"Orvos akartam lenni, hogy szavak nélkül dolgozhassam. Éveken keresztül eltékozoltam magam a szavakban. Örömmel végeztem teológiai tanári és lelkészi munkámat. Új tevékenységem során azonban nem beszélni fogok a szeretet vallásáról, hanem gyakorolhatom azt. Orvosi ismereteim lehetővé teszik majd, hogy szándékaimat a legmegfelelőbben és legteljesebben valósítsam meg, akárhová is vezet szolgálatom útja.
Ami Egyenlítői Afrikát illeti, az orvosi ismeretek megszerzése különösen kívánatosnak tűnt, mert azon a vidéken, ahova indulni szándékoztam, a misszionáriusok szerint égető szükség volt orvosra. Beszámolóikban és lapjukban állandóan arról panaszkodtak, hogy nem tudnak megfelelő segítséget nyújtani a testi bajaikkal hozzájuk forduló bennszülötteknek.
Véleményem szerint érdemes orvosi tanulmányokat folytatnom azért, hogy egy napon orvosa lehessek ezeknek a szerencsétleneknek. Amikor az erre áldozandó évek túl hosszúaknak tűntek, eszembe jutott, hogy Hamilkar és Hannibál a Róma elleni támadást úgy készítették elő, hogy hosszas harcok árán meghódították Hispániát."
Albert Schweitzer
(Életem és gondolataim)
"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Idézetek Albert Schweitzer-től. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Idézetek Albert Schweitzer-től. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. szeptember 10., szombat
"Az ember mindennapi kenyérkereső munkája mellett is megmentheti emberségét, ha felkutatja az összes lehetőségeket, bármily szerények legyenek is, hogy emberségesen viselkedjék embertársaival, akiknek emberi segítségre van szükségük. Semmiféle sors nem akadályozhatja meg az egyént abban, hogy közvetlen, emberi szolgálatot teljesítsen, foglalkozása mellett. Számos alkalmat nem ragadtunk meg ezen a téren, túl sokat szalasztottunk el.
Bárcsak mindenki azon igyekeznék, hogy emberségesen viselkedjék felebarátaival ott, ahol éppen van. Ettől függ a világ jövője.
Jelentős értékek vesznek el minden percben az elszalasztott alkalmak miatt, de ami megmarad, és akarattá meg cselekvéssé lesz, felbecsülhetetlen értéket képvisel. Emberiségünk távolról sem olyan anyagias, mint ahogyan túlzottan tetszelegve hirdetik.
Annak alapján, ahogyan megismertem az embereket, bizton állíthatom, hogy sokkal több bennük az eszményire való törekvés, mint amennyi a felszínre kerül. Miként a föld felszínén hömpölygő folyók száma sokkal kisebb, mint a föld alatti láthatatlan folyóvizeké, a szemmel látható idealizmus is ritkább, mint az emberek szíve mélyén rejtőző, feltáratlan érzelem. Fel kell oldani a lebéklyózottat, felszínre kell hozni a föld alatti forrás vizét: az emberiség várja az ilyen feladat megoldására képes embereket."

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)