Miért kell Istenhez fordulni?

A Pusztában


Miért kell elszakadni minden, a gonosz és emberi által létrehozott egyháztól,vallástól,gyülekezettől,
mozgal­maktól,melyek mind Babilonból származnak?
Az előttünk álló, embert próbáló nagy nyomorúság alatt, csak Isten aki képes megtartani és vezetni!

Isten nevei: "Vagyok" - 21. rész (2)

Nagy kegyelem, ha annak társaságában vándorolhatunk, aki ilyen nevet visel!
A pusztában vagyunk, ahol megpróbáltatásokkal, gondokkal és nehézségekkel találkozunk, de míg azt az előjogot élvezzük, hogy mindenkor és minden körülmények között ahhoz menekülhetünk, aki éppen a mi szükségleteinkben és gyengeségeinkben oly sokféle módon nyilvánította ki kegyelmét, addig nem kell félnünk a pusztától. Amikor Isten drága és mindent felölelő nevét feltárta, arra készült, hogy népét a homoksivatagon átvezesse; és bár a hívő most a fiúság Szellemének birtokában így szólíthatja Istent: "Abba, Atyám!" (vö. Róm 8,15), mégis örvendezhet Istennel való közösségének mindazon különféle kijelentéseiben is, amelyeket Isten jónak látott önmaga felől adni. Az "Isten" név például saját lényének egyedülvalóságában nyilatkoztatja Őt ki, amint örök hatalmát és istenségét a teremtés művében kifejti. 

"Jahve, Isten" az a cím, melyet az emberekkel való kapcsolatában vesz fel.

Szolgájának, Ábrahámnak tekintete előtt mint a "Mindenható" jelenik meg és megerősíti abban a bizonyosságban, hogy az utódjára vonatkozó ígéretét teljesíteni fogja.

Végül mint a "Jahve"(*) ismerteti meg magát Izráel gyermekeivel, amikor kiszabadítja őket Egyiptom országából és bevezeti Kánaán földjére.

     Ezek tehát azok a különféle alakok és módok, amelyekben "Isten szólt hajdan az atyáknak a próféták által" (Zsid 1,1). A mai idők hívője fiúságának tudatában bátran mondhatja azonban: "Az én Atyám Ő, aki így nyilatkoztatta ki magát, aki így szólott, aki így cselekedett".

     Semmi sem lehetne a maga nemében vonzóbb és gyakorlati szempontból fontosabb, mint azoknak a fennkölt neveknek tüzetes vizsgálata, amelyeket Isten a különböző időkben használt. Ezek mindenkor a legszorosabb benső összhangban állanak azokkal a körülményekkel, amelyek között kijelentésük bekövetkezett; a "Vagyok" névben azonban olyan magasságok és mélységek vannak, amelyek minden emberi képzeletet felülmúlnak.

Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy Isten ezt a nevét csak az Ő népéhez való viszonyában használja. A fáraóhoz nem fordul e névvel. Amikor hozzá szól, akkor "a héberek Istene" nevet veszi fel, vagyis mint az az Isten lép eléje, aki a fáraó által elnyomott néppel áll szövetségben.

Ebben a névben a fáraó felismerhette volna rettenetes helyzetét Istennel szemben. A "Vagyok" név a "körülmetéletlen fül" számára érthetetlen (vö. Jer 6,10) és a hitetlen szív sem találhat benne isteni valóságot.  Amikor Isten megjelent testben, a hitetlen zsidókhoz így szólt: "Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok" (Jn 8,58)
A zsidók ezért "köveket ragadtak, hogy ráhajítsák" (Jn 8,59)

     Csak az igazi hívő foghatja fel a "Vagyok" név mérhetetlen erejét. Csak ő fogadhatja örömmel az Úr ajkáról hangzó kijelentéseket:

"Én vagyok az élet kenyere"

"Én vagyok a világ világossága"

"Én vagyok a jó pásztor"

"Én vagyok a feltámadás és az élet"

"Én vagyok az út, az igazság és az élet"

"Én vagyok az igazi szőlőtő"

"Én vagyok az Alfa és az Ómega"

"Én vagyok a fényes hajnalcsillag"

és így tovább.

Egyszóval a hívő minden isteni méltóságú és szépségű nevet alkalmazhat a fejedelmi "Vagyok" után és mindegyikben Jézust szemlélheti csodálattal, alázattal és imádattal.

/C.H. Mackintosh/

---

(*)
Jahve a ma használt kiejtése annak az istennévnek, amely - mint a fentiekből is kitűnik - a relativitás, a kiválasztó szeretetből eredő rokonság Istenének tulajdonneve. Az Ószövetség eredeti nyelvén e név csak 4 mássalhangzóból áll: Jhvh, és nem állapítható meg, hogy valamikor hogyan ejtették ki. A zsidók ma helyette "Adonáj"-t olvasnak, aminek jelentése: "Úr". A törvény tiltotta e istennév hiába való kiejtését (2Móz 20,7), amit később már általában a kimondására vonatkoztattak, miáltal az eredeti kiejtés feledésbe ment.

Talán a Jhvh istennevet az "Örökkévaló" névvel lehetne a legpontosabban lefordítani.

Az Élő Víz és a lukas edény.

Ma kaptam ezt az alábbi ismeretlen szerzőtől származó írást, hadd közöljem veletek gyorsan, máris.
Az üzenettel mélyen egyetértek. /Ha kitudodik ki is ő és engedélyezi, utólag közlöm a nevét, vagy megjegyzésben írja. Volt ilyen a Bibliában: az ismeretlen próféta. Áldja meg őt az Isten! /

Isten áldásával,

 bogi

-----

"Megállok egy másik testvér előtt, aki egész hátralévő életét a szolgálatnak szentelte. Igen. Isten szolgálatának. Evangelizáció, gyülekezet-plántálás, misszió. Minden nap, minden éjjel. Reggeltől estig, estétől reggelig. Milyen csodálatos tervek! Milyen irigylésre méltó élet! Csak egy apró bökkenő van! Hogyan gondolja ezt - önerőből? Az Ige alapján? A tanítások alapján? Erőért és kitartásért imádkozva? Mindent megvizsgálva és előzetes mérlegelés alapján józan módon lépve? Hogyan? - kérdezem én. Hát nem csalódott még eleget? Hát nem értette meg, hogy Isten személyes bemutatkozása nélkül, az Ő gyakorlati Élete híján nincs értelme csinálni? És mennyien vannak így ezzel.

Én magam is ezt tettem - éveken keresztül.
De álljunk meg egy szóra!
Mit értek én azon, hogy megengedni Istennek a bemutatkozást? Már biztosan kíváncsiak lettetek!
Az igazi - hitből való - életet! Egy olyan életet, mely tele van harcokkal, kísértésekkel, problémákkal, szenvedésekkel, de Győzedelmes élet! Miért az?
Mert nem az ember élete! Krisztus élete!
Ahogyan Jézus itt járt közöttünk, s szolgált - lábat mosott, gyógyított, segített, feltámasztott, tanított, szenvedett, s meghalt -, úgy kell nekünk is élni! Úgy kellene. ha menne. De nem megy, csak egyetlen feltétellel: megengedjük az Úrnak, hogy bemutassa Magát nekünk, s rajtunk keresztül másoknak! Ez az átadott élet lényege!

Az ember egyedül semmire nem képes! Ezt beismerni - bátor dolog, de milyen kevesen merik!
Hiszen ott áll az ember - merítő edénnyel a kezében -, s nem hiszi el, hogy nem az-az élet értelme, amit csinál!
Az egyik legnagyobb internetes fórum - de mit is beszélek, minden internetes fórum - élő tárháza
ennek! Panaszkodnak, dicsérnek. Összeomlanak, felállnak. Állandóan csak merítenek. A saját edényükkel. Mintha erről szólt volna Jézus az asszonynak. De hol van az "élő víz"? Hol marad a szomjúságot örökre megelégítő ital forrása? Hol van maga Krisztus, mint élő Forrás? Hát igen,
ez itt a probléma, kedves testvérek. Nincs élő víz. mert nem Jézus Krisztushoz fordulnak a testvérek, hanem saját belátásuk szerint keresnek edényt, hogy merítsenek. Saját kútjukból!
Hát ez lenne a győzedelmes élet? Ez lenne a keresztyénség, melyről annyi csodás bizonyságtétel született már? Erről beszélt volna Pál, amikor azt hallotta Istentől: "Elég néked az én kegyelmem."?
Erről írtak azok az emberek - a legnagyobb üldöztetés, és nyomorúság kellős közepéből, a szegénység legmélyebb szenvedései közepette, a betegségektől kínozva -, akik örömtől sugárzó arccal számoltak be Krisztus mindent betöltő szeretetéről, s békességéről? Erről beszélt David Wilkerson, amikor évtizedeken át tartó kemény szolgálat után egyszer csak kijelentette:
"kár volt minden addigi szolgálata, mert csak most látta meg, mit jelent Krisztus tudománya, a valódi Élet."? Erről beszélt volna Ungár Aladár, amikor mindkét lába amputálása után örömtől csillogó arccal tett bizonyságot Krisztusról? Erről szólt volna az a beteg lelkész, akinek - halála előtti - saját
felfoghatatlan örömteli bizonyságtételét magad is elolvashatod? Erről tettek tanúbizonyságot azok a misszionáriusok, akik nem emberekre támaszkodva, hanem csupán Krisztusba vetett hittel ugrottak bele az ismeretlen jövőbe? Erről beszélne azoknak a felébredt hívőknek az élete, akik egyik pillanatról a másikra úgy kezdenek el járni, hogy nem látnak, csak hisznek, úgy döntenek, hogy az minden emberi józan paraszti észnek ellene mond, úgy élnek - élő kövekként, és reflektorként világító lámpásokként - , hogy emberi ésszel fel nem fogható, honnan nyerik azt az eszméletlen sok erőt, s kitartást, bátorságot, és boldogságot, tűrést, és szeretetet?

Amit ők éltek át, az valami egészen más hit, mint amit én látok a mai gyülekezetekben.
Az valami egészen más keresztyénség! Olyan, amit nem lehet utánozni. Vagy van, vagy nincs. Olyan, ami nem az ember erőt-meríteni-akarásáról szól, hanem arról, amit maga Pál jelentett ki: "nem
 én élek többé." Ezek a testvérek felébredtek. Rájöttek, hogy valami nem stimmel az életükben. Hát nem erről szól az, amit a Biblia ír? Dehogynem! Ők meglátták a saját szemükkel, amit a születése óta vak ember - a teljes gyógyulást! Testüknek? Lelküknek? Nem!
Egész emberi valójuk meggyógyult az örökös merítés kifogyhatatlan szenvedéseiből. Mint ember, Isten kezébe vetették magukat - hittel! Amit ezután tapasztaltak, ők csak arról tudnak beszámolni. és én is. A győzedelmes életről - a hétköznapokban. A kifogyhatatlan forrásról, mely Jézus Krisztus maga. Egy olyan életről, mely nem pusztai vándorlás, ahol minden nap hol lenn, hol fenn. Egy olyan életről, mely maga a kánaán! Krisztus élete ott van bennünk, s szívesen bemutatkozik, HA ENGEDJÜK! Csak előbb eresszük már el azokat a vacak edényeket, amikkel éveken át merítettünk! Engedjük ki a kezünkből az állandó próbálkozásokat. Eresszük el az embereket, és a tanításokat, amikbe kapaszkodtunk eddig! Essen ki a kezünkből minden emberre és embercsoportra támaszkodás! Lépjünk ki a nyílt vízre! Essünk hittel az Úr kezébe!

Ó, ha tudnánk, hogy kicsoda valójában Isten! Ó, ha valóban ismernénk a befogadott Jézus Krisztust, nem csak hallomásból! Bár engednénk meg Neki, hogy bemutatkozzon nekünk, Élő Vízként - megoldással minden eddigi kudarcainkra!
Sajnos én személy szerint kevés vagyok arra, hogy ezt az élő vizet átadjam, de tudom, hol lehet kapni! Krisztushoz Krisztus kell! Én vettem belőle, s veszek minden pillanatban. Én megtapasztaltam, és megtapasztalom az Ő mindenre elég jelenlétét. Én tudok bizonyságot tenni arról,
hogy miközben semmi vagyok, van egy élő Istenem, akik gyermekévé tett engem. Én bevallhatom férfiasan, hogy egész életemben csak hiábavaló dolgokért küzdöttem, amíg meg nem jelent Ő. Igen, én ki merem jelenteni, hogy van Élő Vizem, s kifogyhatatlan forrásom!  Nem azért, mert Jézus Krisztus bennem lakik, hanem azért, mert megengedtem, hogy adjon a vízből, azaz Önmagából! Mert meg mertem tenni azt, amit egyre inkább úgy érzek, hogy csak kevesen mernek megtenni:
 kiejtettem mindent a kezemből, s Krisztus elé állva kértem azt, amit Ő kínált!
Folyamatosan megismerteti velem magát az Úr. De ennek egy feltétele volt: át kellett adnom mindent Neki, és nem támaszkodhattam semmire és senkire,legutolsósorban magamra nem! Hogy megérte-e?
Napról napra elevenednek meg Isten Igéi - a leghétköznapibb dolgaimon keresztül. Kellett a teológia? Dehogy kellett! Olyan szinten mutatja be Isten magát, melyet álmaimban sem gondoltam volna. Napról napra tapasztalom, mit jelent a gyakorlatban a hitben való járás.
 Ezrek és ezrek leírták már ezt. De mennyire más leírni, és mennyire más meglépni!
Napról napra szorul össze a szívem, mert amikor odarohanok a testvérekhez, hogy elmondjam, mi történt velem, mit kaptam, mim van,  mire ők csak rezignált állapotban hallgatnak, vagy odébbállnak, esetleg ellenem fordulnak, mint a születése óta vak, de meggyógyított ember esetében, akit egyszerűen kiközösítettek.

Hiszen mi lehet szebb annál, mint ha szeretetet próbálunk árasztani magunkból?! De Krisztus nélkül?
Testvérek! Mi értelme van annak? Mert ezt írja a Biblia? Hogy mindig próbáljunk szeretetet árasztani? Merjük már bevallani magunknak, hogy éppen azt próbálgatjuk, amink nincs is! Azt akarjuk adni, amire nekünk is szükségünk lenne, az Élő Vizet! Hiszen mi értelme van egy beteget meglátogatni - akár minden héten -, ha nem tudunk neki Élő Vizet adni, azaz nem tudjuk őt
odavezetni a Forráshoz, Jézushoz. Ha ez sikerülne, akkor többet nem kéne őt látogatni! Ő látogatna
minket azután. Hiszen mi értelme van állandóan csak evangelizálni, missziózni? Csak mert az Ige ezt parancsolja? De Krisztus nélkül? Hogyan gondoljuk ezt? Mi keltené fel a hallgatók figyelmét?
A tetszelgő mosolyunk? Hát azt hisszük nem rí le rólunk sokszor, mi is van bennünk valójában?
 Színészkedés az egész misszió! Ha megvan a kellő anyagi támogatás, van gyülekezet, mely ki tud küldeni minket, és elvégeztünk egy-két továbbképző biblia-iskolát, hát mehetünk. Aztán ha beüt a krach, a csőd, a baj, menekülünk. Nem értjük az egészet. Imádkozni és böjtölni kezdünk, s erre buzdítunk mindenkit. De semmi nem változik. Aki megbetegedett, az szépen lassan, de biztosan meghal. aki elszegényedett, az tönkremegy. Akinek elindult a házassága a lejtőn, annak meg sem áll a válásig, és a teljes összeomlásig. Ez lenne a győzedelmes élet?!
Hát senki nincs, aki be tudná mutatni, mit jelent Krisztussal járni? Csak egy-két elveszett tékozló fiú az, aki feltűnik állandó  bizonyságtételeivel, már lemondott róluk mindenki, hívő és hitetlen. Aztán
egyszer csak feltűnnek a horizonton, s olyan erővel és hatalommal szólnak, mely lerombol minden tanításokból emelt légvárat, missziós törekvést? Hozzátok szólok, testvérek, akik elkezdtétek úgy érezni, hogy "valami nem stimmel" az életetekben. Nem kellene ennek így lennie - mondjátok. Úgy működtök, mint az akkumulátor, melyet fel kell tölteni, de hamar lemerül, fel, le, fel, le. Ez lenne a keresztyén élet állandó hit harca?
Hozzátok szólok, akiknek rozsdásodik az edénye, mellyel éveken át meríteni próbált. Kikezdte a rozsda, s lukacsos is talán. Állandóan kifolyik a víz belőle. Mit gondoltok, mi értelme van így az életnek? A halál, mint megváltás? A néha-néha elért győzedelem? A Krisztushoz egyre inkább való
hasonlóság? Az állandó változások? A próbálkozások?

Azt mondjátok erre: "Ébredésre lenne szükség!"? Miféle ébredésre? Meg kellene halni előtte, nem? Hogyan akartok felébredni, ha azt gondoljátok, nagyon is ébren vagytok?! Be kellene fejezni az állandó "élni akarok, és ezért küzdök" harcot!
Milyen hálás vagyok az Úr Jézusnak azokért a testvérekért, akik megelégelték a reménytelen küzdelmet, s őszinte szívvel vetették magukat Krisztus kezébe! Meghaltak - Krisztusért. Ők mertek lépni. De nem is volt veszíteni valójuk, hacsak nem egy eltékozolt élet! Mertek odaállni Krisztus elé, s merték elengedni az ÖSSZES edényt, melyet addig arra használtak, hogy valahogy eltengődjenek, mint hívő keresztyének. Mertek hitből lépni. Igen, soha ki nem fogy hálám őértük az Atyánál!

Drága testvérem!
Én csak egy egyszerű bukott tékozló fiú vagyok. Nincsen semmim. Mindent elveszítettem - Krisztusért. De megengedtem Neki, hogy Ő mutassa be Magát az én életemben. Amikor beteg vagyok; amikor gyenge vagyok; amikor elkeseredek; amikor nincsen semmim; amikor feladni kényszerülök; amikor támadnak; amikor kisemmiznek. amikor meg akarnak verni; amikor kiközösítenek; amikor egyedül maradok; amikor félni kezdek.
 Hogy megérte-e?
Hadd súgjam oda a füledbe úgy, hogy szíveddel halld meg:
 IGEN!
Mindent elveszítettem, de Jézus Krisztust, mint ÉLŐ VIZET megnyertem.
Hogyan?
Azáltal, hogy mindent elveszítettem.
Szeretném, ha lenne füled meghallani azt, amit rajtam keresztül üzen az Úr:
 Nincs elveszett állapot, csak elveszett ember van!
Nincs módszer, mely segíthetne egy olyan kútból meríteni, melyben nincs is víz! Nincs állandó szomjúság, csak Krisztus nélküli élet!

Nincs folyamatos küzdelem az életben maradásért, csak olyan edények vannak, melyek lukasak, rozsdásak, és képtelenek megtartani a vizet!

Az élő Isten Fia, Jézus Krisztus nevében kérlek téged most:
"Bízd a teljes életedet Krisztusra, s fejezd be azt, hogy állandóan csak emberi dolgokra
támaszkodsz! Merj lépni - hittel Krisztus felé, s engedd meg végre, hogy Ő - egyedül Ő - mutatkozhasson be neked!

S a következő pillanatban te is át fogod élni mit jelent HITBŐL ÉLNI - KRISZTUSSAL!"

Ó, Uram, valamiért leírattad ezt velem. Legyen meg a Te akaratod ezzel!
ÁMEN"

 

A puszta

Bejegyzem,
csak azért, mert lelkemnek olyan fontos.
csak azért, mert igaz.
csak azért, mert megjártam, és még járom, de már várom a Kertet.
Mert tudom a Puszta Kertté lesz.

"Végül kiárad ránk a lélek a magasból. 

Akkor majd a puszta kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik.

A pusztában is jog lakik, a kertben igazság honol. 

Az igazság békét teremt, és az igazság a békét és a biztonságot szolgálja örökké."

(Ézsaiás 32,15-17)

Mert a Puszta remény.
Az ÚR győzelmének reménye.

A Pusztában ott az ÚR.

A Pusztából jön az ÚR.

A puszta – Mennyire fontos? – Andrew Strom

Posted on 2012/09/01 

- § -

A ‘puszta’ egy olyan hely, aminek szerepét a keresztyénség nem igazán értette meg annak ellenére, hogy a Bibliában az elejétől a végéig ismétlődően előfordul. A Mózes első könyvétől végig a Jelenések könyvéig a ‘pusztát’ egyértelműen egy olyan helynek látjuk, amit Isten gyakran használ az emberei felkészítésére. A minta kétségbevonhatatlan.

Ha végignézzük a Szentírást, akkor azt látjuk, hogy a puszta gyakran a szellemi “krízis”, valamint a felkészítés helye. Isten kiküld bennünket arra a helyre a “valódi események” megkezdése előtt – mielőtt bemegyünk Isten életünkre vonatkozó teljes akaratába. Meg kell ‘halni’ mielőtt fel lehetne támadni. Az “igéret földje” előtt egy ‘puszta helynek’ kell lenni.

A puszta a megpróbáltatás, a megvizsgálás, az összetörettetés és az Istennek való teljes átadás helye. Isten megfoszt mindazoktól a támaszoktól és tevékenységektől, amiket folyamatosan igyekszünk “megtenni a dolgok megtörténése érdekében”. Az önbizalmunk összetörik és azt egyedül az Istenben való bízás helyettesíti. Az életünk minden “bálványa” (gyakran beleértve a szolgálatunkat is) Isten reflektorszerű átvilágítása alá kerül. Láthatóvá válnak az önző vágyaink és törekvéseink. Ez a folyamat évekig is eltarthat. Végül előjövünk összetörve, szelíden és megtisztítva. A folyamat sokféle hatást gyakorol ránk, hogy éretté tegyen és megtisztítson bennünket. Most készek vagyunk megcselekedni mindazt, amire Isten eredetileg elhívott. A szívünk vágya már teljesen más, mint korábban volt.

Látjuk ezt a mintát végig a Szentírásban. Sokat tudunk tanulni a következő hősök életének elolvasával: Ábrahám, József, Józsué, Mózes, Dávid, Illés, Keresztelő János, Pál apostol – sőt Jézus Maga is – mindannyian át kellett, hogy menjenek ezen a “pusztai” megtapasztaláson.

Ez nagyon gyakran éveken át tarthat. Akkor miért lepődnénk meg, ha ez velünk is megtörténhet?

Valószínüleg a legismertebb példa a “pusztai megtapasztalásra” az Ószövetségben Mózes és Izrael fiainak története. Mózes egész életét az egyiptomi palotában töltötte, ott neveltetett. De amikor izraelitaként szembesült az örökségével, a “saját erejével lépett fel” és megölt egy egyiptomi rabszolga-hajcsárt. Arra kényszerült, hogy a pusztába meneküljön, és egyszerű pásztorként ott töltsön el 40 évet.

Milyen hosszú idő! Képzeljétek el, ha minden keresztyén vezetőnek ilyen hosszú időt  kellene eltölteni a pusztában mielőtt Isten megengedné neki, hogy vezesse az Ő népét! Szinte lehetetlen elképzelni Mózes végső kétségbeesését, minden álmának és reményének “halálát”, amin keresztül ment ezen idő alatt. Nehéz elképzelni, hogy 40 év után “halott”-ként a vezetők szokásos becsvágyai és csábításai meg lettek volna Mózesnél. A hosszú várakozás évei alatt milyen nagy TÜRELEM kellett, hogy megteremjen benne!

Úgy látjuk ezt a hosszú időt (gondolva a 40 év szokatlanul hosszú), amit Isten felhasznál az Ő szíve szerint való vezető “felkészítésére”. Az elszigeteltség, az idegesség, az Istenhez kiáltás szabadulásért – mind elvégzi a maga részét. Egy ilyen megtapasztalás szinte pótolhatatlan.

Ez az, ami miatt Isten olyan gyakran használja ezt a módszet. A magukban bízó emberek szíve sok dologban hasonló, így Isten “gyógymódja” is hasonló! Még egyfajta ‘börtönbe’ is bezár minket egy időre, hogy ne tudjuk kikerülni ezt a folyamatot; ez annyira fontos. Nem akarja, hogy önző vezetők pásztorolják értékes nyáját.

40 év felkészítés után Isten parancsára Mózes visszatért Egyiptomba, hogy kivezesse Isten népét a szolgaságból. Ez volt a kezdete Izrael egész nemzete pusztai megtapasztalásának. Miután elhagyták Egyiptomot az egyetlen út az “Igéret Földje” felé a pusztán át vezetett. Néhány Biblia-magyarázó azt mondja, hogy egyenes vonalban az utazásuk csupán néhány hetet vagy még kevesebbet vett volna igénybe. Azonban a nagy többségnek, akik elhagyták Egyiptomot, engedetlenségük és aggodalmaskodásuk miatt az volt a sorsuk, hogy sosem érve el az Ígéret Földjét, meghaljanak a pusztában. A pusztai vándorlásuk valójában 40 évig tartott!

Itt egy különös megjegyzést kell fűznünk ehhez a tényhez: Nem mindenki, aki bemegy a pusztába éli túl azt. A valóság az, hogy a többség elpusztult ott. A puszta megpróbálta és hijával valónak találta őket. A próba és a hiányosságok megvizsgálásának a helyére mentek. Igen fontos felismerni napjainkban is ezt. Csupán azért mert “kihívottak vagyunk” és bemegyünk egy pusztai időszakba, ez nem azt jelenti, hogy elnyerjük Isten velünk való foglalkozását és a megfelelő választ. Az is lehetséges, hogy mindent elveszítünk. Izrael egész generációja teljesen elpusztúlt. Csupán a gyermekeik jutottak be Isten megígért örökségébe.

Mennyire világosan látszik ebből a mintából is – mind az Ó – és az Újszövetségben egyaránt, hogy sokakat, akiket Isten akar egy napon használni, kiküldi őket a magányosság és az összetörettetés helyére mielőtt az igazi elhívásukba belépnének. Nem említettük Isten olyan hőseit, mint Nóé, Jákob, Jób és mások, akik mind hasonló megtapasztalásokon mentek keresztül. Ez a folyamat munkájának egy részét a “várakozás” által végzi el. Tény továbbá az is, hogy minden segítő ‘támasz’ elvételre kerül. Az egyedül való “várakozás” eléggé gyötrelmes lehet.

A puszta foglalkozik az emberek mindenféle aggódalmaival és a dolgok ‘rendszerezett” szemléletmódjával is. Isten gyakran használja azt, hogy egy teljesen friss látásmódot hozzon, ami nagyon fontos azon vezetők számára, akik képviselői lesznek egy “új” irányzatnak és azon konfrontálódó szavak miatt, ami rájuk van bízva, amikor másokkal szembekerülnek. A magányos pusztai évek egy tartást (gerincességet) adnak nekik, hogy felkent módon oda álljank a sokaság elé és kijelentsék Isten igazságát komprommiszum nélkül. Ők már Istent félik inkább, mint embereket. Másként gondolkoznak, mint a többiek. A puszta életet ad bárki számára, aki friss mannát akar hozni Isten emberei számára.

Barátom! Olyan valaki vagy, aki átmentél egy ilyen “pusztai” megtapasztalásom?  Bátorítalak téged! Tekints fel, mert a szabadulás közel. Isten csak azokat a gyermekeit küldi át ilyen megtapasztaláson, akikkel nagy célja van. Ne add fel! Ne légy levert! Ott van ‘az igéret földje’, ahol egyedül Jézustól tudsz függni. Légy tevékeny, imádkozz, készülj fel. Ne válj “passzívvá” és ne engedd, hogy a puszta elemésszen teljesen. Használd fel azt az időt, hogy még közelebb kerülj Jézushoz.

Áss le és vesd meg a lábadat szilárdan a Kősziklán. Alázd meg magad az Úr előtt és Ő fel fog emelni téged a megfelelő időben – ha egyedül Bele kapaszkodsz.

Fordította: Abonyi Sándor
Találati hely: http://keskenyut.wordpress.com/2012/09/01/a-puszta-mennyire-fontos-andrew-strom/