"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Igék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Igék. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 7., szerda

Ézsaiás 40,11-18



Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, 
karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, 
az anyajuhokat szelíden terelgeti. 

Ki mérte meg markával a tenger vizét, 
ki mérte meg arasszal az eget? 
Ki mérte meg vékával a föld porát, 
ki tette mérlegre a hegyeket, 
és mérlegserpenyőbe a halmokat?
Ki irányította az ÚR lelkét, 
ki volt tanácsadója, aki oktatta? 
Kivel tanácskozott, 
ki világosította fel őt? 
Ki tanította meg a helyes eljárásra, 
ki tanította tudományra, 
és ki oktatta értelmes cselekvésre?
A népek olyanok előtte, 
mint egy vízcsepp a vödörben, 
annyit érnek, mint egy porszem 
a mérlegserpenyőn, 
a szigetek egy homokszemnek számítanak.
A Libánon fája nem elég a tűzre, 
állata nem elég az égőáldozathoz. 
A népek mind semmik előtte, 
puszta semmiségnek tartja őket. 
Kihez hasonlíthatnátok az Istent?


2016. június 10., péntek

Ézsaiás 59.


Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson,

hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.

Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, ujjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog.

Nincs, aki igaz vádat emelne, nincs, aki helyesen ítélkeznék. 

Haszontalanságban bíznak, és hiábavalóságot beszélnek, 

nyomorúságot fogannak, és bajt szülnek. 

Mérges kígyó tojásait költik ki, és pókhálót szőnek. Meghal, aki tojásaikból eszik, és ha rátaposnak, vipera kel ki.

Pókhálójukból nem lesz ruha, nem takarózhatnak készítményükbe, készítményük csak bajt okoz, erőszakos tetteket követnek el.

Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon.

Nem ismerik a békesség útját, eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez.

Ezért van távol tőlünk a törvény, és nem ér el hozzánk az igazság. 

Világosságra várunk, de csak sötétség van, napfényre, de homályban járunk.

Tapogatjuk a falat, mint a vakok, tapogatózunk, mint akinek nincs szeme. 

Botladozunk fényes délben, mintha alkonyat volna, és sötétségben vagyunk, mint a holtak. 

Morgunk mindnyájan, mint a medvék, nyögdécselünk, mint a galambok. Törvényességre várunk, de nincs, segítségre, de távol van tőlünk.

Bizony, sok bűnt követtünk el veled szemben, vétkeink ellenünk beszélnek. 

Bizony, tele vagyunk bűnnel, gonoszságunkat be kell ismernünk.

Bűnösök vagyunk, megtagadtuk az URat, hűtlenül eltértünk Istenünktől. 

Erőszakot és lázadást hirdettünk, szívünk hazug beszédet gondolt és szólt.

Háttérbe szorul a törvény, távol áll az igazság, elbukik a hűség a tereken, nem érvényesülhet a becsület.

Oda van már a hűség, és aki a rosszat kerüli, zsákmányul esik. 

Látta ezt az ÚR, és rossznak ítélte, hogy nincs törvényes rend.

Amikor látta, hogy nincs ott senki, és elámult, hogy nincs, aki közbelépjen, saját karja segítette őt, saját igazsága támogatta. 

Felöltötte az igazságot mint páncélt, védelmező sisak van a fején. 

A bosszúállás ruháit öltötte magára, felindulása mint köpeny borul rá. 

Amilyenek voltak a tettek, aszerint fog megfizetni. 

Haraggal fizet ellenfeleinek, tetteik szerint ellenségeinek, tetteik szerint fizet meg a szigeteknek. 

Félni fogják az ÚR nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, 

amikor eljön mint egy sebes folyam, amelyet az ÚR szele korbácsolt föl.

De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! 

- így szól az ÚR.

Ilyen szövetségem van nekem velük - mondja az ÚR: 

Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké - mondja az ÚR. 


2015. december 24., csütörtök

Áldott Ünnepeket


Abban az időben így szólt Jézus:

"Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.

Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű - és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű."

(Máté evangéliuma 11,25-30)


Ezzel az Igével kívánok minden olvasómnak kellemes ünnepeket és boldog új évet.

Találkozzunk jövőre.

Minden napon, amíg el nem jön:
A Messiást várjuk
Jövel Uram Jézus
Maranatha


2015. november 21., szombat

Júdás levele 1,20-25


"Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.
Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett.
Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel:
az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen."



2015. július 18., szombat

Jakab levele 2,8



Ha betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: 

"Szeresd felebarátodat, mint magadat!" 

- helyesen cselekesztek. 


Jakab levele 1, 16-27


Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim:

minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.

Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.

Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.

Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.

Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.

Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát.

Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.

De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.

Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.

Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.



2014. december 9., kedd

Eszter könyve 6,7-8


"Annak az embernek, akit a király ki akar tüntetni, hozzanak királyi öltözetet, amilyenben a király szokott öltözni, meg lovat, amilyenen a király szokott lovagolni, és tegyenek a fejére királyi koronát." 



Lukács ev. 17,9-10


Jézus mondja:

"Vajon megköszöni a rabszolgának, hogy megtette rendelkezéseit? Éppen így ti is, ha mindent megtesztek, amit rendeltek nektek, így szóljatok: Haszontalan rabszolgák vagyunk, annyit tettünk csak, amennyit úgyis tartoztunk megtenni."




Lukács ev. 14,31-33


Jézus mondja:

"Vagy van-e egy király is, ki háborúba ereszkedik egy másik királlyal anélkül, hogy leülne előbb, és számot ne vetne azzal, hogy képes lesz-e tízezerrel megtámadni azt, aki húszezerrel jön ellene? Ha nem teszi meg, követeket küld majd, és békét kér, még mikor távol van amaz. Eképpen, ha közületek valaki búcsút nem mond minden vagyonának, nem lehet tanítványom."




2014. augusztus 19., kedd

Apostolok cselekedetei 3,12-26



Péter, amint ezt látta, beszédet intézett a néphez:

„Izraeli férfiak, miért ejt csodálkozásba ez a dolog titeket? Miért meredtek ránk szemetekkel, mintha saját hatalmunkkal vagy istenfélelmünkkel vittük volna véghez, hogy ez [az ember] járjon? [Csak az történt], hogy Atyáinknak Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene megdicsőítette [ezzel] gyermekét Jézust, kit azonban ti Pilátus színe előtt elárultatok és megtagadtatok. [Pilátus] úgy ítélt, hogy elbocsátja őt, ti azonban a Szentet és Igazságost megtagadtátok, és azt kértétek, hogy a gyilkos férfit adja ki kegyelemből nektek, az élet elkezdőjét pedig megöltétek, ellenben Isten őt a halottak közül feltámasztotta, minek mi tanúi vagyunk. Az ő nevébe vetett hitnek alapján ezt az [embert], akit láttok és ismertek, az Ő neve tette szilárddá, a hit ő általa adta neki ezt az épséget mindnyájatok szeme láttára. Most hát, testvéreim, tudom, hogy ti is, valamint fejedelmeitek is értelmetlenségből cselekedtetek, ellenben Isten ekképp teljesítette azt, amit az összes próféták száján át eleve megígért, hogy Felkentjének szenvednie kell. Térjetek hát más felismerésre, és forduljatok meg, hogy vétkeiteket kitörölhesse, hogy az Úrnak orcájától eljöhessenek a felüdülés időszakai, s elküldhesse nektek a Felkent Jézust, akit eleve erre rendelt,
kit ugyan a mindenek helyreállításának idejéig, melyről szent prófétáinak száján keresztül öröktől fogva szólott, a mennynek kellett befogadnia. Hiszen már Mózes mondta, hogy az Úr, az Isten, Prófétát fog támasztani testvéreitek közül, olyant, mint engem. Rá fogtok hallgatni mindabban, amit szólni fog hozzátok, de minden lelket, aki nem hallgat arra a prófétára, a nép közül mindenestül ki fognak irtani. Sámueltől fogva az összes próféták, akik csak sorjában egymás után szóltak, előre megígérték ezeket a napokat. Ti vagytok a prófétáknak és ama szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáitokra vonatkozólag rendelt el, mikor Ábrahámhoz így szólt: Magoddal fogják egymást áldani a föld összes nemzetségei. Miután [azonban] Isten gyermekét feltámasztotta, először nektek küldötte őt el, hogy amennyiben közületek minden egyes [lélek] elfordul rosszaságaitól, megáldhasson titeket."


2014. április 10., csütörtök

Vaksötét lesz



Gyűlölik azt, aki dorgálni mer a kapuban, és utálják, aki megmondja az igazat.

Mivel ti kihasználjátok a nincstelent, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építettetek házakat, nem fogtok bennük lakni, bár gyönyörű szőlőket ültettetek, nem isszátok azok borát. Tudom, hogy milyen sok a bűnötök, és mily nagyok vétkeitek: sanyargatjátok az igazat, elfogadjátok a megvesztegetést, elnyomjátok a szegényeket a kapuban. Ezért hallgat most az okos, mert gonosz idő ez! A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az ÚR, a Seregek Istene - ahogy mondogatjátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József maradékának az ÚR, a Seregek Istene. Ezért így szól az ÚR, a Seregek Istene, az én Uram: Minden téren sírni fognak, minden utcán jajgatnak. A mezei munkást gyászolni hívják, és a halottsiratókat jajveszékelni.

Minden szőlőben sírni fognak, ha átvonulok közöttetek - mondja az ÚR. Jaj azoknak, akik az ÚR napját kívánják! Minek nektek az ÚR napja? Sötét lesz az, nem világos! Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg. Bizony, sötét lesz az ÚR napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!


Ámosz 5,10-20

Hova?


Aki nem tud veszíteni! Semmiképpen, NE KÖVESSE KRISZTUST!


"Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!" 
Mt 16,22


"azt halljam rólatok, hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől." Fil 1,28


"üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk"
2Kor 4,9


"Ekkor fel akarták venni a hajóra, 
de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak."
Jn 6,21 


2014. április 3., csütörtök

Ha megértitek


"Ha valaki beszédemet hallgatja és nem őrzi meg, én nem ítélem meg azt, mert nem azért jöttem, hogy a világot megítéljem, hanem, hogy megmentsem a világot. 

Van valaki, aki megítéli azt, aki elvet engem, és beszédeimet el nem fogadja, az Ige [ítéli el], amelyet szóltam, [az Ige] ítéli el azt az utolsó napon.

Mert én nem magamból szóltam, hanem az Atya, aki engem elküldött, adott nekem parancsot arra, hogy mit szóljak, és mit beszéljek. 

És tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amiket tehát beszélek, úgy beszélem, ahogy az Atya mondotta nekem.”

Jel 12,47-50

Betlehem csillaga

Ha látjátok


"Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind: amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. Bizony, mondom néktek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el." 
(Lk 21,29-33)





Képek: 2014. április

"... és az ég csillagai lehullottak a földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor nagy szél rázza ..." (Jel 6,13)


2014. február 24., hétfő

Nem véletlenül néha-néha ...


velünk van az ÚR, hanem


veletek vagyok 

minden napon 

a világ végezetéig


Mt 28,20



2013. október 16., szerda

1 Mózes 19, 15-24


"Amikor hajnalodott, így sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, fogd a feleségedet és itt levő két leányodat, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt!

És amikor tétovázott, megragadták a férfiak a kezét, meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az ÚR megszánta őt.

Kivitték, és ott hagyták a városon kívül.

Amikor vitték őket kifelé, ezt mondták: Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! A hegyre menekülj, különben elpusztulsz!

De Lót azt mondta nekik: Ne oda, Uram! Ha már kegyelmes voltál szolgádhoz, és olyan nagy szeretettel bánsz velem, hogy meg akarod tartani az életemet, akkor ne kelljen a hegyre menekülnöm, mert utolér a veszedelem és meghalok. Itt van a közelben ez a kis város, hadd fussak oda! Bár kicsi, hadd meneküljek oda, hogy életben maradjak!

Ebben a dologban is engedek neked - felelte.
Nem pusztítom el azt a várost, amelyről beszéltél. De sietve menekülj oda, mert semmit sem tudok tenni, amíg oda nem érsz. - Ezért hívják azt a várost Cóarnak.

A nap éppen fölkelt, amikor Lót Cóarba ért.

Az ÚR pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az ÚRtól az égből."



2013. szeptember 26., csütörtök

Jn 4,36



Aki arat, jutalmat kap 


Aki arat

termést gyűjt az örök életre.


Én titeket aratni küldöttelek


...
hogy aki vet, együtt örüljön azzal, aki arat.






"Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. 
Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató. 
Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató. Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be." Jn 4,35-38

2013. szeptember 1., vasárnap

Ézsaiás 43


De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!

Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.

Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted.

Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket.

Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek.

Ezt mondom északnak: Add ide! - és délnek: Ne tartsd fogva! Hozd ide fiaimat a messzeségből, leányaimat a föld végéről, mindenkit, akit nevemről neveznek, akit dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam.

Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, pedig van füle!

Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító.

Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, hogy én Isten vagyok. Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

Ezt mondja az ÚR, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.

Én, az ÚR, vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok.

Ezt mondja az ÚR, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át, aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses: Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek, a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.

De nem engem hívtál segítségül, Jákób, nem értem fáradoztál, Izráel! Nem nekem hoztál bárányt égőáldozatul, nem engem dicsőítettél véresáldozataiddal. Nem én voltam, akinek ételáldozatoddal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömjénezéssel fáradoztál.  Nem nekem vettél pénzért illatos nádat, nem engem árasztottál el véresáldozataid kövérjével. Hanem te voltál az, akinek én szolgáltam vétkeid miatt, te voltál az, akiért fáradoztam bűneid miatt. Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.  Ha emlékeztetni akarsz, akkor törvénykezzünk! Mondd el, amivel igazolhatod magad! Már ősatyád is vétkezett ellenem, és szószólóid álnokul viselkedtek.  Ezért vetettem el a szentély fejedelmeit, hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot, és káromolják Izráelt.


2013. augusztus 1., csütörtök

Megtisztított, mint az aranyat



Zak. 13.9

"Ezt a harmadrészt is tűzbe teszem, megtisztítom őket, 
ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, 
ahogyan az aranyat próbálják. 
Ő segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom őt. 
Ezt mondom: Népem ő, és ő ezt mondja: URam, Istenem!"



Jób. 23.10-17

"Csak ő tudja, milyen úton járok. 
Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.
Szorosan járok a nyomában, 
az ő útján maradok, nem térek le róla.
Ajkának parancsából nem engedek, 
keblembe zártam szája mondásait.
Mert ő ugyanaz marad. 
Ki változtathatná meg? 
Véghezviszi, amit lelke kíván.
Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. 
Ilyesfélét gyakran szokott tenni.
Ezért megrettenek színe előtt, 
ha csak rá gondolok is, rettegek tőle.
Mert Isten csüggesztette el szívemet, 
a Mindenható rettentett meg engem.
Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, 
nem az arcomat borító sűrű homály miatt."



1Pt. 1.7

"Hogy a ti megpróbált hitetek, 
amely sokkal értékesebb a veszendő, 
de tűzben kipróbált aranynál, 
Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon 
a dicséretre, dicsőségre és tisztességre."