"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Antiszemitizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Antiszemitizmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 14., hétfő

Az antiszemita



Sartre nagyon pontosan diagnosztizál, amikor arról beszél, hogy az antiszemita fél.

"Persze nem a zsidóktól, hanem önmagától, a lelkiismeretétől, az ösztöneitől, a felelősségeitől, a magánytól, a változástól, a társadalomtól és a világtól, vagyis mindentől, a zsidók kivételével.

Gyáva ember, aki nem akarja bevallani magának a gyávaságát.

Gyilkos, aki visszafojtja és cenzúrázza ölési hajlamait, de megfékezni nem tudja őket, és mégsem merészel másképpen ölni, mint in effigie, képletesen vagy a tömeg személytelenségében.

Elégedetlen, aki a lázadás következményeitől való félelmében nem mer lázadni.

Ha az antiszemitizmushoz csatlakozik, ezzel nem csupán egy felfogást tesz magáévá, hanem egyúttal megválasztja saját személyiségét is. A kövek állandóságát és áthatolhatatlanságát választja, a katona teljes felelőtlenségét, aki parancsnokának engedelmeskedik, és nincsen parancsnoka. Nem akar semmit elérni, semmit sem kiérdemelni, hanem mindenhez a születése révén akar jutni, noha nem arisztokrata.

Végül azt választja, hogy vitán felül állóan, megtámadhatatlanul kapja készen a jót, és nem is mer vele foglalkozni, nehogy kételyei támadhassanak és újat kelljen keresnie.

A  zsidó mindehhez csak ürügy: más vidékeken a négert s még másutt a sárgát használják föl ehhez. Létezése csak arra való, hogy az antiszemita csírájában elfojthasson minden tépelődést önmagában, meggyőzve magát arról, hogy öröktől fogva kijelölt helye van a világban, hogy ez a hely őrá várt, s hogy tradícióinál fogva jogában áll azt elfoglalni.

Az antiszemita egy szóban való kifejezése az emberi állapottól való félelemnek.

Az antiszemita az az ember, aki kérlelhetetlen szikla, dühöngő vihar, pusztító villám AKAR LENNI: Minden, csak nem ember."


2014. február 17., hétfő

Egy álláspont


Élő adásban fejtette ki álláspontját a német megszállási emlékmű és Szakály Sándor botrányt keltő kijelentése kapcsán a Hit Gyülekezete vezetője.
A magyarországi nagy keresztény egyházak vezetői közül elsőként Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze ismertette álláspontját Horthy Miklós történelmi szerepével kapcsolatban. A vezető lelkész a Vidám Vasárnap című interaktív, élő televíziós istentiszteleten kapott nézői kérdést a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékműről.  ...

Folytatás itt:
http://www.atv.hu/belfold/20140216-nemeth-erkolcsi-szellemi-ongyilkossag-horthyt-peldakepnek-allitani

---
Egyéb ehhez kapcsolódó:
 






2012. december 6., csütörtök

Idegen


"... Rámutatott valamire, egy nagyon rossz magyarországi hagyományra, ahogy az idegen szó megjelenik a magyar szótárban. Ne felejtsük el, hogy a Horthy korszakban ugye fajidegenek voltak, én is az voltam, a kommunizmus korszakában osztályidegenek voltunk, a mai korszakban idegen szívűek vagyunk, tehát, hogy az idegen, állandóan ott szerepel, ebben a szótárban. Hogy a magyarok között mindig vannak, ott vannak az idegenek, hogy ha beszélünk majd  Fekete György úrról, aki szerint az idegen, aki kritizálja a kormányt, az mind idegen, az idegen szívű. Tehát szerintem, kérdezted, hogy mit kéne csinálni, Magyarországon, minden esetben, amikor magyar honállampolgárokról van szó az idegen szót tilalom alá venném, itt senki sem idegen. Kész."
Heller Ágnes, 2012. 12. 04. Civil a pályán


2012. december 5., szerda

Egy történet


Elmesélek valamit.

1998-ban történt, egy cégnél. Középvállalat volt.
Itt dolgoztam külsős irodistaként...
A lényeg, hogy egy napon, amikor a vezérigazgató jól megalázott többek előtt azon tekintetben, hogy hívő vagyok, és tisztasági fogadalmat tettem, másnap behívatott a szobájába.
Én még nem voltam a vezérigazgató szobájában, a titkárnőkhöz jártam fel rendszeresen.
Semmi dolgom nem volt a vezérigazgatóval. A titkárnők kint meglepődve elhallgattak a behíváson.
Nekem szólt a hívás, mit volt tenni, cselekednem, döntenem kellett, bementem.
Leült az asztalához, én vele szembe.
Mit akarhat? Még mindig fájt a bántó kigúnyolása... tudtam valami jelentőségteljes dolog lesz.

Nem körülményeskedett, rögtön rákérdezett: "Mondja, hogyan áll a zsidókkal?"

Meglepődtem. Ez kérdés?
Még akkoriban nem volt tapasztalatom arról, hogy a keresztény vallások igen felemásan, bolondul állnak hozzá a zsidókhoz. Fiatal voltam, és minden tekintetben tapasztalatlan.
Csak a Bibliát olvastam, és ösztönösen vonzódtam az olyan szolgálatokhoz, mint az Éjféli Kiáltás, vagy Zimány József.

Mit volt mit tenni, ami a szívemen a számon. Őszinte ember voltam, rögtön egy szuszra válaszoltam, minden tudásomat és hitemet beleadva:
"Isten választott népe, Ábrahám utódai, ígéret szerint örökösök. Szeretem a zsidókat, e népbe foglaltattam bele, és minden keresztény. Jézus Krisztus közöttük született, ám ők még nem ismerték fel benne a Messiást, de felfogják ismerni."

Megfordította az asztalán lévő képet, hogy lássam. Egy családi fotó volt.
Majd ezt mondta: "Csak azért, mert én zsidó vagyok. Apám a Don-kanyarnál volt, anyám Auswitzban. Én nem vagyok vallásos, de keresem az identitásom."

Még néhány szót mondott, aztán visszafordította a képet. És végeztünk.
Zavarban voltam... én akkor még tényleg nem értettem, létezik társadalmunkban olyan, hogy antiszemitizmus?

Később pro- és kontra megértettem és megismertem, vannak rossz zsidó vezetőink, voltak rossz zsidó emberek, meg jók is, és vannak zsidó emberek, itt is és ott is, és vannak Krisztus hívő zsidó emberek és van Izrael, és közöttük ilyen is, meg olyan is.
Ez pedig mind különböző, és mégis egy. Mind Ábrahám leszármazottja test szerint és mind egy drága isteni ígéret birtokosa.
És van a világ, amely méltatlanul taposta ezt a népet, és e nép szétszóratottsága ellenére létezik.
Vannak ellenük elkövetet bűnök, és vannak gonosz eszmék, amelyek ellenük irányulnak.
Én nem tudtam, hogy ők mennyit szenvednek az identitás keresésben, később azonban láttam, és beszéltek is róla nekem, ők is.

Ez volt az első ilyen nagyobb találkozásom ezzel a kérdéssel. Később kirúgták őt a cégtől, de még így is jól járt anyagilag, a cég is tönkrement... Nagy volumenű eszmei megállapításokat nem lehet abból levonni, ki, hogy, mit rontott el ebben az országban. Túl sokan, túl sok mindent, a legnagyobb baj pedig a szervezetlenség... Nagyon sajnálatos, hogy túlhajtott, kihasznált, agyonnyomorított, tehetséges és jó lelkű emberek fáradnak bele az éhbérért való küzdelembe, mert hivatal- és cégvezetőink egy dolgot nem tanultak meg az egyetemeken: SZERVEZNI. Helyette azonban bőven van gondolatuk és idejük azzal foglalkozni, hogy bűnbakokat keressenek.
Az már talán csak mellékes, hogy közben lopnak, hazudnak és csalnak, mert az már az egész forgó szél, a káosz következménye.
Nem tudom, hogy Magyarországon van-e egyáltalán egy tisztességes dolgozó ember? Aki nincs rákényszerítve, hogy adót csaljon, vagy lopjon, vagy hazudjon a mindennapi létezése során, a mindennapi létezéséért.
Talán mind rossz zsidók vagyunk-e?
Mindenki nézzen magában, így van-e?
Ha igen, ítélje meg magát ez a nép, és keljen föl egységesen, saját maga ellen, hogy már pedig ezekután mindenben tisztességes lesz. Mert e nélkül senki se látja meg az Istent.


2012. december 4., kedd

Antiszemitizmust és annak gyökereit megtagadó ima


Nemes Pál levele:


Kedves Boglárka!

A körülöttünk zajló események, amelyek az egész országunk jelenére és jövőjére, sorsára kihatással vannak, késztettek arra, hogy Amanda Buys: Antiszemitizmust és annak gyökereit megtagadó imák c. írását betegyem a Hírlevélbe.
Ezt az írást másolom most ide, ebbe a kísérő emailbe is …
Hiszem, hogy természetesen az Úr kezében van, mégis Isten a magyarországi eklézsia kezébe tette ennek az országnak a sorsát, jövőjét - ezen a területen is. Ha mi megtesszük a szükséges lépéseket szellemben - imák, szellemi kijelentések, kinyilvánítások -, meg fogjuk látni szemeinkkel mindennek a gyümölcsét.

***************************************************************************************
Amanda Buys: Antiszemitizmust és annak gyökereit megtagadó imák
(Fordította Mányai Dávid)

Mennyei Atyám, a mi Urunk a Názáreti Jézus Krisztus nevében jövök ma a Trónod elé, hogy kérjem a megbocsátásodat és a kegyelmedet a szörnyű bűncselekményekért, amiket elkövettek a kiválasztott Néped ellen.
A Te Beszéded kijelenti az 1.Mózes 12,2-3-ban az Ábrahámnak ígért négy áldást:
" Meg foglak áldani
" Áldássá leszel
" Megáldom azokat, akik téged áldanak
" Rajtad keresztül megáldom a föld összes nemzettségét

Ezekkel az áldásokkal való szembefordulás egy átkot hozott ránk.

"Akik átkoznak téged, azokat Én sújtom átokkal."
A Te Beszéded alapján jövök eléd Atyám, és megvallom, hogy én és az elődeim és a nemzetem bűnösök vagyunk az emberi jogok súlyos megsértésében, amely a Te kiválasztott néped ellen irányult. Így hoztuk rá a Te átkodat a mi életünkre.
Világosan fel lett jegyezve a történelem során, hogy senki sem átkozhatja meg Ábrahámot és a leszármazottait anélkül, hogy a Te átkodat magára ne hozná.

Jeremiás 31,35-37 "Ezt mondja az Örökkévaló, aki teremtette a napot, hogy világítson nappal, aki megszabta a Hold mozgását, s a csillagok pályáját, hogy világítsanak éjjel, aki felkorbácsolta a tengert, hogy zúgjanak hullámai, akinek neve Örökkévaló, a Seregek Ura: 'Ha ezek már nem engedelmeskednek a törvényemnek, csak akkor nem lesz többé Izráel nemzet a szememben! Ha majd megmérhető lesz az ég a magasban, vagy kikutatható a Föld alapzata a mélyben, csak akkor vetem meg Izráel összes leszármazottjait azért, amit elkövettek!' - ezt mondja az Örökkévaló!"

Atyám, felismerem, hogy ez a zsidó nép elleni gyűlölet a valóságban egy szenvedélyes lázadás Te ellened. Uram, őszintén bűnbánatot tartok e fölött.
Atyám, elismerem, hogy minden zsidó ember, a puszta léténél fogva Te hozzád tartozik. Ez rámutat a Te kiválasztásodra, az elhívásodra és a Te tervedre.
Most Uram, ennek a bibliaszakasznak a fényében, mint egyén a megbocsátásodat kérem az őseim és a nemzetem viselkedéséért, ahol saját magunkat a Sátán céljaihoz igazítottuk - és Ellened és a zsidó nemzet ellen vétkeztünk, mert ők azok, akiken keresztül a Messiás, a Sátán legyőzője eljött.
Jézus nevében kérlek Mennyi Atyám, hogy bocsáss meg nekünk, hogy ellenálltunk Neked és a Te megváltó tervednek.

Uram, megvallom előtted a Te népeddel szembeni ördögi irigységet és féltékenységet is.
Egyedül a Te néped viseli magán a kiválasztás isteni jelét és Te általad lettek egy világméretű megbízatásra kiválasztva. Jézus nevében Atyám, kérlek, bocsáss meg nekünk.
Ezennel visszavonom a következő kijelentést:
"A lelkiismeret egy zsidó találmány - Nincsen hely két kiválasztott nép számára!"
Jézus nevében arra kérlek, hogy válassz el engem minden istenkáromló kijelentéstől is, ami Ellened és a néped ellen lett kimondva.

Uram, eléd hozok minden zsidó ellenes törvényt:
1. Konverzió törvénye: 'Nincsen jogod közöttünk zsidóként élni!'
2. Kiutasítás törvénye: 'Az egyház bír világi befolyással!'
3. Megsemmisítés törvénye: 'Egyáltalán nincs jogod élni!'
Az Úr Jézus Krisztus Testének a tagjaként eléd hozom ezeket a törvényeket.

Megvallom bűnként, hogy a 2000 éves kereszténység a Te népeddel szembeni gyűlölettel lett beszennyezve.
Az Úr Jézus Krisztusról egy eltorzított képet mutattunk be nekik, és ebben a Névben felelősek vagyunk milliók haláláért. Bűnként hozom eléd a gyűlöletet, a megvetést, a megaláztatást, amit a népednek rajtunk keresztül el kellett viselnie. Uram, kérlek, bocsásd meg nekünk ezt a sok vérontást.

Bocsánatot kérek az elnyomás, az igazságtalanság és a megtorló intézkedések minden formájáért, amelyek a zsidó nemzet ellen irányultak. Atyám, a Jézus Krisztus nevében eléd hozom a Konstantin császár utáni militáns egyház bűneit (i.u. 313-tól):
" Néped elleni nagy intolerancia: a zászlóvivők és az egyházatyákon keresztül. Minden kompromisszum, amely lehetővé tette, hogy a pogány gyakorlatok beszivárogjanak az egyházba.
" Az imperialista zsidóellenes jogszabályok sértő nyelvezete.
" A vérontások
" A Biblia durva félreértelmezése, ami ahhoz a tévhithez vezetett, hogy Izráel földje és a teljes szövetség, beleértve az Ígéret földjét, a kereszténységhez tartozik.
Kérlek, bocsásd meg nekünk a Te Beszédeddel szembeni büszkeségünket, arroganciát és a tiszteletlenséget.
Atyám, bűnnek vallom a politikai törvényhozást, amely arra kényszerítette a zsidókat, hogy váltsanak vallást.Bűnnek vallom a terror, a politikai elnyomás minden módszerét és a gyilkosságokat. A Te megbocsátásodat kérem a csalás, a lopás és az egyéb szörnyűséges gyilkosságok miatt, amelyek a Te néped ellen lettek elkövetve.
Atyám, eléd hozok minden üldöztetést, amit el kellett szenvednie a Te népednek. Kérlek, bocsáss meg mindezt nekünk a Jézus nevében.

Megtagadom Origenész tanításait.
Megtagadom azt a hazugságot, hogy 'a zsidó nép elvesztette a szövetséget, mivel elutasította Jézust, a Messiást'.
Megtagadom azt a tévhitet, hogy 'Izráelt az egyház váltotta fel, és hogy a zsidó népnek sosem lesz választott nemzetként jövője, és hogy a Messiás sosem fogja megépíteni a messiási Királyságát, amit megígért nekik'.
Kijelentem, hogy a fent említettek Isten Beszédének durva félreértelmezései. A Római levél 11. része világosan megmutatja, hogy a zsidó nép az igazi nemes olajfaágak és mi vadolajfa-ág létünkre lettünk beoltva az igazi olajfába. Az igazi olajfa gyökere hordoz minket és nem mi hordozzuk sem a gyökeret, sem az ágakat.
Megtagadom azt a tévhitet, hogy 'a zsidók vak szélhámosok, akik Isten átka alatt vannak'.
Megtagadom azt a tévhitet, hogy 'a zsidók megátalkodott Krisztus-gyilkosok'.
Megtagadom azt a tévhitet, hogy 'a zsidók rasszisták, elitisták és arrogánsak'.

Megtagadom Augusztinusz/ 'szent' Ágoston tévtanításait, ami Origenész tanításain alapszik.
Atyám, bűnként eléd hozom a keresztes hadjáratok során a néped ellen elkövetett bűncselekményeket - az 'új Izráel' és 'Isten Királyságának' felépítése ürügyén a zsidók és a muszlimok teljes kiirtását.
Uram, eléd hozom a templomos lovagok 'a hit védelmezőinek' minden szennyes tevékenységét. Sok zsidót, akik életben maradtak, azokat eladták rabszolgának.
Atyám, kérlek, bocsáss meg nekünk a Jézus Krisztus nevében.

Atyám, bocsáss meg nekünk minden vérontást Spanyolországban, Franciaországban, Belgiumban, Angliában, Németországban, Lengyelországban, Csehországban, a Szent Földön és más országokban is, és legfőképpen azt, ami Magyarországon történt.
Mindezek ellenünk vannak és tanúskodnak az előttünk levő egyház szörnyű hagyatékáról.
Atyám, bűnként eléd hozok minden gonosz hazugságot, ami a zsidók ellen volt és van jelenleg is:
Atyám, eléd hozok, és kérlek, bocsáss meg nekünk minden hamis vérvádrágalmazást, ami ellenük szólt.

Atyám, a Jézus Krisztus nevében kérlek, bocsásd meg nekünk a szörnyű üldöztetéseket, amelyet a zsidóknak el kellett szenvedniük, az országokból való kitoloncolás által és Kelet-Európa elszigetelt részeire való száműzetés által.
Atyám, a Jézus Krisztus nevében mély bűnbánatot tartok minden igazságtalanság fölött, amit okoztunk a népednek, minden hazugságért és vádakért és a jogtalanság minden formájáért.

Atyám, a Jézus nevében eléd hozom Luther Márton szörnyű antiszemita kijelentéseit, ítéleteit, amelyeket később a 'zsidókérdés végső megoldása' magyarázására használtak.
Atyánk, a Te megbocsátásodat kérjük a Te Szavad hamis értelmezése miatt, ami nem csak a német népben hozott létre egy erőteljes vakságot, hanem egy teljes apátiát, közönyt eredményezett a Te néped nyomorúsága felé.
Atyánk, a német és európai keresztények leszármazottaiként tudjuk megvallani, hogy súlyosan vétkeztünk ellenük. Bekötöttük a szemüket a viselkedésünkkel.
Így megvalljuk a mai napon:
Az Izráel elleni súlyos bűncselekmények miatt a kezünkhöz tapadó vér vég nélkül kiált a Mennybe. Szerető Atyánk, mély bűnbánatot tartunk. Megalázzuk magunkat Te előtted, és jóvátételért jövünk eléd minden gonoszságért, amit elkövettünk a Te népeddel szemben. Úr Jézus Krisztus, a Te a sebeid gyógyulást hoznak nekünk. Te vagy az, akit bántottunk. A Bibliában Te azt mondod: "Ó hallgasd ezt a panaszt: A népem elleni ütéseid rám estek!"
Úr Jézus Krisztus, megvalljuk, hogy vétkeztünk Ellened abban, hogy Izráelt nem ismertük el az idősebb testvérként, akin keresztül Isten Beszédét, a törvényt, a prófétákat, a szövetséget és magát Jézust is kaptuk.
Atyám, mély bűnbánatot tartunk ma Előtted és Jézus nevében imádkozunk, és ahogy látjuk a bűneink mélységét, úgy el fog jönni a nap, amikor Izráel szemei megnyílnak arra, hogy elfogadja az ő Megváltóját: JESHUA HAMASSIAH-t, a názáreti Jézus Krisztust.
Atyám, a Te Szavad kijelenti, hogy a bűneink ugyan skarlátvörösek, de Te olyan fehérré teszed, mint a hó. Ahogyan a Jeremiás 18,8-ban áll: "De ha az a nemzet elfordul a gonoszságától, Én is megváltoztatom tervemet, amelyet ellenük terveztem, és nem zúdítom rájuk azt a veszedelmet, amelyet ellenük terveztem."
Ennek az ígéretnek az alapján imádkozom a megbocsátásért és az őseink bűnei és bűnös állapotából adódó következményekből való felszabadulásért. Az Úr Jézus Krisztus nevében azért imádkozom, hogy törd meg fölöttem és az utódaim fölött az antiszemitizmus átkát.
A Te Fiad, Jézus Krisztus vére, az örök szövetség vére szabadítson fel minket az átkok learatásának folyamatától, amelyet várhatnánk és ezzel egy időben takarjon be, fedezzen el minden kiontott ártatlan vértől, amely ellenünk tanúskodik a szellemvilágban.

A Te Beszéded csodálatos ígéreteire és a Te feltétel nélküli szeretetre támaszkodva, elfogadjuk a Te megbocsátásodat és az 1.János 1,9-re hivatkozunk: "Ha viszont beismerjük és megvalljuk a bűneinket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket, és teljesen megtisztít minden gonoszságtól."
Ugyanígy a Galata 3,13-14 szerint: "Krisztus azonban kiváltott bennünket a Törvény átka alól, amikor helyettünk magára vette az átkot, és átokká lett értünk. Az Írás ezt így magyarázza: 'Átok sújt mindenkit, akit fára függesztve végeznek ki'. Így az Ábrahámnak ígért áldás Krisztus Jézusban a zsidóságon kívüli népekre, a pogányokra is érvényes, hogy hitük által megkapják a megígért Szent Szellemet."
És a Galata 3,29-es bibliavers is: "Ha pedig Krisztushoz tartoztok, akkor Ábrahám leszármazottjai vagytok, és egyúttal örökösei mindannak, amit Isten Ábrahámnak és a leszármazottjainak ígért."

Mennyei Atyánk, ráállunk erre a Te Szavadra, és emlékeztetünk Téged a Te ígéreteidre a Názáreti Jézus Krisztus nevében! Ámen!
*******************************************************************************************

Köszönöm, hogy végigolvastátok, ~imádkoztátok …
Az Úr kegyelme, megmentő szeretete, az Ő dicsőségének természetfölötti jelekkel és csodákkal való megnyilvánaulásai töltsék be az életedet, családodat, gyülekezetedet - és ezt az egész országot!
szeretettel
Pali

Nemes Pál
Dávid Sátora Gyülekezet
Istentiszteletek: vasárnap 15:00 órától
8000 Székesfehérvár, Nyárfa u.14.
LEHETŐSÉGEK HÁZA
www.radiosansz.hu

2012. november 30., péntek

Isten Auschwitzba megy


Ismét aktuális, úgy látszik mindig aktuális, hogy beszéljünk az antiszemitizmusról.
Magyarország 2012.


Az "Isten Auschwitzba megy" című munkában, amelyben e korszak szemtanúi "a zsidó népen elkövetett tömeggyilkosság dimenzióiról" nyilatkoznak, záradékként Kart Barthnak az "Ökumenikus testamentum" című 1960-as könyvéből olvasunk egy figyelmeztetést: "Nem felejthetjük el, hogy végül is egy valóságos, nagy ökumenikus kérdés van: a zsidósághoz való viszonyunk." És a Héber Egyetem zsidó professzora, Dr. David Flusser mondta egy 1976 augusztusában rendezett zsidó-arab-keresztyén találkozón, Jeruzsálemben, az Olajfák-hegyén:

"Okvetlenül szükséges, hogy a keresztyének lassan, tisztességes pásztorok vezetésével kezdjék olvasni az Új- és az Ószövetséget. Manapság szükségszerű a Biblia végidőkkel foglalkozó kijelentéseivel foglalkozni. A zsidók ezt megteszik, a keresztyéneknek pedig annál inkább kellene tenniük, ha kiválasztottságukat nem szeretnék eltékozolni. Feltételezésem, hogy a végidő igen közel van... Látom, hogy jön az elszakadás, amelyben nemcsak hogy sokan elszakadnak a hittől, hanem az is meg fog mutatkozni, hogy maga, az úgynevezett "keresztyénség" lesz az antikrisztusi szellem hordozója. Jézus tanításait úgy ki fogják forgatni, hogy az annak ellentéte lesz. Ezért fenyegeti ma nagy veszély a keresztyén egyházakat... Ennek az útnak a végén rendkívüli sötétség uralkodik, a pokolba zuhanás veszélyével!

    Én úgy látom, hogy a még rendelkezésünkre álló idő rövid. Ma az Újszövetség ajúdaikus (zsidótlan) vagy antijúdaikus (zsidóellenes) értelmű hamis interpretációja a "keresztyén" intelligencia kezében van!

    Meg kell mondanom Önöknek, hogy ma szükségszerű, s a komoly keresztyéneknek kötelessége a zsidó nép iránti szolidaritás kinyilvánítása. Az én népem számára egyáltalán nem ilyen döntő jelentőségű, mivel Izraelnek Isteni ígéretei vannak a jövőre vonatkozólag. Méghozzá, amint Pál mondja, Izraelnek mint egésznek. Ellenben a nemzetek - mint egész - nem rendelkeznek isteni ígéretekkel és áldáskilátásokkal...

    Én most szeretnék - mivel talán már az "utolsó napokat" éljük - a nemzeteknek segítséget felkínálni, hogy miként menekülhetnek meg: hívőkké kell válniuk, bízniuk kell a Bibliában és szolidárisaknak kell lenniük Izráel gyermekeivel. Különben el fognak veszni."


Idézet Norbert Lieth, Jónás könyvének próféciai utalásai című könyvből
hivatkozása: Ernst Schrupp, Izráel és a Messiás, Wuppertal 1997


Vége lesz-e ennek valaha?

Levél Nemes Páltól:



Kedves Boglárka!

Kicsit később a szokottnál, de szeretettel ...
Részlet a http://amzi.org/html/purim.html írásából:
"… Az antiszemitizmus új formáinak felvirágzása láttán újra és újra feltehetjük a kérdést: Vége lesz-e ennek valaha? A Biblia beszél egy olyan időről, amikor Isten népének üldöztetése befejeződik, és mindenki nyugalomban lakik majd. Izrael több, mint 3500 éves fennállása során mindig nyomás alatt volt. Napjainkig még nem adatott olyan idő, amelyben a kardokat ekevassá alakították volna, ahogy ez a Mikeás 4,3-ban meg van ígérve. Csupán a fegyverszünetek időszakait élhettük át.

A purim Isten győzelmének ünnepe afelett az elhatározott szándék felett, amellyel Izrael népét ki akarták irtani. Hámán, a perzsa alkancellár a zsidó Márdokeussal való személyes konfliktusa miatt meg akarta semmisíteni az egész zsidó népet (Eszt.3,9). Sorsvetés szerint (a sors perzsa megnevezése: ‚pur') erre a népirtásra Adár hónap 13-át határozták meg. Ahasvérus király azonban összeházasodott a zsidó Hadassával, Márdokeus unokahúgával. Esztert (ez volt Hadassa perzsa neve) különös szépséggel áldotta meg Isten. Ő fogalmazott így: "Mert hogyan tudnám nézni azt a nyomorúságot, mely érné az én nemzetségemet, és hogyan tudnám nézni az én atyámfiainak veszedelmét?" (Eszt.8,6). Minden bátorságát összeszedve böjtölt és az udvartartás rendjét felrúgva a király elé járult és elárulta, hogy ő is zsidó. Így vett a történet váratlan fordulatot (lásd az Eszter könyvét). …"

Magyarországon ma sokan 'magyarabbak akarnak lenni a magyarnál' - de vajon ki az igazi magyar?
Vajon az-e, aki erre a népre átkot, romlást, kudarcot, erre az országra vereséget és szégyent hozna? Vajon az-e az igazán hazáját, országát szerető ember, vezető, politikus, aki ezt a népet, ezt az országot háborúságba, elsorvadásba, belső viszálykodásba, önmagával való meghasonlásba kergeti?

A Biblia egyértelműen beszél arról, hogy aki átkozza Ábrahám leszármazottait, arra átok jön - maga Isten esküdött meg, hogy aki az Ő népét megátkozza, azt Ő maga átkozza meg. És a félreértések elkerüléséért kijelentette azt is, hogy akit Ő megátkoz, ne legyen semmi kétség, az valóban átkozott is lesz.

Az átkokról pedig szintén van egyértelmű felsorolás Isten szájából - hogy e téren se legyen semmiféle kétség az emberek elméjében (5.Móz.28,16-tól néhány oldalon keresztül).

Nekünk, Isten népének fel kell vennünk a felelősséget, hogy itt, az utolsó időkben, mint az igazságnak oszlopa megállítsuk a törvénytelenség, a gyűlölködés, a kirekesztés, a náci, sovén, idegengyűlölő, antiszemita megnyilvánulásokat.
Isten népe, fel kell állnunk, és ki kell mondanunk, hogy MI, az Egyetemes EGYHÁZ tagjai, része SZERETJÜK Izraelt, SZERETJÜK a test szerinti zsidó embereket is, és VAN HELYÜK EBBEN AZ ORSZÁGBAN.

Meg van írva:
Róm 11:15-26 "Mert ha az ő elvettetésük a világnak megbékélése, micsoda lesz a felvételük, ha nem élet a halálból?
Róm 11:16  Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is azok.
Róm 11:17  Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának;
Róm 11:18  Ne kevélykedj az ágak ellenében: ha pedig kevélykedsz, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.
Róm 11:19  Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be.
Róm 11:20  Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj;
Róm 11:21  Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd neked sem kedvez.
Róm 11:22  Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt, akik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyelmét, ha megmaradsz a kegyelemben; különben te is kivágatsz.
Róm 11:23  Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket.
Róm 11:24  Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájukba.
Róm 11:25  Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne hitessétek, hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegy.
Róm 11:26  És így az egész Izrael megtartatik, amint meg van írva: Eljön Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat."

Imádkozzunk, álljunk a résre, menjünk fel a Sionra - és hirdessünk ennek az országnak megtérést minden zsidógyűlöletből, zsidózásból, idegengyűlöletből, antiszemitizmusból, anticionizmusból, minden náci és fasiszta gondolkodásmódból!

Isten népe, MOST ne hallgass!
Álljunk oda szellemben az Úr elé a nemes olajfából hitetlenség miatt kimetszettekért - hogy a népünk politikai vezetőinek nyilatkozatai, nyilvános bűnei miatt ez az ország ne kerüljön ítélet alá, hanem könyörüljön az Úr ezen a népen, és térjen meg minden antiszemitizmusból!

szeretettel
Pali



2012. szeptember 16., vasárnap

Névsorolvasás


Sharon Sanders:

NÉVSOROLVASÁS 

A NEMZETEKBŐL



„Mikor pedig eljő az embernek fia az ő dicsőségében … akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.” –Máté 25:31-32





A Nagy Király városában egy napon a legjelentősebb névsorolvasás lesz, mindazonáltal a legfélelmetesebb is világtörténelemben.

A számonkérés fekete napja tűnik fel a horizonton. A nemzetek közül a legerősebbek és a leggyengébbek is egybegyűjtetnek a királyok Királya elé, amikor helyet foglal trónusán kormányozni. Ez egy komor gondolat. A névsorolvasás többnyire a megjelenés ellenőrzése a nevek felolvasása és kipipálása révén. A közelgő végzet napja a nemzetek számára nem áthelyezhető és nem  törölhető. (Tanulmányozd Sofóniás 3:8, Ezékiel 28:26 és 39:10.)


A Szentírás fenti kinyilatkoztatása, hogy az egész világ szembe fog nézni ezzel a küszöbön álló vízválasztó pillanattal annak alapján, hogy vagy Isten és a választott népe mellett vagy vele szemben álltak. 




Eljön az Úr büntető ítélete és kirostálja a nemzeteket két részre választva őket mint „bárányokat és kecskéket” (Ezékiel 34:17) El tudja valaki képzelni azt a feszültséget ami fog érvényesülni amíg mindenki vár az ítéletére! Az Úr egyenlővé tette a nemzeteket a földművelő Biblia világában. A Nagy Pásztor aki ismerte a tájon elterülő farmok közösségeit az Ő idejéről, tisztában volt a bárányok és a kecskék jellemvonásaival is. Lefestett számunkra egy szellemi képet, hogy megértsük a különválasztás napjának eljövetelét A kecskék és a birkák tulajdonságainak megvizsgálása segít minket abban, hogy jobban meg tudjuk érteni az Ő bibliai metaforáit. A bárányok mindig követik a pásztort; a kecskék ugyanakkor gyakran a saját fejük után mennek. A kecskék független természetük miatt
könnyen tudnak vitába szállni a pásztorral, és a kerítés, ami a bárányokat megtartja, nem szükségszerűen fogja őket megtartani.

Amikor férjemmel együtt Izraelbe jöttem 1985-ben, mi a Mevasseret Zion nevű izraeli kisvárosban éltünk. Izrael területe parkosított a hegyekkel, völgyekkel és buja zöld mezőkkel – nagyon festői.
Azokban a napokban sétáltunk a közeli dombokon és láttunk békésen legelészni bárányokat és kecskéket. Estefelé a pásztorok külön választották a fekete szőrű kecskéket a birkáktól, amelyeknek menedék szükséges a hideg elől, mert utóbbiaknak védelmet ad gyapjuk. Ez az elválasztás mindennapos volt. A nagy napon, amikor a globális névsorolvasás lesz, az Úr fogja külön választani ilyen egyszerű szimbolikus módon a bárány nemzeteket (akik folyamatosan igazságosan cselekedtek) a kecske nemzetektől (azok, akik lázadoztak és gonosz cselekedetek hajtottak végre). Az eljövendő elválasztáskor a két csoport között áthatolhatatlan szakadék lesz. Az elválasztás mérsékelhetetlen lesz. Eljön az idő, amikor az uralom az Úré lesz. Azon a napon semmilyen morális relativizmus, szekuralizmus vagy humanizmus nem jut érvényre.


A nagy felosztás

Jézus sok parabolikus tanítást használt, amikor az emberekhez fordult. Ahelyett, hogy az ő beszédében jó és rossz emberek különválasztásáról beszélt volna, lefestette ezt mint a bárányok elválasztását a kecskéktől. Mi, mint az Ő követői, nem szeretünk ítélkezni és hajlunk arra, hogy semmibe vegyük a versek utolsó részét, ahol a Király megátkozza azokat, akik őt elhagyták. Lehet ezért nem szeretünk úgy gondolni Jézusra, mint ítélkezőkre. Bárhogyis, ha mi magunk becsületesek vagyunk önmagunkkal és a szöveggel (Bibliával), akkor megragadjuk a szöveg valóságát. A nemzeteknek nem lehet megalkudni földi pozíciójukban sem dicsekedni nemzeti felsőbbségükkel, mivel ez nem fog számítani. A bárány nemzetek az Ő jellemét tükrözték és mutatták be az életük alatt. A kecske nemzetek nem tették. A választás eljön, mint a szeretet és irgalom cselekedetének következménye. A Király az igazakat örömmel fogadja az örökségükbe emberbaráti, irgalmas szolgálataik alapján. Ő felismeri úgy a szív jóságát, mintha neki szolgáltak volna. A lecke minket arra tanít, hogy mindaz nem rólunk szól. Róla szól.

Szeressük embertársunkat, és tegyünk másokkal jót, ami egy gyümölcse annak, hogy ismerjük a Mestert. Van egy képünk a Királyok Királyáról, ahogy trónján ül, s előtte a nemzetek. Az Ő rendelete eldöntötte, ki lehet és ki nem lehet örököse az Ő királyságának. A Király ítéletének alapja, hogy mi hogyan bántunk az „Ő atyjafiaival”.


Azok, akik követték Istent, semhogy embereket, akarnak emlékezni, amikor
meglátják Őt éhesen és enni adnak neki… szomjasan, egy Ő idegen, ruhátlanul
betegen vagy börtönben. Az Ő Emlékezésének Könyvében van feljegyzése az
értékesekről, akik betakarták, a kenyeret átvetették a börtön kerítésén, s vizet
adtak, ami megmentette az életet, és aki az életét adta másokért. E nélkül ők nem
lehettek olyanok, mint Ő.

Az „Én atyámfiai” kifejezés

"Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg." (Máté 25:37-40)

Azt nagyon fontos megérteni, hogy Jézus mit ért az „én testvéreim (atyámfiai)” alatt. A görög fordításban „testvér” szerepel, míg egy másikban „az én családom tagjai”. A teljes Zsidó Biblia ezt úgy tartalmazza, hogy „ezek testvérek az enyéim közül”. Egy másik verzió szerint „testvérek az anyaméhből”. A testvér szó tudja jelenteni az azonos természetes felmenőt, ide tartozik az azonos nép, a honfitársak vagy a hittársak.

Természetesen ezeknek a „testvéreknek” az idézetben személyesen szükségeik voltak. Feltétlenül el kell gondolkodni a „testvéreim” szavak felett és a harsona hív, hogy az Ige „megcselekvői” legyünk (Jakab 1:22). Az idő összefüggése szintén nagyon fontos. Abban a pillanatban Jézus az Ő zsidó tanítványaihoz beszélt; ugyanakkor kevés keresztény író sorolta a zsidó népet, a „testvérek” közé, úgy ahogy az ApCsel 2:29, 3:22 és 13:38 -ban áll. Bárhogyis, mi tudjuk, hogy Jézus, amint Pál is, nagyon szorosan azonosította magát a zsidó néppel akár hittek Ő benne akár nem. (Lásd Róma 9:3, Máté 28:10).

Végigtekintve az egész világon látható, hogy a legtöbb nemzet elfelejtette Izrael Istenét. „Más isteneket” követtek (buddhizmus, kommunizmus, mohamedánizmus, humanizmus, materializmus). Olyan, mintha ők arra áhítoznának, hogy kitöröljék Isten nevét a földről. A zsidó nép utálatán keresztül tör ki a világ Isten ellen, mert ők még képviselik Isten törvényét a hitetlen világgal szemben. Most „kecske” nemzetek fenyegetik a zsidó állam létét. Ám az ítélet, bárki ellen, aki a zsidó nép ellen jön, végig vonul Isten beszédén.

A zsidó népen keresztül a világ kapott egy tervet a megmentésére. Emberek és asszonyok minden nemzetből ismerik Izrael Istenét és az Ő Fiát, a Messiást. A Szent Szellem által insprirált zsidó emberek keze által kaptuk meg a Szentírást. Egy zsidó anyaméh hordozta Jézust a terhesség alatt és szülte meg. Egy gyengéd zsidó anya állt a keresztnél és szemlélte fiát, és egy zsidó temetést adtak Jézusnak. Zsidó próféták jósolták (prófétálták) meg az Ő eljövetelét és áldozatos zsidó apostolok továbbították üzenetét a világnak.

A történelem tanulmányozása által láthatjuk, hogy néhány nemzet már megkapta ítéletét azért, ahogy a zsidókkal bántak. Ezek felemelkedtek majd eltűntek. Ennélfogva az magától értetődik, hogy a nemzetek egy napon ismét megítéltetnek azok alapján, ahogy ők bántak az Ő testvéreivel, a zsidókkal. Az Úrnak pere van a nemzetekkel a Sion feletti vita miatt (Jeremiás 25:31).


Nem ismersz fel engem?

A Holokauszton keresztül valaki tanulhat a bárányokról és a kecskékről. Olvastam egy történetet egy zsidó fiúról, aki egy lengyel faluban élt. Őt és a többi zsidó szomszédságát összegyűjtötték a náci SS alakulatok, és halálra ítélték. Ez a zsidó fiú csatlakozott szomszédaihoz a saját sírjuk megásásában. Ez a fiú a szüleivel együtt nézett szembe a kivégző osztaggal amint ők lőttek rájuk a géppuskákkal. Testek zuhantak az árokba és a saját szüleinek vére ráfröccsent. Amikor ők belezuhantak az árokba, ő úgy tett, mintha halott lenne, és rájuk rázuhant. Amint a sötétség leereszkedett, kikapaszkodott a sírból. A rászáradt vértől és sártól borított testtel ez a fiú elindult a legközelebbi házhoz segítségért könyörögve. Emlékeztek rá, mint egy zsidó fiúra, kijelölve a halálra, és elutasították a segítséget (a „keresztény Európában”) egymás után a házaknál, mert féltek az SS alakulatoktól. Amint egy ajtó becsukódott előtte, a fiú egy különös dolgot mondott egy zsidóhoz képest. Így kiáltott: „Nem ismersz fel engem? Én vagyok Jézus, és te azt mondtad, szeretsz engem.” Egy szívszaggató pillanat után az asszony a házba fogadta őt, a szárnyai alá vonta. Attól a naptól fogva a család tagjai szerették őt, mint egy fiút az övéik közül. Az egész föld Nagy Bírája egy napon azt fogja mondani az embereknek, mint ahogy ennek a kedves és jóságos hölgynek is: „amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai [testvéreim - angol King James ver.] közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25:40) 

A történelem krónikáiban számos keresztény hősről nem emlékeztek meg; azonban mi emlékszünk Raul Wallenbergre Svédországból, Orde Wingate-re és William Hecklerre Angliából, Corrie Ten-Boom-ra Hollandiából, és Dietrich Bonhoeffer-re Németországból. Izraelnek ezek a Bibliához hű barátai képviselték bárány-nemzetekként az országukat. Ők látták a zsidó nép szükségleteit és Isten parancsai szerint éltek. Igazságos ítélet lesz minden népre, köztük a zsidóra is saját földjükön, de az Úr lesz a bíró nem a nemzetek. Mi Izrael mellett állunk ebben a komoly ügyben. A nemzetek sorsa függőben van.

Egy kérdés, amit szükséges megvizsgálni: „Az Egyház mely része van hasonlóan függőben?” A zsidó tanítványok halála után a nem zsidó Egyház úgy láttatta önmagát, mint az „Új Izrael”. Az egyházatyák rossz útra vezettek azáltal, hogy Izraelt kicserélték az Egyházzal. Az antiszemitizmus hamar elkezdett belecsúszni a Biblia sorainak fejtegetésébe. A Szentírás helytelen értelmezése alátámasztotta a behelyettesítési teológiát, direktben ellenszegülve Pál számunkra szóló figyelmeztetésének: „Ne kevélykedjél az ágak ellenében… nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged… kitörettek az ágak,…fel ne fuvalkodjál …különben te is kivágatol” (Róma 11:18,19,20,22).

Kevés írásmagyarázó prédikációt tartottak az előbb idézett szakaszokról. Következésképpen, mert a mi pulpitusainkról e tárgyban elhibázott tanítást kaptunk, a zsidó nép tragikusan szenvedett a keresztény nemzetek kezétől (üldözések, kierőszakolt hittérítések, kiközösítések, inkvizíciók, keresztes háborúk és tömegmészárlások). Sok kecske akció született a történelmi kereszténység kialakulása során. Egy komoly rendelkezés származik Jézus saját szavaiból az Új Testamentumban: „…távozzatok tőlem… mert éheztem és nem adtatok ennem…” (Máté 25:41-42). A keresztényeknek kötelezettségük Izrael mellett állni, még ha minden nemzet ellene is megy. (Zakariás 12:3)


Azt aratjuk, amit vetettünk

Ahogy Józsué élete vége közeledett, ő összegyűjtötte a bárányokat Izrael házából Sikembe. Egy halálhoz közeledő ember ajkairól jött egy felhívás, ami évszázadokon át megmozgatott sok szívet. Ő azt mondta: „Válasszatok magatoknak ezen a napon, kit akartok szolgálni” (lásd Józsué 24:1-15; - angol verzió). Ez a kihívás (felhívás) a világ Izrael-ellenességének fényében azt sugallja, hogy mindenkinek választania kell. Kormányok állhatnak vagy nem állhatnak Izrael mellett, de mint Egyháznak és mint személyeknek, nekünk, tudnunk kell állnunk Izrael mellett. A „perbe szállok Sionért” (angol ver.) nagyon fontos téma az Úrnál (Joel 3:1-2) és az ítélet elkerülhetetlen (Ézsaiás 3:11). Mi hálásak vagyunk számos nemzet képviseletéért a jeruzsálemi CFI-személyzetben – Ausztrália, Bulgária, Anglia, Franciaország, Németország, Hollandia, Izrael, Új-Zélend, Dél-Afrika, Svájc és az Egyesült Államok. Az Úr és az Ő népének szolgálatában ők egy áldás az országuk érdekében.

Hatalmas küzdelem zajlik a jó és a gonosz düh között, muszlimok gyilkolnak Afganisztánban és Irakban amerikai és angol katonákat. Muszlimok gyilkolnak Izraelben izraelieket, Európában az európaiakat. Egy „békés”-nek nevezett vallás kijelenti, hogy mindenki másnak, aki nem fogadja el az ő vallási alapállásukat, meg kell semmisülnie. Ezen halál-kultuszú vallás megjutalmazza vezetőit azért a gonoszságért, amit ők hoznak a nemzetek világ-arénájába. Ők azok a kecske nemzetek, akik nem adják fel a harcot. Forró időszak jön. Bárcsak a bárányok imádkoznának a kecske nemzetekért, hogy forduljanak az Úrhoz addig, amíg nem túl késő. Még amikor farkasok vesznek körül – a mi Istenünk sohasem szunnyad, sohasem alszik. Semmi nem történik az Úr jóváhagyása nélkül. Bárcsak mi, az Ő legelőjének bárányai kövessük szorosan Őt, és engedelmeskedjünk az Ő előírásainak, hogy amikor a névsorolvasás következik, mi ott találjuk magunkat azok között, akiket jobbra választott!


Bárcsak a bárányok imádkoznának a
kecske nemzetekért, hogy forduljanak
az Úrhoz addig, amíg nem túl késő.



Találati hely: http://cfihungary.uw.hu/cfiweb/archivum.html
 Christian Friends of Israel
P.O. Box 1813, Jerusalem 91015, ISRAEL Tel: 972-2/626-4172; 626-4187; Fax: 972-2/626-4955
e-mail: cfi_jeru@netvision.net.il ; www.cfijerusalem.org
Magyarországon: * Einvágné Jancsó Andrea 5009 Szolnok Pf.:141.
E-mail: einvag@t-online.hu ; Honlap: http://cfihungary.uw.hu

2012. szeptember 6., csütörtök

Példabeszédek 24,11-12


Ma véletlenül találtam meg azt az Igét, amit a napokban emlegettem neked.
Gondoltam bejegyzem, hogy ne felejtsük el.

Ez az Ige arról szól, hogy a kollektív hallgatás, gonoszság idején, Isten előtti bűn.

A Hétköznapi Fasizmus című film - amit ajánlok mindenkinek - említ kevés olyan embert, akik felszólaltak a fasizmus ellen.
Említ egy Ottó nevű német professzort is, - a teljes nevét nem tudtam megjegyezni - aki önként ment el a gyerekekkel Auschwitzba. A gázkamrában a gyerekkel együtt, szerető ölelésben halt meg.
Az ő cselekedete maradandó lett számomra a filmből.

Nagyon szomorú történet, ugyanakkor, kell, hogy felszólaljon bennünk a lelkiismerethangja. Civil emberek, gyerekek, nők, idősek a rácsok mögött? Erre nincsen semmilyen ki-magyarázat. Vigyázzunk egymásra.





"Mentsd meg azokat, akiket halálra visznek, 
és ne fordulj el azoktól, akiket a vesztőhelyre hurcolnak!
Ha azt mondanád, hogy erről nem tudunk, 
az, aki a szíveket vizsgálja, beléd lát, és aki lelkedet őrzi, ismer; 
ő megfizet az embernek cselekedete szerint."
Péld 24,11-12


2012. február 13., hétfő

Bűnbánat a holokauszt felett

2009 Aug 26

"A 2009 szeptember 18-án a Bárkába látogató, a Basilea Schlink által alapított németországi evangéliumi keresztény "Mária nővérei" közösség tagja - Sister Pista írta az alábbi üzenetet, amelyen keresztül kicsit bepillantást nyerhetünk szolgálatukba.

Német vagyok, így mély fájdalommal gondolok a Holokausztra. Minél idősebb leszek, annál inkább elborzaszt nemzeti vétkünk nagysága.
Az elmúlt év januárjában a Nobel díjas író, Ellie Wiesel intézte a következő szavakat a Bundestaghoz, a német parlament alsóházához: "Népem azóta küzd ellenségekkel, hogy megjelent a történelem színpadán. Senki sem sebzett meg azonban minket jobban, mint Hitler Németországa." Megrázó szavait én rádión keresztül hallgattam. Népirtás már történt máskor is a történelemben. A Holocaust mégis példa nélkül áll a történelemben, mint a népirtás gépesített formája. Borzalmas gondolat, hogy Istentől kapott olyan képességeinket, mint a szervezőkészség és a hatékonyság, - a zsidó nép megsemmisítésének iszonyú céljára lehetett fordítani. Auschwitz mögött a német technológia hatékonysága állt. A "Végső Megoldás" nem egy pillanat szüleménye. Alaposan kigondolt terv volt, szisztematikusan kidolgozott részletekkel, amelyet a legnagyobb hidegvérrel hajtottak végre a világ legműveltebb, de egyben legarrogánsabb és félrevezetettebb nemzetei.

Úgy mondom ezt, mint olyan valaki, aki a hitleri éra alatt növekedett fel Németországban. Abban az időben széleskörű volt a megtévesztettség Németországban. Még ha szüleink nem is értettek egyet a náci rezsimmel, még ha más értékekben is hittek: az iskolák és a Hitler Jugend hatása erősebbnek bizonyult.

Hadd illusztráljam mindezt. A Harmadik Birodalom idején csak egyetlen politikai párt létezett. Ha tanulni akartál, és el akartad érni karriered csúcsát, csatlakoznod kellett ehhez a párthoz. 16 éves voltam, amikor tanárunk azt javasolta, hogy már előre iratkozzunk fel, nehogy lekéssük a lehetőséget a párthoz való csatlakozásra, ahová 18 éves kortól lehetett tartozni. Ha nem csatlakozunk, mondta, lemondhatunk a felsőoktatásról, a karrierről. Tehát a legtöbben jelentkeztünk.

Még ma is látom, ahogyan leballagok a lépcsőkön Königsbergben, az egyetemen, és hangosan megjegyzem osztálytársaimnak: „Ennek semmi köze a Jézusba vetett hitemhez.” Tizennégy hónappal később jöttem rá, hogy milyen tragikusan tévedtem. Hatmillió zsidó lelte a halálát azért, mert mi, Bibliában hívő keresztények csak sodródtunk az árral. A nemzeti bűn valóságos dolog. Közösségünk, amely egy ébredésben született a háború végén, egyre inkább ráébredt ennek valóságára. Ahogyan alapítónk, Basilea Schlink hangsúlyozta, nekünk személyesen kell felelősséget vállalnunk azért, ami történt: nem háríthatjuk a felelősséget másra. 1954-55-ben, amikor még szinte egyáltalán nem láttak dokumentumok napvilágot a Holocausttal kapcsolatban, alapítónk megszerezte a táborok megnyitásával kapcsolatos dokumentumokat. Elolvasta nekünk ezeket a beszámolókat és hozzá Ézsaiás könyvének fejezeteit is. Fájdalmas kinyilatkoztatás ideje volt ez számunkra. Bár még csak gyerekek, vagy tizenévesek voltunk a Harmadik Birodalom idején, sírva hallgattuk a beszámolókat, és magunkat láttuk az agresszorok helyén. A mi Urunk arcán pedig felismertük annak a hatmillió zsidónak a vonásait, akik meghaltak a Holocaust idején. Előttünk állt az Ézsaiás 53 szenvedő szolgája: megvetve, elutasítva, megverve, és brutálisan meggyilkolva. Mi pedig ott álltunk és nem láttunk vagy nem akartunk látni, csak elfordítottuk arcunkat. Mivel semmit sem tettünk, és semmit sem mondtunk, a mi kezeinkhez is zsidók vére tapad.
"Legsötétebb órájában a zsidó nép is elszenvedte a maga Kálváriáját, és olyanok lettek, mint Jézus a kereszten elszenvedett halálában."
Gyakran hallottuk, hogyha Jézus a huszadik század első felében születik, akkor Neki is sárga csillagot kell viselnie, és Őt is a gázkamrába küldték volna. Hogy lehet, hogy nem vettük észre, hogy népében maga Jézus szenved újra?
Mert iskoláinkban egy szőke, kék szemű, árja Jézust ismertünk meg. Pedig Jézus zsidó anyától született, zsidó otthonban nevelkedett és a zsidó írásokon nőtt fel. Péter, János és Pál, akiknek élete és tanításai áldássá lettek a számunkra, szintén zsidók voltak.

Nemrégiben konferenciát tartottunk Darmstadt-i központunkban, Izraellel kapcsolatosan. Több int 1000 német résztvevő jött el, hogy ellene mondjon a személyes, a családi és nemzeti anti-szemitizmusnak. Ám a frankfurti Szabad Keresztény Központ vezetője, Rudi Pinke pásztor figyelmeztetett: "Mielőtt bűnbánatot tartunk a Holocaust miatt, fel kell említenünk azokat a történelmi eseményeket is, amelyek a Holocausthoz vezettek. Jóval a náci korszakot megelőzően Németország már fürdött a zsidó nép vérében és könnyeiben. És mindennek hátterében főleg az egyház zsidókat megvető tanítása állt.
Ha fellapozzuk városaink archívumait, megdöbbenve láthatjuk, hogy mi történt egyes német városok zsidó lakosaival. Köln, Mainz és a Rajna melletti más városok hírhedtek voltak a keresztes hadak vérengzéseiről. A Szent Földre való útjukban lemészárolták a zsidó közösségeket, miközben azt gondolták, hogy bosszút állnak Jézus Krisztus haláláért. A fekete himlő pusztításának idején egész közösségeket vádoltak a betegség miatt és égettek el máglyákon. Zsinagógákat gyújtottak fel és helyükre keresztény templomokat építettek. Rituális gyilkosságok vádjai hasonló vérengzésekbe fajultak.
Soha nem felejtem el a borzalmat, amely lelkemet töltötte el, amikor a zsidó nép történelmét részletesebben tanulmányozni kezdtem. Minden korszak elhozta a maga kegyetlenségeit. Nincs vége a zsidó nép szenvedéseinek? Ha egy bűnös ember, mint én, ilyen fájdalmat tud érezni e szörnyűségek láttán, vajon mit érez maga Isten? Ézsaiás mondja: Minden fájdalmunkban osztozott (Ézsaiás 63:9). Ő, aki mindent lát, szívében évszázadok fájdalmát hordozza választott népe iránt.
Nekünk, protestánsoknak is meg kell látnunk, hogy semmivel sem vagyunk kevésbé vétkesek, mint a minket megelőző egyház, amikor reformátorunk, Martin Luther antiszemita írásaira gondolunk. Tiszteljük őt, mint azt az embert, aki anyanyelvünkön adta kezünkbe a Bibliát. Szolgálata kezdetén Luther érdeklődéssel fordult a zsidó nép felé, ám később ellenük fordult. Hitler idején Luther haragtól átitatott szavait valósították meg szó szerint: "Égesd el zsinagógáikat, pusztítsd el otthonaikat! Tiltsd be a Talmudot! Zárd be őket! Vedd el az aranyukat! Űzd ki őket az országból!"
Országunkon valami megnevezhetetlen nyomás ül. Még az idejövő külföldiek is érzik ezt. "imádkozunk ébredésért - mondja Basilea Schlink – de az ébredés mégsem jön." Átok nehezedik a keresztény közösségre, az Izrael ellen elkövetett és még meg nem vallott bűnök átka."
A Holocaust fejezete nem záródott még le. A túlélők ezrei vannak még közöttünk, életre szóló sebekkel. Nemcsak otthonaikat és szeretteiket pusztítottuk el, hanem a legtöbb esetben elvettük tőlük a legdrágábbat: Izrael Istenébe vetett hitüket.
"Istenemet Aushwitzban temettem el." - mondja egy túlélő. Ellie Wiesel „Éjszaka” című könyvében írja; hogy sohasem fogja elfelejteni Auschwitz lángjait, amelyek örökre megemésztették hitét. Mert nem tudta felfogni, hogy Isten miért közönyös. "Úgy tűnt, hogy még Isten, még Izrael Istene sem törődött velünk." Mindenki más hallgatásánál jobban gyötör bennünket az Ő hallgatása, amely titok marad, és amelyet nem tudunk megfejteni a mai napig sem."
A zsidó nép szenvedése a Holocaustban túlmegy az emberi nyelv leíró képességének határain. Talán a Biblia prófétikus szakaszainak leírása közelíti meg az áldozatok mezítelen haláltusáját, amelyen Isten szívének kiáltása hallatszik át: "Elgyengültek a könnyektől a szemeim, háborog a bensőm, földre omlott a szívem, népem leányának romlása miatt...Mihez hasonlítsalak, hogy megvigasztaljalak, Sion szűz leánya? Mert nagy a te romlásod, mint a tenger? Ki gyógyíthat meg téged? "(Jer siralmai: 11,13.)
A Beth Abraham nevet viselő házunkban, Jeruzsálemben, amelyet a Holocaust túlélőinek tartunk fenn, újra és újra halljuk: „Soha nem gyógyulhatnak be a sebeink.” Hisszük, hogy ez a mély seb Isten szívén is ott van.
Ha Ellie Wiesel úgy írja le a kegyetlenségeket, mintha egyetlen német kínzott volna halálra egyetlen zsidót hatmilliószor, akkor láthatjuk magunkat ennek az egyetlen németnek a helyén, aki vétkes isten és ember előtt.
Ha Isten Szelleme az, aki meggyőz a bűn dolgában, nem számít, hogy a bűn elkövetésének korában éltünk-e, vagy később születtünk. A nemzetünkhöz és a keresztény hit közösségéhez való tartozásunk miatt vétkesek vagyunk, hisz mind nemzetünk, mind egyházaink tétlenül nézték az üldöztetéseket.
Nemrégiben egy izraeli látogatónk figyelmeztetett: Nem kizárt egy második Holocaust lehetősége. Az antiszemitizmus világszerte erősödik. Sokan mondják, hogy jelenleg a halászok idejében élünk, de eljön hamarosan a vadászok ideje, amikor a zsidó nép ismét menekülésre kényszerül, különösen az észak földjéről (Jer 16:16). Vajon feláldozzuk-e kényelmünket, kockára tesszük-e életünket zsidó menekültek befogadására? Számunkra, németek számára lehetőség lesz majd, hogy jóvátegyük a náci idők Németországának vétkeit. Isten várja, hogy most hogyan reagálunk. Megállunk-e az Ő oldalán és a zsidó nép oldalán? Bárcsak ez a nemzedék ne vallana kudarcot úgy, ahogyan a korábbi tette."

Találati hely:
http://lidiaimakozosseg.hu/print.php?news.75

2012. február 2., csütörtök

Magyar Fruzsina 2012. 02. 01-i beszédéhez


Sírtam, hogy ezt a videot néztem.

Hogyan juthattunk idáig, Magyarország?

Vészesen baljós előérzeteim vannak. Ha a palackból kiengedik a szellemet, jaj lesz minden békét, jogokat, demokráciát igenlő értelmes embernek.

Dolgoztam gyermekotthonban, az ott tapasztalt őrületet látom kibontakozni, a maga teljességében itt az egész országban. A minden mindegy vad agressziót. A másikat kihasználó, tönkretevő, manipulatív, zsaroló, agresszív, no intelligencia birka szellemet. A gyerekotthonban tombolt az ideológia. Az emberkék mindig ahhoz csapódtak, akinél nagyobb védelmet éreztek. Megalkudtak, mert pofonokat így is kaptak, de ez a megalkuvás, életösztön; legalábbis annak nevezzük, de nem az, hiszen az életösztön legalja, amikor a másik embert nem nézi, csak a halálba kívánja, az erősebbet érdekből támogatja. Csorda szellem, aktuálisan verődnek össze. Az érdek mindig az, hogy erősek legyenek. Erősebbek, mint a felvázolt, megvizionált ellenségük. Láz-agybetegen megvizionált, alapja semmi nincsen, lehet, amikor belőtte magát akkor született meg benne. Számukra mindig létezik ellenség, és az ellenség mindig erősebb náluk, mindig le kell győzni. Ezeknek az embereknek nem az a gondjuk, ha szegények. Igazából az életből nem gond nekik semmi sem, - még ha azt is mondanák - egy gond létezik beteges agyuknak: azt hiszik valaki erősebb náluk. Bármiben, számukra minden az erőt képviseli, a fizikai, a mentális, az intelligenciai, a pénzügyi, minden, ami jobb vagy több, mint, ami nekik van. Tombolnak és rombolnak. Pusztítani kívánják, azt, ami neked van. Akkor örül és táncol, ha azt látja romokban, amit te nagy nehezen felépítettél az életedben. Akkor örül, ha téged megtörve és szomorúnak lát.

Amikor én ezt a szellemiséget a gyerekotthonban megláttam, ott még küzdöttem ellene, békés eszközökkel, hogy némelyeket megmentsek. Türelmesen próbáltam elmagyarázni, megmutatni, nem mind ellenség, ami annak látszik. A gyerekekkel ezt nem lehetett megértetni. Mert ez a szellem a gyűlölet szellemével házasodik.
Tévedés ne essék, ezt a szellemet, nem a félelem tartja fenn, hanem a puszta gyűlölet.

A gyerekek mindig kimagyarázták, miért gonoszak: mert már sokat bántották őket, ezért nem adnak több esélyt senkinek, aki megnyugvásra, megbékélésre hívja fel őket. - És vihogva rohantak tovább, hogy újra megalázzanak, elverjenek valakit.

Ez a szellem 
az értelmetlenség, a gyűlölet, a hazugság, a képmutatás és az irigység kevert szelleme. 
Gonosz és erős szellem.

Úgy látom, ha a palackból kiengedik, gyorsan terjed, szaporodik, fertőz. Ennek a szellemnek az a célja, hogy mindenkit mindenkivel összeugrasszon, az éppen erősebbhez húz, éltető tápanyaga az értelmetlen gyűlölet; ha nem nyílt, akkor titkon megbúvik, ha te voltál az erősebb, a csorda vezér, addig téged támogatott, ám, ha meggyengültél, ne reménykedj, a gyűlölet pillanatok alatt eltűntet téged is. Ez a szellem uralkodott és uralkodik minden diktátorban. Hogy, hogyan alakul ki az emberben, vagyis hogyan hívja magába egy ember, egy közösség, egy ország népe? Ha a közös megtartó jó erkölcs eltűnik a közösség mindennapjaiból. Ha elfelejtjük az egyszerű együttélés szabályait. A hálát, a köszönetet, a hűséget, a tiszteletet, az emberi méltóság tiszteletét egymásban, a szeretetet. Ha nem becsüljük meg többé egymást. Se nagyon, se kicsit. Ha nincs bennünk hála az elmúlt, a jelen és a jövő egymásért hozott áldozataiért. Ha ellenséget kezdünk látni szomszédunkban, jó barátunkban, munkatársunkban. Amikor már nem becsülünk semmit se.

Ez a szellem tehát nem a szegénységgel, vagy a nyomorral függ össze. Ez a szellem annál sokkal gonoszabb.
Hogy kiirtsuk magunkból rengeteget és hosszú ideig kell tenni. Elfogadni mások szerető közeledését. Elhinni, hogy szeretnek minket. Lemondani minden támadásról, és minden védekezésről. Hálát adni Istennek, hogy felébredtünk reggel, örömmel üdvözölni embertársainkat, még a talán ellenségnek gondolt embereket is. Ezt a szellemet, önmagunkban a békességgel és az örömmel lehet csak kiirtani. A tiszta szeretettel. A legmagasabb, nemes tiszta erkölccsel. Minden ember iránti szeretettel. Ha pedig még jobban meg akarjuk regulázni, akkor a másokat tevékenyen segítő szolgálatával, főképp pedig azokon való segítésével, akik az ellenségeink. Ez az egyetlen egyéni gyógyszere, más nincs. Mindenkinek magának kell leszámolnia vele.

Kedves Magyar Fruzsina, teljes mellszélességgel állok elhangozott beszéde mellé. Nem engedhetjük, hogy a gyűlölet lángra kapjon, mert pusztítani fog. A tiszta erkölcs az,  ha tiszteljük embertársainkat. Nem pedig, a képmutatók hangzatos beszéde, akik csak állítják magukról, hogy náluk az igazság, és az erkölcs, de gyilkolnak gondolataikkal, szavaikkal, és majd később, ha tehetik tetteikkel. Hiszen ha megteheti, megfogja tenni. Ne áltassuk magunkat. Ez a szellem, már kicsiben életünk minden részén ott ólálkodik. Ha teheti? Miért ne tenné meg? Ha engedik: mindent, amit meg akar tenni.
Kezdetben pimaszul, később tiszteletlenül beszél veled, ha engeded, és engedjük, aztán szembeköp, majd egyszerű mozdulattal lesöpör, minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Képmutatón azt hazudva: szeretetből tette és azért, mert te voltál a gonosz.

Az egyetlen megoldás országunk helyzetére a Magyarországnak nevezett közösség együttes fellépése, a palackba visszatömködött szellem lehet. Nekünk az ország népének együtt kell kimondani:


Gyűlölet szelleme! 
Vissza a helyedre. 
Mi mindannyian szeretjük egymást! 
Nem rosszat, hanem jót tervezünk és gondolunk egymásról.

És igen, büszkén vállalom: zsidónak zsidó lettem, magyarnak magyar, görögnek görög, cigánynak cigány. Mindenkinek mindenné lettem, hogy némelyeket megmentsek. (1Korintus 9,22)

Isten áldjon meg minket! És adjon minden gyűlölködőnek igaz megtérést, hogy valóban üdvözüljön.

bogi