Az Élő Víz és a lukas edény.

Ma kaptam ezt az alábbi ismeretlen szerzőtől származó írást, hadd közöljem veletek gyorsan, máris.
Az üzenettel mélyen egyetértek. /Ha kitudodik ki is ő és engedélyezi, utólag közlöm a nevét, vagy megjegyzésben írja. Volt ilyen a Bibliában: az ismeretlen próféta. Áldja meg őt az Isten! /

Isten áldásával,

 bogi

-----

"Megállok egy másik testvér előtt, aki egész hátralévő életét a szolgálatnak szentelte. Igen. Isten szolgálatának. Evangelizáció, gyülekezet-plántálás, misszió. Minden nap, minden éjjel. Reggeltől estig, estétől reggelig. Milyen csodálatos tervek! Milyen irigylésre méltó élet! Csak egy apró bökkenő van! Hogyan gondolja ezt - önerőből? Az Ige alapján? A tanítások alapján? Erőért és kitartásért imádkozva? Mindent megvizsgálva és előzetes mérlegelés alapján józan módon lépve? Hogyan? - kérdezem én. Hát nem csalódott még eleget? Hát nem értette meg, hogy Isten személyes bemutatkozása nélkül, az Ő gyakorlati Élete híján nincs értelme csinálni? És mennyien vannak így ezzel.

Én magam is ezt tettem - éveken keresztül.
De álljunk meg egy szóra!
Mit értek én azon, hogy megengedni Istennek a bemutatkozást? Már biztosan kíváncsiak lettetek!
Az igazi - hitből való - életet! Egy olyan életet, mely tele van harcokkal, kísértésekkel, problémákkal, szenvedésekkel, de Győzedelmes élet! Miért az?
Mert nem az ember élete! Krisztus élete!
Ahogyan Jézus itt járt közöttünk, s szolgált - lábat mosott, gyógyított, segített, feltámasztott, tanított, szenvedett, s meghalt -, úgy kell nekünk is élni! Úgy kellene. ha menne. De nem megy, csak egyetlen feltétellel: megengedjük az Úrnak, hogy bemutassa Magát nekünk, s rajtunk keresztül másoknak! Ez az átadott élet lényege!

Az ember egyedül semmire nem képes! Ezt beismerni - bátor dolog, de milyen kevesen merik!
Hiszen ott áll az ember - merítő edénnyel a kezében -, s nem hiszi el, hogy nem az-az élet értelme, amit csinál!
Az egyik legnagyobb internetes fórum - de mit is beszélek, minden internetes fórum - élő tárháza
ennek! Panaszkodnak, dicsérnek. Összeomlanak, felállnak. Állandóan csak merítenek. A saját edényükkel. Mintha erről szólt volna Jézus az asszonynak. De hol van az "élő víz"? Hol marad a szomjúságot örökre megelégítő ital forrása? Hol van maga Krisztus, mint élő Forrás? Hát igen,
ez itt a probléma, kedves testvérek. Nincs élő víz. mert nem Jézus Krisztushoz fordulnak a testvérek, hanem saját belátásuk szerint keresnek edényt, hogy merítsenek. Saját kútjukból!
Hát ez lenne a győzedelmes élet? Ez lenne a keresztyénség, melyről annyi csodás bizonyságtétel született már? Erről beszélt volna Pál, amikor azt hallotta Istentől: "Elég néked az én kegyelmem."?
Erről írtak azok az emberek - a legnagyobb üldöztetés, és nyomorúság kellős közepéből, a szegénység legmélyebb szenvedései közepette, a betegségektől kínozva -, akik örömtől sugárzó arccal számoltak be Krisztus mindent betöltő szeretetéről, s békességéről? Erről beszélt David Wilkerson, amikor évtizedeken át tartó kemény szolgálat után egyszer csak kijelentette:
"kár volt minden addigi szolgálata, mert csak most látta meg, mit jelent Krisztus tudománya, a valódi Élet."? Erről beszélt volna Ungár Aladár, amikor mindkét lába amputálása után örömtől csillogó arccal tett bizonyságot Krisztusról? Erről szólt volna az a beteg lelkész, akinek - halála előtti - saját
felfoghatatlan örömteli bizonyságtételét magad is elolvashatod? Erről tettek tanúbizonyságot azok a misszionáriusok, akik nem emberekre támaszkodva, hanem csupán Krisztusba vetett hittel ugrottak bele az ismeretlen jövőbe? Erről beszélne azoknak a felébredt hívőknek az élete, akik egyik pillanatról a másikra úgy kezdenek el járni, hogy nem látnak, csak hisznek, úgy döntenek, hogy az minden emberi józan paraszti észnek ellene mond, úgy élnek - élő kövekként, és reflektorként világító lámpásokként - , hogy emberi ésszel fel nem fogható, honnan nyerik azt az eszméletlen sok erőt, s kitartást, bátorságot, és boldogságot, tűrést, és szeretetet?

Amit ők éltek át, az valami egészen más hit, mint amit én látok a mai gyülekezetekben.
Az valami egészen más keresztyénség! Olyan, amit nem lehet utánozni. Vagy van, vagy nincs. Olyan, ami nem az ember erőt-meríteni-akarásáról szól, hanem arról, amit maga Pál jelentett ki: "nem
 én élek többé." Ezek a testvérek felébredtek. Rájöttek, hogy valami nem stimmel az életükben. Hát nem erről szól az, amit a Biblia ír? Dehogynem! Ők meglátták a saját szemükkel, amit a születése óta vak ember - a teljes gyógyulást! Testüknek? Lelküknek? Nem!
Egész emberi valójuk meggyógyult az örökös merítés kifogyhatatlan szenvedéseiből. Mint ember, Isten kezébe vetették magukat - hittel! Amit ezután tapasztaltak, ők csak arról tudnak beszámolni. és én is. A győzedelmes életről - a hétköznapokban. A kifogyhatatlan forrásról, mely Jézus Krisztus maga. Egy olyan életről, mely nem pusztai vándorlás, ahol minden nap hol lenn, hol fenn. Egy olyan életről, mely maga a kánaán! Krisztus élete ott van bennünk, s szívesen bemutatkozik, HA ENGEDJÜK! Csak előbb eresszük már el azokat a vacak edényeket, amikkel éveken át merítettünk! Engedjük ki a kezünkből az állandó próbálkozásokat. Eresszük el az embereket, és a tanításokat, amikbe kapaszkodtunk eddig! Essen ki a kezünkből minden emberre és embercsoportra támaszkodás! Lépjünk ki a nyílt vízre! Essünk hittel az Úr kezébe!

Ó, ha tudnánk, hogy kicsoda valójában Isten! Ó, ha valóban ismernénk a befogadott Jézus Krisztust, nem csak hallomásból! Bár engednénk meg Neki, hogy bemutatkozzon nekünk, Élő Vízként - megoldással minden eddigi kudarcainkra!
Sajnos én személy szerint kevés vagyok arra, hogy ezt az élő vizet átadjam, de tudom, hol lehet kapni! Krisztushoz Krisztus kell! Én vettem belőle, s veszek minden pillanatban. Én megtapasztaltam, és megtapasztalom az Ő mindenre elég jelenlétét. Én tudok bizonyságot tenni arról,
hogy miközben semmi vagyok, van egy élő Istenem, akik gyermekévé tett engem. Én bevallhatom férfiasan, hogy egész életemben csak hiábavaló dolgokért küzdöttem, amíg meg nem jelent Ő. Igen, én ki merem jelenteni, hogy van Élő Vizem, s kifogyhatatlan forrásom!  Nem azért, mert Jézus Krisztus bennem lakik, hanem azért, mert megengedtem, hogy adjon a vízből, azaz Önmagából! Mert meg mertem tenni azt, amit egyre inkább úgy érzek, hogy csak kevesen mernek megtenni:
 kiejtettem mindent a kezemből, s Krisztus elé állva kértem azt, amit Ő kínált!
Folyamatosan megismerteti velem magát az Úr. De ennek egy feltétele volt: át kellett adnom mindent Neki, és nem támaszkodhattam semmire és senkire,legutolsósorban magamra nem! Hogy megérte-e?
Napról napra elevenednek meg Isten Igéi - a leghétköznapibb dolgaimon keresztül. Kellett a teológia? Dehogy kellett! Olyan szinten mutatja be Isten magát, melyet álmaimban sem gondoltam volna. Napról napra tapasztalom, mit jelent a gyakorlatban a hitben való járás.
 Ezrek és ezrek leírták már ezt. De mennyire más leírni, és mennyire más meglépni!
Napról napra szorul össze a szívem, mert amikor odarohanok a testvérekhez, hogy elmondjam, mi történt velem, mit kaptam, mim van,  mire ők csak rezignált állapotban hallgatnak, vagy odébbállnak, esetleg ellenem fordulnak, mint a születése óta vak, de meggyógyított ember esetében, akit egyszerűen kiközösítettek.

Hiszen mi lehet szebb annál, mint ha szeretetet próbálunk árasztani magunkból?! De Krisztus nélkül?
Testvérek! Mi értelme van annak? Mert ezt írja a Biblia? Hogy mindig próbáljunk szeretetet árasztani? Merjük már bevallani magunknak, hogy éppen azt próbálgatjuk, amink nincs is! Azt akarjuk adni, amire nekünk is szükségünk lenne, az Élő Vizet! Hiszen mi értelme van egy beteget meglátogatni - akár minden héten -, ha nem tudunk neki Élő Vizet adni, azaz nem tudjuk őt
odavezetni a Forráshoz, Jézushoz. Ha ez sikerülne, akkor többet nem kéne őt látogatni! Ő látogatna
minket azután. Hiszen mi értelme van állandóan csak evangelizálni, missziózni? Csak mert az Ige ezt parancsolja? De Krisztus nélkül? Hogyan gondoljuk ezt? Mi keltené fel a hallgatók figyelmét?
A tetszelgő mosolyunk? Hát azt hisszük nem rí le rólunk sokszor, mi is van bennünk valójában?
 Színészkedés az egész misszió! Ha megvan a kellő anyagi támogatás, van gyülekezet, mely ki tud küldeni minket, és elvégeztünk egy-két továbbképző biblia-iskolát, hát mehetünk. Aztán ha beüt a krach, a csőd, a baj, menekülünk. Nem értjük az egészet. Imádkozni és böjtölni kezdünk, s erre buzdítunk mindenkit. De semmi nem változik. Aki megbetegedett, az szépen lassan, de biztosan meghal. aki elszegényedett, az tönkremegy. Akinek elindult a házassága a lejtőn, annak meg sem áll a válásig, és a teljes összeomlásig. Ez lenne a győzedelmes élet?!
Hát senki nincs, aki be tudná mutatni, mit jelent Krisztussal járni? Csak egy-két elveszett tékozló fiú az, aki feltűnik állandó  bizonyságtételeivel, már lemondott róluk mindenki, hívő és hitetlen. Aztán
egyszer csak feltűnnek a horizonton, s olyan erővel és hatalommal szólnak, mely lerombol minden tanításokból emelt légvárat, missziós törekvést? Hozzátok szólok, testvérek, akik elkezdtétek úgy érezni, hogy "valami nem stimmel" az életetekben. Nem kellene ennek így lennie - mondjátok. Úgy működtök, mint az akkumulátor, melyet fel kell tölteni, de hamar lemerül, fel, le, fel, le. Ez lenne a keresztyén élet állandó hit harca?
Hozzátok szólok, akiknek rozsdásodik az edénye, mellyel éveken át meríteni próbált. Kikezdte a rozsda, s lukacsos is talán. Állandóan kifolyik a víz belőle. Mit gondoltok, mi értelme van így az életnek? A halál, mint megváltás? A néha-néha elért győzedelem? A Krisztushoz egyre inkább való
hasonlóság? Az állandó változások? A próbálkozások?

Azt mondjátok erre: "Ébredésre lenne szükség!"? Miféle ébredésre? Meg kellene halni előtte, nem? Hogyan akartok felébredni, ha azt gondoljátok, nagyon is ébren vagytok?! Be kellene fejezni az állandó "élni akarok, és ezért küzdök" harcot!
Milyen hálás vagyok az Úr Jézusnak azokért a testvérekért, akik megelégelték a reménytelen küzdelmet, s őszinte szívvel vetették magukat Krisztus kezébe! Meghaltak - Krisztusért. Ők mertek lépni. De nem is volt veszíteni valójuk, hacsak nem egy eltékozolt élet! Mertek odaállni Krisztus elé, s merték elengedni az ÖSSZES edényt, melyet addig arra használtak, hogy valahogy eltengődjenek, mint hívő keresztyének. Mertek hitből lépni. Igen, soha ki nem fogy hálám őértük az Atyánál!

Drága testvérem!
Én csak egy egyszerű bukott tékozló fiú vagyok. Nincsen semmim. Mindent elveszítettem - Krisztusért. De megengedtem Neki, hogy Ő mutassa be Magát az én életemben. Amikor beteg vagyok; amikor gyenge vagyok; amikor elkeseredek; amikor nincsen semmim; amikor feladni kényszerülök; amikor támadnak; amikor kisemmiznek. amikor meg akarnak verni; amikor kiközösítenek; amikor egyedül maradok; amikor félni kezdek.
 Hogy megérte-e?
Hadd súgjam oda a füledbe úgy, hogy szíveddel halld meg:
 IGEN!
Mindent elveszítettem, de Jézus Krisztust, mint ÉLŐ VIZET megnyertem.
Hogyan?
Azáltal, hogy mindent elveszítettem.
Szeretném, ha lenne füled meghallani azt, amit rajtam keresztül üzen az Úr:
 Nincs elveszett állapot, csak elveszett ember van!
Nincs módszer, mely segíthetne egy olyan kútból meríteni, melyben nincs is víz! Nincs állandó szomjúság, csak Krisztus nélküli élet!

Nincs folyamatos küzdelem az életben maradásért, csak olyan edények vannak, melyek lukasak, rozsdásak, és képtelenek megtartani a vizet!

Az élő Isten Fia, Jézus Krisztus nevében kérlek téged most:
"Bízd a teljes életedet Krisztusra, s fejezd be azt, hogy állandóan csak emberi dolgokra
támaszkodsz! Merj lépni - hittel Krisztus felé, s engedd meg végre, hogy Ő - egyedül Ő - mutatkozhasson be neked!

S a következő pillanatban te is át fogod élni mit jelent HITBŐL ÉLNI - KRISZTUSSAL!"

Ó, Uram, valamiért leírattad ezt velem. Legyen meg a Te akaratod ezzel!
ÁMEN"