"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rajzfilmek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rajzfilmek. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. december 25., szerda
2012. december 3., hétfő
2012. március 8., csütörtök
József, az álmok királya
Tegnap este fiam választott egy mese dvd-t, hogy nézzük meg.
Ahhoz is gonoszság kell, hogy valakiről, aki igaz, azt gondoljuk, mondjuk, hogy gonosz.
Pozíció, hatalom féltésből. Úgy viselkedjünk vele, mint egy utolsó gonosztevővel.
Józseffel ez történt, a saját testvérei által. De ugyanez történt Jézussal is.
Az igaz, ha a gonosz kezébe kerül, hiába védi magát. Nincs menekülése. Amit elterveztek róla a gonoszok, azt végig is viszik. Ám minden gonoszság végén, ott van az ÚR.
Az ÚR jóra fordítja az igaz sorsát és végül az igaz kezébe adja a gonoszokat. Akik, amikor ez megtörténik, teljes szívvel megtérnek Istenhez, mert belátják bűnösségüket, és az igaz, igaz voltát.
Nem minden gonosz hull el, csak a legmegátalkodottabbak. Aki a teljes felismerés után is, gőgjükben és büszkeségükben elutasítják a megtérést.
Mindennek végén pedig áldás osztás vár, attól, aki Atyja mindeneknek.
A gonoszok megpróbálják ellopni az áldást az igazak elöl, de ez nem sikerül nekik. Késleltethetik, de Isten az időnek is URa. Ő az, aki végül, amit eltervezett kiosztja. Senki sem tudja megakadályozni.
Az igazak öröklik a földet, a gonoszok pedig, ha megtérnek részt kapnak. Az igazak fognak uralkodni az Igazság Királyával. Akik a Királyéi azokat senki ki nem ragadhatja kezéből.
A Földön élő embereknek nem tetszik, ha úgy osztják fel őket: gonoszok és igazak. E radikális és fájdalmas ítélet elöl középutakat keresnek, ezerszer ezer álmegoldással, és álelmélettel, politikailag, fajilag és ki tudja még hogyan. Számukra nincs, nem létezi ilyen végletes kategória, hogy gonoszok és igazak. Ez szerintük pejoratív, diszkriminatív, bántó, és fájdalmas. Nem humanitárius.
Hogy kicsoda szabadíthat meg?
Az őszinte Istenhez fordulás. Ha kutatod és keresed az Igazság és Békesség királyát. Ez a személy, ma is él, noha azt hitték a gonoszok, végleg eltörölték. De Jézus él! Sőt uralkodik. Mindent a kezében tart.
A gonoszság addig uralkodik benned, amíg meg nem térsz. Amíg testvéredhez, és Atyádhoz nem fordulsz bűnbánó lélekkel azt mondván: VÉTKEZTEM.
Megtérés nélkül nincs bűnbocsánat, gonoszságainkból való szabadulás.
A bűnbocsánat már készen vár.
A te Urad, Bírád, Atyád és testvéred mindent megbocsájtott neked, mert az árat bűneidért már Ő maga kifizette.
Nincs más váltság bűneidre, csak
kereszthalála, vére amely hintetett az örök templom, örök oltárára, örök váltságul az Istennek, a Magasságban.
Ez az a vér, amely eltörölte bűneidet. Valld be Ő előtte, hogy bűnös vagy, vétkeztél, és kérd, szóljon hozzád, érintsen meg téged. Adjon neked új életet. A gonosz helyett igaz életet és a múlandó helyett örök életet. Legyen Jézus, az egyetlen Igaz ÚR életedben. Ő az Igaz! Legyél az Ő testvére!
Ő az, akitől testvérei megszabadultak, eladták, kiszolgáltatták a bűnösök kezére. Ő az, aki magára vette ennek a cselekedetnek minden bűnét, hogy az ellen fordulóknak is szabadságot szerezzen. Azért viselte a gyalázatot, és a halált, hogy nekünk szabadulást szerezzen.
Azért viselte a gyalázatot és a halált, hogy testvérei lehessünk, vele együtt örülhessünk életünknek.
Jézus, a Király, mindent megbocsájtott, minden embernek, mert minden bűnt maradéktalanul magára vett. Ő volt a fekete bárány. Önként adta magát. Mint bárány, szótlanul, nem lázadt ellene.
Nincs bűn, ami elítélhetne téged, hiszen minden ott volt a kereszten.
Noha a mi bűneink juttatták oda, mi árultuk el Őt, de Ő minden bűnünk magára vette.
Mégis, mert ilyen nagy kegyelem részesei vagyunk, ne utasítsuk vissza Őt, amikor a felismerésre, és a megtérésre hív minket. Őszintén valljuk be: Még egyszer, olyan szomorúságot nem okozunk Atyánknak, amellyel egyszer már vétkeztünk ellene. Nem maradunk a bűnben.
A mi Atyánk, a Mennyekben, mennyivel több Józsefnél. Mennyivel inkább magához fogadja a megtérő bűnösöket!
József, az álmok királya:

"Várva vártam az URat,
és ő lehajolt hozzám,
meghallotta kiáltásomat.
Kiemelt a pusztulás verméből,
a sárból és iszapból.
Sziklára állította lábamat,
biztossá tette lépteimet.
Új éneket adott a számba,
Istenünknek dicséretét.
Sokan látják ezt, félik az URat,
és bíznak benne."
Zsolt 10,1-4
Az ÚR jóra fordítja az igaz sorsát és végül az igaz kezébe adja a gonoszokat. Akik, amikor ez megtörténik, teljes szívvel megtérnek Istenhez, mert belátják bűnösségüket, és az igaz, igaz voltát.
Nem minden gonosz hull el, csak a legmegátalkodottabbak. Aki a teljes felismerés után is, gőgjükben és büszkeségükben elutasítják a megtérést.
Mindennek végén pedig áldás osztás vár, attól, aki Atyja mindeneknek.
A gonoszok megpróbálják ellopni az áldást az igazak elöl, de ez nem sikerül nekik. Késleltethetik, de Isten az időnek is URa. Ő az, aki végül, amit eltervezett kiosztja. Senki sem tudja megakadályozni.
Az igazak öröklik a földet, a gonoszok pedig, ha megtérnek részt kapnak. Az igazak fognak uralkodni az Igazság Királyával. Akik a Királyéi azokat senki ki nem ragadhatja kezéből.
A Földön élő embereknek nem tetszik, ha úgy osztják fel őket: gonoszok és igazak. E radikális és fájdalmas ítélet elöl középutakat keresnek, ezerszer ezer álmegoldással, és álelmélettel, politikailag, fajilag és ki tudja még hogyan. Számukra nincs, nem létezi ilyen végletes kategória, hogy gonoszok és igazak. Ez szerintük pejoratív, diszkriminatív, bántó, és fájdalmas. Nem humanitárius.
Pedig a gonoszság ott lappang minden emberben.
És ezt minden ember tudja is magáról és a világról is.
Hogy kicsoda szabadíthat meg?
Az őszinte Istenhez fordulás. Ha kutatod és keresed az Igazság és Békesség királyát. Ez a személy, ma is él, noha azt hitték a gonoszok, végleg eltörölték. De Jézus él! Sőt uralkodik. Mindent a kezében tart.
A gonoszság addig uralkodik benned, amíg meg nem térsz. Amíg testvéredhez, és Atyádhoz nem fordulsz bűnbánó lélekkel azt mondván: VÉTKEZTEM.
Megtérés nélkül nincs bűnbocsánat, gonoszságainkból való szabadulás.
A bűnbocsánat már készen vár.
A te Urad, Bírád, Atyád és testvéred mindent megbocsájtott neked, mert az árat bűneidért már Ő maga kifizette.
Nincs más váltság bűneidre, csak
JÉZUS KRISZTUS
kereszthalála, vére amely hintetett az örök templom, örök oltárára, örök váltságul az Istennek, a Magasságban.
Ez az a vér, amely eltörölte bűneidet. Valld be Ő előtte, hogy bűnös vagy, vétkeztél, és kérd, szóljon hozzád, érintsen meg téged. Adjon neked új életet. A gonosz helyett igaz életet és a múlandó helyett örök életet. Legyen Jézus, az egyetlen Igaz ÚR életedben. Ő az Igaz! Legyél az Ő testvére!
Ő az, akitől testvérei megszabadultak, eladták, kiszolgáltatták a bűnösök kezére. Ő az, aki magára vette ennek a cselekedetnek minden bűnét, hogy az ellen fordulóknak is szabadságot szerezzen. Azért viselte a gyalázatot, és a halált, hogy nekünk szabadulást szerezzen.
Azért viselte a gyalázatot és a halált, hogy testvérei lehessünk, vele együtt örülhessünk életünknek.
Jézus, a Király, mindent megbocsájtott, minden embernek, mert minden bűnt maradéktalanul magára vett. Ő volt a fekete bárány. Önként adta magát. Mint bárány, szótlanul, nem lázadt ellene.
Nincs bűn, ami elítélhetne téged, hiszen minden ott volt a kereszten.
Noha a mi bűneink juttatták oda, mi árultuk el Őt, de Ő minden bűnünk magára vette.
Mégis, mert ilyen nagy kegyelem részesei vagyunk, ne utasítsuk vissza Őt, amikor a felismerésre, és a megtérésre hív minket. Őszintén valljuk be: Még egyszer, olyan szomorúságot nem okozunk Atyánknak, amellyel egyszer már vétkeztünk ellene. Nem maradunk a bűnben.
"Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened!
Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái!
József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki.
Oda is mentek hozzá a testvérei, leborultak előtte és ezt mondták: Szolgáid vagyunk!
De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük."
1Móz 50,17-21
A mi Atyánk, a Mennyekben, mennyivel több Józsefnél. Mennyivel inkább magához fogadja a megtérő bűnösöket!
2012. január 6., péntek
2011. december 29., csütörtök
Egyiptom hercege
Ma este, először meghallgattam Mariah Carey és Whitney Houston előadásában, a When you believe című dalt, aztán megnéztem a hozzátartozó rajzfilmet Mózesről, Egyiptom hercegét. (A filmet rákattintva te is megnézheted)
Vége felé fogalmazódott meg bennem, hogy milyen heroikus, kemény küzdelem a megtérés is, amikor a régi családunkból kiszakadunk, hogy új népet találjunk, vagyis hogy népünkbe belefoglaltassunk. Mindannyian, akik Isten népéhez csatlakozunk piciben átéljük azokat a küzdelmeket, amit Mózes élt át. Ezért nagyszerű ez a film. Mózes ilyen ábrázolásában az ember egyszerre érzi át heves érzelmekkel, belsőleg is és kívülállóként is sajátos küzdelmeit. Harcolunk Istennel és emberekkel, ezért Izrael e nép neve.
Ugyanakkor a film megkapóan, és jól hirdeti Isten egyedülálló, magasan mindenek felett álló dicsőségét, ahol Isten a leghatalmasabb, nincs szüksége segítőkre, tanácsadókra, Ő maga egyedüli vezetője, tulajdonosa az Ő népének. Mózest a film helyesen ábrázolja ebben a szereposztásban az engedelmes szolgaként, ellentétben állítva az egyiptomi varázslókkal. Hiszen így is van. Isten hatalma megnyilatkozik rajtunk, az Ő mértéke, akarata, elhívása szerint, és nem mi vagyunk, akik irányítjuk Őt. Éppen, hogy nem tudunk mást tenni, mint hogy alázatosan bűneinket beismerjük Őelőtte, meghajtjuk fejünket, és elmegyünk oda ahová küld bennünket. Kezünkbe vesszük a Tőle kapott botunkat, vagyis a Belé vetett bizalmunkat, és vezetjük testvéreinket (a ránk bízottakat), a kánaán földjére. Éppen úgy, ahogy Isten adja.
Amikor pedig a cselekvés ideje jön el, mert ellenség szorongat, a halál torkában vagyunk, hangtalan vagy imával, Őbenne bízunk.
Amikor pedig megszabadított, hálaadással ujjongunk. Haladva előre, ahová utunk fut. Ismét a Belé vetett bizalommal.
Csak ráadás, hogy Whitney Houston - szerintem - a világon a legcsodálatosabb hang:
(Whitney)
Many nights we pray
With no proof anyone could hear
In our hearts a hopeful song
We barely understood
Now we are not afraid
Although we know there’s much to fear
We were moving mountains long
Before we know we could
Oh yes
There can be miracles when you believe
Though hope is frail it’s hard to kill
Who knows what miracles you can achieve
When you believe
Somehow you will
You will when you believe
(Mariah)
In this time of fear
When prayer so often proves in vain
Hope seems like the summer birds
Too swiftly flown away
Yet now I am standing here
My heart’s so full I can’t explain
Seeking faith and speaking words
I never thought I’d say
There can be miracles when you believe
(When you believe)
Though hope is frail it’s hard to kill
Who knows what miracles you can achieve
(You can achieve)
When you believe
Somehow you will
You will when you believe
(Whitney & Mariah)
They don’t always happen when you ask
And it’s easy to give in to your fear
But when you’re blinded by your pain
Can’t see your way safe through the rain
Thought of a still resilient voice
Says love is very near
There can be miracles (miracles)
When you believe (oh when you believe)
Though hope is frail it’s hard to kill
(hard to kill)
Who knows what miracles you can achieve
(You can achieve)
When you believe
Somehow you will
(Somehow, somehow, somehow)
You know you will
You will when you believe
You will when you believe
Just believe
Just believe
You will when you believe
http://www.youtube.com/watch?v=tP5MEdEigTc
A filmben a magyar dalszövege:
Néma volt az ég,
Az imánk üres éjbe szállt.
Bennünk mégis élt egy hang,
A remény dala gyúlt.
Mi bízunk, van, ki véd,
Ha balsors űz egy élten át.
Hegymozdító hittel,
járt a nép a félszen túl.
Mert Ő küld száz csodát,
Csak benne bízz!
Reményünk ing,
De bizton áll!
Megélhet száz csodát,
Ki hinni bír!
Merj hinni hát,
És láss csodát!
Ha hív, majd átsegít!
Ki most él, mind fél,
hogy hasztalan mond száz imát.
Úgy elrebben a remény,
mint gyors szárnyú madár.
De bátran állok én
és tart a vágy, ki tudja miért?
Hitem szól, egy ősi hang,
mely sosem szólt így még.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)