"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Hold. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: A Hold. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. február 6., csütörtök
2013. augusztus 25., vasárnap
Mi van akkor, ha ...
Olyan sok mindent szeretnék mondani.
Például, hogy arra még nem gondoltam, hogy a Hold elhagyhatná a Föld körüli pályáját. Vagy valami hasonló. Mintahogy azt az álmomban láttam.
Hogy először egész közeljött a Hold, aztán a Nap pedig visszafelé ment Keletnek. Majd a Nap megállt, és mintha letakarták volna. A Hold pedig eltűnt.
Még nem gondoltam arra, hogy mi lenne, ha a Holdat valami kiütné a pályájáról, és a Föld megbillenve elindulna távolabb a Naptól, megállva forgásában is.
Valószínűleg, ha egy pillanatra közel jönne a Hold, majd kirepülünk a Nap-körüli pályánkról, Földünkről nézve távolodni fog a Nap, vagyis kisebb lesz, ha a Föld pedig már nem forog, akkor egy bizonyos ponton marad minden Földről látható látószögből. Számomra ez tehát DK-i irány volt.
Csak mert találtam egy kis filmet erről, nem hallgattam meg, csak néztem a képeket...
nem is érdekel, csak maga az elmélet, hogy mi van akkor, ha...
ha egyszer tényleg igaz lesz?
Jaj mi van akkor, ha minden bűnünk ránk szakad?
Amikor az álmot álmodtam, nagyon megrémültem.
De... már három éve nézem az eget... sok furcsaságot is látok... de nem értek hozzá,... majd azt hiszem jobban odafigyelek és statisztikát írok, hogy kiszámítsam magamnak...
Látod, mégse három hét lett a Holdból, hanem három év... a barátságunk is örök maradt.
.. apropo arra gondoltam, hogy a Nap elhagyása nem biztos, hogy napok, lehet hogy évek alatt történne meg...
Ebbe pedig simán belefér a három és fél év egyszer, aztán még egyszer... ahogy a Biblia írja az utolsó órára...
Vagyis az az utolsó hét év.
Ez alatt az idő alatt tényleg számos katasztrófa belefér, amitől az emberek igen komolyan megrémülhetnek ...
de mi, akik hiszünk Jézusban, egészen felkészültek leszünk. Mert, felkészít Ő.
Ma találkoztam egy régi ismerősünkkel, katolikus, Zsófival.
kicsit meséltem neki... az álmaimról, magamról, hogy mi történt velem stb...
Persze aztán este még Dalidáék is eljöttek, hogy a katolikus napom teljes legyen.
Beszéltem Taddeusról, és hogy annyi álmot kaptam az Úrtól...
Mondtam neki az egyiket... Mondtam, hogy Taddeus minden attributuma itt van a házamban...
Bot.
Együtt gondolkoztunk azon, - komolyan gondolkoztunk együtt :) - hogy mit jelenthet, hogy visszakapom a botom?
De annak az álmomnak volt folytatása... arra már nem volt időm, hogy elmeséljem...
Kicsit várnom kell... le fogom írni. A teljes álmom és a folytatást is. Meg, hogy hányszor volt ezen a nyáron bot a kezemben, arról ne is beszéljünk...
Néha azon gondolkozom, kell-e ez a blog...?
Aztán arra jövök rá.. amikor együtt imádkozunk, hogy, olyan jó veled.
Hogy jó az Úrral.
Hogy hányszor mondták nekem is, milyen jó veled.... főleg, ha együtt imádkozunk.
oh, fel kell hívnom a debreceni református barátnőmet, Annát, láttam tegnapelőtt telefonon keresett...
Látod azt se tudom, hol a telefonom... lehet te is kerestél... már.
Rohannak a napok...
nagyon rohannak a napok... szeretném megállítani.
Mindent elfelejtek, annyi minden történik velem, kapok újat, ... pedig változom is... az emberek ha hozzám jönnek, találkozom velük.. és én bennem fáradt szeretet... mondják menjek... menjek hozzájuk... de hát nézd hogy rohannak a napok... veled is alig vagyok.
Milyen döbbenten álltam, ahogy mondta ismerősöm, hiányzom neki.
- Hiányzom? Hogy-hogy? - kérdeztem.
- Hát nem tudom, úgy a lényed?!
- Dehát már legalább három éve, hogy nem dolgozunk együtt... alig találkozunk.
- Igen - mondta - mégis, hiányzol.
Tudom, hogy legszívesebben most is belémkarolt volna, mint akkor, de most csak hagytam, hogy szóljon... elindultunk az Ölelés utcán... a Mező utca felé. Hiányzom.
Hogy hiányozhatom?
hogy elpasszoljam az ügyet, felnéztem az Égre,
- mostanában, az Eget kémlelem.
- azt én is szoktam - válaszolta.
És még másfél órát beszélgettünk akkor.
És akkor az én hűséges régi barátaim? Akikkel már évek óta nem foglalkozom... Márti? ... - Oh most milyen nagyot sóhajtottam, őket is meg kell látogatni, menni, menni kell. Annyi dolgom van, és olyan kevés az idő... és még a felét se mondtam el annak, amit muszáj lesz még elmondanom... itt a blogomon.
"Recseg, ropog a föld, darabokra törik a föld, inogva reng a föld!
Ide-oda tántorog a föld, mint a részeg, düledezik, mint a kunyhó!
Ránehezedik vétke,
és elesik, nem is kel föl többé."
Ézs 24,19-20
"Elpirul a sápadt hold, szégyenkezik az izzó nap,
mert a Seregek URa lesz a király a Sion hegyén és Jeruzsálemben,
és vénei előtt ragyog dicsősége."
Ézs 24,23
2013. július 30., kedd
A Hold 2013. július 23-án
Szuper Hold.
A Földhöz legközelebb.
Megszületett a Brit trónörökös.
Álmomban a Hold, közeljött, és nagy lett.
2013. február 16., szombat
A 'Hold és a Nap' álmom magyarázatának 2. része
Előzmény, az álmom.
Mi az én Napom?
Ha nincs benned Isten Igéje, hogyan lehetne benned szeretet?
A szeretetet forgatták ki. Ahogyan én is, a szoc. munkával.
Van valami kavarás. Egy nyomás az Isten gyermekei felé, ami arról szól, hogy más értékeket hozzunk az Isten Igéje helyébe, vagy keverjük azokat. Így könnyen fennáll a veszélye, hogy hígul, egyes részei az Igének így erőtlenné lesznek, közönségessé válnak, míg más területek a világból felmagasztosulnak, amelyek pedig nem szentségek. Első tekintetre ez nem olyan nagy baj. Ám.
Az IGE a NAP.
A Nap középen, fenn délben, ennek mindig fenn kell lennie.
Az Isten Lelke, Szava, és Teste. Ez a Szeretet, a Világosság.
![]() |
| ezt rajzoltam. A Gonosz láncokkal megállítja a Föld forgását. |
Másképp nem volt lehetséges, hogy a Föld visszafelé kezdjen forogni, vagyis én, ha valami meg nem kötözött előtte, és ellenkező irányba nem húzott engem, és ez a szociális munka volt, vagyis én bennem, mint a szegények szolgálata. Ez volt az én bálványom. Ő önmaga nem tudott volna megkötözni, ha én magam nem hagyom magam megkötözni tőle.
Ez egy magam által talált elmélet volt, miközben az Ige fénye már felettem ragyogott.
A szolgálat szó, mint olyan, megzavart. A szó nem vonatkozhat másra, csak Isten szolgálatára.
Másoknak csak ajánlhatjuk magunkat, mint Istennek jó szolgáit.
Szegények szolgálata, szókapcsolat Isten Igéjében nem létezik, sem formailag, sem tartalmilag.
Leginkább pedig, nem lehet az első helyen.
A gonosz mindaz, ami nem engedi, hogy Ige szerint éljek, gondolkozzam, szóljak, cselekedjek.
Ha a szociális munka ebben akadályozott, akár belsőmben, akár külsőleg, akkor a Föld - vagyis az én belsőm - forgását visszafelé húzta.
Mindegy mivel húzza vissza az Isten gyermekeit, mindenkit mással húzza vissza. Nekem ez a szociális munka volt. A jónak álcázva.
Másnak lehet egészen más dolog, a lényeg, hogy az jónak tűnik. Isten gyermeke csak azt érzi, valamiért csak nem teljesedik ki, Istenben, hanem megvan kötözve.
Komoly szellemi munka megkeresni, mi az a terület, ami megkötöz.
Valamikor Istennek álmokat kell küldenie, hogy rávilágítson bennünk.
Én ezt az álmot még akkor kaptam, amikor el se kezdtem a szociális munkát, hanem csak elterveztem.
Isten ugyanis jó előre figyelmeztet minket!
Hogy hamarjában igazítsuk meg magunkat.
Jellemző: makacs voltam.
Végig akartam vinni, mi lesz, hogyan lesz a vége. A saját erőmre támaszkodtam, noha imádkoztam, stb.
Az álmokat, ha megkapjuk a magyarázatára sokszor igen sokat kell várnunk. Legkésőbb akkor értjük meg amikor betelik.
De még az is lehet, hogy egy testvérünk segítségére lesz szükségünk.
Sőt lehet, hogy más kapja meg velünk kapcsolatban az álmot.
Figyelni kell ezekre a kijelentésekre.
Mert azért vannak, hogy segítsenek minket Krisztus útján járni, sőt MARADNI.
Önmagunk feltérképezése, átvilágítása igen hasznos.
Ha megvan miről van szó, igen nagy bátorság kilépni belőle. Ugyanis ez az értékünk.
Ez az a valami, ami gazdagságunk, jó hírünk, valami, amire büszkék vagyunk.
Amit Mi csináltunk.
A miénk.
Ilyenkor lép a képbe a következő aranyszabály:
Mindent kárnak ítéltem, Krisztusért.
"Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem."
Fil 3,8
És valaki Isten országáért bármit elhagyj ...
"Ő pedig ezt mondta nekik: "Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet."
Lk 18,29-30
Nem az ember az érték, hiszen nincsen benne semmi jó.
Nem a szeretet, mint érzés, az érték, mert az múlandó.
Nem a szegények szolgálata az érték.
Nem a szociális munka az érték.
Semmi sem érték, amit Mi csinálunk.
Az IGE egyedül az érték.
Belőle születtünk.
Ez tart meg minket.
Ez a mi jövőnk.
Életünk.
Az Ige fénye ragyogjon benned!
Az Isten tisztelete az, amikor Ő van az első helyen. Az Ige tisztelete, az amikor mindenek felett Ő irányít minket. Ez jelenti, szeretni az Urat.
Az a helyzet, úgy érzem, megtaláltam az Igazi Értéket. Az pedig az IGE.
Kelj fel Napom! Mindig is te voltál világosságom!
Világosodjál!
- Hu, de kíváncsi lennék, Anikó véleményére, aki egyik 'blog-követőm', együtt végeztük a szoc. munkát, annak idején, hogyan gondol ő erre? -
2013. január 16., szerda
A 'Hold és a Nap' álmom magyarázatának 1. része
Amikor álmomban a Nap visszafelé kezdett haladni és megállt, a Hold hatalmas lett, mert közel jött a Földhöz, megijedtem.
A Nap is az ő helyén maradt. Tehát állt a Föld. Ez a kép örökre bennem maradt.
Első gondolatom akkor az volt, hogy ez az egész a világra vonatkozik. A büntetés elkezdődött.
Később azt gondoltam, ez rám vonatkozik az én életemre. Az én büntetésem.
Harmadsorra megértettem ez a világra is, rám is vonatkozik, de leginkább pedig tanítás az ÚRtól. És nem a büntetésre vonatkozik.
Ennek az egy álomnak több értelmezését megadta az ÚR.
Azt annak idején nem tudtam, csak most, hogy csillagászatilag tökéletesen helyénvaló volt ez az álom. Ugyanis, mivel helyi környezetbe volt helyezve az álmom, pontosan tudtam merre van Kelet, és Nyugat.
Később azt is megtudtam, hogyha a Hold közel jönne a Földhöz, akkor a Földnek megállna a tengely körüli forgása.
Ebből aztán azt következtettem, mivan akkor, ha ...
Ha az Édenkori állapotokban a Föld teljesen állt.
Ádám és Éva mit láthatott volna a horizonton.
Mivel Édenben Keletre helyezte az Úr a kertet, azt láthatták, hogy mindig alkonyodik. A Nap mindig egy kellemes reggeli időt ad. Mivel a Keleten elhelyezkedő Nap, a mi forgásos időnkben is, a finom reggelt jelenti.
A Hold azonban hatalmas alakú lehetett volna, mert közel volt a Földhöz, és gyorsan keringett a pályáján, mert a Hold a Föld mostani forgását szükségszerűen átvenné. - Ezek valami természeti törvények, én nem sokat konyítok hozzá.
Ebből azt következtettem, ha ez így lett volna, akkor a Hold havi ciklusa, vagyis a fogyó, növő, delelő alakjának változásai Ádám és Éva idejében, az ő szemeik előtt, egy nap alatt történt volna meg.
Az 'egy nap' lehetett a mai 24 óránk, de a Hold 'akkori' pályáját, nem ismerem. A tömegvonzások miatt, így is, úgy is, alakulhatott volna időben. Most 27,2.. - 29,... napig terjed, amíg a Hold a fázisciklusait végig viszi.
Kigondoltam tehát, hogy a Hold kb. egy óra alatt kerülte meg a Földet. Tehát maradtam a mi mostani 24 óránknál. Egy nap 24 óra az Édenkori állapotokban is. - Tehát arra gondolok, ha Ádámnak lett volna faliórája ugyanannyi időegységet jelentett volna egy nap, mint most nekünk - De a Nap folyamatosan világít 24 órán át. A Hold összesen 12 óráig látszik egyik és másik féltekén. Fele időben itt, a nappali oldalon, fele idejében a másik oldalon. Harminc percenként megjelenve, hol itt, hol ott.
Egyébként ezek pontos kiszámítására egyenletek vannak. Én nem tudom kiszámolni.
De ha még ki is lehetne számolni, szerintem léteznek még olyan - űrből, Napból jövő tömegvonzások, amelyek hatnak ebben az esetben (is). Azokat nem lehetne kiszámolni szerintem. Szerintem nem is tudnak mindenről a tudósok.
Tehát csak az én feltételezésem, hogy egy óra alatt volt egy Hold fázis. Mintahogy az egész csak egy feltételezés.
Tehát a Hold változásai jelezték a napok idejét. Újhold fázisban kezdődik a nap, míg a teljes sötét Hold jelzi annak végét. Egy óra kezdetét jelzi, amikor feltűnik a Hold a pályája elején, harminc perc alatt végig vágtázik a horizonton, harminc percig eltűnik sötét féltekére, és harminc perc múlva újra megjelenik Keleten, a napos oldalon. Megkezdve a következő órát, a következő holdfázisába.
Mivel a Föld egyik oldalát világította csak a Nap, a Hold pedig kering a Föld körül, a sötét oldalra világítótestként egyedül a Hold és a csillagok jutnak.
Természetesen ebben az esetben a világosság, és sötétség fogalmak helyhez kötöttek lesznek.
A Föld egyik felén mindig világosság van, a másik oldalán mindig sötétség van, vagyis éjjel. Ott éjjeli állatok vannak. Például, mint a bagoly, denevér, éjjeli bogarak stb. Ott van a tenger is. A tengeri állatokkal.
![]() |
| Mit csináljon a fülesbagoly nappal? Alszik. Elég morcos miatta, nem? |
Nem gondolom hogy a helyhez kötött - tehát nem az időhöz kötött - éjszaka, és nappal Ige ellenes lenne, sőt azt gondolom éppen ez által értünk meg sok olyan Igét, amely értelmezhetetlen volt eddig, erről később szólok, most itt annyi:
"Megalkotta a nagy égitesteket, mert örökké tart szeretete,
a napot, hogy uralkodjék nappal, mert örökké tart szeretete,
a holdat és a csillagokat, hogy uralkodjanak éjjel,
mert örökké tart szeretete."
Zsolt 136,7
A mostani időnkben mondjuk akkor van nappal, amikor a Nap süt. A Nap tehát uralkodik nappal, a Hold éjjel, jól lehet sokszor még fényes nappal is látható a Hold. Így ez megtörténhet az Édenkerti időkben, a Nap a nappalos oldalon uralkodik, a Hold az éjszaki oldalon, noha a Hold is láthatóvá lesz az órák felére vagyis 30 percenként a nappalos oldalon.
A Hold pályája Földön állva nekünk azt a képzetet adja, hogy ugyanazon, Keletről, Nyugatra megy, mint a Nap. Noha pedig a Nap egyhelyben áll, mi forgunk a tengelyünk körül és Hold pedig kering körülöttünk.
Tehát szemeink előtt Keletről Nyugatra megy a Hold is, és a Nap is.
Ha az Édenkori időben állt a Föld forgásában, akkor a Nap egyhelyen van, a Hold kering a pályáján, ami nekünk a Földön állva jelenti Keletről Nyugatra halad.
Ha a Föld egy kicsi porszem lenne, a Hold fázisok akkoris megtörténnének Mert a Nap világítja meg a Holdat méghozzá folyamatosan, annak szüntelen egyik felét, mivel a Hold nem forog a tengelye körül, de az a Földről fázisok szerint látható csupán, hol sarló, hol telihold, hol pedig nem is látható, akkor, amikor a Hold a Föld előtt van a Nap felé; vagyis, a Hold a Föld és a Nap között van.
Holdfázis változások tehát abból adódik, hogy a Földről látható Hold megvilágítás, éppen annak a Hold-féltekének megvilágosításából éppen mennyit képes látni a földlakó.
Tehát nem a Föld takarja el, és nem a Föld takarásából származnak a holdfázisok. Én például ez se tudtam.
A Hold pályájának van dőlésszöge, ami miatt, hol picit mindig felette áll a Földnek, hol picit alatta.
Lehetségesnek, tartom tehát, hogy az Édenkerti állapotokban, a Föld állt, Isten nem forgatta meg még a Földet.
Én lehetségesnek tartom ezt.
Mert az Ige írja, jön majd még idő, amikor megállítja a Földet forgásában. Visszahozza a Holdat a Föld közelébe?
"A nap és a hold lakóhelyén marad, amikor nyilaid villogva cikáznak, és dárdád ragyogva villámlik."
Hab 3,11
Mivel ha állt a Föld, akkor az az ő rendes állapotja, az azt jelenti, hogy magából a forgásból származik sok olyan dolog, amely a Földet katasztrófaként érinti. A földmozgások, földrengések, kontinensek távolodása, közeledése, tűzhányók, viharok. stb. De ugyanígy, ha megállíttatik kezdetben szintén katasztrófákhoz vezet. Például a tengerek elindulnának a pólusok felé.
Az özönvíz idejét gondolom annak, amikor Isten elindította forgásában a Földet.
Gondolom először lassan. Tehát ahogy a Hold, lassan kezdett távolodni a Földtől. Lassan indult meg a Föld forgása. Gondolom annyi idő alatt, amíg Noé a bárkában volt. Egy év.
A Hold okozza az árapályt, dagályt a tengereken.
Az özönvízkor a vizek felfakadtak a mélységből. Megnyittattak. Miközben tehát felülről is kezdetben 40 napig esett az eső.
El tudjuk ugye képzelni, ha az álló Föld lassan elkezd forogni. Nyilván, hogy lemeztektonikai folyamatok indulnak el, amik a mai napig tartanak. Főleg, ha hozzávesszük, hogy ebből kifolyólag mindenféle tömegvonzás is megváltozott az eredetihez képest.
---
Abból, hogy forog a Föld sok minden származik.
Abból is, ha áll.
Ha az Édenkorban állt, az azt jelenti, hogy folyamatosan világít a Nap, a fénynek megfelelően, a növények, állatok sokkal magasabbak lesznek. Pl.: dinoszauroszok, de egyébként a jelenlegi állatok is nagyobbak voltak. Ezt régészetileg tudjuk.
Így tehát az ember is nagyobb. Ezt is tudjuk.
Az élővilág életkora is több. Életterük kedvezőbb, tehát egészségesebbek.
Így lehetséges az is, hogy Ádám és Éva és utódaik közel ezer éveket élhessenek, Táré - az özönvíz után - már csak 205 - Ábrahám 175. Tehát, amikor a Föld elkezdett forogni, éppen úgy alakul az életkor, ahogy Isten mondja, 120. Érdekes, hogy az Úr pont ekkor határozza meg, hogy legyen az ember életkora 120. Tehát mégis csak összefügghet ez valami nagyobb Földtani változással.
"Akkor ezt mondta az ÚR: Ne maradjon lelkem örökké az emberben,
hiszen ő csak test.
Legyen az életkora százhúsz esztendő."
1Móz 6,3
Azon se csodálkozom hogy Noé, amikor kijött a bárkából, szőlőt ültetett és lerészegedett. Lehet én is leittam volna magam, ha az előző állapotokhoz képest ilyen változásokat látok az égen, és a Földön. Látom, ahogy felkel a Nap és lenyugszik, sötét lesz, látom, hogy hegyek vannak. Viharok, szelek, stb. Gondolom a Föld is morajlik.
Tehát a Föld tengely körüli forgásának elindulásának oka a bűnbeesés volt, később Ádám és Éva utódainak hatalmas gonoszsága, erőszakosság elterjedése a közvetlen kiváltó ok. Maga a folyamat az özönvíz alatt indul el és állítódik be.
---
Hegyek.
A forgásból, lemez mozgásokból alakultak ki a hegyek.
Ha állt a Föld arra nem volt szükség. A hegyek a Föld forgásának súrlódását is csökkentik.
Nos mégis azt mondom, volt mélység. Mert ott lakott a sötétség. Erről később. A következő álmom a hegyről szól. Majd ott.
---
Most beszéljünk a világosságról.
Úgy tudjuk, hogy a Föld a Nap nélkül fekete bolygóként suhanna a világűrben. Élet se lenne rajta.
A Biblia első lapján áll, az első mondatok között:
"Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság!
És lett világosság.
Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.
És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap."
1Móz 1,3-5
Az első nap tehát Isten megteremtette a világosságot.
Nos, az Igéből azt gondolom, a világosság maga Jézus Krisztus. Mert Ő magáról is ezt mondja. Ugyanaz a világosság, ami itt írva van.
A Biblia szerint tehát a világossághoz nincs szükség égitestre.
Mert ez a világosság nincs összekötve a Nappal, Holddal, csillagokkal. Hanem önmagában van.
Mégis, Isten a harmadik nap megteremti a Földön a növényeket, és csak a negyedik napon az égitesteket.
Hogy is van ez?
A növények tehát először nem a Nap fényéből éltek, hanem ama első világosságból.
Arra is felhívom a figyelmet, hogy a teremtés napok vége nem sötétséggel, éjszakával ér véget.
Hanem: lett este, és lett reggel.
Mi volt közte?
Könnyen lehet, hogy természetesen akkor is: világosság.
Próbáljuk meg elképzelni, hogy úgy van világosság, hogy nem a Nap fényéből.
Hanem a Föld mindkét féltekén, sőt az egész világűrben és mindig.
Aztán próbáljuk meg elképzelni, amikor ez a világosság helyett, a Nap világossága ragyogja be a Földet fizika törvénye szerint. Megszabva a sötétséget és a világosságot, az éjjel és a nappal idejét, helyét.
Próbáljuk meg elképzelni, hogy a Föld áll, nem forog. Egyik féltekén a Nap fénye, a másik féltekén a csillagok ragyognak és a Hold.
A Föld azonban most forog.
Ám a Bibliából tudjuk ez nem mindig lesz így.
Hanem a világosság lesz újra az uralkodó, és ehhez a világossághoz ismét nem lesz szükség Napra.
Sőt, minden egészen újjá lesz teremtve, így áll az Igében:
"És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé."
Jel 21,1
"Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg,
és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket."
Jel 21,23-24
---
Világosságról, és Jézusról igék:
"Ragyogása maga a világosság, fénysugarak villognak mellette: abban rejtőzik az ereje."
Hab 3,4
"Én, az ÚR, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek, és benned ajándékozom meg szövetségemmel népemet, világosságommal a nemzeteket."
Ézs 42,6
Ézs 42,6
"Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." Jn 8,12
"Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága."
Jn 1,4
"A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be."
Jn 1,5
"Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az ÚR lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed."
Ézs 60,19
"Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen."
1Tim 6,16
"Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség."
1Jn 1,5
---
Nekünk:
"Az ÚR az Isten, ő adott nekünk világosságot."
Zsolt 118,27
"Igéd kijelentése világosságot gyújt,"
Zsolt 119,130
"Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba."
Jn 1,9
"Jézus így válaszolt: "Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát."
Jn 11,9
"De ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága."
Jn 11,10
Jézus mondta: "Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben."
Jn 12,46
---
"A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog."
Ézs 9,1
"Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az ÚR lesz örök világosságod, letelnek gyászod napjai."
Ézs 60,20
"Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak."
Jn 3,19
"Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei."
Jn 3,20
"Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat."
Jn 3,21
----
"Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város."
Mt 5,14
"Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük."
Jn 12,36
"Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei."
Ef 5,8
"Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket."
1Pt 2,9
"A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség."
Ef 5,9
"Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé."
1Thessz 5,5
"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása."
Jak 1,17
"Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől."
1Jn 1,7
"Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van."
1Jn 2,9
"Aki szereti a testvérét, az a világosságban van, és nincs benne semmi megbotránkoztató."
1Jn 2,10
---
"Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság."
1Jn 2,8
"A népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket."
Jel 21,24
Találati helyek a Holdról stb tudományos dolgokról:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kronol%C3%B3gia
http://astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/01030301Fold/fold.html
http://astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/01030302Hold/lunation_anim.gif
http://astro.u-szeged.hu/szakdolg/bodacsi/dip4.html
2013. január 11., péntek
A Hold és a Nap
Kezdjük hát az első álmommal.
Már egyszer leírtam.
Álmomban: dolgozni mentem, egy szokásos reggelen. A Nap egészen délután egy óráig rendben ment, ahogy minden nap telik. Amikor is délután egy óra után, a Nap, - tehát Délen - mint égitest visszafelé kezdett haladni a pályáján. Kb ugyanannyi idő alatt, amelyben előre kellett volna mennie, Kelet felé ment. Visszament egészen reggel nyolc óráig és ott megállt, majd szürkület lett, mintha letakarták volna valami zsákkal.
![]() |
| Valahogy így |
A Föld forgásában teljesen megállt.
Az emberek akkor megzavarodtak, mert nem tudták, hogy most hány óra is van. Dolgozni menjenek vagy aludni? Amikor este nyolc órának kellett volna lennie, reggel nyolc óra volt. Ezért mindenki átállította az óráját, aszerint ahogyan a Nap az égbolton állt, reggel nyolc órára. Én akkor mentem hazafelé, a vonatállomásról, anyukámmal. Ő nyugtatott engem, "semmi baj nem lesz, minden rendben lesz, majd meglátod." - mondta. Ahogy mentünk az utcánkon, benéztem oldalt az egyik utcába, ahol a Hold - teli hold alakjában - egészen közel jött a Földhöz. /Dél-keleten alacsonyan állva/
![]() |
| Valahogy így |
Kb. húszszorosa /áh nem tudom megmondani hányszorosa volt, lehet 20szorosa vagy 50szerese/ szóval nagyon nagy volt a jelenlegi nagyságához képest, de nem zuhant a Földbe, mint ahogy rendesen a gravitációtól kellett volna, hanem lebegett, vakító fehérségében, mint egy rendes éjjel, teliholdkor. Félelmetes volt.
Amikor éjjel felébredtem az álmomból, mély rettegés volt rajtam, nagyobb mint egy rémálom után, mert a jövőben megtörténő igaz dolognak éreztem. Ugyanakkor szokatlan volt ez a félelmem, hiszen az ÚR mindig kedvességekkel halmozott el - kényeztetett - engem álmaimban. Szinte soha nincsenek rémálmaim.
Ezért abban a pillanatban az ÚRat kértem, ha Tőle volt ez az álmom, vegye el azonnal tőlem a félelmet, de reggel emlékezzem az álmomra.
Abban a pillanatban megszűnt a félelmem és rögtön visszaaludtam. Ez csoda volt. Reggel bizonyságként megőriztem az álmot magamnak és azt, hogy egy szavamra elvette tőlem a félelmem, tehát az Úr békességben fog megőrizni azokban a félelmes napokban is, amikor mindezek megtörténnek, vagy amikor mindezeket megértem.
Amikor reggel felébredtem, teljes egészében emlékeztem az álmomra, arra, hogy megszabadított a félelmemtől, és hogy azonnal visszaaludtam. A Bibliában kikerestem az álmomhoz hasonló igéket.
"És lesznek jelek a Napban, Holdban és csillagokban és a Földön nemzetek szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog. Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e Föld kerekségére következnek, mert az egek erősségei megrendülnek. És akkor meglátják az Embernek Fiát eljőni felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel." Lk. 21,25-27
"A Nap sötétséggé változik, és a Hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja. És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik." Apcs. 2,20-21
Az álmomra 7 évig nem kaptam magyarázatot.
Folyamatosan az emlékezetemben volt, nem tudtam tőle megszabadulni.
De még le kell írnom, majd másik kettőt hozzá. Mert három álmot kaptam, és magyarázatuk szorosan összefügg.
Ezt az álmot nevezzük el 'A Hold és a Nap' álmának. Később így fogok rá hivatkozni.
Írtam, hogy hol állt a Nap, és a Hold.
Fontos, mert csillagászatilag is helyes volt az álmom.
Amikor álmodtam, szinte semmit nem tudtam a csillagászatról.
Az álmaim miatt kezdtem tanulmányozni.
Tehát érdekes, hogy, noha én nem értettem a csillagászathoz, mégis tudományosan helyénvaló volt az álom.
Ha a Földhöz ilyen közel jön a Hold, valóban nagyon lelassul, vagy meg is áll a Föld forgásában.
Előre ennyit.
Majd folytatom.
Folytatás:
Magyarázat 1.
Magyarázat 2.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







