Nyolc csoport, amely nem mehet a mennybe

Jel 21,8

     A hetedik vers megmutatja nekünk a győzőket és dicsőséges örökségüket. valóban érdemes "ama nemes harcot megharcolni".

Nézzünk, mint Mózes, a jutalomra (Zsid 11,26), amely küzdelmünkben bátorít és kísértéseinkben győzelemhez segít.

Ha mindannyian, a győzők és az elveszettek, a jutalomra néznének, akkor a győztesek még hűségesebben állnának meg a harcban, és az elveszők megtérnének.

Vessünk egy rövid pillantást a mennyből kizártakra.

A bűnösök nyolc csoportját sorolja fel az Ige, akik nem mehetnek be az új Jeruzsálembe, hanem a tüzes tóba vettetnek, amely a második halál. Nekik tehát nemcsak az első halál, Ádám bűnének gyümölcse jutott osztályrészül, hanem a második is. Ez a saját bűnük következménye, mert elvetették a megváltást.

Tekintsünk röviden végig a nyolc csoporton.


A gyávák

     Ezek az elsők a nyolc közül. Miféle emberek ezek?

Olyanok, mint Agrippa, aki ismerte az utat, s "majdnem keresztyénné lett" (Csel 26).

Emellett azonban a Krisztus követésének nehézségeire és gyalázatára tekintenek, és ezért nem döntenek. Ezek kifelé nem nagy bűnözők, hanem határozatlanok, akik kétfelé sántikálnak (1Kir 18,21). Ezek a hitéletben csak terhet és lemondást látnak. Félelmük azonban megfordított, mert azoktól félnek, akik a testet ölik meg. A bűnösök e csoportja a legnépesebb. Annak ellenére, hogy bűneik nem oly gorombák, mint a következőké, mégis a tüzes tóba kerülnek, mert a megváltást gyávaságból elvetették.


A hitetlenek

     Ezek azok, akik az Igét minden alakjában tagadják és kigúnyolják, akik - mint Heródes - az Urat "semminek állítják" (semminek sem tartják) (Lk 23,11).

De nemcsak ők a hitetlenek, hanem azok is, akik - mint a Fáraó - megismerték Isten mindenhatóságát és kegyelmét, de nem hittek és nem engedelmeskedtek neki.

Vagy olyanok, mint Lót gyermekei, akiket kegyesen neveltek, de sohasem jártak az igazság útján, akiknél a hallásból sosem fakadt hit.

Vagy, mint Nóé kortársai, akik látták a nagy mentőeszközt s hallották az igazságosságról szóló beszédeket, de ők maguk nem hittek, és elpusztultak.

Még olyan is, mint Lót felesége - aki bár elindult, de nem szív szerint jött ki.

A hitetlenek osztályrésze a tüzes tó.


Az utálatosok

     Itt azokról van szó, akik vigyáznak arra, hogy ne kövessenek el durva bűnöket. Ennek ellenére mégsem tiszták, mert senki sem tiszta, aki asszonytól született. Nem ismerik magukat, s nem tudják, hogy minden bűn foltja megtalálható rajtuk, hacsak meg nem mosdottak a Bárány vérében, mert csak a tiszta szívűek láthatják meg az Urat.
A mulasztások is megterhelik és beszennyezik az embert, aki ezek miatt elvész (Mt 25,45-46).


A gyilkosok

     A bűnök egyre durvábbak lesznek.
A gyávából hitetlen lesz, aki később elveti azt, amit egykor hitt, s beszennyezi magát a bűnök sokaságával.
Sokan lettek már ezek közül gyilkosok és paráznák.

Sokan lesznek ebben a csoportban, kezdve a testvérgyilkos Kainnal, aki egykor szintén hitt és áldozatot mutatott be.

De nemcsak ezek a gyilkosok, hanem azok is, akik az életet csírájában ölik meg.

Vagy azok a gyermekek, akik állandó bosszantásaikkal szüleik korai halálát okozzák.

És hány férfi lesz felesége gyilkosa kicsapongó élete miatt.

De azok is gyilkosok, akik olcsó bérért dolgoztatnak, s így a munkások családjait éheztetik (Jak 5,4-6).

De gyilkosok a gyűlölködők is (1Jn 3,15).


A paráznák

     Ezek alatt nemcsak azokat értjük, akik ezt a rettenetes bűnt kenyérkeresetül választották, hanem azokat is, akik nyíltan vagy titokban a testiségnek élnek. De a Szentírás több olyan parázna nőt említ, akik megtértek.

Gondoljunk Támárra, vagy Ráhábra, akik az Úr Jézus nemzetségi táblázatában is szerepelnek (Mt 1).
A Lk 7,36 versekben szereplő nő és a samáriabeli asszony szép példák erre (Jn 4).


A bűbájosok

     Varázslók. Ezek azok, akik - mint Saul - a sötétség hatalmasságaihoz menekülnek (1Sám 28). A varázslás a démonokkal való érintkezés, s ezért tiltja ezt szigorúan az Isten.


A bálványimádók

     Egyesek nagyban űzték és űzik ezt a bűnt, mint pl. Akház (2Krón 28), vagy Manassé (2Krón 33).

Mások elrejtik bálványaikat, mint Ráhel (1Móz 31,34). Ha azonban Bételbe (Isten házába) akarunk jutni, mint Ráhel, akkor előbb el kell tűnniök a bálványoknak.

Isten imádásán kívül minden más imádása csak bálványimádás, s teljesen mindegy, hogy ez milyen vallási irányzatból származik. 

A fösvénység is bálványimádás (Kol 3,5), mert egy bűn sincs úgy elterjedve, mint a pénz szeretete.
Azért mondja Pál: "kerüld a pénz szerelmét", mert ez minden rossznak a gyökere, amely az embereket a romlásba dönti.


Minden hazug

     Ebben benne van a nyílt vagy szükségből való hazugság minden fajtája. Minden képmutatás, bűn és csalás.

A hazugok csoportjába beletartozik minden természeti ember (Zsolt 116,11).

Minden ember hazug, s így mindenkinek meg kell térnie, különben a tüzes tóba vettetik, s ez rettenetes (2Tessz 1,7-9).

Sok út vezet a kárhozatba, de csak egy az üdvösségbe!

Itt Isten még egyszer figyelmezteti a bűnöst s megtérésre szólítja fel, hogy elnyerje az életet.

A Szentírás első lapjától az utolsóig Isten szeretetét látjuk, amellyel lehajol a bűnöshöz, s óvja a kárhozattól.

Még egyszer hallja meg minden ember, hogy ki mehet és ki nem mehet be az új Jeruzsálembe!

Erről az igazságról tegyünk hűségesen bizonyságot minden bűnösnek.


/G. R. Brinke: A túlvilágról c könyvből 30-32 old/

A menny lakói

     Két dolog van, ami minket az Úrban elhunytakkal kapcsolatban foglalkoztat. Hol vannak és milyen a helyzetük? Alapjában véve Pál mind a két kérdést megválaszolja a Fil 1,23-ban.

A Szentírás azonban további felvilágosítást is ad a mennyről és annak lakóiról. Csak a bibliaolvasás körüli közömbösségünknek tulajdonítható, hogy ezekről ilyen keveset tudunk.

Sok ember azt gondolja, hogy a mennyország nem sokkal több, mint a megsokszorozódott áldások helye, s megelégszenek a Jel 7,16-17 drága szavaival, hogy ott nem lesz már semmi szenvedés.

Bármennyire is szép is ez a kilátás a szenvedők részére, mégis kevés a menny teljességéhez képest.

Mások úgy gondolnak a mennyre, mint az örök nyugalom helyére. Az Írás azonban sokkal többet mond. A menny a gyönyörűséges hely, és sokféle lakója van, ellentétben a pokollal, amely a gyötrelmek helye, és sajnos nagyon sok lakója lesz.


A menny az Atya Isten lakóhelye

     Ézs 63,15 a mennyet Isten "szentséges és dicsőséges hajlékának" nevezi.

Salamon a templom felavatásakor a "mennyet Isten lakóhelyének" mondja (1Kir 8,30).

Dávid elragadtatva Isten csodálatos hatalmától így szól: "Ha a mennybe hágok fel, ott vagy ..." (Zsolt 139,8).

Az Úr Jézus pedig ezt mondta: "Atyátok, aki a mennyben van" (Mt 23,9). Amikor Jézus imádkozott, mindig a menny felé tekintett. Minden arra mutat, hogy a menny az "Isten lakóhelye".

Gondoljunk azonban egyúttal a drága ellenoldalra is. Ugyanaz az Isten, aki a mennyben lakik, azt mondja:
"Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és az alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosak szellemét és megelevenítsem a megtörtek szívét" (Ézs 57,15)


A menny az Úr Jézus otthona

     Innen jött az Úr Jézus (Jn 3,13; 6,38) és mennybemenetelkor oda fogadtatott vissza (Lk 24,51; Csel 1,11; 3,21; Zsid 9,24).

A tanítványokkal való utolsó együttléténél azt mondta, hogy Ő az Atyához megy. Visszament a mennybe, mert az Ő népe nem fogadta be (Csel 3,22; 2,34; Ef 4,20; 1Pt 3,22; Jn 20,17).

Ebből a mennyből jön nemsokára vissza, hogy "nyomorúságos testünket elváltoztatva" bennünket is magával vigyen (Fil 3,21). Az első keresztények komolyan számoltak ezzel a ténnyel (1Tesz 1,10; 4,16).


A menny a Szent Szellem otthona

     János azt mondja, hogy az égből látta leszállni a Szent Szellemet (Jn 1,32).

Pünkösdkor szintén mennyből szállt alá a Szent Szellem (Csel 2,2-4).

Az Úr Jézus maga mondja, hogy Ő az Atyához megy és onnan elküldi a Szent Szellemet (Jn 14,16-17).

Ezzel a Szent Szellemmel teljesednek be a Krisztusban hívők (Ef 5,18), hogy Őhozzá hasonlóvá legyenek. A Szent Szellem most a Gyülekezetben lakik, ez az Ő temploma, és nemsokára visszatér az atyai házba, ha ezt az épületet már elkészítette (Ef 2,19-22). Tehát az Atya, a Fiú és a Szent Szellem a mennyben laknak.


A menny az angyalok lakóhelye

     A mennyben lakó angyalokról olvasunk Mt 16,27; 18,10; 24,30-31; Mk 8,38; Lk 1,19 stb helyeken.

Az angyalok Isten küldöttei, akik szél vagy tűz gyanánt jelennek meg. Ott állnak mindig Isten trónja előtt az Ő állandó rendelkezésére. Bár sokfelé küldetnek el, lakóhelyük mégis a menny.


A menny a megváltottak otthona

     Érthető, hogy ez a tény érdekel minket a legjobban, mert ez személy szerint érint mindnyájunkat, minthogy ez lesz rendeltetési helyünk az örökkévalóságban.

Itt találkozik majd valamennyi szent, az igaz Ábeltől kezdve az utolsóig, aki kegyelemből még odaszámláltatik.

Ide ragadtatott el egykor Énók és Illés.

Ide tekintett be István, amikor a menny megnyílt előtte, s látta az Urat az Isten fenséges jobbján.

Már ide mehetett szellemben János, és írhatta le azokat a csodálatos dolgokat, amiket látott (Jel 4 és 5).

És nemsokára ide ragadtatik el a Gyülekezet, mert az Úr előrement, hogy számára helyet készítsen (Jn 14,1; Zsid 11,16)

E világon Isten gyermekei idegenek, vándorok, félreismertek, megvetettek és meggyalázottak, de a mennyben várja őket a dicsőséges atyai ház.

     Mint ahogy rangkülönbség van az angyalok között a mennyben, pl. kérub, szeráf, fejedelem, hatalmasság, élőlények a trón körül stb., amelyek mind angyalok, ugyanígy nagy különbség lesz odafenn a megváltottak között is.

Igaz, hogy minden hívő megigazult (Róm 8,30), mind megmosatott a Jézus Krisztus vére által, s mind alkalmassá tétetett az örökségre odafenn, mégis nagy különbségek lesznek köztük (1Kor 15,41).

Az üdvösség ingyen van, teljesen kegyelem által. De más és más lesz odafent az egyes hívők helyzete.

Pál már e földön biztos volt a koronában (1Tesz 2,19; 2Tim 4,8).

Létezik egy folyamatos áthasonulás Őhozzá (2Kor 3,18), a szentség utáni törekvés (Zsid 12,14).

Dániel is rámutat a nagy különbségre az egyes hívők között ama napon (Dán 12,3).

Serkentsen ez mindnyájunkat hűséges életvitelre és a legnagyobb áldozatra. A mi ottani helyzetünket mi magunk határozzuk meg itt e földön (Mt 25,20-23; Lk 19,12-13).

A mennynek kincseit már itt e földön kell megszerezni (Mt 6,20; Lk 19,21).

Aki szűken vet, szűken is arat (2Kor 9,6).

Kik közé tartozunk majd? Azokhoz, akik koronát nyernek, vagy azokhoz, akik mezíteleneknek találtatnak Ő előtte? Szenteljük magunkat egészen az Úrnak, mert Ő méltó arra, hogy Őt tiszteljük és az Ő szolgálatában magunkat felemésszük.

/G. R. Brinke: A túlvilágról c könyvből 19-21 old/

---

Ehhez kapcsolódó írásom:
http://testveremnek.blogspot.hu/2013/04/a-feher-ruharol.html

A menny

Életemben sokat utaztam és sok országban voltam. Mielőtt felkeresünk egy idegen országot, szívesen hallunk arról egyet-mást, s egy jó útikönyvből tájékozódunk felőle.

Előbb-utóbb mindnyájan a legnagyobb útra, az örökkévalóságba indulunk. Vajon nem kell-e erről mindazt elolvasni, amit csak lehet?

Az egyedüli könyv, amely az örökkévalóságról felvilágosítást ad: a Szentírás. A Szentírás az örökkévalósággal kapcsolatban két dolgot említ: a mennyet és a poklot.

Közel 40 éve, hogy megismertem az Úr Jézus Krisztust. Ez idő alatt sok összejövetelen és konferencián vettem részt. Hallgattam jelentős szónokokat, de egyszer sem hallottam, hogy beszéltek volna a mennyről. Nemrégiben magamban is felfedeztem ezt a hiányt, mert a mennyei Jeruzsálemen kívül én sohasem beszéltem róla. Ez kényszerített arra, hogy elgondolkozzam e téma felett, s egy-két bibliaórát tartsak a mennyről.
Mielőtt magával a témával foglalkoznánk, vessünk fel előbb néhány fontos kérdést.

Ki jut a mennybe?

     Biztos, hogy nem mindenki. E kérdésről nagyon világosan ír a Biblia. A törvénytudó Nikodémusnak azt mondta az Úr Jézus: "Aki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát" (Jn 3,3)
A természeti ember önmagától nem juthat a mennybe, akármilyen vallásos vagy nemes érzésű.

     Mit mond erről a Szentírás? Az egész ember romlott. "Csalárdabb a szív mindennél" (Jer 17,9; Mt 7,11. 17; 15,19).

     Keresztelő János bizonyságot tesz arról, hogy az ember csak bűnbánat és az Istenhez való visszatérés által menekülhet meg. Hasonlóról tesznek bizonyságot a próféták is (Ézs 1,18-20; Ám 4,12).

     Tudjuk, hogy az apostolok milyen komolyan szólítottak fel a bűnbánatra; gondoljunk csak Péter pünkösdi prédikációjára (Csel 2,38).

Ezt a bűnbánatot hirdette Pál is mindenütt, ahová eljutott az evangéliummal. Az athéni hallgatóknak azt prédikálta: térjetek meg, mert ez az Isten parancsa (Csel 17,30)

A 2Tessz 1,8-9-ben igen komolyan szól azokhoz, akik visszautasítják az evangéliumot és megmutatja a rettenetes megtorlást. Tudjuk, hogy Pál, mint Krisztus apostola milyen komolyan hirdette az embereknek: "Béküljetek meg az Istennel" (2Kor 5,20). Másoknak megmagyarázta, hogy ők természetüknél fogva Isten ellenségei, s ezért meg kell békülniük Vele (Róm 5,6-10).

A Szentírás végén Isten megtérésre szólítja fel az embereket azáltal, hogy megmutatja nekik bűnük következményeit (Jel 22,15) A bűnöst sürgetően hívja az élet vizéhez, hogy vegyen és igyék ingyen (Jel 22,17). Figyelemreméltó, hogy milyen sokrétű a kegyelem utolsó hívása a Szentírásban. A Szent Szellem azt mondja: "Jövel!" A menyasszony így kér: "Jövel!" S akik már meghallották és engedelmeskedtek a hívásnak, szívből így kiáltanak a bűnösök felé: "Jöjj!"

     Amint egykor az ember egy bűn miatt került ki a Paradicsomból s jutott messze az Istentől, úgy hirdeti ma is a Szentírás: "Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész megrontásában bűnös" (Jak 2,10; Gal 5,3).

Tehát csak az újonnan született emberek láthatják meg az Isten országát, azaz juthatnak a mennybe.


Hogy jutunk be a mennyországba?

     Egy biztos, hogy nem cselekedetek által. A Szentírás határozottan megmondja: "Nem cselekedetek által" (Ef 2,9). Ellenkezőleg, akik a törvény cselekedetei által akarnak üdvözülni, azok átok alatt vannak (Gal 3,10). Aki másként akar bemenni, mint Jézuson, az ajtón keresztül, az tolvaj (Jn 10,9). Az ilyen megrabolja Krisztus keresztáldozatát és semmivé teszi azt.

    Az ember azért sem üdvözül mert sokat tűrt és szenvedett, mint ahogy azt egyesek gondolják. A nyomorúság és a szenvedés néha arra szolgálnak, hogy a bűnök világosságra kerüljenek (1Kir 17,18).

    János 14-ben az Úr az atyai házról beszél a tanítványoknak. Elmondja, hogy juthatnak oda be az emberek. A 6. versben világosan olvasható: "Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam".

Csak az üdvözül, aki elhagyja a bűn széles útját és arra az új és élő útra lép, aki maga Jézus. A nagy nyomorúságból kikerült szentekről meg van írva, hogy azért állnak Isten trónja előtt, mert megmosták ruháikat a Bárány vérében (Jel 7). Felismerték, hogy igazságuk olyan, mint a szennyes ruha, és ezért mosódtak meg. Pál is azt írja az 1Kor 6,11-ben: "Ti megmosattatok".

Az üvegtengernél lévő győztesek a Bárányt követték (Jel 14,4; 15,2). Tehát Isten Bárányának a követése a Bárány trónjához vezet.

     Amikor Keresztelő János az eljövendő királyra mutatott, azt ezekkel a szavakkal tette: "Térjetek meg" - tartsatok bűnbánatot! Mintha azt akarta volna mondani, törjetek pálcát életetek fölött, ismerjétek be bűneiteket, s akkor nyitva áll az út az Isten országába. Ahogy a tékozló fiú az ismert "vétkeztem"-mel jött, úgy kell és szabad jönnie minden egyes bűnösnek.

     A bűnbánat után következik a megbocsátás. Jézus azt parancsolta, hogy a megtérést és a bűnök bocsánatát prédikáljuk (Lk 24,47). Isten Krisztus halála alapján mindent megbocsáthat. Az Úr megbűnhődött a bűneinkért. Mennyei jogunk vére által biztosított (Zsid 10,19).

      E mennyei javakhoz az út a Krisztus Jézusban való hit. A bűnös bizalommal és nyugodtan hihet Isten Igéjének, és hálásan ismerheti fel, hogy Jézus Krisztus kifizette az adósságot, s bűnünket testében vitte fel az átokfára. Most már nem választ el semmi az Istentől, s az út a mennybe nyitva áll számunkra. Ezen az úton, és csak ezen, jártak mindazok, akik már a mennyországban vannak.


/G. R. Brinke: A túlvilágról c könyvből 8-10 old/