"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Prófécia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Prófécia. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 4., hétfő

Fújd a harsonát!



Dieter Bestaendig:
Látomás és kinyilatkoztatás 2007. január


Fújd a harsonát! Hívd szolgáimat és szolgálóimat a gyülekezésre!
Gyűjtsétek össze hűségeseimet a Föld négy végéről, hogy utasításaimat adjam nekik! Szemeim az ország hűségesein (vannak), hogy ők nálam nyugodjanak. Zsolt. 101,6

Egy meghívása az urak Urának és királyok Királyának, hűségesei - szolgái és szolgálói felé:
Lásd, én újat cselekszem, most bontakozik ki! Nem veszitek észre?! Sőt, a sivatagban utat készítek, a pusztában víznek áradását. Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a strucc-fiak is, mert vizet adok a sivatagban és áradatot a pusztában, hogy inni adjak választott népemnek.
Ézs. 43,19-20

2007. január 07-én este 18,30-kor az irodámban tartózkodtam, hogy néhány imatémát Isten Trónja elé vigyek. Fáradt, kimerült voltam, és a fejemet a kezemre támasztva, szememet becsukva imádkoztam új erőért és megelevenítésért. Ebben a helyzetben adott Isten egy látomást.

Láttam egy hosszú, megterített asztalt egy nagy gyülekezeti helyiségben állni. Ez a kép foto-szerűen állt szellemi szemeim előtt. Akkor kinyitottam a szemem, hogy lássam, nem csak képzelődés-e az egész. Azonban nyitott szemmel is láttam ezt a képet, ugyanolyan világosan, mint előzőleg becsukott szemmel. Akkor tudtam, hogy Isten egy víziót akar adni.


Látomás a nagy gyülekezeti helyiségről.

Leírom itt, amit nyitott szemmel láttam:


Egy nagy ünnepélyesen díszített csarnokban egy hosszú, ugyancsak ünnepélyesen díszített asztal állt. Az asztal hossza kb. 12 székhez passzolt oldalanként. Az asztalterítő mélykék damaszt volt, a teríték pedig a legfinomabb fehérfényű porcelán. Minden szék ezüst barokk stílusú volt, míg a párnázott részek világító fehér struktúr-damaszttal voltak bevonva.


Az ünnepi-asztalfőre hirtelen, mintegy láthatatlan kéz által, egy nagy királyi korona helyeztetett - azonban e helyen nem volt szék. Az asztal mögött megpillantottam egy óriási, bársonypiros ráncba húzott függönyt, amely elválasztotta a mögötte és előtte levő helyiségeket kb. öt méter szélességben és csak az ünnepi asztal mögött volt nyitva. A mögötte lévő helyiségbe az erős fénysugártól - ami onnan kiáramlott - nem tudtam benézni.
Egészen a helyiség közepéig mindent ez a meleg fény-tónus ködösített el. Ez a Szenthelyet ábrázolta, ahol maga Isten vagy Jesua volt.
Természetesen izgatott a kérdés: Ez a vízió összefüggésben van-e a menyegzővel a Máté 22,2-14 alapján, vagy a ”nagy vacsorával” a Lukács 14,16-24 alapján?
E kérdésben nem volt belső bizonyosságom. Egy üzenet kezdeténél álltam, amelyet nem tudtam megítélni és elhelyezni.
Valamivel később újra láttam ezt a gyönyörű termet és észrevettem, hogy a bársonypiros függöny mindkét oldalán két nagy angyal áll kürtökkel a kezükben készen arra, hogy belefújjanak.
Ebben a pillanatban a Szenthely belsejéből egy hang hallatszott és így szólt: Gyüjtsétek össze hűségeseimet a Föld négy végéről, hogy utasításaimat adjam nekik az utolsó időre és napokra - ami még marad, hogy elvégezzék a megbízatást! (Olvasd ebben az összefüggésben
a Zsolt. 50,5; és 101,6-7-et)


Akkor láttam hogy az angyalok felkészültek a kürtölésre, mellyel Isten gyülekezetét és a meghívottakat egybehívják. 4.Móz. 10,7 Hirtelen előtűnt a Szenthelyből egy nagy, kinyitott írástekercs - egy filmvászonhoz hasonló - a hosszú ünnepi asztal előtt. A szöveget nem tudtam olvasni, de láttam, hogy aranybetűkkel volt írva és három oszlopban volt a szöveg.
Különös volt, hogy ebben az időpontban még senki nem volt ott a meghívottak közül - a székek üresek voltak.


A repülő Írástekercs a Szenthelyből


Láttam, amint az egy nagy Írástekercsből sok kicsi Írástekercs szabályosan "kirepült", és mint egyedi személyes üzenet Istentől, az egyes terítékekre szálltak - és ott a porcelántányérokon kinyíltak. Isten Szelleme megmutatta, hogy mindezek az üzenetek "puzzel-részecskéi" egy nagy üzenetnek, amelyek a Szenthely bejáratánál az Irástekercsen voltak.
Jobbra tőlem egy hárfás angyal állt és mindig, amikor egy Írástekercs egy meghívott terítékére repült, ujjaival végigfutott a húrokon és a csodálatos több szólamú hárfazengés az egész helyiséget betöltötte.

Mialatt mindezt átéltem, Isten hatalmas kenete áradt át rajtam a fejemtől a lábamig és egy hangot hallottam bennem, mely ezt mondta: Ha Szavaid találtam, lenyeltem őket, és a Te Szavad/Igéd vígassága és öröme volt szívemnek; mert a Te neved neveztetik rajtam, Örökkévaló/JHWH/יהוה Seregek Istene. Jer. 15,16
A Szentszellem bennem mondta ki hangosan e szavakat. Tehát a meghívottaknak ezt az Írástekercset kellett enniük a tányérokról: Isten szavát, mint megfelelő eledelt enni!

Ekkor az Ezékiel 3,1-3 jött az emlékezetembe, ahol erre vonatkozóan írva áll: És Ő szólt hozzám: Emberfia! Amit találsz edd meg! Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és beszélj Izráel házához! És kinyitottam a számat, és Ő megetette velem ezt a tekercset. És mondta nekem: Emberfia! Etesd meg hasadat, és töltsd meg a belsődet ezzel a tekerccsel amelyet adok neked! És megettem, és édes volt a számban mint a méz.

Ugyancsak a Jelenések 10,9-10-ben: És odamentem az angyalhoz mondván neki, hogy adná át nekem a könyvecskét. És szólt hozzám: "Vedd, és edd meg! És keserűvé teszi a hasadat, de a szádban édes lesz, mint a méz.
Jesua szintén mondja ebben a vonatkozásban a Ján. 4,32 és 34-ben: Nekem van eledelem, amit egyem, amit ti nem ismertek... Az én eledelem az, hogy tegyem Annak akaratát aki elküldött engem, és az Ő művét bevégezzem.

Ez volt a látomásom első része, amelyet 2007. január 07-én kaptam.
Isten Szelleme mondta nekem, hogy a következő napon új kinyilatkoztatást ad.


A terem megtelik "Isten hűségeseivel"


Amint a következő napon imában időztem Isten előtt, újra megelevenedett szemeim előtt az előző napi látomás. Ezúttal láttam, hogy megtelt a terem a meghívottakkal. Ami különösen feltűnt: Minden vendégen ugyanolyan öltözék volt - bársonykék palást/talár - hasonlóan mint az amerikai kórustagokon; de a talár/palást nem amerikai találmány (magam nem vagyok barátja a talárnak).
Lényeg, hogy minden meghívott egységes öltözékben volt. A palástok hátára egy aranykulcs volt hímezve. Különös módon passzolt a palástok színárnyalata a kék damaszt terítőhöz az asztalon. Mint mondtam, azon igyekeztem, hogy akceptáljam ezeket a "talár-palástokat", a jobbomon lévő hárfás angyal a következő magyarázatot adta: Kék a hűség színe, ezért kaptak kék palástot. Az aranykulcsok a hátukon azt mondják, hogy a meghívottaknak Isten szolgálatában kulcs szerepük van.

Természetesen foglalkoztatott a kérdés: Kik ezek az emberek és honnan jöttek ők?
Az ötszörös szolgálatból jöttek ők.
Megjelentek itt: közbenjárók, evangélisták, apostolok, próféták, tanítók-pásztorok; de olyan személyek is akik kevébé voltak ismertek, úgymint különböző segélyszolgálatok munkásai - Isten Országának terjesztői, akiket Jesua Isten hűségesei címmel tüntetett ki.
Csak olyan személyek voltak itt jelen, akik Istent hűségesen szolgálták tálentumaikkal.

Ami még feltűnt: Itt Isten jelenlétében mind egyenlőek voltak. Nagytekintélyű vagy kistekintélyű - szempillantásnyi különbség sem volt itt. Itt fent senki nem kísérelte meg, hogy a másik meghívotthoz mérje magát, imponáljon vagy domináljon vagy beavatkozzon. Azért voltak itt, mert Istentől szolgálatuk alapján hűséges minősítést kaptak - személyi tekintély nélkül. Egymástól sem vettek dicsőséget, mert mind Istent magát dicsőítette.
Ezért jelentek meg itt Isten gyülekezeti termében bársonykék palástba öltözve, aranykulcs-himzéssel a hátukon, amely már magában Isten kitüntetését ábrázolta.
Hallottam Jesua hangját, amint a meghívottakhoz szólt, de egyes szám első személyben: Itt vagy fent, mert hívtalak!


Látomás a szárazságról és a vizek forrásairól


Hirtelen elragadtattam a teremből. Egyáltalán nem számítottam rá. Alattam láttam a Földet; és azt, hogy ott egy változás történik. Láttam, amint a Föld barna lett, új sivatagok keletkeztek, a vízforrások és folyamok valamint a víztároló tavak kiszáradtak.

Rögtön ezután láttam egy elragadó látomást: Egy csodálatos csillogó óriási hegyi-tó, kristálytiszta vízzel telt, és "élő" volt. A tó egy magasan fekvő szép hegyvidékbe volt ágyazva - előtte egy természetes zárófallal, melyen egy keskeny, de magas vízesés szolgált a víz kivezetésére. Volt még valami különleges, ami az előző - Földről való - vízióval volt összefüggésben. Mialatt a földi vízforrások elapadtak és a szárazság terjedt, a vizeknek egy szellemi "átrétegeződése" történt: most a pompás hegyitóba folytak.
Ez azt jelenti: Minél szárazabb volt a Föld, annál inkább telítődött a mennyei víztartaléka e szépséges hegyitónak, mely arra várt, hogy öntözzenek vele.
Amint mindezeken elgondolkoztam (mert fel kellett dolgoznom a látottakat) halottam Jesua hangját mondván: Már nyitom a Menny zsilipjeit, hogy népemnek inni adjak - kiválasztottaimnak! Akinek van, adatik annak, hogy teljessége legyen!




Ezek után láttam, amint a mennyei hegyitóból egy öntözőcsatorna - elrejtetten, észrevehetetlenül - a Föld irányába helyeztetett, ahol Isten hűségesei voltak. Észrevettem, hogy mindenhol a Földön, ahol szellemi szárazság volt, hirtelen élő vízforrások fakadtak és mindenki aki abból ivott, szellemileg megújult, megerősödött erőnek teljességével, hogy mint "szellemi vízcsatornák" szolgálják az élő Istent.
Láttam, hogy valaki ivott ebből az élő vízforrásból és természetfeletti szellemi erő szabadult fel, ami képessé tette, elmenni, hogy az igazság után szomjazókat megitassa.

Azonban láttam Isten ellenségének működését is. Ez jött, mint egy sűrű fekete lávafolyam a Földre - mint a halál áradata - hogy megfojtsa és eldugítsa az élővíz áramlását. Ez a sűrűn folyó, szúrok-szerű lávafolyam, Isten gyermekeinek negatív viselkedését erősítette és egy nagy romboló erővel bírt.
Ez megtörténik a - tagadás, rágalmazás, pletykálkodás, szakadások, intrikák, pártoskodások, manipulációk, uralkodás, szidalmazások és gúnyolódások - által.
A pokolnak e fekete lávafolyamát leggyakrabban a -szidalmazások- táplálják!
Mialatt Isten ellensége megkísérelte, a halálnak e folyamával az élővizeket elérni, hogy eldugítsa és elpusztítsa, más szárazságtól sújtott helyeken fakadtak fel az üdv forrásai, amelyek azonnal megitatták és megélesztették a szomjazó lelkeket.
Itt egy felfedezést tettem: Minél közismertebbek és "nagyobbak" voltak ezek a vízforrások, annál könnyebben találta meg az ellenség hogy megtámadja! Minden, ami egykor "szilárd" és nagy volt, megtámadtatott.

Ebben az összefüggésben láttam egy másik látomásban, egy régi, széthullott aranybányát, olyat mint amilyenek a múlt századokban Alaszka részein voltak, és azokban az időkben valóságos aranylázat okoztak. Hallottam Jesua hangját: Egy mozgalmas gyülekezetet teremtek, amely nincs bemerevedve.

Láttam, hogy a nagy vízforrások helyett nagyszámban kicsiny, látszat-nélküli vízforrások keletkeztek az "öntözőkanna a szárazságban elv" alapján.
E források előnye a láthatatlanságukban volt! Ezek kicsik voltak és nem olyan közismertek, az ellenség nem tudta rögtön megtalálni hogy megkárosítsa, eldugítsa őket - hogy ezáltal elszikkadjanak. Nyilvánvalóan az erejük nem a nagyságukban volt, hiszen ahhoz kicsik voltak ők, hanem egyszerűen abban, hogy sok kicsi volt. De egy forrás vize elég volt, hogy emberek csoportját "megitassa" és azzal szellemileg életre hozza.
Ezek az élő vízforrások Isten gyermekei voltak, akik egy élő és hűséges viszonyban voltak Adon Jesuával/Úr Jézussal, az ő Urukkal.

Bennük beteljesedett a prófécia a Ján. 7,37-39-ből: Az utolsó napján a nagy ünnepnek, felállt Jesua/Jézus, és kiáltott mondván: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az *Írás mondta (azaz a *próféciákban jövendöltek alapján; megj.ford), annak belsejéből élővíz folyamai fognak ömölni! Ezt pedig a Szellemről mondta, akit a benne hívők fognak kapni...



Mindezek után Isten Szelleme visszavitt a nagy gyülekezeti helyiségbe. A meghívottak mind elfoglalták helyeiket. Előttük a megnyitott Írástekercsek Jesua személyes üzeneteivel, amik három oszlopban írattak meg és mindegyik csak a magáét tudta olvasni.
Továbbá láttam, hogy minden Írástekercsen egy kulcs feküdt, melyek úgy néztek ki mintha gyémántból faragták volna.
Szellememben a Jelenések 3,7-13-at kaptam: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki (amit) kinyit, senki be nem zárja, és bezár és senki ki nem nyitja. Ismerem cselekedeteidet; lásd, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki nem tud bezárni, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én Szavaimat, és az én nevemet nem tagadtad meg.
Lásd, neked adok némelyeket a sátán zsinagógájából, azokból, akik zsidóknak mondják magukat, és nem azok, hanem hazudnak; lásd, megteszem velük, hogy jöjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt és megtudják, hogy én szerettelek téged. Mivel megtartottad állhatatosságra intő Szavamat, én is megtartalak téged a próbák/kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megpróbálja azokat, akik a Földön laknak.
Eljövök hamar; tartsd szilárdan/erősen amid van, hogy senki el ne vegye győzelmi koszorúdat. Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem Templomában, és onnan nem kerül ki többé; felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a Mennyből száll alá az én Istenemtől; és az én új nevemet. 
Akinek van füle, hallja meg mit mond a Szellem a Gyülekezeteknek! 

A teljhatalommal való megbízatásnak a kulcsát csak azok kapják meg, akik hűséges kapcsolatban élnek Adon Jesuával, az ő Urukkal.
Láttam, amint Jesua az Ő hűségeseinek egy üzenetet adott, amelyben mindazok, akiket vérén vásárolt meg, saját magát mint "az élethez való kulcsot - az erőhöz és hatalomhoz" újra kínálja.
Azt mondta: Velem való valódi kapcsolat nélkül - nem tehettek semmit! 
Az arckifejezése nagyon komoly volt.
Ezen kinyilatkoztatás befejezéséül még ezt mondta: Hirdessetek engem és vezessétek őket a velem való függőségbe, hogy én őket élővizek forrásaivá tegyem, és ezáltal gyümölcsöt teremjenek az örökéletre!
...mert uraknak Ura és királyoknak Királya, és akik vele vannak az elhívottak, a kiválasztottak és hűségesek Jel. 17,14

Blast in die Posaunen!
Ruft meine Knechte und Maegde in meine Versammlung:
„Versammelt mir meine Getreuen, von den vier Enden der Erde,
damit Ich ihnen Weisung gebe..."
Eine Vision und Offenbarung Gottes vom Januar 2007

Dieter Bestaendig

Fordította: Katharina Becker
Ágak az Olajfában



2013. március 3., vasárnap

"És feljött a tengerből..."



El akarom mesélni, hogy tudok egy zsoltárt énekelni. Ez a 121. zsoltár. Nem tudom, hogyan történhetett, hogy a sötét utcában, hazafelé menet egyszer csak tudtam énekelni. A memorizálás mindig is nehezemre esett. A Bibliából soha nem tudtam egybefüggő hosszú szöveget megtanulni, ezt a zsoltárt, mégis anélkül, hogy tanultam volna tudom. Ismételnem se kell, hogy mindig friss maradjon.
Azt hittem, hogy egy kazettáról tanultam meg, észrevétlen. Ezért tudakozódva eredetéről elénekeltem több énekes barátomnak is, ismeri-e valaki. De egyetlen egy keresztény barátom se ismerte. Ellenben elismerték, hogy szép, és valóban hűen éneklem a zsoltárt. A Bibliából nyomon követték.
Nem tudom, hogyan lehetséges, ez már 17 éve rejtély az életemben.
A mai napig ugyanúgy éneklem szöveghűen, sötétben sétálva, vagy ha félelmeim vannak.

Most itt ebben a próféciában találkoztam vele újra. Ahogy megláttam a szövegben, rögtön késztetést éreztem, hogy ezt a próféciát megosszam.

A másik, a minap láttam egy kupakot, ami a lefolyó cső rácsozatán megakadt, ahogy eresztettem le a vizet. Sokáig kattogott oldalt, a hangra lettem figyelmes, mert a víz sodrása dobálta a falához, míg nem egyszer, mikor nyúltam volna le, hogy megszabadítva felvegyem, a víz nyomása kiegyenlítette vergődését, és a lefolyó cső tetején, a rácson, mozdulatlan megállt. Nem látszott, hogy önmaga körül forogna, noha forgott, hanem mintha csak odaragasztva állt volna, a víz körülötte sebesen folyt lefelé.




A kupak nem tudott lefolyni, mert méretileg nagyobb volt, de az oldalfalnak se verődött tovább.

Miután lefolyt a víz, a kupak megállt forgásában. De ugyanúgy, ugyanott maradt. Pár pillanatig csodálkozva néztem, hogy meg se moccan. Nem dőlt, se jobbra, se balra.

Így vagyunk mi is, talán egy ideig a körülmények tudnak minket dobálni, mi hangosan felszisszenünk, de ha sziklaszilárdan az Úr Igéjébe hit által kapaszkodunk, egy idő után kiegyenlítődünk, és mindennek ellenére, gond nélkül Krisztusban állva, Neki szentelve életünk élünk a világban.
Ha majd pedig körülöttünk minden lezajlott, minden lefolyt, mi ugyanott bántódás nélkül maradva, forgásunkból is megállva, csodálkozva Jézusra tekintünk. Hogy Ő jön-e le hozzánk, vagy felemel a magasba, az már mindegy is. Egy biztos: mi el nem süllyedünk.

Ez a kép is eszembejutott, hogy ezt a próféciát elolvastam.

---




Dieter Bestaendig: Végidő látomás 2008.08.05.


Miután az utolsó tudósítást 2008.aug.4-5-ről - a nemzetközi bank-krízis évszázad-hanyatlásának kiszélesedéséről - a dossziéba fűztem, elfáradtam és rövid időre az irodámban lévő fotelba helyezkedtem, kissé megpihenni. Alig csuktam le a szememet, felismerhetően láttam magam előtt egy óriási, örvénylő tengert, amelyben, mit egy árvíz után, sok magával ragadott tárgy - házak (bank-épületek), reklám-táblák, emberek, vállalatok és papírpénzek - amelyeket egy óriási áradat feltartóztathatatlanúl magával ragadott egy kilométer széles mélységhez - és óriási vízesésként a morajló mélységbe zuhant.

Először azt gondoltam, hogy ez egy hallucináció, és imádkoztam Istenhez: "Adonai, ha ez tőled van, akkor mutasd meg újra ezt a látomást!" Ma, 2008.08.06-án azt mondta Jesua: "Írd le, amit láttál, mert ez meg fog történni!" Ebben a tengerben (a népek tengerét szimbolizálja  úsztak táblák, amelyeken az állt: drágulás, olajár, hanyatlás-összeomlás szükség-bizonytalanság. Mindez, egy örvény hatalmas szívóerejével az egyre gyorsabbá váló áramlattal a mélységbe ragadtatott. Láttam, amint az örvénylő mélységből egy állóképhez hasonló képződmény kiemelkedik. Úgy nézett ki, mint egy műemlék, fehér márványból. Ahogy jobban megnéztem, a kép átváltozott egy óriási férfi alakká, aki felemelt karokkal a tenger mélyéből felnövekedett. A különleges e figurán az volt, hogy úgy nézett ki mintha fehér márványból lett volna de mégis élő volt. Széttárt kezeiben egy óriási lap volt és így kiáltott: "Jöjjetek hozzám, akik megfáradtatok és megterheltek vagytok, mert én vagyok a megoldás a ti problémáitokra és hatalmamban áll, hogy megszabadítsalak titeket, és segítsek nektek. Ahhoz hogy én segíthessek nektek, kell hogy szövetséget kössetek velem!" Ez a hamis messiás Jesua/Jézus szavaival szólította meg a kétségbe esett embereket, jóllehet, ő személyében a félrevezető és antikrisztus, akit mindenki követni fog, akik az igazság szeretetét Jézus Krisztusban /Jesua HaMasiachban nem fogadták be!

Láttam, amint ez az óriási figura az örvény közepéből kinövekszik és a tengeren áll, mialatt az örvény az élő állókép körül forgott. Minden, ami a tengeren úszkált, minden csak e körül a beszélő szobor körül forgott és minden az ő ellenőrzése alá került, mert ő volt a történések középpontja. Mialatt ezt láttam, Isten Szelleme két bibliai helyre emlékeztetett. Az egyik a Jelenések 13-ik, a másik Dániel könyvének 3-ik részében található, amelyben Nebukadneccár a nagy állóképet felállíttatta, hogy azt a népek és törzsek a Perzsa-Birodalomban imádják. Aki a parancsnak ellenállt, meg kellett öletnie. Mert Sád'rák, Mésák és Abéd-Nego, Dániel társai megtagadták az állókép imádását a tüzes kemencébe dobták őket, ahol az Örökkévaló angyala által megmentettek.

A Jelenések könyve 13,1-ben: "És láttam, a tengerből egy bestiát feljönni..." és tovább a 15-18-ik versek: "Megadatott neki, hogy szellemet (pneuma) adjon a bestia/fenevad képmásába, úgy, hogy a bestia/fenevad képmása beszéljen, és azt tette, hogy akik nem imádják a bestia/fenevad képmását, azok mind megölettessenek. És odahat/kényszerít, hogy mindenkit, jelentékteleneket/kisembereket és nagyokat/tekintélyeseket, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon *bélyeggel megjelöltessen; és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a bestia/fenevad neve vagy nevének a száma. Itt bölcsesség szükségeltetik; akinek értelme van számolja ki a bestia/fenevad számát! Mert ez egy embernek a száma: és az ő száma hatszázhatvanhat."
[*charagma/χάραγμά, pontos jelentése: bevésett v. beégetett v. bemaratott bélyeg; (amint azt az állatoknál alkalmazzák, faji v. tulajdonjogi ill. tudományos megfigyelési okokból) megj. ford.]




Az antikrisztus fellépésének előkészületei a világtörténelmi eseményekkel felgyorsultak. Ez az örvénynek egy halálos szívása. Isten prófétai szava feltartóztathatatlanul beteljesedik, mert ennek így kell történnie! Itt a döntés órája, amikor Isten Szelleme az igazságkeresőket 'fölfelé' akarja vonzani, hogy az antikrisztus halálos szívását 'lefelé' kivédhessék. Isten mindig föntről beszél hozzánk emberekhez, míg az antikrisztus a népek tengerének mélységéből.

A 121. Zsoltár mondja:
"Szemeimet a hegyekre emelem. Honnan jön segítségem?
Segítségem az Örökkévalótól jön, aki az eget és a földet alkotta!
Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad őríződ.
Lásd, nem szunnyad és nem alszik Izráel őrízője!
Az Örökkévaló a te őríződ! Az Örökkévaló a te árnyékod jobb kezed felől.
Nappal a nap nem szúr meg téged, sem éjjel a hold.
Az Örökkévaló megőríz téged minden bajtól, megőrzi lelkedet/életedet.
Az Örökkévaló megőríz kimentedben és bejöttödben mindörökké!"

Hívd még ma Jesua HaMasiach/Jézus Krisztus nevét és kérd komolyan, hogy megmentsen az ítélet óráján ami a földkerekségre jön!


"Endzeitvision vom 05.08.2008"
www.strassenevangelisation.de
"Und aus dem Meer stand einer auf ..."
"Endzeitvision vom 05.08.2008"
Autor: Evangelist Dieter Bestaendig

Fordította: Katharina Becker
www.zsidok-keresztenyek.eu




"Ahol a tetem van, oda gyűlnek a keselyűk"





Dieter Bestaendig:
Kinyilatkoztatás 2011. július 14.

E napon hosszú időt töltöttem imádságban az Úr előtt. A Jel. 13,9 jött elém: Ha van füle valakinek, hallja! Szóltam: Szólj Uram, hallja a Te szolgád! Erre azonnal egy nyílt látomást kaptam: Egy nagy létszámú tömeget láttam várakozó állásban egy meredek dombon lévő csarnokba összetömörítve, akik feszülten figyeltek lefelé a lejtőre, ahol pillanatnyilag senki nem volt. Kissé elbizonytalanodva gondoltam: Jesua, Te vagy az? És szólt az Úr hozzám: Mindazt amit látsz és hallasz, írd le! 

Láttam, amint az égből egy hatalmas méretű háló dobatott e hatalmas embertömegre és mint egy ketrec fogta be és zárta körbe őket. Nem menekülhettek! A háló fölött egy hatalmas fekete madarat pillantottam meg, egy dögkeselyűt, amint (kb. 3,50 m szélesen) kiterjesztett szárnyakkal és lehúzott nyakkal-fejjel az alatta levő embertömeg fölött körözött. Láttam, amint a bal szárnyával más dögkeselyűknek intett, hogy a bekövetkező halotti lakomán osztozzanak. Rövid idő alatt sok fekete dögkeselyű körözve lepte el az eget. Az emberek azonban mintegy vakon, nem látták őket. Ők sem a hálót, sem a keselyűket nem látták.




Hirtelen, jól olvasható írás jelent meg az égen és én a következő szavakat olvastam: Ahol a tetem van, oda gyűlnek a keselyűk. Mt. 24,28 Erre felnyitottam a Bibliámat és olvastam az előző szöveget is, amely a jelzett verssel összefüggésben áll: Mt. 24,27: Mert amiképpen a villámlás Nap-keletről támad és világlik egész Nap-nyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is. 

Újra láttam az embertömeget, amint várakozva álltak - senki nem mozdult. Hirtelen megpillantottam egy férfit, aki a tömeg első sorában állt. Tágra nyitott szemgödreiben szemek helyett garasokat fedeztem fel, fénylő pénzérméket. Ő ettől nem látott, megvakította! Amint a többieket megfigyeltem, láttam, ugyancsak pénzérmék voltak szemgödreikben. Az egész látomás egy horrorfilm részletnek tűnt. Mind vakok voltak!
Jesua szólt hozzám: E világ fejedelme szemeiket megvakította, úgy, hogy szemeikben az tükröződik vissza, ami gondolataikat és szíveiket betölti! Tovább még mondta, hogy e számtalan ember mindazon az országokból való, amelyekben gazdasági és financiális szétesés, összeomlás van.

Pillantásom a háttérre irányult. A horizonton a financiális csőd által érintett országok nyitott banktrezorjait láttam meg. Egyre többet! Láttam, amint Isten angyalai behatoltak e trezorokba. Mindegyiknél volt egy kard amelyekkel az óriási pénzzel töltött zsákokat felhasították, úgy hogy az összes pénzérem kiömlött és szétgurult.
Érdekes dolgot láttam ezután: Mialatt szanaszét gurultak, megváltoztak és teljesen rozsdásak lettek! Míg ezt figyeltem, Jesua emlékeztetett a Jak. 5,1-3-ra: Nosza immár, ti gazdagok, sírjatok jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, melyek elkövetkeznek rátok! 
Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg;
Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!

Tekintetem a várakozó embertömegről egy másik irányba vezettetett és egy nagy helikoptert pillantottam meg - a Világkormány gépe volt, amely a domb magas helyén landolt. Az ajtaján egy kék kör alakú hatalmi szimbólum volt látható. A gép ajtajai kinyíltak és két testőr kíséretében a Világbank elnöke lépett ki. Sötét szemüveget viselt. Megmutattatott számomra, hogy ki ez az ember. Most amint e sorokat írom (vizuálisan) előttem áll, nevetve rám néz és csak egy szót szól: Salom! Ezután újra az előző pozícióba kerültem a tömeg fölött.
Egy mikrofont adtak a kezébe és - hogy minden emberhez eljusson üzenete - szimultánban fordították beszédét minden nyelvre. Mit mondott? Minden érintett világpolgár számára érthetően hirdette, hogy a világszerte fellépő finánckrízist kiválasztott specialisták közreműködésével rövid úton megoldja. Minden bejegyzett világpolgárnak az anyagi helyzetét kölcsönkötvényekkel biztosítani tudja. Még az értékek átszervezése és az egész apparátusnak új rendezése szükséges, amellyel minden központosítva lesz minden polgár tetszésére a bekövetkező szilárd szisztematikával irányítottan.

Mialatt beszélt, az emberek homlokán egy szót láttam: "Biztosított". Láttam szíveiket is, formájuk mint üres bőrzacskó, ez állt rajta: "Tölts meg!"
Ezek az emberek teljesen elzárták szíveiket az élő Isten és Fia Jesua HaMasiach/Jézus Krisztus felé. Ők éltek, de mégis halottak voltak! Az ő isteneik függőségében éltek és szolgáltak bálványuknak a mamonnak, amely a világi kívánságok és vágyak rabszolgaságában tartotta őket.
Újra láttam a Világbank elnökét. Mögötte óriási, sötét, kiterjesztett sárkányszárnyakkal egy angyal-szerű lény állt. A sátán volt! Láttam ahogy vigyorgott - közel volt céljához. A pénzéhes tömegeket szilárdan tartotta a markában.

Újra a háló fogságában lévő emberekre esett a figyelmem. A látomás kezdetekor feltünt nekem, hogy a hálónak kétféle színe volt: Fekete és fehér. Előbb nem tettem említést róla, mert nem értettem miért van úgy. Most megnyílt az értelmem e dolog felé. Az Úr mondta: A háló fekete része az istentelenek fölött van, akik bálványozásaik és harácsolásaik miatt engem elutasítottak. A háló fehér része azokat az embereket fogja be, akik azt állítják, hogy szeretnek engem, de igazából az ő cselekedeteikkel tagadják ezt az állítást. Ezek soha nem távolodtak el a világ szeretetétől, harácsolásaiktól, mértéktelenségeiktől és fösvénységeiktől. Ezért találtatnak itt, vakságaik miatt. Itt találtatnak az ő félrevezetőik is, akik az un. 'jóléti evangélium' által sok gyermekemet eltérítik az igazságtól és a többivel együtt a keselyűk martalékai lesznek.

Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe és tőrbe/csapdába és sok értelmetlen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba süllyesztik. 
Mert minden gonoszságnak gyökere a pénz szerelme, mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat átdöfték sok fájdalommal. 1.Tim.6, 9-10
Ezek nem maradtak meg az Istenfélelemben és minden időben az Igazság Szellemének ellenálltak. Ezért végülis a dögkeselyűk zsákmányai lettek!
Jesua befejezésül a következőt mondta: Azonban aki engem igazságban szeret, látja a szerencsétlenséget közeledni, menekül és nálam keres oltalmat! Akinek van füle hallja: Mert amiképen a villámlás Nap-keletről támad és világlik egész Nap-nyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is. Mt. 24,27





Írás a http://www.zsidok-keresztenyek.eu/ oldalról származik.

2012. szeptember 5., szerda

Tírusz királya és fejedelme



Hagyományos nézet, hogy a Bibliában, Tírusz király a Sátánt jelenti. Egy helyen, írva van, hogy Ő az Éden kertjében volt. Kereskedett benne.
Elgondolkodtató: Vajon mivel? Érdekes a Menny és a Föld között kereskedés folyt. Ma is tart még?
Természetesen igen, de már e mennyei kereskedéshez köze nincs a Sátánnak, Ő már a saját ügyleteit viszi. Saját kereskedésében utazik, mivel ahhoz ért, a Földre rekesztve, a Kárhozattal összekötve, saját gőgjében és felfuvalkodásában maradva. Rabolva, gyilkolva és pusztítva. A Föld kereskedőinek tanítómestere.

Nekünk pedig, akik Jézus Krisztusban  hiszünk, mennyei sáfárság jutott.


"Emberfia! Kezdj siratóéneket Tírusz királyáról, és mondd róla: Ezt mondja az én Uram, az ÚR:

Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletesen szép. Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. Fölkent kerúbot adtam melléd, hogy oltalmazzon, Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek közt járkáltál. Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem lett található benned.

A nagyarányú kereskedés közben megteltél erőszakkal, és vétkes lettél. Azért száműztelek az Isten hegyéről, és elkergetett az oltalmazó kerúb a tüzes kövek közül. Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. Sok bűnöddel, álnok kalmárkodásoddal meggyaláztad szentélyeidet. Azért tüzet gyújtottam benned, és megemésztett téged, hamuvá tettelek a földön mindenki szeme láttára. Akik csak ismertek a népek között, szörnyülködnek rajtad. Rettenetes véged lett, nem lesz belőled soha semmi."

Ezékiel 28,12-19


Egy helyen pedig azt mondja az Ige, hogy ennek a Tírusz királynak van egy fejedelme, az egy ember:

"Emberfia! Szólj Tírusz fejedelméhez: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! Pedig csak ember vagy, nem Isten, csak te tartod magad olyan okosnak, mint amilyen Isten. Biztosan bölcsebb vagy Dánielnél, nem marad homályban előtted semmi! Bölcsességeddel és értelmeddel szereztél gazdagságot, aranyat és ezüstöt szereztél kincstáraidba. Nagy kereskedői bölcsességeddel gyarapítottad gazdagságodat, és felfuvalkodtál, mert meggazdagodtál.

Azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel olyan okosnak tartottad magad, mint amilyen Isten, ezért én idegeneket küldök ellened, a legkegyetlenebb népeket. Kardot rántanak ellened bármilyen szép és bölcs vagy is, és véget vetnek fényűzésednek. Sírba taszítanak, meghalsz halálra sebzetten a tenger közepén. Mondhatod-e majd gyilkosaidnak: Isten vagyok én?! Csak ember vagy, nem Isten, kiszolgáltatva megölőidnek! A körülmetéletlenek módján halsz meg, idegeneknek kiszolgáltatva. Én megmondtam - így szól az én URam, az ÚR!"

Ezékiel 28,2-10

2012. június 15., péntek

Látás a végidőkről




TOMMY HICKS LÁTÁSA A VÉG-IDŐKRŐL 


A következő elképesztő látást Tommy Hicks amerikai igehirdető kapta, aki központi alakja volt az erőteljes 1954-es Argentin Ébredésnek.



LÁTÁS KRISZTUS TESTÉRŐL ÉS A VÉG-IDŐK SZOLGÁLATÁRÓL

Az üzenetem 1961. július 25-én reggel kb. 2:30-kor kezdődik Winnipeg-ben, Kanadában. Nem sokkal az után, hogy elaludtam Isten egy látást és kijelentést adott nekem. A látás háromszor ismétlődött meg pontosan részletezve 1961. július 25-én reggel. Annyira felkavart és megrendített a kijelentés, hogy az teljesen megváltoztatta az egész szemléletmódomat Krisztus testéről és a vég-idők szolgálatáról.

A leghatalmasabb dolog, ami Jézus Krisztus gyülekezetének adatott, hogy egyenesen előre menjen. Annyira nehéz férfiakkal és asszonyokkal megértetni, hogy mi az, amit Isten az Ő népének adni akar az utolsó időkben.

Néhány héttel ezelőtt egy levelet kaptam Afrikából, egy Nairobiban élő bennszülött evangélistától. Ez a férfi a feleségével úton volt Tanganyika felé. Nem tudtak sem írni, sem olvasni, de támogattuk őket több mint két éven keresztül. Amikor bementek Tanganyika területére egy kis falura bukkantak. Az egész falu üres volt, mert pestis pusztított a faluban. Véletlenül bennszülöttekre akadtak, akik sírtak és megkérdezték őket, mi történt?

Elmondták nekik, hogy szüleik három nappal azelőtt hirtelen meghaltak. Ők magukra maradtak és félelmükben elbújtak a kunyhóban. Az evangélista kérte őket, hogy menjenek velük, de visszautasították őket. Féltek elmenni. A bennszülött férfi és felesége bementek abba a kis kunyhóba, ahol a férfi és a felesége három nappal azelőtt meghaltak. Az evangélista egyszerűen előre nyújtotta a kezét Jézus Krisztus nevében és - kimondva a férfi és az asszony nevét - azt mondta:

“Az Úr Jézus Krisztus nevében megparancsolom élet, hogy jöjj vissza ezekbe a testekbe.” Ez a két pogány ember, akik sohasem ismerték Jézus Krisztust, mint Megmentőt, abban a pillanatban felültek és elkezdték imádni Istent. Isten szelleme és ereje bejött ezeknek az embereknek az életébe.

Számunkra ez különösnek és csodálatosnak tűnhet, azonban ez a kezdete az utolsó idős szolgálatoknak. Isten a senkiket, az ismeretleneket és jelentékteleneket fogja használni.

Az Apostolok cselekedete könyvében azt olvassuk, hogy Isten mondja: “az utolsó napokban kiárasztom az Én Szellememet minden testre.” Csodálkozom, ha megértjük, mit jelent az, amikor azt mondta: “Kiárasztom a Szellememet minden testre” Nem gondolom, hogy teljesen megértettem vagy felfogtam volna ennek teljes jelentését.

Joel könyvében azt olvassuk: “Ti is, Sionnak fiai! Örvendezzetek és vigadjatok az Úrban a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban.” (Joel 2.23). Az nem csupán egy korai és egy késői eső lesz, hanem ezekben az utolsó napokban Isten az Ő embereinek ereje kettős mértékét fogja adni!

Miután elaludtam egy látás vált láthatóvá számomra. Hirtelen nagyon távol találtam magam. Nem tudtam hol voltam. Lenéztem a földre. Hirtelen az egész föld megjelent a szemem előtt. Minden nemzet, minden faj, minden nyelv elém került keletről, nyugatról, északról és délről. Felismertem minden országot és sok benne lévő várost.

Féltem és remegtem, amikor észrevettem egy hatalmas jelenséget magam előtt. Abban a pillanatban, amikor a föld bejött a képbe, elkezdett villámlani és mennydörögni. Ahogyan a villám kisült a föld felszíne fölött, a szemem lefelé haladt és észak felé fordultam. Hirtelen észrevettem, hogy egy óriást látok, és ahogy néztem teljesen össze voltam zavarodva a látványtól. Olyan hatalmas, olyan óriási volt. A lába úgy tűnt, hogy eléri az északi sarkot és a feje a déli sarkot. Karjai kinyúltak az egyik óceántól a másikig. Még fel sem foghattam, hogy vajon ez egy hegy lehet vagy egy óriás, amikor hirtelen tudatosult bennem, hogy ez egy hatalmas óriás. Láthattam a fejét, ahogyan az életéért küzdött. Élni akart, azonban a teste a fejétől a lábáig be volt borítva mindenféle szeméttel. Az óriás időnként szerette volna megmozdítani a testét és cselekedni, és mintha egy időre fel tudott volna emelkedni. Amikor ez történt, olyankor kis teremtmények ezrei futottak el róla. Az undok teremtmények eltűntek erről az óriásról, de amikor megnyugodott ismét visszajöttek.

Hirtelen az óriás felemelte az egyik majd a másik karját a menny felé és akkor ezeknek a teremtményeknek az ezrei menekültek el az óriásról és elmentek bele az éjszaka sötétjébe.

Ez a hatalmas óriás lassan elkezdett felemelkedni és mikor ezt tette a feje és a keze belemerültek a felhőkbe. Amikor felemelte a lábát látszott, hogy megtisztította magát a szeméttől és a rajta lévő minden piszoktól, és felemelte kezeit is, mintha az Urat dicsérné. Amikor felemelte a kezeit, azok eltűntek a felhők között.

Hirtelen minden felhő a legcsodálatosabb ezüstté változott, amit valaha ismertem. Ahogyan néztem ezt a jelenséget az annyira hatalmas volt, hogy fel sem tudtam fogni, mit jelent mindez. Annyira felkavart és az Úrhoz kiáltottam: “Ó Uram, mit jelent ez.”

Éreztem, mintha valóban Szellemben lettem volna és éreztem az Úr jelenlétét alvás közben.

Ekkor a felhőkből hirtelen óriási folyékony fény-cseppek áradtak rá a hatalmas óriásra, és lassan az óriás elkezdett olvadni és szétterülni az egész földön, és amikor az egész alakja elolvadt az egész földön óriási eső kezdett esni. A folyékony fénycseppek elkezdték elárasztani a földet, és ahogyan láttam, hogy az elolvadt óriás hirtelen emberek millióivá változott a föld felszínén. Ahogyan a látásban láttam, emberek álltak fel az egész földön! Felemelték a kezüket és imádták az Urat.

Éppen abban a pillanatban jött egy nagy mennydörgés, ami úgy tűnt, hogy a menny morajlott. A szememet a mennyre fordítottam és hirtelen egy alakot láttam ragyogó fehérben – a legdicsőségesebb dolog, amit valaha láttam. Nem láttam az arcát, de valahogyan tudtam, hogy az Úr Jézus Krisztus volt. Előrenyújtotta a kezeit, és amikor ezt tette kinyújtotta azt valaki felé, azután más felé, azután megint más felé. Előre nyújtotta a kezeit a nemzetekre, a világ népeire – férfiakra és asszonyokra. Ahogyan kinyújtotta a kezét feléjük úgy tűnt, hogy a folyékony fény - Istennek egy óriási kenete - a kezeiről rájuk folyik és azok a népek elkezdenek menni előre a Jézus nevében.

Nem tudom milyen sokáig néztem ezt. Úgy tűnt napok, hetek, hónapok múltak el. Észrevettem Krisztust, amint folyamatosan előre nyújtja a kezét; de valami szomorú dolog történt. Sok ember volt, akik megtagadták Isten kenetét és hívását, amikor előrenyújtotta a kezét. Láttam férfiakat és asszonyokat, akiket ismertem. Embereket, akiket úgy éreztem bizonyára Isten hívott el. Amikor azonban előre nyújtotta a kezét ehhez vagy ahhoz, ők egyszerűen lehajtották a fejüket és elkezdtek hátrálni. Mindazok, akik meghajoltak és kihátráltak, látszott, hogy a sötétségbe mennek. Láttam, ahogyan a sötétség elnyelte őket.

Megrémültem, amikor észrevettem, hogy Afrikában, Angliában, Oroszországban, Kínában, Amerikában az egész világon emberek ezrei voltak felkenve Isten kenetével és ezek az emberek mentek előre Jézus nevében. Láttam ezeket a férfiakat és nőket, ahogyan mentek előre. Voltak parasztok, mosónők, gazdag - és szegény emberek.

Láttam embereket, akik meg voltak kötözve bénasággal, betegséggel, vaksággal, süketséggel. Amint az Úr előre nyújtotta kezét, hogy ezt a kenetet nekik adja ők meggyógyultak, egészségessé váltak és mentek előre!

Ez egy csoda – ez egy dicsőséges csoda – azok az emberek előrenyújtották a kezüket pontosan úgy, ahogy Jézus tette és látszott, mintha ugyanaz a folyékony tűz lett volna a kezeikben. Amikor kinyújtották előre a kezüket azt mondták: “Egészséget szólok neked.”

Ahogyan ezek az emberek ezt az óriási, utolsó idei szolgálatot végezték, nem tudtam pontosan megállapítani, hogy mi volt az és ezért az Urat kérdeztem: “Mit jelent ez?”

Azt mondta: “Ez az, amit az utolsó napokban tenni fogok. Helyre fogom állítani mindazt, amit a sáska, a cserebogár és a hernyó elpusztított. Ezek azok az embereim, akik a vég idején fognak előre menni. Mint egy óriási hadsereg végig fognak száguldani az egész föld színén.”

Amikor ebben a nagy magasságban voltam az egész földet láthattam. Megfigyeltem ezeket az embereket, ahogyan mentek ide-oda a föld felszíne felett. Egy ember az egyik pillanatban még ott volt Afrikában és egy másik pillanatban Isten Szelleme átszállította esetleg Oroszországba, Kínába, Amerikába vagy bármi más helyre és viszont. Ezek az emberek mentek az egész világon és átmentek tűzön, ragályos betegségeken és éhínségeken. Sem tűz, sem üldözés, semmi sem tudta megállítani őket.

Dühös csőcselék támadta meg őket kardokkal és puskákkal, de ahogyan Jézus ők is átmentek a sokaságon és nem tudták megragadni őket, és ők mentek előre a Jézus nevében. Mindenhol előre nyújtották a kezüket és a betegek meggyógyultak a vakok szemei pedig megnyíltak. Nem volt hosszú imádkozás. Később átgondoltam sokszor ezt a látást és megállapítottam, hogy sosem láttam gyülekezetet, sosem láttam és hallottam felekezetről, azonban ezek az emberek mentek a Seregek Ura nevében.

Halleluja!

Ahogyan meneteltek előre mindenben úgy cselekedtek, mint Krisztus szolgálói a végidőkben. Ezek az emberek sok ember felé szolgáltak a föld felszínén. Tíz ezreket, sőt milliókat láttam jönni az Úr Jézus Krisztushoz, amint ezek az emberek előálltak és átadták az eljövendő királyság üzenetét ebben az utolsó órában. Ez olyan dicsőséges volt, azonban látszott az is, hogy vannak olyanok is, akik mérgesekké váltak és fellázadtak és megpróbálták megtámadni azokat a munkásokat, akik az üzenetet átadták.

Isten a világ számára ebben az utolsó órában úgy fog bemutatkozni, amilyennek a világ még sohasem látta. Férfiak és asszonyok az élet minden területéről, a rangok semmit sem fognak számítani. Láttam ezeket a munkásokat, ahogyan mentek mindenfelé a föld felszínén. Ha az egyik megbotlana és elesne, a másik jönne és felemelné. Ott nem volt “én vagyok a nagy és te vagy a kicsi”, hanem minden ‘hegy’ lerombolva és minden ‘völgy’ feltöltve és láthatóan egy dologgal rendelkezett mindenki – az pedig egy isteni szeretet volt, ami láthatóan áradt ezekből az emberekből, ahogyan együtt dolgoztak, és ahogyan egymást szerették. A legdicsőségesebb látvány volt, amit valaha láttam. Jézus Krisztus volt az életük lényege. Úgy tűnt mentek és cselekedtek napokon át elhaladva mellettem, ahogyan álltam és néztem ezt a látványt. Csak sírni tudtam és néha nevettem. Olyan csodálatos volt, ahogyan ezek az emberek mentek szerte az egész föld felszínén felállva ebben a végső időben.

Ahogyan megfigyeltem a mennyből, volt idő, amikor ennek a folyékony fénynek nagy áradata látszott rááramolni nagy gyülekezetekre és azok felemelték a kezüket és láthatóan imádták Istent órákon, sőt napokon át, ahogyan Isten Szelleme rájuk szállt.

Isten megmondta: “Kiárasztom a Szellememet minden testre” és itt pontosan erről van szó. Minden férfi és asszony, akik megkapták Istennek ezt az erejét, ezt a kenetét, Isten csodáit, ott nem volt akadálya a cselekedetnek.

Jelekről és csodákról beszéltünk mindenfelé. Mi nem tudunk ebben segíteni, csak sírok, amikor ezen a reggelen 4 órakor a bennszülött munkásaink leveléből szintén erről olvasok. Ez a bizonyíték arra, hogy elkezdődött: egy férfi, egy “senki”, egy “ismeretlen”, aki csak ment és előrenyújtotta a kezét és azt mondta: “Az Úr Jézus Krisztus nevében megparancsolom, hogy élet áramoljon a testedbe.” Térdemre estem és elkezdtem imádkozni ismét és azt mondtam: “Uram, tudom, hogy ez az idő hamarosan eljön!”

Azt követően, amikor ezek az emberek elmentek mindenfelé a föld felszínén, akkor ismét egy nagy üldözés látszott jönni minden irányból. Hirtelen egy másik hatalmas mennydörgés volt, ami úgy tűnt körbe- visszhangozta a földet és ismét hallottam a hangot, ami úgy tűnt, hogy azt mondja: “Nos, ez az én népem. Ez a szeretett menyasszony.” És amikor a hang beszélt, rátekintettem a földre, ahol tavakat és hegyeket láthattam. A sírok kinyíltak és az emberek az egész világon, szentek minden korból, feltámadni látszottak. És amint felemelkedtek a sírból, ezek az emberek hirtelen előjöttek minden irányból. Keletről, nyugatról, északról és délről és látszott, hogy egy óriási test formálódott ki. Láttam először feltámadni a Krisztusban meghaltakat, alig tudtam felfogni. Olyan csodálatos volt. Ez messze meghaladt bármit, amit valaha álmodhattam, vagy gondolhattam.

Azonban ez a test hirtelen elkezdett kiformálódni és felvenni egy alakot, egy hatalmas óriás alakját, azonban ekkor ez másféle volt. A legdicsőségesebb ragyogó fehérben pompázott. Ruhája kifogástalan volt, és a teste elkezdett kiformálódni és minden kor emberei összegyűlni látszottak ebben a testben és lassan, lassan, ahogyan az elkezdett kiformálódni a mennyben, hirtelen fentről a mennyből az Úr Jézus jött és megjelent a fej. Ekkor egy másik mennydörgést hallottam, amint mondja: “Ez az én szeretett Menyasszonyom, akire vártam. Ő elő fog jönni tűzben megpróbálva. Ez az, akit kezdetektől fogva szerettem.”

A szemem hirtelen messze észak felé fordult és rombolást láttam: síró és gyötrődő férfiak és asszonyok és épületek lerombolva. Ekkor ismét hallottam amint a negyedik trombita szól és azt mondta: “Most töltöm ki haragom poharát a föld színére.” Az egész világ-korszak vége idején Isten haragjának óriási pohara láthatóan kiömlik az egész föld színére. Emlékeztem arra, hogy mi történt egy pillanattal korábban. Sokkolt és remegtem, amikor megláttam a városokat szörnyű lánggal égni és minden nemzetet lerombolva.

Sírást és jajgatást hallhattam. Emberek kiáltozásait lehetett hallani. Látszott, hogy kiáltoztak, amikor eltűntek a hegyek barlangjaiban és a barlangok megnyíltak alattuk. Beleestek az alattuk lévő vízbe, azonban a víz nem tudta megfojtani őket. Nem volt semmi, ami elpusztíthatta volna őket. Meg akarták menteni az életüket, de nem tudták.

Azután a szememet ismét a dicsőséges fény felé fordítottam. Ez test volt (a menyasszony) csodálatos fehérben felékesítve, ragyogó ruhában. Lassan, lassan elkezdett felemelkedni a földről, és amikor ez történt felébredtem. Micsoda egy jel, amit láttam! A vég-idők szolgálatait láttam – az utolsó órát. Július 27-én reggel 2:30-kor ismét ugyanezt a kijelentést kaptam, ugyanaz a látás jött ismét pontosan úgy, mint az korábban megtörtént.

Az életem megváltozott, amikor megbizonyosodtam róla, hogy a vég-időkben élünk, és Isten az egész világon felken férfiakat és asszonyokat erre a szolgálatra. Nem egy tanításról van szó, sem pedig egy gyülekezetről szóló elgondolásról. Ez Jézus Krisztus Maga. Ezek a szolgálók az Úr szavát fogják hirdetni és azt fogják mondani, amit olyan sokszor hallottam a látásban, hogy ‘a szavam szerint történjen meg’.


Részlet:
Andrew Strom
AZ ELJÖVENDŐ NAGY REFORMÁCIÓ
Új, mélyebb betekintés az eljövendő, az egész világra kiterjedő “Megrázásba”, Reformációba és Ébredésbe című könyvből
Fordította: Abonyi Sándor

2012. március 15., csütörtök

Látomások az elragadtatásról - katolikus nézőpontból

Tudom a cím ellentmondásos. Ilyen címet nem lehetett volna megfogalmaznom. A katolikus látomások nem beszélnek elragadtatásról, tehát ilyen nézőpont nem is lehet. Noha a hallgatás is egy bizonyos nézőpontot takar.

Régóta foglalkozok katolikus és protestáns utolsó időkről szóló látomásokkal. Feltűnt, két nagy különbség. Az, hogy a katolikus látomásokból hiányzik az elragadtatás és a szörnyű isteni ítélet utáni Jézus Krisztus Királyságáról békekorszakról szóló beszámolók. Béke királyságról beszélnek a katolikus látomások is, de Jézus Krisztusról, mint Királyról, aki az Új Jeruzsálemből fog uralkodni a népeken, már nem.

A protestáns - katolikus különbözőség a hitéletben sokszor sok helyen megnyilatkozik.
A Pokolról szóló látomásokban is feltűnően jelen van. Viccesen ezt egyszer úgy mondtam el neked, ha katolikus látót visz le az Úr a Pokolba, minden protestáns ég, ha protestánsnak mutatja meg ugyanazt, akkor minden katolikus ég. Elhangzanak a dörgedelmes félelemkeltő szavak a megtérésre, mindig a látomásokat átélő hitére, az éppen aktuális felekezet mellett.
Ez így hiteltelené teszi mind a protestáns és mind a katolikus látomásokat. Melyik lehet az igaz?
Két Úr, egy protestáns és egy katolikus nincsen. Vagy mind a kettő látó hazudik, vagy az egyik.

Ugyanilyen éles különbözőségeket vettem észre tehát az utolsó időkről szóló látomásokban is.


I. A különbözőség

Katolikusoknak lesz elragadtatásuk?

A Mária jelenésekben és egyéb katolikus látomásokban is feltűnően el van hallgatva az elragadtatás. Pedig, ha Mária a Mennyből jön, tudnia kellene, hogy lesz elragadtatás, hiszen írva van.
"Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk." 1Tessz 4,16-17
vagy másképp:
"Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk." 1Kor 15,51-52 
Mária a jelenésekben, és a katolikus látomásokban, inkább a rosszra való felkészítésről szól, a három napos sötétség túlélésére készíti fel híveiket.

A tanítás lényege:
Jó tanácsok, hogyan lehet túlélni - emberi eszközökkel - a háromnapos borzalmat?

Alapszöveg:
"Egy kiáltás hatására villámlás és mennydörgés tör ki és egy földrengés megrázza a Földet. Ne menjenek ki akkor a házakból, ne gyújtsanak fényeket, kivéve a gyertyát, minden mást oltsanak el. Aki belélegzi a port, görcsöt kap és meghal. Ne nyissák ki az ablakot, borítsák be teljesen fekete papírral. Minden nyílt víz mérgező lesz és minden étel is, ami nincs teljesen lezárva. Az üvegben lévő ételek is, mivel az üveg nem védi meg az ételeket. Kint a halál a por miatt körbejár, rengeteg ember fog meghalni. 72 óra múlva mindennek vége lesz. De ismétlem: ne menjenek ki a házból, ne nézzenek ki az ablakon és tartsák égve a gyertyát. És imádkozzanak. Ez alatt az éjszaka alatt több ember fog meghalni, mint az előző két háborúban összesen. Ne nyissák ki az ablakokat 72 órán keresztül."

Ugyanez Pió atyától:
- "Imádkozz és térj meg! Nagy dolgok forognak kockán! Imádkozz! Az emberek jókedvvel és élvezettel haladnak a pusztulás felé, mintha egy álarcosbálra, vagy az ördög esküvőjére mennének. Segíts nekem a lelkek megmentésében. Túl sok a bűn. A bosszú napja, a maga félelmetes eseményeivel közel van, sokkal közelebb, mint gondolnád! A világ hamis biztonságérzetben ringatja magát. Az isteni ítélet úgy fog lecsapni, mint egy villám. Ezek az istentelen és gonosz emberek nem kapnak kegyelmet, úgy elpusztulnak, hogy Szodoma és Gomorra büntetése az övékhez képest semminek sem tűnik majd. Igen, mondom neked, a gonoszságuk még soha nem volt olyan nagy, mint napjainkban."
"Tartsátok zárva az ablakaitokat. Ne nézzetek ki. Gyújtsatok meg egy szentelt gyertyát, az sokáig ki fog tartani. Imádkozzátok a rózsafűzért. Olvassatok lelki irodalmat. Végezzetek lelki áldozást és a szeretet tetteit cselekedjétek, amivel nekünk örömet szereztek. Imádkozzatok kitárt karokkal, vagy vessétek földre magatokat, hogy sok lelket megmentsetek. Ne menjetek ki a házból. Gondoskodjatok elegendő élelemről. A természet erői megindulnak és a tűzeső miatt az emberek remegni fognak a félelemtől. Legyetek bátrak! Veletek vagyok!"
"Tűzhurrikánok fognak áradni a felhőkből és az egész föld fölött elterjednek! Viharok, rossz idő, villámok és földrengés lesz az egész földön, két napig. Szakadatlan tűzeső fog esni! Egy nagyon hideg éjszakán fog kezdődni. Mindez annak a bizonyítékaként, hogy Isten a teremtés ura. Akik bíznak bennem és hisznek szava-imnak nincsen félnivalójuk, mert nem fogom cserbenhagyni őket, és azokat sem, akik igémet terjesztik."

Következtetés:

A 'katolikus látók' a borzalmak túlélésére készítenek fel, a 'protestáns látók' és tanítók a Biblia alapján pedig a szent életre biztatnak, hogy elragadtassunk az ítélet elől az Úrhoz.


II. Hasonlóságok a protestáns és katolikus látomásokban:

- A háború előtti morális válság. Forradalmak, lázongások, gyilkosságok, rablások, minden rossz.
- A szörnyű háború: rövid lesz (elkezdődött és már vége is lett)
- Az a bizonyos Égi jel
- A háború során Isten avatkozik közbe 70-72 órás sötétség és/vagy tűzeső. (kénköves tűz, szerintem - leírások alapján - olyan tűz lesz ez, ami inkább hasonlít a vegyire és nem az a lángoló.)
- Az ítélet során a Föld lakosságának 2/3-a meghal.
- Az ítéletet követő béke korszak. (Ennyiben közös minden látomás, a békekorszakot megillető névvel és hosszúsággal azonban már sokszínűséget látunk: valaki Mária-korszaknak, Koroná(k)ról, Egy egyházról, Pápáról lát, ír. A katolikus látomásokban nincs, a Biblia szerint jövendölt mennyei Jeruzsálem látása, Jézus Krisztussal, annak Királyával. Az 1000 év se nagyon tűnik fel.

Ha katolikus lennék, nem is tudnék róla, hogy Jézus Krisztus fog eljönni uralkodni a Földre! Pedig a Bibliában ez áll:

"Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg." Dán 7,13-14
 "Ez a négy hatalmas vadállat négy királyságot jelent, amelyek létrejönnek a földön. De a Felségesnek a szentjei foglalják el majd a királyságot, és örökre birtokolják azt, mindörökre." Dán 7,17-18
mert

"Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való." 1 Kor 15,47

---

Azt is észrevettem, hogy egy ponton feltűnően hasonló, vagyis, hogy mindenki látta, a protestáns és katolikus látomások alatt egyaránt:

Megjelenik az égen az Úr jele.

Ez egyesek szerint egy fényes kereszt lesz, északon.
Úgy tűnik, hogy a történések középén fog elhelyezkedni ez a jelenség.
Míg a protestáns látomásoknál ehhez az égi jelhez köthető a keresztény hívek elragadtatása, a katolikus látomásoknál hozzákapcsolódó esemény nélkül, szinte könnyedén  túlmegy rajta.
A katolikusoknál az égi jel feltűnését nem követi semmi. ? Talán, ha másnak nem, megtérésnek kellene. Nem? E katolikus kép alapján mintha megállíthatatlanul rohanna tovább a világ a pusztulásába, a Jézusban hívő keresztényekkel együtt.

A Jelenések könyvében, a harag poharainak kitöltésekor visszatérő rigmus: ... de nem tértek meg cselekedeteikből, ... de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki ...
De kik? Nyilván nem azok, akik Jézusban hittek, hiszen ők megtértek, és elhagyták gonosz útjaikat. Az Ige mégis kollektíve beszél a Föld népeiről, úgy mintha már nem lennének itt azokban a pillanatokban a hívek.

A Biblia alapján, egyértelmű, hogy az Úr a sajátjait kiemeli a pusztulás verméből.
Magához, a felhőkbe - ama rövid időre, amíg megítéli a népeket -, hogy dicsőségesen, sajátjaival jöjjön el.
Hiszen mi köze az Istennek elválasztott szenteknek az isteni tűz ítéletéhez? Ők már átmentek az ítéleten.
Jn 5,24

Jézus mondta:
"És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is."
Jn 14,3


III. Az utolsó időkről a Biblia szerint.

Sok irodalom, film van erről.
Minden egyre mutat, az Atya kezében vannak a dolgok. Nem tudjuk szabályozni életünket, sem megmenekülésünket. Jézus beszélt nekünk az utolsó napok szörnyűségeiről és az Ő visszajöveteléről. Ez alapján, és a tanítványai írásaiból lehet bizonyos dolgokra következtetni, dehogy mi, hogyan lesz senki se tudhatja. Hiszek abban, hogy az ÚR kijelentheti látomásban részletesebben, de azoknak legalábbis az Úr Jézus által megadott keretbe kell, hogy ágyazva szerepeljenek, ha ez nem így van, akkor legyen akár katolikus, legyen akár protestáns erős fenntartással szabad csak kezelni a látomást.

Jézus próféciája az utolsó időkről
A könnyebb áttekinthetőség kedvéért megszámoztam az eseményeket.


Máté evangéliuma 24,3-14

"Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?"


Jézus így válaszolt nekik:


1. / "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!

Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! - és sokakat megtévesztenek.


2. / Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. 

Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek
meg kell lennie, de ez még nem a vég.

Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad,


3. / éhínségek és

földrengések lesznek mindenfelé.

De mindez a vajúdás kínjainak kezdete!


4. /  Akkor átadnak titeket kínvallatásra,

megölnek benneteket, és

gyűlöl titeket minden nép az én nevemért.


5. / Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást.


6. / Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek.


7. / Mivel pedig megsokasodik a gonoszság,

a szeretet sokakban meghidegül.

De aki mindvégig kitart, az üdvözül.


8. / Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég."

...

Máté evangéliuma 24,21-31


9. / Olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha.


10. / Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok."


11. / "Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek!

Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék - ha lehet - a választottakat is.

Íme, előre megmondtam nektek!
Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek!


12. / Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az


Emberfiának az eljövetele is.

Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk."


13. / "Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. (tehát a nagy sötétség)


14. / És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.


15. / És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig."


Máté evangéliuma 24,40-44


16. / Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik,

két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.
Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!"
"Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába.

Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!"



Máté evangéliuma 25,1-13


"Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.

Öt közülük balga volt, öt pedig okos.

A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat,

az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban.

Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.

Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!

Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat.

A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik.

Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak.

Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket."

"Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!"

(tehát azok közül akik Jézust várják, csak a fele ragadtatik el Őhozzá, mert a másik fele felkészületlen lesz).



Máté evangéliuma 25,14-30


Egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit és átadta nekik vagyonát.

(Felhívás,  hogy készüljünk a számonkérésre.)



Máté evangéliuma 25,31-46


17. / "Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.

Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. (az isteni tűzeső után megmaradt népeket, akiket tetteik szerint ítél meg, nem a Jézus Krisztusba vetett hitük alapján).

A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.

"Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.

Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."

"Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre."

---

Jézus Krisztus, a trónon ülő Király első és egyben utolsó ítélet hirdetése az Atyának a tűzesőben elkezdődő ítéletének, a Világ megtisztításának végső befejezése.
Ezután kezdődik a békekorszak a megmaradt nemzetek / emberek számára a kijelölt országukban, és a szentek közösségének Jeruzsálemben.

Felhívnám a figyelmet a szövegben az igazak megjelölésre, nem ugyanaz, mint a szentnek (elhívottnak, választottnak) lenni.
Szent = Istennek elkülönítve lenni, Jézus Krisztus vére által. Ez Isten népe. A lelki Izrael.
Igaz = cselekedetei által igaz ember. A nemzetekből megmaradt emberek ilyen igaz emberek lesznek.


Elhívott szent nemzetség
Isten népe - Izrael -


"Méltóan kell járnotok ahhoz az Istenhez, aki királyságába és dicsőségébe elhívott benneteket."
1Tessz 2,12

"Aki megmentett és előzetes határozatának megfelelően szent hívással elhívott bennünket, 
nem tetteink alapján, hanem kegyelmének következményeképpen, 
melyet a Felkent Jézusban örök idők előtt adott [már] nekünk."
2Tim 1,9

"Aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek minden forgolódásotokban."
1Pét 1,15

"A Bárány ellen fognak harcba szállni, de a Bárány le fogja győzni őket, 
mert uraknak Ura és királyoknak Királya, 
s vele [fognak győzni] az elhívottak, kiválogatottak és hűségesek."
Jel 17,14
  Ezt az igazak a szentektől megkülönböztetést látjuk a Jelenések könyve 22,11-ben. is.

Szeretném majd folytatni, a béke korszakkal, - a szentek megdicsőült testével, Jeruzsálemmel, a Jeruzsálemben található életfával... - nagyon fontosnak tartom... de most már nem is tudom hányórája - 7 - írom ezt a bejegyzést... elfáradtam.

folytatás máskor...

Ha esetleg valahol valamiben tévedtem és van katolikus irodalomban elragadtatás írva, szívesen várom a megjegyzéseket... köszönöm. A katolikus békekorszakról szóló irodalmat is szívesen venném. Köszönöm.

bogi


Még nem olvastam végig őket, - ránézésre jónak tűnnek - ehhez a témához:

http://www.zsidok-keresztenyek.eu/honlap2/reload.html?profeciak-tanitasok/profeciak-tanitasok.html

http://effata.info.hu/szirtes-peter-utolso-idok%E2%80%93-iii-az-ur-szentsegenek-hegye-es-az-eljovendo-korszak-ezer-eves-kiralysaganak-izraelje/

http://bibliatanitas.csana.eu/news.php?extend.47.9


2012. március 9., péntek

Norvég próféciák

EGY 90 ÉVES NORVÉG TESTVÉRNŐ PRÓFÉCIÁJA 1968-BÓL

(Angolul / English version see: http://www.inthebeginning.com/articles/norway1968.htm)


Egy 90 éves testvérnő, aki Norvégiában, Valdres-ben lakott, 1968-ban kapott egy látást Istentől. Akkoriban az evangélista szolgálatban álló Emmanuel Minos-nak voltak pont azon a helyen alkalmai. Ő ott találkozott ezzel a hölggyel, aki elmondta neki mindazt, amit látott. Minos le is írta, de annyira hihetetlennek tartotta akkoriban mindezt, hogy elrakta a próféciát a fiókjába. Most, mintegy 30 évvel később már látja, hogy itt az ideje megosztani ezt az üzenetet másokkal is.

Ez a valdres-i testvérnő nagyon figyelem teljes, megbízható és hiteles keresztény volt, keresztény ismerősei körében jó bizonyságnak örvendett mindenhol. Ez volt tehát, amit látott:

„Láttam a Jézus visszajövetele előtti időt, és a harmadik világháború kitörését. Az eseményeket a természetes szememmel láttam. Úgy láttam a világot, mint egy bolygót, és láttam Európát, országról országra. Láttam Skandináviát. Láttam Norvégiát. Láttam, ahogy bizonyos dolgok megtörténnek közvetlenül Jézus visszajövetele és az utolsó csapás (nyomorúság) megtörténte előtt ─ ami pedig egy olyan nyomorúság lesz majd, amelyhez hasonlót még soha azelőtt nem láttunk, sem nem tapasztaltunk.

A testvérnő 4 hullámot említett:

1. „Először is, Jézus visszajövetele és a harmadik világháború kitörése előtt egy olyan nyugalmi (enyhülési) időszak lesz, melyet azelőtt soha nem tapasztaltunk. A keleti és nyugati szuperhatalmak között béke lesz, hosszú ideig tartó béke. [Emlékezzünk csak, ez 1968-ban volt, amikor a hidegháború még javában zajlott - E. Minos] Ebben a békeidőszakban sok országban fegyverzetcsökkentést fognak végrehajtani, Norvégiában is, és így nem leszünk felkészültek akkor, amikor az (a háború) bekövetkezik. A harmadik világháború oly módon tör majd ki, ahogy senki sem gondolta volna ─ és egy váratlan helyről indul majd.”

2. „Egy addig páratlan, nagyfokú langyosság fogja eluralni a keresztényeket, egy nagyfokú elhajlás az igaz, élő kereszténységtől. A keresztények nem lesznek nyitottak a szívbe hatoló prédikálás iránt. A korábbi időktől eltérő módon már nem akarnak majd hallani bűnről és kegyelemről, törvényről és evangéliumról, megtérésről és helyreállásról. Mindezek helyett egy helyettesítő, pót-üzenet jön: a bővölködő (boldogság) kereszténység.”

„A keresztényeknek az lesz a fontos, hogy sikeresek legyenek, hogy „valakik” legyenek, hogy anyagi javaik legyenek, olyan dolgaik, amelyeket Isten ily módon soha nem ígért meg nekünk. A templomok és imaházak egyre üresebbek lesznek. A prédikálás helyett ─ amihez pedig generációk óta hozzá vagyunk szokva, mint pl. ‘Vedd fel a keresztedet és kövesd Jézust’ ─ a szórakozás, művészet és kultúra fog egyre nagyobb mértékben bejönni a gyülekezetekbe, ahol pedig megtérésre és ébredésre kellene összegyülekezni. Mindez egyre nagyon mértékben fog majd jelentkezni közvetlenül Jézus visszajövetele előtt.”

3. „Norvégiában egy olyan nagymértékű morális hanyatlás következik be, melyhez hasonlót az ország még nem látott. Az emberek úgy élnek majd együtt, mintha házasok lennének ─ csak éppen házasság nélkül. [Ha jól emlékszem, az „együttélés” terminus mint olyan még nem létezett 1968-ban - E. Minos.] Megnövekszik a házasság előtti erkölcsi tisztátalanságok száma, és a nagyfokú házastársi hűtlenség lesz a természetes (a megszokott), melyet majd megpróbálnak mindenféle szemszögből igazolni. Ez még a keresztény körökbe is befurakszik, és a keresztények megtűrik majd ─ még a természet ellen is vétkeznek majd. Mielőtt Jézus visszajön, olyan TV programok lesznek majd, amelyeket soha még csak nem is láttunk azelőtt.” [A TV mint olyan pont 1968-ban került be Norvégiába - E. Minos.]

„A TV megtelik majd szörnyű erőszakkal, olyannal, ami megtanítja az embereket arra, hogyan gyilkolják és pusztítsák el egymást. Az utcáink sem lesznek már biztonságosak. Az emberek azt fogják utánozni, amit látnak. Nemcsak egy állomás lesz majd a TV-ben, hanem állomások tömkelege. [A testvérnő akkor még nem ismerte a „csatorna” szót, amelyet mi ma használunk, ezért nevezte ezeket állomásoknak. - E. Minos.] A TV olyan lesz majd, mint a rádió, ahol sok állomás fogható, és megtelik erőszakkal. Az emberek a TV-t szórakozásra használják majd. Szörnyű gyilkolásos jeleneteket látunk majd, és azt, hogy az emberek hogyan pusztítják egymást, s ez fog majd elterjedni a társadalomban. Szex-jeleneteket is mutatnak majd a képernyőn ─ mindazt a szexuális bensőségességet, amely csak történik egy házasságban.” [Ennél a pontnál én akkor tiltakoztam, mondván, hogy hiszen még a jogi paragrafusok is tiltják az ilyet. - E. Minos] Aztán az idős testvérnő azt mondta: „De ez igenis meg fog történni, és meg fogod látni. Minden korábbi dolgunk (i.e. a jogi gátak) leomlik, és a legtisztátalanabb dolgok fognak majd a szemünk előtt lezajlódni.”

4. „A szegény országokból az emberek Európába fognak majd áramlani. [1968-ban az immigráció mint olyan, még nem létezett. - E. Minos] Skandináviába is sokan jönnek majd, és Norvégiába is. Annyira sokan, hogy az ott élő emberek már nem szeretik majd őket, és keményen fognak velük bánni. Majdnem úgy, mint ahogy a zsidókkal bántak a második világháború előtt. Aztán betelik a bűneink teljes mértéke.” [Az immigráció témájánál némileg ellenkeztem. Akkoriban ezt még nem értettem meg. - E. Minos]

Könnyek gördültek le az idős hölgy arcán. „Én már nem látom meg ezeket, de te meg fogod látni. Aztán hirtelen Jézus visszajön, és a harmadik világháború kitör. Rövid háború lesz majd.” (Ezt is látta a látásban.)

„Ehhez a háborúhoz képest mindaz, amit én korábban a háborúkból láttam, pusztán gyerekjátéknak tűnik majd. Ez a háború egy nukleáris atombombával ér majd véget. A levegő olyan szennyezett lesz, hogy alig lehet majd lélegzetet venni. Ez teljesen befed majd több kontinenst is, Amerikát, Japánt, Ausztráliát, és a gazdag államokat. A víz is megromlik (szennyezett lesz?). A földet nem tudjuk megművelni. Mindennek az eredménye az lesz, hogy csak egy maradék marad majd meg. A gazdag államokból életben maradtak megpróbálnak majd a szegényebb országokba menekülni, de azok annyira kemények lesznek majd, mint amennyire mi voltunk velük.”

„Annak nagyon örülök, hogy én ezt már nem látom majd meg, de amikor eljön az idő, bátornak kell lenned, és el kell mondanod ezt majd másoknak. Ezt a látást Istentől kaptam, és nincs benne semmi olyan sem, ami ne egyezne meg azzal, amit az Ige mond.”

„Azok, akiknek a bűneiket Isten már megbocsátotta, és Jézus az Ura és Megváltója, biztonságban vannak.”


AMIKOR ÖMLIK AZ OLAJ

Martin Andersen, egy pünkösdi gyülekezeti presbiter Moss-ban, Norvégiában, hallotta ezt a próféciát 1937-ben, Moss-ban:

„Amikor olaj jön ki az Északi-tengerből, végig a norvég partokon, beindulnak az események, és Jézus visszajövetele igen közel lesz.’

Amikor ezeket a szavakat kimondták, az emberek felálltak a gyülekezetben, és megkérték a férfit, hogy inkább üljön le, és ne beszéljen ilyen sületlenséget. 1937-ben még valóban értelmetlennek tűnt arról beszélni, hogy a norvég partokon végig majd olajat fognak pumpálni. Ma viszont a világ minden nagy olajcége pumpál olajat a norvég partok mentén. Norvégia a világ harmadik legnagyobb olaj exportőre – Szaúd-Arábia után.

Találati hely:  http://igerenezek.wordpress.com/2012/01/20/egy-90-eves-norveg-testverno-profeciaja-1968-bol/


2011. április 30., szombat

Meghalt David Wilkerson

2011. április 27-én autóbalesetben meghalt David Wilkerson.
Számomra az egyik leghitelesebb prédikátor. Figyelemmel követtem tanításait, próféciáit. Megtérésem után az első keresztény könyv, amelyet elolvastam a "Kés és kereszt" című életrajzi műve volt. 2003-ban Budapesten volt, személyesen is láthattam.
Hite a messzi Amerikából is hatással volt rám. Bátorsága megerősített.
Köszönöm Uram, az egész életét, és hitét, amelyet benned élt! Áldott legyen emléke, és gyümölcsözzön, amit általa, Uram, elvetettél. Vigasztald Uram, a családját, erősítsd meg őket a gyászban!

bogi

Híradás:
http://www.allvoices.com/contributed-news/8915112-david-wilkerson-dies-in-car-crash

http://www.mindennapi.hu/cikk/egyhaz/meghalt-a-vilagvalsagot-a-cunamit-es-9-11-et-megjosolo-profeta/2011-04-30/2329

Írások, David Wilkerson 2003-as magyarországi látogatása után:
http://eloviz.epk.hu/node/107
http://eloviz.epk.hu/node/117

Tanításai magyarul:
http://www.tscpulpitseries.org/hungarian.html

David Wilkerson látomása
(1973 áprilisában)
Ima: Jézus, a Te segítségedre van szükségem, támogatásodra vagyok utalva, hogy amit el kell mondanom, azt ma este el tudjam mondani. Segítséged nélkül ezt nem tehetem meg, Ámen.

Itt állok egy nagy gyülekezet előtt és a bekövetkező üldöztetésekről fogok beszélni. Gyűlölni fognak benneteket, elutasítanak, kinevetnek, gúnyolnak és kárt okoznak nektek. Ha igaz a prófécia: "ifjaitok prófétálnak, és véneitek látomásokat látnak...", akkor ennek a többi része is igaz.
Ezt a látomást 1973 április 7-én láttam és ez olyan borzalmas hatással volt rám, hogy értelmemmel fel sem akartam fogni. Életemben csak két látomásom volt. Az első 15 évvel ezelőtt, azzal küldettem New York-ba. Ennek a látomásnak minden kis része beteljesedett. (Lásd: Kereszt az aszfaltdzsungelben c. könyvet.) Féltem mindmáig e látomást tovább adni, egyszerűen azért, mert az emberek fanatikusnak is tartanak ezért. Ám ezt ugyanaz a Szent Szellem adta, aki nekem 12 évvel ezelőtt az első feladatot adta, mint írtam abban a könyvben is. Ugyancsak Ő rendelte el a mai beszámolót, amit ma nektek el kell mondanom.

Öt rettenetes csapás jön a világra.

1. Világra terjedő gazdasági bukás következik.
Mindenfelé gazdasági zűrzavar. Néhány év múlva a pénzkereskedők úgy megijednek, hogy felfoghatatlan. A közgazdászok még csak nem is lesznek abban a helyzetben, hogy valamit megmagyarázzanak. Németországban kezdődik, majd Japánon át az USÁ-ra is átterjed. A nagy részvénytársaságok összeomlanak, és a keresztyéni munka egy része is kárbavész. Olyan nagy katasztrófa lép fel pénzügyi téren, hogy csak azt tudom mondani, hogy hozzátok rendbe házaitokat, és úgy várjátok be azokat, amiknek jönniük kell, ti Bibliaismerő hívők.

2. A természet szülési fájdalmakban van.
Jelek történnek, amelyeket az emberen nem fognak tudni megmagyarázni. A természeti katasztrófák olyan gyorsan fogják követni egymást, hogy szinte elébe mennek a mi Urunk jövetelének. A Földközi tenger térségét nagy földrengések fogják sújtani, de éppen úgy az amerikai földrészt. Nagy éhínségek lesznek a túlnépesedett országokban, főleg Indiában, Oroszországban és Kínában. A készenléti élelmiszereket teljesen felhasználják, s milliók éheznek majd, sőt, éhen halnak. Egy kozmikus vihar is át fog vonulni a földön, egy fénycsóvát hagyva maga mögött, mint valami üstökös. Olyan viharok száguldanak a föld minden részén, hogy minden ember láthatja, nagy rendellenességek vannak a természetben.

3. Ítéletbe és pusztulásba merül a világ.
Náhum próféciája teljesedik be. Szélsőséges pornográf és sexfilmek mennek a mozikban és a TV-ben minden időben. Az újságárusok tele lesznek szennyirodalommal, az iskolák sexfilmekkel oktatják a gyerekeket. Olyan mocskot köp ki a sátán erre a világra, amilyet ma még el sem képzelhetünk.

4. A nemzedékek közti viszony romlása.
Központi probléma a szülők és gyerekek közt nem a sex lesz, de nem is a kábítószer, hanem a szülő és gyerek közti gyűlölet. A Biblia is azt mondja: a te házadbeliek lesznek a te legnagyobb ellenségeid, és ez a mai időkben történik. Gyerekek ölik meg saját szüleiket, s gyűlölet tölt be mindent. A szülők mindent megadnak gyermekeiknek, hogy otthon maradjanak. Viszonyuk mégis olyan ellenséges lesz, hogy az valójában labilis fegyverszünet. Ez a probléma gonoszabb lesz az eddigieknél a nemzedékek között. 12 városban körkérdést intéztek 5000 személyhez, s az eredmény, hogy a gyerekek 42%-a gyűlöli a szülőt.

5. Elkezdődik egy borzalmas üldözés.
Részletesen is elmondom nektek, hogy milyen területeken és milyen módon tör ki. Jézus azt mondta, hogy minket az Ő Szellemébe merít bele, azután azt is mondta, hogy mindnyájunkért az Ő vérét adja, s aztán kimondta, hogy az Ő gyermekeire üldözés vár. Emlékezzetek az igékre, amelyeket mondok - mondta Jézus: a szolga nem lesz nagyobb az ő Uránál. Engem üldöztek, úgy titeket is. Gyűlöltek lesztek az én nevem miatt minden néptől. Elég, ha a szolga olyan, mint az Ura, és nem nagyobb az ő Mesterénél. Ez az üldöztetés azért lesz, hogy a hívőket szétriassza a világ minden tájára és terjesszék az evangéliumot. Isten gyermekei mindig csak összeülnek, énekelnek, de nem mennek ki és nem prédikálnak az örömhírről. Még nyelveken is szólnak, pedig néhánynak sátáni élete van. Isten igéje azt mondja: elválasztom a polyvát a búzától... és az ige be is teljesedik. Akik csak Jézussal járnak, üldöztetni fognak.

a./ Lassan jön, de nagyon gyorsan fokozódik.
Olyan lesz, amilyent az emberiség soha nem ismert. Abban az időben lesz, amikor azt gondoljuk, hogy a vallásszabadság a tetőpontjára érkezett. Németországban kezdődik, és átterjed az USÁ-ra és Kanadára is, de tovább megy az egész világra. A sátán gondoskodott arról, hogy az ő emberei ott legyenek a különböző államokban és kormányokban. Minden jogállamot elváltoztatnak az ő emberei. Kormánykörökben a közeljövőben oly nagymérvű lesz a gonoszság, hogy zaklatására és kínjára lesznek az egyházaknak, papoknak, pásztoroknak, misszionáriusoknak és lehetetlenség lesz bármit is mondani, ami az állam által nem lesz jóváhagyva.

b./ A szuper Világegyház.
Liberális, ökumenikus protestánsok egységre lépnek a római egyházzal. Politikailag kéz a kézben fognak haladni és ezzel a világ legerősebb politikai hatalmává lesznek. Ez mint a szuperegyház a neve szerint vallásos lesz, és nagyvonalúan még alkalmazza Jézus nevét. De már az Antikrisztust és annak vállalkozását támogatja és készíti elő. Ez az egyház síkra száll majd a szociális programokért, világméretû segélyezésekért és folytonosan arról fog beszélni, hogy miként lehet segíteni az embereken. Ennek az egyháznak, mint politikai világhatalomnak, döntő szava lesz a világeseményekben. Ha úgy is látszik, hogy az ökumenikus mozgalom alábbhagy, de szinte a föld alól fog életrekelni ismét. És ekkor az lesz, ahogyan megírattatott. A pápa engedélyt kap a protestáns egyházaktól majd, hogy övé legyen a politikai vezető szerep. A szellemi vezetést a protestánsok kapják. A protestánsoktól nem kívánják el, hogy szellemi fejükként tekintsék a pápát. Nem biztos, hogy a mostani pápa és a jelenlegi római egyházi emberek tennivalója lesz ez. Egy dolog azonban megrendítette lelkemet: próféták, látnokok seregét láttam, akik beülnek ebbe az egyházba és elvezetik a szakadékba az embereket. A sátán által beültetett antikrisztusi emberek, akik az egyházat akkor vezetni fogják, elnyomnak minden más szervezetet és megsemmisítenek, amelyek nem haladnak velük egy úton.

c./ Homoszexuális egyház.
Homoszexuálisokat hívnak meg, hogy ennek a világegyháznak tagjaivá legyenek. És nemcsak hívják őket, hanem buzdítják is erre, hogy homo-fortélyaikat tovább gyakorolják, mint Istentől kapott cselekedetet. Prédikátorként avatják fel őket és ezek lesznek az újfajta keresztyénség úttörői, akik az evangéliumi munkának egy másik, új nézetrendszerét fogják képviselni. Az USÁ-ban és Európában minden egyházon belül ezek elterjednek, csak a saját dolgukkal törődnek és a Világegyház támagatását élvezik. A homoszexuálisokról könyvek jelennek meg és kezébe adják a fiataloknak és gyermekeknek. Azt mondják, hogy ebben normális, emberi dolgokról van szó. Majd mezítelen táncok érvényesülnek, mint az Istentisztelet jövendő formája. Isten válasza erre az elmebaj lesz, melynek nem lesz orvosi gyógymódja. Így fog Isten válaszolni, mert az ember a teremtményt nagyobb tiszteletben részesíti a Teremtőnél.

d./ A Világegyház bizottságokat fog kinevezni, melyek úgy döntenek, hogy a sátán nem létezik, nem is kell félni tőle. Imaórák helyett üléseket tartanak. Mind több prédikátor és pap, akik Jézussal nem voltak túl szoros kapcsolatban, átsorolnak szívesen a sátánhoz. A sátán küldeni fogja viszont az õ prédikátorait. Ezek máris hirdetik, hogy sátán nincs, ezért oka sincs félni senkinek. Az egyházakban okkult és babonás gyakorlatokat, kártyavetést, és horoszkópokat alkalmaznak a rendszeres Istentiszteletek keretében (csillagjóslás emberi sorsokról).
Mindamellett láttam egy új világrend létezését és helytállását, egy Egyházfeletti Gyülekezetet. Olyan emberek közösségét, akiket betöltött a Szent Szellem, és akik, mint jó alapra, ráálltak Isten Igéjére. Itt nem lesz katolikus, protestáns, fekete és fehér közt különbség. A hívők szent közössége "földalatti gyülekezet" lesz, de igen elhatalmasodik. Ahogy az ökumenikus világegyház világszervezetként legnagyobb politikai hatalommá lesz, úgy a valóságos eklézsiának roppantul megnő a szellemi hatalma a Szent Szellem által. Az üldözés, amely még ezután jön, a sokféle nevű keresztyéneket szorosabbra összekovácsolja Jézussal és egymással. Őket a legkevésbé érdekli, hogy mi megy végbe a földön. Csak egyetlen dolog érdekli őket: Jézus Krisztus eljövetele. Az Eklézsia az elkövetkező időben gyakorlatilag láthatatlan lesz. Minél nagyobbra fokozódik az üldözés, az igazi hívőkből álló Krisztus Teste annál radikálisabban hirdeti a valódi és teljes evangéliumot. Jézus Krisztus gyülekezete természetfeletti erőket kap, és Krisztus üzenete hirdettetik a világ minden táján.

e./ Üldöztetni fognak a Szent Szellemmel betöltött karizmatikus katolikusok.
Itt remegni kezd a szívem. Három napig küzdöttem Istennel, és azt mondtam, hogy ezt nem tudom kihirdetni. Ő azonban megparancsolta: "Mondanod kell !" A karizmatikus katolikusoknak az üldöztetés órája közel van. Előre mondom nektek, hogy a közeljövőben a katolikus egyháznak a karizmatikusok felé mutatott barátságos arca alaposan meg fog változni. Politikai szervek nyomást gyakorolnak a katolikus egyházra, papjaira, és azok elöljáróira és ezzel a Szent Szellem tüzét akarják elnyomni. Minden katolikus aki ebben a mozgalomban van, álljon erősen, mert üldözést kell elszenvednie, és abból egy sem marad ki. A karizmatikus katolikusok mozgalma olyan méreteket ölt, hogy azt már veszélyesnek fogják tartani, s nemcsak vallásilag, hanem politikailag is látnak bennük veszedelmet, amit le kell küzdeni. Csak az USÁ-ban látok 5000 tagot ebben a mozgalomban, akikre üldözés vár, csak úgy fokozatosan. Mondhatom nektek, hogy minden Szent Szellemmel betöltött katolikusnak egyházát ott kell hagynia, egy sem maradhat köztük. Ezek a Szent Szellemmel betöltött katolikusok hamar meglátják, hogy az őket üldöző katolikus egyházból ki kell jönniük, és szeretetet, megértést találnak az ugyancsak Szentlélekkel betöltött protestánsoknál. Higyjétek el, hogy közel van az a nap, amikor minden katolikusnak, protestánsnak, luteránusnak és más néven nevezett keresztyénnek ki kell jönnie szervezett egyházából, és egészen új gyülekezetet kell alkotniuk, nem is nevezik gyülekezeteiket semmilyen néven. Megújult keresztyének ezek, akiknek középpontjukban az élő s jelenvaló Jézus Krisztus lesz.

g./ Üldözés a tömegmédiumok által.
Most szabadság van, amikor ilyen nagy Szent Szellemmel telt sokaságot lehet látni és hallani a rádióban. TV-ben. Szabadságotokban áll mondani mindent amit akartok, és hirdetni az evangéliumot. De a sátáni erők és maga a sátán is gondoskodni fog arról, hogy ezen a téren is alapos változás menjen végbe. Már most dolgoznak egy olyan rendszeren, hogy minden programot a kormányzat elé kell terjeszteni, a kinyomtatás, vagy a rádióban, TV-ben való előadás előtt. Az ökumenikus egyház máris ellenőrzést tart minden előadás felett amit az éter hullámain sugároznak. Ám a mostani programokat bürokratikus módszerekkel csődbe juttatja a sátán, és helyébe saját műsorát fogja adni.
Dolgozzatok gyorsan és alaposan használjátok ki az időt amíg munkálkodhattok. Ez a felhívás kell, hogy felrázza a hívőket, akik még a tömegmédiumok szolgálatában vannak.

h./ Üldözés a filmiparon keresztül.
Az eddigieknél fokozottabb visszásságokkal a kifordításokkal jelennek meg a "Jézus kalandjai" (USA). Ezek mind a sátán művei. Vagy a "Jézus szerelmi élete" c. kalandfilm. Lesznek evangéliumi prédikátorok is, akiket ezek a filmek támadnak és mindig több nevetséges és gúnyos film jelenik meg róluk a TV-ben és mozikban. A TV és rádió már értelmes dolgot sem hoz, csak szennyet és szennyet. Ezen program szerkesztői számára nem lesz többé semmi sem szent. Prédikátorok is ülnek már a képernyő előtt és lebecsmérlik Isten embereit. (Billy Graham-et, USA). Mások őket nyíltan csalónak, pénzhajhászónak és szélhámosnak nevezik. De mondom a Szent Szellem által nektek, hogy ez csak eleje a dolgoknak. A tömegmédiumok egyre többen lesznek, akik a sátánt szolgálják.

i./ Üldözés az adóztatásban.
Még csak az USÁ-ban van jelen, de gyorsan átterjedhet Európára is. Ez az adó kezdetben kevés lesz, de hamar felszaporodik, hogy a szervezett hívő egyházak és misszionáriusi szolgálatok összeroppannak a súlya alatt. A kincstár gondoskodik arról, hogy ezek az egyházak és az ő misszionáriusi szervezetük kiirtassanak. A kincstár lesz a sátán legerősebb fegyvere a hívő egyházakkal szemben. Kelet s nyugat között egyelőre fegyverszünetet fog hozni Isten azzal az egyetlen céllal, hogy az Ő evangéliuma hirdettessék az egész világon. A Szent Szellem kitöltetése Nyugatnémetországból a (volt) Keletnémetekre is átterjed. A finnországi ébredés átvonul a (volt) Szovjetunió területére. Ha már a nyugati féltekén kezdődik a misszió bezáródása, akkor Isten az ajtókat sarkig tárja keleten, de ez csak rövid ideig fog tartani. Aztán hirtelen bezárul ismét az ajtó és a testvérek Keleten borzalmas üldözésnek lesznek a kiszolgáltatottjai. Ezek csak a hegyek csúcsai amiket én látok s elétek adok arról, amik lesznek. És minden amit láttam, még ennek a nemzedéknek az életében fognak bekövetkezni ! Némely dolog ezek közül már most megkezdődik, ha csak kicsinyben is. Látom azt is, hogy Isten népe ellen indul egy rágalom hadjárat is. Nem hagy a sátán mozdíthatatlanul egy követ sem, csak hogy meggyalázza, beszennyezze Isten tiszta életű munkásait, akik nem tartanak az "új erkölccsel". Ezen támadások közönséges volta már felülmúlhatatlan és ők lesznek a támadások célpontjai. A sátán nem hagy figyelmen kívül semmit, ő a saját bujtogatóit mozgósítani fogja. Billy Graham és Istennek más emberei mind jobban ki lesznek a nevetségtételnek szolgáltatva. Istennek olyan szolgái, akik ennek nem ébrednek tudatára, olyan dolog fogja érni őket, hogy belerántják őket a sárba, s onnan nem lesz kiút. A legtöbbet ekkor a gyülekezetek és a hívő egyházak elöljárói fognak elszenvedni.
Ebben az időben egy természetellenes tüntetés lesz a sátáni erők és hatalmak által. Nem kímélik Isten embereinek feleségeit és gyermekeit sem, s ez mind csak egy célt szolgál: Isten igéjének erejét megkisebbíteni, és evangéliumát nevetségessé tenni. Ez a támadás minden hívőn, ifjakon és gyermekeken végigviharzik. Látomásomról ez az utolsó szavam, melyet most néktek előadtam. Fel nem foghatjátok mit jelent számomra előttetek állni, és elmondani ezeket, amiket láttam a Szent Szellem által. A sátán azt mondja most nékem: ezzel most tönkre tetted 15 évednek keserves munkáját. Fanatikusnak fognak bélyegezni és többé meg nem értenek ill. hallgatnak.
Most nem azért álltam ide, mert fületeknek örvendetes dolgot mondok. "A világ vége" most valóban közel van hozzánk, itt van előttünk. A pozitívumnak prédikátora voltam mindig, az ítéletről nem sokat beszéltem. De ti nem beszélhettek Jézus eljöveteléről, ha hallgattok arról, amit most elmondtam. "Azért ha ezeket látjátok beteljesedni, emeljétek fel szemeiteket, mert a váltságotok közel van."
Isten előtt feküdtem naphosszat, teljesen erőtlenül. Harcoltam Istennel és azt mondtam: Uram, hogy kívánod ezt? Ezt az üzenetet továbbadjam? Az utolsó éjszakán is előtte álltam, és kérdeztem Őt: Hogyan végezhetjük tovább szolgálatainkat, ha így bánsz velünk ? Uram, ha már merül a hajó, mint cselekszel velünk ? Adjuk át a világot a sátánnak? Csak nézzük végig, hogy mimódon pusztít mindent a maga módján? Pénzünket vegyük ki a bankból és vegyünk egy farmot magunknak valahol? Vagy hagyjuk bent nehezen megtakarított pénzünket míg ezek a napok elmúlnak? Vagy hagyjunk fel mindennel? Ne is reagálva nézzük végig a földre zúduló viharokat? És a Te néped hogyan viszonyuljon ezekhez? Hogyan lehetne ezekben független és tárgyilagos? És figyeljetek csak, hogy ezen az estén mit mondott a Szent Szellem nekem. Csak négy szócskát szólt: "MINDEN ISTEN HATALMÁBAN VAN"
Azt mondta ezzel: az egész természet az Ő ellenőrzése alatt van! Minden, ami a természetben történik, az Ő irányítása! Még ha úgy látszanék is, mintha minden magától menne. De a Bibliából is tudjuk, hogy pl. a normálistól eltérő feltűnő jelenségekkel mindig Isten figyelmezteti a népeket! E természeti jelenségek által pedig a közeledő ítéletre hívja fel a figyelmünket. Minél közelebb érünk Jézus visszajövetelének világeseményéhez, annál többször kapunk intéseket a természet sajátságos módján és nyelvén keresztül. Már Jóbnak is mondta Isten, hogy Ő irányítja a vizeket, sőt még azok magasságát s mélységét és folyását is. Isten még azt is ígérte, hogy a gonoszságot kirázza a földből egészen. Megfogja a föld "sarkait" és rázza míg minden gonoszság el nem távozik a földről. Ha jégeső, vihar és hó ebben az időben elképzelhetetlen méreteket ölt helyenként a földön, az Ő kezében van minden! Ha ilyet láttok, csak ezt mondjátok: "Aki itt megszólalt, az én Istenem az!" S aztán még egy figyelmeztetést: "Készüljetek el testvérek!"
Még a sátán is az Ő felügyelete alatt van!
Mint Jóbtól, úgy tőletek is minden földi dolgot el akar venni a sátán, de hiteteket és Jézus Krisztust nem veheti el. De minden igazán keresztyénnek megvan a lehetősége, hogy győzelmes legyen, hogy Jézus vérével, a Bibliával, az imádság által győzelmet vegyen maga a sátán felett is. Habár úgy látszik néha, mintha a sátán győzne, mintha elveszett őrhelyen állnánk... De még magunk is Istennek atyai felügyelete alatt vagyunk és bölcsességünk az Úrnak félelme.
Isten azt mondja: "Nem a félelem szellemét adtam néktek, hanem az Erőnek és Hitnek Szellemét! Te és én és mindnyájan az Ő őrizete alatt vagyunk, azonnal ahogy a dolgok történnek. Az Ő ellenőrző felügyeletéről el ne feledkezzetek ! Ha pénzeteknek nem lesz értéke, ha a gazdaságtok tönkremegy, ha nem lenne munkátok, ha infláció vagy háború van, ha szétesik a társadalom: Minden az Ő ellenőrzése alatt van!
Ő mondja: "Nézzetek fel és legyetek boldogok, mert a ti megváltástok eljött!" Végül pedig: A jövőnk is az Ő őrizete és irányatása alatt van. Minden esemény benne van az Ő programjában és a dolgokat az Ő szándéka szerint hozza össze a maga idejében és úgy fejezi be, ahogy eltervezte Ő! A nagy Bűnhalmaz, az Armageddon, az Antikrisztus, minden benne van az Ő tervében és eljön a maga idejében !
Nekünk pedig azt mondja: Szent Szellemmel telt keresztyének, halljátok meg és tudjátok meg: A nemzetek csak egy csepp a vödörben, semmivel sem több! Nem számítanak másnak, csak egy leheletnek.
És a pokol minden néven nevezett lénye sem egyéb, mint egy csepp, s még annál is kevesebb. Azok semmik elõttem! Ne okozzon neked gondot a világi hatalom. Ez mind előre meghatározott programomba tartozik.
Még mindig számon tartja a hajszálainkat is. Figyel minden verebecskét. Még mindig sokkal többet ad annál, amit gondolunk. Ő még az Aki volt, gyógyít, és megigazít. Nyugodtan mehettek az éjszakába, nyugodtan alhattok, mert tudnotok kell:
MINDEN ISTENNEK FELÜGYELETE ALATT VAN !
TI PEDIG ISTENÉI VAGYTOK !