Az ember világa 4. rész

Idézetek Szabó Ferenc: Az ember és világa című könyvből
I. rész Istennel vagy Isten nélkül?

Az ateizmus kérdése a Zsinaton

(94, 95, 96, 97, 101, 102, 103, 104)

"Mondjunk itt néhány szót a szkéma geneziséről. Már amikor a XIII. szkéma bevezetőjét vitatták - vagyis a mostani GS 7. pontját -, Charue Namur-i püspök (több más püspökkel ellentétben) túlságosan pesszimistának találta a szövegtervezetet.

"Határozottan ki kell jelentenünk - mondotta -, hogy a mai pluralista társadalom igen sok pozitívummal rendelkezik, minden nehézség ellenére. Az embert nagyobb öntudatra serkenti és megkönnyíti az evangélium terjedését is. Igaz, sokakat kísért az ateizmus; de ugyanakkor sok kortársunk a vallás felé fordul és keresi az igazságot." Charue püspök tehát a pluralista társadalom légkörét előnyösnek tartja a vallás igazságát keresők számára. 1964-ben, a zsinat harmadik ülésszaka alatt egyes püspökök sürgették az ateizmus alaposabb tárgyalását. Suenens bíboros, Belgium prímása többek között ezeket jegyezte meg: "A szkéma nem beszél kellőképpen a modern korra annyira jellemző harcos ateizmus különböző formáiról. Nem elég elítélni az ateizmust; keresni kell azt is, miért tagadja annyi ember Istent, vagy miért harcolnak sokan a hit ellen. Meg kell vizsgálni, milyen ezeknek az embereknek az istenfogalmuk, keresni kell a párbeszéd lehetőségeit. E párbeszédben ugyanis bemutathatjuk az igaz Isten arcát, az élő Istenét, akiről a hitetleneknek talán csak egészen torz képük van." Döpfner bíboros, München érseke hasonló értelemben szólalt fel: "Az ateizmus természetének és okainak alaposabb vizsgálatára lenne szükség. Kutatnunk kell azt, mi akadályozza az embereket, hogy elfogadják a kinyilatkoztatást." Franic jugoszláv püspök pedig hozzátette, hogy ez a pont rendkívül fontos a marxista eszmékről átjárt országok számára. "Ezekben az országokban - hangsúlyozta, talán egy kissé pesszimista hangot ütve meg - mindenekelőtt a hívőknek van szükségük erre a tanításra; a marxisták annyira meg vannak győződve a vallásos emberek "elidegenedéséről", hogy úgy sincs remény az ő megingatásukra".

(...)

A katolikus Egyház párbeszédet akar folytatni az egész emberiséggel, a nem-keresztény vallások híveivel, a "még elszakadt keresztény testvérekkel".

(...)

Mindenesetre érdekes tény, hogy a zsinat nem akarja leszűkíteni az ateizmust annak marxista válfajára. A szcientizmus, az agnoszticizmus, vallási közömbösség vagy az élvhajhászó materializmus bármelyik országban előfordul: hiszen a hitetlenség nem egy társadalmi-gazdasági rendszer "felépítménye"; lényegében szabad döntésről van szó.  A GS külön kiemeli azt a jellegzetesen modern ateizmust, amely az ember védelmében utasítja el az istenhitet: "Némelyek az embert oly nagyra tartják, hogy az Istenben való hit szinte erejét veszíti tőle; úgy látszik azonban, hogy hajlamosabbak az ember jelentőségének állítására, mint az Isten tagadására".

(...)

"A modern ateizmus gyakran jelentkezik bölcseleti rendszer formájában, és mint ilyen, egyebek közt odáig terjeszti ki az ember által óhajtott önrendelkezést, hogy nehézségeket támaszt mindennemű Istentől való függéssel szemben. Az ilyen ateisták állítása szerint a szabadság abban áll, hogy az ember célja maga az ember, saját történetének egyedül ő a mestere és alakítója; mindez pedig nem egyeztethető össze az Úristennek, a világ alkotójának és céljának elismerésével, vagy legalábbis teljesen feleslegessé teszi a reá való hivatkozást. Táplálkozhat ez a tanítás abból a hatalmi érzésből is, amellyel a mai műszaki haladás eltölti az embert. A mai ateizmus válfajai közül nem hagyható figyelmen kívül az, amely az ember gazdasági és társadalmi  felszabadulásától várja elsősorban a teljes emberi felszabadulást. Azt állítja továbbá, hogy a vallás természeténél fogva útját állja ennek a felszabadulásnak, mégpedig azért, mert egy jövendő élet ábrándjával ébreszt reményt az emberben, és ezzel elveszi kedvét a földi társadalom építésétől. Ahol tehát ennek a felfogásnak hívei veszik kezükbe az állam vezetését, ott hevesen támadják a vallást, az ateizmust pedig kivált az ifjúság nevelésében, a közhatalom rendelkezésére álló eszközök alkalmazásával is terjesztik" (GS 29)

(...) 

Igaz, Marx óta sokat változott a "marxizmus": ma már egyesek inkább csak módszert, vagy szociális programot keresnek a Tőke szerzőjénél. Egyre gyakrabban találkozunk olyan marxista gondolkodókkal, akik Marx eszméit továbbfejlesztik és keresik a kapcsolatot - a párbeszédet és az együttműködést - keresztény humanistákkal, hangsúlyozva azt, hogy a vallás nemcsak az ember nyomorának tükröződése, hanem tiltakozás is e nyomor ellen, és hogy így a kereszténység az emberi személy "transzcendenciájának" védelmezője (Garaudy, Machovec).

Ezt a fejlődést örömmel állapítjuk meg és figyelünk az egyes árnyalatokra. A lényeg azonban változatlan: a marxizmus végül is - Teilhard kifejezésével élve - teljes evilágiság (=terrénisme). Semmi más, csak a Föld; az ember számára az ember a Legfőbb Lény!"

Az ember világa 3. rész

Szabó Ferenc: Az ember és világa
I. rész Istennel vagy Isten nélkül?
3. Az Egyház és a modern hitetlenség
(Idézet a 79., 80., 83., 84. oldalról)

"Pár évvel ezelőtt fordították le franciára Kurt W. Marek "kihívó jegyzetei"-t. Itt olvassuk e sorokat: "Mivelhogy kiszabadultunk a nagy klasszikus civilizációk üvegházából és az ember testi-lelki metamorfózison esett át, magunk mögött hagytuk a nagy vallásokat is. Ma már felesleges az ateizmusról vitatkozni vagy hadat üzenni a kereszténységnek. Világviszonylatban nézve a tényeket (...) azt mondhatjuk Nyugatról: a kereszténység betöltötte szerepét, a kereszténység eltűnhet. (Kurt W. Marek, Notes provocatrices, Gallimard, Paris, 1964, 100-101. 1.)

És a szerző úgy véli, egyetlen tény lényegében igazolja ítéletét: a kereszténység nincs jelen a jelenkori társadalmi átalakulásokban: "1848 óta a társadalmi haladás a kereszténység befolyása, főleg pedig az Egyház tevékenysége nélkül ment végbe. A jótékonykodás a meglevő rend fenntartását és nem annak megváltoztatását célozza. Ez áll a kereszténység és az Egyház magatartására is, a társadalmi élet humanizálásában való részvételükre." (Kurt W. Marek, Notes provocatrices, Gallimard, Paris, 1964, 119. 1.)

Egyébként, hogy igazságos legyen, a szerző hozzáfűzi: "Az igazság kedvéért el kell ismernünk azt is, hogy az embertelenségekben való visszaesés is a kereszténység részvétele nélkül történt.".

    A fenti nézet visszhangjának tekinthető részben a ma annyit emlegetett amerikai szociológus, Gábriel Vahanian tétele az "Isten haláláról". (Gabrial Vahanian, La Mort de Dieu, Buohet-Chastel, 1962; angol eredeti: The Death of God, The Culture of our Post-Christian Era, G. Breziller, New York, 1961.)

A könyv alcíme is jellemző: "A kereszténység-utáni kor kultúrája." Bevezetőjében a szerző megmagyarázza szándékát: "A következő lapokon történetileg ki akarom mutatni, hogyan degradálódott fokozatosan a kereszténység, hogyan értéktelenedett el önmagában. Egyes mai gondolkodók egy új keresztény kultúra születését akarják bizonyítani: ezekkel szemben meg akarom mutatni, hogyan és miért mond ellent érveiknek a mi civilizációnk... Az utolsó tíz év állítólagos vallási megújulása tulajdonképpen nem más, mint átmenet a keresztény korból a kereszténység-utáni korba... A modern kultúra alapjai se nem keresztények, se nem keresztény-ellenesek, hanem egyszerűen kereszténység-utániak..." (Vahanain, La Mort de Dieu 14. 1.)

...

    Szekularizálódás a latin saeculum (a jelen világ) szóból származik. A modern kor egyik szembeötlő jelenségét jelöljük vele: azt a tényt, hogy az ember elfordul a "túlvilágtól" és teljesen a föld, a földi valóságok felé fordul. (Harvey Cox, The Secular City, New York, 1966. A könyvet és visszhangját ismerteti a Mérleg 1967. januári száma. Mi a francia fordítás nyomán idézzük: La Cité séculiére, Casterman, 1968 (Simone De Trooz fordítása), 31. skk. lapok.) 

Ez a mai "evilágiság" egy hosszú elvilágiasodási folyamatnak az eredménye. A tudományos felfedézésekkel az ember megfosztotta a természetet a mítoszoktól, fátum-talanította a történelmet. Az elvilágiasodás kezdetben az antiklerikalizmushoz és a vallásellenes fanatizmushoz kapcsolódott; társadalmi következménye az államok laicizálódása, Európában a közélet elkereszténytelenedése volt. Végső következménye pedig az lett, hogy a vallás a magánéletbe szorult vissza. Természetesen, ennek az összetett jelenségnek elemzésekor rá kell mutatni a kereszténység, az Egyház hibáira is: a világi (evilági) hatalom és a lelki "hatalom" túlságos összefonódása, az egyháziak ellenséges magatartása a tudományos felfedezésekkel szemben, stb. részben megmagyarázza azt, hogy az elvilágiasodásra ateista ideológia épült, vagyis hogy a "sécularisation"-ból "sécularisme" lett, zárt világnézet, új vallás.

Nos. A Jézus Krisztus követő ebben a világban kisebbségben van. Miért? Mert mindaz a kisebbséget jelenti, aki a meglévő hatalomban nem tudja érvényesíteni akaratát, már pedig, gazdagság, pénz és hatalom nélkül senki se tudja érvényesíteni akaratát e világban.
A tanítványok ezt mondják: "Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged." Mt 19,27
Majd megkérdezik a tanítványok, most, hogy szegények, gyengék és bolondok lettek a világ szemében, "mi lesz, hát a jutalmunk?"
Jézus Krisztus így válaszol:
"A megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett. És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet." (Mt 19,28-29)

Jézus Krisztus nem akarta, hogy tanítványai rendszert építsenek, hanem ezt mondta:
"Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé." Mt 10,16
"Óvakodjatok az emberektől, mert átadnak a törvényszékeknek, és megkorbácsolnak zsinagógáikban, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak énmiattam." Mt 10,17-18
"Kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket; átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek titeket az én nevemért." Lk 21,12

Tehát Jézus Krisztus parancsát teljesítve ebben a mostani világban, az életünkben két fő szempontnak kell érvényesülnie, amely tevékenységünket és helyzetünket határozza meg. Egyik a másikból következik.
Egyszer: "Mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért." Lk 21,17
Másodszor: "Amit mondok néktek, a háztetőkről hirdessétek, és ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik." (Mt 10,27-28)
Tehát, hirdessétek, amit mondok néktek, de tudjátok meg gyűlölni fognak titeket, az én nevemért, mert azt mondjátok, amit én mondtam nektek. És mégse azzal törődjetek, hogy ebben a világban üldözöttek lesztek, hanem inkább meneküljetek egyik városból a másikba, csak hirdessétek az én nevemet.

A Mennyek Országa betört Babilonba. Jézus Krisztus a Mennyek Országának királya és hadseregének parancsnoka, gyenge kisbabaként megszületett, majd ezt mondja, miután a halálból feltámadott:

Legyőztem a világot!

A Mennyek Országa nem a kiépített rendszerekben van, hanem Közöttünk, akik az Ő nevét segítségül hívjuk. A Mennyek Országa Jézus Krisztus nevében való hitben, vagyis Jézus Krisztus Testében, a szeretetben megélt közösségben van. Ehhez nem kell gyülekezetet, egyházat alapítani, ehhez csak hinni és szeretni kell, egymást.
A gonosz annyira kifinomult, olyan mesterien szedi rá a keresztény híveket is, hogy elaltassa őket.
Valahol valaki - Zimányi Józsi bácsi - azt mondta, ha nem üldöznek engem, jaj nekem! Mert tévútra tévedtem!
Ha a gonosz békén hagy téged, jaj neked, mert már megnyugodott felőled. Addig lehetünk nyugodtak, amíg valóban üldözést, megvetést szenvedünk Jézus Krisztus neve miatt. És ez igaz akkor is, ha intézményekben gondolkozunk. Jaj a keresztény vallási intézményeknek, ha békét és fegyverszünetet kötött a világi hatalommal. Mert akkor már nem Jézus Krisztus nevét hirdeti az az intézmény, hanem valami egészen mást.
Ki lehet magyarázni eme feltevésemet okosnak tűnő érvekkel. Hivatkozni, évszázadokra, sőt évezredekre.
De ettől még Jézus Krisztus szavának lesz igaz.
Krisztus Teste soha sem békélhet meg a világgal. Mi dolga Krisztus Testének a világgal, azzal a világgal, amit Isten már megítélt? Itt a Földön, a Mennyek Országa, Krisztus Testében van. Egy másik világ, a földi világban.

Jézus Krisztus nem mennyei hadsereggel jött legyőzni e földi világot, Babilont. Hanem gyenge emberként.
Követőinek e Földön hagyta Testét. Azt mondta, vegyétek és egyétek. Magyarul: szolgáljatok egymásnak szeretetben! Ti vagytok a Test! Egyétek egymást!
De a Testnek van Feje, amely most az Atyánál van, és eljön az Ő ideje, amikor egyesül a Test és a Fej, örökre.
Nem vallási intézmény fog egyesülni a Fejjel, hanem Krisztus Teste, vagyis az elhívott szent nép. Ez pedig a nevén nevezve, a maradék. Más néven a mennyei Izrael. Nem pedig egyetlen egy vallási intézmény tagjai.

A könyv írója ezt írja, a 90. oldalon: "Az Isten országa (??? ezt a sok kérdőjelet én tettem ide) részben a változó világhoz van kötve, hiszen polgárai egyúttal ennek a világnak a polgárai."

Ez a gondolat nem igaz, mert Jézus viszont ezt mondta: "Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." Jn 17,14-15
Jézus szava mindig igaz, és igaz fog maradni. "Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ." Jn 15,18-19
"Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is." Jn 15,23
"Gyűlölnek engem ok nélkül." Jn 15,25

Amíg a keresztények - akár intézményesítetten is - kisebbségben vannak, üldözést szenvednek, jó úton járnak. Hiszen Babilonban vannak, mi más történhetne velünk?

Jézus mondja: "Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!" Jn 17,11

Maradjon Egy, a Mennyek Országa, idelent a Földön! Ne hatalmi vágyaktól összetört, képmutató emberi, egymással rivalizáló vallási egyházi intézményekben gondolkozzunk mi keresztények. Hol van a szent maradék megfogalmazás a mai teológiákból? Ha a keresztények azért küzdenek, hogy elfogadja őket a világ, rendszereket építgethessenek, hatalmi erőt képviselhessenek, békében hagyják őket, városukban, ahol élnek, Igét hirdethessenek, minden üldöztetés nélkül, hová lesz életükből Uruknak, Jézus parancsának következménye? Ha erre az útra tévedünk, mind inkább csak gonoszabbak lennénk. Egyre lanyhábbak, az Igazság hirdetésében. Még ha kezdetben a mi keresztény intézmény rendszereink sokasága oly sok jót adna is a világnak!
Bárhogyan is, bármilyen vallási intézményrendszerbe akarna menekülni az igaz hívő, az üldözések elől, nem menekülhet! Legfeljebb is, csak vándorolhat e Földön élve! Mint a menekültek.

Most ennyi jutott eszembe. Persze tudom én, hogy egy katolikus jezsuita könyvét olvasom.  Van benne sok igazság, és jó is (valahol), ha a - pusztításra szánt - világ ideológiáit ismerjük. (Legalább kevésbé tudnak megtéveszteni.) De hát ő mégis a katolikus intézmény megerősítésén fáradozik, a világgal szemben, vagy a világba ágyazottan. A katolikus intézménynek más harcai vannak, mint egy egyszerű Krisztus hívőnek. ... vagyis néékem.  Könnyebb dolgom van.  Hiszen az én terhem, könnyű és gyönyörűséges. ... Gyorsabban tudok futni  ... ha üldöznek. És közben még hazudoznom se kell. 

bogi

Az ember világa 2. rész

Szabó Ferenc: Az ember és világa
I. rész Istennel vagy Isten nélkül?

Idézetek Marx abszolút ateizmusa című részből
(A könyvből vett idézeteket középre rendeztem, a hozzáfűzött gondolataimat alatta széles sorban.)

    "Marx számára a radikális megoldás a következő: Amily mértékben a múlt század úgy fogta fel az istenek világát mint az emberek világának képmását, oly mértékben már megkezdte a vallásos felépítmény lerombolását. Az emberiség feladata most az, hogy teljesen befejezze ezt a folyamatot: vagyis, hogy végleg felszámolja az álmok beteges világát és végleg berendezkedjék a földön, amely az egyedüli valóság. Az embernek semmi köze Istenhez és a túlvilághoz. De ezt a feladatot csak úgy lehet elvégezni, hogy a vallási elidegenedés gyökereit, a gazdasági-politikai elidegenedést megszüntetik." (70-71. old)

Tetszik ez a megfogalmazás, hogy a vallás gazdasági-politikai elidegenedést okoz. Persze, aki csak kicsit is ismeri a történelmet, vagy a vallástörténelmet, pontosan tudja, hogy ez nem így van. Az egyházi intézményeknek - kiragadva gondolok most a katolikus bencésekre, vagy a protestáns szorgalmas puritánokra - hatalmas gazdaság élénkítő hatásuk volt. Vagy gondoljunk a protestáns gyökerű Németországra, vagy Amerikára, amely a gazdasági és politikai megalapozását a kimenekülő protestáns vallási üldözötteknek köszönheti.

Természetesen különválasztva és együtt is lehet vizsgálni a gazdaságra gyakorolt hatását az egyéni hitből fakadó szorgalomnak, tudásnak, akaratnak, amelyből hiszem, hogy a demokratikus szabadságjogok is erednek, valamint az egyéni hit intézményi eredményeit. Én hiszem, hogy mind az egyéni hit, mint a vallási intézményrendszer társadalomépítőek, ezért hasznosak. Szerintem kölcsönösen egymást támogatják. Marx, amikor a túlvilágról szól, hogy a hívő ember odafelé gyűjt, állításával ellentétben az semmiképpen nem destruktív erre a világra. Sőt! Nekünk hívőknek Isten felé a Földön élve olyan jó cselekedeteket kell áldoznunk, ami a társadalomra hasznos, pozitív értékkel bír. Mindezt pedig, viszonzatlanul, hogy valamiképpen azt a mennyei jutalmat megkapjuk.

A sajnálatos túlkapások, bűnök, keresztesháborúk sem támogatják Marx állítását, hogy a vallásban található gazdasági-politikai elidegenedés gyökere. A negatív példák éppen megerősítik, hogy sajnos a vallási intézmények gazdasági és politikai tényezők világunkban.
Azért mondom, hogy sajnos, mert habár eredményét tekintve modern világunkban egyre tisztább a vallási intézmények társadalmi haszna, de még mindig ezer játszma eszköze lehet. Hiszen, az ember még mindig a bűn alá van rekesztve. Ezzel a tézissel Marx nem számolt - hiszen nem volt, nem szerepeltethette - ideológiájában azt a teológiai fogalmat, hogy bűn. Számunkra, akik a kommunizmusból jöttünk, azonban tény, hogy a kommunisták is, pontosan ugyanazokat a hibákat, gazdasági, politikai, emberi tragédiákat követik el, vagyis Isten és emberek előtti bűnöket, mint az általa kiirtásra ítélt vallások.
Azt is tudjuk, hogy minden vallás másképpen hat az adott fennálló társadalmi rendszerre, ismerjük a hindu és a buddhizmus vallás hatásait saját társadalmukra, mint ahogy a keresztény vallások gazdasági, politikai és szociális térre gyakorolt hatásait is. A keleti vallások passzívizálnak (ezt a szót most találtam ki), a keresztény vallások aktivizálnak. Pl.: Jót tenni másokért, betegségeket gyógyítani, bajokat orvosolni, elvek alapján.
Marx úgy látom, túlságosan is inkább a kereszténységre fókuszált, noha a világ összes vallását, mint egy egységbe tartozókat szánja törlendőnek.

A másik megfogalmazás, ami tetszett:  az emberek világának képmását
Ez később is elő fog még bukkanni. Jó lesz tarsolyunkban tartani.
Tehát, Marx szerint az egész ügy, nem szól másról, mint az emberek világának képmása körüli vitáról. Ő a képmást kívánja lecserélni, Istenről valami másra. Kifejti, hogy mire.

Idézek tovább a könyvből:

"A vallási nyomor egyrészt a valódi nyomor kifejezése, másrészt tiltakozás a valódi nyomor ellen. A vallás a nyomorba sújtott teremtmény sóhaja, a szívtelen világ szíve, a szellem nélküli kor szelleme: ópium a népnek... Ezért a vallás eltűnése, vagyis a nép illuzórikus boldogságának eltűnése, igazi boldogságának követelménye... A vallás valótlan nap csupán, amely mindaddig az ember körül forog, míg nem az ember forog önmaga körül."(K. Marx, Contribution a la critique de la philosophie du droit de Hegel, trad. Molitor, Oeuvres philosophiques, I, p. 84.)

A valláskritika lényege tehát ez: az ember alkotja vallását és nem a vallás az embert. A vallás amolyan melléktermék: a beteg organizmus váladéka, "ideológia". A való ember egy konkrét államban, társadalomban él: "az ember nem más mint az ember világa, állam és társadalom. Az állam és a társadalom hozza létre a vallást, a világról alkotott téves felfogást, mivel maguk is hamis világot alkotnak." (K. Marx, Contribution a la critique de la philosophie du droit de Hegel, trad. Molitor, Oeuvres philosophiques, I, p. 84.)

A vallás kritikája tehát Marx szerint csak akkor lesz teljes, ha a filozófiákat, az ideológiákat, az államot is kritikának vetettük alá és megmutattuk minden elidegenedés gyökerét, a proletariátus kizsákmányolását és ennek alapját, a magántulajdon rendszerét. E kritika végén eljutunk ahhoz a szemlélethez, amelynek középpontjában az ember áll. "A vallás kritikája ebben a tanításban tetőződik be: az ember számára az ember a legfőbb lény." (K. Marx, Contribution a la critique de la philosophie du droit de Hegel, trad. Molitor, Oeuvres philosophiques, I, p. 97. 1.)

    Marx megőriz valamit Hegel és Feuerbach gondolatából, akik szerint a kereszténység az abszolút vallás. E kifejezés kettőt jelent: egyrészt a kereszténység magában foglalja az ősi vallások törzsi és nemzeti sajátosságait, de úgy, hogy csak azt őrzi meg, ami egyetemes; másrészt a kereszténységben a legmagasabb fokra emelkedett egy másik világ, a mennyek országa iránti nosztalgia. Amikor ezt az elképzelt "árnyék-világot" teszi meg az ember igazi hazájának, a kereszténység - éppen tökéletes transzcendenciája által - elméletben a vallás kvintesszenciáját valósítja meg, vagyis az ember tökéletes elidegenítését. Egyik híres cikkében (1847) Marx így akarja leleplezni a kereszténység szociális tanításának abszurditását: "A kereszténység szociális tanai igazolták az antik rabszolgaságot, dicsőítették a középkori jobbágyságot és a szükségnek megfelelően ma is szentesítik a proletariátus elnyomását, jóllehet néha egy kis lelkiismeret furdalást mutatva. A kereszténység szociális elvei azt hirdetik, hogy az uralkodó osztály és az elnyomott osztály kettőssége szükségszerű, és az elnyomottak érdekeit legfeljebb úgy képviselik, hogy az elnyomóknak ezt hirdetik: legyetek szeretettel a nyomorgók iránt. A kereszténység szociális elvei a másvilágra helyezik át az igazságszolgáltatást és így szentesítik minden földi igazságtalanság folytatását. A kereszténység szociális elvei kijelentik, hogy az elnyomók gaztettei az elnyomottak iránt vagy az eredeti bűn meg a személyes bűn miatt kijáró igazságos büntetések, vagy pedig az Úr által küldött megpróbáltatások, aki végtelen bölcsességében így akarja üdvözíteni a lelkeket. A kereszténység szociális elvei a gyávaságot, az önmegvetést, a megalázkodást, az alávetettséget, az alázatosságot, egyszóval mindenfajta 'alantas' tulajdonságokat sürgetnek... A kereszténység szociális elvei alattomosak, a proletariátus forradalmi." (E szöveget lásd M Rubel-nél, Karl Marx, Pages choisies pour une éthique socialiste, Edit, Riviere, p. 188. Idézi Morel, Études, févier 1965, p. 163.) (72,73,74)

    "Az előző vázlatos kép is világosan jelzi: a marxi ateizmus abszolút. Miután a kereszténység eltűnt, már semmiféle vallásnak nem lesz helye, még az "Emberiség" vallásának sem, amelyről Feuerbach és néhány filantróp álmodozott. Marx szemében a nietzschei gondolat: "Isten meghalt" ugyancsak a divatját múlt ideológiákhoz tartozik és csak arra jó, hogy elkendőzze az igazi problémákat. Hogyan halhatna meg Isten, ha nem létezik, ha sohasem létezett? Nem Isten tűnik el a világból, hanem az isteneszme, egy bizonyos istenkép. A vallás eltüntetése tehát nem az értelmi tevékenység célja, hanem annak normális következménye. A társadalmi gazdasági elidegenedés (kizsákmányolás) megszűnése természetszerűen megszünteti majd a vallást is."

Nos. Idézve: "A kereszténység szociális tanai igazolták az antik rabszolgaságot, dicsőítették a középkori jobbágyságot és a szükségnek megfelelően ma is szentesítik a proletariátus elnyomását, jóllehet néha egy kis lelkiismeret furdalást mutatva." A keresztény hívők, tisztelik uralkodójukat. Az nem azt jelenti, hogy mindig mindennel egyetértenek. De azt vallják, hogy ebben a földi létben, adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. Segítsük a szegényeket, árvákat, özvegyeket, betegeket. Minden rászorulót, erőnkhöz, szeretetünkhöz mérten. A keresztények, nem azért vannak a Földön, hogy rendszereket hozzanak létre, hanem, hogy hirdessék Jézus Krisztus Igazságát. Életünk egy nagy felkiáltó jel a világban. Amely felhívás, hogy elgondolkozzanak a még Istennel nem találkozott emberek a haláluk utáni helyzetükről.
Az, hogy ezen közben a keresztényeknek néha állást kell foglalniuk egyes társadalmi kérdésekben, inkább mellékes kérdés. Hiszen nem erre az ideig óráig szóló földi életre rendezkednek be, de érdekük, hogy minden ember a lehető legnagyobb áldásban, békében, és boldogságban élje le földi életét. A keresztények igenlik az életet, és támogatják. Ezért a társadalmi vitákban a közjót tartják szem előtt, amellett foglalnak állást.

A megalázkodás, alázat, alávetettség, amelyet Marx alantas tulajdonságnak vél, a társadalmi békét szolgálja. Mi hisszük, hogy minden Isten kezében van. Neki van lehetősége, módja beavatkozni folyamatokba. Azért azt tudni kell, hogy Isten azért avatkozik be a mi földi társadalmi, gazdasági életünkbe, hogy minél jobban hirdettessék az evangélium. Istennek nem célja egyetlen egy ember szenvedése sem. Saját gyermekeinek szenvedése, pedig kifejezetten fájdalmasan érinti. Hogy Isten hosszú tűrő, és sokáig visszafogja kezét, hogy a bűnösöket megbüntesse, inkább az Ő határtalan kegyelmének, és bölcsességének a titka. Mi, akik szenvedünk a bűnösök miatt, imádkozunk értük. Mert nem szeretnénk számukra az Istentől jövő büntetésüket. Ezek komoly dolgok és egy komoly hívő ezt tudja. Egyetlen egy keresztény hívő sem kívánja nyomorgatóik halálát, de nem mazochista, a saját szenvedését sem kívánja, a társadalmi békét, megbékélést sürgeti a maga módján. Többnyire imával, böjttel, de ha szükséges és van rá módja, mert meghallgatják figyelmeztetéssel. Figyelembe kell venni, hogy általában a hatalmon lévők nem hívő emberek. Tehát a hívő ember szava is körülbelül ennyit ér a szemükben. Semmit. Tehát Marx azon támadása, hogy a hívő emberek megalkudnak, a szegények kárára, téves, mivel a hívő embereknek nincs hatalmuk a hatalomban.

Persze, ha egy keresztény vallási intézmény az uralkodó elit vagy annak egy része egy államban, mint, hogy a történelemben láthattuk sokszor, akkor Marx állítása igaz lehet, de abból is csak annyi, hogy a vallási intézmény a hatalomban mindig képmutató. Soha sem a keresztény értékek mentén  halad, hanem a hatalom megtartásán. Annak minden megalkuvó manőverezésével együtt.
Ezt minden vidéken lakó hívő - sajnos - tudja. És - remélem - senki sem dédelget hiú ábrándokat, hogy ezen a Földön lakva, mi emberek egyszer megvalósíthatjuk, a hatalom nélküli hatalmat, amely jó lesz, kegyes minden állampolgárához. Ennek a világnak a szelleme, ugyanis Babilon, soha sem fog tudni jó lenni. Ha valaki azt  mondja, hogy de igen, akkor tudhatjuk, benne az antikrisztus szelleme lakik, vagy legalábbis megtévesztette. Sose felejtsük el, hogy Babilont Isten már elítélte. Hogy mikor fogja Isten a büntetést végrehajtani, az Ő szuverenitása.  Isten nekünk azt parancsolta, "menjetek ki Babilonból, hogy ne legyetek részesei bűneinek".
Fogok még erről írni, most gondolat ébresztőnek ennyi. Mert persze sok kérdést felvet ez bennünk. Hová menjünk Babilonból? És akkor mégis, hogyan viszonyuljunk a saját nemzetünk politikai kérdéseihez?
Ahogy Jézus mondta: legyetek okosak, mint a kígyó, de szelídek mint a galambok. Magyarul: legyetek jó diplomaták.  Többre azonban most még - földi életetek során - ne számítsatok, mert még Babilon uralkodik a világon, de jön majd a Király, valóságosan és hatalommal, a felhőkből (a mennyekből), Aki örökre megszünteti Babilont.

Folytatom a könyv olvasását.

Az ember világa 1. rész

Szeretem a filozófiát. Így hát Kozma Imre atya 2011 karácsonyi könyvajánlása: Szabó Ferenc: Az ember és világa című könyv (Kiadó, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Budapest 2011) kedvemre való.

A könyv írói ajánlása 1969 karácsonyán készült, tehát az írás nem mai darab, mégis már az elején megállapíthattam, mai korunkban is érvényes üzenete van.
A filozófia elgondolkoztat, és egyben megdöbbent, hogy milyen mély változásokat elindító hatása lehet egy-egy ember megfogalmazott gondolatának az egész világra. Vagy lehet a filozófus csak a változó világ rezdüléseit írja le, rendezi rendszerbe, miközben annak teljesen híve lesz?

A könyvben még nem jutottam messzire, azonban megállapíthatom, hogy eddig jó. Aki érdeklődik egy keresztény jezsuita gondolataira a filozófiai áramlatokról, annak mindenképpen ajánlom olvassa el. Gondolatébresztő, elgondolkodtató, letisztázó.
Én már eddigi életem során nagy vonalakban átrágtam magamat a nagyobb filozófiai rendszereken, de ilyen kereken egy fejezetbe foglalva a modern ateizmust még nem láttam. Főképpen, hogy - számomra is - a leglényegesebb pontjánál fogta meg őket az író, Isten és az ember viszonyában. Szerintem jó.

I. fejezet  Istennel, vagy Isten nélkül?
1. rész A problematikus ember
A fejezetben szó van, Voltaire-ről Feuerbach-ról, Nietzsche-ről, Comte-ról és Marx-ról

E témából idézek most, a 63,64,65,66 oldalakat.

    "Comte szerint tehát az ateisták (és a panteisták) a teológiai szellem utolsó megtestesítői. Ő maga túl akar menni az ateizmuson, hogy véglegesen felszámolja az istenhitet. Az Isten uralma helyébe az emberiség, a felnőtté vált emberek uralmát kell állítani. Istent nem tagadni kell, hanem helyettesíteni. Miután kizártuk Istent, gyorsan helyettesítenünk kell, mert ha az "interregnum" elhúzódik, ez végzetes lehet. Csak azt rombolja le az ember véglegesen, amit helyettesít. "E maxima szerint a katolicizmust helyettesíteni kell, mert különben vég nélkül elhúzódik szégyenletes haldoklása."
    Dehát mit akar Comte a keresztény Isten helyébe állítani? Az Emberiséget! Az Emberiség az egyetlen igazi, nagy létező, amelynek szükségszerűen tagjai vagyunk. (Ismét csak Feuerbach eszméire kell gondolnunk!) Comte még jövendöl is: "Jönni fog a nap, amikor majd a párizsi Notre-Dame a nagy nyugati Templom lesz": az új vallás oltárán az emberiség szobra áll, és az új isten lábánál hever a legyőzött régi Isten. Az Emberiség helyettesíti tehát Ábrahám és a metafizikusok elűzött Istenét.
    Comte maga használja e vallásos terminológiát. Egyébként megszerkesztette a "Pozitivista katekizmus"-t is. Az "Isten rabszolgáit" az Emberiség szolgái helyettesítik, akik majd megszervezik az igazi Gondviselést; eltávolítják a régi vallás híveit mint zavargókat és rendbontókat.
    Comte élete vége felé egyre inkább a gyakorlati, a politikai élet felé fordul. "A pozitiv politika rendszere" című munkájában egészen határozottan kizárja a közélet irányításából mint maradiakat és rendbontókat, a katolikusokat, protestánsokat és deistákat, vagyis "az Isten mindenfajta rabszolgáit". Az új Isten, az Emberiség, nem pontosan ugyanaz az "Emberiség", amelyről Feuerbach beszélt. Comte-nál ugyanis nem valami misztikus, meghatározatlan emberiségről van szó, nem olyan eszméről, amely magában foglalja az Isten attribútumait, hanem egy hatalmas organizmusról, amelynek tagjai mi vagyunk, az egymásután következő nemzedékek egyedei. Igaz, ennek az organizmusnak nem lesz mindenki integráns része: a bűnözők, még ha nagy történelmi személyiségek voltak is (például Néró, Robespierre, Napóleon), ki vannak zárva a nagy Lényből, mert ezek megzavarják az emberi harmóniát. Ugyanígy kizáratnak a paraziták is, akik semmi pozitívumot nem adnak át az utókornak, akik nem segítik előre a fejlődést. Végeredményben az új Isten ugyanazt a szerepet tölti be, mint a régi, következtet Comte: "benne élünk, mozgunk és vagyunk"; ő szeretetünk központja. Akinek ez az Isten a szívét lefoglalta, nem kívánkozik vissza a régi rabszolgaságba.
    Comte hatása igen nagy volt, főleg Franciaországban. A modernista A. Loisy valláskritikájában a pozitivizmust követi. Alain, az egyik legharciasabb francia filozófus is úgy tiszteli Comte-ot, mint valami istent.
    Feuerbach, Nietzsche és Comte ateizmusának közös jellemzője az, hogy az embert illetve az emberiséget állítják az Isten helyébe. E három gondolkodóval Nyugat-Európa elfordul keresztény hagyományaitól. De amikor az élő Isten helyébe az ember kerül és amikor kimondják, nincs más csak a föld, elkezdődik az ember szétesése is. Feuerbachnál és Comte-nál az Emberiség kultusza még vallásos jellegű és egészen "ártatlannak" tűnik. De Nietzsche hatalomra törő Übermensch-e, amikor teljes szabadságot követelve magának túlteszi magát a jó és a rossz határain ("Ha Isten nincs, minden megengedett"), már "előképe" a hitleri embernek. Csakugyan - Lukács Györgynek igazat adhatunk - Nietzsche filozófiája távoli előkészítője volt a fajelméletnek, tehát a tömegirtó módszerek bevezetésének is. Valóban mindebben az ateizmusnak csak mellékes szerepe lenne, ahogy ezt Lukács György állítja?"

Folytatom.