Lk 22,28

"Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben."

Milyen fontos, hogy kik maradnak meg mellettünk, Krisztusban.
Vízválasztó. Sorsdöntő.

"Uram, 

kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is!" 

Milyen fontos, ha valaki ezt tudja mondani Krisztusnak.

Milyen fontos, ha valaki ezt tudja mondani Krisztusban a testvérének is.

Milyen áldozatkész szeretet az. A Szeretet Istenének gyermeke. Mely a saját vérét adja érted testvérem. Áldozatot hoz érted, mert szeret téged. Önmagát nem kímélve, segít neked.

Milyen jó dolog volt megmaradni Krisztus mellett kísértéseiben. Milyen jó, megmaradni testvéreink mellett. Mert szeretjük őket. Mert hálásak vagyunk azért a szeretetért, amely áldozatot hozott értünk.
Csendes, igaz szeretet az, könnyeinkkel mosni Krisztus lábát. Mert tudtuk hová megy. Miért. Kiért. Tudtuk értünk teszi. Minket szeret. Nem önmagáért, nem a saját dicsőségéért, hanem értünk!

  Mindenét megosztja velünk. Miénk lesz az Ő királysága. Mert szeret minket.

Én, az ÚR, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! 

Mal 3,6

Vigyázzunk testvéreim elhivatásunkra! Szeressük egymást. Ahogy Krisztus is szeretett minket.

A Szeretetért. A Szeretet maga a Cél.

A börtönben, a halálban együtt a Szeretettel. 

Hűséget esküdtünk, szövetséget kötöttünk a Szeretet Istenével.

Vele megyünk. Vele tartunk és Ő velünk marad.

Uram!

Nem volt kérdés:

Veled megyünk.

A Te drága véred, a legdrágább nekünk.

Te vagy számunkra a legelső, a legfontosabb.

Nem felejtjük, mit szívünk ígért neked.

Uram, szeretünk Téged.

A botránkozás sziklája

"Azért van meg az Írásban: Íme, szegletkövet teszek Sionban,
amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban,
meg nem szégyenül.
Tisztesség azért nektek, akik hisztek;
az engedetleneknek pedig: A Kő, amelyet az építők megvetettek,
az lett a szeglet fejévé és megütközés kövévé és
botránkozás sziklájává; akik engedetlenek lévén,
megütköznek az Igében, amire rendeltettek is."

1Péter 2:6-8


Napjainkban a hisz szó jelentése meggyengült. Sokak szemében egy bizonyos tény puszta elismerését jelenti. Sokaknál semmi köze nincs az engedelmességhez. De a fenti igeszakasz a hisz és az engedetlen szavakat egymás ellentéteiként mutatja be.

     A Szentírás arra int, "hogy aki hisz Őben (Jézusban), el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (János 3:16). A hisz szóra tekintve sokan úgy gondolják, hogy csak el kell hinniük, hogy Jézus meghalt a kereszten, és már jóban is vannak Istennel. Ha ez lenne az egyetlen követelmény, akkor a démonok is jóban lennének Vele. A Szentírás azt is mondja: "Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. A démonok is hiszik, és rettegnek" (Jakab 2:19). Nekik még sincs üdvösségük.

     A hisz szó a Szentírásban többet jelent a létezés elismerésénél vagy egy tény jóváhagyásánál az elménkkel. A fenti igevers tartalmával összefüggésben azt mondhatjuk, hogy a hit fő eleme az engedelmesség. Így is olvashatnánk: "Azért nektek, akik engedelmeskedtek, Ő drága; de azoknak, akik engedetlenek: A Kő, amit az építők megvetettek, az lett a szeglet fejévé, és megütközés kövévé s botránkozás sziklájává."

     Nem nehéz engedelmeskedni, amikor ismered annak a jellemét és szeretetét, akinek aláveted magad. A szeretet az Úrral való kapcsolatunk lényege - nem elvek vagy tanítások szeretete, hanem Jézus Krisztus személyének szeretete. Ha ez a szeretet nincs erősen a helyén, akkor hajlamosak vagyunk a megütközésre és a megbotránkozásra.

     Az izraeliták, akiket az Úr elhívott, hogy építők legyenek, elutasították Isten fő sarokkövét, Jézust. Ők az Ószövetség tanításait szerették. Elégedettek voltak a magyarázataikkal, mert a saját hasznukra alkalmazhatták, és másokat irányítottak vele. Jézus viszont kétségbe vonta mindazt a törvényeskedést, ami olyan kedves volt nekik. Ezt mondta: "Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" (János 5:39).

     Nem tudták felfogni azt a gondolatot, hogy Isten kezdettől fogva fiakra és lányokra vágyott, akikkel kapcsolatban lehet. Ők uralkodni és irányítani akartak. A törvény a kapcsolat fölé emelkedett a szemükben. Elutasították azt, amit ingyen kaptak. Inkább ki akarták érdemelni. Így Isten ingyenes ajándéka, Jézus Krisztus, az életük és üdvösségük reménysége "megütközés köve és botránkozás sziklája" lett nekik.

     Simeon így prófétált, amikor a karjaiba vette Jézust a templomban: "Íme, Ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izraelben, és jelül, amelynek ellene mondanak" (Lukács 2:34). Figyeld meg az elesést és a felemelkedést. Aki azért adatott, hogy békét hozzon a világra, végül a megosztás kardját hozta azoknak, akikhez küldték (Máté 10:34), és életet azoknak, akik az építők áldozatai voltak (akik abban az időben szolgálók voltak).


/John Bevere A Sátán csalija c. könyvből, 117-118 old/

A kegyelmet az alázatosak kapják

Simon Péter már nem dicsekedhetett a saját nagyságával. Elveszítette a természetes önbizalmát. Teljesen világosan látta, milyen haszontalan az erős akarata. Megalázott volt. Most már tökéletes jelölt volt Isten kegyelmére. Isten az alázatosoknak adja a kegyelmét. Az alázatosság előfeltétel. Ez a lecke égett Péter lelkiismeretében, amikor megírta a levelét: "Öltsétek fel az alázatosságot, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad" (1 Péter 5:5)

     Péter úgy meg lett rázva, hogy annak a határára jutott, hogy feladja. Ezt abból az üzenetből tudjuk, amit az Úr angyala adott Mária Magdolnának a sírnál: "De menjetek el, mondjátok meg az Ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába; ott meglátjátok Őt, amint megmondta nektek" (Márk 16:7). Az angyal kiemelte őt. Péter a hajótörés határán volt, de Isten lerakott benne egy alapot. Ezt a megrázás nem távolította el, hanem megerősítette.

      Jézus nem csak megbocsátott Péternek, hanem helyre is állította őt. Most, hogy meg lett rázva, már készen állt arra, hogy a gyülekezet egyik központi alakjává váljon. Bátran hirdette Krisztus feltámadását éppen azok előtt, akik felelősek voltak a keresztre feszítéséért. Egy tanácskozó testülettel állt szemben, nem egy szolgálólánnyal. Nagy hatalommal és bátorsággal lépett eléjük.

     A történelmi beszámoló szerint Péter fejjel lefelé feszítették keresztre sokévi hűséges szolgálat után. Azt mondta, ő nem méltó arra, hogy ugyanúgy haljon meg, mint az ő Ura, ezért fejjel lefelé függesztették fel. Már nem félt. Péter egy kő volt, amit szilárd alapra, a Kősziklára építettek.

     Az élet megpróbáltatásai leleplezik azt, ami a szívedben van - akár Istennel akár emberekkel szembeni sértődés. Ettől vagy keserű leszel Istennel és a társaiddal szemben, vagy erősebb. Ha átmész a próbán, akkor a gyökereid mélyebbre nyúlnak le, szilárdabbá tesznek téged és a jövődet. Ha elbuksz, akkor megsértődsz, ami megfertőz téged keserűséggel.


folyt...
Következik:  A botránkozás sziklája


/John Bevere A Sátán csalija c. könyvből, 110-111 old/

Isten jellemére támaszkodni

Az ellenség megpróbál elvonni minket az Istenben való bizalomtól, és ennek egyik módja, hogy elferdíti az Isten jelleméről alkotott képünket. Ezt tette a kertben is Évával, amikor megkérdezte tőle: "Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?" (1Mózes 3:1). Elferdítette Isten parancsát, hogy megtámadhassa és eltorzíthassa a jelleméről alkotott képét.

     Isten azt mondta: "A kert minden fájáról szabadon egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz" (1Mózes 2:16-17).

     Lényegében a kígyó azt mondta Évának: "Isten minden jót visszatart tőled."

      De Isten ezt hangsúlyozta: "Szabadon ehetsz, de..." Isten odaadta az emberiségnek az egész kertet, hogy élvezzék, és egyenek minden gyümölcsből, egy kivételével.

     A kígyó eltorzította az asszony Istenről alkotott képét, amikor lényegében ezt mondta: "Isten nem igazán törődik veled. Milyen jó dolgot tart vissza tőled? Biztosan nem szeret úgy, ahogy gondoltad. Ő biztosan nem jó Isten." Megtévesztette a nőt, aki elhitte a hazugságot Isten jelleméről. Azután megjelent benne a vágy a bűn után, mert Isten Szava már nem élet volt számára, hanem törvény. És "a bűn ereje a törvény" (1Korintus 15:56).

     Az ellenség ma is így cselekszik. Elferdíti az Atya Isten jellemét a gyermekei szemében. Mindnyájunk felett voltak tekintélyek, apák, tanárok, főnökök vagy kormányzók, akik önzők és szeretetlenek voltak. Mivel ők a hatalmat testesítik meg, könnyű az ő természetüket Isten jellemére vetíteni, mivel Ő a legfőbb hatalom.

     Az ellenség mesterien torzította el az Atya jelleméről alkotott képünket, amikor elferdítette a földi apáinkról kialakult látásunkat. Isten azt mondja, hogy mielőtt Jézus visszatér, az apák szíve visszatér a gyermekekhez (Malakiás 4:6). Az Ő jellemét vagy természetét fogjuk látni az Ő vezetőiben, és ez elő fogja segíteni a gyógyulást.

      Ha tudod, hogy Isten soha nem tenne semmit azért, hogy bántson vagy tönkretegyen téged, és bármit tesz, vagy nem tesz az életedben, az a te legfőbb érdeked, akkor szabadon odaadod magad Neki. Örömmel teszed az életedet a Mesterért.

     Ha teljesen odaadtad magad Jézusért, és rábíztad magad az Ő gondoskodására, akkor nem sértődhetsz meg, mert nem önmagadé vagy. Azok sérülnek meg és csalódnak, akik azért jöttek Jézushoz, amit adhat nekik, nem azért mert Ő az, Aki.

     Ha ilyen a hozzáállásunk, akkor könnyen csalódunk. Az önközpontúság rövidlátókká tesz minket. A körülményeket nem a hit szemével látjuk. Amikor az életünk igazán elmerül Jézusban, akkor ismerjük meg az Ő jellemét, és osztozunk az Ő örömében. Nem rendülhetünk meg, és nem szenvedhetünk hajótörést.

     Könnyű megsértődni, amikor a természetes környezetünk vagy körülményeink szerint ítélünk. Olyankor nem a Szellem szemeivel látunk. Isten gyakran nem úgy, vagy akkor válaszol nekem, amikor úgy érzem, hogy abszolút szükséges. De ha visszanézek minden esetre, megértem és látom a bölcsességét.

     Vannak esetek, amikor a gyermekeink nem értik a nevelési módszereinket vagy nem látják mögöttük a logikát. Az idősebb gyerekeknek megpróbáljuk elmagyarázni, hogy hasznuk legyen a bölcsességből. Időnként talán nem értik meg vagy nem értenek egyet az éretlenség miatt, de később az életük során majd megértik. Vagy talán az a cél, hogy kipróbáljuk az engedelmességüket, szeretetüket és érettségüket. Ugyanígy van ez a mi mennyei Atyánkkal is. Ezekben a helyzetekben a hit azt mondja: "Bízom benned akkor is, ha nem értem."

     A Zsidók 11:35-39-ben olyanokról találunk feljegyzést, akik soha nem látták meg, hogy az Istentől kapott ígéreteik beteljesedtek, de mégsem kételkedtek: "...mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állták ki, sőt, még bilincseket és börtönt is; megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve, akikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a föld hasadékaiban. És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet."

      Ők úgy döntöttek, hogy Isten volt minden, amit akartak, bármi is az ára. Hittek Neki akkoris, amikor úgy haltak meg, hogy nem látták az ígéreteket beteljesülni. Őket nem lehetett megsérteni!

     Akkor vagyunk meggyökerezve és akkor vetettünk alapot, ha hordozzuk ezt az erős szeretetet és bizalmat Istenben. Nincs olyan vihar, bármilyen erős is legyen, ami el tudna mozdítani minket. Ez nem az erős akaratból vagy személyiségből származik. Ez egy kegyelmi ajándék mindazoknak, akik a bizalmukat Istenbe vetik, és elvetik az önmagukba vetett bizalmat. De ahhoz, hogy teljesen Rá hagyatkozz, ismerned kell Őt, aki kezében tartja az életedet.

folyt...
Következik: A kegyelmet az alázatosak kapják


/John Bevere A Sátán csalija c. könyvből, 108-110 old/ 

Júdás kontra Simon

Némelyek úgy gondolják, hogy Péter nagy beszédű és gyáva volt. De a kertben, amikor a templomi őrség eljött, hogy letartóztassa Jézust, Péter előrántotta a kardját, rácsapott vele a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét (János 18:10). Nem sok gyáva ember támad, amikor az ellenség katonái túlerőben vannak. Ő erős volt, de az ereje a személyiségében volt, nem Isten alázatosságában, mert még nem kezdődött el a megrostálás.

     Éppen úgy történt, ahogy Jézus előre megmondta. A bátor, erős Péter, aki kész volt meghalni Jézusért, aki a kardot forgatta a katonákkal teli kertben, egyszer csak egy kis szolgálólánnyal találta szembe magát. Megijedt tőle, és még azt is letagadta, hogy ismeri Jézust.

     Egyesek azt hiszik, hogy az emberek a nagy dolgok miatt buknak el. De gyakran a kis dolgok ráznak meg minket leginkább. Ez mutatja a magabiztosságunk hiábavaló mivoltát.

     Azután Péter még kétszer megtagadta Jézust. Miután a kakas kukorékolt, Péter azonnal kiment és keservesen sírt. Minden magabiztosságából ki lett rázva, és azt hitte, soha többé nem kel föl. Mindene, amije maradt - bár akkor még nem is tudta - az volt, amit a Szellem kinyilatkoztatott neki.

     Simon Péter és Júdás sokban hasonlítottak egymásra, többek között abban, hogy mindketten megtagadták Jézust életének utolsó, válságos napjaiban. Mégis kettőjük között volt egy alapvető különbség.

     Júdás soha nem vágyott arra, hogy úgy megismerje Jézust, mint Simon. Júdás nem volt megalapozva Benne. Úgy tűnt, hogy szerette Jézust, mert mindent elhagyott, hogy kövesse Őt. Mindig a társaságában utazott, és még az üldözés tüze alatt is Vele maradt. Ördögöket űzött, betegeket gyógyított, és prédikálta az evangéliumot. (Emlékezzünk, hogy Jézus a tizenkettőt küldte ki prédikálni, gyógyítani és szabadítani, nem a tizenegyet.) De az áldozatait nem Jézus iránti szeretetből hozta vagy azért, mert volt egy kijelentése arról, hogy ki volt Ő.

     Júdásnak kezdettől fogva hátsó szándékai voltak. Ő soha nem tért meg önző indítékaiból. A jelleme megmutatkozott olyan kijelentésekből, mint: "Mit akartok nekem adni, ha én..." (Máté 26:14)
Hazudott és hízelgett, hogy jó színben tűnjön fel (Máté 26:25). Pénzt vett el Jézus szolgálatának a kincstárából személyes használatra (János 12:4-6). És a sor folytatódik. Soha nem ismerte meg az Urat, pedig három és fél évet töltött a társaságában.

      Mindketten sajnálták, amit tettek. De Júdásnak nem volt meg az alapja, ami Péternek megvolt. Mivel soha nem éhezett arra, hogy megismerje Jézust, Jézus nem lett kinyilatkoztatva számára. Ha Júdásnak lett volna kinyilatkoztatása Jézusról, soha nem árulta volna el Őt. Amikor erős vihar támadta meg az életét, mindent megrendített és elsöpört! Nézzük meg, mi történt:

     "Amikor pedig Júdás, aki Őt elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: "Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." De azok ezt mondták: "Mi közünk hozzá? A te dolgod." Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket, eltávozott, ment és felakasztotta magát." Máté 27:3-5

     Bánkódott, mert tudta, hogy vétkezett. De nem ismerte Krisztust. Nem értette annak a nagyságát, akit elárult. Csak azt mondta: Ártatlan vért árultam el. Ha úgy ismerte volna Krisztust, ahogy Simon Péter, akkor visszament és megtért volna, ismerve az Úr jóságát. Az öngyilkosság az Isten kegyelmétől független élet további cselekedete volt. Ez a megrostálás megmutatta, hogy Júdásnak nem volt alapja még a Mester háromévi követése után sem.

     Sok megtérő mondja el a "bűnösök imáját", jár gyülekezetbe, szolgálatokat vállal és olvassa a Bibliáját. Mindezt azonban anélkül, hogy lenne kijelentésük arról, ki is Jézus valójában, bár a szájukkal megvallják Őt. Amikor komoly csalódás éri őket, akkor megsértődnek Istenre, és többé semmi közük nem lesz Hozzá.

     Hallottam, amikor azt mondták: Isten soha semmit nem tett értem! Kipróbáltam a kereszténységet, de az életem csak nyomorultabb lett. Vagy: Imádkoztam, és kértem Istent, hogy tegye meg ezt, de nem tette meg! Soha nem adták oda az életüket Jézusnak, hanem megpróbáltak igazodni Hozzá a saját hasznukra. Azért szolgálták Őt, amit adhat nekik. Könnyen megsértődtek. Jézus ilyennek írta le őket:

"Akik mihelyst hallják az Igét, mindjárt örömmel fogadják, de nincsen bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az Ige miatt, azonnal megbotránkoznak." Márk 4:16-17

Figyeljük meg, Ő azt mondta, hogy azonnal megbotránkoznak, vagy gyorsan megsértődnek, mert nincs alapjuk. Miben vagyunk meggyökerezve? A választ az Efezus 3:16-18-ban találjuk: "Szeretetben gyökerezünk meg és lesz alapunk." Az Isten iránti szeretetünk az alapunk.

     Jézus azt mondta: Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért (János 15:13). Nem adhatjuk az életünket valakiért, akiben nem bízunk. Nem adhatjuk oda az életünket Istenért, ha nem ismerjük Őt elég jól ahhoz, hogy bízzunk Benne. Ismernünk kell és megértenünk Isten természetét és jellemét. Biztosaknak kell lennünk abban, hogy Ő soha nem tesz semmit azért, hogy ártson nekünk.

     Ő mindig azt teszi, amiről tudja, hogy a legfőbb érdekünk. Ami talán csalódásnak tűnik számunkra, mindig a javunkra fog válni, ha nem veszítjük el a hitünket. Az Isten szeretet, Benne nincs önzés vagy gonoszság. A sátán az, aki tönkre akar tenni minket.

     A helyzeteket, amelyeket átélünk, sokszor közellátó szemüvegen keresztül nézzük. Ez eltorzítja az igazi képet. Isten örökkévaló szemszögből nézi azt, amin keresztülmegyünk. Ha csak a mi korlátozott nézőpontunkból tekintünk a helyzetekre, akkor két dolog történhet.

      Az első az, hogy Isten megtisztító folyamata közben a sértődés könnyű prédái leszünk Istennel vagy egyik szolgájával szemben. A második az, hogy könnyen megtéveszt minket az ellenség. A sátán felhasznál valamit, ami jónak tűnik abban a pillanatban, de a végső terve az, hogy a saját pusztulásunkat vagy halálunkat segítsük elő vele. Ha megerősödik a bizalmunk Istenben, akkor nem hagyjuk el az Atya gondoskodását. Nem engedünk a sátán kísértésének, hogy magunkkal törődjünk.

folyt...
Következik: Isten jellemére támaszkodni


/John Bevere A Sátán csalija c. könyvből, 105-107 old/

A megrostálás célja

Bár Simon Péter bőségesen kapott kijelentést arról, ki volt Jézus, mégsem járt Krisztus jelleme és alázatossága szerint. Az életét és a szolgálatát a múlt győzelmeire és büszkeségére építette. Pál intett minket az 1Kor 3:10-ben, hogy figyeljünk, hogyan építünk az alapunkra Krisztusban.

     Simon Péter nem azokkal az anyagokkal építkezett, amelyekre Isten királyságában szükség van, hanem erős akarattal és nagy önbizalommal. Bár nem tudta még, de a jelleme nagy átalakulás előtt állt. Ami benne munkálkodott, a Biblia úgy nevezi, hogy az "élet kérkedése" (1János 2:16).

     A büszkeség soha nem lett volna olyan erős, hogy felkészítse őt a sorsának beteljesítésére Krisztusban. Ha nem szabadulna meg tőle, akkor ez a büszkeség végül tönkretenné. Az Ezékiel 28:11-19-ben látjuk, hogy a büszkeség, ugyanez a jellemhiba volt megtalálható Luciferben, Isten felkent kerubjában, és ez okozta a bukását.

     Most nézzük meg, mit mondott Jézusnak Simon Péter:

     "Mondta pedig az Úr: Simon! Simon! Íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát." Lukács 22:31

     A büszkeség kinyitotta az ajtót az ellenség előtt, hogy bejöjjön és megrostálja Simon Pétert. A megrostálás szó görögül sziniadzo. A jelentése: rostálni, megrázni egy szitában, átvitt értelemben belső mozgás által kipróbálni valakinek a hitét a bukás határáig.

     Ha Jézus úgy gondolkodott volna, mint sokan a gyülekezetben, azt mondta volna: Imádkozzunk fiúk, és kötözzük meg ezt az ördögi támadást. Ne engedjük, hogy a sátán ezt tegye a mi szeretett Simonukkal! Nézzük meg, mit mond ehelyett:

    "De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, erősítsed a testvéreidet." Lukács 22:32

     Jézus nem azért imádkozott, hogy Simon Péter elkerülje ezt a bukás határáig juttató erőteljes rostálást. Azért imádkozott, hogy a hite ne fogyjon el a folyamatban. Jézus tudta, hogy ebből a próbából új jellem fog kifejlődni, olyan, amilyenre Simon Péternek szüksége volt ahhoz, hogy be tudja teljesíteni sorsát és erősíteni tudja a testvéreit.

     A sátán engedélyt kért, hogy olyan erősen megrázhassa Simon Pétert, hogy elveszítse a hitét. Az ellenség szándéka az volt, hogy ezt az embert, aki olyan kinyilatkoztatást kapott, megfossza az előtte álló nagy lehetőségtől. De Istennek más célja volt a megrostálással, és mint mindig, Isten most is az ördög előtt járt. Megengedte az ellenségnek, hogy ezt tegye, hogy mindent megrázzon Simon Péterben, aminek a megrázására szükség volt.


Megrázás öt célja:

     1. Közelebb vinni valamit az alapjához
     2. Eltávolítani azt, ami halott
     3. Learatni, ami megérett
     4. Felébreszteni
     5. Egyesíteni vagy összekeverni valamit úgy,
         hogy ne lehessen többé szétválasztani.

     Minden gondolkodási folyamatnak vagy szívbeli hozzáállásnak, ami önzésben gyökerezik, ki kell tisztulnia. Ennek a hatalmas megrostálásnak az eredményeként Simon Péter önbizalma eltűnik, és csak Isten biztos alapja marad meg. Ráébred a valódi állapotára. Ami halott, az el lesz távolítva, az érett gyümölcsöt learatják, és közelebb kerül az igazi alapjához. Már nem Istentől függetlenül fog cselekedni, hanem az Úrra fog támaszkodni.

     Péter bátran ellentmondott Jézusnak: "Uram veled kész vagyok mind börtönbe, mind halálba menni!" Ez a kijelentés nem a Szellemtől származott, hanem a saját önbizalmából. Még nem látta a megrostálás rá vetődő árnyékát.

...
folyt.
Következik: Júdás kontra Simon


/John Bevere A Sátán csalija c. könyvből, 103-105 old/

Minden, ami megrendülhet, meg fog rendülni

"Most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom
nemcsak a földet, hanem az eget is.
Az a "még egyszer" pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak,
mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok
maradjanak meg."
Zsidók 12,26-27


     Az előző fejezetben láttuk, hogy Isten kinyilatkoztatott Szava az alap, amelyre Jézus az Ő gyülekezetét építi. Láttuk, hogy Simon Péter megállt még akkor is, amikor a többi tanítvány megbotránkozott. Még amikor Jézus felajánlotta neki, hogy menjen el, akkor is azt mondta, ami szilárdan a szívében volt.

     Most nézzünk meg egy másik próbát, amelyen Simon Péter átesett azon az éjszakán, amikor Jézust elárulták.

     Jézus együtt ült tizenkét apostolával, hálát adott, és kiosztotta az úrvacsorát, amikor meglepő kijelentést tett: "De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon. Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja Őt" (Lukács 22:21-22).

Micsoda bejelentés! Ma azt mondanánk, hogy Jézus "bombát dobott" közéjük ezekkel a szavakkal.

     "Erre kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni" (23. vers). Le voltak döbbenve, hogy egyikük képes lehet ilyen szörnyűségre. De a kérdezősködés véget ért. A nyomozás hátterében önzés és büszkeség állt. Nézzük meg a következő igeverset:

     "Ezután versengés is támadt köztük arról, hogy ki a legnagyobb közöttük." Lukács 22:24

     Képzeld el: Jézus elmondja nekik, hogy nemsokára átadják Őt a főpapoknak, és halálra ítélik, átadják a rómaiaknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és megöljék. Aki ezt megteszi, Vele együtt ül az asztalnál.

     A tanítványok erre megkérdezik, ki lesz az, ami egy vitába torkollik arról, hogy melyikük a legnagyobb. Ez becstelenség volt - majdnem olyan, mintha gyerekek vitatkoztak volna az örökségükről. Nem törődtek Jézussal, csak hatalomra és pozícióra hajtottak. Micsoda elképzelhetetlen önzés!

     Ha én Jézus helyében lettem volna, megkérdeztem volna, hallották-e, mit mondtam, vagy egyáltalán érdekelte-e őket. Ebből az esetből is azt látjuk, mekkora szeretetben és türelemben járt a Mester. Legtöbben Jézus helyében azt mondtuk volna: "Mindenki, kifelé! Most van rátok a legnagyobb szükségem, ti meg csak magatokra gondoltok!" Micsoda lehetőség a sértődésre!

     Szinte kitalálhatjuk, ki kezdeményezte a vitát a tanítványok között: Simon Péter, mert ő volt a leginkább uralkodó személyiség a csoportban, és általában ő szólalt meg először.

     Valószínűleg nem késlekedett emlékeztetni a többieket, hogy egyedül ő járt vízen. Talán felfrissítette az emlékeiket arról, hogy ő kapta az első kinyilatkoztatást arról, ki volt Jézus valójában. Azután esetleg megosztotta velük az élményét az átváltozás hegyén Jézussal, Mózessel és Illéssel.

     Péter eléggé biztos volt abban, hogy ő volt a legnagyobb a tizenkettő közül. De ennek a magabiztosságnak a gyökere nem a szeretet volt. Inkább a büszkeségből táplálkozott.

     Jézus rájuk nézett, és azt mondta, hogy úgy viselkednek, mint az egyszerű emberek, nem úgy, mint Isten királyságának fiai: "A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki az asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál" (Lukács 22:25-27)

...
folyt.
következik: A megrostálás célja


/John Bevere, A Sátán csalija c. könyvből 101-103 oldalig/