Az antiszemita

Sartre nagyon pontosan diagnosztizál, amikor arról beszél, hogy az antiszemita fél.

"Persze nem a zsidóktól, hanem önmagától, a lelkiismeretétől, az ösztöneitől, a felelősségeitől, a magánytól, a változástól, a társadalomtól és a világtól, vagyis mindentől, a zsidók kivételével.

Gyáva ember, aki nem akarja bevallani magának a gyávaságát.

Gyilkos, aki visszafojtja és cenzúrázza ölési hajlamait, de megfékezni nem tudja őket, és mégsem merészel másképpen ölni, mint in effigie, képletesen vagy a tömeg személytelenségében.

Elégedetlen, aki a lázadás következményeitől való félelmében nem mer lázadni.

Ha az antiszemitizmushoz csatlakozik, ezzel nem csupán egy felfogást tesz magáévá, hanem egyúttal megválasztja saját személyiségét is. A kövek állandóságát és áthatolhatatlanságát választja, a katona teljes felelőtlenségét, aki parancsnokának engedelmeskedik, és nincsen parancsnoka. Nem akar semmit elérni, semmit sem kiérdemelni, hanem mindenhez a születése révén akar jutni, noha nem arisztokrata.

Végül azt választja, hogy vitán felül állóan, megtámadhatatlanul kapja készen a jót, és nem is mer vele foglalkozni, nehogy kételyei támadhassanak és újat kelljen keresnie.

A  zsidó mindehhez csak ürügy: más vidékeken a négert s még másutt a sárgát használják föl ehhez. Létezése csak arra való, hogy az antiszemita csírájában elfojthasson minden tépelődést önmagában, meggyőzve magát arról, hogy öröktől fogva kijelölt helye van a világban, hogy ez a hely őrá várt, s hogy tradícióinál fogva jogában áll azt elfoglalni.

Az antiszemita egy szóban való kifejezése az emberi állapottól való félelemnek.

Az antiszemita az az ember, aki kérlelhetetlen szikla, dühöngő vihar, pusztító villám AKAR LENNI: Minden, csak nem ember."