Jakab levele különleges helyet foglal el az Újszövetségben. Már a levél első verséből világosan kiderül ez: "Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan lévő tizenkét nemzetségnek: üdvözletemet". Ez a levél tehát nem az élő Isten Gyülekezetének szól, nem is Izráel hívő maradékának: az Úr Jézusban hitre jutott zsidóknak, mint a Zsidókhoz írt levél és Péter apostol két levele. Nem, ez a levél Izráel tizenkét törzsének, tehát egész Izráelnek szól. Emiatt ez a levél az egyetlen ilyen a levelek között. Ennek a levélnek az ellenpárja az Ószövetségben Jónás könyve. Jónás könyve nem a zsidó néphez szól, hanem az Úr üzenete a pogányokhoz.
Így ez az újszövetségi levél Izráel tizenkét törzse összességének szól. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak hívőknek, bár a szerző gyakran intézi szavait külön a hívőkhöz, tehát azokhoz, akik Izráelből az Úr Jézust elfogadták. Valahányszor a "testvér" szót használja, nem általában az izráelitákhoz szól, hanem a hívőkhöz, akikről a 2,1-ben azt írja: "a dicsőség Urában, a mi Urunk Jézus Krisztusban" hisznek. A levél más részeiben azonban megszólítja a "bűnösöket" (4,8) és a "gazdagokat" (5,1) is, és ezeket az izráelitákat szembeállítja a "testvérekkel". Ez fontos kulcs a levél megértéséhez.
Jakab tehát az egész néphez szól, hívőkhöz és hitetlenekhez, Izráelnek mind a tizenkét törzséhez fordul, nemcsak Júdához és Benjáminhoz, akiknek egy része visszatért a babiloni fogságból. A hit mindig Isten népének összességét látja. Messzebb lát, mint a hitetlenség. A Szentírás számos helyen megerősíti ezt. Pl. az 1Királyok 18-ban Illés az oltárát mind a tizenkét törzs számára építi, tehát Isten népének teljességére tekint, jóllehet a tíz törzs már elszakadt a déli két törzstől. Az Ezsdrás 6,17-ben pedig azt olvashatjuk, hogy a nép bűnért való áldozatot mutatott be Izráel tizenkét törzséért, jóllehet csak két törzs egy része tért vissza Jeruzsálembe. A hit a nép teljességét látta. Pál apostol is mind a tizenkét törzs reménységéről beszél (Csel 26,7). A hit úgy látja Isten népét, ahogy Isten látja.
Felvetődik most már a kérdés, miért ír Jakab Izráelnek - és nem a Gyülekezetnek. Miért nem látja az Izráelben levő hívőket elkülönülve a néptől, Gyülekezetben, hanem még kapcsolatban a nép egészével? Ő tehát részben a népet mint egészet látja, mind a tizenkét törzset, noha - ahogyan már szó volt róla - gyakran ír kiváltképpen a hívőknek. Így cselekedtek az ószövetségi szerzők is. Főként a nép egészéhez fordultak, és olykor különösképpen azokhoz, akik igazán hittek Istenben. Nos, pünkösd után a hitre jutott zsidók és pogányok bizonyos értelemben megszűntek zsidók, illetve pogányok lenni. Hiszen kivétettek a zsidóságból ill. a nemzetekből, és az élő Isten Gyülekezetébe kerültek. Jakab nem ismeri ezt az igazságot?
Hogy erre választ találjunk, mintegy feledjük el egy pillanatra azt, amit már napjainkban jól tudunk, de ami kezdetben egyáltalán nem volt olyan magától értetődő. Sok zsidó számára - akik a zsidóságból hitre jutottak az Úr Jézusban - volt ugyanis egy bizonyos átmeneti időszak. Ezek ugyan megkeresztelkedtek, és ezáltal erkölcsileg elkülönültek a néptől, ennek ellenére azonban még mindig a nép között éltek.
A Cselekedetek 6-ban pl. olvashatunk olyan papokról, akik hitre jutottak az Úr Jézusban, de azért továbbra is ellátták szolgálatukat Jeruzsálemben a templomban. Nem volt-e ezután igazán okuk arra, hogy ezzel a szolgálattal hálát adjanak Istennek? Az áldozatokban most az Úr Jézust látták. Ez természetesen nem maradhatott így. Jóval később, a Zsidókhoz írt levél szerzője világosan rámutatott arra, hogy ennek a szolgálatnak meg kell szűnnie, mivel az Úr Jézus váltságműve betöltötte azt. Gyakorlatilag azonban a papi szolgálat csak akkor ért véget, amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, és vele együtt a templomot is. Ezzel pedig befejeződött ez az átmeneti korszak, és az a kiváltságos helyzet is, amit a zsidók Isten hosszútűrésének következtében Jeruzsálemben még elfoglalhattak. Milyen kegyelmes is a mi Istenünk!
Más volt a helyzet természetesen a nemzetek között szétszórtságban élő zsidókkal, akiknek nem volt templomuk, sem áldozati szertartásuk.
Jakab levele tehát meglehetősen korán keletkezhetett, amikor még a hitre jutott zsidók a zsinagógákban együtt voltak népük fiaival (2,2; itt a görög eredetiben a "synagogé" áll), noha szó van benne a gyülekezet véneiről is (5,14). Voltak tehát már külön összejövetelek hívők számára, a zsinagógától függetlenül. Sajátos ismertetőjegyei ezek az átmeneti korszaknak.
Az sem véletlen, hogy ezt a levelet éppen Jakab írta. Az Úr vér szerinti testvérei közé tartozott, akikről a János 7,5-ben azt olvassuk, hogy nem hittek Őbenne. Feltámadása után azonban az Úr megjelent Jakabnak is (1Kor 15,7), és föltételezhetően Jakab ekkor tért meg. Mindenesetre a Cselekedetekben a jeruzsálemi gyülekezet egyik oszlopaként látjuk őt (lásd még Gal 2,9). Nyilvánvaló, hogy Isten a gyülekezetben különleges szolgálatot adott neki. A Galata 1,19 pedig egyenesen az apostolok közé sorolja Jakabot. Amikor Péter megszabadult a fogságból, megkérte a testvéreket, hogy ezt adják tudtára "Jakabnak és a testvéreknek" (Csel 12,17). Ez a kifejezés különösen kiemeli a helyzetét.
Amikor Pál apostol missziói útjai bevégeztével visszatért Jeruzsálembe, közvetlenül Jakabot kereste fel. Ezt olvassuk a Cselekedetek 21,18-20-ban: "Másnap pedig bement Pál velünk együtt Jakabhoz; és a vének mindnyájan ott voltak. És köszöntvén őket, elbeszélte egyenként, amiket az Isten a pogányok között az ő szolgálata által cselekedett. Azok pedig ezt hallván, dicsőítették az Urat, és mondták neki: látod testvérem, milyen sok ezeren vannak zsidók, akik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett".
A következő versekből láthatjuk, miként vették rá Pált a jeruzsálemi zsidók, egyszer mutassa meg világosan, hogy mint hű zsidó, megtartja atyái törvényét. Ez is bizonyítja, hogy a hívő zsidók egy csoportja Jakab vezetésével buzgón megtartotta a törvényt éppúgy, mint azelőtt. Még mindig voltak itt hívők, akik Isten templomában szolgáltak, és Isten törvényét a legapróbb részletekig teljesítették. Ez nem jelenti azt, hogy a szó szűkebb értelmében törvényeskedők voltak, és a nemzetekre rá akarták kényszeríteni a törvényt, ahogy azt némely tévtanítók tették.
A Cselekedetek 15-ből világosan kiderül, hogy ezt nem akarták, és hogy erre nézve világos látásuk volt. Éppen Jakab volt az, aki felszólalásával véget vetett az e körül folyó vitának, amennyiben kijelentette: nem helyénvaló, hogy a pogányokat a törvénnyel megterheljék. Ugyanakkor azonban maguk a jeruzsálemi hívő zsidók egyértelműen a törvény buzgó követői voltak. Isten ezt is elhordozta az Ő kegyelmével.
Hogyan lehetséges, hogy Isten oly sokáig eltűrte ezt a közbenső, átmeneti állapotot, sőt ennek a különleges helyzetnek megfelelően Jakabbal még levelet is íratott, amelyet az Újszövetségbe is fölvettek? Isten kegyelme az, hogy a keresztyénség sajátos formája számára egy levelet adott. De ha ez volna a levél egyetlen szándéka, akkor még mindig azt kérdezhetnők: mit kezdjünk mi ezzel a levéllel? Hiszen nem tartozunk sem Izráelhez, sem a hívő zsidókhoz, és nincs semmi közünk a keresztyénségnek e közbenső formájához. Mi már nem élünk ilyen átmeneti korszakban. - Éppen ez az ihletettség csodája. Ami ebben a levélben különleges, az az, hogy különleges formája által nem a kezdeti időszaknak, hanem egy végső időnek a levele, mégpedig Istennek Izráellel való akkori üdvkorszaka végső idejének. Mert jóllehet ez az átmeneti időszak egyrészt a keresztyénség kezdeti ideje volt, ugyanakkor azonban végső időt jelentett Izráel számára.
Jakab levelének sajátossága tehát, hogy Izráel népének egészéhez szól, ugyanakkor e népen belül különösképpen a végső idők maradékával foglalkozik. Ebből ismerjük fel, hogy ez a levél számunkra is igen fontos. Olyan levél ez, amely az utolsó időkre nézve - amelyekben ma élünk - fontos alapelveket világít meg. Ez magától értetődően nemcsak Jakab levelére érvényes, hanem Júdás, Péter és János leveleire is, amelyeket általános leveleknek nevezünk. Ezek a levelek mind használják az "utolsó óra", illetve az "utolsó napok" kifejezést. Jakabnál is megtaláljuk ezt a kifejezést: "Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban" (5,3). Ez is bizonyítja, hogy Jakab levele a végső időre szól.
Annak a korszaknak a végső ideje e mostani végső idő előképe, és amiképpen akkor a végső idő Isten népének az ellenség által való megítéltetésével végződött, ugyanígy ítélettel végződik majd e mostani végső idő is. Ahogyan akkor a keresztyének megtartattak az ítéletben, úgy tartatnak meg ebben a végső időben is az igazi keresztyének. A Jakab levelénél jóval később keletkezett Zsidókhoz írt levél világosan mutatja, hogy a Krisztusban hívő zsidók nem vehettek már részt a templomi istentiszteleteken. Ki kellett menniük a "táboron" kívülre (Zsid 13,13-15). Ez betű szerint azt is jelentette: el kellett hagyniuk Jeruzsálemet. És ezt valóban meg is tették. Biztonságban voltak, amikor Jeruzsálemet lerombolták. Mindenesetre Josephus Flavius szerint a zsidók megkövezték Jakabot, a jeruzsálemi gyülekezet fejét hitéért (és Jeruzsálem pusztulása e megkövezés miatt következett be).
Mi is végső időben élünk, amely ítélettel végződik. Az 5,8-9-ben ezt írja Jakab Isten népének: "Az Úr eljövetele közel van. Ne sóhajtozzatok egymás ellen testvérek, hogy el ne ítéltessetek: íme, a Bíró az ajtó előtt áll." Ez az Ige világosan mutatja, hogy a levél egy végső idő számára íratott, és hogy ezért ma is rendkívül fontos Isten egész népe számára. A Szentírás alapján meg vagyunk győződve arról, hogy e mostani napok a keresztyénség számára a végső idő, mint ahogy az akkori napok Izráel számára jelentették a végső időt.
És ahogyan akkor sok hitetlen ember volt az Isten népe között, ma is sok hitetlen él a keresztyénségben. Csak azokat nevezhetjük "testvérek"-nek, akik valóban elfogadták az Úr Jézust. Ezt a megkülönböztetést megteszi Jakab apostol is. És amiképpen akkor az izráeliták sok nép között szétszórtságban éltek, a hívők ma is szétszórtságban számos szervezetben és közösségben élnek. Világos jele ez gyöngeségüknek. Jakab elmondja a hívőknek, hogy az ítélet az ajtó előtt áll, és hogy az időszak hívőit istenfélelemnek, kegyességnek és gyakorlati keresztyén életnek kell jellemeznie, "mert az Úr eljövetele közel van".
Az első fejezet végén olvashatjuk, ma az igazi keresztyénség abban áll, hogy a hívők tartsák meg magukat szeplőtelenül e világtól; Isten ítélete ott van a világ felett, és a Bíró az ajtó előtt áll. Csak - az itt "szeretett testvéreimnek" nevezett - igazi hívők őriztetnek meg ebben az ítéletben, ha gyakorlatilag megvalósítják azt, amit a keresztyénség jelent. Számos keresztyén ember nem sokra értékeli ezt a levelet, mert alig tartalmaz tanítást. Bizonyos tekintetben azonban nem könnyebb-e az Efézusi levél vagy a János evangéliuma tanítását megérteni, mint megvalósítani a Jakab levelének gyakorlatát? Ezért sok tekintetben nehezen érthető ez a levél. Pedig nagyon komoly írás a számunkra, mivel ma mi is végső időkben élünk.
Ebben a levélben valóban nem sok tanítást találunk. Valószínű, hogy ez a levél előbb keletkezett, mint Pál apostol levelei. Mégis, szinte azt mondhatnók, hogy e levél megértéséhez szükséges ismernünk Pál apostol leveleinek tanítását. Jakab megmutatja nekünk, hogyan valósíthatjuk meg gyakorlatilag mi - a végső időben élő keresztyének - azokat a tanításokat, amelyeket Isten Pál apostolon keresztül bontakoztatott ki; miként ábrázolhatjuk ki a mostani időben az új embert. Ennek a levélnek az alapja az egész Újszövetség tanítása. Ezt többek között abból ismerhetjük fel, hogy Istent ebben a levélben a maga hármas egységében találjuk meg.
Az 1. fejezet a "világosságok Atyjáról" (17. v.) beszél, és vele kapcsolatban egy új teremtésről, amelynek első zsengéi mi vagyunk. Jakab itt arra az új világra utal, amely majd az ítéletet követi. Mi már ennek az új teremtésnek vagyunk a zsengéi. Ennek az új világnak a törvénye a szabadság törvénye.
A 2. fejezet az istenség személyéről szól, a "dicsőség Uráról" (1.v.). Ezzel kapcsolatban beszél ennek az eljövendő országnak az örököseiről és a hitről, amely erre az új világra vonatkozik. A hívők közül sokan csupán azt látják ebben a fejezetben, hogy hitünket cselekedeteinkkel kell igazolnunk, de azt nem látják, hogy miféle cselekedetek ezek. Olyan cselekedetek, amelyek az új világgal kapcsolatosak.
A 3. fejezetben Krisztust látjuk, mint Isten Bölcsességét, és ezzel kapcsolatban az új ember gyakorlati megjelenését.
A 4. fejezetben Isten Szelleméről olvashatunk, aki bennünk lakozik, és ezzel kapcsolatban a régi világ teljes megítéltetéséről. Ez közvetve ismét arra az új világra mutat, amely majd eljön.
Végül az 5. fejezet világos utalásokat tartalmaz az utolsó napokra, amelyekben élünk, és az Úr közeli visszajövetelére. Ezzel kapcsolatban fontos tanításokat olvashatunk gyakorlati magatartásunkra nézve. A Jakab levél tehát mindenestől gyakorlati levél.
W.J.O.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése