"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Epilepszia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Epilepszia. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 19., péntek

Mi a cél?

 

Tehát úgy kezdődött az ige: „Menj távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni!” Lk 13,31

A mai napon ez a beszéd kikívánkozott belőlem:

Krisztus útja

Az a véleményem, hogy az egész covidot a keresztények ellen találták ki.

Orbán úr után szabadon: „Jézus életet ment és csak Jézus ment életet!”

És szeretném leszögezni: a szenvedély és az önvédelem, nem gyűlölet!


2021. augusztus 10., kedd

A * C O V I D * oltás célja

 

Kin lesz a korona?

Az a baj, hogy az emberek, most még nem hiszik el, hogy nagyon közel itt vannak a robotok, a robot ápolónők, az igaziak helyett. Na gyorsan elmondok valamit. Most, hogy tudjátok, hogy epilepsziás vagyok, soha nem titkoltam senki elől, az elmúlt két évemet a tanulmányozásával töltöttem. Ebben minden benne volt, agykutatás, biológia, lélekgyógyászat, minden. 

Egyszer hallottam egy emberről, dr. Berény Antalról, aki egyébként a monori gimnáziumban alattam járt, egyik kedves barátnőm osztálytársa volt, a helyi orvos fia, hogy ő haza jött Magyarországra és epilepszia kutató lett. Ilyen első beharangozások, alig infok, nekem lett volna lehetőségem ismerősökön keresztül, hogy szakmailag is felvegyem vele kapcsolatot, hogy miben dolgozik. Nos. Később kiderült a hírekből is. A lényege a kutatásának, hogy kifejlesszen valami olyat, hogy egyáltalán ne legyen epilepsziás görcs az agyban, olyan, ami eszméletvesztést okoz. Ezért ő feltalált egy implantátumot, amit az agy olyan 3cm-es részére lehet majd betenni, ami blokkolja a rohamokat. A hír csodás. Lehet ujjongani. Stb. Egyébként már ilyen gyógyszereket szedünk, amik úgy amblokk tiltják a rohamot. Khm. De nem gyógyszer kell. Implantátum. De miért? 

Valóban vannak epilepsziás betegek, akik gyógyszer mellett is rohamoznak. Azonban, ahogy tanultam tovább egy-két dolog még eszembe jutott az én betegségemről. Biztos tudjátok, hogy van az öntudat vesztés, úgymint, hogy elájulsz. Most lehet, hogy közben esetleg görcsölsz, a lényeg, hogy nem tudod, hogy mi történik. Ez az öntudat vesztés. De van egy másik, ez pedig a személyiség vesztés (percekig, órákig). Erről, ha keresnél se találnál orvosi infokat. Én kétszer megéltem. … Most nem akarom hosszan írni mi ez, a lényeg, amit akarok mondani. Hallottatok a hologramokról. Hallottatok a robotokról. Hallottátok, hogy van tudatunk, vagy lelkünk, ha úgy tetszik. Ha a lelkünk nem az agyunk biológiai terméke, hanem egy másik dimenzióból van, nemcsak földi, hanem más természetű is, akkor bizony, az a helyzet, hogy a lelkünket el tudjuk veszíteni a testünkből. Ez még úgy megvan. Hiszen meghalunk, egyesek hite szerint a Mennybe megy a lelkünk stb. De mi van egy ilyen epilepsziás görcsnél? Hol a lélek? Én nem tudom, nem emlékszem rá. Egy biztos, a rohamaim előtt, van aura. Ez hang, szag, fény, képek hirtelen bevillanások egymásutánban. Valahogy úgy képzeld el, amit olvastál a halál előtti állapotról, hogy egy másodperc alatt végig futod az egész életed. Igen. Ezt érzem át egy epilepsziás görcs elején. Annyira sok az info, olyan gyors, hogy nem tudok rá reagálni – bár már van technikám, hogy leállítsam, max 10mp alatt – de a helyzet, hogy ez egy időtlen dolog. Egy olyan „térbe” kerülök, ahol nincs idő, csak én vagyok és a tapasztalataim. Ez egy kapu egy másik dimenzióra, hogy rálátok. Rálátok saját elmúlt életemre úgy, hogy közben benne is vagyok. De nagyon gyors. Értelemmel, emlékezettel nem tudom megfogni. Ezért az agyam, a fizikai, a földi, kikapcsol egy görcs által. Régen szent betegségnek hívták az epilepsziát és szentekhez kötötték. Lehet, hogy van benne igazság. A lényeg, hogy ez a Berényi Tóni egy olyan implantátumot tervezett, ami ezt a „lekapcsolást” megakadályozza. 

Mitől van az emberben epilepsziás roham? Nem fogjátok elhinni. Érzelmek. Érzelmek generálják. Egy olyan világból, ami fátyol mögül van. Tulajdonképpen két ellentétes érzelem egymásnak feszülése. Egy saját program, ami a tudatomban van, amit a világ programozott rám, és egy másik dimenzióból való program, ami a saját intuitív érzelmeimet képviseli, ami Isteni, de az is az Énem része. Az intuitív érzelmek blokkolva vannak, az epilepsziás beteg nem hozhatja fel, nem élheti meg, a világ által rárakott követelmények miatt és ezért egyszerűen letiltja az agya, és görcsöt generál. Hatalmas sok munkámba került, hogy az érzelmeimet kikapcsoljam, hogy megszüntessem a rohamaimat. Hogy alkalmazkodjak a világ követelményeihez. Nincsenek érzelmeim. Kiirtottam magamból. Mert nem megfeleltethetők a világ követelményeivel, programjával, amit az az agyamba felírt. A saját Mennyből származó Jó személyiségemet nyomtam el, hogy jó legyek a világnak. De ez csak gyógyszerrel sikerült, hogy nem rohamoztam ettől a saját magam általi elnyomástól. 

Magyarul, amit akarok mondani: a robotoknak önmagukban semmi hasznuk. Tudatot kell hozzá nekik csatolni. A tudat azonban leválasztja magát akár az emberi, akár a robot testről is, roham által, halál által, ha nem élheti meg az érzelmeit. Tehát a tervezőknek meg kellett oldaniuk, hogyha feljönnek a Mennyei érzelmek – a robot meg ugye nem szed gyógyszert és nem kezeli magát pszichésen – akkor ne kapcsoljon ki egy feladata közben. Semilyen faladat alatt, akár bűnös tevékenység miatt se, ami összeegyeztethetlennek tart a Mennyei érzelmeivel. Magyarul a tervezők célja, hogy a robot gátlástalanul tudjon aszerint dolgozni, amilyen programot ráírtak, mert ezek a robotok élő emberek tudatai lesznek! Epilepsziás görcs nélkül. Egyszerűen ez az implantátum meg fogja akadályozni, hogy megszabaduljanak a testüktől. A robot test pedig cserélhető, ha már berozsdásodott, újra és újra feltölthető a rabolt tudat egy másik robot testre. Így lesz a hátra maradt emberiség a gonoszság foglya, Istentől, az Abszolút jótól elválasztva, paradicsomi jólétet ígérve nekik. Remélem értettéttek. 

A világvezetői az embereknek fel fogják ajánlani az örökéletet, egy robottestben. Azonban annak az az ára lesz, hogy nem élhetik meg Önmaguk Isteni Jó voltát. Ezért írja a Biblia az utolsó időkről, hogy sok igaz fog meghalni, mert ezt nem fogják elfogadni, és amikor visszajön a Földre Jézus nem fog találni már hitet, mert ezek a robot lények ugyan emberi tudatok, de önként adták magukat ehhez az istentelen rendszerhez, annak cserébe, hogy robottestben, később hologram testben örökké élhetnek. Ezért fogja őket az Abszolút Jó véglegesen megsemmisíteni, ezért nem lesz számukra menekvés. És ezért fog sok igaz ember meghalni inkább a gonoszok keze által, hogy a lelkét el ne adja más hasznára, csak a Mennyei Teremtőnek, aki adta neki.

Gondolkozz!


2021. június 9., szerda

Rókabéka, vagy békaróka?

 

Forrás: https://www.worldometers.info/coronavirus/#countries


Ez a tegnapi (2021. 06. 08.) corona vírus statisztika. Japán és Magyarország épp egymás alatt állt, könnyű dolgom volt kimásolni. Egyetlen egy kérdésem van, mert a számok önmagukért beszélnek mindenki úgy interpretálja, ahogy akarja, de egy kérdésem lenne, hátha tud valaki válaszolni: Magyarországon miért van még veszélyhelyzet kihirdetve, 17 fő halála miatt? Miért lehet falunapot, eb-ket tartani, ha járvány van? Egyáltalán: van-e járvány ilyen számok mellett? Miért van diktatúra? Lesz-e még valaha jog, hogy az emberek az állam által elkövetett hátráltatásokat, visszaélések orvoslását visszaköveteljék maguknak. Anyagi megkárosításukat, jogtalan diszkriminatív kizárásuk intézményekből az oltatlanoknak, ez vajon lesz-e valaha átbeszélve? Az átláthatóság visszaállítása meg fog-e még valaha történni? az én válaszom, hogy nem fog megtörténni a jog visszaállítása. Az oltatlanok szándékosan vannak diszkriminálva, mivel a cél, hogy mindenki okkal, vagy oknélkül, be legyen oltva, csak éppen nem tudjuk, hogy miért legyenek beoltva, ha nincs vírushelyzet? Az emberek kezéből kicsavarták az önrendelkezési jogaikat, és hátrányos megkülönböztetésben részesítették anélkül, hogy bármiben különböznének egymástól. Egy nem oltott vagy oltott ugyanolyan veszélyes, ha hordozza a vírust, nincs különbség közöttük, hogy intézményekből (könyvtárakból, uszodákból, sportlétesítményekből, iskolákból) a nem oltottakat kizárják. Sőt, az oltott veszélyesebb az oltatlanra, mert tünetmentesen hordozza a vírust. Ha ugyan hordozza. De feltételezhető hogy hordozza, hiszen be lett oltva!

A számokhoz még annyit, sehol a világon nem halt meg annyi ember corona vírusban egy millió főre vetítve, mint Magyarországon. Mi lehet ennek az oka? Az ok egyszerű itt tombol a legjobban a diktatúra, a hír és statisztika hamisítás, abból a célból, hogy a kártyákát újra leoszthassa az elit. Saját érdeke, hogy azt tart meg a gazdaságban, akit érdekei szerint akar, és azt dobja ki belőle, akit akar. Magyarországon megszűnt a jog. Az emberek alapjogok és minden (egészségügyi, stb) jog nélkül vannak, ami az emberi méltósághoz és önrendelkezéshez elengedhetetlen. Kétségtelenül nagyot fog pukkanni a palack. Nem véletlenül fegyverkezik az orbán kormány. Ez a nép szándékosan be lett vezetve a diktatúrába, az önkénybe, a kifosztásba és a forradalomba.

--

Mi a helyzet a hússal Japánban? Biztosan kevesen tudják, hogy évszázadokig nem lehetett húst enni a japán embernek. Miért is? Nos a Janz szindróma egy "érem", annak két oldala van. Genetikailag vagy azt történik, hogy magas a vasad Janz szindrómásként, anélkül is, hogy húst ennél, vagy alacsony. Ugyanannak a betegségnek a két oldala. Vagy ez, vagy az. Ezért Japánban általánosan tilos volt a húsevés, és csak orvosi javallatra engedték, amikor a delikvens vashiányos volt. Ezt se fogják az orrodra kötni egy cikkben, hogy mi áll valójában a nemzeti döntések mögött. Hazugul butuska misztikus vallási szabályokra fogják fogni. Pedig a vallások az ember életének gyakorlati minőségjavításának érdekében születtek meg. Semmi baj nincs a buddhizmussal, mert a japán emberek egészségügyi érdekét szolgálja. A túlzott vas a szervezetben lerakodást okoz, amellett hogy az agyban epilepsziás gócpontokat is. Általánosságban az egész testre, minden szervre rossz hatással van. A vasbetegségre csak a csapolás a megoldás.

https://hamuesgyemant.hu/japan-huseves-buddhizmus-vega-vegetarianus/minden-a-buddhizmussal-kezdodott

Azt a kérdést is felteszem, hogy az oltás nem egy vallás? A tudomány vallásának gyakorlati rituáléja? Ezek után, ezek mellett azt kell mondanom, ki kell kiabálnom az egész világ előtt, hogy ÉN Jézus Krisztusban hiszek, aki legyőzte a halált. Nem hiszek az oltás vallásában, és ne erőltessék rám, megtiltom, hogy szabad vallás gyakorlásom miatt hátrányos megkülönböztetésben legyek. Én se erőltetem senkire, hogy higgyen Jézusban, mint Megváltóban. Senkit nem diszkriminálok hitetlensége miatt. Nem használok erőszakot, ahogy az állam velem szemben használ.

---

Olimpia után előre hozott választás Japánban:

https://infostart.hu/kulfold/2021/06/03/ahogy-vege-az-olimpianak-japan-megnyomja-a-reset-gombot

---

Még egy kérdés, miért nyaralgat fű alatt a magyar elit a Maldív szigeteken a járvány alatt? Soha ennyi magyar nem nyaralt ott, mint idén. Most van járvány vagy nincs járvány? Lehet utazni vagy nem lehet? A kiválasztottaknak mindent lehet, mert egyenlőbbek. Most néphülyítés, népirtás folyik-e vagy se? Köszönöm a válaszokat. Egyértelműen mondom, hogy mindenki értse: DIKTATÚRA van. Ami egy olyan technológiai diktatúrába fog folytatódni, amiből már nem lesz az emberiségnek kilábalása, hacsak most még ellenáll és Isten - Akiben ők nem hisznek - közbe nem szól. A humoros Isten a közbeszólást úgy hívja: VÉLETLEN. A gonosz elfajult káini emberek pofára esését.

https://www.szabadeuropa.hu/a/ozonlottek-a-magyarok-a-maldiv-szigetekre-a-jarvany-alatt/31278820.html 



2021. június 2., szerda

Fogászaton

 

Fog-röntgenre kellett mennem. Egy mondatot hagytam a lakásban: És a kiválasztottak terheivel ki foglalkozik? A villamoson a füzetembe ezt írtam: De jó lenne nem kiválasztottnak lenni. Káinnak nem volt igaza.

Végül nehezen átadtam Istennek, de azért depressziós maradtam. Remegtem még mindig a tegnapi fél migrénem miatt. Gyenge voltam. Nem az a határozott nő, akit ismernek. Az utcán megint megnéztek a férfiak, de most nem fütyültek utánam. Úgy gondoltam, jót fog tenni egy röntgen, mert itt kapcsolatba kerülök egy szakemberrel, aki majd megvigasztalhat engem, mint akármilyen gyógyító. Az érintés, ha szakszerűségből jön, jót tesz lelkemnek.

Ilyen depressziósan érkeztem meg, várakoztam az ajtónál. Hamarabb értem oda. Egy ott dolgozó ápoló, amikor kijött felajánlotta, hogy csöngessek be nyugodtan, a félegyes beteg nem jött meg. Becsöngettem. Határozatlanul. Egy keménykötésű nagydarab ápoló-asszisztensnő fogadott. Az a kíméletlen fajta. Kezdetektől hűvös távolságtartással nézett rám, hogy hogyan merészeltem egyáltalán becsengetni, nemhogy hamarabb, de egyáltalán. Felvette a kartonomra az adataimat, persze a járványnak megfelelő távolságtartással. Még ekkor itt volt egy fiatalember is, aki vagy orvos volt, vagy maga is asszisztens. Később, elment. Az adataim felvétele közben szétnéztem. Hosszan vizsgáltam a falakon logó képeket. Egy hatalmas festmény egy tavirózsát ábrázolt. 




Két másik nagyobb alakú festmény: egy fa, és egy fog röntgent ábrázolt. Művész szememnek nagyon tetszettek a látottak és kárpótoltak a házsártos kiszolgálásért. Rögtön észrevettem, hogy a színek, amiket a művész használt, az epilepsziások színe, még ezért is nagyon tetszett nekem. Aztán bevezetett a vizsgálószobába. Itt megint észrevettem, hogy a falakon ismét az epilepsziások színe van. Az asztalon a vázában levendula volt. A falon is levendula képek. Erre a látványra már végképp nem bírtam magamban tartani: 

„Tetszenek ezek a képek, és színek, ezek az epilepsziások színei.” 

A hölgy hirtelen lelassult, majd meg is állt. Éreztem valami zavar keletkezett, vártam mit fog mondani. Hosszú idő után: 

„Akkor ezért szeretem én is ezt a színt.” 

Mivel bajba kerültünk kis hezitálás után átvettem a szót: 

„Tudja én is epilepsziás vagyok.” 

Felhorkant. „Az egy undorító betegség” - reagált keményen. 

Mire én kétségek közt: „Hát igen, nem szép betegség.” 

Kis szünet következett én kivártam, tette a dolgát tovább, végre visszafogottan rákérdezett: 

„Mióta epilepsziás?” 

„16 éves korom óta, lehetséges, hogy egy autóbaleset miatt”. 

„Hogy derült ki?” 

„Egy hajnalon, gyógyszert szedek rá”. 

„Nekem az édesanyám 51 éves korában meghalt, epilepsziában.” 

„Igen, szomorú, nagyon ritka ez, ezért kell szedni a gyógyszert.” 

„Nem volt epilepsziás, akkor jött elő, reggel egy roham, délben egy, és este, amiben meghalt.” 

„Nagyon sajnálom, őszinte részvétem. Mikor történt ez?” 

„2000-ben, három hónapja előtte halt meg az apukája.” 

Hirtelen átfutott az agyamon, hogy igen, 21 éve ez már, nekem is voltak akkoriban rohamaim. Lassan hozzákezdtünk a vizsgálathoz. A beszélgetésünk után nem bírtam a szemébe nézni, pedig itt kellett volna. Az indukált feszültségemtől a vállamat se bírtam leengedni, egyébként is görcsben van már napok óta. Kerültem a tekintetét, egyrészt azért, mert én még élek, az ő édesanyját viszont elvitte ez a baj. Másrészt tudtam, ha valaki az én szemembe néz nagyon nagy mélységeket és szomorúságot lát egyszerre, ami csodálatba ejti és megragadja. Nem akartam ilyen fájdalmat okozni most neki, elszomorítani attól a félelmetes magasságtól, amelyre a százéves gondozottam így kiáltott fel, „Még nem láttam ilyen szemeket, sose felejtem el, ha még száz évig élnék se, akarom mondani kétszáz évig. Illetve, de egyszer láttam ilyen szemeket – és hangosan felzokogott.” Tudom, hogy szememnek ereje van. Tehát tudatosan kerültem az asszisztens tekintetét, ne érezze át újra azt a fájdalmat, amit édesanyja elvesztése és hiánya okoz neki, de ő felszólított, nézzek a szemébe, egyenesen tartsam a fejem, eresszem le a vállam.

Amikor végeztünk a vizsgálattal, még szót váltott velem ez ügyben.

„Honnan lehet tudni, hogy valaki epilepsziás, van valami megelőző jele?” 

„Igen” – válaszoltam – „a petit mal, amit most már absencnek hívnak, nem biztos, hogy észreveszi se ő, sem a környezete, amíg nem rándul meg egyszer-egyszer a válla közben. Alattomos az én fajta epilepsziám, mert csak éjszaka jelentkezik, ha nem alszik velem valaki, akkor még én se tudom, hogy volt-e éjjel rohamom. Elsőnek a mamám vette észre, aki velem aludt, de a szüleim még akkor nem foglalkoztak vele. Aztán én is éreztem, hogy van valami baj, de nem tudtam mi. Nappal lelassultam, aztán kikapcsolt az agyam időnként, de nem tudtam én se, senki se mi ez, egyáltán, ha észrevették. Elmentem orvoshoz, minden vizsgálatot megcsináltak, volt EEG-m, mégse tudták még. Sajnos úgy van az orvosi protokollban, hogy két nagy GM roham kell, hogy valakit epilepsziásnak mondjanak”.- Erre ő bólogatni kezdett, igen, hogy ez nagy tragédia. Majd elmondta, hogy gyermekei vannak és félti őket, és nem tudja, hogyan mondja el a kiskamaszainak, hogyan kérdezzen rá, félti őket. Egészségügyi asszisztens létére keveset tudott az epilepsziáról. Megkérdeztem, hogy amikor anyukája meghalt, ő hány éves volt. Elmesélte az egész történetet. 24 éves volt, éppen nyaralni ment a Börzsönybe, de lelke mélyén nem akart elmenni, mert érezte, hogy valamiért nem hagyhatja el most anyukáját. De anyukája erősködve küldte el, menjen csak el, érezze jól magát. Ekkor elfordult tőlem, kidobott valamit a kukába, mire visszafordult könnyes lett a szeme „de mindegy is, úgyse tudtam volna segíteni rajta.” Folytatta tovább „Én hülye még képeslapban gondolkoztam, de inkább felhívtam telefonon a kórházat, és akkor hidegen, szinte nevetve közölték velem, „ja ő? már meghalt”. „Nekem azért volt ez nagyon rossz akkor – mondja – mert anyum volt minden, nekem az apám ötéves koromban meghalt.” Újra könnyes lett a szeme.

Azt mondtam: „Nagyon sajnálom ez végtelenül szomorú, de ha még nem tudta feldolgozni ezt a dolgot, mert úgy látom, hogy még nem, akkor kellene ezen még dolgoznia, jöjjön el a facebook csoportunkba. ’Élet és epilepszia’ a neve, hátha tudunk valamilyen módon segíteni” Látszott, hogy még mindig megvan rendülve és gyűlöli ezt a betegséget, ami elvitte az édesanyját, megrezzent, hogy egy ilyen csoportba belépjen, de ahogy engem nézett, oldódott is, úgy tűnt egyszer képes lesz rá.

Nem. Nem fogok soha megszabadulni ettől a küldetésemtől.

Végül fizettem és elbúcsúztunk. Azt mondta: „hát jó egészséget kívánok.” Mire én: „Ez Isten kegyelme, de köszönöm.” Itt megállt a levegő, de már nem akartam módosítani, minek is, hogy Isten akarata? Hagytam így. Lehet, hogy fáj neki, félreérti? Talán Isten nem volt kegyelmes az ő édesanyjához és hozzá? De most láthatta szomorú szemem tekintetét teljes erejében, nem kérdezett vissza. Néma csend maradt a többi.



Haza felé a villamoson el-elsírta magam: „Mikor kapom vissza magam?”

Majd megnyugodtam: „Jézus megváltó műve nem a kereszt, hanem az engedelmesség.”


A fogorvosnál másnap folytatódott. Itt egy másik asszisztens szintén érdeklődött, én újra elmondtam, amit el kell mondani erről a betegségről. A doktornő felé fordultam, amikor a szakszavakat kiejtettem, ő ilyenkor megértően bólintott. Ekkor megkérdezte milyen gyógyszert szedek, elmondtam, hogy a legújabbat, mire ő beavatott, hogy ő nem epilepsziás, de migrénre szokta kapni az epilepsziások gyógyszerét. Rögtön a szavába vágtam, ha ez így van, akkor az én mostani gyógyszeremet írassa fel migrénre, mert nálam ez jött be a legjobban, tudniillik gyógyszer nélkül nekem is két naponta lenne migrénem. Rákeresett az interneten a gyógyszer nevére, majd megjegyezte, „hát igen, ez nem egy olcsó gyógyszer, de maga biztos kedvezményesen kapja” - Bólintottam. A doktornő és az asszisztens is végtelenül kedves volt, először éreztem azt, hogy lassan kezdek büszke lenni arra, hogy epilepsziás vagyok, és olyan dolgokat tudok, ami egyáltalán nem közismert az emberek között, de mégis nagyon érdeklődőek, nemcsak az élményeimre, hanem minden iránt, ami ezzel a betegséggel kapcsolatos, hiszen alig van információjuk róla, még az egészségügyben is. Most nekik nem akartam mondani, hogy a másoddiplomámhoz a mostani szakdolgozatom egy részét erről a betegségről írtam, amit mindenkinek ajánlok majd, akit érdekel.

Ezt a bejegyzésem Nászta Katalinnak ajánlom. Sok szeretettel.


2021. május 21., péntek

Japánok és az epilepszia

 

E cikkre reagálva

 https://hvg.hu/tudomany/20210520_kariko_katalin_rns_dns_szeged_vakcina 

Nos. Karikó Katalinhoz egy kérdésem lenne: Miért nem oltakoznak a japánok?

Hadd mondjam el pedig az én kutatásomat, bár én nem vagyok genetikus és nem is értek hozzá. viszont véletlenül egy olyan témával dolgoztam a szakdolgozatomban, ami éppen idevág. A japánok közel 50 %-a Janz szindrómás (vagy másképp JME). Ez hatalmas arány a 126 millió emberből. Összehasonlításként Magyarországon a Janz szindrómásokat 1.000-3.000 főre teszik. A Janz szindróma mögött genetikai mutáció áll. Jelen esetben most itt coming outolok, bár sokan tudjátok, hogy én is viselem ezt a betegséget. Most itt nem részletezném konkrétan mi ez. És nem is a tünetekre fordítanám a figyelmet, hanem arra a lelki aspektusra, ami még a testin túl a szindróma sajátja. Ez pedig a végtelenségig becsületes attitűd, szorgalmasság, magas erkölcsi beállítódás és igazságérzet. Igen, ez egy szindróma kellékei. Nos. A japánok szerint – előttem úgy tűnik ők így gondolják – hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni kombinált oltás az oka a betegség kiváltódásának (bevallom, ilyen gyanúm sokáig nekem is volt). Az tény, hogy az eredeti kombinált oltást már leváltották és ma már nem ezzel oltanak, de engem is annak idején még a 70-es években igen, tehát az oltás kiválthatta az eleve hibás gén ilyen reakcióját, ami ezt a szindrómát okozza (nem én mondom a szakkönyvek, de nem akarok minden mondatomhoz lábjegyzetet fűzni, mert ez nem szakdolgozat). De, és itt jön az én véleményem, szerintem nem az oltás okozta a betegséget, hanem eleve kódoltan jelen van a betegség, megjelenését más is kiváltja nemcsak az oltásban lévő vegyi anyag. Az isteni mester programzást akármennyire akarja akármilyen tudós kiiktatni egyenlőre még nem tudják. Az is igaz, objektíve tudományosan nem tudjuk Isten létét bizonyítani, de azt sem cáfolni, hogy valami értelmes program fut minden történés mögött. 

A japánok kivárása genetikai betegségük ismeretében jogos. Hiszen ki tudná megmondani erre a szindrómára milyen hatással lesz ez az új korona elleni oltás, ha már előzőleg is voltak problémák az oltásokkal? Az én kivárásomnak is ez az oka. A japánok annyival szerencsésebbek nálam, hogy náluk nemzeti kérdés a dolog, az én esetemben csak egyéni szocpro. Tehát számomra életbe vágó a japánok idevágó reakcióját követnem és nem a hazai orvosokra figyelnem, akik közül alighogy valaki valami tudással rendelkezik erről a betegségről (nem az ő hibájuk kit is érdekeljen Magyarországon egy csak ritka betegségként létező kór? Ebből nem lehet megélni.). A politikusokról meg ne is beszéljünk. A japánoknál viszont a nemzeti betegségük oka folytán, a politika és az egészségügy összefonódott, és e szindrómáról való valamennyi tudásukat (sőt a világ összes tudását) nem hagyhatják figyelmen kívül és azt folyamatosan bővíteniük kell. 

Egyet hadd mondjak, magamból és csak szigorúan magamból kiindulva, a japánok betegségét hordozva magamon. A japánok akkor sem fognak oltakozni, ha egész Japánt szigetestől elsüllyesztik! Nincs az a zsarolás, nincs az a pénz, és nincs az a büntetés, ami az ilyen embereket meghatná.

Ha létezik korona összeesküvés akkor a japánokkal vagy nem számoltak, vagy számoltak és azért adták oda nekik az olimpia rendezésének jogát. Mert ugyanis, mekkora világra szóló botrány lesz már az, ha elmarad az olimpia avégett mert a japánok nem hajlandók oltakozni? Azt hiszem az egész világon az emberek lázadását indítaná be az oltások ellen, és a felsőbb vezetők nem tudnának mást tenni, mint hogy teljes véletlenségből felfüggesztik az egész világon a járványt. Mik vannak? Hirtelen minden fórumon bejelentenék: megszűnt a járványhelyzet. Érdemes ezen elgondolkozni. Oh vajh miért is tud eltűnni ez a nagyon veszélyes vírus ily hirtelen? Köszönjük meg a japánoknak és a Janz szindrómának a nagy leleplezést.

Méghogy nincs isteni program? Most valahogy még is arra dől a mérleg a tudománnyal szemben, hogy van Isten és határt szab a gonoszság ellen. Ha az egész világ is fogna össze Isten ellen, ő csak neveti. Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus, aki minden ember életét gondosan őrzi.

És a cikk arról, hogy a japánok nem oltakoznak:

https://24.hu/kulfold/2021/05/19/koronavirus-japan-atoltottsag-oltasellenesseg-olimpia-2021-tokio/