"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2020. augusztus 28., péntek

Fesz volt?

Vagy Fesz lesz?

Először azt gondoltam hm. Aztán, hogy jaj. A könyvet eredetileg nem akartam elolvasni, láttam, amikor megjelent, de nem gerjedtem rá. Ahogy az elsőt se vettem meg. A Fesz van-t. Anno 20 éve, a főnökömtől kaptam ajándékba, mert tudta, hogy teológiát tanulok, kíváncsi volt a véleményemre. Elolvastam. Azóta nyomon követtem Bartus László munkásságát. Németh Sándorét elég jól ismerem. Most így a végére már inkább arra gondolok, vagy merengek a témán, hogy nehogy úgy járjanak egyes magyar feltáró újságírók, mint Navalnij. Hm, hm. Bartus Lacinak ezt a lehetőséget nem kellene mondani, mert tudja. No mindegy. Magyarországon a szcientológiai egyház, (a kormányban) a Hit gyülekezete (a keresztényekében) már olyan mértékben bemételyezte az agyakat, hogy szóra se érdemes, mindenki tudja. Vagy megvárjuk a végét, vagy már úgy is mindegy, mert elmúlik. Szerintem az utóbbi. Elmúlik. Elég jól ismerem az alsóbb körök népi gondolkozását, onnan származom, és oda is tartozom. Meg hát a történelem is igazolja azt, amit sejteni vélek. Elmúlik, mint egy rossz álom. Igaz, mint mindig, sajnos most sem következmények nélkül. És megint minket, a magyar népet vágtak át, na jó, nem sokáig. Csak addig, hogy kezdhetjük elölről. Az egészet. A rendszerváltástól. Én a magam részéről most elmegyek ebbe a Filologosz könyvesboltba és pártoló tag leszek. Mert mindig az üldözöttekkel vagyok. Úgy látom a könyveik is jók. A Magyar Hangot is újra megrendelem. Aztán betározok és nyilvánosan újra sűrűn elmondom a véleményemet. Amíg valaki meg nem hallja, ha 20 évig kell várni, hát addig, már egész jól belejöttem. Van még hátra 3x20 évem, ha jól csinálom 😃 és miért ne csinálnám mindig egyre jobban? Akkor egyre több fül kinyílik. ... 

https://hang.hu/belfold/2020/08/25/a-fuggetlen-boltok-kitartanak-a-libri-felfuggesztette-a-hit-gyulekezeterol-szolo-konyv-forgalmazasat/

A pártolandó könyvesbolt: https://www.filologosz.hu/

Jó éjszakát kedves olvasóim. 

2020. augusztus 26., szerda

Egyedül

 Gábriel Kata emlékére, élt 53 évet

Bee Gees - Alone

Másfél órája Bee Gees-t hallgatok, ha valakit érdekel. Ütemesen rázom lábaim az asztalon, ha valakit érdekel. Nem, nem tudtam melyik számot keverjem ide fel neked.  Bármelyiket tehettem volna. Mert úgy is tudom, hogy elolvasol és meg is hallgatod, mert szeretsz. Ha ugyan érdekel mit gondolok rólad. Erre a számra gondoltam aztán, ezt ötször hallgattam meg. Mert hát ezerszer akarnám elmondani, akik idén elhagytak, oh már nem fáj, megyek utánuk én is. Magányom az enyém, s annyira szeretem, hogy tőlem még szembe is jöhet. Vagy mellém ülhet a kanapén. Vidáman táncolok. Ha nézem a falon a napsütést. Látom a függöny és a lámpa árnyékát, csak két férfi jut eszembe. Minden éjjel álmodom. A hiány az valami olyan, amit úgyse lehet betölteni, jó lesz megbékélni vele. Visszamenni az időben, és egyszerűen nevetve nemet mondani. Igen. Ez kell. Kellett volna. Ezerszer. Akik idén haltak meg magamhoz ölelem őket, sírok képzeletbeli vállukon, csak úgy, nincsenek velem, csak nevetnek, tudom kinevetnek. Nem is hiányoznak már. Nevessenek. Megbékéltem. Nincs már halál mi felbolygatna, oly szépek a temetők … Hány házat elmosott már, hány folyó. Ők is csak ugyanígy rángatnák lábukat az asztalon, és hallgatnák a Bee Gees-t egymás után.


Bee Gees - Heartbreaker