"Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten Igéjét,
ő (Jézus) a Genezáret tó partján állt.
Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt;
a halászok éppen kiszálltak belőlük és hálóikat mosták.
Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte,
hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült,
és a hajóból tanította a sokaságot.
Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak:
"Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!"
Simon így felelt:
"Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, mégis kivetem a hálókat."
S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be,
hogy szakadoztak a hálóik...
annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek.
Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt:
"Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok. Uram!"
A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek."
Lk. 5,1-11
---
A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt.
Ma kimentem újra a partra. Tegnapelőtt, egy nagy hal akadt a horgomra.
Olyan nagy volt, hogy nem sikerült megmozdítanom se. Végül a horog kiakadt a túlfeszítésem miatt.
Ma szomorú voltam, és fáradt, hogy hiába várakoztam a nagy halra.
Kétszer jött a halőrbácsi.
Megbeszélgettem vele a nagy halakasztásomat, és kérdeztem lehetséges-e, hogy ekkora hal legyen a tóban és mi a technika, hogy kihúzzam.
Mondta, hogy van benne egy 40 kg-os busa. Könnyen lehet, hogy az akadt a horgomra.
Technika pedig, engedni amíg a damil mehet, aztán imádkozni.
Imádkozni.
Várni és imádkozni.
Ugyanis - mondta - amikor nagy halat akasztunk, lecsévélte a damilt, nem marad más hátra, hogy imádkozzunk, hogy megálljon a hal és felénk jöjjön.
Igen. Ezt kellett volna tennem, de én, amikor a hal megállt, akkor magam felé akartam húzni őt. Természetes, hogy így még nagyobb ellenállást váltottam ki belőle.
A technika, és a rutin.
Kezdő vagyok még.
Ma már, hogy elképzeltük, mi lett volna, ha esetleg sikerül egészen a parthoz hoznom őt,
akkor hogyan emeljük ki?
Nincs más bele kell ugrani a vízbe. Kézzel kell megfogni. Ez már az a méret.
Tegnapelőtt, ahogy fogtam a botot, valóban félelem szállt meg. Most mi lesz?
Azon gondolkoztam, hogyan fogom kiemelni, ha partközelbe ér?
Tudom, semmi se véletlen.
A horogra akadt állatnak is küldetése van. Istentől kapta a küldetését. Akadjon a horgomra.
Ma várakoztam.
Nem történt semmi.
Tegnapelőtti pechemen szomorkodtam.
---
Péter is megijedt a tömérdek hal láttán. Majdnem elsüllyedtek.
Hogyan fogják kivinni?
Mit csinál ennyi hallal?
Ki ez az ember, akinek engedelmeskedve mindez megtörtént?
Jézus ijedtségét látva így szól:
Ne félj. Ezentúl emberhalász leszel!
És ettől a kijelentéstől Péter megnyugszik.
---
Én is ezen gondolkoztam ma.
Egy nagy hal mekkora riadalmat, örömet tudott okozni nekem.
Sőt félelmet is.
Mégis mindig az volt az érzésem, hogy az én nagy halaim mindig elúsznak.
Sorra vesztettem el mindet. A tó partján állva, és az életben is.
Az a szerencsés horgász vagyok, akinek
szerencséje van.
Ám nem tudja megtartani a halakat.
Mekkora
szerencséim voltak az életben!
Bizonyosan nem így kellett volna a végeredménynek lennie, ahogy most állok.
Hacsak egy nagy halat megtartok magamnak, a sok nagy hal közül!
Másképp alakult volna az életem.
Erre még nem volt technikám.
---
Ma a halőrbácsi mondta meg a választ.
Ha akad a nagy hal:
Imádkozni és várni kell. Tartani. Amíg elindul valamerre.
Imádkozni, hogy felénk induljon el.
---
Igen.
Ez így tanulságos volt nekem.
Másrészt pedig, Péter megnyugodott.
Emberhalász lesz.
A halakkal annyi baj van.
Az emberek maguktól követni fogják.
Így jó. Ez jobb, mint hal-halásznak lenni.
Embereket menteni. Nagyobbakat, kisebbeket.
Ugyanazzal a technikával.
Imádkozni és várni.
Aztán nem bajlódni többé pucolással, főzéssel, vagy kereskedéssel.
Csak partra emeljük őket. :) Aztán vígan szaladhatnak tovább.
Magyarázat:
Tehát a halnak és a halőrbácsinak is isteni küldetése volt. :)
- meg persze a villanypásztornak, de az már egy másik történet :) -
