"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Assisi Szent Ferenc. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Assisi Szent Ferenc. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 23., hétfő

Sebek hordozása


"A szemmel látható sebek adománya volt Szent Ferenc útjának megkoronázása. Addig az óráig, míg meg nem kapta Jézus sebhelyeit - mintegy felkészülésként -, számtalan, szemmel láthatatlan seb borította el őt: a szív sebei, azok a fájdalmak, megaláztatások, csalódások, amelyek rendtársai részéről, és az egész rend részéről érték; sebek a testében azokban a gyötrő fájdalmakban, amelyeket el kellett viselnie. Lelke is mélyen megsebződött, amikor látta, hogy Istentől kapott megbízatásként végzett egész életműve gyakorlatilag romokban hevert, és úgy tűnt, hogy Isten sem váltja be az ígéreteit.

    Most az ő sebei - mind a láthatatlanok, mind a láthatók -, egy kihívást hordoznak a számunkra: hogy mi is készek legyünk sebeket hordozni! Mi is, Assisi Szent Ferenchez hasonlóan, legyünk készek olyan utakon járni, ahol sebeket fogunk kapni, ahol csalódások érnek bennünket, ahol mások megbántanak minket és megsebzik lelkünket. Olyan utakra, amelyeken testi, fizikai fájdalmak érnek minket, és sebeket fogunk kapni. Hordozzuk ezeket önként, készségesen, a Jézusnak, az Isten ártatlan Bárányának való odaszánásban, Aki miérettünk engedte, hogy sebek borítsák be Őt. Mi, bűnösök, megérdemeljük a szenvedést és a sebeket. Így tehát, hordozzuk azokat alázatosan, mint ahogy ez illendő is, hiszen - mekkora kiváltság - a Jézussal, a Fájdalmak Férfijával való szeretetközösségben tehetjük ezt!

    Igen, tanuljunk Szent Ferenctől, és sebeinket a Jézus iránti szeretetből viseljük, hálákat adva azért, hogy méltókká tétettünk arra, hogy Jézussal együtt testünkben, lelkünkben, szívünkben fájdalmakat szenvedhetünk, és sebeket hordozhatunk. Ha a Jézus iránti szeretetből szenvedjük el azokat, tisztelet hozó jelekké válnak számunkra. És akkor életünkön keresztül győzelem, erő és áldás sugárzik át a környezetünkre. Ha rövid földi életünkben helyes módon viseljük sebeinket, akkor meg fogjuk ízlelni azt az áldást is, amely a sebek hordozásából fakad. Így abban a megtiszteltetésben lesz részünk, hogy osztozhatunk a Jézus útjában, a szenvedés útjában, és így egy napon majd részesülhetünk abban a kimondhatatlanul nagy dicsőségben, amely ott fenn a Mennyben lesz nyilvánvalóvá a számunkra.

Mondjuk tehát:

Legdrágább Uram!

    Feltártad előttem a sebek erejét, azt, hogy a vérző sebek milyen mélyreható áldások hordozói, milyen gazdag gyümölcsöt teremtenek.

    Ezért kész vagyok én is sebeket viselni, egyre jobban vágyakozva utánuk.

    Egy napon majd vég nélküli dicséretet hozok Teeléd érettük, óh, Uram, amikor mindaz a gyötrelem, és fájdalom, amelyeket ezek a szenvedések hoztak a számomra, dicsőségre változnak, és azok a sebek, amelyeket Veled együtt hordoztam, a tisztelet jeleiként, a legdrágább ékszerekként ékesítenek majd!

    És ott, a Mennyben majd csodálatos fény ragyoghat az én életemből is.

    Amennyi fájdalom és gyötrelem égette sebet kellett itt lenn hordoznom, olyan nagy ragyogással töltöd majd be életemet ott fenn.

    Sebei minél inkább egyesítettek Veled itt lenn, a legtisztább szeretetben, annál inkább egy leszek Veled, óh, Legdrágább Úr, ott fenn, a Mennyben.

A sebek titka!
Jézussal együtt sebeket hordozni, ebben a megtiszteltetésben lehetett része Szent Ferencnek,
sebeket, amelyek dicsőséggel teljesek,
sebeket, melyek a szeretet jelei,
az Ő szenvedésében való részesülés jelét,
sebeket, melyekből isteni élet áradt az egész világra.
Kérlek, vonj be engem is a Te szenvedésedben való részesedés közösségébe, óh, én Uram Jézus!

IMÁDSÁG

Köszönjük Neked, Urunk Jézus,

    hogy itt, ezen a helyen újra a mi Megváltónkként jelentetted ki Magadat, megmutatva számunkra, hogy Te, a mi örök üdvösségünkért hordozod a sebeket, és hogy arra vágytál, hogy szenvedéseid jelei, a legnagyobb tisztesség megnyilvánulási formái azt a lelket is ékesítsék, aki Téged szeret.

    Segíts nekünk, hogy - Szent Ferenchez hasonlóan - azokon az ösvényeken járjunk, amelyek Isten jótetszése megtapasztalásához vezetnek - azokon az ösvényeken, amelyeken megbocsátó szeretet árad ki az életünkből, és amelyeken megbékélünk azokkal, akik megsebeztek bennünket, ahol elfogadjuk a megaláztatásokat, készen állva meghajolni Isten és ember előtt, és bocsánatukért esdekelni: a teljes lemondás és az áldozathozatal útjain.

    Kérünk, mutass rá bűneinkre, és taníts arra, hogy, Szent Ferenchez hasonlóan, megsirathassuk azokat a sebeket, amelyeket mi ejtettünk Rajtad, Úr Jézus. Ezen az úton, készíts fel bennünket, hogy elfogadhassuk azokat a sebeket, amelyeket a Te fenyítéseid ejtenek rajtunk. Kérünk, vigyél be bennünket a Te szenvedéseidben való részesülésünkbe. Add meg kegyelmed által, hogy a mi, Irántad való szeretetből hordozott szenvedéseinkből is, gazdag áldás harmatozhasson.

Ámen."

/M. Basilea Schlink: Szent Ferenc világa c. könyvből/

2012. április 22., vasárnap

Szent Ferenc

Szegénység volt szíve vágya,
Itt e földön nem volt párja,
Szegénységet szeretni.
Legszegényebb akart lenni,
Nem kín: öröm volt ez neki:
Jézust forrón szerette.

Szent Ferenc az Úr Lovagja,
Istentől való hatalma,
Kardja csupán szeretet.
Szavát egész vidék hallja,
Szíveket lángra lobbantja,
Felébresztve lelkeket.

Egyszerűség volt ruhája,
Lett az Istennek "bolondja",
Hogy szent Szavát meghallja.
Gyermek-lelke átölelte,
Mind, mi Isten teremtménye:
Testvérének szólítva.

Szerelmének nem volt gátja,
Mindüket keblére vonta,
Velük Jézust dicsérte.
Kicsinységét ki csak látta,
A világ sok hatalmasa,
Megalázta önmagát.

Mennybe ment a dicsőségbe,
Ott ragyog rá Krisztus fénye,
Orcája ezt tükrözi.
- Kövessük hát a példáját:
Szegénységét, alázatát:
Szeretetből, Jézusért!

/M. Basilea Schlink/

Jézus útján

    "A szegény Ferenc élete, aki Jézus követéséért mindenről lemondott, számunkra is kihívást jelent még most, napjainkban is, talán jobban, mint bármikor előtte: aki a Jézus útját választja, lemondva saját igényeiről, kiváltságairól és kívánságairól, vagyonáról és előjogairól, az tovább él az emberek között. A Jézussal együtt élt élet áldást hoz az emberekre, és életpéldájával megváltoztatja a világot. Egy ilyen ember "halhatatlan", mert "isteni életet" élt  - a Jézus életét, Aki halhatatlan - és így újra és újra gyümölcsöt terem az örökkévalóságra. Az ilyen életben olyan nagy erő rejlik, hogy segítségével valóságos javulás áll be a társadalom elesett állapotában. Ma is láthatjuk például, hogy a kábítószer rabjaivá vált, lesüllyedt fiatalok helyzete abban a szempillantásban gyökeresen megváltozik, amint a Jézus útját választják.

IMÁDSÁG

Uram Jézus,
    szeretném, ha életem nem suhanna tova árnyékként, hanem itt a Földön gyümölcsöt hozna, akkor is, ha már meghaltam. Szent Ferenchez hasonlóan, én sem a földi javakat, hanem a kereszthordozást, a szegénységet, az igényekről való lemondás útját szeretném választani, Veled együtt. Add, hogy életem ezen az úton gazdag gyümölcsöket teremjen, melyeket aztán odaát learathatok. Hassanak ezek a gyümölcsök áldásként környezetemre már itt a Földön, és hozzanak javulást gyötrő helyzetekben.
    Irántad érzett szeretetből fel akarok áldozni minden múlandó gazdagságot és elismerést, hogy örök kincseket nyerhessek, melyek az eljövendő időben sokakat meggazdagítanak."

Ámen.

/M. Basilea Schlink: Szent Ferenc világa c. könyvből/

Téged követve


    "Ferenc belső eltökéltséggel állt a Jézus oldalára, szíve érte égett, érte dobogott, lénye minden rezdülésével Őt szerette. És a Jézus útja vajon nem a megszégyenítés és a szenvedés útja volt? Most Ferenc szíve vágya csak ez volt: követni Őt ezen az úton, az Ő oldalán maradva. Így szívbéli ujjongással töltötte el a boldog tudat, hogy a szégyen és a fájdalmak közepette egy kicsit hasonlóvá válhatott Urához. Ez a tudat a keserűt édessé változtatta számára.

    Szent Ferencnek ez az életpéldája a következőkre világít rá a számunkra:
A Jézusért való szenvedés, az Érte elviselt szidalmak, legjobb barátainktól, szeretteinktől való elválásunk, a tőlük kapott sebek kimondhatatlan, számunkra eddig ismeretlen örömmel töltenek el bennünket, amely öröm nem ebből a világból való. Ekkor megnyugszik rajtunk az Isten dicsősége. Ez a végtelen öröm sugárzott Ferencből is.
    Szent Ferenc példája felteszi a kérdést:
"Hol vannak a sebek az életedből? Azok a sebek, amelyeket akkor kaptál, amikor Jézusért emberektől, bizonyos dolgoktól kellett elszakadnod? Jézus a sebeket keresi az életünkön. Ugyanis éppen a sebek erősítik meg a Számára, hogy mindenekfelett szeretjük Őt, és hogy készek vagyunk Érte szenvedni. Iránta való szeretetünk kifejeződési formái, ha Érte kapunk sebeket az Ő követésének útján. Ezért mennyei öröm, és az Isten dicsősége sugárzik majd belőlünk, mely sokaknak jelent majd segítséget.
     Kik ruháztatnak fel hatalommal ahhoz, hogy gyógyulást hozzanak belülről bomlandó, széthulló társadalmunknak? Nem az erőszakos forradalmárok, hanem Jézus igaz tanítványai, azok, akik az Ő követésében sebeket hordoznak. A szenvedés az a talaj, melyből egy új világ szökken szárba - erre tanít bennünket Ferenc testvér élete.

IMÁDSÁG

Uram Jézus,
    segíts meg, hogy készségesen elfogadhassam az otthonomban, hivatásom gyakorlásában, vagy bárhol máshol ért bántást és megvetést, csak mert a Te oldaladon állok, és őszintén követlek Téged. Köszönetet szeretnék mondani azért, hogy ekkor abban a kegyelemben részesülök, hogy elkísérhetlek utadon, és egy kicsit hasonlíthatok Rád, és így áldássá válhatok a környezetem számára. Szívemből magasztaló ének száll feléd, amiért örök jutalmat és dicsőséget ígértél azoknak, akik a Te utadon járnak. Hiszem, hogy már itt a földön örök élettel ajándékozol meg engem, azaz túláradó örömmel töltöd meg szívemet, és kegyelmet adsz arra, hogy még buzgóbban szerethesselek Téged, és embertársaimat. Mily kimondhatatlan boldogság az, ha Érted szenvedhetek. Tudom, hogy Te fogod a keserűt édessé tenni a számomra. Szent Ferenc életében is megcselekedted ezt, és ezért nekem is megadhatod, ha hittel, és bizodalommal várom Tőled."

/M. Basilea Schlink: Szent Ferenc világa c. könyvből/