Anna prófétai szolgálat

Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. 

Abban az órában ő is odaállt, 

hálát adott az Istennek, 

és beszélt róla 

mindazoknak, 

akik várták Jeruzsálem megváltását. 

Lukács evangéliuma 2,36-38

És beszélt róla = Jézus Krisztusról.

Volt ott = a szent sátorban (szent templomban)

Ott volt, ahogy ott volt Simeon próféta is.

A prófétai szolgálat nagyon fontos.

Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.
Jóel 3,1

Nos, nem régiben ismét kaptam álmot. Utánajártam, akivel álmodtam, igaz-e és mennyiben, amit kaptam róla.
Jól esett beszélgetnem vele (chaten).

Meg is álltam. Tulajdonképpen, az ÚR ad álmot, egy kijelentést. Miért is? Ez az álom nekem is szólt, hogy nyugodt legyek testvérem felől, de szólt neki is, hogy ő is nyugodt legyen, mert szólt felőle az Úr. Az Úr szemei előtt vannak gyermekei.

Ugyan nem tudom befolyásolni a tőlem távollévő dolgokat, sőt a közellévőket sem. Bizony nehéz átadni, hogy az Úr cselekedjen. Kicsit messze megállva, nézem a folyamatokat. Nem én teszem. Nincs rá befolyásom.
Egyszerűen várok.
Vár az ember. Vár, mint Anna a templomban 84 évet.

Tegnap volt nagymamám halálának 18. éve.
Február 14-én halt meg. Ez a dátum különösen fontos nekem. Előtte is az volt. Ez az epilepsziások védőszentjének napja. Emlékszem, ahogy kérdezgette tőlem, "szedem-e még a gyógyszert." Igen, szedtem, szedem, évek óta. Mindig meglepődött ezen. Ő 80 éves kora után kezdett egyáltalán, hogy kevés gyógyszerrel élni, az éppen kialakuló magas vérnyomására. Én meg már 17 évesen gyógyszert szedek, hogy életben maradjak. Biztos, hogy felfoghatatlan volt neki.
Megvárta, hogy még megházasodjak. A gyermekem születését már nem élte meg, 18 év telt el azóta.
Sok vagy kevés?

Hogy mi történt 18 év alatt? Rengeteg küszködés.

És ma mégis azt éreztem, hogy a prófétai kijelentéseknek súlyuk van. Nem értelmetlenül adja nekünk az Úr. Lehet, hogy küszködés az élet. De az biztos, hogy kinek milyen lelki ajándéka van, azzal szolgáljon testvéreinek. Én megkaptam a prófétai szolgálatot. Mégsem az enyém, hanem az ÚRé, Ő úgy használja, ahogy Neki éppen használnia kell.
Nem is kételkedtem abban, hogy az álmom igaz. Persze megerősítés volt nekem is, hogy testvérem elmondta, hogy több száz kilométerre tőlem, ahol nem láthatom őt, bizony így volt. Így van.

El is gondolkoztam, mi az én szolgálatom, munkám? Van ilyen, hogy prófétai szolgálat?

Ahogy Anna: imádkozott és böjtölt - éjjel és nappal.

Nem távozott el a templomból

Nem is vagyunk távol ettől. A mi szent templomunkban. Szent sátorunk, testünkben lakozva, szolgáljuk Istent.

Ma reggel Péter levelét olvastam, amelyben így ír:

"ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által."
1Pt 2,5

hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel - mivelhogy megáldoztatott a Bárány, és mint szent papság, a mi szolgálatunk nem a bűnökért való áldozatok bemutatása már, hanem a feltámadt Úr Jézus Krisztus melletti mennyei szolgálat. Lelki áldozat.

A feltámadt Király mellett állva, cselekedni az Ő akaratát. Mennyből küldve, a Földön állva, a szent sátorunkban, kiállva a világ elé, hirdetve az Ő szabadítását, bűneink bocsánatát.

Anna beszélt róla 

Apostolok cselekedetei 3,12-26

Péter, amint ezt látta, beszédet intézett a néphez:

„Izraeli férfiak, miért ejt csodálkozásba ez a dolog titeket? Miért meredtek ránk szemetekkel, mintha saját hatalmunkkal vagy istenfélelmünkkel vittük volna véghez, hogy ez [az ember] járjon? [Csak az történt], hogy Atyáinknak Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene megdicsőítette [ezzel] gyermekét Jézust, kit azonban ti Pilátus színe előtt elárultatok és megtagadtatok. [Pilátus] úgy ítélt, hogy elbocsátja őt, ti azonban a Szentet és Igazságost megtagadtátok, és azt kértétek, hogy a gyilkos férfit adja ki kegyelemből nektek, az élet elkezdőjét pedig megöltétek, ellenben Isten őt a halottak közül feltámasztotta, minek mi tanúi vagyunk. Az ő nevébe vetett hitnek alapján ezt az [embert], akit láttok és ismertek, az Ő neve tette szilárddá, a hit ő általa adta neki ezt az épséget mindnyájatok szeme láttára. Most hát, testvéreim, tudom, hogy ti is, valamint fejedelmeitek is értelmetlenségből cselekedtetek, ellenben Isten ekképp teljesítette azt, amit az összes próféták száján át eleve megígért, hogy Felkentjének szenvednie kell. Térjetek hát más felismerésre, és forduljatok meg, hogy vétkeiteket kitörölhesse, hogy az Úrnak orcájától eljöhessenek a felüdülés időszakai, s elküldhesse nektek a Felkent Jézust, akit eleve erre rendelt,
kit ugyan a mindenek helyreállításának idejéig, melyről szent prófétáinak száján keresztül öröktől fogva szólott, a mennynek kellett befogadnia. Hiszen már Mózes mondta, hogy az Úr, az Isten, Prófétát fog támasztani testvéreitek közül, olyant, mint engem. Rá fogtok hallgatni mindabban, amit szólni fog hozzátok, de minden lelket, aki nem hallgat arra a prófétára, a nép közül mindenestül ki fognak irtani. Sámueltől fogva az összes próféták, akik csak sorjában egymás után szóltak, előre megígérték ezeket a napokat. Ti vagytok a prófétáknak és ama szövetségnek fiai, amelyet Isten atyáitokra vonatkozólag rendelt el, mikor Ábrahámhoz így szólt: Magoddal fogják egymást áldani a föld összes nemzetségei. Miután [azonban] Isten gyermekét feltámasztotta, először nektek küldötte őt el, hogy amennyiben közületek minden egyes [lélek] elfordul rosszaságaitól, megáldhasson titeket."

Jézus Krisztus, a próféta

Mi az, amit a mindenek helyreállítása (újjá teremtése) alatt érteni kell?


     Izráel visszatérése Palesztinába (Ézs 11,11; Jer 23,3-8; Ez 37,21-25; Ám 9,14-15). Isten Izráel bűnbánata után visszaadja nekik a bűn miatt elvesztett országot.

     Dávid trónjának helyreállítása. Ezért született Jézus (Zak 12,8; Lk 1,78-79.)
Az Úr eljön az Ő népéhez, elfoglalja Dávid trónját, és királyuk lesz örökké. Ahogyan megíratott: "Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát, és annak omladékait helyreállítom és ismét felállítom azt, hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat" (Csel 15,16-17.)

     A föld helyreállítása (Ézs 35,1; 18-19). Nem lesz többé átok a földön. Az emberek nem arcuk verejtékével eszik kenyerüket (Ézs 32,15; Jer 31,12). A termékenység megsokszorozódik. Ezékiel 47-ben azt olvassuk, hogy a fák az életfolyónál évente 12-szer hoznak gyümölcsöt. Az édenkerti állapot ismét helyreáll. Minden téren, a növényvilágban (Ézs 35,1; 41,18-19) és az állatvilágban (Ézs 11,6-8; 65,25) is előre nem sejtett változások lesznek. Az ember élete ismét eléri a patriarchális kort (Zak 8,4). Ebben a nagyszerű korban a százesztendősöket még ifjaknak mondják (Ézs 65,20-22). A betegséget és a gyengeséget nem ismerik (Ézs 24; 65,20). Akármilyen nagy lesz is ez a megígért áldás, mégis gyenge előképe annak a sokkal nagyobbnak, amely az új földön lesz. János azt mondja: "Ezután láttam új eget és új földet" (Jel 21,1; 2Pét 3,13), s valójában ez lesz majd minden dolog helyreállítása.

     A népek helyreállítása. Nemcsak Izráel, hanem a népek világa is, minekutána csődbe jutott, soha nem sejtett áldásidőnek néz elébe. A népek egy ideig fegyverkeznek (különösen a fenevad ideje alatt) és háborúznak egész a rettenetes armageddoni napig, ahol nemcsak a fenevad erejét és végét, hanem az igazi királyt, Jézust is látni fogják. Péter azt mondja a Csel 3,26-ban, "elsősorban" nektek. Az "elsősorban"-t azonban egy "végül"-nek vagy "utolsósorban"-nak kell követnie. Az "utolsósorban" a népek gazdag áldásidejére vonatkozik. Az egész föld megtelik Isten ismeretével! Akkor nem lesz már háború (Ézs 2,3; Mik 4,3; Agg2,22; Dán2,44), mert Krisztus fog uralkodni a földön.


Az út az áldásoknak e sokaságához

     Péter a Csel 3,19-ben beszél erről. Izráelt bűnbánatra szólítja fel, hogy bűnei eltöröltessenek. Inti, hogy higgyen a prófétáknak, különösen a legnagyobbnak, Krisztusnak (22-25). Idézi 5Móz 18,15-19-et és megmutatja, hogy Jézus Krisztus e prófécia beteljesedése. Mózes hatalmas próféta volt, mert Isten hívta el testvérei (Izráel) közül, hogy legyen közvetítője és szabadítója népének. Ő vezette ki testvéreit a rabszolgaságból, és vezette ki népét Egyiptomból. Végül Mózes volt az, aki látta Istent, beszélt vele, s tőle megbízásokat kapott (4Móz 12,8; 5Móz 34,10). Erre a Mózesre kellett volna hallgatnia Izráelnek, de nem tette ezt meg. Mennyivel inkább kellett volna hinnie a sokkal nagyobb prófétának, Jézus Krisztusnak! Ezért ismétli Péter itt is Jézus visszautasításának a következményeit (26). Jézus elsősorban nekik adatott, s vele együtt a bűntől és annak szomorú következményeitől való szabadulás. Ezért kellett volna nekik a sokkal nagyobb prófétát, Jézust hittel elfogadni, hogy Isten a régen ígért áldásokat nekik ajándékozhassa. Az ehhez vezető utat mutatta meg Péter: Megtérés Istenhez és hit a Jézus Krisztusban.


/G.R.Brinke: A túlvilágról, 192-194 old/

Noé prófétált a bárka építésével

„Látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” (I. Móz. 6:5.)
Milyen gonoszságokat látott Isten, mire gondolt Ő. A következő újszövetségi ige - nekünk mai keresztényeknek - ezt így fogalmazza meg.
„A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzodások és ezekhez hasonlók.” (Gal. 5:19-21.)
Jézus ilyen állapotok megsokasodására is gondol, amikor az utolsó idők jeleiről beszél. „Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24:12.) Később, Pál apostol egészen körülírja a gonoszság fogalmát a Timotheushoz írt levelében :
„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” (2. Tim 1-5.)
Ahogy látjuk, a Noé idejében lévõ állapotok igen nagyon hasonlítanak az elkövetkező utolsó napokra. Noé idejében tehát a gonoszság megnövekedett, de az emberek polgári életében semmi változás nem történt, ami Isten haragjára utalt volna. Ahogyan Jézus is megfogalmazta, az utolsó napokkal összehasonlítva:
„Mert amiképpen az özönviz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek észre semmit, mígnem eljöve az özönviz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Máté 24:38-39.)
Amikor Noé idejében az Úr letekintett, a gonoszság megsokasodását látva megszomorodott és eldöntötte, hogy eltörli a Föld színéről az embert. „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkodék az ő szívében.” (I. Mózes 6:6.)

Érdekes dolog azt látni, hogy ha mindenki meg is romlott, de volt olyan ember, aki Isten szíve szerint élt. Ezt az embert választotta ki Isten, hogy elmondja ítéletét az embereknek. Noé ugyanabban a világban élt, mint kortársai, de azokhoz nem tartozott. Istennek hiteles tanúja volt. „Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.” (I. Mózes 6:9.) Az, hogy Istennel járt, csak egy módon volt lehetséges, hogy bűngyűlölő volt.
Összehasonlításként még Lótról is tudjuk, hogy ehhez hasonló - gonosz emberek között - élt, de cselekedeteiket elítélte.
„És ha megszabadította az igaz Lótot, aki az istenteleneknek fajtalanságában való forgolódása miatt elfáradt, mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról-napra gyötri vala az ő igaz lelkét” (2Péter 2: 7-8)
Noé bármilyen hiteles tanú volt, és bármennyire képviselte is az Isten szerinti életmódot, az emberek nem foglalkoztak vele. (Ugye manapság mi keresztyének is azt éljük meg, hogy inkább bolondnak tartanak minket, mert hogy Isten szerinti életet élünk?)

Noéhoz ezekben az erkölcstelen, gonosz időkben szólt az Úr. („Monda azért Isten Noénak…” I. Mózes 6:13.) Mert Isten tudatni akarta Noéval, hogy kegyelmet talált előtte. Az elkövetkezendő pusztulástól megőrzi. Mivel csak Noé tudta, hogy özönvizet bocsát Isten az egész Földre, egy dolgot szükséges volt tennie: engedelmeskednie kellett Istennek, hogy egy bárkát építsen. Ez a saját megmentésére szolgált, de arra is hogy prófétáljon az embereknek.
A prófétai üzenet a kor embereihez szólt. „Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általatok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe.” (I. Mózes 6:13.)
„Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt, valami a földön van, elvész.” (I. Mózes 6:17.)
Olyan üzentet ez, ami magába foglalja Isten ítéletét. Isten megmásíthatatlan döntését, hogy véget vett a Földön lévő életnek, az ember miatt.
Noé, mint próféta, az ítéletet a bárka építésével adta át az erkölcstelen, gonosz embereknek.
„Hátha szót fogadnak, és mindenki megtér az ő gonosz útjától, akkor megbánom a veszedelmet, amelyet nékik okozni gondoltam az ő cselekedeteik gonoszsága miatt.” (Jer. 26:3.)
„Hallák pedig a papok és próféták és az egész közösség Jeremiást, amint az igéket szólá az Úr házában.” (Jer. 26:7.) Noha itt Jeremiást idéztem, de mint próféta, tökéletesen megegyezik Noéval, mert valószínű Noé is beszélhetett az embereknek az ítéletről, mint Jeremiás, de nála a bárka építés ténye volt a megtestesült prófécia. „Csinálj magadnak bárkát ….” (I. Mózes 6:14.)
„De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled.” (I. Mózes 6:18.)
A bárka építését mindenki láthatta. Nem olyan dolog lehetett, ami az emberek elől rejtve épült. Ráadásul emberi ésszel gondolva értelmetlennek tünhetett építése. Minek egy olyan helyre bárkát építeni, ahol nincs tenger? – tehették fel a kérdést az emberek gúnnyal és esetleg megvetéssel színezve. Ezek mellett vajon akkor miért engedelmeskedne a próféta az Úrnak?  Miért vállalná a gúnyolódásokat? Egyrészt azért, mert a próféta tudja, hogy az Úr szólt hozzá, Isten félelme van, másrészt mert Isten szeretete szorongatja. Noé is jobban szerette Istent, mint hogy embereknek akarjon tetszeni. (Az újszövetségből tudjuk, hogy mi is miért engedelmeskedünk az Úrnak: „Mert Krisztus szerelme szorongat minket.” 2 Kor. 5:14.)
A próféták szavaikkal - és mint Noé tetteikkel - életükkel hirdetnek ítéletet az emberiség felett. Ezt az ítéletet pedig nehéz elhordozni. Nehéz megalázkodni Isten előtt és megbánni a gonosz cselekedeteket. Legtöbbször annyira nehéz, hogy az indulatba jött emberek képesek elpusztítani Isten „száját”. „És lőn, mikor elvégezé Jeremiás a beszédet, amelyet az Úr parancsolt vala mind az egész néphez szólania, megragadák őt a papok és a próféták és az egész nép, mondván: Halállal kell lakolnod!” (Jer. 26:8.)
(Persze van kivétel is, ahol az emberek megtérnek a próféta szavára, ld.: Jónás esete Ninive város lakóival.)

Igaz arról nem számol be a Biblia, hogy Noét meg akarták volna ölni, vagy el akarták volna hallgattatni. Valószínű, csak bolondnak hitték, akinek kedve szottyant egy bárkát építeni. Más prófétáknál azonban azt látjuk, hogy az emberek nehezen hordozzák el az ellenük szóló ítéletet.

„Noé, amint parancsolta vala néki Isten, mindent akképpen cselekedék.”
(I. Mózes 6:22.)
Noé meg is csinálta, amit parancsolt az Úr. Mégis mi lett az emberek között a hatása.
Azt kell látnunk, hogy semmi. Isten eredeti végzése szerint elpusztult a Föld minden élőlénye, kivéve azokat, akik a bárkában voltak.
Tehát akkor mi volt az eredménye próféciájának? Mindenképpen sok: az egész Föld életét mentette át, hogy az ember, Isten elõtt, tiszta lappal kezdhesse.

Következtetés:  Nekünk Krisztus gyermekeinek, Isten akaratát kell teljesítenünk. Még akkor is, ha mások és magunk előtt is értelmetlennek látszik, amit csinálnunk kell.
Hiszem, hogyha Isten akaratát tesszük, végül minden az igazak hasznára és Isten dicsőségére lesz. Ne féljünk tehát azt tenni, amit az Úr parancsolt nekünk. Legyünk bátrak és erősek, mint amilyen Noé volt a maga idejében. Noé példája alapján biztosak lehetünk abban, hogy az eredmény nem fog elmaradni.

Készült: 1999. november 2.

Nóé

Noé prófétált a bárka építésével

 

„Látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” (I. Móz. 6:5.)

Milyen gonoszságokat látott Isten, mire gondolt Ő. A következő újszövetségi ige - nekünk mai keresztényeknek - ezt így fogalmazza meg.

„A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzodások és ezekhez hasonlók.” (Gal. 5:19-21.)

 Jézus ilyen állapotok megsokasodására is gondol, amikor az utolsó idők jeleiről beszél. „Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24:12.) Később, Pál apostol egészen körülírja a gonoszság fogalmát a Timotheushoz írt levelében :

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.” (2. Tim 1-5.)

 Ahogy látjuk, a Noé idejében lévő állapotok igen nagyon hasonlítanak az elkövetkező utolsó napokra. Noé idejében tehát a gonoszság megnövekedett, de az emberek polgári életében semmi változás nem történt, ami Isten haragjára utalt volna. Ahogyan Jézus is megfogalmazta, az utolsó napokkal összehasonlítva:

„Mert amiképpen az özönviz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek észre semmit, mígnem eljöve az özönviz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Máté 24:38-39.)

 Amikor Noé idejében az Úr letekintett, a gonoszság megsokasodását látva megszomorodott és eldöntötte, hogy eltörli a Föld színéről az embert. „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkodék az ő szívében.” (I. Mózes 6:6.) 

 Érdekes dolog azt látni, hogy ha mindenki meg is romlott, de volt olyan ember, aki Isten szíve szerint élt. Ezt az embert választotta ki Isten, hogy elmondja ítéletét az embereknek. Noé ugyanabban a világban élt, mint kortársai, de azokhoz nem tartozott. Istennek hiteles tanúja volt. „Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.” (I. Mózes 6:9.) Az, hogy Istennel járt, csak egy módon volt lehetséges, hogy bűngyűlölő volt.

 Összehasonlításként még Lótról is tudjuk, hogy ehhez hasonló - gonosz emberek között - élt, de cselekedeteiket elítélte. 

 „És ha megszabadította az igaz Lótot, aki az istenteleneknek fajtalanságában való forgolódása miatt elfáradt, mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról-napra gyötri vala az ő igaz lelkét” (2Péter 2: 7-8)

 Noé bármilyen hiteles tanú volt, és bármennyire képviselte is az Isten szerinti életmódot, az emberek nem foglalkoztak vele. (Ugye manapság mi keresztyének is azt éljük meg, hogy inkább bolondnak tartanak minket, mert, hogy Isten szerinti életet élünk?)

 Noéhoz ezekben az erkölcstelen, gonosz időkben szólt az Úr. („Monda azért Isten Noénak…” I. Mózes 6:13.) Mert Isten tudatni akarta Noéval, hogy kegyelmet talált előtte. Az elkövetkezendő pusztulástól megőrzi. Mivel csak Noé tudta, hogy özönvizet bocsát Isten az egész Földre, egy dolgot szükséges volt tennie: engedelmeskednie kellett Istennek, hogy egy bárkát építsen. Ez a saját megmentésére szolgált, de arra is hogy prófétáljon az embereknek.

 A prófétai üzenet a kor embereihez szólt. „Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általatok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe.” (I. Mózes 6:13.)

„Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt, valami a földön van, elvész.” (I. Mózes 6:17.)

 Olyan üzentet ez, ami magába foglalja Isten ítéletét. Isten megmásíthatatlan döntését, hogy véget vett a Földön lévő életnek, az ember miatt.

Noé, mint próféta, az ítéletet a bárka építésével adta át az erkölcstelen, gonosz embereknek.

„Hátha szót fogadnak, és mindenki megtér az ő gonosz útjától, akkor megbánom a veszedelmet, amelyet nékik okozni gondoltam az ő cselekedeteik gonoszsága miatt.” (Jer. 26:3.)

„Hallák pedig a papok és próféták és az egész közösség Jeremiást, amint az igéket szólá az Úr házában.” (Jer. 26:7.) Noha itt Jeremiást idéztem, de mint próféta, tökéletesen megegyezik Noéval, mert valószínű Noé is beszélhetett az embereknek az ítéletről, mint Jeremiás, de nála a bárka építés ténye volt a megtestesült prófécia.

 „Csinálj magadnak bárkát ….” (I. Mózes 6:14.)

 "De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled.” (I. Mózes 6:18.)

 A bárka építését mindenki láthatta. Nem olyan dolog lehetett, ami az emberek elől rejtve épült. Ráadásul emberi ésszel gondolva értelmetlennek tűnhetett építése. Minek egy olyan helyre bárkát építeni, ahol nincs tenger? – tehették fel a kérdést az emberek gúnnyal és esetleg megvetéssel színezve. Ezek mellett vajon akkor miért engedelmeskedne a próféta az Úrnak?  Miért vállalná a gúnyolódásokat? Egyrészt azért, mert a próféta tudja, hogy az Úr szólt hozzá, Isten félelme van, másrészt mert Isten szeretete szorongatja. Noé is jobban szerette Istent, minthogy embereknek akarjon tetszeni. (Az újszövetségből tudjuk, hogy mi is miért engedelmeskedünk az Úrnak: „Mert Krisztus szerelme szorongat minket.” 2 Kor. 5:14.)

 A próféták szavaikkal - és mint Noé tetteikkel - életükkel hirdetnek ítéletet az emberiség felett. Ezt az ítéletet pedig nehéz elhordozni. Nehéz megalázkodni Isten előtt és megbánni a gonosz cselekedeteket. Legtöbbször annyira nehéz, hogy az indulatba jött emberek képesek elpusztítani Isten „száját”. „És lőn, mikor elvégezé Jeremiás a beszédet, amelyet az Úr parancsolt vala mind az egész néphez szólania, megragadák őt a papok és a próféták és az egész nép, mondván: Halállal kell lakolnod!” (Jer. 26:8.)

(Persze van kivétel is, ahol az emberek megtérnek a próféta szavára, ld.: Jónás esete Ninive város lakóival.)

 Igaz arról nem számol be a Biblia, hogy Noét meg akarták volna ölni, vagy el akarták volna hallgattatni. Valószínű, csak bolondnak hitték, akinek kedve szottyant egy bárkát építeni. Más prófétáknál azonban azt látjuk, hogy az emberek nehezen hordozzák el az ellenük szóló ítéletet.

„Noé, amint parancsolta vala néki Isten, mindent akképpen cselekedék.” (I. Mózes 6:22.)

Noé meg is csinálta, amit parancsolt az Úr. Mégis mi lett az emberek között a hatása.

Azt kell látnunk, hogy semmi. Isten eredeti végzése szerint elpusztult a Föld minden élőlénye, kivéve azokat, akik a bárkában voltak.

Tehát akkor mi volt az eredménye próféciájának? Mindenképpen sok: az egész Föld életét mentette át, hogy az ember, Isten előtt, tiszta lappal kezdhesse.

 

Következtetés:  Nekünk Krisztus gyermekeinek, Isten akaratát kell teljesítenünk. Még akkor is, ha mások és magunk előtt is értelmetlennek látszik, amit csinálnunk kell.

Hiszem, hogy ha Isten akaratát tesszük, végül minden az igazak hasznára és Isten dicsőségére lesz. Ne féljünk tehát azt tenni, amit az Úr parancsolt nekünk. Legyünk bátrak és erősek, mint amilyen Noé volt a maga idejében. Noé példája alapján biztosak lehetünk abban, hogy az eredmény nem fog elmaradni.

 bogi

Budapest, 1999. november 02.

 

Nóé bárkája
F.E. értelmisérült rajza

 

Dániel, az államférfi és próféta 1. rész

    Dániel kiemelkedő személy volt a fogságban levők között, akinek kettős szerep jutott: egyszemélyben próféta és államférfi volt. A fogságbeli szolgaság állapotából egészen a király melletti tanácsadói szerepkör betöltéséig emelkedett, és több mint hat évtizeden át szolgált babiloni, valamint méd-perzsa uralkodók alatt, vezető beosztásban. Könyvében a személyes tapasztalatok egybefonódnak a jövőbeli fejleményekről szóló próféciákkal.

    Dániel Júda királyságában született Jósiás uralkodása idején és valószínűleg tizenéves lehetett, amikor Kr.e. 605-ben fogságba vitték. Könyvének első fejezeteiben Jósiásnak és Jeremiásnak a vallásos meggyőződése jut kifejezésre, ami annak idején a többi korabeli fiatallal együtt, őrá is hatással lehetett.

    Júda további függetlenségének reménye Ninive elestével bizonyára sokakban megerősödött, de Jósiásnak a megiddói csatában bekövetkezett (609) halálával, a szépnek ígérkező jövő képe váratlanul meghalványodott. Júda röviddel ezután Egyiptom hatalma alá került, és Nékó fáraó Jójákimot ültette a trónra. A karkemisi ütközet után (605), az egyiptomi fennhatóságot a babiloni követte. Dánielt és társait valószínűleg váratlanul érte Jójákim erélyes fellépése Nebukadneccarral szemben, amikor megtagadta a hadisarc fizetését.

    Dániel írásaiból kiviláglik, hogy otthonosan mozgott mind a héber, mind az arám nyelv használatában. Dániel könyvének különlegessége, hogy az Ószövetségi könyvek közül benne található a leghosszabb arám nyelvű szakasz.

    A könyvet általában két részre osztják fel. Az első hat fejezet a történeti rész, az utolsó hat fejezet pedig a prófétai írások. Érdekes, hogy az első részben Dániel harmadik személyben beszél magáról, bár a kinyilatkoztatások hordozója. A második részben egyes szám első személyben írja le a természetfeletti módon kinyilatkoztatott jövőbeni üzenetet.

    Dániel könyvének prófétai szemléletéből adódóan a következő felosztás tűnik célszerűnek:

    A.   Történeti bevezetés      1,1-21
    B.   A pogány királyságok    2,1-7,28
    C.   Izráel nemzete              8,1-12,13

Ez a felosztás tekintetbe veszi a szövet kétnyelvűségét is. Az arám nyelvű rész (2,4b-7,28) különös tekintettel van a pogány nemzetekre és uralkodóikra, jellemzi azokat, és bemutatja jövőjüket. A héberül írt fejezetek Izráelnek a nemzetközi életben betöltendő különös szerepére irányítják az olvasó figyelmét.

    A kezdő bibiliaolvasó részére a könyv történelmi szempontból végzett vizsgálata a kiindulópont. A Dániel által leírt különböző látomások, a korabeli történelmi események fényében válnak érthetővé. A következő időrendi sorrendbe állított vázlat segítségül lehet a könyv megfelelő történeti háttérbe helyezéséhez:

I. Nebukadneccar uralma
          Zsidó foglyok a király udvarnál          1,1-21
          Dániel megfejti a király álmát            2,1-49
          A három barát megpróbáltatása       3,1-30
          A király megaláztatása                      4,1-34

II. Nabunaid-Bélsaccar időszak
          A királyságok vadállati természete    7,1-28
          A királyságok azonosítása                 8,1-27
          Babilon elestének előestéjén             5,1-30

III. Méd-perzsa időszak
          Dániel aggódik népéért                     9,1-27
          Hite miatti megpróbáltatások            6,1-29
          Dániel utolsó látomása                   10,1-12,13

Nebukadneccar uralma idején

    A jeruzsálemi foglyok között volt Dániel és három barátja, Hananjá, Misáél és Azarjá (Dánielnek és három barátjának a következő neveket adták a babiloniak: Baltazár, Sadrak, Mésak és Abédnegó). Ezeket a zsidó fiatalokat a királyi udvarban történő kiképzésre jelölték ki. Ennek során szembekerültek azzal a problémával, hogy mint hithű zsidók tisztátalanná lesznek, ha a pogány udvari konyha egyébként kitűnő ételeit eszik.

    Dániel a csoport nevében határozottan, de udvariasan megkérte a főudvarmestert, engedje meg nekik, hogy tíz napos próbaidőre maguk állíthassák össze étrendjüket. A kijelölt napok leteltével a főudvarmester elégedett volt, mert jobb állapotban találta Dánielt és barátait, mint társaikat. Felügyelőjük előtt hamarosan nyilvánvalóvá lett, hogy ezek a zsidó fiatalok egészen rendkívüli bölcsességgel és tehetséggel megáldottak. Amikor a király elé viszik őket, Dániel és három barátja a legnagyobb elismerésben részesül, a király okosabbnak találja őket országa minden mágusánál és varázslójánál (1,17-21)

    A vallásnak és a politikának a kapcsolata kitörölhetetlen benyomással lehetett Dánielre. Nebukadneccar trónralépésének esztendejében ünnepségsorozat volt, amely tetőpontját az újév megünneplésében érte el. Ennek során a király az általa tisztelt Nabu és Marduk isteneket nyilvános körmenetben mutatta be a népnek. Az ünneplő körmenet az Akitu templomnál ért véget. Dánielt megdöbbenthette az a felismerés, hogy ezeknek a pogány isteneknek a nevében Nebukadneccar milyen nagy arányú hódításokat vitt véghez.

    Uralkodásának első évében a győztes Nebukadneccar még egyszer végigvonult hadseregével birodalmának nyugati szegélyén, és megsarcolta Szíria és Palesztina királyait. Dániel bizonyára érdeklődéssel fedezte fel Jójákim nevét a Nebukadneccarnak adót fizető királyok jegyzékén. Nem kevéssé rázhatta meg Askelón asszírok általi Kr.e. 603-ban történt lerombolásának híre.

    A babiloni feljegyzések viszonylag keveset írnak a Nebukadneccar uralmának második évében bekövetkezett eseményekről. Dánielnek azonban a legjelentősebb élménye ehhez az évhez fűződik, mivel ekkor kellett megjelennie a babiloni birodalom legnagyobb személye előtt (2,1-49).

    Nebukadneccar királynak nyugtalanító álma volt. Maga elé hívatta az összes bölcset, és megparancsolta, hogy jelentsék meg neki az álmát és annak magyarázatát. Mivel a király halálbüntetést helyezett kilátásba, ha nem teljesítik kérését, a bölcsek kétségbeesetten, de hiába kérték a királyt, hogy legalább az álmot mondja el nekik. Amikor Dánielhez is eljutott a híre ennek a különös esetnek, kihallgatást kért a királytól. Amíg ennek időpontját meghatározták, Dániel és társai buzgó esedezéssel kérték az Urat, hogy jelentse meg nekik ezt a titokzatos álmot. Éjszakai látásban Isten tudatja Dániellel az álmot és annak jelentését. Miután bevezették az uralkodó elé, Dániel elmondja neki, hogy Isten kijelentette a királynak a jövő titkát.


    Nebukadneccar álmában egy gyönyörű szobrot látott, amelynek a feje aranyból, a melle és karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből voltak. Miközben nézte, egy kő zuhant le, és darabokra törte a szobrot.

    Dániel megmagyarázza Nebukadneccarnak, hogy ő az aranyfej, akinek Isten ezt a hatalmas birodalmat adta. A második és harmadik királyság nála alacsonyabbrendű lesz. A vassal jelképezett negyedik királyság erős lesz, és összetöri az összes többi királyságot, de az azt követő vasból és agyagból levő királyság már a megoszlás jeleit mutatja. Végül Isten felállít egy királyságot, amely soha sem omlik össze. Ez, mint egy kő, összetöri a szobrot, és véget vet valamennyi előtte fennálló királyságnak, és mindörökké megmarad.

    Miután Nebukadneccar meghallgatta Dánielt, hódolatát fejezte ki előtte és elismerte, hogy az, aki kijelentette ezt a titkot Dánielnek, az az istenek Istene és a királyok Ura. Dánielt Babilon városának kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette. Dániel kérésére három barátja, Sadrak, Mésak és Abédnegó is főember lett Babilon tartományában, ő pedig a király udvarában maradt.

    Nebukadneccar további uralkodása folyamán egy nagy szobrot állíttatott fel Dúrá völgyében (Dán 3,1). (A héber szöveg itt nem adja meg az időpontot. Amennyiben helyes a görög szövegben található betoldás (Nebukadneccar uralkodásának 18. évében), akkor a király büszkeségét kifejező szobor felépítésére Kr.e. 586-ban kerülhetett sor, tehát abban az évben, amikor a babiloniak lerombolták Jeruzsálemet. A szobor feltehetően Nebukadneccar képmása volt.)

Ez valószínűleg egy obeliszk formájú alkotás lehetett, kb. három méter alapszélességű és harminc méter magas volt, aranyból készült. A szobor felavatásakor kihirdették, hogy mindenkinek leborulva kell hódolnia a szobor előtt. Ennek elmulasztása halálbüntetéssel jár. Amikor Dániel és három barátja nem tett ennek eleget, ezt természetesen észrevették. Elfogásuk után a király elé vitték őket, és büntetésül mindhármukat tüzes kemencébe vetették. A pogány király legnagyobb ámulatára felfedezi, hogy nem három, hanem négy férfit lát a kemencében és nincs rajtuk semmi sérülés. Végül a király arra kéri Dániel barátait, hogy jöjjenek ki a tűzből, és elismeri, hogy Istenük megszabadította őket. Nyilvánosan kihirdeti, hogy senki nem emelhet szót Sadrak, Mésak és Abédnegó Istene ellen.

    Nebukadneccar megaláztatása és felépülése (4,1-37) olyan jelentős esemény volt, hogy a király ezzel kapcsolatban egy hivatalos rendeletet adott ki. Miután belátta, hogy Isten alázta meg, és ő adott gyógyulást is neki, nyilvánosan az örökkévaló királyság Urának ismeri el Istent.

    Nebukadneccarnak ismét nyugtalanító álma volt. Újból magához kéreti a bölcseket, és ezúttal el is mondja nekik az álmát. Amikor nem tudják megfejteni az álmot, Dánielért küldet, akit Baltazarnak is hívnak. Álmában Nebukadneccar egy égig érő fát látott, amely olyan hatalmas volt, és olyan sok gyümölcsöt termett, hogy táplálékot szolgáltatott mindenkinek. Árnyékában mezei vadak tanyáztak, ágain pedig égi madarak fészkeltek. Egy szent angyal azonban azt az utasítást adta, hogy vágják ki a fát, és csak a gyökerét hagyják meg.

Dániel a következőképpen magyarázza az álmot: a fa Nebukadneccart jelenti, aki a hatalmas Babilónia birodalmának királya. Ahogyan a fát kivágják, úgy távolítják el Nebukadneccart is a királyi székből. A mezei vadak közt lesz helye hét időszakon keresztül, mindaddig, amíg be nem látja, hogy nem ő a Mindenható. Dániel azt is elmondja a királynak, hogy ez a büntetés a Felségestől származik, és inti a királyt, hagyjon fel vétkeivel, és legyen igazságos, hogy királysága meghosszabbíttassék.

Úgy tűnik, Nebukadneccar nem fogadta el a figyelmeztetést. Uralkodása alatt Babilont az ókori világ legfényűzőbb városává építtette ki. Hatalmas vizesárok és falrendszer vette körül a fővárost, amelyben ott pompázott a Marduk és Istár bálványistenek tiszteletére emelt templom. A híres Istár kapu színes csempéből készült falán oroszlánok és sárkányok jelezték a kezdetét a felvonulási útnak, amely a fényűzően kiépített királyi palotához vezetett. Nebukadneccar méd királyi családból származott feleségének egy függőkertet építtetett, amelyet a görögök a világ hét csodája közé soroltak. Amikor Nebukadneccar ezekkel dicsekedett, Isten váratlanul egy betegséggel sújtotta.

Az elmebetegség egy válfaja volt ez, melyben a beteg önmagát farkasnak képzeli; orvosi kifejezéssel: lycanthropia. Megfosztották királyságától, és állati szintre süllyedt "hét időszakon" át. Amikor visszatért az értelme, ismét elfoglalhatta trónját. Egy hivatalos nyilatkozatban elismerte a Felséges mindenhatóságát, úgy a mennyben, mint a föld lakói között. Dicsőítette és magasztalta a mennyei Királyt, akinek minden tette jogos és igazságos, és aki meg tudja alázni a kevélyeket.

"Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, 

föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. 

Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, 

mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre. 

A föld minden lakóját semminek tekinti, 

tetszése szerint bánik a menny seregével és a föld lakóival. 

Senki sem foghatja le a kezét, és senki sem mondhatja neki: mit csinálsz? 

Abban az időben értelmem visszatért, 

és királyságomhoz méltóan visszatért tündöklő dicsőségem is. 

Az udvari emberek és a főurak fölkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, 

és még nagyobb hatalomra jutottam. 

Most azért én, Nebukadneccar, 

dicsérem,

magasztalom és

 dicsőítem

 a mennyei Királyt,

mert minden tette helyes, és meg tudja alázni azokat, akik kevélyen élnek." 

Dániel 4,31-34

Samuel J. Schultz
Üzen az Ószövetség c. könyvből

Dániel, az államférfi és próféta 2. rész

Nabunaid-Bélsaccar időszak

     Babilónia történelmének folyamatos alakulására nem sok figyelmet fordít a Dániel könyve. Nebukadneccar 43 éves kimagasló uralmának Kr.e. 562-ben bekövetkezett halála vetett véget. Avel-Marduk két éves és Neriglissar négy éves uralma után Nabunaid (Kr.e. 556-539) uralkodásával ér véget a hatalmas babilóniai birodalom története. Nabunaid fia, Bélsaccar, akinek a babiloni királyságban betöltött társuralkodói és "főfelügyelői" tisztéhez nem férhet kétség. Dániel könyvében három fejezetben is említésre kerül. Az 5. fejezet eseményei Bélsaccar utolsó napjait elevenítik fel, amikor a méd-perzsa hadsereg elfoglalja Babilon városát (Kr.e. 539 október). A 7. és 8. fejezet keletkezésének pontos időpontja attól az évtől függ, amelyben Bélsaccar elkezdte uralkodását, aki ezután apjával, Nabunaiddal együtt uralkodott. A szerződéstáblák, amelyeken Bélsaccar neve szerepel Nabunaid uralkodásának évével jelzettek. Babilóniai feljegyzések szerint apjával való társuralkodása már Kr.e. 550 körül elkezdődött. Ezért a Bélsaccar uralkodásának első és harmadik évével keltezett 7. és 8. fejezet keletkezésének az időpontja 553-539 közé helyezhető.

     A Nabunaid és Bélsaccar idejében lejátszódott történelmi események ismerete fontos a 7. és 8. fejezetben közölt látomás hátterének a megértéséhez. Több mint fél évszázad telt el azóta, hogy Dániel Nebukadneccart az aranyfejjel azonosította, akit egy alacsonyabb rendű királyság követett. Dániel bizonnyal tudatában volt Círus felemelkedésének, aki miután Kr.e. 559-ben elfoglalta Perzsia és Ansan trónját, hatalmát egész Média fölé kiterjesztette (Kr.e. 550). A térség erőegyensúlyának felborulásával a helyzet veszélyessé vált Babilon számára. Kr.e. 547-ben Círus hadseregével északnyugat felé vonult, és Lídiában döntő győzelmet aratott Krőzus felett. Dániel, aki kellő politikai érzékkel és tapasztalattal rendelkezett, bizonyára aggódva figyelte Perzsia térhódítását, amikor a babiloni királyság Nebukadneccar utódainak a kezében szétesőben volt.

    Dánielnek ebben az időben három év leforgása alatt kétszer is volt látomása. Az első alkalommal négy vadállatot látott a tengerből feljönni, ahogy az ég négy szele felkorbácsolta a tengert. 

Az első olyan volt, mint egy oroszlán sasszárnyakkal, amelynek kitépték a szárnyait, és két lábra állították, és olyan értelmet kapott, mint egy ember.

 A második a medvéhez hasonlított, féloldalán feküdt, és három borda volt a szájában. Azt az utasítást kapta, hogy sok húst egyen. 

A következő egy párduc volt, négy fejjel és négy szárnnyal. 

A negyedik állat nincs ábrázolva, csak annyit mond a próféta róla, hogy vas fogai voltak, evett, és a maradékot a lábaival összetaposta. 

Tíz szarva közül három letört, helyette egy új emelkedett ki, amelynek emberhez hasonló szemei és nagyokat mondó szája volt. Ezután egy trón jelenik meg, amelyen egy fehér ruhájú személy ült, akit Dániel öregkorúnak nevez. 

Könyvek nyittattak meg előtte, és ítéletre kerül sor. A negyedik, pontosan nem ábrázolt állatot tűzbe vetették és a többi állatottól is elvették a hatalmat. Ekkor az öregkorú előtt egy "emberfiához hasonló" jelent meg, akinek minden király fölött hatalma lesz, s akinek örök királysága nem múlik el.

    Dániel nyugtalanul keresi a látomás magyarázatát, amelyet a következőkben kap meg: A négy vadállat négy földi királyt jelent. Végül a Felséges szentjei birtokolják az örökkévaló királyságot. A negyedik vadállat a negyedik királyságot jelenti, amely uralmát az egész földre kiterjeszti. A tíz szarv tíz királyt képvisel, akik közül három eltűnik, helyükben egy új lép, aki sokat beszél a Felséges ellen, és arra törekszik, hogy megváltoztassa az ünnepeket és a törvényt. Három és fél időszak múlva megítéltetik és megsemmisül. A Felséges szentjei veszik át a hatalmat és uralkodnak örökké. Dánielt nyugtalansággal tölti el a látomás és annak magyarázata. Fontolgatja azt, amit hallott, talán megpróbálja kora eseményeivel összhangba hozni.

    Bélsaccar uralkodásának harmadik esztendejében Dánielnek ismét látomása van. Lakóhelyéről nem beszél ugyan, de a látomásból kitűnik, hogy arra Súsa közelében, az Ulaj csatorna partján került sor. A város Perzsiához tartozott, és később I. Dárius idejében (Kr.e 522-486) a király nyári tartózkodási helye lett.

    Dániel előtt a vízparton egy kétszarvú kos jelent meg. Egy állat sem állhatott meg a kossal szemben, egészen addig, amíg nyugat felől egy egyszarvú kecskebak meg nem támadta és le nem győzte. A győzelem után a kecskebak egyetlen szarva kitört, és helyébe négy feltűnő nagy szarv nőtt. Az egyiken egy kis szarv tűnt elő, amely délnek növekedett, és a szentélyt is lába alá tiporta 2300 napig.

     Dániel ismét a látomás értelmét kereste. Gábriel angyal megmagyarázta neki, hogy a végső időkről szól ez a látomás. A kétszarvú kos a méd-perzsa birodalmat jelképezi. A kecskebak Görögország, a nagy szarv az első király. A Görögországból kinőtt négy királyság nem lesz erős, utánuk jön majd egy bősz tekintetű, hatalmas király, aki szörnyű módon pusztítja a szent népet, és a vezérek vezérét, de hirtelen emberi közbeavatkozás nélkül megsemmisül.

    Dánielt annyira megzavarta ez a látomás, hogy beteg lett, és egy ideig nem végezhette teendőit a király mellett. Annak ismeretében, hogy a méd-perzsa birodalom magába olvasztja a babiloni birodalmat, Dánielnek oka volt az aggodalomra. Nem tudjuk, hogy Nebukadneccar halála után milyen szerepet töltött be a babiloni kormányban, de azt tudjuk, hogy Bélsaccar halála előestéjén hozzá fordult.

    Kr.e. 539-et írunk, Bélsaccar, aki meg volt győződve arról, hogy ellenséges támadástól nem kell félnie, nagy lakomát rendezett ezer főemberének és azok feleségeinek. Azokból az arany és ezüst edényekből itták a bort, amelyeket a jeruzsálemi templomból zsákmányoltak. Közben az emberkéz alkotta isteneket dicsőítették. 

A király keleti szokás szerint egy emelvényen mulatozott társaival együtt, amikor egy emberi kéz írni kezdett a terem falára. Bélsaccar félelmében hangosan kiáltozott, hogy vezessék eléje Babilón bölcseit. Bíbor öltözetet, aranyláncot, és rang szerint a harmadik helyet ígérte annak, aki megmondja neki az írás jelentését.

"mené mené tekél ú-parszin"

    Ennek hallatára az anyakirálynő bement a mulatozókhoz, és emlékeztette a királyt arra, hogy van egy ember a királyi udvarban, akit Nebukadneccar a bölcsek előljárójává tett, őt kell hívatni. Bélsaccar azonnal Dánielért küldött, aki hamarosan meg is jelent a király előtt. Dániel a felajánlott jutalmat visszautasította, de biztosította a királyt, hogy megfejti a falon levő írás értelmét. Világos szavakkal emlékeztette a királyt Nebukadneccarra, akinek Isten nagy királyságot ajándékozott, és akit ugyanakkor az állati sorig alázott meg, míg el nem ismerte, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek királysága fölött. Bélsaccar annak ellenére, hogy mindezek előtte is ismertek voltak, nem tisztelte Istent. A kéz és az írás a falon Isten üzenete. A jelentése is világos, Isten véget vetett királyságának és felosztotta azt a médek és a perzsák között. Bélsaccar megméretett és híjával találtatott.

    Az uralkodó utasítására Dánielt királynak kijáró tiszteletben részesítették és rang szerint a harmadik lett az országban. A babiloni királyság utolsó órái azonban hamarosan lejártak. A médek és perzsák még ezen az éjszakán elfoglalták Babilont és megölték Bélsaccart.

Samuel J. Schultz

Üzen az Ószövetség c. könyvből

Dániel, az államférfi és próféta 3. utolsó rész

A médek és perzsák kora

    A méd-perzsa megszálló csapatok komolyabb harcok és rombolás nélkül elfoglalták a fővárost, Babilont (Kr.e 539). Maga Círus vonult be győztesen, és egészen az újévi nagyszabású ünneplésekig a városban is maradt.

    A Babilont elfoglaló méd Dárius úgy tűnik, hogy Círus alattvalója volt. Mivel egyetlenegy eddig talált felirat vagy írásos tábla sem tesz említést róla, különféle elméletek születtek személyének azonosítására. Újabb ismeretek alapján Babilon Círus alatt szolgáló kormányzójával, Gubaruval azonosítják, ami garantálja a méd Dárius történelmi hitelességét. Dániel szerint Dáriusnak tulajdonítható Babilon bevétele. A káldeus királyságnak is ő volt az uralkodója. Születése szerint méd volt és a médek és perzsák törvényei szerint uralkodott.

    Dániel személyes tapasztalatai, ahogyan azt a 6. és 9. fejezetek is feltárják, Dárius uralmához kötődnek. A 6. fejezet utolsó verse utal arra, hogy Dániel később Círussal is kapcsolatba került. Utolsó látomása Círus uralkodásának harmadik évére keltezett. Lehetséges, hogy Dárius ekkor már meghalt, vagy pedig Dánielt áttelepítették, hogy közvetlenül Círus udvarában szolgálja a királyt. A Babilon elfoglalásakor keletkezett válságos helyzetben Dárius felismerte Dániel bölcsességét, és országa három főkormányzója egyikévé tette. Minden bizonnyal nem kevés idő telt el addig, amíg a két társ-főkormányzó ürügyet talált Dániel bevádolására, hogy elmozdíthassák tisztjéből. Feltehető, hogy még azelőtt került sor a 9. fejezetben találhatók írásban foglalására.

    Dánielt nem lepte meg az a tény, hogy a babiloniak szerepét a médek és perzsák vették át a Közel-Keleten. Már viszonylag fiatalon, Nebukadneccar uralkodásának második esztendejében, kb. 603-ban világosan elmagyarázta a babiloniak legnagyobb királyának, hogy idővel újabb királyságok támadnak. Bélsaccar idején a következő királyság azonosítására is sor került. Amikor Babilon elestének előestéjén a félelemtől reszkető király előtt áll, nyíltan megmondja neki, hogy a médek és perzsák veszik át a hatalmat tőle.

    A válság beállta után, amikor a médek és perzsák már megszilárdították hatalmukat a térségben, Dániel szeretné megtudni, hogy mindennek milyen jelentősége van népe számára. Jeremiás próféciáiból tudja, hogy a próféta hetven éves fogságot jövendölt meg. Nem tesz ugyan említést róla, de elképzelhető, hogy Círusról is olvashatott Ézsaiás könyvében (44,28-45,1), ahol a próféta úgy mutatja be Círust, mint akit Isten pásztornak küldött népe szabadítására, hogy visszatérhessenek Jeruzsálembe. Círus már évtizedek óta ismert volt a nemzetközi élet színterén. Lehetséges, hogy hamarosan megengedik a zsidóknak a visszatérést hazájukba? A hazatérést engedélyező rendeletet ekkor még nem bocsátották ki.

    Dánielt nagyon foglalkoztatta a jeremiási prófécia. Közel hetven év telt már el, mióta az első zsidó csoport, amelyhez ő is hozzátartozott, elhagyta Jeruzsálemet Kr.e. 605-ben. Látta, hogy közeleg a beteljesedés ideje. Imádságban megvallotta Izráel bűnét és dicsőítette Istent igazságosságáért, aki igaznak bizonyul minden ítéletében.

    Gábriel felfedi Dániel előtt Izráel jövőjét. A világbirodalmak egymást követő váltakozásáról tájékoztató képet már kapott Dániel. Most a figyelme Izráelnek Isten tervében betöltött szerepére irányul. Hetven hétben van megjelölve az az időszak, amelyben Izráel megtapasztalja Isten ígéreteinek a beteljesedését. Ennek az időszaknak Dániel népével és a szent várossal kapcsolatos fejleményei a következők:

     (1) végetér a hitszegés
     (2) megszűnik a vétek
     (3) engesztelést nyer a bűn
     (4) eljön az örökkévaló igazság
     (5) bepecsételtetik a prófécia és a látomás
     (6) felkenik a szentek szentjét

Az egész időszak kisebb egységekre történő felosztása a következő: Hét plusz hatvankét hét telik el azalatt, amíg a "felkentnek" nevezett személy megjelenik, majd megölik. A várost és a szentélyt elpusztítja egy nép, amelynek fejedelme sokakkal szövetséget köt egy hétre. Ez a szövetség, annak idejére és tartósságára nézve a 70. hetet állítja a figyelem középpontjába. A hét felénél a fejedelem megszegi a szövetséget, véget vet a véres és az ételáldozatoknak, és nagy pusztítást visz véghez, amíg véglegesen meg nem semmisül.

    Eltekintve ennek a bizonyos mértékig ellentmondásos magyarázatnak a különféle értelmezésétől, amelyet az ezekkel a próféciákkal foglalkozó könyvekben találhatunk, Isten biztosította Dánielt arról, hogy népének, akikért imádkozott, egy határozott helye van az ő tervében. Dánielnek kétségtelenül óriási bátorítást adott az a tény, hogy Círus nem sokkal azután, hogy leigázta Babilont, egy rendeletet bocsátott ki, amelyben hazatérésre ösztönözte a zsidókat.

Amikor Dárius megszervezte országa kormányzását, Dániel egyike lett három főkormányzójának.

 Nemsokára kitűnt közülük bölcsességével úgy, hogy azok féltékenyek lettek rá. Mivel nem találtak semmi hibát abban, ahogy az ország ügyeit intézte, vallásos meggyőződése miatt juttatták az oroszlánok vermébe. Amikor egy nappal később Dárius sértetlenül találja Dánielt az oroszlánok között, rendeletet bocsátot ki, melyben közzé teszi, hogy Dánielt megszabadította Istene, az élő Isten, aki csodákat és jeleket tesz a mennyben és a földön, és aki egy örökkévaló királyság uralkodója.

"Akkor Dárius király ezt írta a birodalmában lakó 

különböző nyelvű népeknek és nemzeteknek: 

Békességetek növekedjék! 

Elrendelem, 

hogy birodalmam minden tartományában 

rettegve féljék Dániel Istenét! 

Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. 

Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. 

Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. 

Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából."

Dániel könyve 6,26-28

    Dániel utolsó látomása (10,1-12,13) Círus uralkodásának utolsó évére esett. Ekkor az államférfi-prófétának már nagy tekintélye lehetett a méd és perzsa főemberek között. Ha Dániel tizenegynéhány éves volt a fogságbavitel idején, akkor most nyolcvanas éveiben lehetett. Korára és a kormányban betöltött tisztségére való tekintettel nem valószínű, hogy komolyan gondolt volna arra, hogy a zsidókkal együtt ő is visszatérjen Jeruzsálembe. De bizonyos, hogy szívén viselte népe jólétét és jövőjét.

Dániel három héten keresztül böjtölt és gyászolt. Az első hónap 24. napján a Tigris folyó partján állt, amikor egy gyolcsruhába öltözött természetfeletti megjelenésű férfira lett figyelmes. A látomás hatására, amelyet a férfi beszéde követett, Dániel ájultan roskadt arccal a földre. A vele levők mind elmenekültek.



A férfi felkeltette, majd felsegítette Dánielt, és biztosította arról, hogy imádsága meghallgatásra talált, de a perzsa birodalom vezére feltartóztatta, és ezért késett a válasszal. Mivel Dániel megalázta magát imádságban és kedvet talált Isten előtt, az isteni küldött Mikáél vezérrel együtt eljött hozzá, hogy kijelentse neki Izráel jövőjét. A még mindig gyenge Dánielt természetfeletti módon megerősítették az üzenet elfogadására. A küldött közölte vele, hogy még folytatnia kell a perzsa vezér elleni harcát, majd a görögök vezére kerül sorra. De előbb elmondja, mi van megírva az igazság könyvében.

    Négy király követi Círust Perzsia trónján. A negyedik nagy gazdagsága révén megerősödik, és megmozgat mindent a görögök ellen. De a görögök közül egy hatalmas király támad, aki azt teszi, amit csak akar, de uralmának hirtelen vége szakad, s királyságát négyfelé osztják. Egy idő múlva háborúskodás támad az északi és a déli király között. Ezután egy hitvány, csaló király lép fel, aki több háborút folytat a déli király ellen. Ennek során meggyalázza a templomot, megszünteti a mindennapi áldozatot, és sokakat megöl.

    Ez egy erős király lesz, aki minden istennél nagyobbnak tartja magát, és még az istenek Istene ellen is felemeli szavát. Egyidőben kiterjeszti hatalmát Egyiptomra, Etiópiára és Líbiára is, de végül egy szörnyű ütközetben őt is utoléri végzete.

Mi történik Dániel népével? Ebben a nyomorúságos időben Mikáél, Izráel vezére eljön és megszabadítja őket. Sokan feltámadnak, némelyek örök életre, némelyek pedig örök gyalázatra. Isten küldötte végül azzal biztatja Dánielt, hogy akik bölcsek, és sokakat igazságra vezetnek, azok Isten áldásaival számolhatnak. Ezután arra kéri Dánielt, hogy pecsételje be azt az üzenetet, amely most nyilvánvaló lett előtte. Az utolsó időkben sokan olvassák majd, és az ismeret gyarapodik.



    Dániel két személyt lát a folyó partján. Megkérdezi a gyolcsruhába öltözött férfit, mikor lesz vége ezeknek a csodás dolgoknak? A kérdezett kezeit az égre emelve megesküdött az örökkön örökké élőre, hogy ezek a csodák három és fél időszak múlva véget érnek. A szent nép megrontójának hatalma itt befejeződik. Dániel kétségek között van. Hallja a szavakat, de nem érti. Ismét a gyolcsruhába öltözött férfihez fordul további magyarázatért, de az azt tanácsolja, hogy menjen el, mert ezek az igék be vannak zárva és le vannak pecsételve az idők végéig. Sokan megtisztulnak, és megértik, míg mások továbbra is bűneikben maradnak, és nem fogják megérteni. A bekövetkező események nem világosak ugyan Dániel előtt, de azt az ígéretet kapja, hogy elpihen, és az idők végén megszabott helyét foglalja majd el. Ezzel a személyes reménységgel és azzal a bizonyossággal, hogy népe végül is győzelemre jut, Dániel azt az utasítást kapja, hogy pecsételje be a könyvet.


Samuel J. Schultz
Üzen az Ószövetség c. könyvből

Az ismeretlen próféta

Az ismeretlen próféta, avagy Isten embere

Van egy próféta, az ismeretlen, aki csőbe lett húzva. Egyik kedvenc történetem.

A prófétákhoz nem homályosan szól az Isten. Hozzánk se, akik Jézus Krisztus megváltó kegyelme által az Atya gyermekei lettünk.
Jézus Krisztus elhozta az Atya üzenetét, amely átfogó, világos, és határozott:

"Menjetek el!"

A próféták JÓL hallanak.
A próféták JÓL cselekszenek.
De nem mindig fejezik be JÓL a művüket. Nem a gonosz által csalattatnak lépre, hanem jónak tűnő dolgok által, saját testvéreik által.
És habár így is van ez, Isten kegyelmes!
Ez a történet erről szól.
Tanulság nekünk, hogy mindvégig, az utolsó pontig kitartsunk küldetésünk mellett, az Elküldő parancsa szerint. Szóljuk az Igét, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő erre. Cselekedjünk, járjunk úgy, ahogy az ÚR megparancsolta nekünk. Szeressük Istent, szeressük felebarátainkat, hirdessük az Igét. És ha még Isten másik embere szólna is hozzánk, hogy térjünk másfelé....

Ige hely: 1 Királyok 13,1-34 

De amikor Jeroboám az oltárnál állott és tömjénezett, Júdából Isten embere érkezett Bételbe az ÚR parancsára, és azt hirdette az ÚR parancsára az oltárnál: 

"Oltár! Oltár! 

Így szól az ÚR: Egy fiú születik majd Dávid családjából, 

akinek Jósiás lesz a neve, 

ő majd föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, 

akik most rajtad tömjéneznek, és emberi csontokat fognak elégetni rajtad!"

Még azon a napon csodát is tett, és ezt mondta: 

"Ez a csoda annak a bizonyítéka, hogy az ÚR szólott: 

Íme, ez az oltár meghasad és kiömlik a rajta levő hamu."

Amikor a király meghallotta Isten emberének a beszédét, amelyet a bételi oltárról hirdetett, kinyújtotta a kezét Jeroboám az oltár mellől, és ezt mondta: 

"Fogjátok el őt! "

De megbénult a keze, amelyet kinyújtott felé, és nem tudta azt visszahúzni. Az oltár pedig meghasadt, és kiömlött a hamu az oltárról. Ez volt az a csoda, amelyet az Isten embere tett az ÚR parancsára. 

Ekkor megszólalt a király, és ezt mondta az Isten emberének: 

"Engeszteld ki istenedet, az URat, és imádkozzál értem, 

hogy visszahúzhassam a kezem! "

És Isten embere kiengesztelte az URat, a király pedig vissza tudta húzni a kezét, és az olyan lett, mint azelőtt volt. 

Azután a király így szólt az Isten emberéhez: 

"Jöjj velem haza, egyél valamit, és ajándékot adok neked."

De Isten embere ezt mondta a királynak: 

"Ha a palotád felét nekem adod, akkor sem megyek el veled; 

én ezen a helyen nem eszem kenyeret, és nem iszom vizet. 

Mert ilyen parancsot adott nekem az ÚR: 

Ne egyél kenyeret, ne igyál vizet, és ne azon az úton térj vissza, amelyen mentél! "

Ezért más úton távozott el; nem azon az úton tért vissza, amelyen Bételbe érkezett. 

Lakott azonban Bételben egy öreg próféta, akihez elmentek a fiai, és elmondtak neki mindent, amit Isten embere tett aznap Bételben, és azokat a szavakat, amelyeket a királynak mondott. Elbeszélték ezeket apjuknak, apjuk pedig megkérdezte tőlük: 

"Melyik úton ment el?"

Fiai megmutatták neki, hogy melyik úton ment el az Isten embere, aki Júdából jött. Akkor ezt mondta fiainak: 

"Nyergeljétek föl a szamaramat! "

Azok fölnyergelték a szamarát, ő pedig elnyargalt rajta. Elment az Isten embere után, és rátalált, amint egy cserfa alatt ült. Azt kérdezte tőle: 

"Te vagy-e az Isten embere, aki Júdából jött?"

Ő így felelt: 

"Én vagyok."

Akkor ezt mondta neki: 

"Jöjj haza velem, és egyél kenyeret."

De az így felelt: 

"Nem térhetek vissza veled, és nem mehetek be hozzád. 

Ezen a helyen nem eszem kenyeret, és nem iszom vizet veled. 

Mert ilyen parancsot kaptam az ÚRtól: 

Ne egyél ott kenyeret, és ne igyál vizet, és ne azon az úton térj vissza, amelyen odamégy."

De a másik ezt mondta neki: 

"Én is olyan próféta vagyok, mint te, 

és egy angyal így szólt hozzám az ÚR parancsára: 

Hozd vissza őt magaddal a házadhoz, hogy kenyeret egyék, és vizet igyék."

Így hazudott neki. Az pedig visszatért vele, evett kenyeret, és ivott vizet annak a házában.

Még az asztalnál ültek, amikor az ÚR igéje szólt ahhoz a prófétához, aki visszahozta őt, és így kiáltott az Isten emberének, aki Júdából jött: 

"Így szól az ÚR: Mivel ellene szegültél az ÚR szavának, 

és nem tartottad meg azt a parancsot, amelyet Istened, az ÚR adott neked, 

hanem visszatértél, és kenyeret ettél, meg vizet ittál azon a helyen, amelyről meghagyta neked, 

hogy ott ne egyél kenyeret, és ne igyál vizet, ezért holttested nem jut őseid sírjába! "

Miután evett és ivott, fölnyergelték neki annak a prófétának a szamarát, aki visszahozta őt. És elment, de az úton egy oroszlán talált rá, és megölte. Holtteste ott hevert az úton, mellette állt a szamár, de az oroszlán is a holtteste mellett állt. Az arra járó emberek meglátták az úton heverő holttestet meg az oroszlánt is, amint a holttest mellett állt. Bementek a városba, ahol az öreg próféta lakott, és elbeszélték ezt. Amikor meghallotta ezt az öreg próféta, aki visszahozta az útról, így szólt: 

"Az Isten embere ez. 

Ellene szegült az ÚR szavának, ezért az ÚR prédául adta egy oroszlánnak; 

az rátört és megölte. Így vált valóra az ÚR szava, amelyet megmondott neki."

Azután így szólt fiaihoz: 

"Nyergeljétek föl a szamaramat!" 

Föl is nyergelték, ő pedig elment, és megtalálta az úton heverő holttestet meg a szamarat és az oroszlánt, amint ott álltak a holttest mellett. Az oroszlán nem ette meg a holttestet, és a szamarat sem tépte szét. A próféta fölemelte az Isten emberének a holttestét, rátette a szamárra, és visszavitte. Bement a városba az öreg próféta, hogy elsirassa és eltemesse. Holttestét a saját sírjába helyezte, és így siratták el: 

"Jaj, testvérem!"

Miután eltemette, ezt mondta fiainak: 

"Ha meghalok, engem is ebbe a sírba temessetek, 

ahová az Isten emberét temettük. 

Az ő csontjai mellé helyezzétek az én csontjaimat is! 

Mert bizonyosan be fog teljesedni az az ige, amelyet ő hirdetett az ÚR parancsára 

a bételi oltárról és az áldozóhalmok templomairól Samária városaiban."

De ez után az esemény után sem tért meg gonosz útjáról Jeroboám, hanem továbbra is rendelt papokat a nép köréből az áldozóhalmokra, és akinek ez tetszett, azt beiktatta, hogy az áldozóhalmok papja legyen. Ez a dolog volt Jeroboám házának a vétke, emiatt irtották ki a föld színéről és emiatt semmisítették meg.

A történet tanulsága:

(Zárójelben, aki nem ismeri a Bibliában a történet végét, megjegyzem, hogy az ismeretlen próféta, az Isten emberének minden szava, amelyet Istentől kapott, és rendje-módja szerint átadott, ott és azoknak, akiknek kellett, nem is olyan sokkal később beteljesedett, szó szerint. Tehát Isten bevégző akaratát nem nagyon zavarják meg, ha szolgái útközben eltévednek. Amit Ő mondott: az meglesz.)

Küldetésedben legyél bizonyos, ragaszkodj ahhoz.

Mindenki legyen bizonyos a maga meggyőződésében, a maga küldetése felől. (Róm 14,5) Ez parancs!

Testvéreim! Viszont, ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, ami az Igazság, vagyis, hogy Jézus a Krisztus, átkozott legyen! (Gal 1,8)

Mert a mai idők prófétájának csak egy üzenetük van:

Mert mi nem emberektől vettük.

Nem is tanítottak rá.

Jézus Krisztus jelentette ki bennünk,

az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halálból,

aki önmagát adta bűneinkért, 

hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, 

a mi Atyánknak akarata szerint.

Övé a dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

A próféta azért van, hogy szólja az Igét! / Jónásról.

Minden kicsi morzsaszem fontos lehet.

Kicsiny, és kevés vagyok. Még arra is, hogy másokat segítsek, de másokat segíteni fogok.

Átnéztem magamban mi hajtott 7 éven át!? Mi indított el 2005-ben? Most pedig miért szeretnek?
Hiányzom az embereknek. Várnak rám.
Hogyan mehetnék hozzájuk? Hogyan vihetem Jézust?

A világ vigasza akartam lenni.

Azt a kicsim, amim van átadni az embereknek, hiszen Ő adta nekem.
Nem foglalkozni a gonoszokkal, csak ezzel a küldetéssel:

"Menj és szeress!

Menj és imádkozz!

Menj és legyél az emberek barátja!"

Anyukám azt mondta: Mosolyogj!
Testvérem azt mondta: Ne csak az arcod, a szíved is mosolyogjon!
Nagymamám azt mondta: Légy jó! Becsüld meg magad.
Férjem azt mondja: Never ever give up!
Uram azt mondta: I need you!
Unokatestvérem azt mondta: Kész harcba szállni értem.
Ezer anyám és ezer apám azt mondták: Büszkék arra, hogy gyermekük barátja vagyok.
Nagyapám kiált a múltból: Kisvirág! Illatozzál!

Nem törődnek azzal, hogy Kisvirág összetörve. - Kaphatnék egy burát?
Kérdem. Itt a kövek, sziklák között, Istenem.
Abban telik Uram a Te dicsőséged, hogy így tartasz engem.
Kicsúfolod a világot velem. Törékenységem, mit se számít Neked.

Gyönyörködsz bennem.

Ahogy összetört szirmaim, lassan, újra az égnek emelem.

És én kérdem: meddig még?

S Te?

S Te nem felelsz nekem, csak szeretsz, és gyönyörködsz bennem.

O! Kisvirág tud valamit!
Hogy nem úgy lesz az.
A kövek, s puszták helyén víz fakad.
A puszta virágzó kert lesz.
A fájdalom örömre fordul, itten.
A hideg, meleg lesz.
A szomorú várakozás, az öröm táncává lesz.

Kisvirág tudja ezt! Hogy mostani fájdalma semmi lesz! Ezért haragszik Istenére, bujdokol, mint Jónás. "Miért küldesz el, ha úgyis megtérnek? Ha ítéletet hirdettetsz velem, hát haljanak is meg!"

De Isten nagyobb Jónásnál.
Isten nagyobb nálam!
Irgalmasabb és jobb.

Prófétálok a köveknek!
És a kövek életre fognak kelni!
És én meg fogom hajtani fejem, Istenem előtt.

Sírva...?
Nem, most még dühöngve.
Miért lettetek kövek? Miért kellett, hogy hozzátok küldjön az Isten?
Miért kellett szólnom a békesség Igéje helyett, az ítéletet? És miért fogtok megtérni, hogy a kihirdetett Isteni ítéletet megsemmisítsétek?

Düh és szomorúság a próféta, ha megtérnek az emberek.

Talán elítéled a prófétát ezért.
Pedig a próféta érted haragos, nem ellened.
Gyötrődik. Küldve van az ítélettel, elmegy, hogy kihirdesse, bár tudva tudja, megtérnek, szavai nem telnek be és Isten irgalmas lesz.

Így így legyen! Szólom: Térjetek meg! Térjetek meg!

Örüljetek! És örvendjetek,  megtéréseteknek, míg én majd búslakodom: "tudtam, Uram, hogy így lesz! Irgalmas vagy Istenem! Míg én gyötrődöm és meghalok, addig mások éljenek!"

S Te Uram, jössz majd újra hozzám, hogy megvigasztalj engemet.

Ki vagyok én? Csak egy ember. Veled szemben Istenem.

Küldj hát az ítélettel, hogy Életet teremjen.

bogi

Milyen lehetett Dániel próféta, Babilonban?

Isten beszédéről így gondolkozott:
Nagyon tiszta.

Isten törvénye gyönyörködtette, adott neki boldogságot.

Az ÚR törvénye szerint élt.
Megfogadta intelmeit, teljes szívvel kereste Istent.
Nem követett el álnokságot, hanem Isten útjain járt.

Az Isten beszédét szívébe zárta.

Minden gazdagságnál nagyobb örömöt jelentett neki,
hogy Isten intelmei szerint élhet.

Tudta, csak jövevény a földön.

Ha fejedelmek összeültek és róla tárgyaltak,
ő akkor is Isten rendelkezéseiről elmélkedett.
S ha ellene felkeltek a bűnösök, Istenhez esedezett,
perelje perét, tartsa meg életét.
Azt kérte:
"Tartsd meg életemet, hogy dicsérhesselek."

Tudta az élete a porhoz tapad,
s Isten Igéje, ami megeleveníti.

Tudta, ha Istennek elbeszéli dolgait,
Ő meghallgatja.

Isten parancsolatainak útján járt,
szíve Istenben bizakodott.

Szüntelen kérte az URat, hogy szíve az Ő intelmeire hajoljon,
ne a haszonlesésre.
Istentől kérte, hogy tekintetét fordítsa el a hiábavalóságoktól,
és az Ő útjain éltesse.

Dániel, a királyoknak is elmondta Isten intelmeit.
Fejedelmek üldözték, ok nélkül, de szívét csak Isten Igéje rettenthette meg.

Nyomorúságában vigasztalására voltak Isten ígéretei, amiben reménykedett.
Isten ősrégi döntéseire gondolt, hogy megvigasztalódjon.

Sok kevély csúfolta, de ő mégsem hajolt el Isten törvényétől.

Éjjel is Isten nevére gondolt, azon gondolkozott: ha üldözik is, megtartja Isten intelmeit.
Éjfélkor is felkelt, hogy hálát adjon Istennek.

Naponta hétszer dicsérte Istent, igazságos döntéseiért.

Útjait megfontolta, lépteit Isten intelmeihez igazította.

Teljes szívből esedezett Isten előtt.
Mert a kevélyek szüntelen életére törtek.
Galádul üldözték, vermet ástak neki, azok, akik nem Isten törvénye szerint éltek.

Barátja volt azoknak, akik istenfélők voltak.

Tudta, hogy minden tanítójánál okosabb lett,
mert Isten intelmein elmélkedett.
Tudta, hogy értelmesebb lett a véneknél,
mert megfogadta Isten utasításait.
Tudta, azért lett ilyen, mert Isten tanította őt.
S mivel Isten tanította, minden hamis ösvényt meggyűlölt.
Gyűlölt minden kétszínűséget.
Így vallott erről:
"Lábam előtt mécses a te igéd,
ösvényem világossága."

Szívből törekedett Isten rendelkezéseit teljesíteni.
Szerette Isten törvényét.
Jobban szerette, mint a színaranyat.
Úgy örült neki, mint, aki nagy zsákmányt talált.

Epedve várta Isten segítségét, és Isten megígért Igazságát.

Belső indulat sorvasztotta, ha látta, hogy ellenfelei megfeledkeztek Isten törvényéről.
Könny patakzott szeméből, ha azt látta, mások nem tartják be Isten törvényeit.

(Dávid 119 zsoltára alapján, amely minden Isten beszédét magasztalóra igaz)

Dániel, nevének jelentése: Isten a bírám; Isten bírója
Júdából származó próféta, Dániel könyvének szerzője. Nabukodonozor Kr.e. 605-ben több tússzal együtt Babilonba hurcolta, ahol a Baltazár nevet nyerte, és Nabukodonozor, Belsázár, a méd Dárius, és Círus királyok alatt fontos tisztségeket töltött be. Életének utolsó fontos eseménye, amelyről tudunk Círus harmadik esztendejében történt, amikor látomása volt a világtörténelmi eseményekről és az utolsó ítéletről (Dán 10,1-12,4). Dániel prófétáról, könyvéről és próféciáiról későbbi bejegyzéseimben részletesebben is írok.

A prófétai reménység

    Azért írok a prófétákról, és leginkább a Babiloni fogságot közvetlen megelőző időszakról - és majd a fogság ideje alatt élő prófétákról -, mert most lélekben ők állnak hozzám a legközelebb. Életérzésem, ebben a jelenlegi világban inkább hasonlítható, ahhoz a történelmi időszakhoz, amikor Izraelt fogságba hurcolták. Úgy élem meg életemet, mintha ez a fogság még nem telt volna le. Istennek sok ígérete, még csak ígéret. Azoknak valóságos beteljesedése várat magára.

    Ahogy Jézus Krisztus mondta, 'a világban nyomorúságtok van, de bízzatok. Bízzatok abban, hogy én legyőztem a világot. Reménységetek legyen, eljövök hamar. Megszabadítalak titeket. Csak rövid idő szenvedésetek. Helyreállítom Országom.'

Ezért mondják a keresztények, Jövel Uram Jézus. Maranatha!
Várjuk reménységünket, hogy Istennek minden ígérete beteljesedjék. A mennyei Izrael, a mi népünk Jézus Krisztus által helyreállíttassék. Az 'eredeti Izrael' elvetetése miatt, az Atya szemében, a mennyei Izrael /vagy másképpen a szent maradék, vagy újszövetségi fogalommal, Krisztus Teste, az Egyház/ mindazok, akik szívükben vannak körülmetélve. Az ószövetségi próféták megvallásai szerint is, Isten előtt többé már nem számít, hogy test szerint - genetikailag - utódja valaki Ábrahámnak. Egyedül csak az számít már, ha valaki valóban engedelmeskedik is az Atyának. Ez visszafelé is igaz. Tehát, aki hisz, megkeresztelkedik és engedelmeskedik Istennek, az Izrael népéhez tartozik. 'Nem csak' az Atya gyermeke, hanem földi értelemben, Istennek Ábrahámmal kötött szövetségkötésének jogfolytonosságából eredően, Ábrahám leszármazottja, utóda lesz. Belekeresztelkedik Izrael népébe. Akár tetszik neki, akár nem. A keresztény hit állampolgárságot is jelent Izrael - vagyis a Mennyei - Országba. Ez az Ország már most - láthatatlanul - jelen van a Földön, de nyilvánvaló, hogy valóságos megjelenése, és érvényre jutása, csak a Király eljöttével lesz.

"Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; 

mindazokat, akik hisznek az Ő nevében, 

akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek."

János evangéliuma 1,12-13

    Tanulságos, hogy a templom nem menthette meg Izrael népét. Ábrahám általi kiválasztottsága sem. A próféták olyan hevesen támadták a bűnben élő népet, hogy kétség nem férhet hozzá: Isten előtt Izraellel kötött szövetségkötése semmissé vált. Csak a maradék térhet be Hozzá. A szent maradék, akik lélekben, hitben, szeretetben járnak Isten előtt. Ez a maradék is, csak egyetlen egy úton, Jézus Krisztuson keresztül. A próféták előre kijelentették Jézus Krisztus születését, számtalan életében tett cselekedeteit, gyógyításait, sőt még halálát is. A próféták mind Jézus Krisztusról tettek bizonyságot. Előre kijelentve, hogyha majd látja az utókor, higgyenek, az Atya küldte Őt, és bár megtévesztő volt születése, megtévesztő volt élete, sőt halála a legmegtévesztőbb, de Ő az, aki a világ bűneit hordozza. Őáltala van megmenekülésünk bűneinkből. Erről tett tanúságot Keresztelő szent János, és Jézus Krisztus követői, a későbbi apostolok is. A zsidók közül sokan megtértek, és hittek. Jézus Krisztus halála és feltámadása után, a Szent Lélek kitöltekezésekor még többen hittek. Hiszen világos bizonyítéka lett ez annak, hogy valóban Ő volt az Isten Fia. Izráel népe egésze számára megtévesztő volt emberré létele, de a szent maradék számára nem, Lélek által láthatták és megértették, az ószövetségi próféták által előre kijelentett Igék mind Jézus Krisztusban teljesedtek be.

    Azért is írok még az ószövetségi prófétákról, mert úgy látom, hogy az újszövetségi keresztények vezetői, és tanítói több téves - misztikus - következtetést és állítást vonnak le úgy általában a prófétákról és a próféciákról. Anélkül, hogy magában a Bibliában megvizsgálnák a prófétákat.
Pedig úgy érzem, pont az ószövetségi próféták, és Izrael szomorúan reménytelen helyzete a fogság, és fogság utáni helyzetének megértése ma a kulcs a bibliai - újszövetségi - prófétaság karizmájának helyes használatához (is). Ez a helyes nézőpont és használat, nagyon is szükséges Krisztus Testének. A szegényeknek, kicsinyeknek, a világ által üldözötteknek szükségük van, minden prófétai vigaszra. Fogságban vagyunk. Tudatában vagyunk megmentésünknek, de a templom romokban, Országunk nincsen, nem látható, noha mégis van. Testvéreinktől elválasztva élünk, szétszóródva. Tudjuk Isten Háza újra állni fog, benne a királyi trónnal, és a Királlyal, sóvárogva várjuk. Várjuk, tökéletes felépíttetésünket, már 'nem csak' a Lélektől, hanem magától a Királytól, Jézus Krisztustól, hogy mint 'egy nemzet', végre együtt legyünk, egy helyen. A próféták mind várják Jézus Krisztust! Jöjj el Uram Jézus! Építsd fel a Te Templomodat, amely az Imádság Háza, állítsd fel a Te Királyságodat, Uralkodj felettünk.
A fogságban lévőknek prófétákra van szükségük, akik hirdetik a Templom felépítésének reményét, és az 'egy nemzetben' való élés örömét. Ilyen értelemben és így, a mai időnkben nekünk is, prófétákra van szükségünk.

Ennyiben tehát kutakodnunk kell a történelmi múltban, visszamennünk Babilonig. Foglalkoznunk kell Izráel akkori lelki állapotával. Ne ijedjünk meg a dátumoktól, ilyen-olyan nehéz nevektől. Tanulságul iratattak azok meg, nekünk. Próbáljunk mögé látni. Helyezkedjünk bele abba a szomorú lelki állapotba, amit az elhurcolt izraeliták éltek át. Mit élhettek át szétszóródva, mint nemzet megszűnve? Azok, akik oly nagy ígéretek birtokosai voltak Istentől, és saját szemükkel láthatták, hogyan oszlik köddé minden remény, amely nemzetüknek adatott. És mit élhettek át a próféták? Hová tűntek? Miért tűntek el? Akik felszólaltak, miről beszéltek, milyen kijelentést, látomásokat kaptak Istentől, a fogságba vitelük előtt és után?
És miért olyat? Mit akart ezzel üzenni népének Isten? Ennek boncolgatása, kutatása hasznos lehet nekünk, keresztényeknek, akik visszavárjuk Jézus Krisztust a Földre. Ismerjük meg testvéreinket, gondolataikat, múltjukat. Ismerjük meg Istennek minden ígéretét, amely Izraelnek, és így nekünk is adatott. Sokan tudják és ismerik a próféták üzeneteit, a Jó Pásztort várják, a Templom felépítését, a nemzet helyreállítását, de nem mindegy, tudjuk-e, hogy hogyan válik mindez valósággá, hogyan tevődnek helyükre az utolsó kövek? Lélek által, avagy emberi erőből, ahogyan már oly sokszor láthattuk a történelem során?

Így kívánatos lesz és erővel telik meg mai nehéz jelenünkben a prófétai ajándék, sőt békességben megélve tudni fogjuk: mi is próféták vagyunk. Vagyis, hogy pontosan megértjük mit is jelent, prófétának lenni.
Isten áldjon meg minket megértéssel.

bogi

Samuel J. Schultz:

A fogság évei és a prófétai reménység

    Az Ószövetség utolsó két évszázada Izráel nagyobbik részének a fogság idejét jelentette. Nebukadneccar győzelme után sok izráelitát hurcoltak Babilonba. Jeruzsálem lerombolása után további zsidó csoportok vándoroltak ki Egyiptomba. Kr.e. 539 után sokan visszatértek ugyan a bablioni fogságból, hogy helyreállítsák Jeruzsálemet és a zsidó államot, de Izráel függetlenségét és nemzetközi tekintélyét, amellyel egykor Dávid uralma alatt rendelkeztek, már soha többé nem sikerült elérniük.

    Az  önálló nemzeti lét felszámolása fokozatosan ment végbe a babiloni fogság időszaka alatt. Nebukadneccar uralkodása idején legalább négy ízben vittek zsidó foglyokat Babilonba.

    Berosus szerint Nabupolassar fiát, Nebukadneccárt Kr.e. 605-ben a nyugaton kitört lázadások leverésére küldte. A hadjárat során érte el Nabukadneccárt apja halálhíre. A Júdából, Föníciából és Szíriából összegyűjtött foglyokat a hadseregnél hagyta, ő pedig sietve visszatért Babilonba, hogy biztosítsa magának a trónt. A Biblia (Dán 1,1) ennek időpontját Jójákim uralkodásának harmadik évében jelöli meg. Jójákim ezután a válsághelyzet után még nyolc évig uralkodott. Ennek a fogságnak a körülményeiről nincsenek részletes adataink. Annyi bizonyosnak látszik, hogy Dánielt és barátait is a fogságba vitt főemberek között találjuk. Ezeket a fiatal izráeli foglyokat a babiloni királyi udvarban tartották, és az uralkodó körüli szolgálatokra képezték ki őket. Dánielnek és társainak ezzel kapcsolatos tapasztalatai jól ismertek a Dániel könyve első öt fejezetéből.

    A Júda elleni második babiloni támadás Kr.e. 597-ben volt. A déli királyság számára ez sorsdöntő jelentőséggel bírt. Jójákim az esedékes adófizetés megtagadásával magára haragította Babilont. Nabukadneccar haragjában a környező népeket tüzelte fel Júda ellen. Valószínű, hogy ezek alatt a csatározások alatt halhatott meg Jójákim, aki így a trónt fiatal fiára, a 18 éves Jójákinra hagyta. Ennek három hónapos uralma azzal ért véget, hogy feladta Jeruzsálemet a várost ostromló babilóniaiaknak (2Kir 24,10-17). Babiloni források szerint erre a támadásra Kr.e. 597 márciusában került sor. A Lákisból származó levelek is erre az időre teszik Júda megtámadását.
Ezúttal nemcsak a királyt ejtették foglyul, hanem vele együtt Jeruzsálem előkelőinek ezreit, mesterembereket, főhivatalnokokat, katonákat és a királyi család tagjait. Jójákin nagybátyját, Cidkijját bízták meg az ottmaradt nagyobbára szegény és nincstelen nép kormányzásával.

    Jójákin fogsága nem tartotta vissza sem Júda lakóit, sem a fogságban levőket attól, hogy továbbra is őt tekintsék jog szerinti királynak. Az ókori Debírt és Bét-Semest feltáró 1928-30-ban folytatott ásatásoknál előkerült pecsételt agyagkorsók arra utalnak, hogy a Cidkíjjá uralma idején élt nép továbbra is Jójákin nevét használta. Amikor Jeruzsálemet végül is lerombolták, Cidkíjjá fiait mind megölték, a fogságban levő Jójákin fiainak pedig királyi utasításra élelmiszeradagot utaltak ki. Az 597-ben vezetett babiloni hadjárat szörnyű pusztítást vitt véghez Júdában, de még további 11 évig nemzeti kormány működhetett Jeruzsálemben.

    586-ban az ország egy hatásában még borzalmasabb hadjáratnak volt kitéve. Jeruzsálemet a templommal együtt lerombolták. Júda megszűnt önálló nemzetként létezni. A romokban heverő fővárost otthagyták azoknak, akik az országban maradtak. A Nebukadneccar által kormányzóvá kinevezett Gedalja vezetése alatt a maradék nép Micpába vándorolt (2Kir 25,23; Jer 40,13). Néhány hónap múlva Jizmáél megölte Gedalját, mire az elkeseredett nép Egyiptomba menekült. Jeremiás pedig szenvedő népével együtt rótta az Egyiptomba vezető utat.

    A negyedik fogsába-vitelről a Jer 52,30 tesz említést. Josephus Flavius szerint további zsidókat vittek Babilonba Kr.e. 582-ben, amikor Nebukadneccar leigázta Egyiptomot.

    Berosus szerint a Babilon különböző pontjaira hurcolt zsidóknak Nebukadneccar alkalmas telephelyeket jelölt ki. A Kebár folyó, amely mellett Ezékiás prófétai elhívását kapta és első látomásában részesült (Ez 1,1), a Babilon közelében levő Nar-Kabari csatornával azonosítható. A foglyok egy másik központi helye Tél-Ábíb, valószínű, hogy közel esett ide (Ez 3,15).

    Nebukadneccarnak olyannyira sikerült a fővárost, Babilont, kiépítenie, hogy a görögök a várost az antik világ csodái között tartották számon. Semmi okunk abban kételkedni, hogy e nagyméretű építkezéseknél a zsidó foglyokat is felhasználták. A Weidner-féle szöveg zsidó neveket is felsorol azon más országokból való mesteremberek között, akiket Nebukadneccar építkezéseinél alkalmazott. A király mindent megtett annak érdekében, hogy székhelyét olyan ragyogóvá tegye, amilyen a birodalomban még nem volt. Ennek a célnak érdekében használta föl a Jeruzsálemben foglyul ejtett mesterembereket is.

    Kezdetben csak Babilon környékén voltak zsidó települések, de a későbbiekben, ahogy mind nagyobb szabadságot élveztek a következő babiloni, majd perzsa királyok uralkodása idején, egyre jobban szétszóródtak a birodalom különböző vidékeire. A Nippurnál folytatott ásatásokból előkerült agyagtáblákon Ezsdrás és Nehémáis könyvéből ismert nevek olvashatók. Ez arra mutat, hogy a fogság idején itt is zsidó település volt. A Babilontól 100 km-re DK fekvő Nippur Kr.u. 900-ig megmaradt zsidó településként. A Nehémiás és Ezsdrás könyvéből ismert Tél-Melah, Tél-Harsa (Neh 7,61), Ahava és Kászifjá (Ezsd 8,15.17) is zsidó települések voltak. Josephus Flavius ezek mellett még Neerdát és Nisibist is megemlíti, amelyek valahol az Eufrátesz mentén lehettek (Régiségek 18,9).

    A fogságban levők vágyódtak az elvesztett haza után. Ez különösen arra az időre volt érvényes, amikor Jeruzsálemben még működött a nemzeti kormány. Hamis próféták Babilon elleni lázadásra szították a népet, ami miatt Nebukadneccar két lázadót kivégeztetett (Jer 29). Röviddel az 597-ben történt fogságba-vitel után Hananjá azt jósolta, hogy két éven belül a zsidók összetörik a babiloni igát (Jer 28). Ezékiel is szembeszállt azokkal, akik az ő idejében felkelést szítottak (Ez 13). Jeremiás, akit a fogságba hurcoltak jól ismertek, hiszen Jeruzsálemben hosszú éveken keresztül folytatta prófétai tevékenységét, levelet írt a Babilonban letelepedett honfitársainak és arra biztatta őket, hogy építsenek házakat, telepítsenek szőlőket, és számoljanak egy hetven éves fogsággal (Jer 29).

    Amikor Jeruzsálem 586-ban történt elestével és lerombolásával az azonnali visszatérés reménye eloszlott, a fogságban levők, Jeremiás próféciájának megfelelően, mindinkább egy hosszabb tartózkodásra kezdtek berendezkedni. Albright szerint az olyan babiloni helységnevek, mint pl. Immér Kerúb (Neh 7,61), arra utalnak, hogy az izráeliek pásztorkodással és földműveléssel is foglalatoskodtak az Eufrátesz melletti termékeny vidéken. Úgyszintén tevékenyen bekapcsolódtak a kereskedelmi életbe is. Az 5. századból származó feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a Nippur környéki gazdasági és kereskedelmi életben a zsidók nagyon jelentős szerepet játszottak.

    A legtöbb zsidónak a nyelvismeret hiánya problémát okozott. Még Szanhérib uralkodása előtt arám törzsek telepedtek le Babilonban, és idővel a népesség túlnyomó többségét ők képezték. Ennek következtében az arám lett a mindennapi életben használatos nyelv. Már a hetedik század idején ez volt az asszírok nemzetközi diplomáciai kapcsolataiban használt nyelv (2Kir 18,17-27). Az új nyelv elsajátítása a zsidók egy részének bizonnyal gondot okozott, de elképzelhető, hogy sokaknak nem volt teljesen ismeretlen az arám nyelv, sőt egyesek Jeruzsálemben, hivatásukra való felkészülésük során tanulhatták is. Az északi királyságból származó zsidók, akik már régóta a babiloni birodalomhoz tartoztak, kétségtelen, hogy az arám nyelvben éppoly jártasak voltak, mint a héberben.

    A rendelkezésünkre álló források arról tudósítanak, hogy a fogságban élő zsidók kedvező elbánásban részesültek. Jeremiás levelét a "fogságban levő véneknek" címezte (Jer 29,1), Ezékiel "Júda véneivel" találkozott (Ez 8,1). Ezek szerint vallásos összejöveteleket "szabadon" tarthattak a zsidók. Egy másik alkalommal Izráel vénei látogatták meg Ezékielt (Ez 14,1 és 20,1).
Ezékiel nyilvánvalóan széleskörű tevékenységet folytathatott a fogságban élők között. Tudjuk, hogy családos ember volt, saját házában lakott, és szabadon megvitathatta az őt meglátogató, vagy az általa felkeresett vénekkel népének vallásos tárgyú kérdéseit. Jelképes cselekedetekkel nyíltan kifejezte a déli királyság politikai jó vagy rossz sorsát, egészen addig, amíg 586-ban le nem rombolták Jeruzsálemet. Ezután is bátorította a népet, és táplálta bennük a reménységet, hogy egyszer Isten helyreállítja a dávidi királyságot.

    Dánielnek és társainak az esete is arról tanúskodik, hogy a Júdából származó foglyokkal jól bántak. A Kr.e. 605-ben elhurcoltak közül az előkelő származású fiatalok némelyikét a királyi udvarban végzendő szolgálatra osztották be, hogy ismerkedjenek meg a babiloni udvari élettel (Dán 1,1-7). Amikor Dániel megfejtette Nebukadneccar álmát, a király a babiloni bölcsek elöljárójává tette. Kérésére három társa szintén jelentősebb megbízatást kapott Babilonban. Nebukadneccar hosszú uralma alatt Dániel és barátai egyre nagyobb megbecsülésben részesültek. A Dániel könyvében leírt válságos helyzeteket sértetlenül átvészelték. Feltételezhetjük, hogy más foglyoknak is sikerült vezető beosztásba kerülni a babiloni udvarban. Dániel, Bélsaccar és Nabunaid társuralkodása idején rangsorban közvetlenül az uralkodókat követte. Babilon 539-ben bekövetkezett bevétele után, Dániel megkülönböztetett udvari szolgálatát tovább folytatta a méd Dárius, majd a perzsa Círus uralkodása idején is.

    A Jójákinnal és fiaival való bánásmód is azt mutatja, hogy egyes zsidó foglyokkal megkülönböztetett módon bántak. Jójákinnak saját kiszolgáló személyzete volt, és egész családja kellő ellátásban részesült, annak ellenére, hogy hivatalosan csak Nebukadneccar 562-ben bekövetkezett halála után adták vissza teljes szabadságát (2Kir 25,27-30). A királlyal együtt felsorolt további zsidó nevek arra utalnak, hogy a bőséges ellátás nem csupán a királyi család tagjaira korlátozódott.

    Eszternek I. Xerxesz perzsa király udvarában lejátszódott története is jellemző példa arra nézve, hogyan bántak a kivételezett zsidókkal. Nehémiás is a királyi udvarban szolgált. Artaxerxesszel való személyes kapcsolata révén sikerült azokon segítenie, akik Jeruzsálem újraépítésére visszatérhetek hazájukba.

    Whitley jogosan vonja kétségbe azok állítását, akik a zsidók babiloni fogságát rabszolgaságnak, és sok szenvedéssel teli, szomorú históriának festik le. Ewald az Ézsaiás, Zsoltárok és Jeremiás siralmai egyes részeire alapozva arra a következtetésre jutott, hogy a fogságban levő zsidók helyzete rohamosan rosszabbodott. Történelmi adatok nem látszanak igazolni azt a feltevést, hogy a zsidó foglyokat testileg bántalmazták volna, vagy megakadályozták őket egyszerű polgári és vallási életük gyakorlásában a babiloni fennhatóság idején. A rendelkezésünkre álló bibliai és régészeti adatok inkább George Adam Smith véleményét erősítik meg, mely szerint a zsidók viszonylag kedvező helyzetben voltak, és nem mentek keresztül különösebb szenvedésen.

    A Jeruzsálemtől elszakadtak közül azok, akiknek lelkiismerete felébredt, és megértették a fogság okát, minden bizonnyal súlyos lelki válságot éltek át. Negyven éven keresztül hallhatták Jeremiás figyelmeztetését: "Jeruzsálem úgy elpusztul, hogy aki csak erre jár megborzad és iszonyat fogja el látványára" (Jer 19,8). Ennek ellenére meg voltak győződve arról, hogy Isten nem engedheti meg a templom lerombolását. Magukat a törvény őrzőinek tartották, és nem hitték, hogy Isten  megengedi fogságba hurcoltatásukat. De most, amikor Jeruzsálem romjait a salamoni dicsőséggel és nemzeti hírnévvel hasonlították össze, sokakat a szégyen és a bánat érzése töltött el. Jeremiás siralmaiban élénken kifejezésre jut a szerző szomorúsága, hogy Jeruzsálem a népek látványossága lett. Dániel is bevallja imádságában, hogy a nép szégyen és gúny tárgya lett a népek között (Dán 9,16). Ez a fajta szenvedés nehezebben volt elviselhető azoknak a foglyoknak, akiket jobban érdekelt Izráel jövője, mint a külső körülmények okozta kellemetlenség és nélkülözés, aminek fogságuk miatt voltak kitéve.

    Jeremiás és Ezékiel előre megmondták, hogy Isten visszaviszi a zsidókat saját országukba. A foglyok számára a biztatás és reménység egy másik forrása Ézsaiás üzenete volt. Írásaiban ő is prófétált a bekövetkező babiloni fogságról (Ézs 39,6), de arról is biztosította a népet, hogy Círus idejében visszatérnek hazájukba (Ézs 44,28). A 40. fejezettel kezdődően részletesen kifejezi az előző fejezetekben csak röviden említett reményteli, biztató üzenetet. Isten mindenható. Valamennyi népet ellenőrzése alatt tartja. A népeket és királyaikat Isten arra használta fel, hogy ítéletet hajtson végre, Izráelen, de hasonlóképpen felhasználhatja őket arra is, hogy népének sorsát ismét jóra fordítsa. Amikor Círus elfoglalta Perzsia trónját, Izráel helyreállításának reménysége támadott fel azokban, akik hittek a próféták jövendölésében.