretettel bántak hívő testvéreikkel, ami nekik, mivel hagyták magukban Isten Szellemét munkálkodni, teljesen természetessé vált.

Mt 25,34-46
„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.
Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?
A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”
„Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.
Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?
Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”

A Jézus Krisztus kereszthalálába, feltámadásába és Isten kegyelmébe vetett hit, a megfontolt tudatos Isten keresés, és a Bibliai alapokon nyugvó józanságban végiggondolt Neki való engedelmesség jelenti számomra az igaz keresztyén életet.

A pünkösdi karizmatikusok elévülhetetlen érdeme, hogy kimondták; aki újjászületik víztől és Szent Szellemtől, Isten gyermeke lesz és igazzá lesz Isten előtt. Ennek hangsúlyozása tanításaiknak alapja. Ez a híveket megerősíti, bátorítja, és készteti az Istennek való engedelmes életre. Semelyik keresztyén egyházban nem sikerült a megszentelődés gyakorlatát az egész gyülekezetre kiterjeszteni, tömegeket megmozgatni a tisztességes Istennek való életre, és még az is megvalósult, hogy a megszentelődés nem teher, hanem az Istentől származó boldogság alapforrása lett a karizmatikus hívő embereknél. Dicsőség Istennek mindezekért, és azokért a szolgáiért, akik kitartóan keresték az igazságot, és azt átadták Isten gyermekeinek!

Ám a karizmák - úgy gondolom - függ ugyan a megszentelődéstől, de nem annak, hanem a kegyelem függvénye. Közvetlen Istentől származik. Ezért tévesnek látom annak erőltetését, hogy a karizmákat kérjük magunknak, arra hivatkozva, hogy mivel mi Isten gyermekei vagyunk, követelhetjük azokat Istentől. Ez helytelen tanítás, ugyanis Isten a karizmákat meghatározott célból adja, - még hozzá Krisztus testének építésére, vagyis testvéreink hasznára - és bizony még ha valaki menekülne is előle, akkor is megkapná azt az Istentől, ha Ő úgy dönt és használnia is kell.

Isten ugyanis joggal várhatja el, hogy ha karizmát ad valakinek, akkor azt az ember használja is. Mert a saját szolgáinak küldött el minket erre a világra és nem haszonélvezőknek, sem pedig kérkedőknek, vagy maga-mutogatóknak.

Látásom szerint, az utolsó napokban mind a megszentelődés, mind a karizmák kiosztása, valamint az Úrral való tökéletes személyes kapcsolat az egyház történelmében először és utoljára a tetőpontjára fog hágni, ezért lehet majd alapja annak, hogy ezeket a hívőket az Úr magával ragadhassa, mint Énokot és Illést. Ez a kapcsolat pedig teljesen független lesz a földi gyülekezetektől. Isten személyesen fogja gyermekeit terelgetni. Személyesen fogja tanítani és vezetni őket. Minden földi keresztyén vallási rendszer - beleértve valamennyi történelmi egyházat és kis egyházat -, mint kifejlődött lepkének külső burka marad csupán, a felnőtté érett keresztyén hívek levetik magukról a külső szerveződési formákat, mert azon kereteket egyszerűen szétfeszítik. Az utolsó időkben Krisztus maga fog egy új „rendszert” életbe léptetni, ami a megszentelődést tekintve az összes eddigi hatékonyságát felülmúlja. Úgy gondolom a vajúdás ezen napjait éljük, minden egyház krízise ennek az előjelét mutatja. Örvendetes ez, emberileg bármit is éljünk át. Az Úr közel!

---

Kéred tőlem testvérem, hogy írjam ezekhez a bejegyzésekhez alul,
hogy mikor írtam őket. Rendben, írom:
A fenti írásom készültének ideje: 2002. március – 2004. december
Az utólagos beírások 2013-ban készültek, ezeket ott jegyzem is.

2013. május 16., csütörtök

A földi gyülekezetben - 4. rész

A FÖLDI GYÜLEKEZETBEN

A gyülekezet szervezeti formája most csak azért fontos, hogy kereteket adjon. Egyrészt a szervezeti külső keret nem jelent semmit, nincs köze a hithez, üdvözítő hatása sincsen, minthogy az is mindegy, hogy nagy gyülekezetbe jár-e valaki, vagy kicsibe, hetente vagy havonta; nem ezen áll vagy bukik a hívő ember. Egy kéttagú gyülekezet is lehet gyümölcsöző, bármennyire elfogadhatatlan ez sok karizmatikusnak.

A létszám tekintetében inkább híve vagyok a házankénti összejöveteleknek. Mert,
1.) ez nem ró anyagi terhet a hívekre, azzal, hogy templomot építsenek;
2.) flexibilis marad;
3.) a tagok, mivel kisebb csoportról van szó személyesebben, közvetlenebbül tudják egymást szolgálni, mert úgy tartom, hogy nem egyedül egy embernek, lelkipásztornak kell az Isten népét szolgálnia, hanem mindenkinek kölcsönösen egymást kell szolgálnia a neki adatott karizma által. Erre a célra a kisebb csoportok alkalmasabbak;
4.) a Bibliában is a házankénti összegyülekezésről olvasunk.

A karizmatikusok egyik érdeme, hogy új énekeket hoztak a gyülekezetekbe, új dallamokkal és mai modern zenei felszereléssel. Ellentétben a történelmi egyházakkal, ahol az énekek ötszáz évesek. A dalokkal ugyan nincs semmi baj, de a mai modern ízlésnek megfelelő felújításukkal több embert lehetne vonzani a templomokba. Úgy tudom, már tettek erre felé lépéseket.
/Persze sosem felejtem el, amikor még a 90-es évek végén a rádióban a magyar katolikus egyház fejétől egy riportban hallhattam, hogy ezek a modern zenei karizmatikus gitáros éneklések magától a Sátántól vannak. Később én csodálkoztam a legjobban, amikor ugyanazokat a protestáns énekeket a 2000-es évben ugyanabban a dallamban, ugyanazzal a szöveggel vagy némi módosításokkal a miséken már a katolikusok éneklik, sőt gitárral, hangszerekkel kísérik. Most róka-béka, vagy béka-róka, akkor most a Sátántól van, vagy nincs? Nem hiszem, hogy az egyszerű katolikus hívek tudnák, hogy ezek a dalok, amit éppen énekelnek, melyik amerikai protestáns karizmatikus mozgalomból valók. Én még az eredeti angol szöveget is ismerem. Sőt azt se gondolom, hogy tudnák, hogy ezekért az énekekért, amit ők most vidáman énekelnek, 20 éve ezelőtt mi protestánsok az ő vezetőiktől le voltunk sátánozva./

---

A gyülekezetben óvakodni kellene, a tisztségek tekintélyre való felemelésétől, mert ezáltal a gyülekezeti tagokat - akikben ugyanúgy ugyanaz a Szent Lélek munkálkodik - a laikusok közé soroljuk, valamint ezzel egy olyan úr-szolga formációt hozunk létre Krisztus gyermekei között, amely az istentelen világi beállítottságra jellemző. Elhiszem, hogy kényelmes ez a forma, de Jézus Krisztus nem ezt akarta. Követendő példamutatást adott elénk Jézus Krisztus a lábmosással. (Jn 13,1-17) Sosem szabad feledni, közöttünk nincsenek urak, mindenki Isten gyermeke, jövendő király és pap.

Egy Urunk van, és egy Mesterünk, ez pedig Jézus Krisztus és nem a gyülekezet vezetője.

Mt 23,8 versben Jézus mondja:
„De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.”

A lábmosást nemcsak fizikálisan kell megcselekedni, ahogy ez gyakorlat lett a karizmatikusoknál is, azaz hogy lehajolok és megmosom a testvérem lábát, vízzel és szappannal, hanem lelki hozzáállásban és tiszteletben, hogy másokat különbnek tartsunk önmagunknál. Valóban nagy feladat, de legalább törekednénk rá!
Konkrétan egyébként a lábmosás gyakorlata az Ige egymásfelé való kölcsönös szolgálatát jelenti, hogy én aki esetleg többet tudok Isten Igéjéből és szentségre - elkülönítve magam - választottam el magam a világtól mégis képes vagyok - képesnek kell lennem - téged meghallgatni, elfogadni Istentől származó Igei megigazításod, aki velem együtt keresed az Urat, kutatod az Írásokat, keresed a Mennyek országát.
Hiszen ezzel belátom az Ige elvégzi megszentelő munkáját mindenkiben, önmagában a Lélek által, mégis szükségünk van arra, hogy egymáshoz menjünk, testvérem és segítsünk megmosni a lábunkat is, ugyanazon Szent Lélek által. Ezzel fejezzük ki: Ugyanaz a Szent Lélek van bennünk! Tehát mi mindnyájan testvérek vagyunk!

Valamint azt is fontosnak tartom, megjegyezni, hogy a Bibliában, a lábmosást, a hívek, mint, akik szentek egymás felé gyakorolták! Mondom azért mert elítélendő, hogy a mostani Ferenc pápa (2013-ban), a börtönben bűnözők lábát mosta meg?! Vajon engedte-e, hogy ugyanezen bűnözők az ő lábát is megmossák? Hiszen úgy lett volna igei. Hogy ugyanazon szentek az ő lábát is megmossák, vagyis Igével szolgáljanak felé.
De hogyan is lehetett volna ez, ebben a helyzetben? Azok szolgáltak volna felé, akik nem is ismerik az Úr Jézus nevét?
Vajon a bűnözőktől jövő tanítást befogadta volna-e a pápa, úgy mintha szentek tanították volna őt? A bűnözőktől származó tanítástól megtisztult volna-e? Azok a bűnözők Krisztus Teste voltak? Akik azért szenvedtek börtönben, mert Krisztus nevéért viselték szenvedéseiket? - Demokráciában? Ahol vallásszabadság van? Ugye ez lehetetlenség! - Vagy bűneikért szenvedtek, a társadalomból kirekesztve, mert gyilkosok, tolvajok, rablók voltak? Igazán nem mindegy.
A szentek ugyanis nem bűnözők! Mintahogy a valódi Krisztus követők sem! Nem ülnek börtönökben, mert a társadalomban gonoszságokat követtek el! Ha börtönökben vannak, akkor azért, mert semmi bűnre való dolgot nem követtek el, de nincs vallásszabadság abban az országban, - ld. pl. Kína - ahol üldözik, sőt megölik a Krisztus követőket.
Vajon Péter apostol, Pál apostol miért került börtönbe? Mert lopott, csalt, és gyilkolt?

1Kor 12,27
„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.”

Jn 13,3-17
„Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: „Uram, te mosod meg az én lábamat?”
Jézus így válaszolt neki: „Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.”
Péter így szólt hozzá: „Az én lábamat nem mosod meg soha.” Jézus így válaszolt neki: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.”
Simon Péter erre ezt mondta neki: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!”
Jézus így szólt hozzá: „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.”
Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.”
Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: „Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.”

Fil 2,3-8
„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”

A gyülekezet célja, hívő emberek együttléte, hogy átadják egymásnak az Úrtól vett ismereteket, üzeneteket, tapasztalataikat, az Úrral átélt örömeiket, áldásaikat. Az együttlét feladata, egymás vigasztalása, tanácsolása, buzdítása, a hit erősítése. A gyülekezetnek nem célja a számbeli növekedés. Ez vagy természetesen jön, az Úr által, mert Istené a nyáj, Ő dönti el a számbeli növekedés ütemét. Nem szabad, hogy a gyülekezet, bármilyen okkal élve – gondolok itt a misszió parancs betöltésére - mindenáron csak a számbeli növekedést jelölje meg céljának. Nem szabad, hogy a számbeli növekedés elmaradása frusztrálttá tegye a tagokat.

A gyülekezetnek két fontos parancsot adott Jézus Krisztus:

1.) A szeretet parancsa:

Jn 15,12
„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.”

2.) A misszió parancsa:

Mt 28,18-20
„Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Sem az elsőben, sem a másodikban jelenleg egyetlen keresztyén egyház sem jeleskedik. Úgy gondolom azonban, hogy az első parancsolat betöltése maga után fogja vonni a második parancsolat beteljesülését. Vagyis, ha megtanuljuk elfogadni és gyakorolni az egyetemes papság elvét, és nem osztjuk fel gyülekezeteinket vezetőkre és szolgákra. Hiszem, hogy minden Krisztus hívőnek meg lett a lehetősége, hogy érett keresztyénné váljon és így Krisztus igazi egyháza valóban megszülethessen. Ez a folyamat teljességgel független lesz a külső gyülekezetektől, bármilyen felekezet legyen is az. Ez Krisztus személyes munkája lesz, hogy visszajövetelét előkészíthesse!

Magyarországon a rendszerváltás után hatalmas ébredés indult el, úgy gondolom, Istentől. Dicsőség Neki! Sokan úgy gondolták, ez mindvégig így marad. Különféle tanítások születtek, hogy az egyre nagyobb ébredésben megszületett új keresztyéneket miképp lehetne majd megtartani és felnöveszteni. Ám az ébredés alábbhagyott. Ennek folytán a gyülekezetben válság keletkezett, a gyülekezet önmagában kereste a hibát. Ez egyrészről jogos volt, hiszen a megszentelődés, és az egyetemes papság tanításának és gyakorlásának hiánya miatt a gyülekezetekben egyre több bűn halmozódott fel, aminek következtében szakadások történtek. Nem csak a mindenki által ismert Hit Gyülekezete 1998-as nagy botrányára gondolok, mert ilyen szakadásokon, és kisebb nagyobb botrányokon országszerte szinte minden gyülekezet átesett.

A karizmatikus, de minden keresztyén egyháznak újra kell fogalmaznia a gyülekezet célját. Tévesnek tartom a karizmák működésének Istentől független emberi erőltetését, így az ébredés erőltetését is.
Az ébredési mozgalom továbberőltetése, a misszió parancsra való hivatkozással, valamint az új megtérő hívők gyülekezeti rendszerbe való erőltetése ugyanolyan hiba, mint a történelmi egyházaknak saját tévedéseikhez való ragaszkodása. A gyülekezet ne gyűjtőedény legyen, hanem világítótorony. Értem ez alatt azt, hogy a megtért híveknek mutassuk meg milyen karizmákat adott nekik Isten, hogyan tudják azt használni, és induljanak el ők maguk is, hogy másokat is erre megtanítsanak.

Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban a gyülekezetek létének valódi célja a tagok folyamatos megújulása és lelki növekedése általi érett keresztyénség, valamint az egyetemes papság elvének gyakorlatba való átültetése, a szeretet parancsának betöltése.

Ajánlom ebben a témában Klaus Douglass könyvét: Új reformáció, Kálvin János Kiadója, Bp. 2002

---

Kéred tőlem testvérem, hogy írjam ezekhez a bejegyzésekhez alul,
hogy mikor írtam őket. Rendben, írom:
A fenti írásom készültének ideje: 2002. március – 2004. december
Az utólagos beírások 2013-ban készültek, ezeket ott jegyzem is.

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Apcsel 17, 26-31

"Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: 'Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.' Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból."

"A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat. A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat."

Lukács ev. 14,21-24

Hadd mondjam újra – és tudjátok, milyen értelemben mondom ezt! –, hogy legyetek kellemetlenül zavaróak a világ számára; legyetek olyan emberek, hogy a világiaknak muszáj legyen érezniük azt, hogy egy keresztény van közöttük!

Egyszer egy katonatiszt, miközben a király jelenlétéből távozott éppen, megbotlott a saját kardjában. A király odaszólt neki, hogy “A kardod igen zavaró!” “Igen”, felelte a katonatiszt, “Őfelsége ellenségei is sokszor mondták már ezt!”

Bárcsak terhére lennétek a világnak, ilyen értelemben; legyetek bosszantóan idegesítőek a Királyok Királya ellenségei számára! S míg a magatartásotok legyen illendően udvarias, megfelelve mindannak, ami csak megkívántatik az emberekkel való társas érintkezésben, mégis: bátran, meghátrálás nélkül tegyetek bizonyságot Krisztusról, finomkodások és szépítgetések nélkül!

C. H. Spurgeon

neked TestVérem...

Könnyel áztatott arcodat kémlelem,

hogy felsejlik-e még rajta a Végtelen,

csillogó-cseppek tengerén át látom csupán

végtelen szereteted hegyláncát.

Elborít engem mély érzelmek soka,

mozdulni - annyi - sem bírok alatta,

gondolataim nyekergőn mozdulnak tova,

arcodat látnám újra - kacagva.

Fáradt erőm nyiklik-nyaklik esetlen,

lelkem hozzád vágyódik leküzdhetetlen,

szeretetem lángol Lélektől kapott tűzzel,

az Úr ajándékozott meg engem Testvérrel.

Fogadalmam nem feledem míg élek:

hová te tartasz, oda megyek,

te Istened az én Istenem,

mert a Lelket szeretem.

Nelly

"Emberek, vigyázzatok! Itt a veszély, meglássátok.

Ítélet jön, csak negyven nap, odavesztek, ahányan vagytok!"

A nép rémülten néz. Kérik az ég Urát: Ne tedd ezt, jó Urunk!

Megesik a szíve, enged az Isten, látva bűnbánatuk.

Menekültél-e már, mint Jónás, te is az Úr színe elől?

Megtalál mielőtt elbújnál. Nincs menekvés szemeitől.

Bárhol is van Ninivéd, az Úrnak te kellesz.

Ne bujkálj, jöjj elő! Légy bátor és engedelmeskedj!

Az Úr visszajön, nálad is megnézi, termett-e gyümölcsöd?

Megkérdi, mit tettél, van-e kincsed, aranyad, ezüstöd?

Szóltad-e hirdetve a világban az Úr Szavát?

Mi lesz a védelmed? Mi lesz válaszod rá?

E.L.

Jónás - és te című verséből

"Mi a feladatom? A megcsüggedt, kétségbeesett, ellankadt hívőket, embereket vigasztalni, bátorítani, szakításokra felszólítani és egy lendületes jövő felé segíteni őket, elsősorban ez az én feladatom. Ha eközben valaki megtér az Isten nagy kegyelméből, az is jó, de a fő cél, hogy Isten gyermekei erősödjenek, mert azt tapasztalom látogatásaim során, hogy rengeteg megalkuvó, e világgal kevert, pénztől megkötözött hívő ember van.

Úgy gondolom, hogy nekem most már legalább annyit kell foglalkoznom a készülődéssel, mint a mások felkészítésével. Tudjak úgy elmenni, azzal az alázatos vallomással: "Igen Uram, semmim sincsen." Ez nem a parittyás hős, nem a lantos énekes! Egy Istennel megbékélt ember megy el, és így kell elmenni."

/Zimányi József/