Ószövetségi áldozatok

Az áldozatok

     A Sínai-hegynél kapott áldozati törvények és rendelkezések semmiképpen sem jelentik azt, hogy a nép korábban nem áldozott. Az vitatható, hogy ismerték-e korábban a különféle áldozatokat ill. különbséget tudtak-e közöttük tenni, de ahhoz alig fér kétség, hogy az áldozatok bemutatásának a gyakorlata nem volt idegen nekik. Kain, Ábel, Nóé és az ősatyák előttük is ismertek voltak.

Nóé áldozat bemutatása

     Amikor Mózes a fáraótól Izráel elbocsátását kérte, arra hivatkozott, hogy áldozatot akarnak bemutatni az Úrnak. Ezt meg is tették Egyiptom elhagyása után (2Móz 5,1-3; 18,12 és 24,5).

     Most, hogy Izráel szabad nemzetként Isten szövetségese lett, részletes utasításokat kapott a különféle áldozatokra nézve. Az előírt áldozatok bemutatása által megnyílt előttük a lehetőség, hogy jótetszést találjanak Isten előtt (3Móz 1-7).




Izrael népe a Sínai hegyen kapta
az áldozatokról szóló rendelkezéseket

     Négyfajta véres áldozat volt: az égőáldozat, a békeáldozat, a vétekáldozat és a jóvátételi áldozat. Az áldozásra szánt állatok tiszta háziállatok voltak, amelyeknek a húsát meg lehetett enni, mint pl. bárány, kos, vagy bika. Az állat lehetett fiatal vagy öreg, hím vagy nőstény egyaránt. Nagy szegénység esetén megengedett volt a galambáldozat.

     Az áldozás általános szabályai a következők voltak:

1.   az állat bemutatása az oltárnál

2.   az áldozó a kezét az áldozatra helyezte

3.   az állatot megölték

4.   a vért az oltárra hintették

5.   az áldozatot elégették

     A népért való áldozat bemutatását a papnak kellett végeznie. Amikor valaki magáért mutatott be áldozatot, a pap elé vitte az állatot, ráhelyezte a kezét és megölte azt. A pap végezte a vérrel való meghintést és az állat megégetését. Az áldozatot bemutató csak a békeáldozat esetében részesült az áldozat húsából. Amikor több áldozatot mutattak be egyidőben, a vétekért való áldozat megelőzte az égő- és békeáldozatot.

(Részlet Samuel J. Schultz Üzen az Ószövetség című könyvből 69. old)

Az áldozatok fajtái:

                                Égőáldozat
                                Békeáldozat
                                Vétekáldozat
                                Jóvátételi áldozat
                                Ételáldozat (Gabonaáldozat)

Az égőáldozat

Égőáldozat

     Az égőáldozat a többitől abban különbözött, hogy az egész állatot el kellett füstölögtetni az oltáron (3Móz 1,5-17; 6,1-6). Az engesztelés minden véres áldozat részét képezte, ez érvényes az égőáldozatra is. Az áldozatot bemutató egész lényének odaszentelésére utalt a teljes áldozati állat elégetése. Bizonyára Pál apostol is erre utal a Róm 12,1-ben, ahol a teljes odaszánásról beszél. Az izráelitáknak adott utasítás értelmében az égőáldozat tüzének éjjel-nappal égnie kellett a rézoltáron. Minden reggel és este egy bárányáldozatot mutattak be. Így emlékeztek meg Istennek szentelt voltukról (2Móz 29,38-24; 4Móz 28,3-8).

A békeáldozat

Békeáldozat


     A békeáldozat teljesen önkéntes volt. A képviselet és az engesztelés elemeit ugyan ebben is megtaláljuk, de itt az áldozati hús elfogyasztásán van a hangsúly (3Móz 3,1-17; 7,11-34; 19,5-8; 22,21-25). Ez az Isten és ember közötti élő kapcsolatra, közösségre utalt.


Huha, erről nincs kép! Legyen ez?

Az Isten és ember közötti kapcsolatot
nem lehet képileg megjeleníteni.
Itt van az, amikor az ember elér a határaihoz.

Vagy, megjeleníthetjük egy nagy lakoma képével:

     Meghívott barátok és családtagok is részesülhettek az áldozati húsból (5Móz 12,6-7, 17-18). Tekintettel arra, hogy ez önkéntes áldozat volt, madár kivételével bármilyen tiszta és ép állat bemutatható volt, nemre és korra való tekintet nélkül. Az áldozat megölése, és az engesztelésül történő vérhintés után az állat kövérjét az oltáron elfüstölték. Amikor az áldozatot bemutató szertartáson felemelte az áldozat combját és szegyét, az áldozó pap ezeket a darabokat átvette és Istennek ajánlotta. A maradék hús szolgált ünnepi lakomául az áldozó és meghívott vendégei számára. Ez az örömteli együttlét az Isten és ember közötti örömteli közösségre utalt.

     Háromféle békeáldozat volt az áldozatot bemutató szándékától, indítékaitól meghatározottan. Ha váratlan, vagy meg nem érdemelt áldás iránti köszönetet akart az kifejezni, úgy hálaáldozatnak nevezték. Ha az áldozat fogadalomtétellel volt összekötve, azt fogadalmi áldozatnak nevezték. Ha az csupán az Isten szeretete iránti köszönet kifejezése volt, önkéntes áldozatról beszéltek. A hálaáldozat egynapos volt, míg a másik kettő két napig tartott, a harmadik nap minden maradékot el kellett füstölögtetni. Ilyen módon élvezhették a zsidók az Istennel való szövetségi kapcsolat gyakorlati áldásait.

A vétekáldozat

Vétekáldozat


     A nem szándékosan elkövetett bűnökért vétekáldozatot kellett bemutatni (3Móz 4,1-35; 6,17-23). Az előírt áldozat bemutatása által helyre lehetett hozni a tiltó parancsolatok áthágásának következményét. Istennek mindenki számára azonos erkölcsi mércéje van, mégis az áldozatok a bemutató személy társadalmi helyzetétől függően változtak. Egyetlen vallási vagy világi vezető sem volt oly kiváltságos helyzetben, hogy bűnei felett el lehetett volna tekinteni, és senki sem lehetett annyira jelentéktelen, hogy bűneit fel ne róják neki.

      Az előírt áldozatok a következők voltak: a főpapért vagy a gyülekezetért egy borjúbikát kellett bemutatni, a vezető emberért egy kost, a közember vétekáldozata pedig egy nőstény kecske vagy bárány lehetett.

      Szertartási különbségek is voltak. A főpapért vagy a gyülekezetért hétszer kellett a vért a szentek szentjének bejárata elé hinteni. A közember vagy a vezető ember esetében az oltár szarvát kellett vérrel megkenni. Mivel ez engesztelő áldozat volt, az áldozatot bemutató bűnös nem részesülhetett az áldozati húsból. Ennek megfelelően az áldozati állatot vagy az oltáron vagy a táboron kívül kellett elfüstölögtetni, eltekintve attól a résztől, ami az áldozatot bemutató papot illette.

     Vétekáldozatot kellett bemutatni az olyan bűnök esetében is, mint a tanúskodás elhalasztása, vagy tisztátalan érintése, vagy meggondolatlan eküvés (3Móz 5,1-13). Ezeket a bűnöket ugyan szándékosnak is lehetne tekinteni, mégsem számítanak Isten elleni eltökélt szembeszegülésnek, amelyet halállal büntettek (4Móz 15,27-31). Az engesztelés keresése minden bűnbánó bűnös előtt nyitva állt, gazdasági helyzetére való tekintet nélkül. Ha nem tudott bárányt vagy kost áldozni, úgy ezeket galambbal vagy gerlicével is helyettesíthette. Egészen szegények esetében egy kevés liszt - egy napi fejadagnak megfelelő mennyiség - is biztosította a bűnöst, hogy Isten előtt elfogadtatást talált. (A vétekáldozattal kapcsolatos további eseteket lásd 3Móz 12,6-8; 14,19-31; 15,25-30 és 4Móz 6,-10-14).

A jóvátételi áldozat

Jóvátételi áldozat

     A jóvátételi áldozat előírásaiból világosan kitűnik a személy Istennel és embertársaival kapcsolatos jogi helyzete, különös tekintettel a tulajdonjogra (3Móz 5,14-6,7; 7,1-7). Az Istennel szembeni kötelesség elmulasztása esetén, pl. ha valaki a tizedet vagy az elsőszülöttet nem ajánlotta az Úrnak, vagy valamilyen áldozathozatali kötelezettségének nem tett eleget, az elmaradt áldozat bemutatásán túlmenőleg még további áldozatra is szükség volt. Egy hibátlan kost kellett jóvátételi áldozatként bemutatni, és az elmulasztott tartozást annak ötödrészével meg kellett toldani. Ez a drága áldozathozatali kötelezettség megpóbált az emberek lelkiismeretére hatni, hogy a bűn súlyát felismerjék.

     A felebarát megkárosítása esetén is, a visszafizetendő teljes érték mellé még hozzá kellett tenni annak egyötödét is. Ha a kárt már nem lehetett a károsultnak vagy a károsult közvetlen hozzátartozójának visszafizetni, úgy a papot illette a megtérített adósság (4Móz 5,5-10). A másik személy jogainak a megsértése is Isten elleni véteknek minősült. Ennek megfelelően áldozatot kellett bemutatni.

Az ételáldozat

Ételáldozat (Gabonaáldozat)

     Ez volt az egyetlen áldozat, amelynél nem oltották ki egy állat életét, hanem a föld terméséből, az ember munkájának a gyümölcséből hoztak áldozatot az Úrnak (3Móz 2,1-13; 6,14-23). Háromféle módon lehetett bemutatni. Olaj, tömjén és só sohasem hiányozhatott belőle, kovászt és mézet nem tartalmazhatott. Az első termésből készült ételáldozatnál tűzön pörkölt kalászt mutattak be az Úrnak. A gabona megőrlése után különféle módon készített kovásztalan kenyér vagy lepény esetleg lángos formájában.

Az ételáldozatnál bizonyos mennyiségű bor is bemutatásra került italáldozatként (2Móz 39,40; 3Móz 23,13; 4Móz 15,5.10).

Feltételezzük, hogy ételáldozatot önmagában nem mutattak be. Főleg égő- és békeáldozattal együtt került bemutatásra. Úgy néz ki, hogy e kettőnek szükségszerű kiegészítése volt (4Móz 15,1-13). Hasonló lehetett a helyzet a napi égőáldozatnál is (3Móz 6,14-23; 4Móz 4,16). Amikor az egész gyülekezetért áldoztak, a bemutatott ételt teljes egészében elfüstölögtették. Egyéni áldozat esetében csupán egy maroknyit füstölögtetett el a pap az oltáron. Ez volt az áldozat emlékeztető része. Ami megmaradt, az a szent sátornál szolgáló papoké lett. Sem az áldozat, sem a bemutatáshoz kötődő szertartás nem enged arra következtetni, hogy ételáldozatnak bűnbocsánatot szerző szerepe lett volna. Az izráelita ebben az áldozatban munkája gyümölcsét ajándékként Istennek ajánlotta.