"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ézsaiás próféta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ézsaiás próféta. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 21., péntek

Ésaiás próféta könyve - Dr. Szigeti Jenő előadása

 




https://www.youtube.com/watch?v=B6eD2HYbLB8


A rettentő szavak tudósa

 

TÖREDÉK

Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,

mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,

az áruló, a rabló volt a hős, -

s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,

már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,

mikor ki szót emelt, az bujhatott,

s rághatta szégyenében ökleit, -

az ország megvadult s egy rémes végzeten

vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,

mikor gyermeknek átok volt az anyja,

s az asszony boldog volt, ha elvetélt,

az élő írigylé a férges síri holtat,

míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Oly korban éltem én e földön,

mikor a költő is csak hallgatott,

és várta, hogy talán megszólal ujra -

mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -

a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

1944

Radnóti Miklós



2021. december 2., csütörtök

Ézsaiás

 

Minél inkább olvasom Ézsaiást, annál inkább úgy érzem: nem, nem hiszek az oltásban! Egyedül a Szent Istenben.

A vakcina egyszerűen nem lehet kötelező. 

Én nem hiszek az oltásban. Ennyi. Az orvoslásban eddig szabadság volt. Ha nem akartam kemot, nem kaptam, mert nem hittem benne. Sőt az orvosok kifejezetten nézik, hogy miben hiszel. Ha abban, hogy meg fogsz halni el se kezdik a kezelést. Mert a hit sokat számít. Ennek a fényében teljes abszurditás, amit most művelnek, de az eüben dolgozók is. Olyan szinten a mese kategóriájában léptek félelmükkel, hogy elvesztették józan ítélőképességük. Valószínű a bűneik érik utol őket, mert az eüben nagyon elszálltak már az önteltségükkel. Sajnos.

A politikusok meg pénzért csinálják. Mondjuk az eüben is, az, aki érdekelt és pénzt kap az oltás után stb. De az eüben puszta szimpla butaság. Tudom nehéz elképzelned, de hidd el, az, hogy valaki előtt a dr. vagy az, hogy ápolónő, vagy járványügyis stb sajnos semmit se ér. Semmit, hogy mit végzett, milyen papírja van. Olyan buták, mint a házfal. (Tisztelet a kivételnek, de őket már kirúgták.) Csak is kizárólag a józan eszedre és intuíciódra hallgass. 🙂 Szeret az ÚR!

Olvassátok Ézsaiást!

Ajánlom hozzá: Barry Webb: Ézsaiás könyve



"Ne a világhoz forduljunk segítségért a fenyegető válság közepette. 

"A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; 

de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." 

(1Jn, 2,17)" 109. oldal


2016. június 10., péntek

Ézsaiás 59.


Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson,

hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.

Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, ujjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog.

Nincs, aki igaz vádat emelne, nincs, aki helyesen ítélkeznék. 

Haszontalanságban bíznak, és hiábavalóságot beszélnek, 

nyomorúságot fogannak, és bajt szülnek. 

Mérges kígyó tojásait költik ki, és pókhálót szőnek. Meghal, aki tojásaikból eszik, és ha rátaposnak, vipera kel ki.

Pókhálójukból nem lesz ruha, nem takarózhatnak készítményükbe, készítményük csak bajt okoz, erőszakos tetteket követnek el.

Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon.

Nem ismerik a békesség útját, eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez.

Ezért van távol tőlünk a törvény, és nem ér el hozzánk az igazság. 

Világosságra várunk, de csak sötétség van, napfényre, de homályban járunk.

Tapogatjuk a falat, mint a vakok, tapogatózunk, mint akinek nincs szeme. 

Botladozunk fényes délben, mintha alkonyat volna, és sötétségben vagyunk, mint a holtak. 

Morgunk mindnyájan, mint a medvék, nyögdécselünk, mint a galambok. Törvényességre várunk, de nincs, segítségre, de távol van tőlünk.

Bizony, sok bűnt követtünk el veled szemben, vétkeink ellenünk beszélnek. 

Bizony, tele vagyunk bűnnel, gonoszságunkat be kell ismernünk.

Bűnösök vagyunk, megtagadtuk az URat, hűtlenül eltértünk Istenünktől. 

Erőszakot és lázadást hirdettünk, szívünk hazug beszédet gondolt és szólt.

Háttérbe szorul a törvény, távol áll az igazság, elbukik a hűség a tereken, nem érvényesülhet a becsület.

Oda van már a hűség, és aki a rosszat kerüli, zsákmányul esik. 

Látta ezt az ÚR, és rossznak ítélte, hogy nincs törvényes rend.

Amikor látta, hogy nincs ott senki, és elámult, hogy nincs, aki közbelépjen, saját karja segítette őt, saját igazsága támogatta. 

Felöltötte az igazságot mint páncélt, védelmező sisak van a fején. 

A bosszúállás ruháit öltötte magára, felindulása mint köpeny borul rá. 

Amilyenek voltak a tettek, aszerint fog megfizetni. 

Haraggal fizet ellenfeleinek, tetteik szerint ellenségeinek, tetteik szerint fizet meg a szigeteknek. 

Félni fogják az ÚR nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, 

amikor eljön mint egy sebes folyam, amelyet az ÚR szele korbácsolt föl.

De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! 

- így szól az ÚR.

Ilyen szövetségem van nekem velük - mondja az ÚR: 

Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké - mondja az ÚR.