5. Fejezet
A LÁZADÁS BŰNE
Néhány olvasó azt gondolhatja, hogy az eljövendő Ébredéssel kapcsolatos fejtegetésben a ‘hatalom ellen való lázadásra’ bátorítottam. Ez messze áll az igazságtól. Ez a fejezet be fogja mutatni, hogy valójában minden Istentől felkent hatalomnak nagy támogatója vagyok. Azonban a mai helyzet komolyságára és az erőteljes prófétai figyelmeztetésekre való tekintettel, amiket Isten mondott mindenfelé a világon, nagyon felelőtlen lennék, ha nem figyelmeztetném nyomatékosan a mai vezetőket arra, amit Isten mondott. Én csupán szeretném, hogy a dolgok jobban menjenek, és ne kellene elmondanom sok dolgot azok közül, amit elmondok.
Az Ébredés embere, ahogyan arról olvastam, sohasem volt egy ‘népszerűségre törekvő’ vagy ‘embereknek kedveskedő’ típusú vezető (Rendszerint pontosan az ellenkezője!). Minden bizonnyal olyan emberek voltak, akik nem pazarolták az idejüket tréfálkozásra. Tudták, hogy mikor kell alázatosaknak lenniük, de sosem féltek attól, hogy “feddjenek, dorgáljanak és figyelmeztessenek” teljes Isteni hatalommal, ha szükséges. Erőteljes és mégis kiegyensúlyozott vezetők voltak – szigorúak, de becsületesek. Szeretetük Isten és az emberek felé (ebben a sorrendben) lehetővé tette számukra, hogy figyelembe vegyenek emberi gyengeségeket, azonban azt is jelentette, hogy sosem engedtek a gonosznak egy hajszálnyit sem. Ilyen valóban felkent vezetők szükségesek napjainkban és nem lehet kétség, hogy pontosan ilyen vezetőkre van szükség az eljövendő Ébredés idején is. (Istennek szüksége van az Ő ‘bátor embereire’ – az Ő Józsuéira, Illéseire, Gedeonjaira, hogy győzelemre vezessék népét, mint ahogyan az ördög is rendelkezik a maga ‘hőseivel’).
Miközben tudjuk és sok szempontból előre örülünk Isten eljövendő mozdulásának, tény azonban az is, hogy közülünk legtöbben még mindig a ma működő, ‘régi’ gyülekezeti rendszerrel építésével foglalkoznak. Nem kétséges, hogy sokan közülünk pontosan azzal küzdenek, hogy milyen kapcsolatot tartsanak fenn ezzel a jelenlegi rendszerrel. Mi a helyes hozzáállás a mai gyülekezeti vezetőkhöz, például egy olyan helyzetben, aminek személyesen részesei vagyunk? Milyen kapcsolatot akar Isten ezekkel a vezetőkkel? Hogyan tudjuk felismerni a ‘szívünkben a lázadás’ magját? Ezek nagyon fontos kérdések és ezek némelyikét meg fogjuk tárgyalni ebben a fejezetben.
Ezeknek a saját életemben való munkálása által Isten nagyon világosan hangsúlyozta nekem a jól ismert “lázadás” leckét, amit Dávid története tartalmaz. Ebben a fejezetben újszerű módon ragadom meg Dávid, Saul és Jonathán történetét a megszokottól eltérő nézőpontból. Egyik fő fókusz természetesen az a nagyra értékelendő, isteni hozzáállás lesz, amivel Dávid rendelkezett.
Ha visszaemlékszünk rá Saul király egyértelműen kompromisszumban, önteltségben és lázadásban bukott el, és a királyság ezért került elvételre tőle (és másnak adatott), amit Sámuel próféta mondta meg neki. A próféta azután rögtön el is ment és felkente Dávidot, mint jövőbeni királyt. Dávidnak azonban egy ideig várnia kellett és felkészülnie mielőtt magának követelhette volna Izrael vezetését. Az a meggyőződésem, hogy ez teljesen azonos a jelenlegi helyzettel. Hiszem, hogy van ‘Izrael jövendő vezetőinek’ egy meghatározott “Dávid-i közössége” (ami az Egyház), akiket Isten titokban, sok éven keresztül felkészített az egész világon. (Ők lesznek az apostolai és prófétái, stb. Isten új mozdulásának). Ennek a “Dávid-i közösségnek” a tagjai közül legtöbben már tudják, hogy mi az elhívásuk. Sokan meg fogják kapni az első vagy a második felkenetésüket, akik valamilyen szinten valószínűleg már ma is az elhívásukban működnek. (
Emlékezzünk rá, hogy Dávid HÁROMSZOR volt felkenve mielőtt ténylegesen Izrael királyává vált volna.)
Egy dolog bizonyos, hogy ez PRÓFÉTAI EMBEREK csapata lesz, olyan emberek, akiknek Isten már sok mindent kijelentett az ‘eljövendő dolgokról’.
Ezek az emberek gyakran csak nagy nehézségek közepette tudnak beilleszkedni a jelenlegi rendszerbe, mert ők tulajdonképpen már a holnapra ‘eltervezett’ gyülekezet emberei. Gyakran beilleszkedésre képtelennek fogják érezni magukat és olyannak, akiket nem tudnak megérteni. Üldözik és bántalmazzák őket, akik a jelenlegi rendszerben erősnek érzik magukat, mert a hatalomban lévők gyakran valamiféle “fenyegetésnek” látja őket. Így volt ez Dávid esetében is. Saul éveken keresztül tartó féltékenysége és haragja miatt Dávidnak az életét mentve kellett menekülnie. Saul és emberei engesztelhetetlenül üldözték Dávidot, így arra kényszerült, hogy a pusztában, barlangokban rejtőzködjön, sőt egy időre még a filiszteusok között is menedéket kellett keresnie! Mennyi fájdalmat és elutasítottságot kellett átélnie akkoriban! Sámuel felkente Izrael jövőbeni királyának és mégis egy kitaszított, üldözött, bántalmazott és rágalmazott ember volt éveken keresztül.
Most azonban a történetnek ahhoz a részéhez érünk, amit ennek a fejezetnek a fő témájául szántam. Emlékezzünk rá, hogy Saul Izrael királya maradt, annak ellenére, hogy őt Isten már elvetette. Pozícióban maradt, mint Isten népének hivatalos vezetője. Itt van egy kritikus kérdés: Milyen volt Dávid magatartása Saul felé ebben az időben? A válasz nagyon egyszerű: Dávid szeretettel tekintett Saulra, mint az “Úr felkentjére” és továbbra is nagy tisztelettel és teljes elfogadással volt felé. Nem próbált kísérletet tenni arra, hogy kiragadja a vezetést Saul kezéből (amire képes lett volna, hogy megtegye). Nagyon óvatos volt Isten időzítésével kapcsolatban és nem mozdult, hogy elhibázza azt.
Az volt az alapelve, hogy “ne érintsd az Úr felkentjét”. Kétszer is lett volna alkalma rá, hogy könnyűszerrel megölje Sault és a királyság az övé lehetett volna, azonban e helyett szeretetét és a felé való hűségét mutatta be. Saul felé való szeretete igazi - ‘szívből’ származó - szeretet volt. Az után eljutott a hír Dávidhoz, hogy Saul meghalt. Dávid megsiratta és gyászolta őt. Megtartotta a reményt Saul felé és úgy kezelte őt, mint Isten népének igazságos vezetőjét, pontosan Saul halála napjáig.
Mindent egybevetve azt gondolom, hogy lényegében háromféle vezető és szolgáló különböztethető meg napjaink keresztyén közösségeiben: a ‘Saulok’, a ‘Jonathánok’ és a ‘Dávidok’. Engedjétek meg nekem, hogy mindezeket egy kicsit részletesebben megnézzük. (Figyelmeztetlek benneteket, hogy nagyon ‘szókimondó’ leszek):
1. A 'Saul-ok’: Azok a keresztyén vezetők sorolhatók ide, akik teljesen magukénak érzik a jelenlegi rendszert és jónak tartják azt, vállalva a megalkuvást, a lelki szeretetet, a testies szeretet ‘megtapasztalásait’, az igazi szentség keresésének mellőzését, az ‘örömöt’ szeretve inkább Isten szeretetét. Sajnálatos módon az ilyen vezetők gyakran örömmel üdvözölnek minden új keresztyén hóbortot, mindaddig, amíg az nem túl ‘költséges’ és amíg az megtartja az embereket gyülekezetben. (Emiatt gyakran örömmel fogadták az új ‘gyülekezet növekedési’ modelleket és módszereket). E mögött azonban a jelenlegi állapot eltökélt megtartásának szándéka áll. VALÓDI Reformációra teljesen rémisztő dolog lenne gondolni legtöbbjüknek (ezért ellene állnak vagy üldöznek bármilyen igazi ‘Dávid-okat’, akiket fel tudnak ismerni.). Mikor az új, ‘Dávid’-típusú szolgálók feltűnnek a gyülekezetükben, megkísérlik ‘elnyomni’, leuralni őket, vagy ha nem megy, korlátozni befolyásukat amennyire csak lehet.
A mai gyülekezetek ‘Saul’-jaival kapcsolatban Isten azt mondja most nekem: Ti Jézus helyébe - “urakká” - tettétek magatokat a gyülekezet felett, ezért Isten hirtelen ki fogja ragadni a királyi pálcát a kezetekből. A száddal olyan hosszú időn keresztül kimondott kompromisszum miatt, ami a gyülekezet mai ‘langyos’ beteges állapotát előidézte, Isten sok feddésben részesít most téged. Isten elvetett téged, mert alkalmatlan vagy az Ő népe vezetésére. “A királyságot elveszem tőled és másnak adom” (lásd. Máté 21.43, 1 Sám. 15.22-23, 1 Sám. 28.17, stb.). “Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én oly dolgot cselekszem a ti időtökben, oly dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.” (Ap.csel. 13.41).
Érdekes megfigyelni, hogy Saul legsúlyosabb bűne Isten szemében azt eredményezte, hogy Isten elvesse őt, mint királyt, mint alkalmatlant népe vezetésére. Az Amálekitákkal való harc után történt, hogy Saul - Isten egyértelmű parancsa ellenére - engedményeket (kompromisszum) tett abból, amit Isten mondott neki megengedve saját népének, hogy megtartsák az ellenséges sereg juhainak és ökreinek legjavát. Az ‘emberek kedvét keresi’, Isten akaratának lázadó módon való ellenállás okozta Saul vesztét, ezért azonnal elvételre került a királyság tőle és másra szállt. “Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király.” (1 Sám. 15.23).
Figyeljük meg, hogy Saulnak nem az emberek feletti ‘kontrollja’ vagy uralkodása volt az, ami számára Isten elvetését (a királyság elvesztését) jelentette, hanem alapvetően a GYENGESÉG ÉS KOMPROMISSZUM, mint vezetőnek az a magatartása, hogy Isten szava ellenére kedvére tegyen a népnek. Nem ugyanez van ma is?
2. A ‘Jonathán-ok’: Bizonyára emlékszel rá, hogy Jonathán Saul fia volt, azonban óriási odaadással és szeretettel Dávid felé.
Olyanok voltak, mint a testvérek. Miközben Saul mindenhol kereste Dávidot, hogy megölje, Jonathán mindent megtett, hogy csendben védje és segítse őt. Hiszem, hogy sok vezető és szolgáló van szerte a világon ma, akik éppen olyanok, mint Jonathán. Határozottan “az igazi Ébredés barátai”, de Jonathánhoz hasonlóan leragadnak a ‘régi’ – hatalomban lévő - rendhez való hűségük és az új, ‘Dávidi’ szolgálatokhoz való vonzódásuk között. Részesei akarnak lenni az Isten által mindenfelé küldeni szánt nagy Ébredésnek, azonban túlzottan kötődnek a jelenlegi (régi) rendszerhez és a régi módszerekhez, ezért nem tudják elengedni azt. (‘ismét a kompromisszum’!) Ezt a pozíciót nagyon veszélyes elfoglalni – egy nagyon igaz út, de éppen olyan veszélyes, mint a Saulé. Ami itt nagyon figyelemre méltó, hogy jóllehet Jonathán Dávid barátja volt (azaz “Isten új mozdulásának” a barátja), ŐT ANNAK ELLENÉRE UGYANABBAN A CSATÁBAN ÖLTÉK MEG UGYANAZON A NAPON, MINT AMIKOR SAULT. Jonathán egyáltalán nem látta meg és nem tudott bemenni Dávid királyságába (Isten új mozdulásába). VÉGZETE – lényegében - PONTOSAN UGYANAZ VOLT, MINT SAULÉ.
Másik jellemzője volt Jonathánnak, hogy ő volt a “trónörökös” (Izrael ‘nyilvánvaló’ vezető jelöltje Saul halála esetén), aki nem tudta átvenni örökségét. Hiszem, hogy sok mai “Jonathán” van így. Az Ébredés láthatóan ‘nyilvánvaló’ elkötelezett mai vezetői – , akik prédikálnak, prófétálnak és imádkoznak az Ébredésért, de csak a számukra “szívesen látott” módon várják azt. Közülük sokan valóban prófétikusak, de nem teljesen jól illeszkednek bele a jelenlegi rendszerbe. ‘Jó hírnevük’ van, ezért érdekeltek a jelenlegi rendszer fenntartásában és ezért nem lehet reményünk arra, hogy bármi túl “radikálist” mondjanak vagy túl erősen ‘megingassák a mai “Laodiceai” csónakot’. Egyáltalán nem ‘kellemetlen szag Saul orrának’ mint, amilyen Dávid volt.
Senki nem érez különösebb ‘fenyegetettséget’ a jelenlétükben.
Amint mondtam hiszem, hogy meglehetősen nagyszámú ‘Jonathán’ van szolgálatban ma az egész világon. A legnagyobb veszély számukra a jelenlegi jó hírnevük és a jelenlegi rendhez való kötődésük. Számukra elképzelhetetlen, hogy Isten ítéletet mondjon ki azon nagy rendszerek és ‘áramlatok’ felett, amit ők a kapcsolataik segítségével alakítottak ki. Szeretik Dávidot és mindazt, amiért kiáll, de nem tudnak elszakadni Saultól. Mélyen a szívükben a jelenlegi rendszer és ‘Isten új mozdulása’ közötti egyfajta ‘elfogadható’ keverékéhez (kompromisszum) ragaszkodnak. (Ez sohasem fog megtörténni).
A mai Jonathánok nagyon boldogok lennének, ha az ‘újbort’ valami módon mégiscsak bele lehetne erőltetni a jelenlegi - ‘régi’ - tömlőbe. Ők a “kétfele sántikálók.” Nagyon valószínű, hogy amikor a döntés napja - a sorsdöntő óra - elérkezik, a két-szívűségük miatt minden bizonnyal Saullal maradnak inkább, mint Dáviddal. Ennek egyetlen következménye lehet csupán: tragédia. Tragédiájuk az, hogy habár látják a jeleket, hogy itt az ideje véglegesen ‘elhagyni’ – sorsára hagyni - Sault és hozzákötni sorsukat teljesen Dávidhoz, valószínűleg mégis Saul mellett maradnak, és ezáltal osztoznak Saul sorsában (belemennek a nagy ítéletbe). Sajnálatos módon minden jele figyelmeztet, hogy “nagy tekintélyű emberek buktak meg” ismét – halljuk a híreket mindenfelé napjainkban.
Szeretnék egy ötletet adni, mit mondott Isten néhány új-zélandi prófétának a régi rendszerhez való kapcsolódás óriási veszélyéről. Nagyon találó a következő álom, amit Isten adott egy helyi prófétának két évvel ezelőtt:
“Álomban egy óriási öreg házban találták magukat, ami meglehetősen elhasználódott - a pusztulás állapotában volt. A házba bemenve lyukas gázcsöveket láttak, amik szó szerint óriási mennyiségű éghető gázzal töltötték meg a házat. Egy ember és a felesége (valószínűleg a tulajdonos) bent voltak a házban, akik láthatóan óvatosak voltak a gázrobbanás óriási veszélye miatt, DE MÉGIS VISSZAUTASÍTOTTÁK, HOGY ELHAGYJÁK A HÁZAT. A próféta hirtelen egy másik épületben találta magát, ahonnan rálátott az előző házra. Ahol most állt az egy új, nagyon modern, tágas, több emeletes épület volt, tökéletesen megfelelt az 1990-es évek ízlésének. A próféta kezdetben a negyedik emelet erkélyén volt és figyelte a régi házat. Hamarosan azt érezte, hogy egy nagyobb biztonságot adó helyre kell behúzódnia. TUDTA, HOGY A LEGKISEBB SZIKRA HAMAROSAN NAGY ROBBANÁST OKOZHAT A RÉGI HÁZBAN, AMI TELJESEN DARABOKRA TÉPNÉ AZT. Ennél a pontnál ért véget az álom. Ezt az álmot egy nagyon tapasztalt próféta is megerősítette, aki hiszi, hogy Isten azt mutatta meg neki ezzel, hogy
el fog jönni az idő, amikor az igazi prófétáknak erőteljesen figyelmeztetniük kell a gyülekezetekben lévő társaikat, hogy ‘jöjjenek ki’ és kapcsolódjanak Isten – gyülekezeten kívüli – munkájához. Hiszem, hogy ez az idő nagyon közel van (‘az ítélet Isten házán kezdődik el’ korai jelei már világosan láthatók sok gyülekezetben). Fontos azonban, hogy megvárjuk Isten tökéletes időzítését a régi rendszernek ’magunk mögött hagyásával’. Annak ellenére, hogy Isten most hívja embereit, hogy szívükben valóban tegyék le a jelenlegi rendszert és módszereket,
hiszem, hogy ez most még a felkészülés ideje. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy még kismértékben is kötődjünk ‘Saul’-hoz, amikor elérkezik a megfelelő óra (ez megalkuvás lenne a Laodiceai - “megtapasztalás-centrikus” - keresztyénséggel).
3. A ‘Dávid-ok’: Amint láttuk, egészében véve, Saul király uralkodása nem különösebben boldog időszak volt Dávid számára. Hiszem azonban, hogy az összetörettetés és az alázat hosszú, kényszer időszaka Dávid életében FELTÉTLENÜL LÉNYEGES VOLT a felkészítésében, hogy Izrael valódi, Istentől való vezetőjévé válhasson. Ez volt az az időszak, amikor Dávid könnyen ‘lázadóvá’ - szándékosan Saul ellen viszályt gerjesztővé válhatott volna, megtorlásként Saul bánásmódjáért. Emlékezzünk rá, hogy Sámuel már felkente Dávidot, mint Izrael jövőbeni vezetőjét.
Dávid híres harcos volt, született vezető, óriási hős. Ha akarta volna, embereivel együtt nagyon nagy bajt okozhatott volna Saulnak. Ehelyett azonban Dávid nagy türelemmel és béketűréssel elviselt mindent, úgy bánt Saullal, mint az “Úr felkentjével”, tisztelve hatalmát, nem morgolódva és nem kezdeményezve viszályt ellene. Hiszem, hogy - a viselkedésünket tekintve - nekünk hasonlóknak kell lennünk Dávidhoz - a saját helyzetünkben gyülekezetek mai vezetői felé.
Jóllehet volt idő, amikor
Dávid rendkívüli szomorúságot és dühöt érzett, sérülést szenvedett el az által, ahogyan Saul kezelte őt, de mégsem engedte meg magának, hogy megbántódása elfertőzött ‘sebbé’ váljon, ami azt okozhatta volna benne, hogy Saul ellen lázadással ‘reagáljon’. Hiszem, hogy ha Dávid megcselekszi a lázadást, akkor valóban bebizonyította volna magának alkalmatlanságát Isten népe vezetésére. Nem hiszem, hogy Isten valaha is jóváhagyna egy lázadást. Mint láttuk Isten alapvetően LÁZADÁS miatt vetette el Sault, mint királyt. Hiszem, hogy Isten azért őrizte meg Dávidot a lázadástól, hogy bebizonyosítsa, hogy a lázadás nem fér össze Isten természetével. Természetesen bennünket is óv ugyanezen ok miatt.
Meg vagyok győződve, hogy vannak még ‘Saul’-ok a mai keresztyén vezetők között, akik ‘Isten felkentjei’ pontosan addig, amíg Isten Maga fog cselekedni, hogy érvényesítse hatalmát, felkenve és felemelve a ‘Dávidokat’ beállítva a ‘Saulok’ helyére. Kérem, figyeljük meg: ISTEN fogja ezt megtenni, a saját időzítése szerint. Hiszem, hogy addig készségesen meg kell adnunk a mai pásztoroknak a valódi megbecsülést és illendő tiszteletet, mint Isten népe feletti felkent vezetőknek. VALÓBAN SZERETNÜNK KELL ŐKET ÉS IMÁDKOZNI ÉRTÜK. Emlékezzünk rá, hogy Dávid gyászolt és sírt Saul felett, amikor meghalt. Milyen mélysége ez a kegyességnek, amivel Dávid rendelkezett! Szilárdan hiszem, hogy Isten hívja a mai ‘Dávidok’-at, hogy ugyanezzel a szellemmel rendelkezzenek. Mi nem lehetünk olyanok, mint Absolon, aki a város kapujában ülve panaszkodott és ravaszul rábeszélte az embereket, hogy lázadjanak fel Dávid király ellen. A lázadás bűn és mindenkinek kérni kell Istent, hogy vizsgálja meg a szívét, hogy meglássa van-e ott bármi “gonosz dolog”, hogy a lázadásnak bármi sötét magja megtalálható-e bennünk.
Mindezek után nem szeretném, ha az emberek azt gondolnák, hogy a pásztoroknak való - gondolkozás nélküli (ne “gondolkozz”, csak tedd azt, amit mondanak neked) – Ige ellenes, “alávetettség” típusú engedelmesség szerencsétlen szószólója lennék. Dávid minden bizonnyal nem ilyen kapcsolatban volt Saullal. Miközben Dávid teljesen és folyamatosan mély szeretettel és tisztelettel volt Saul felé, valójában mindent megtett, hogy amennyire csak lehetett kerülje őt, még akkor is, amikor Saul biztosította őt, hogy biztonságban lenne!
Dávid és Saul egymással szemben álló szellemek voltak és “hogyan járhatnak ketten együtt, ha meg nem egyeznek?” Ez nem jelenti azt, hogy valójában ‘barátok’ vagy természetes szövetségesek lettek volna. Ez a kapcsolattartási mód kell, hogy jellemezze mindig az ellentétes típusú vezetőket. Az egyik Isten különleges kegyében jár, a másik pedig, aki hajdan maga is ismerte ezt az Isteni - i kegyet, de most már nem - és ezt szívükben mindketten tudják. (Ezért olyan féltékenyek a Saul-ok a Dávidokra).
Fontos észrevenni azt is, hogy miután ‘Saul meghalt’ (Istentől való hatalma és felkenetése megszűnt) Dávid lett Júda felkent királya (saját törzse nyilvánvaló vezetője). Miután fel volt kenve, hogy vezesse Júdát, Dávid nem habozott, hanem azonnal háborút indított “Saul háza” ellen - Izrael egész nemzetsége vezetéséért. Ez most már nem volt ‘lázadás’. Most Dávid volt az egyetlen jogos, Isten által felkent vezetője az egész királyságnak és eljött az ő ideje, hogy ‘megragadja azt erővel’. Ahogyan a Szentírás mondja nekünk: “Sok ideig tartó hadakozás lőn a Saul háznépe között és a Dávid háznépe között. Dávid pedig mind feljebb-feljebb emelkedik és erősbödik vala; a Saul háza pedig alább-alább száll és fogy vala.” (2 Sám 3.1).
Érdekes megfigyelni az események sorrendjét, hogyan vezetett az út Dávid életében a pásztor-fiútól Isten felkent vezetőjéig - az egyesült és erős Izrael felett. Lényegében ugyan ezt az utat fogja sok vég-idős ‘Dávid’ is bejárni. Dávid számára Isten első felkészítő iskolája egy kis juh-nyáj pásztorlása volt – egy ideális kiképzési terep későbbi vezetők számára. Dávid megtanulta, hogy hittel teljes módon gondoskodjon a nyájról, ami felett hatalmat kapott és bátran megvédte a ‘medvék és oroszlánok’ pusztításától’. Ahogyan Jézus mondta századokkal később. “…. kevesen voltál hő, sokra bízlak ezután;…” (Máté 25.21).
Mikor Dávid megkapta első ‘királyi’ felkenetését Sámuel próféta által, akkor egy meglehetősen látványos módon robbant be a nyilvánosság elé (a Góliát feletti győzelemmel). Azonban gyorsan kívül találta magát a fennálló rendszeren és rejtőzködésre kényszerült a kivetettek kis csapatával együtt. Ebben az időben Isten megpróbálta és felkészítette Dávidot az előtte álló nagy feladatra.
A gyötrődő “várakozásnak” ez az időszaka a pusztában évekig tartott. ‘Saul halálakor’ ‘Dávid’ megkapta a második királyi felkenetését és Júda királya lett, és ekkor háborút indított “Saul háza” ellen egész Izrael nemzetsége vezetéséért.
Dávid néhány évvel később végül is az egész Izrael felkent vezetője lett. Vezetése alatt Izrael egységes, virágzó, győztes nemzetté vált, hatalmas a harcban, megdicsőítve Istent – bemutatva az Ő kegyelmét és dicsőségét minden nemzet számára. Pontosan ez az, amit Isten eljövendő mozdulása ismét el fog hozni mindenfelé.
Pontosan ez a célja az eljövendő ‘Reformációnak’ és Ébredésnek: Megdicsőíteni Istent! Az eredmény az egész világra kiterjedő, elképesztő arányú ‘aratás’ lesz – Isten szellemének egy nagy kiáradása “minden testre”, amiben az Ő dicsőségének ismerete be fogja tölteni a földet, mint a vizek a tengert beborítják.
Milyen jelei vannak annak, hogy mindezek már elkezdődtek? Hogyan tudjuk megmondani, mikor kell teljesen elhagyni a régi, megalkuvó ‘Saul’-i rendszert és csatlakozni Isten új mozdulásához? Hiszem, hogy nem lesz egyáltalán nehéz felfedezni a jeleket, amikor a ‘Dávid’-ok felemelkednek, hogy kivezessék Isten népét a megkötözöttségekből egy Ébredésbe. Isten fogja bizonyossá tenni, hogy minden embere teljesen körültekintő módon végrehajtsa azt (jóllehet sokak számára, akiknek szíve még ‘Saul’-al van bizonyára nem lesz örvendetes hír!). Ez nem ‘titkos’ művelet lesz. Amikor az új Ébredési vezető felemelkedik, mindenki meg fogja tudni azt mindenfelé. Hiszem, hogy az első fejezetben elmondott látások, amikben Isten tüze, mint ‘lángoló nyílvesszők’ hatolnak be a gyülekezetekbe, az valóságos módon láthatóvá válik mindenfelé, amikor megtörténnek. Emlékezz rá, hogy ebben a különös látásban a ‘lángoló nyílvesszők’, amit Isten gyújtott meg a gyülekezetekben, valójában az Isten szavát szóló “tüzes” szolgálók voltak. A pásztorok meg lesznek zavarodva, hogy megpróbálják eloltani a lángokat, azonban Isten egy ‘óriási szelet’ fog küldeni, hogy felgerjessze a lángokat és hirtelen a gyülekezetek ajtói robbanásszerűen kinyílnak, és Isten népe kifut az utcákra, ahol mind egy óriási tömeggé válnak. Hiszem, hogy pontosan ennek kell mindenfelé megtörténnie.
Az egyik dolog, amit szeretnék, ha az emberek megértenének Dávid és Saul történetében, hogy a mozdulásunk előtt AZ ISTEN TÖKÉLETES IDŐZÍTÉSÉRE ÉS AZ Ő KENETÉRE VALÓ VÁRAKOZÁS életbe vágóan fontos. Nagyon világosan látjuk ezt az alapelvet Dávid életében. Arra szeretnélek bátorítani mindannyiótokat, akik most ezt olvassátok, hogy VÁRJATOK ISTEN MOZDULÁSÁIG, mielőtt megpróbáljátok “földig rombolni a régit” és létrehozni egy “Új-szövetségi” típusú gyülekezetet. Lehetetlen egy igazi Új-szövetségi gyülekezettel rendelkezni – Isten által felemelt és felkent - valódi Új-Szövetségi APOSTOLOK nélkül. Bármi, ami felépítésre került ezen új apostolok felemelkedése előtt az minden bizonnyal saját utak megragadása volt. VÁRNUNK KELL ISTEN TÖKÉLETES IDŐZÍTÉSÉRE.
Hiszem, hogy lehetnek előzetes kísérletek keresztyének részéről arra vonatkozóan, amit Isten mindenfelé tenni készül és elindítanak egy nagyarányú lázadó “reformációt” Isten időzítése előtt. Az ilyen ‘Absolon’-féle lázadás bizonyára nem fog Isten áldásával rendelkezni és végül nem jut sehova. Egy ideje ez jól látható, hogy igyekeznek magukhoz vonzani sok keresztyént, akik a végén arra fognak kényszerülni, hogy megszégyenülve visszakullogjanak. Vezetőik sokasága azonban sohasem tér vissza. Isten sohasem áldja meg a lázadást és óvatosan különbséget kell tennünk a lázadó ‘forradalom’ és Isten által elrendelt “Reformáció” között. Egy lázadó Absolontípusú mozgalom hajlamos arra, hogy elindítson egy megelőző csapást a fennálló rendszerre, míg egy igazi ‘Dávid’-típusú mozgalom meg fogja várni Isten tökéletes időzítését mielőtt mozdulna (azaz mindaddig míg ‘Saul meg nem hal’ és az új kenet megérkezik) és elfoglalná jogos helyét Isten embereinek vezetésében. Ez nagyon lényeges különbség, ami a közeli jövőben alapvető fontosságúvá válik számunkra, hogy ezt felismerjük. Fontos azonban azt is megállapítani, hogy jelenleg sok jel van a gyülekezetekben, ami IGAZI “megrázás”. A Reformáció és az Ébredés most nagyon közel vannak – éppen az ajtó előtt. Legyünk éberek!
AZ IGAZI HATALOM TERMÉSZETE
Az 1970-es években karizmatikus körökben elterjedt egy tanítás, ami “pásztorlási” tanításként vált ismertté (vagy más szóval a ‘befedezés/alávetettség’ tanaként). Sajnálatos módon ez a tanítás - szélsőséges esetben - kemény, uralkodó típusú vezetéshez és hatalommal való visszaéléshez vezetett számos gyülekezet vezető esetében. Az 1980-as években erre a ‘kemény’ vezetésre megszületett a “válasz”, azonban látszott az is, hogy ez a reakció szintén túl messzire ment. Egy kompromisszumra hajló, a többség akaratához alkalmazkodó vezetőség terjedt el sok gyülekezetben. Ez a fajta ‘lágy’ vezetés is közvetlenül az ördög kezére játszik, ahogyan azt a történelem világosan mutatja. Valahol bizonyára meg kell találni a Szentírás szerinti egyensúlyt.
Egyértelműen világos a Bibliából, hogy sok gyülekezeti szolgálat valóban magában foglalja a ‘pásztorlás’ – típusú tevékenység néhány formáját. (Ezeket a szolgálatokat sorolja fel az Ef. 4.11-ben). A tanító szerepe Isten nyájának ‘táplálása’, a pásztor ‘pásztorol’, vezet és gondot visel a nyájra, az evangélista specialista az elveszettek ‘megkeresésében és megmentésében’, a próféta egy ‘őrálló’ a maga helyén, hogy vezesse a nyájat és óvja a közelgő veszélytől. Az apostol szerepe pedig, hogy helyes mederben tartsa a ‘kormányzást’, összehangolja mindezeket a szolgálatokat, csodatevéssel és erő megnyilvánulással a szolgálatában (az evangélistát még inkább kell, hogy ‘jelek és csodák kövessék’). Mindezek a szolgálatok együtt munkálkodnak: “A szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, A KRISZTUS TELJESSÉGÉVEL ÉKESKEDŐ KOR MÉRTÉKÉRE” (Ef. 4.12-13).
Ha a keresztyén vezetők ilyenformán nem “a szenteket tökéletesítik”, akkor végső soron várhatják Istentől a pozíciójukból való elbocsátásról szóló ‘értesítésüket’. Mint bármi földi munkáltató esetében, ha a ‘vezetők’ nem végzik el a feladatukat, Isten fenntartja a jogot, hogy megszüntesse az alkalmazásukat, felemeljen és helyükre helyezzen másokat. (Kénytelen volt ezt megtenni meglehetősen sok alkalommal a történelem során). Isten nem tűr meg sokáig eredménytelen vagy szellemi vezetés nélküli embereket népe vezetőiként. A gyülekezetek belevesznek a sok emberi elfoglaltságba és a gonosz közben örömünnepet ül. A világ érdekében, de Isten népe érdekében is, Istennek az Egyházában felkent, hatékony vezetőkre van szüksége. Ha szükséges, drasztikus cselekedetekkel éri el, hogy ez megvalósuljon, mint sokszor a múltban is.
Az a meggyőződésem, hogy a valódi vezetőség minden formája a FÖLDÖN megfeleltethető a ‘pásztorlási’ típusú vezetésnek. Még Jézus is úgy írta le Magát, mint a “Jó Pásztor”, aki letette életét a nyájért. Érdekes észrevenni, hogy egy fontos kiképző-terep a két legnagyobb vezető esetében (Dávid és Mózes) a nyáj pásztorlása volt. Azonban van más világi vezetői szerep is, amire ugyanazok az alapelvek érvényesek. Ilyen például az apai (atyai) szerep. Pálnál világosan látható a családfő (férj és apa) szerepe, mint jó felkészülési terep a gyülekezeti vezetőségre. Ha egy férfi jó férj és hatékony apa volt, akkor jelöltként figyelembe vették Isten népe vezetésénél. Pál valójában arra bátorította az apa szerepében jól munkálkodó férfiakat, mint leendő vezetőket, hogy figyeljenek a gyerekeikre (vezetésük ‘gyümölcsére’ az otthonaikban): “Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?” (1 Tim 3.4-5).
Ebből és más igeszakaszokból egyértelműen látszik, hogy a vezetés feladatát tekintve erős hasonlóság van Isten népének ‘pásztorlása’ és egy család ‘pásztorlása’ között. Egy család esetében az atyának, ha szükséges, erősnek és késznek kell lennie helyreigazításokat tenni, ugyanakkor azonban szeretetteljesnek és türelmesnek is kell lennie. Ha egy apa visszaél hatalmával; ‘kemény’, szeretet nélküli, durva “diktátor” otthon, akkor a felesége és gyermekei érzelmi, lelki károkat fognak elszenvedni (gyakran fizikait is) és ez olyan veszély, ami kihathat az életükre sok éven keresztül. Másrészt, ha az apa tekintélye és hatékony fegyelmezése ‘elmarad’ (túlságosan ‘lágy’, “kedvében akar járni a rábízottaknak”, vagy fizikailag távol van), akkor a gyerekei lázadóvá válhatnak és lenézik tekintélyét. A gyerekek ebből adódóan gyakran úgy fognak felnőni, hogy nem tisztelik sem szüleiket, sem tanáraikat, de más személyek tekintélyét sem.
Az igazi, Isten szerinti apaság magában foglalja a határozott fegyelmezést, valódi hosszútűréssel és szeretettel. Ezt a kettőt kell egyensúlyban tartani. A mai “politikus” időkben, a férfiak gyakran bűnösnek érzik magukat, ha arra vágynak, hogy elfoglalják az őket megillető jogos helyüket, mint ‘a ház feje’. Ez egy nevetséges “New Age” ostobaság (LEMONDANI RÓLA!). Sok ilyen veszélyes elgondolás van a mai nyugati társadalomban, ami közvetlenül visszavezethető a modern, úgynevezett “felszabadítási” filozófiák elterjedéséhez. Isten úgy rendelkezett, hogy a férfi a ‘ház feje’ legyen, és ha ezt és más tekintélyek értékét lerontják, akkor a társadalom hamarosan a langyosság és a lázadás katasztrófa zónájává válik.
Ma hatalmas árat fizetünk az utóbbi évtizedek engedékenységéért. Sok modern otthonban, a TV irányítja az egész ház életét, irányítva az egész család ‘időbeosztását’ - az ezekre ‘érzékeny New Age’ szülőket teljesen kiszolgáltatva a sarokban álló “doboz” hatásának és tekintélyének. Máskor azt látjuk, hogy a feleségek szakértő módon manipulálják szánalmas ‘New Age’-es férjüket (ismét ‘Jezabel’). Mondd meg nekem, mikor fognak az IGAZI FÉRFIAK felállni és azt mondani “ELÉG”? Természetesen így van ez a mai gyülekezetben is. Engedékenység van a vezetőségen ‘belül’ és ezért leginkább Jezabel irányít. Egyedül az Istentől való tekintély képes helyreigazítani ezt a helyzetet.
Érdekes megfigyelni, hogy majdnem minden új “felszabadítási” filozófia, ami elterjedt az utóbbi hatvan évben, a tekintélyi rend alapvető erkölcsi normáit vette célba és ásta alá. Azok közül sok a ‘férfi’ helyét a támadta meg nemcsak a családban, hanem a társadalomban is. A szexuális forradalom, a feminista mozgalom, a ‘gyerekek fegyelmezés-ellenességének” mozgalma, mind mély hatást gyakoroltak a nyugati kultúrára. A férfiak nagymértékben elvesztették a felelősségüket, tekintélyüket, jogos helyüket a társadalomban, még a jogukat is, hogy érvényt szerezzenek tekintélyüknek. Összezavarva és szégyenkezve veszik tudomásul férfiasságuk általános megkérdőjelezését és természetes helyük elvesztését a világban. Sok férfi elhitte azt a hazugságokat, hogy minden férfi “visszaél a hatalmával” és még együtt is működnek abban, hogy letaszítsák őket a “trónról” és elnőiesedjenek és elvegyék tőlük uralmi (hatalmi – ‘fej’) pozíciójukat.
Kinek a munkája mindez, mit gondolsz? A történelem világosan mutatja, hogy az ördög nagyon jól megtanulta az “erős ember megkötözésének” elvet. Nagyon jól megértette, miről beszélt Jézus, amikor azt mondta: “Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanem ha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát?” (Máté 12.29). Azt hallottuk, hogy az ördög azért jött, hogy “öljön, lopjon és romboljon”. Az a módszere, hogy először a megtévesztést felhasználva eltávolítsa és megkösse azokat, akik valóságos hatalommal rendelkeznek és azután ‘ellopjon’ mindent, ami a hatalmukban volt. Ez érvényes mind világi, mind szellemi szinten. Az ördög folyamatosan kihasználja az időt, hogy nagy hatást érjen el. Elhiszed azt, hogy a gonosz most sokkal jobban képes megnyerni és lerombolni ezt a jelenlegi generációt, mint a 40 évvel ezelőttit? Mi az, ami közben megváltozott? Egyszerűen az, hogy az
‘erős emberek’ sokasága (a valódi hatalom birtokosai, mind alsó és felső szinten) a társadalmunkban meg van ‘kötözve’ és a gonosz most ‘kirabol’ mindent, ami valaha az ő hatalmukban volt.
Sok minden, ami a mai gyülekezetben történik, az valójában a 60-as évek partykultúrájának, “felszabadító forradalmának” elképzelését - ‘Jezabel’ bűzét - árasztja.
Jezabel munkájának minden jele felismerhető ebben: szereti kiiktatni az igazi hatalmat, és ez által vezetési vákuumot létrehozni, majd kiaknázni azt. Ezt már elérte a világban, amint azt láthatjuk, de most - példa nélkül álló módon – igyekszik elérni a gyülekezetekben is. Azonban “Amikor az ellenség jön, mint egy áradat, az Úr Szelleme fel fog emelni egy szellemi értéket…” (Ézs. 59.19). Mivel a Jezabel szelleme ilyen nagymértékben megnőtt az utóbbi években, most az várható, hogy Isten azokat a szolgálókat fogja ismét felemelni, amik mindig is harcoltak és győztek Jezabel ellen: ők az Illés-típusú szolgálók.
Mindenhol annak jeleit látjuk ma, hogy a vég-idők ‘Illés’ szolgálóinak valóban mindenhol fel kell emelkedniük, mert rájuk most reménytelenül nagy szükség van! Amikor cselekednek, lelepleznek és lerombolnak minden Jezabel-i erősséget először a gyülekezetben és azután a világban. Mindent egybevetve ezt jelenti a “megragadni a királyságot erővel”.
A sok szempontból kiemelkedő fontosságú témát - Jezabel munkáját - egyetlen szóval foglalhatjuk össze: “LÁZADÁS”. Állandóan azon munkálkodik, hogy aláásson és leromboljon minden formális hatalmat (beleértve az Isten által adott alapvető erkölcsöket és még a “hétköznapi józan észt is”). Szeret ‘fittyet hányni Istennek’ és ezzel azt éri el, hogy mások is hasonlóan cselekedjenek, belevezetve őket ez által az igazi hatalom elleni lázadás bármilyen formájába. Így pld. a “korlátok elvetése”, az igazi ‘tekintélyek’ aláásása vagy elvetése (Szentírás, szülők, vezetők, erkölcs, törvény stb.), természetes tiltások vagy elfogadott magatartási “normák” elvetése, vad - szabadjára engedett - ‘party’-k (ami szerves része sok pogány vallásnak), ezek pontosan mind része Jezabel tervének.
A lázadás sokféle módon nyilvánul meg. A szülők tekintélyének egyszerű kigúnyolásától és annak figyelmen kívül hagyásán át a társadalom alapvető, természetes erkölcsi korlátainak elvetéséig terjed (“Homoszexuális szabadság” stb., ezek a mozgalmak szintén a lázadással itatódtak át). Megfigyelhető, hogy Jezabel gyakran azt éri el, hogy nyíltan kigúnyolják a tekintélyes személyeket. Kedvenc szórakozása, hogy az arra kapható férfiakat és asszonyokat zajos, vidám “korlátokat levető” szórakozásokba vonjon be - Isten szeme láttára. Jezabel legfőbb vágya a gyülekezet kontrolálása. Azt a gondolatot dédelgeti, hogy Isten népének vezetősége eljusson a nyílt törvénytelenségig vagy minden ‘korlát elvetéséig’. Mindig a gyülekezetek vezetőin keresztül akarja megvalósítani kontrollját. Sosem tud mozdulni addig, míg a vezetők nem adnak ‘teret’ neki.
Ahogyan korábban mondtam az ördög és démonai nagyon céltudatosan alkalmazzák a “kösd meg az erős embert és rabold el annak javait” alapelvet. Ez az oka annak, hogy amikor megpróbálnak becsapni és lerombolni egy mozgalmat, gyakran elsődleges céltáblák a vezetők. Ha az elsőszámú vezető (vagy vezetők) valami módon eltávolítható, mert bűnbe vagy megtévesztésbe esik, akkor gyakran megvalósul az ördög célja: az egész mozgalom “kifosztása”, teljes lerombolása. Hányszor láttuk ezt a “verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj” alapelvet alkalmazni a mai gyülekezet helyzetében? Ilyen módon egész mozgalmakat (néha nagyon ígéreteseket) bénított meg az ördög még az újabb időkben is. Ugyanezt az alapelvet alkalmazza a tinicsoportoktól a családokon keresztül, egészen a nemzetekig és mozgalmakig: cél az elsőszámú vezetők, a ház ‘erős emberének’ megkötése (bűnnel, kompromisszummal) és kirabolni a javait. (Ölni, lopni és elpusztítani a “gyerekeit”, stb).
Ha azonban a ház ‘erős embere’ minden törvényes hatalmát felhasználva a helyén van, mint vezető vagy szülő, mert nem megy bele kompromisszumokba, akkor az ördög nagyon nehéznek fogja találni, hogy bármit is megszerezzen. Ez az oka annak, hogy Isten olyan sok időt tölt el eljövendő mozdulása vezetőinek kiképzésével és felkészítésével.
HISZEK A VEZETŐKBEN!
Szeretnék itt valamit nagyon nyomatékosan lerögzíteni: az eljövendő új vezetőknek SOHASEM KELL FÉLNIÜK ATTÓL, HOGY VALÓBAN “VEZESSÉK” ISTEN NÉPÉT. Ha Isten nevezi ki őket vezetőknek, akkor hagyni fogja őket VEZETNI! Az elmúlt több mint tíz év alatt gyakran mozogtam olyan körökben, ahol azt hangsúlyozták, hogy egyetlen jövőbeni Ébredéshez sem kellenek “szupersztárok és kimagasló személyiségek”. Jól hangzik! Nyilvánvalóan minden dicsőséget Istennek kell adni és az ön-előléptető, büszke, bálványozott emberi vezetők nem szabad, hogy helyet kapjanak. Nagyon gyakran találkoztam azonban - ebben az egész “nem szupersztárok, nem híres személyiségek” - dologban olyan véleménnyel is, ahol sokkal tovább mentek ennél: egy olyan alapvető vágy birodalmába, hogy egyáltalán nem lesznek kiemelkedő vezetők. Mit is jelent mindez valójában? Mondhatjuk azt, hogy Isten már nem számol ‘bátor’ és ‘híres’ emberekkel? Elmúlt a Józsuék, Gedeonok és Dávidok kora? Valóban egy “vezetők-nélküli” Ébredés fog bekövetkezni, mint azt néhányan állítják? (Kinyilvánítják, hogy Isten nem igényel kimagasló vezetőket, mert majd Ő Maga fog vezetni mindent, nem igényelve földi ‘pásztorokat’). Jól hangzik, nem? Ez egy demokratikus “szellem”. Nincsenek szupersztárok, kimagasló személyiségek. Be kell vallani - szépen hangzik.
Egyetlen probléma van. Ha magadévá teszed ezt az elképzelést, annak logikai következményeivel együtt, akkor félre kell tenned a Bibliában található majdnem minden formáját a szolgálatoknak. Ha Isten működni tudott volna ilyen módon a múltban, akkor sosem lett volna szüksége egy Mózesre, egy Józsuéra, egy Gedeonra, egy Sámuelre vagy egy Illésre, egy Dávidra vagy Keresztelő Jánosra, egy Péterre vagy egy Pálra, egy Luther Mártonra vagy egy John Wesleyre, egy William Boothra vagy egy Charles Finneyre (stb, stb. stb.). Hősök, vezetők, apostolok, bátor és híres “tekintélyes” emberek nélkül belevezetné Isten a népét egy háborúba? Miért szükséges, hogy Istennek legyenek ilyen emberei, amikor Ő Maga is vezetni tudja a népét? Minden ember, akiket Isten “hőseiként” említettünk a saját korukban, olyan emberek voltak, akiket Isten magasra emelt és híressé tett, hogy vezessék az Ő népét, azonban azt megelőzően rendszerint éveken át, a ‘pusztában’, titokban készítette fel őket. Azt kell, hogy mondjuk: Mindegyikük egy erőteljes, határozott vezető-típus volt, mert pontosan ez az, amiért Isten felemelte őket, hogy olyanok legyenek.
Ezt az egész kérdéskört az elmúlt néhány évben nagyon alaposan tanulmányoztam. Őszintén be kell vallanom, hogy amit Isten az elmúlt években – ezzel kapcsolatban - megmutatott nekem annak eredményeként – a régebben képviselt - véleményem az ellenkezőjére változott. Már nem tudok hinni egy “vezetők-nélküli” Ébredésben.
Minden, amit valaha olvastam Isten múltbeli mozdulásairól, az Ószövetség kezdetétől a legújabb kori Ébredések történetéig az meggyőzött arról, hogy ez az egész “vezetőmentes” elképzelés egy veszélyes és félrevezető megtévesztés. Ez az elképzelés nem csak, hogy majdnem teljesen hiányos az okot és a történelmi hitelességet tekintve, hanem tulajdonképpen ellentmond Isten minden jellemvonásának, ahogy a történelem során az emberekkel foglalkozik. Isten MINDIG HASZNÁLT FÉRFIAKAT ÉS ASSZONYOKAT, mint az Ő eszközeit, hogy bűnbánatot, szabadulást vagy Ébredést hozzon népe számára, és amikor küldi az Ő kenetét – meg kell, hogy nyilvánuljon az Ő dicsősége egy haldokló világ számára. Isten mindig ERŐS VEZETŐKET emelt fel, hogy létrehozzanak és továbbvigyenek minden új mozdulást, amivel meglátogatta a földet. Meg vagyok győződve, hogy Ő így fog cselekednie az eljövendő nagy Ébredés során is.
Egy igazi Ébredési vezetőnek sosem kell ‘lágy’, kompromisszumra-hajló vezetőnek lennie, hanem inkább szigorúnak és tekintéllyel rendelkezőnek. Isten erős és szeretetteljes embere kell, hogy legyen. Bölcs, türelmes, “képes legyen tanítani”, azonban nem kell félnie attól sem, hogy “feddjen, dorgáljon és figyelmeztessen”, ha szükséges. Mindannak ellenére, mit mondanak az emberek, még a mai lagymatag és erőtlen időkben SEM KELL FÉLNIE ATTÓL AZ ISTEN ÁLTAL ELHÍVOTT VEZETŐNEK, HOGY IGAZI ‘VEZETŐ’ LEGYEN. A történelem egyértelműen bebizonyította, hogy erőteljes vezetés ‘hiánya’ az ördög számára olyan erősségeket hoz létre, ami miatt egy eljövendő Ébredés valószínűleg csak néhány hónapig tarthat.
Mi történt az 1904-es Walesi Ébredés idején, miután Evan Roberts (aki kétség nélkül Isten egyik nagy Ébredési vezetője volt) hirtelen eltűnt a színről? Ez jó iskolapélda lehet számunkra. Az eltávozását követően az ellenség nagyon rövid időn belül teljesen kisiklatta az egész Ébredést, mert nem volt senki körülötte, aki mindenre kiterjedő hatalommal rendelkezett volna, hogy képes legyen helyreigazítani a mértéktelenségeket, eltávolítani a hamis dolgokat és mindent egyenesben tartani. Az látszik, hogy Evan Roberts-et (Ébredési prédikációiról akkoriban világi újságok számoltak be az egész világon.) bizonyos csoportok meggyőztek, hogy az ébredésben betöltött kimagasló személyisége miatt valami módon “ellopta a dicsőséget Istentől”. Mint igazi alázatos ember ezért azt gondolta, hogy nagyon ‘alázatos’ és nagyon “szellemi” dolgot cselekszik: elrejtőzik egy félreeső kis házban, elutasítva, hogy bárki lássa vagy prédikáljon éveken át.
ISTEN igazi “erős emberének” (valódi köpennyel és kenettel felemelve az Ébredés vezetőjévé) eltávozását követően a gonosz szabadon garázdálkodhatott és ‘ellopta a javait’ (az Ébredés addig elért eredményét). Sok tekintetben ez a katasztrófa hasonlíthatott Izrael népének esetéhez, amikor Mózes a Vörös-tengeri átkelést követően hirtelen eltávozott, vagy az ígéret földjére való bemenetelt követően Józsué eltávozott. Az eredmény teljesen kiszámítható volt. Káosz! A gonosz teljes örömünnepet ült. A híres Walesi Ébredés, ami Isten hosszú távú győzelmeinek egyike lehetett volna szégyenletes módon fejeződött be alig több mint egy évvel az elkezdését követően. Mértéktelenségek és hamisítványok áramlottak korlátlanul, fiatal megtértek ezrei morzsolódtak le. Ennek ellenére sok ezren meg is maradtak, és később új Pünkösdi csoportok tudtak létrejönni belőle, így nem ment minden veszendőbe.
Remélem nem voltam tiszteletlen Isten egyik legnagyobb evangélistája emlékével kapcsolatban. Kérlek, higgyétek el nekem, hogy Evan Roberts-et a legnagyobb tiszteletben tartom. Hiszem azonban, hogy számunkra nagyon fontos ebből és Isten más megmozdulásaiból a történelem során, hogy megtanuljuk a leckét. A tény egyszerűen az, hogy VEZETŐ NÉLKÜL NINCS ÉBREDÉS. Ha azok, akiket Isten egy új mozdulása vezetőinek hívott el, de hibáznak abban, hogy valóban “VEZESSENEK”, akkor Isten munkája nem lesz sikeres, mert a gonosz lehetőséget kap, hogy aláássa és lerombolja azt, amit Isten cselekszik.
Ha egy Isten által elhívott erős vezető elfogadja az azzal járó hatalmat, az nem jelenti az “alázat” megtagadását – egyszerűen felelőtlenség és engedetlenség lenne, ha másként cselekedne. Ugyanez lesz igaz Isten eljövendő mozdulására is. Pontosan ezért kell Istennek mindenfelé felemelni sok, jelenleg elrejtett, “hatalommal rendelkező embert” (apostolokat és prófétákat…), mint vezetőket az eljövendő nagy megmozdulás vezetőiként.
Luther, Wesley és Booth vezette ébredések ilyen tekintetben szintén hasonlók voltak.
Nem voltak tökéletesek, azonban olyan vezetők voltak, akik felfedezték a folyamatos és határozott vezetés szükségét. Nem kétséges, hogy ez az egyik oka, amiért ezek a különleges Ébredések olyan hosszú ideig tartottak. Másik ok az, hogy ezek a vezetők ‘kifelé tekintők’ voltak, azaz kivitték az Ébredés kenetét az utcákra, különösen Wesley és Booth. Rendelkeztek egy ‘új tömlővel’ is (új vezetők, új struktúra). Mindezek a dolgok kulcs-tényezők voltak.
Az eljövendő Ébredés erős vezetőket fog igényelni már az indulástól. Nem kétséges, hogy Isten rendelkezik rejtett utánpótlással, készen arra, hogy elfoglalják a földet az Ő parancsára. Dicsőség Istennek!
Hiszem azt is, hogy az eljövendő mozdulásban, az új megtértek nagyon gyorsan fel fognak nőni és nagyon gyorsan el fogják érni az Isten által kapott lehetőségeik határait. Új szolgálatok fognak felemelkedni és érettségre jutni óriási mértékben. Isten fel fog emelni nagyon fiatalokat és nagyon öregeket is. Végső soron nem az új, erőteljes, felkent szolgálók érettségre vitele az egyik fő ok, amiért Isten felken vezetőket a gyülekezetében?
Isten nyájának igazi vezetése mindig nagy kiváltság, de megdöbbentően nagy a felelősség is.
AZ IGAZI HATALOM MEGÉRTÉSE
Teljesen meg vagyok győződve, hogy az “Istentől való hatalom” megértése és a hívők ezzel kapcsolatos tapasztalatai valóban központi kérdés az egész eljövendő Ébredés szempontjából (Az apostolok végső soron Isten által VEZETETT emberek, akik Jézus neve által tisztultak meg). Az Isten által adott hatalom és felkenetés egész elképzelése, hogy képesek legyenek győzni a gonosz ‘királysága’ (birodalma) felett az Ő nevében, ‘elfoglalva azt erővel’, és létrehozni Isten uralmát azon a helyen (ahogyan Józsué tette az ígéret földjével) alapvető dolog. Fontos, hogy teljesen megértsük Isten céljait az eljövendő mozdulással kapcsolatban. Ez az egész elképzelés ‘a királyság erővel való megragadásáról’ és az Ő uralmának megtartásáról, nemcsak az Ő királyságában kell, hogy nagymértékben megvalósításra kerüljön, hanem alapvetően a saját személyes életünkben is. Az eljövendő Ébredés szolgálói nagyon mély megértéssel fognak rendelkezni arról, hogy mit jelent teljes egészében ilyen Isten adta hatalomban járni – szólva az Ő felkent ‘szavát’, hogy létrehozzák Isten királyságát bármely helyen.
Mint korábban mondtam Isten ‘királysága’ bármely hely, ahol az ellenség uralma lerombolásra került, ahol “Isten akarata” érvényesül”. Az új szolgálóknak nem lesz szükségük arra, hogy azon ‘fáradozzanak’, hogy valamilyen módon létrehozzanak egy felkent üzenetet. Egyszerűen, mint “normál” állapot, fognak ebben a hatalomban járni.
Mint Jézus mondta: “Úgy, mint az az ember, aki messze útra kelve, házát elhagyván, és szolgáit FELHATALMAZVÁN….” (Márk 13.34). “Íme, adok néktek hatalmat, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és AZ ELLENSÉG MINDEN EREJÉN …” (Luk 10.19). “Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, HALOTTAKAT TÁMASSZATOK, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok…” (Máté 10.8). “Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és NAGYOBBAKAT IS CSELEKSZIK AZOKNÁL;…” (Ján 14.12).
Természetesen az ilyen hatalom csak az Istennek való teljes alávetettségben tud problémamentesen működni.
Emiatt Istennek sok időt kell eltöltenie a szolgái képzésével és ‘összetörésével’, mielőtt fel tudja hatalmazni őket ilyen erővel.
A hatalmas apostolok, próféták és evangélisták…., akiknek mindenfelé fel kell emelkedniük, valóban Jézus Krisztus feltámadásának dicsőségében fognak járni. János apostol a következőképpen írta le Krisztus felemelkedését és megdicsőülését: “Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érchez, mintha kemencében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orcája, mint a nap [amikor] fénylik az ő erejében. Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó.” (Jel. 1.14-17).
Jézus dicsősége kell, hogy nyilvánvaló módon mindenkin meglátszódjon a holnap “utca gyülekezetének” hatalmas felkenetése miatt. Jézus az, aki “Szent Szellemmel és 83 ÉS TŰZZEL” keresztel. Jézus az, aki valóban méltó minden tiszteletre, imádatra és dicsőségre - mennyen és földön.
Nem tudok hinni a továbbiakban egy olyan gyülekezetben, ami nyilvánvaló módon nem dicsőíti meg Jézus Krisztust minden város utcáin. Nem tudok hinni az olyan gyülekezetekben, amiket “gyülekezetnek” hívunk ma, de közben meg van fosztva Isten igazi CSODA-tévő erejétől. Hol vannak Isten Illései? Miért tűnik úgy, hogy olyan elégedetten nézzük, ahogyan a világ megy a pokolra mindenhol körülöttünk?
Őszintén szólva, nem tudok hinni tovább egy olyan “gyülekezetben”, amelyikben Jézus ‘sebesülten fekszik a barátai házában’.
A Gyülekezet, amiben hiszek áttörő erővel rendelkezik, egy erőteljes hadsereg, ami levágja a köteleket az egész földön - “az ördög minden munkáját lerombolva”. Egy óriási hatalommal rendelkező nép, szánalmat nem ismerő határozottsággal, aki lerombolja a pokol minden ‘kapuját’ és végképp lerombol minden erősséget, úgy hogy a leigázott hatalom felszabadul és a foglyok szabaddá válnak. Ez egy Isten által megbízott ‘Józsué’ sereg lesz, ami “birtokba veszi a földet” és földig rombolja a Sátán minden munkáját, hogy ‘megöljön és eltemessen minden élőlényt az ellenség táborában’.
Mint Jézus, ők is a Szent városra fogják szegezni tekintetüket és semmi sem állhat az útjukban.
Mindezek elmondása után szeretném tisztázni azt is, hogy nem “vállalom magamra”, hogy a földi politikai és oktatási rendszerről is beszéljek. (Az erről szóló tanítás ‘uralkodási teológia’ néven ismert és meglehetősen elterjedt bizonyos körökben.) Ez a háború azonban, ahogyan beszéltem róla teljesen “SZELLEMI” – az emberek szívéért és elméjéért folyik a harc.
Ez semmiképpen sem a világi intézmények kontrolljáért folytatott háború. Jézus világosan megmondta: “Az én királyságom nem e világból való” (Ján 18.36). A cél: mindenfelé megvívni a harcot, világosságra hozni és lerombolni azokat a hazugságot, amik megkötik az embereket a földön és megkötözni az ‘fejedelemségeket és erőket’. Le kell rombolni az ördög minden ‘munkáját’ és erősségét – ez minden.
A ‘DÁVIDOK’ KIIGAZÍTÁSA
Ebben a záró fejezetben szeretnék röviden visszatérni a ‘Saulok’, a ‘Jonathánok’ és a ‘Dávidok’ hasonlatára. Nem lehet kétséges, hogy Isten felkészíti a vezetők “Dávid csapatát”, hogy felemeljék és vezessék az Ő népét az eljövendő Ébredésben. Ők Isten szíve szerint való vezetők, akik elrejtetten készülnek fel évek óta. A ‘Dávid’-típusú szolgálók közül azonban sokan valószínűleg egy kellemetlen fullánk a vele kapcsolatban lévő, ‘Saul’ típusú vezető számára. Mint mondtam, a ‘Dávidok’ majdnem mindig azt érzik, hogy nem tudnak beilleszkedni a jelenlegi gyülekezeti rendszerbe. Úgy vannak ‘megtervezve’, hogy a holnap, megújított gyülekezetébe illeszkedjenek bele inkább, mint a mai Laodíceai gyülekezetbe.
Meglehetősen ‘összetörtté’ és határozatlanná váltak a múltbeli elítélések miatt. Ezért, ha beszélni mertek egyáltalán, néhányukat úgy jellemezték, mint valami ‘kalapács’. Mások ‘magányosakká váltak’ és csodálkoznak, hogy csupán ők azok a gyülekezetben, akik szenvednek a dolgok jelenlegi állása és a történtek miatt. Mások – Dávidhoz hasonlóan - késztetést fognak érezni arra, hogy kilépjenek teljesen a jelenlegi rendszerből és a ‘Saulok’-tól távoli menedékhelyre menjenek. Ismét mások elhívást fognak érezni arra, hogy kimenjenek a ‘pusztába’, hogy egyedül tudjanak lenni Istennel, hogy Tőle tanuljanak. Higgyétek el nekem, hogy mindegyik szimpatikus számomra. Hiszem azonban azt is, hogy rendkívüli fontosságú, hogy a ‘Dávidok’ foglalkozzanak a sebesülés, a sértődöttség, a keserűség, az elvetettség vagy a lázadás bármilyen formájával, a gyülekezettel vagy bármilyen ‘tekintélyekkel’ való kapcsolataikban. Ezek forrása egyetlen helyen található meg, a szívükben. Ez nemcsak életbe vágóan fontos, hanem hiszem, hogy SÜRGŐS is, mert Isten nagyon hamar és hatalmas módon akarja használni őket. Ha a helyreállítási folyamat nem teljes, hogyan remélhetik, hogy részesei lehetnek annak, amit Isten mindenfelé tenni fog?
Mindegyikünknek kutatni kell a szívében, hogy vannak-e bennünk titkos mély gyökerei a megbántottságnak vagy lázadásnak hatalmi személyekkel (pásztorok, szülők) vagy más keresztyénekkel való múltbeli kapcsolatunkból eredően. Szükséges, hogy rendkívül mélyen és becsületes módon vizsgáljuk meg magunkat. Nem lehet kifogás. Foglalkoznunk kell a probléma gyökerével. Múltbeli sérülések és neheztelések óriási hatással tudnak lenni a jelenlegi viselkedésünkre a tekintélyekkel kapcsolatban. Az ilyenfajta rossz megtapasztalások azt okozhatják, hogy – ezen sérülések ellenhatásaként, sok évvel később - “reakcióssá” (haladás ellenessé) válhatunk. Gyakran ez a ‘lázadás’ forrása sok ember szívében. Ha ‘prófétikus’ személyek vagyunk, akkor az ilyen sérülések majdnem biztos, hogy durván eltorzítják prófétikus szavainkat.
Azt kell mondanunk, hogy sok hamis próféta valójában igazi próféta ‘begyógyulatlan sebekkel’. Életbe vágóan fontos, hogy - amilyen sürgősen csak lehet - vizsgáljuk meg a szívünket és foglalkozzunk ezekkel a mély ‘gyökerekkel’ vagy erősségekkel az életünkben. Teljesen átitathatják méreggel az életünk minden részét, ha nem vagyunk körültekintőek.
Van néhány biztos jele a ‘lázadásnak’ a személyes életben: titkos öröm a tekintéllyel rendelkező személyek vagy intézmények kigúnyolása, bolonddá tétele felett, ha látják vagy hallanak róla. Látható módon nem segítik az általuk ismert ‘morgolódó’ vagy panaszkodó kiemelkedően tekintélyes személyeket. Élvezik, hogy szándékosan úgy beszéljenek és cselekedjenek (vagy esetleg öltözzenek), hogy ilyen módon is sokkolják a “fennálló rendszert”. Szükséges meglátni a MOTIVÁCIÓKAT. Ez a lista nem teljes, de bizonyos vagyok benne, hogy ötleteket ad. A “LÁZADÁS” egy valójában finom, de mégis halálos bűn és ez az, amit a Sátán nagyon szeret.
Hogyan foglalkozzunk a lázadás ‘gyökerével’, ami mélyen bennünk van? Pontosan olyan módon, mint bármilyen másfajta gyökerekkel és erősségekkel: Kérjük Istent, hogy világítsa meg azokat és azután teljesen ‘MEG KELL TAGADNI’ azokat a Jézus Krisztus nevében, nemcsak szavainkkal, hanem a legmélyebb valónkkal. A lázadással kapcsolatban gyakran arra is szükségünk lesz, hogy kérjük Isten bocsánatát és megtisztítását - igazi Istentől való szomorúsággal. Egy igazi Istentől való szomorúság és a mély bűnbánat mindig létre fog hozni egy igazi BŰN GYŰLÖLETET és ez meg fogja hozni a ‘jó gyümölcsök ‘ bőségét az életünkben.
Ahogyan korábban mondtam, a tekintély megbecsülése és tisztelete nem jelent szükségképpen egy talpnyaló, bólogató, gondolkodás nélküli teljes “alávetettséget” a vezetőink felé. Isten előtt mindannyian személyes felelősséget hordozunk a saját életünkért és szükséges, hogy bizonyosak legyünk benne, hogy vezetőink nem vezetnek minket félre.
Ha súlyos megtévesztésbe vezetnek bennünket, akkor Isten gyakran elvárja tőlünk, hogy – véleményünket elmondva - foglaljunk állást. Ha ez jó szellemben történik, akkor az biztos, hogy nem ‘lázadás’.
Azonban, ha a félrevezetés folytatódik az álláspontunk megismertetése után, a legjobb dolog, amit valószínűleg tehetünk, hogy elhagyjuk azt a közösséget (hacsak Isten nem mondja nekünk, hogy maradjunk). Nem kell, hogy gondolkozás nélküli ‘szolgái’ legyünk egy tekintélyes személynek, sem pedig, hogy a lázadó “morgolódók és panaszkodók” között találjuk magunkat. Isten segíteni fog nekünk megítélni, mi a helyes, ha Ő előtte tiszta a szívünk.
Nem vagyunk arra kötelezve, hogy hűségesek legyünk bárkihez, aki súlyos megtévesztésbe vezet bennünket. Hiszem, hogy a legjobb vezérelv mindig az “EGYENSÚLY MINDEN DOLOGBAN”.
Csak néhány szó a - gyakran fiatal - nyers, éretlen ‘próféta’ típusról, aki “szirénázva” járja körbe az embereket ‘husánggal’, ítélkező próféciákkal. (Magam is egyike voltam ezeknek néhány évvel ezelőtt!). Az ilyen ‘próféták’ gyakran rendelkezhetnek igazi elhívással az életükre, azonban az éretlenségük, a (nem ismert) büszkeségük, önteltségük és a titkos ‘lázadásuk’ nagyon veszélyessé teheti őket önmaguk és mások számára. Mindaddig, míg nem engedik meg, hogy Isten igazi összetörettetést és alázatosságot hozzon el az életükre (ez gyakran fájdalmas folyamat), addig rendszerint azt érik el, hogy azzal, amit tesznek, több kárt okoznak, mint hasznot. Ideje van a ‘feddésnek’ (csak tapasztalt szolgálók képesek erre), azonban sok idő veszhet kárba “igazságot mondva szeretettel”, de közben a próféta szíve nem változik.
Bölcsesség, türelem, szelídség, alázatosság és szeretet mind olyan – jó értelemben vett - ‘erősségek’, amiket Isten épít fel a szolgálatunkban. Ezek nélkül cselekedeteinkkel nagy veszély lehetünk Isten értékes nyája számára. (A szavak nagy kárt is okozhatnak). Kérlek, hogy gondolkozz el ezen és imádkozz ezekért a dolgokért.
folyt. köv.
Részlet:
Andrew Strom
AZ ELJÖVENDŐ NAGY REFORMÁCIÓ
Új, mélyebb betekintés az eljövendő, az egész világra kiterjedő “Megrázásba”, Reformációba és Ébredésbe című könyvből
Fordította: Abonyi Sándor
