"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. október 28., csütörtök

Űrbéli híreim következnek

 Most már azon is el kell gondolkozni, ha az állam ilyet megtehet az állampolgáraival, hogy kiszolgáltatja a tőkés vállalkozásoknak, akkor egyáltalán beszélhetünk-e államról esetében? Mert ha megteheti és megteszi, akkor gyakorlatilag nincs ÁLLAM. Új felállás van.

A legnagyobb valószínűsége, hogy a világűrből érkező gammasugárzás az oka ezeknek a globális intézkedéseknek. Ettől paráztak be a világ vezetői. A gammasugárzásra tényleg nincsenek felkészülve. Egyedül, ha mindannyian a föld alá bújnánk. Evidens, 8 milliárd ember nem fog tudni a föld alá menni. De! Ezek a nagyokosok elfelejtettek valamit! Bármi is jön az égből, a Bibliában már minden előre le van írva, minden. 

„Felkészült a menyasszony és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba!” Jel.19,8 

Kedves Testvéreim, várjátok a jót. Jézus is azt mondta nekünk: Örüljetek! Mindenkor örüljetek! „Elesett, elesett a nagy Bablion, … minden tisztátalan lélek rejtekhelyévé lett .. menjetek ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben … megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól .. kétszeresen adjátok vissza … tűzzel fogják megégetni, mert erős Úr az Isten, aki megítéli őt … amikor látják a tűzvész füstjét … egyetlen óra alatt … nagy város, egyetlen lendülettel, és többé sehol sem lesz található … halleluja … dicsérjétek Istenünket, ti szolgái mindnyájan, akik félitek őt, kicsinyek és nagyok… örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba … föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen, de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, … élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába. A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, … a Sátánt megkötözte … Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába." (Jelenések könyve 18-20 fejezetből vegyesen.) 

A koronavírus egyik lehetséges oka?

2021.06.07. hír: Furcsa robbanást észleltek az űrben, a kutatók sem értik, mi történt. 

2019.11.21.: Egy összeomló csillag gamma-sugárkitörése után olyan nagy energiájú fény száguldott át a világűrön, amilyet még sohasem láttak a kutatók.

A 2019 januárjában észlelt GRB 190114C jelű eseményre húsz obszervatórium ráállt, így rendkívül sok adatot tudtak begyűjteni. Így derült fény a rendkívüli erejére.

A gammasugarak nagyon nagy energiájú elektromágneses hullámok, tehát könnyen átszúrják a litoszférát, és nukleáris reakciókat okoznak a köpenyben és a bolygómagjában.

Ha szabad szemmel is látnánk a gamma-sugárzásnak nevezett nagy energiájú sugárzást, akkor a Hold fényesebb lenne, mint a Nap.

TÖBB ENERGIA KELETKEZETT, MINT AMENNYIT A NAP ÁLLÍT MAJD ELŐ A 10 MILLIÁRD ÉVRE VÁRHATÓ TELJES ÉLETCIKLUSÁBAN.

A Földön az utóbbi években megfigyelt kataklizmák pontosan kapcsolódnak az ismeretlen forrásból származó gammakibocsátásokhoz.

2015. március óta a felső légkörben a gamma-sugárzás szintje … 13% -kal nőtt. Négy éves megfigyelésnél ez nem vicc - évente csaknem három és fél százalék, vagy harminc év alatt 100%. Vagyis 23 év múlva! Vagy hamarabb?

A gamma-sugarak (mint minden más ionizáló sugárzás) égési sebeket, rákot és genetikai mutációkat idézhetnek elő. De ettől ne féljetek. Csernobilba visszaköltöznek az emberek! Sok hír, felfedezés van, amit nem mondanak el (még) nekünk. 

Várjátok a jót, és ölelkezzetek!


Akit érdekel a híreim forrásai:

https://index.hu/techtud/2019/11/21/legnagyobb_gamma-kitores_gamma-sugarzas_fotonok_csillag_robbanas/?fbclid=IwAR2zI8u-E8cfnvD81N0CXt1e3zTT_Ju3HKXo1J_g3LeXhjE7U_opYvb-VXo

https://www.origo.hu/tudomany/20210607-furcsa-robbanast-eszleltek-az-urben-a-kutatok-sem-ertik-a-jelenseget.html?fbclid=IwAR2zI8u-E8cfnvD81N0CXt1e3zTT_Ju3HKXo1J_g3LeXhjE7U_opYvb-VXo

https://hu.greatplainsparanormal.com/6341199-gamma-rays-coming-from-space-have-grown-by-13-since-2015-alternative-view?fbclid=IwAR1_iVmeq4HpHXQti2eTSs4Iwvdz94NhHgoJnL2rte55ppvBtNgLRinpXyk

(Ezt fenn már törölték, két napja még megvolt)

https://www.csillagaszat.hu/hirek/nr-egyeb-naprendszer/nr-fold-es-hold/a-napnal-is-fenyesebb-a-hold-az-amerikai-gamma-urtavcso-kepein/?fbclid=IwAR1tYOmOMZ7dIrGyzDC1qJIgBwj6AJkOElVNaWuMsBc_4I7nIX-z5D9NmTI

https://24.hu/tudomany/2019/11/21/ur-robbanas-gamma-sugarzas/?fbclid=IwAR3Dn3j4umsidKzjWN_ifSCRDyG9LF56wnpn-kZ4GFZCvJOjB6rV6W78Hrk


Mai hírek

 

Aha. Nem lesz ennek vége. Nem lesz ennek jó vége. Elmesélek egy tanmesét. 

Egy macska elaltatásához 5 ember kell, de legalább 3, egy gazdi, egy orvos és egy asszisztens. 

Egy bűnöző likvidálásához 20 rendőr kell, de lehet, hogy 50. 

Hogy a vadvilágban egy embert megmentsünk 100 ember is kellhet. 

Hogy egy másik törzstől sikerrel megvédjük magunkat 1.000 harcos ember szükséges.

Hogy egy másik államtól 100.000.

Hogy egy másik kontinenstől oda akár 1.000.000 is.

Hogy egy beteget meggyógyítsanak oda meg esetenként 100.000 tudós orvos értelme is kevés.

Hogy egy haldokló beteg lelki szenvedését enyhítsék egyetlen egy szerető szív is elég.

Egész rendszereket kell létrehozni, hogy megvéd magad, legalábbis, hogy azt hidd védve vagy. De egyetlen szerető szív elég, hogy tiéd legyen a mindenség.

Most döbbenünk rá, hogy az egész élet értéke, az, hogy szeretnek minket. Kevés a gyógyszer, kevés 100.000 tudós ember, kevés 1.000.000 katona, de elég egyetlen egy, aki szeret engem.

Szó szerint, egy világ dől össze bennünk, amikor csalódunk és bizalmunkat veszítjük abban a rendszerben, amiben eddig éltünk. Babilon rendszere a mai nappal véglegesen összeomlott bennem. Csak egyetlen egy szerető szívet adj nekem Istenem! A te szíved Uram, elég lesz nekem!





2021. október 16., szombat

Erő a szeretethez

 

Posta Imréhez kapcsolódóan - akiről semmilyen hírt, még a felesége sem kap, de már két hete valahova elzárta a hatóság - gondoltam megosztok egy könyvajánlást. 

Martin Luther King Jr. örök klasszikus. Nekem, mint baptista teológusnak különösen. Meleg szívvel ajánlom ezt a könyvét olvasásra. 




Az aktuális időnkbe vágó idézet tőle:

"Nemrégiben ismertem fel az erőszakmentesség alkalmazásának lehetőségét a nemzetközi kapcsolatokban. Jóllehet nem voltam meggyőződve a háború hatékony voltáról nemzetközi konfliktusok esetén, mégis úgy éreztem, hogy bár a háború sosem lehet pozitív jelenség, negatív jóként megelőzheti egy gonosz erő növekedését és elterjedését. Bármilyen borzalmas is a háború, talán jobb lehet, mint megadni magunkat egy totalitárius rendszernek. Most azonban úgy hiszem, hogy a modern fegyverek potenciális pusztító ereje teljesen kizárja, hogy újabb háborút indítsunk, akár egy totalitárius rendszer megdöntésére. Ha abból indulunk ki, hogy az emberiségnek joga van a túlélésre, akkor valami alternatívát kell találnunk a háború és a rombolás helyett. Ma, amikor űrjárműveink és irányított ballisztikus rakétáink vannak, választási lehetőségünk csak az erőszakmentesség vagy a nemlét között van.

Nem vagyok vaskalapos pacifista, de igyekeztem olyan realisztikus pacifizmust elfogadni, amely adott körülmények között a pacifista álláspontot a kisebb rossznak tartja. Nem állítom, hogy mentes vagyok azoktól a morális dilemmáktól, amelyekkel a keresztény non-pacifisták szembenéznek, de meggyőződésem, hogy az egyház nem maradhat néma ..."

"Valóban nagyszerű időket élünk. Ezért még nem vagyok csalódott a jövőt illetően. Tény, hogy a tegnap könnyed optimizmusa ma már lehetetlen. Tény, hogy olyan világválsággal nézünk szembe, amelyben gyakran állunk az élet nyugtalan tengerének morajlásában. De minden válságnak megvannak a maga veszélyei és lehetőségei is. Hozhat megváltást és megsemmisülést is. Egy sötét, zavart világban is eljöhet Isten országa - az emberi szívekben."


Esti merengő

Tegnapi hírekhez:

CHAILLAN AZT ÁLLÍTJA: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELBUKTA A KÍNÁVAL FOLYTATOTT FEGYVERKEZÉSI VERSENYT. „A következő 15-20 évben nincs harci kompetenciánk Kínával szemben. Pillanatnyilag ez egy lejátszott meccs” – fogalmazott.

Tegyük fel, hogy ez igaz. Mit tennél, ha te lennél a nyugati világ feje? Először is bejelenteném, minél hamarabb, hogy nehéz időknek nézünk elébe. Jön a sötét tél. A nyugat alkonya. Valahogy így. Nos, cselekvés szempontjából, először is én biztos, hogy csinálnék egy álpandémiát és beszedném az állampolgáraim összes javadalmát, az oltásokon, ellenőrző teszteken keresztül. Felturbosítanám az informatikai fejlesztést és megpróbálnám behozni a lemaradásunkat a mesterséges intelligencia terén. Mindenáron. Akár az emberi jogok felfüggesztésével is! Minden állami pénznyelő bezárásával vagy erősen lecsökkentve azokat (mint pl.: kórházak, egyetemek stb) 400x-ra megemelném az energiaárakat. Csökkenteném a termelést. Csődbe vinném a közép- és nagyvállalatokat, amiket aztán később poton pénzért felvásárolnék. Bevezetném a negatív kamatot. Bedönteném a kereskedelmi bankokat. A nemzeti bankot egyetlen bankká avanzsálnám. Közben ugye elvenném az emberek bankban ragadt pénzét és tudatosan hiperinflációt gerjesztenék. Mindezt persze vészhelyzeti forgatókönyvvel, az egész nyugati világon, semmilyen emberi áldozatot nem sajnálva érte. Én ezt csinálnám. (Hogy az elit seggemet megvédjem egy atombunkerbe bújva Marbella szigetén 😃 )


Üdvözlettel: A Józanító
Zrínyi Miklós ük-ük unokája 
(ja nem, ő nem csinálna ilyet 😃 )


Biblia és az oltás

 

Jól beszél. Érdemes meghallgatni. Egyetértek vele! 

Egy gondolatomat tenném hozzá, hogy nemcsak lelkiismereti kérdés az oltás felvétele, hanem komoly egészségügyi megfontolás is. Nem mindenkinek jók ugyanis az oltások, vannak súlyos mellékhatásaik bizonyos embereknél (pl: fémérzékenyeknél). Amerikában minden 7. percben autistává lesz egy gyermek, feltételezhetően az oltások miatt. Amerikában rengeteg oltást adnak gyermekkorban. Egyszerűen nem lehet megengedni ekkora hatalmat az egészségügynek és vele karöltve a politikának, hogy mindenféle vizsgálat nélkül, vagy megismerhető tudományos statisztikák, következtetések nélkül, kizárások megtétele nélkül, utánkövetés és ellenőrzés nélkül emberek millióit tegyék tönkre egészségügyileg. Felelőtlenségük, pénzéhségük hatalmas társadalmi közös terhet generál. 

Egyszerűen a politikának vissza kell adnia azokat a jogokat, amiket elvettek az emberektől, a szabadságot arra, hogy mennyit használnak a medicinális (régiesen: allopátia), és mennyit a holisztikus orvoslásból! Nem pedig ránk kényszeríteni egyoldalúan, egyetlen egyet, erősen kétséges gyógyítási módot, ami nem is gyógyítás! Jó esetben tünetkezelés, ezer mellékhatással. A jelenlegi covid oltás esetében meg még arról sem beszélhetünk, hogy megelőzésre adják! 

Egyetértek az itt szólóval, végeredményben nem a mostani oltás mizérián van a hangsúly most, mert ez el fog múlni, berekesztik, hamarosan mást fognak kitalálni, mert a cél nyilvánvalóan nem a gyógyítás, hanem a kontroll az emberiség felett (legalábbis egy része felett). Aki keresztényként nem látja most ezt át, amit 10 éve még látott, és akkor az utolsó időkről beszélt, most meg legyint rá, azokat egyszerűen csak sajnálni tudom és imádkozni érte!

Szeretem olvasni az 1940-es előtti könyveket. Azokban olvastam, hogy akkoriban az ezredfordulón tevődtek le annak a gigantikus háborúnak az alapjai, aminek most értünk globálisan a csúcsára. Ez egy százéves háború, ahol a politika és az orvostudomány összeházasodott, győztek a fehér-köpenyesek, de most mielőtt kimúlnának gyorsan még egy jó nagyot akarnak aratni. Semmi másról nem szól ez a háború. Pénz, pénz, pénz és hatalom. Nekünk keresztényeknek nemcsak az egészség és a lelkiismeretünk, szabadságjogaink miatt lehet kifogásunk, hanem mert nem akarunk építői lenni semmilyen fenevad királyságának! Ami a jóság öltözetében mutatkozik be.

A video megnézéséhez linket adok, mert úgy látom a tulajdonos tiltja, hogy máshol megjelenjen: 

https://www.youtube.com/watch?v=B3BtLoTcEu4

Reisenger János: Bibliai hitem az oltásról:




2021. október 5., kedd

Jel 2021 szeptember

 

Működik a szinkronicitás. Elkezdtem egy könyvet olvasni, az előszavában találom La Palma sziget déli részén húzódó Cumbre Vieja-ról szóló említést. Ezt kifényképéztem. Eszembe jutott, hogy szeptember közepén híradásokból hallottunk erről a vulkánról, hogy kitört. Utánakerestem. Azt írja:

„20 éve napvilágot látott, a sajtó által is felkapott és közismertté vált elmélet teszi, miszerint a Cumbre Vieján bármilyen kitörés azzal fenyeget, hogy a hegyoldal a tengerbe omlik, és hatalmas, pusztító szökőárat (megacunamit) indít Európa, Afrika és Amerika partjai felé.” https://24.hu/tudomany/2021/09/21/szokoar-cunami-vulkan-kanari-szigetek/

Válaszom, nem 20 éve, hanem 1940-es években egy prófécia nyomán maradt fenn a köztudatban. A könyv, amit most olvasok 2004-ben íródott aszerint pedig számítógépes modellezéssel tudósok mutatták ki mi történne a vulkán kitörésével.

Ez a vulkánkitörés ugyanolyan jel, mint sok más napjainkban lévő. Imádkoznunk kell. Hinnünk. Szeretnünk. Jónak lennünk és jót tennünk. Itt az idő a Krisztusi hitre.