Szenvedő Jézus, add, hogy mindennap
felismerhesselek a betegekben,
és róluk gondoskodva, téged szolgáljalak.
Segíts, hogy a harag, a bűntény vagy
az elmebetegség undorító álarca mögött is
meglássalak, és hozzád sóhajtsak:
"Szenvedő Jézusom, mily mérhetetlenül szép
téged szolgálni!"
Uram, ajándékozz meg hittel, hogy feladatom
könnyebbnek tűnjön. Akkor majd örömet jelent
számomra mások szeszélyeit elviselni
és teljesíteni minden szenvedő óhaját.
Beteg testvérem, mily kedves vagy számomra,
mivel Krisztus képe vagy. Büszke vagyok rá,
hogy gondoskodhatom rólad!
Ó, Isten, mivel te a szenvedő Jézus vagy,
mérhetetlen jóságod akkor is nyilvánuljon meg,
amikor a türelmes Jézussal találkozom,
aki irgalmas hibáim iránt,
és csak szándékomat nézi,
hogy minden szenvedő gyermekedben
téged szeresselek és szolgáljalak.
Áldd meg erőfeszítéseimet és munkámat,
most és mindörökké.
Ámen.
"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Teréz anya imái. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Teréz anya imái. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. november 21., vasárnap
Teréz anya: Egy beteg gyermekért
Mária, legdrágább Anya,
hozzád könyörgök ezért a beteg gyermekért.
Anyánk vagy,
mi pedig a te gyermekeid.
Ismersz bennünket,
tudod, mire van szükségünk.
Ez a gyermek súlyosan beteg
- kérlek, vedd karjaidba
és légy gondoskodó édesanyja.
Jézus nevében kérlek,
adj neki egészséget
és áldd meg
most és mindörökké.
Ámen.
/Személyes megjegyzés, de nem ítélet: Nem értek maradéktalanul egyet Teréz anya teológiájával. Pl. Mária megszólítását, imában, nem tartom helyesnek. Biblia hű elveim miatt tartom magam ahhoz, ahogy Jézus tanított imádkozni: Mi Atyánk... /

---ooo---

2010. november 20., szombat
Teréz anya: Egy születendő gyermekért
Mária, Anyánk,
számodra nem ismeretlen az öröm,
a boldogság és a bizonytalanság,
amely egy anya szívét eltölti
gyermeke születését várva.
Áldd meg a szülőket, és áldd meg ezt a gyermeket,
tűnjön bár mégoly parányi, jelentéktelen lénynek is.
Teremts neki békés, boldog életet,
szeretettel és örömmel teljeset.
Oltalmazd ezt a parányi életet
minden erőddel és figyelmeddel.
Mária, boldogságos Szűzanya,
virrasz e formálódó emberke fölött,
hogy anyja méhében lüktető, piciny szívét
ne érje semmi bántódás születése előtt,
hogy teljesíthesse küldetését e világon,
amellyel Atyánk nagylelkűen megajándékozta.

Teréz anya: Ima egy leendő anyáért
Uram, ajándékozz e fiatal anyának örömet,
bátorságot és erőt egy csoda világra hozatalához.
Tedd büszkévé és hálássá,
hiszen gyermekének anyjaként
minden teremtmény közül a leggazdagabb.
Szűzanyánk, legkedvesebb Anya,
ajándékozd meg ezt az asszonyt
szerető, gyengéd szíveddel.
Mutasd meg neki,
mekkora boldogság forrása a család,
mint ahogyan te is boldog voltál
a betlehemi istállóban.
Uram, ajándékozd meg ezt a nőt szereteteddel,
hogy továbbadhassa születendő gyermekének.
Így majd a kisdedet örömmel fogadják és szeretik,
s ha felnő, ő is törekedni fog,
hogy szeretetedet kiárassza az emberiségre.

2010. november 10., szerda
Fiatal házasokért
Uram,
segíts ennek a fiatal házaspárnak,
hogy szeretettel teli
egy szív és egy lélek legyenek.
Adj nekik olyan életet,
hogy örömben és fájdalomban,
egészségben és betegségben,
egymáshoz hűségesek legyenek.
Adj nekik szeretetet
születendő gyermekeik iránt,
és add, hogy otthonuk ajtaja
mindig nyitva álljon
a szegények előtt.
Tanítsd meg őket, Uram
együtt imádkozni,
hogy megőrizzék az egységet.
Ámen.
segíts ennek a fiatal házaspárnak,
hogy szeretettel teli
egy szív és egy lélek legyenek.
Adj nekik olyan életet,
hogy örömben és fájdalomban,
egészségben és betegségben,
egymáshoz hűségesek legyenek.
Adj nekik szeretetet
születendő gyermekeik iránt,
és add, hogy otthonuk ajtaja
mindig nyitva álljon
a szegények előtt.
Tanítsd meg őket, Uram
együtt imádkozni,
hogy megőrizzék az egységet.
Ámen.
2010. október 30., szombat
Köszönet a szeretetért
Urunk, Jézus Krisztus,
szeretetből teremtettél,
szeretetből születtél,
szeretetben szolgáltál,
szeretettel cselekedtél,
szeretetben tiszteltek.
Szeretve szenvedtél,
szeretve haltál meg,
szeretve támadtál fel.
Köszönöm az irántam és mások iránti
hatalmas szeretetedet.
Naponta azt kérem tőled:
taníts meg engem is szeretni!
Úgy legyen!
szeretetből teremtettél,
szeretetből születtél,
szeretetben szolgáltál,
szeretettel cselekedtél,
szeretetben tiszteltek.
Szeretve szenvedtél,
szeretve haltál meg,
szeretve támadtál fel.
Köszönöm az irántam és mások iránti
hatalmas szeretetedet.
Naponta azt kérem tőled:
taníts meg engem is szeretni!
Úgy legyen!
2010. szeptember 12., vasárnap
Teréz Anya és munkatársainak napi imája
Assisi Szent Ferenc
Uram, tégy engem...
Uram, tégy engem a te békéd eszközévé,
Ahol gyűlölet lakik oda szeretetet vigyek;
Ahol sértés, oda megbocsájtást,
Ahol széthúzás, oda egyetértést.
Ahol tévedés, oda igazságot;
Ahol kétely, oda hitet;
Ahol kétségbeesés, oda reményt;
Ahol szomorúság, oda örömet.
Uram, add,
Hogy inkább én igyekezzek vigasztalni,
Mint hogy vigaszt várjak.
Inkább én törekedjek másokat megérteni,
Mint hogy megértést óhajtsak.
Inkább szeressek,
Mint hogy szeretetet igényeljek.
Mert önmagunkat elfelejtve
találjuk meg magunkat.
Ha megbocsájtunk,
Akkor nyerünk bocsánatot.
Ha meghalunk,
Akkor ébredünk az örök életre.
Ámen

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)