"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Polgári engedetlenség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Polgári engedetlenség. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. december 6., kedd

Mikulás

 


Gondoltam írok egy kicsit. Nincs is késő még. Pihent is vagyok. 

Először is elmondanám hol dolgozok, de (még) meg nem mondom, annyit elég tudni, szociális területen és imádom a munkám. Oltás nélkül. Tudnék mesélni. Maradtunk néhányan, és aki oltott az is megbánta. Az oltásról csak azt tudom mondani, amit eddig is írtam, véleményem nem változott, sőt, inkább sajnos bebizonyosodott néhány sejtésem. Itt van például egy jó összefoglaló video, én még nem néztem végig, mert iszonyatosan fáradt vagyok és mindig belealszok, de tuti rendben van az, amit felfogtam belőle: (vagyis áh, dehogy jó, de ez van, szoktassuk magunkat a gondolathoz)

https://videa.hu/videok/nagyvilag/221202cn-megerosites-kubinyi-tamas-aktv-magyar-k60Jkuw9lYvDzeJ6?fbclid=IwAR2tCBtwC7D3EpNohA7WNQ4Ol_pqeniLXmXPAbiGtXlT079DP5QjPJNWhoE

Olyan jó, hogy nem kell, hogy igazam legyen és nem kell, hogy bárki egyetértsen velem. 

Állítólag jól végzem a munkám. Élvezem is, jól érzem is magam. Kell ennél több? A fizetés persze lehetne magasabb, de annyira szeretem amit csinálok, hogy mindenért kárpótol. Igen, ez olyan tanári attitűd. Ma a polgármester köszönte meg egész évi munkánkat, egy doboz bonbont is kaptam. Egyébként úgy látom, hogy a szociális munkások lassan többet is keresnek, mint a tanárok. De persze a tanárok is tudnak jól keresni, főleg, ha megegyeznek az igazgatóval. A szórás nagy, lesz ebből még változás, hiszen rohanunk a kapitalizmus felé. A végén a szegények járnak rosszul. Ha hagyjuk.

A politikáról tudjátok a véleményemet, Matolcsy őszödi beszéde megvolt, dehát nem is ez a lényeg, hanem hogy orbán is szépen csinosítgatja a diktatúráját. Alakul az. Pribékjei mindent megtesznek Brüsszelben, hogy egy utolsót húzzanak azon a bizonyoson kötélen. Nem soká lógunk a magasban. Nyilvánvaló, hogy a folyamat megállíthatatlan. Forradalom nélkül nem lesz vége. De ezt már rég tudom, most már csak hátradőlve nézem mi, hogyan, mikor bontakozik ki. 

Egészségem jól van. Beteg sosem vagyok. A lábam szokott fájni, a sarkam, ez valami gyermekkori maradék, amikor leestem a padlásról és három métert zuhantam. Szóval sántítok. Ki érti miért most emlékezik a testem? Futni azért tudok.

Minden napom csodás. Nem túlzok. Végre megtaláltam a karrierem be- és kiteljesedését. Nekem ez elég. Olyannyira megelégít az, hogy a hozzám kerülő emberek életében jelen lehetek. Úgy fogalmaztam: lehetőséget kaptam, hogy rendbe tehessem őket. Akad néha támogatom is. De, ha nem lenne, akkor is jó lenne, körbebástyáztam magam könyvekkel és imádom a saját társaságom. Megjegyzem nem vagyok nárcisztikus, mert olvasni szeretek. Támogatom pedig tényleg van, és ha nem köszönném meg neki süllyedjek el. Nagyon hálás vagyok érte. Köszönöm. Ez persze kölcsönös, ki tudja, hol mikor mivel viszonozhatjuk egymásnak, testvérin. Nem mellesleg emberi közösségünk alapja, kellene, hogy legyen, hogy szeretjük egymást, segítjük egymást, önként, és épp a Biblia értelmében. Ebben is elől akarok járni, vagy ha tetszik, tökéletesnek lenni.

--

„Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget - amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel - az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja.” katolikus egyház Katekizmus

Olyan jó lenne tudni, hol voltak a derék keresztény tanárok az oltás idején. Egyébként vannak katolikusok, akik nem vették fel az oltást. Tudok róluk. Protestánsokról nem. Attól még lehet, hogy ők is vannak. Végtére is, hogy az ember gondolkodik a szabadság jogairól az nem felekezetfüggő. Mit is mondjak, én már nem hiszek semmit. A dolgok olyan nagyon elromlottak. Én is 12 éve kiabálok, van az a pont, amikor elég. Csak a rezignált nyugalom. A maradéknak jó leszek, és ez engem teljesen, de teljesen megelégít. 



2022. október 16., vasárnap

Népszámlálás

 

Mai friss, nahát, felhúztam magam. De ugye nem is csodálkozunk ezen. Ezt írtam ma a facemra. 


Rég húztam fel magam ennyire – ja nem, legutóbb az oltás erőszakolásnál. Azt tudni kell évekig dolgoztam együtt a KSH-val, munkámból kifolyólag rendszeresen adtam le statisztikát, de én ilyet még nem pipáltam, hogy név szerint be lehet azonosítani egy statisztikai jelentés után. Ez ultra gáz. Ott megálltam, hogy adjam meg a nevemet és a lakótársam nevét a hivatalos iratok szerint. Mi???? Utána jönnek majd az érzékeny kérdések. What? Hogyan válaszoljak akkor azokra. Tanultam történelmet, pont így szedték össze a zsidókat. Igaz ők csak a Zsidó Egyház anyakönyvvezetőjének nyilatkozták le magukat, de épp az ő anyakönyvi listájából dolgoztak a nyilasok – igen a zsidó vezetők kiadták a náciknak a sajátjaik adatait! Vagy itt van a kommunizmus besúgó hálózata. De ne menjek messzire, jómagam saját kezemmel írtam alá a nemzetbiztonsági megfigyelhetőségemet. Ez azt jelenti, amit tudtok, megfigyeltek, lekövettek, ismerőseimet, barátaimat, telefonjaimat, leveleimet, de még a bankszámla mozgásomat is. Oké, de az köztünk maradt, a titkosrendőrség és köztem. Meg is történt, elég nyíltan csinálták, örülök, hogy pár éve leszálltak rólam. Szóval nem. Ez a népszámlálás súlyosan adatvédelemsértő. Nem mellesleg ki az a KSH? Ki biztosítja, az adataim védelmét? És miután úgy döntök ott hagyom az online felületet, erre kiírja nekem a program, hogy adjam meg az email címemet is? Micsooodaa? Na, eldöntöttem, hogy megvárom a becsüst, akarom mondani, a biztost. Megnézzük, hogyan tudunk egyezkedni, a névnél lehet megakadunk majd ott is, nem tudom … de könyörgöm milyen bűnt követtem el, hogy még a nevemet is meg kelljen adni??? Nagyon felhúztam magam, pedig milyen szép vasárnap este volt. Várom a becsüst, aztán a közmunkát, hogy 30 órával többet dolgozzak a munkahelyemen bevállalom. Imádom. 







2022. május 30., hétfő

Új evangélium


Ez nagyon durva lesz.


Hogy a pápa eladta a lelkét és azért mondja ezt, vagy mert megérezte az idők szavát nem tudom. De az biztos, hogy 2019. október 16. napján azt mondta: „Az Úr mindenkié!” 


„Jézus Krisztusban hozott üdvösség mindenkié”

Hogy miért baj ez? Hosszú történet, de elkezdem. Messziről kezdem.

Az új nácizmus, felsőbbrendűség szellemisége, a globalizmus. Mi is ez? Egy és ugyanaz a három, és egy tőről ered. Mégpedig, hogy mindenki üdvözülni fog – már aki megéli, és itt a Földön. Aki betagozódik, és engedelmeskedik az új megváltó eszméjének. 

Mit tanít a hivatalos katolikus egyház? Azt, hogy az üdvösség nem mindenkié. Van pokol, ahol kárhozatra jutott lelkek örök büntetésüket fogják megkapni. Ezzel szemben úgy tűnik, most itt a pápa valami újat hirdetett meg. Épp akkor, amikor a koronavírus pár hónap múlva elkezdődik. Azt mondja: „lépjünk túl minden partikularizmuson”. Vagyis elkülönülésen. Partikularizmus szó jelentése: egységbontás, széthúzás, különtörekvés, osztályérdek, osztályharc. Meghirdeti az egységre való törekvést, amikor pár hónap múlva elszabadul a pokol, valóban, az emberiségből milliárdokat beoltanak. De maradnak ellenállók. Még a katolikus egyházból is.

Az apokatasztaszisz vagyis, hogy végül minden lélek üdvözül Órigenészi tanítás, amit a Konstantinápolyi zsinat elítélt. A katolikus egyház hivatalosan elfogadta, hogy az üdvösség és a kárhozat örök, de a pápa most ezt felfüggeszti?

„Korunkban egyes prot. teol-ok (P. Althaus, H. Stephan, E. Stauffer) úgy gondolják, hogy a halál és a végítélet között nem zárul le a megtérés lehetősége, továbbá, hogy az Egyh. könyörgése is segíthet a kárhozottakon. Ezért az üdvösségre és a kárhozatra szóló predesztináció inkább csak Isten tört. terve, nem végleges akarata, s így végül is az egyetemes üdvözítő akarat diadalmaskodik. K. Barth álláspontja: a Krisztusban kiválasztottak számának az egész emberiségre való kiterjesztése az isteni szeretet szabadságának kétségbevonása lenne, ha pedig ezt a szeretetet az emberiségnek csak egy részére vonatkoztatjuk, az a végtelen isteni irgalom szűk értelmezését jelentené. Ezért a misztériumot nem közelíthetjük meg; a mi feladatunk a hit és a remény. - A kat. tanítás ma is az, hogy az üdvösség és a kárhozat örök, s a halál után már nincs lehetőség a megtérésre.

Nehéz elképzelnünk vezetőktől gonoszságot. De ha a pénzszerelmére gondolunk, amiért mindez történik, vagyis a hatalom megtartásáért, akkor már nem is olyan nehéz elképzelnünk. A teológiát, a vallást ennek szolgálatába is lehet állítani, és akkor eltér az eredeti funkciójától, hogy az Igazságot hirdetve az emberek javát szolgálja. Az Ige írja, hogy a jó látszatában jelenik meg, de belül más szándékok vezérlik. Így nevezi a Sátánt, amikor a Világosság Angyalának álcájában jelenik meg. A Sátán ölni és rombolni jött, vagyis létezik az emberiség életében. A pusztítást azonban néha késleltetve végzi. Ideológia tehát. A Jelenések könyve is úgy utal rá, mint aki megtéveszti az egész földkerekséget. (Jel12,9)

Két kérdésre kell az embernek válaszolnia, hogy megfelelően tisztán lásson ebben a mai kaotikus világhelyzetben:

- Magántulajdon vagy vagyonközösség (kommuna, kommunizmus)?
- Mindenki üdvözül, a hittől függetlenül, vagy csak a Jézus Krisztus Testében lakozók?

Mi a baj az apokatasztaszisz-val? Az anabaptistákat (akik ezt vallották) nemcsak a katolikus egyház, de a protestánsok is üldözték a középkorban. Az apokatasztaszisz-ban ugyanis benne rejlik a nácizmus, a felsőbbrendűség gondolata. Te mit tennél azokkal, akik végül tökéletességük híján akadályozzák Krisztus visszajövetelét? Ez az eszme esszenciája ugyanis. A Földön minden embernek tökéletessé, szentté kell válnia és akkor visszatér Jézus Krisztus a Megváltó. Mert az, hogy te tökéletessé válsz azt jelenti engedsz Istennek. Aki nem enged Istennek az hátráltatja Isten mindent helyreállító kegyelmét (amire hivatkoznak összesen három ige: Apcsel. 3,21; Zsidó 12,19; Mal 3,7) vagyis Jézus visszajövetelét. Ez az eszme a mozgatórugója az apokatasztaszisz csoportoknak (ld még posztmillenizmus. A posztmillenizmus egy mai népszerű teológiai áramlat, eszmei lényege: A millennium a jövőben kezdődik és ezzel „aranykort” nyit a földön. Később Krisztus másodszor is eljön.) 

Minden eszmének van gyökér ideálja, mozgatója, csak legfeljebb te nem látod mi az. Az ukránok a teljes jót akarják adni az egész világnak. Valóban? Az a különbség köztük és az anabaptisták között, hogy utóbbiak között voltak olyanok, akik a cél érdekében pacifisták voltak, nem fogtak fegyvert. De meddig lesz valaki pacifista? Ha már közel a cél? A felsőbbrendűség eszméje nem tartalmazza a Krisztusi kegyelmet, a megbocsájtás szükségességét. És éppen azt, hogy az ember önmagától nem érheti el az Isten előtti tökéletességet. Ki határozza hát meg, hogy mikor vagy tökéletes? Az apokatasztaszisz szerint a közösség dönt elérted-e. Akik ezt vallják, azok szélsőséges emberi csoportok. Zélóták. Isten azt mondja, ha valakinek nincs bölcsessége kérje. De azt nem mondja, ha valaki nem tökéletes, akkor kérje a tökéletességet, hogy minél hamarabb visszajöjjön Jézus és eljöjjön a paradicsomi állapot. Hogyan igazíthatnánk meg magunkat Isten előtt? Egyértelmű, hogy sehogy. Még Jézus vére is, csak igazzá nyilvánított, de nem tett igazzá. Ez majd mindenek helyreállítási helyén, a Mennyekben fog megtörténni. A feltámadt isteni új szellemi testben kapunk garanciát. És még mindig nem biztos, hogy teljességgel nem térhetnénk újra a bűn útjára, hiszen a szabad-akaratunkat mindvégig megtarthatja a megváltott ember is. Ezért szükséges mindenkor a kegyelem. „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róm7,24) Az persze kérdés, hogy a szeretet mindenkor nagyobb, és jobban győzedelmeskedik ezután bennünk, mint akaratszabadságunk. Hiszen már a Földön is, a szeretet által állunk a halálért. Jézus a szeretetével győzte le a kereszten a halált, vagyis az ádámi szabad-akarat hibás döntésének következményét.

egy mai ukrán nő


Mi újság a magántulajdonnal? Érdekes, hogy az általam egyébként nagyon tisztelt egyházatyák közül, többen kimondták, hogy a magántulajdon nem Isten akarata. Mint például Szent Ambrus. Ők az apokatasztaszisz hívei. De náluk még nem tűnik fel veszedelmes tanként, hiszen annyi másban szentek. A tan gyökere egyébként, ahonnan származik Órigenész, ezt a tantélét már hamar megítélte az egyház, a konstantinápolyi zsinat egyik határozatával (van kárhozat), de enélkül a nézete nélkül nem is lehet értelmezni Órigenész munkáit. 
Órigenész a Zsolt 110,1-re, az 1Kor 15,24-re és a Fil 2,5-11-re hivatkozva úgy gondolta, hogy Krisztus uralmát végül is minden teremtmény elismeri, még a kárhozottak is. Amikor mindenki meghódol előtte, megvalósul az egység, amelyért imádkozott (Jn 17,21), és Isten lesz minden mindenben (1Kor 15,24).

Én nem az elméletben látom a hibát. Sőt. A tantételek felhasználásával volt mindig a baj. Miért történhet az, hogy arianizmus és egyéb eretnek tanok miatt az egyházatyák vértanúhalált is szenvedtek? A császárok kezétől. Veszedelmes tud lenni egy gondolat, de érthetetlen, hogy miért eszkalálódik vérontássá. Azért, mert az apokatasztaszisz híve lennék, én még nem csinálnék belőle sem csoportot, sem világot söprő mozgalmat. De nem így egyesek. Ilyen volt a Jesus movement és most a WHO karöltve a világvezetőivel. Ők tehát azt mondják, elhozzák a paradicsomi létet a Földre. Aki pedig ennek ellenáll azokat elsöprik, és még haláluk sem drága. Kizárják őket a munkahelyekről (lásd magyar egészségügy, szociális, oktatás területéről), ne kapjanak orvosi ellátást és stb stb a diszkrimináció legszélesebb eszközeit kell bevetni ellenük, hogy minél hamarabb eltöröltessenek a Föld színéről, hogy megvalósulhasson a tökéletesség, hogy minél hamarabb visszajöjjön Jézus, vagyis, minél hamarabb az emberek elhozzák a paradicsomi létet, a teljes vagyonközösséget – így a tantétel szellemisége. Ebből származik ez a fene nagy diktatórikus lelkület, amit az emberek most tapasztalnak a kormányaikban. Az egészségügy, a járvány csak egy fedősztori.

Mi is volt a Jesus movement jelképe, a megtért hippiknek? hát az injekciós tű. Fiatalok, világmegváltók, lázadók, harcosok, keresztények – épp, mint a Fidesz és most a világ vezetőinek lelkülete, és a kommunisták (A WHO vezetője kommunista, de nem csodálkoznék rajta, ha kiderülne, hogy fiatalkorában kapcsolatba került a „Jézus rajongókkal” is – hogy mindenki számára elhozzák a jót. Gondolj a magyar miniszterelnök fia és a Felház esetére.)

Akik az összeesküvések hívei nem járnak messze az igazságtól, de a fő gyökér, a ma tapasztalt korlátozó intézkedések mögött meghúzódó motiválóerő, szellemiség, az keresztény teológia. A Biblia is megmondja, közülünk származnak, de nem közülünk valók, mármint az antikrisztus lelkülete. „Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók.” (1Jn2,19) Nem az iszlámból, nem más vallásból jön el az antikrisztus, hanem a kereszténység adja a táptalaját, és még a zsidókat is becsapja, egy ideig.

Néhány ige, hogy megértsd az ő gondolkozásukat: 

„Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.” (Zsolt 2,8)

"Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! Hatalmad pálcáját kinyújtja az ÚR a Sionról: Uralkodj ellenségeid között!” (Zsolt 110,1-2)

„Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.” (Ézs 42,4)

Mire kell tehát figyelnünk?

„Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.” (1Jn2,25) és

„Ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.” (2Tim1,9)

Ne higgyünk mindenféle tanításnak, de szabjuk magunkat Isten ígéreteihez. A földi lét háborúkkal teli, nehéz út a keresztény számára, aki üdvözülni fog. A kereszténygyűlölet a démonoktól van. Semmi sem fáj jobban neki, és dühíti, mintha valaki az igaz Krisztus igazsága szerint él, beszél és hisz. Gyűlöli azokat, akik leleplezik. Szeret hamis tanításokat felerősíteni és ezzel megtéveszteni még a választottakat is. 

Emlékezzetek: „Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” (Ef 2,8)

„Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.” (Róm12,16)

„Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igaz szeretettel.” (2Jn1,3)

És mindenekelőtt, ha más nem: Gyümölcseikről ismeritek fel. Szóval előttem egyértelmű, még mindig mindent a pénzszerelme mozgat és ez az új WHO-mozgalom is ugyanúgy tűnik el, hatalmas károkat okozva, mint az előző összes többi hasonló. Talán annyival különb az előzőeknél, hogy minden idők legtöbb kárát okozta.

2022. február 8., kedd

Elindult a magyar konvoj

 

A felhívásban ez áll: „Cselekvésre szólítunk mindenkit; aki úgy érzi, hogy elég, és elutasítja az alaptalan és jogtalan kényszerítő intézkedéseket; aki úgy érzi felnőtt és felelős, hogy maga döntsön egészsége és gyermekei sorsa felől; akinek meggyőződése, hogy valós és tudatos demokráciára, társadalmi megegyezésre van szükség az uralkodó erők jog-csavarta diktatúrája helyett.” 

A kanadai konvoj után született nagyobb, nemzetközi World Freedom Convoy 2022 mozgalom magyarországi ága. A terv az, hogy a tüntető autósok február 14-én egyszerre érkezzenek Brüsszelbe. 

Követeléseik:

1. A rendeleti kormányzás azonnali megszüntetése. 

2. Az összes vonatkozó egészségügyi kötelezettség, rendelet azonnali hatályon kívül helyezése. 

3. A technokrata kezdeményezések azonnali felfüggesztése és felülvizsgálata: az egészségügyi útlevelek és a digitális igazolványok megszüntetése; betegségmegelőzés oltások felvételére egyszerűsítését, megfigyelő hálózatok-, adatösszesítő rendszerek kiépítését-, 5G bevezetését, készpénz felszámolását, emberi munkaerő szükségtelenné tételét, magángazdaságok megszüntetését, gyermekek 18 éves kora előtt a szülői gondoskodás és felelősség alóli kivonását, az iskolai oktatás elgépiesítését célzó folyamatok azonnali leállítása és felülvizsgálata, társadalmi konszenzus elérése független, valós tények alapján. 

4. Az emberi jogok és a munkához való jog teljes helyreállítása – a törvénytelen, indokolatlan rendkívüli állapottal az un. rendeleti kormányzással felülírt jogállamiság és az alap emberi jogok teljes valós visszaállítása, összhangban a vonatkozó hazai és nemzetközi egyezményekkel, vállalt kötelezettségekkel. 

5. A munkához való jogaikban sértett, szociális- és egészségkárosodást szenvedett egyének és családjaik kártalanítása, rehabilitálása. 

6. Felelősök elszámoltatása, döntési folyamatok kivizsgálása. (Telex) 

- Értesít a Transindex.ro portál

https://vilag.transindex.ro/?hir=38684&magyar_kamionosok_gyulekeznek_hogy_csatlakozzanak_az_europai_szabadsagkonvojhoz._erdelybol_is_varnak_autosokat&fbclid=IwAR19vctLF8Ad2UgB0_tX8K8NL4q_DQTr90yzaLYr82OvqC5OYniEfGEnxIw

https://www.facebook.com/groups/3134471576808317/posts/3141494886105986/





2022. január 17., hétfő

A büntetés

 

Franciaország: A jövőben nem lesz elég a negatív teszt a nyilvános helyek látogatásához, az oltatlanok nem mehetnek moziba, hotelekbe, éttermekbe sem.

Februártól koronavírus elleni oltási kötelezettséget vezetnek be Ausztriában a 18 éven felettiek számára, az erről szóló, kidolgozott törvénytervezetet vasárnap mutatta be az osztrák kormány. Aki nem oltat, az a tervezet szerint 600-tól 3600 euróig (186 ezer forinttól 1,1 millió forintig) terjedő bírságra számíthat.


Végeláthatatlan perek sokaságát fogja generálni ez az elmúlt 2 év. Vagy totális diktatúrával fog folytatódni. Más folytatása nem lehet a dolgoknak. 

Az elit hazug filmjeivel elültette az emberek elméjébe, elhitették, hogy csak a hősök nyerhetnek a gonosz világ ellen. Szuperhősök meg ugye nem vagyunk, csak átlagemberek. Mindenhonnan ezt hallom vissza. Ezzel szemben a valóság az, hogy ha közösségbe lépünk egymással és kilépünk ebből a rendszerből, az bármelyik nap kivitelezhető. Az önszervezés nem istentelen és nem lehetetlen dolog. De most az emberek még mindig bénult pánikban vannak. Van kifutása a dolgoknak. De én már most így kiáltok: 

„hurrá! több adót fogok fizetni!”. 

Tudod mit jelent ez? Teljesmértékben Krisztus követővé váltam. Halleluja, énekeljenek az egek, a Föld zengje Isten dicsőségét. Halleluja. Halleluja. Halleluja. Üldöznek és kiátkoznak. Éljen! 


A világ nem fog változni. Aki pénzéhes, pénzéhes marad. Ha kint vagy a rendszerből, de kell szolgáltatás, meg fogod kapni, csak sokkal drágábban, a zugban jótékonykodó elmondja majd neked a sötétben suttogva, mekkora veszélynek teszi ki magát, ezért drágábban adja a szolgáltatást neked. De meg fogod kapni, ha szükséged van rá, bármit. Ezért aztán olyan miatt aggódni, hogy nem húzzák ki a fogad, ha fájni fog, nem kell. Ezenkívül mit adott a rendszer? Érted már, hogy maga a kormány veri szét a rendszerét, káoszt csinálva. Semmi közöd nincs a dolgokhoz. Nem a te bűnöd. És egyébként is mi a bűn?, milyen meghatározás alapján? Olyan törvényért ítélnek el, amit ők maguk hoztak. Hozhattak volna bármi mást. Például, hogy a szőkéket és a kék-szeműeket adóztatják meg.

Mert mi is a plusz adóztatás? Büntetés. Ugye már tisztán látszik, hogy semmi köze az egészségedhez, mások védelméhez és mások egészségéhez. Több pénzt akartak, eddig is loptak, de még több kell. És miért is döntik be a rendszert? Hát pont ezért, hogy meglóghassanak a sok pénzzel. Érted már? A kapitalizmusnak vége.  Babilon összeomlott.

Oltás. A kártya neve is mutatja, már nem védettségi, hanem oltási, ezzel nyíltan elmondták, nincs védettség. Soha nem is ez volt a cél. A cél a fentiek. A még több pénz. Ennyike. A népességcsökkenés vagy lesz vagy nem, ez már őket nem is érdekli. Kit érdekel mi van az oltásokban? Senkit. Ezután merje valaki azt mondani, hogy a népeket vezető elit, jó.

Mert a bűn tekintetében vitatkozhatunk, kinek mi a bűn hol kezdődik a határa, de abban, hogy mi a jó, azt egyértelműen érzi mindenki. 

És mivel ilyen nagy dobra verik az oltatlanokat, az is biztos, nagyon sokan vagyunk! Ennyi embert nem lehet rendőrségi úton megállítani. Robotrendőrök kellenek. Nagyon hamar be kell vetniük azokat a technikákat, amit még nem akartak felfedni. Ezzel viszont a lebukás veszélyének teszik ki magukat, az oltottak közül is sokan felébredhetnek. Papírvékony jégen sétálnak. Nem kell még Krisztusnak visszajönni, maguktól beszakadhatnak. Emberi kéz érintése nélkül. 

(Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy ez az adó egyszeri e vagy havonta, évente, hogy fizetendő, vagy esetleg naponta? Mindenesetre nyilván lehet fokozni a végtelenségig a jogfosztást, az élettér megvonását. És még mindig kérdés kinek a megbízásából teszik, valóban Európa és Amerika tönkretétele a cél?)

Mindenesetre jó hír, Krisztus Egyházából ki lettek tagadva azok a papok, akik az oltást propagálják:

https://www.bitchute.com/video/4F1HjN9hHVnN/?fbclid=IwAR37N1yyiIP7OlTZ8FH96DFefpn7p_iCbZIVDCJpXKEXr-Q4PWJkwYoehTM


2022. január 2., vasárnap

Egy beszélgetésem a facéról, anabaptistákról és egyéb lehetőségekről

 

Néha elég, csak felvetni a dolgokat. Még nem kell megoldani. A kollektív gondolkozás szükséges, ahhoz hogy lazuljanak az évszázados sémák. Egyedül nem megy. Együtt igen. A sémák, amik félelemre, elfojtásra, és ki tudja milyen belső megkötöződéseinkre épülnek, maguktól nem fognak elmúlni. De még tudatos munkával sem egyhamar. Sem egy év, sem két év nem lesz elég a lebontásukhoz, bilincsek ezek. De gondolkozni muszáj, beszélgetni is. Ez nem politika. Pusztán emberi létünk pszichológiája. Az is egy séma, hogy jobb és bal oldalban gondolkozol. Lépj ki belőle. Légy "csak" "egy" ember.


Kérdező:

„Van itt esetleg olyan jogász, aki ért az egyházakkal kapcsolatos jogszabályokhoz? Meg kellene tudni, hogy milyen engedményeik vannak nálunk az egyházi közösségeknek, mivel például az USA-ban az amisoknak tiltja a vallásuk a mindenféle oltásokat és felmentést kapnak még az egyébként kötelező gyerekkori oltások alól is. Ha ilyen volna nálunk akkor már csak egy egyházat kellene alapítani, aminek a tanításai közé felvesszük az oltási tilalmat és máris lehet tömegeknek belépni a hívek közé. 😁

Ha zaklatnak máris beperelni az államot az európai bíróságon a vallásszabadság megsértéséért. Ott úgyis mindig szeretik Magyarországot elítélni, szerintem kapnának az újabb alkalmon... 😀”


Válaszom:

Az ötlet nem rossz. Az egyik szakdolgozatomat az anabaptistákból írtam (hutteriekből, még pontosabban). Életközösségileg hasonlóak, mint az amisok. Európából menekültek ki, szét az egész világba, a katolikus és protestáns államhatalmi üldözés elől. Most teljes szabadságjogaik vannak a liberális jogrendszeren belül. Igen. Lehet tőlük példát venni ez ügyben. Komolyan támogatom a kezdeményezést, ha még mások is komolyan gondolkoznak egy ilyen életközösség megteremtésén Magyarországon.


Kérdező:

„Fel kellene vázolni, hogy mi kell ehhez, mert nekem fogalmam sincs.”


Válaszom:

Van ötletem.


Kérdező:

„Ne tartsd magadban! 😀”


Válaszom:

Röviden nem tudok válaszolni. Ha meg megcsinálni kellene nyilván ez a felvázolás komoly (team) munka, idő és energia, de nem lehetetlen ma sem, nemcsak a középkorban.  

A vicc, hogy az Orbán által használt kifejezés, illiberalizmus létezik és speciálisan éppen az amisokra, hutteriekre használják jogi meghatározásként (lehet a huszitákra is). A FideSS végül is, ha innen nézzük egy ilyen illiberális „vallási” közösségként indult és maradt fenn még mindig, sajnos a nép nyakán, mint vezető kormányelit, de bizonyos dolgokat meg lehet tőlük tanulni. A rendszer lényege, hogy meggyőződéssel és önkéntesen lehet belépni, ha a leendő tag elfogadja a közösség szabályait. Tehát erőszakkal nem lehet egy egész országra kimondani egy kormányvezetőnek, hogy illiberális lett. Mivel ez esetben az állampolgárok nem önként léptek bele ebbe a közösségbe, tehát diktatúrát hoz létre és nem illiberális közösséget. Az illiberális közösség lényege a szabad jog a bekapcsolódásra, vagy a kilépésre. A sajátos törvények szabad és önkéntes felvállalása és betartása. Illiberális közösséget bárhol, bármikor, bármilyen elvek mentén létre lehet hozni. Leginkább vallási meggyőződésből szoktak (na meg persze politikai, gazdasági megfontolásból, a fidesz szó latinul hitet jelent, nem véletlenül ez a főpártunk neve). A hit ugyanis szabad. A hit következményeit az egyén, tehát a közösség tagjai maguk viselik, elhatárolják magukat a többségtől, a többség pedig – mivel liberális – elfogadja elhatárolódásukat, ha ez az elkülönülés nem a károkozás szándékával, igényével történik a többség ellen. Márpedig az igazi jóindulatú pacifista mozgalmak éppen nem a károkozást célozzák meg, hanem a békét, az életigenlő mindenkire kiterjedő társadalmi reformot a tudás és igazság (vagy a megélt hitét esetünkben most az oltás káros voltának) képviseletét. Fegyvertelenek és csak az életük megélésének szabadságát követelik vissza maguknak, később sem használnak fegyvert (sem manipulációt), hogy terjesszék tanaikat, nem erőszakosak. Ezt lehet polgári engedetlenségnek is hívni, később, ha közösségbe tömörültek saját autoritást kapnak maguk felett a körülötte liberálisan létező jogi intézményektől és ezzel közösséggé vagy „vallási” mozgalommá lesznek. Ez a folyamat persze nem áldozat nélküli. Az áldozat mértéke és jellege attól függ, hogy speciálisan az adott uralkodó „többségi” államhatalom milyen eszközökkel lép fel ezek ellen az emberek ellen. Általában először fegyveresen és durva eszközökkel, később azonban a mérleg nyelve átlendül és a társadalomból kivonulók kezdenek többséget alkotni az államhatalommal szemben. A helyzet vagy fokozódik és erőszakosabb lesz az illiberális közösség ellen, akik ettől elmenekülnek vagy eltűnnek, beolvadnak, vagy megadják a jogaikat és mozgalmuk ereje elhalványodik a közösség a társadalom része lesz (jó esetben, rossz esetben átveszi az államhatalmat és diktatúrát hoznak vele létre, lásd Magyarország jelenlegi esetét). Egy biztos, egy feltételnek kötelező érvénnyel jelen kell lenni egy ilyen közösségben, hogy önként szabadakaratból csatlakozik hozzá az egyén. Ha ez nincs meg nem beszélhetünk illiberalizmusról, ahogy ma Magyarország esetében tette Orbán Viktor, kihangsúlyozva „mi magyarok” – ilyen jogi kifejezés nincs egy ország állampolgáraira nézve, kisajátítva magának minden magyar állampolgárt önkényesen, mivel én magam, mint Magyarországon élő, lakcímmel rendelkező, szavazóképes állampolgár tekinthetem magamat – hitem szerint – magyarnak, szlováknak, horvátnak, de akár marslakónak is, vagy amisnak is. A középkorban az anabaptizmusnak volt pacifista és volt fegyveres ága. Ez vérmérséklet kérdése, hogy ki melyikhez kapcsolódik. Én a magam részéről a béke híve vagyok, de be kell látnom, hogy ez meneküléssel és időnként a teljes vagyon (egzisztencia) vagy az élet elvesztésével jár. Megfontolandó tehát mindenkinek melyiket választja. Egy biztos, hatás nélkül nem marad a társadalomban (-ra), a demokratizálódást, a gondolkodást segíti elő hosszútávon, idővel az egész többségi társadalmi rendszert átformálja demokratikussá és liberálissá teszi. Ennek lehetünk tanúi Luther óta Európában pozitív és negatív példáival. Ez akkor is így lesz, ha most az Orbán diktatúrából nem látjuk a kiutat, épp az ő illiberális szektája hatalmi ágakba való kiterebélyesedése hozta létre az újabb illiberális törekvéseket és ezzel olyan feszültségek keletkeznek a társadalomban, amelyet mindenképpen egyszer meg kell oldani. Ez a folyamat tehát nem áldozat és munka nélküli, de végül mindig szabadságot hoz a hely lakóinak.


Kérdező:

„Huh... hát én nem ekkora ívű általános rendszerváltoztatásra gondoltam (nem mintha nem lenne rá szükség), csak egy kis "szekta" alapítására a jelenlegi jogszabályi keretek között, aminél az állam elismeri az oltásokkal szembeni felmentést, mint szabad vallási meggyőződést. Nem tudom ez egyaltalán jogilag lehetséges-e nálunk. A másik ötlet a párt alapítás és kormányra kerüléssel szemben ezt sokkal kisebb falatnak látom és főleg szinte semmi pénz nem kell hozzá...”


Válaszom:

Lehet Egyesület alapításával kezdeni. 😉


Kérdező:

„Sajnos egy pár éve már nem lehet indok, hogy "tiltja a vallásom" Az Alaptörvény már nem engedi meg. Minden kötelezővé tehető.”


Válaszom:

Nem egy éve, hanem mióta a világ világ az így van. Az új vallások születése hatalmi harcokkal járt, áldozathozatallal. Lásd reformációt. Ingyen, harc nélkül nincs semmi. A hitért minden időben, különösen a keresztény hitért, még a császárokkal szembeni is keményen ki kellett állni az életünk árán is. Vissza lehet emlékezni a keresztény üldözésekre. Jézus a kereszten halt meg, az akkori uralkodó vallási párt kezétől. Vagy nézz utána a bogumiloknak. Egész nemzeteket irtott ki a katolikus vezetésű Európa, ha új vallást kezdtek gyakorolni. Ami nem is volt új, hiszen keresztény volt, Jézus által ránk hagyományozott tanítás. Ez az üldözés a mai napig fennáll az igaz keresztényekkel szemben, csak leplezetten és nem látványosan. Semmi se változott 2000 év óta. A hatalmon lévők törvényeket hoznak, amik ellen rendszeresen fellépnek azok, akik megvilágosodnak, meglátva, hogy hazugok és embergyilkosok a törvényhozók. Ezért törvénytelenek lesznek a fennálló hatalommal szemben. Innen pedig csak egy lépés, hogy feljogosultságot érezzen a hatalom, hogy büntesse a "lázadókat", akik csak az eredendő születésüktől fogva megadatott hitük, szabadságjogaik szerint élnének. Örök harc ez. A mögöttes cél, hogy a hatalmon lévő kordában tartson mindenkit, kifossza az embereket, uralkodjon rajtuk és arra használja őket, amire ő akarja. Tehát tömény manipuláció. Mindig minden időben ki lehet lépni ebből a rabságból áldozathozatallal. Jézus ebben mutatta meg a példát előttünk.


Kérdező:

„Őszintén lenyűgözött az összefoglalód! Egyetlen, amin aggódok: e rendszer összeomlása nem a közeljövőben következik be (pedig sokan reméljük).”


Válaszom:

Nem feltétlenül a rendszer összeomlásáért csináljuk. Nem az a cél. Hanem hogy lehetőségünk legyen úgy élni, ahogy mi szeretnénk. Ez elméletileg két rendszer békés egymás mellettiségében is elképzelhető (lenne). A történelmi tapasztalat viszont az ellenkezőjét tanította eddig. De lehet, hogy most ezentúl másképp lesz és harc nélkül, áldozat nélkül, békésen is hatást gyakorolhat a jó, kívánatossá téve magát azoknak, akik eddig harcoltak ellene. A történelmi tapasztalat ezt kívánná tőlünk. 🙂 Remélem felnő az emberiség, és a vezető elit, leteszi a nárcisztikus haszonszerzés betegségét, még mielőtt túl késő lenne.


2021. december 2., csütörtök

Egy nyílt levél

 

 Tóth Zsuzsánna Márta  - NYÍLT LEVELE 

Kedves Ismerőseim! és Ismeretlenek! Pedagógusként nem tehetem meg, hogy hallgatok. Nyílt levéllel fordulok mindenkihez, aki képes kinyitni a lelkét arra, amit itt üzenek!Tisztelt Szülők!

Először is az összes gyermektől minden felnőtt nevében bocsánatot kérek, hogy ezt a hitvány világot zúdítjuk a nyakukba. Örömmel vártuk, s hoztuk őket a világra, s ott tartanak a családok, hogy képtelenek vagyunk arra, hogy egy boldog, önfeledt gyermekkort biztosítsunk számukra. 

Szegények, már eddig is sok mindent elszenvedtek. Parancsra minden gyerek arcára maszk került. Parancsra haza zavarták őket, elszakítva kispajtásaiktól. Parancsra leültették őket napi sokszor 8 órára a monitor elé. Ezt parancsoltuk nekik, miközben arról papolunk, mi felnőttek minden nap, hogy ne lógjanak a számítógép előtt!

Aztán jöttek a szokásos őszi-téli betegségek. Csakhogy a járványra hivatkozva totálisan elterjedt a bizalmatlanság légköre. Az egészségügyben olyan súlyos helyzet állt elő, hogy a beoltott, tehát védett orvosok valamiért távgyógyítást folytatnak a gyermekeinkkel az esztendő 3-4 hónapjában. Az a kár, ami emiatt keletkezett – beláthatatlan.  Teljesen aláásta a normális beteg-orvos viszonyt. 

Egy társadalom szövetének a legfontosabb része a bizalom. Ez mára a legújabb törvényekkel teljesen megszűnt. Meghozták az élet sok területén a legújabb nürnbergi törvényeket, mely szerint a társadalom 2 csoportból áll. Felsőbbrendű, azaz többlet-jogokkal rendelkező emberek az oltottak, s alsóbbrendűek az oltatlanok. Erre ugyan eredendően senki nem tartott igényt, mert akik az oltást vállalták, elsősorban hittek abban, amit nekik biztatásul mondtak, hogy az egészségüket szolgálja majd, ha kérik az oltást. De mára oda jutottunk, hogy mesterségesen szétválasztották a társadalom tagjait. 

Amióta bejelentették, hogy minden munkahelyen „lehetőség van” elbocsájtani az embereket egyetlen szempont alapján, azóta bebizonyosodott számomra, hogy ezt az összeuszítást valóban végre is kívánják hajtani. 

Most a felnőtteket kezdik szétválogatni az alapján, hogy oltott, vagy sem, s rövidesen a szülőket, majd a gyermekeket. Illetve számtalan helyen már meg is tették!  Mi oltatlan pedagógusok már össze vagyunk írva, számba vettek bennünket. Megkaptuk az első fokú ítéletet. Ez így szól: más bűnünk nincs, (azt elismerik, hogy nem azért kell távoznunk a gyermekek társaságából, mert valaki közülünk rosszul végezne bármit is) de egy van, nem szeretnénk beoltatni magunkat egy kísérleti vakcinával. A társadalom elhiszi, hogy ezáltal olyan veszélyesek vagyunk a gyermekekre, hogy nincs más lehetőség, meg kell tőlünk szabadulni?  Egyetlen alternatívát sem kínáltak fel számunkra. Semmi mást. 

Magam mindig azt tanítom a gyerekeknek, hogy minden ember azért jött a földre, mert ő egy egyetlen, megismételhetetlen emberke. Akinek az a dolga, hogy megtalálja, mit szeretne csinálni, amelyben majd kiteljesedik, maga s mások örömére. Hogy ebben fogadjuk el egymást, hogy mindenkinek van egy útja, amelyen vannak buktatók, de emelkedők is. Addig, amíg nem árt ezzel másoknak, addig joga van ezen az úton járni. 

Számomra megtiltják azt, hogy ezen elvek alapján szeressem, s becsüljem a gyermekeket. 

Lassan majd egyre több ember számára nyilvánvaló lesz, hogy a propaganda teljesen tönkre teszi az emberi kapcsolatokat, s ezt az egyetlen szempontot vezetik be az emberi érintkezésekbe. Nem célom történelem órát tartani, hogy micsoda beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha a lakosság elfogadja azt, hogy az össze-vissza hazudozó politikusok irányítsák még a magánéletüket is. Azok, akik eltitkolnak az emberek elől őket jogosan megillető információkat. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy sok embert átformál, önmagából kiforgat a félelem. Félelem a betegségtől, a haláltól. Mivel mindent, ami a halálról és a szenvedésről szól, magukba engednek, ezért ez megbénítja őket, s nem merik feltenni a jogos kérdéseiket, hisz a rengeteg ellentmondást, s hazugságot mindenki látja. De úgy gondolja, hogy ez természetes. Tudom, hogy a félelem, a propagandával karöltve nagyon torzító változást idéz elő.  Sokan képesek lesznek attól a tanártól, akit tegnap még kedveltek, másnap teljesen elfordulni. E levelem előtti napon még tudták, hogy a tanárnő szigorú, de igazságos, s a gyerekek szeretnek órán lenni.  Holnap ez már nem fog számítani, csak az, hogy nem vagyok beoltva. Azt nem fogja megkérdezni tőlem senki, hogy miért nem. Az sem fog eszébe jutni senkinek, hogy ja, tényleg, amióta a gyerekét tanítom, soha nem ment azzal haza, hogy elmaradt a magyar óra, vagy történelem óra, mert a tanár beteg volt. 5 éve nem voltam egy napon sem táppénzen. Ez most mellékes.

Tehát készül megvalósulni egy új világrend. Nyílván sok szülőnek ez nem tetszik, de alkalmazkodik. Ő felelős a családjáért, azok megélhetéséért. Egy pedagógusnak, véleményem szerint, több a felelőssége. 

Ami most készül, az számomra teljesen elfogadhatatlan. Nem asszisztálok ehhez, hogy beleneveljem a gyerekekbe, hogy egy értékrend készül mindent áthatni: beoltott, vagy oltatlan. Soha nem tudnám eszerint számba venni a gyerekeket, de a szülőket sem.

Így aztán jobb lesz nekem ebből az oktatásból távozni. Nekem hiába ír a tankerület a kormány parancsára ultimátumot, hogy, ha felveszem a vakcinát, akkor visszaengednek az oktatásba. Nagy tévedésben vannak. Majd őszinte nyílt szívvel a munkámat akkor folytatom, ha a galád, embertelen törvényeket visszavonják.

Remélem, hogy marad olyan hely a világban, ahol eltűrik, hogy egészséges ember létemre ne kérjek oltást. Szerintem ezerszer jobb lesz bárhol, takarítani, egy raktárban polcokat rakosgatni, mint a hazugságokat támogatni.

Ha megengedem, hogy zsaroljanak engem, akkor utána csak lefelé lehet csúszni. Aztán megengedem azt, hogy másokkal ezt tegyék? A szülőkkel, a gyerekekkel? Teljesen kizárt!  Soha az életben nem gyógyítottak erőszakkal. Soha a történelemben. Karantén volt, de az soha, hogy a betevő falatot elvették az elől, aki az egészségről máshogy, s hitelesen gondolkodott. A történelem ítélete nem a perc ítélete. 

Végszóként pedig Szlávik professzor úr legújabb kijelentésére térnék ki, aki a következőt mondta az ország előtt:

"A gyerekeket azért kell most beoltani, mert nincs elég felnőtt, aki beoltatja magát..."  

Ezt a súlyos félrevezetést, minden ember nevében kikérem. Még hogy a gyerekeket azért kell beoltani, mert a felnőttek dolgait velük fizettetik meg?! Ekkora szemen szedett hazugságot! 

A tankerületnek megírtam a tiltakozó levelemet. Nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy az egész társadalmat terrorizálják. A félrevezető gépezetnek nem leszek a része. 

Soha nem kérdeztem egy szülőtől sem, egy gyermektől sem, hogy ő mit gondol a járvány felől, azt sem, hogy a vakcinákról. Mindenki a pillanatnyi tudása alapján gondolkodik. Végtelenül sajnálom azt, hogyha a szülők, és oltott, vagy oltatlan pedagógusok nem állnak egymás mellé, mondván: Ez így nem lesz egy jó világ! A gyermekeinket társadalmi békében, kibékülésben szeretnénk felnevelni, s nem abban, hogy ha mersz bármiről mást gondolni, betörik a fejed. 

Maradok tisztelettel ezután is mindenki irányában, s nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az életben egyetlen mérték ez a kérdés legyen. Az életben egyetlen mérték van: az emberség. 

Százhalombatta, 2021. november 30.      Tóth Zsuzsánna Márta

Találati hely: facebook


2021. november 19., péntek

Mi a cél?

 

Tehát úgy kezdődött az ige: „Menj távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni!” Lk 13,31

A mai napon ez a beszéd kikívánkozott belőlem:

Krisztus útja

Az a véleményem, hogy az egész covidot a keresztények ellen találták ki.

Orbán úr után szabadon: „Jézus életet ment és csak Jézus ment életet!”

És szeretném leszögezni: a szenvedély és az önvédelem, nem gyűlölet!


Konkrétan: halállal fenyegetett meg a kormányom

 

A Nagy Heródes döntött. 


Mondjátok meg annak a rókának, 

akkor inkább meghalok, 

mint Uram és mesterem: 

Jézus. 

"Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetése Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert lehetetlen, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el." "Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki jön az Úr nevében!" Lk13,32-33

Soha nem volt ilyen élő a Biblia, mint most.




2021. október 16., szombat

Erő a szeretethez

 

Posta Imréhez kapcsolódóan - akiről semmilyen hírt, még a felesége sem kap, de már két hete valahova elzárta a hatóság - gondoltam megosztok egy könyvajánlást. 

Martin Luther King Jr. örök klasszikus. Nekem, mint baptista teológusnak különösen. Meleg szívvel ajánlom ezt a könyvét olvasásra. 




Az aktuális időnkbe vágó idézet tőle:

"Nemrégiben ismertem fel az erőszakmentesség alkalmazásának lehetőségét a nemzetközi kapcsolatokban. Jóllehet nem voltam meggyőződve a háború hatékony voltáról nemzetközi konfliktusok esetén, mégis úgy éreztem, hogy bár a háború sosem lehet pozitív jelenség, negatív jóként megelőzheti egy gonosz erő növekedését és elterjedését. Bármilyen borzalmas is a háború, talán jobb lehet, mint megadni magunkat egy totalitárius rendszernek. Most azonban úgy hiszem, hogy a modern fegyverek potenciális pusztító ereje teljesen kizárja, hogy újabb háborút indítsunk, akár egy totalitárius rendszer megdöntésére. Ha abból indulunk ki, hogy az emberiségnek joga van a túlélésre, akkor valami alternatívát kell találnunk a háború és a rombolás helyett. Ma, amikor űrjárműveink és irányított ballisztikus rakétáink vannak, választási lehetőségünk csak az erőszakmentesség vagy a nemlét között van.

Nem vagyok vaskalapos pacifista, de igyekeztem olyan realisztikus pacifizmust elfogadni, amely adott körülmények között a pacifista álláspontot a kisebb rossznak tartja. Nem állítom, hogy mentes vagyok azoktól a morális dilemmáktól, amelyekkel a keresztény non-pacifisták szembenéznek, de meggyőződésem, hogy az egyház nem maradhat néma ..."

"Valóban nagyszerű időket élünk. Ezért még nem vagyok csalódott a jövőt illetően. Tény, hogy a tegnap könnyed optimizmusa ma már lehetetlen. Tény, hogy olyan világválsággal nézünk szembe, amelyben gyakran állunk az élet nyugtalan tengerének morajlásában. De minden válságnak megvannak a maga veszélyei és lehetőségei is. Hozhat megváltást és megsemmisülést is. Egy sötét, zavart világban is eljöhet Isten országa - az emberi szívekben."


2021. szeptember 21., kedd

Az igazság kimondása

 Ma lett egy új követőm, Isten hozott! Legyen ajándék neked ez a fotom és bejegyzésem.



Bartus Laci végre leírta, amit én is gondolok. Nehéz, lassú felismerés volt részéről, de végre.

"...

Magyarországon igazi, valódi ellenzék nincs. Ezt abból is lehet látni, hogy senki nincs sem az utcán (nem a félnótásokra gondolunk), sem a börtönben. Magyar embernek ebben a helyzetben nem marad más lehetősége az emberi méltóságának megőrzésére, hogy nem vesz részt ebben a színjátékban, nem csinál úgy, mintha elhinné ezt az egész csalást, nem táplál hamis illúziókat, ezzel nem engedi meg azt sem, hogy a végén Orbán, Szijjártó és a többi bűnöző belevigyorogjon az arcába, hogy ők győztek megint kétharmaddal, a magyar nép őket választotta, és felhatalmazta őket.

A magyar álellenzék és támogatói a farkát kergető kutyához hasonlítanak, amit soha nem érhetnek el, vagy ahhoz a bogárhoz, amely megpróbál egy üvegfalon átmenni, ami soha nem sikerül, de nem adja fel, mert veszi észre, hogy nem is sikerülhet, végtelen számban próbálkozik. Amíg nem jön egy valódi ellenzék, vagy egy népharag, amely üres gyomorral azonnal megvilágosodik, s öt perc alatt ért mindent, amit eddig tíz éven át nem volt képes megérteni, pedig ott volt az orra előtt, és el nem söpri az egész bandát álellenzékkel, szőröstül-bőröstül Orbánnal együtt.

Mielőtt pedig azok a süketek és vakok, akik elhiszik, hogy Orbánt le lehet győzni, azt állítanák, hogy mi erőszakot és véres forradalmat hirdetünk, elmondjuk: szó nincs erről. Amit ők csinálnak, az vezet erőszakhoz és véres forradalomhoz, mert ha megelégeli a nép, nem marad más választása. Az igazság kimondása, a fenti elvek képviselete, és annak alapján a rendszer bojkottálása, és az élet megbénítása, a passzív ellenállás, az engedelmesség felmondása képes vér nélkül megdönteni a fasiszta diktatúrát. Amikor hamis illúziókat kergetnek a választással, ennek esélyét rombolják le.

..."

Az egész cikket lásd: 

https://nepszava.us/orban-ugyanugy-ketharmaddal-nyeri-a-valasztast-mint-putyin/?fbclid=IwAR38Csv1sfnK1jLKY7tGXdW4SdtjiyYsc7KwmaZgS5uV2SFsytkGSN99exE



Meddig még?

 

Mi nem az alkotmány (jelenleg Mo.-n Alaptörvény) ellen lépünk fel, hanem az alkotmányból lépünk ki. Nem követünk el semmilyen bűncselekményt, amikor kinyilvánítjuk saját szabadságunkat a jelenlegi magyar alkotmánytól és a kormány törvényhozása alól. Egy Jézus Krisztus követő ember hitével erkölcsileg, és így jogilag is mindig jóval felette áll bármilyen állam alkotta szabályon.

Már 2013-ban elmondtam, hogy felesleges szavazni. A lapok le vannak osztva. 2010 óta nyilvánvalóan, de már előtte is, hogy nem volt, és most sincs demokrácia Magyarországon. Ezért szórakozásból persze el lehet menni szavazni, de tényleges jelentősége nincs. Nem mi határozzuk meg az országunk gazdasági vonatkozásait. Nem is a globális piacrendszer, ami állítólag önszabályozó módon működik. 

Amiért én nyilvánvalóan jobban haragszom mindenki másnál Orbán Viktorra, az, hogy ő becsapta azokat a magyar embereket, akik hittek benne, hogy hazafi módon megvédi hazájukat és felvirágoztatja az országot magyar emberként. Előttem nyilvánvaló volt 1989 óta, hogy egy nagyszerű színész (vagy beteg ember) Orbán Viktor, de nem magyar hazafi. Sokan nem akarták látni, csak a reményt benne. Ezt a reményt lovagolta meg, és szalasztott 700 ezer magyar honfitársunkat külföldre, és verte szét hazánk közösségeit, önkormányzatait. Ebben minden politikus vétkes. De Orbán Viktor, a színjátszásának köszönhetően, mindenkin túltett. Én személy szerint nem haragszom rá, hanem sajnálom azokat az embereket, akik az életüket, kapcsolataikat tették erre a félistennek beállított ember imádatára. Most egy évtizedet vesztettek az emberek, illetve a valódi haza, amíg bámulták, mint csodaszarvast az állatkertben. Nehéz az ébredés és fájdalmas a csalódottaknak, de még mindig megéri számukra. Most már nyilvánvaló, hogy nincs hová menekülnünk, hálásak lehetünk a koronajárványnak, hogy magyar földet taposva halhatunk meg eszményeinknek, a szeretet legnagyobb vezérelvének. Hálásak vagyunk, hogy áldozatokat mutathatunk be, hogy közösségeinket, önmagunkat megszervezzük, minden politikától mentesen tiszta fejjel. Ez az igazi szeretet diadala lesz. Képmutatás nélkül, igaz áldozathozatallal.

Van egy nagyobb érdek annál, mint ami a földit meghatározza. Ez pedig a menyegzői ruha. (Mt22,11)

Sokáig gondolkoztam miért vonz a haldoklók megsegítése? Miért is voltam ott a halálos ágyuknál, ha munkám gyümölcse úgymond hirtelen semmivé válik előttem? Míg nem a Bibliából mostanra megértettem, hogy nekünk Isten előtti kötelességünk, hogy felkészüljünk a menyegzőre. Az Istennel való „egyesülésünkre”. A menyegzői ruha elkészítése. A haldoklóval a neki adott kegyelmi idő alatt segítettem, hogy úgy mondjam a ruha elkészítésében, a varrásban, a szegélyek megigazításában. Vagy esetleg magának a ruhának a kimosásában. Lelkében tisztán járulhatott Teremtője elé. Így van ez, láttam. Tudom. Ez a megtiszteltetés, hogy én ott lehettem mellette, földi életünk feladatának bevégzésénél. Nem tettem hozzá semmit, csak segítettem tartani a tűt, vagy beszőttem, ha ő már nem látott oly jól.

A példabeszédben úgy áll: „összeszedtek mindenkit” tudniillik a menyegzőre. Jókat és gonoszokat egyaránt. De egy menyegzőre mégiscsak menyegzői ruhában kell menni. A lehetőség mindenkinek adott volt, hogy felöltözzék méltóképpen, lélekben Istennek tetsző módon. Mindegyis, hogy most pár perce maradt, vagy pár órája, hónapja, vagy éve. Ez idő alatt elő kell keresni a szekrényből a legszebb ruhát, vagy venni egyet a boltban. Minél hamarabb annál biztosabb. Senki se tudhatja mennyi van még hátra életéből, hogy felkészüljön, nem, nem a halálra, hanem a Teremtőjével való találkozásra. Ez minden ember sorsa. Ez meg fog történni. Nincs kibújás. Könyvek nyittatnak meg. De nem mások előtt testvérem, hanem előtted a sajátod. Nincs megalázás Isten előtt. Nem bosszúálló Isten, hanem igazságos. Szólnia se kell, mindent magad fogsz látni, mert írva van minden örökre a szellemi szférákban. Minden gondolatod, minden tetted, az egész életed, vagy életeid. Hogy cselekedtél? Vajon haladtál-e a keskeny úton a Szeretet beteljesítése felé? Vagy önámító képmutató voltál, embereket csaltál tévútra, vakvágányra, pusztulásba taszítva lelküket? Vajon magad körül a jót teremtetted földi életedben, vagy a gonosz tudat kiáradása voltál? A fekete lyuk, amely magába szippantja még az igazakat is? Vajon mekkora áldozatot kellett hozniuk az embereknek melletted élve, hogy a Jót cselekedjék? Halálra is kellett szánniuk magukat? Földönfutó mártírok lettek? Akik továbbra is áldottak téged, és imádkoztak érted, ezzel is betöltve Krisztus minden parancsát? Vajon gúnnyal gondoltál-e a mártírok ezreire, gyermekekre és öregekre, nőkre és férfiakra, mikor láttad vesztüket? Ki vagy te, oh hatalmas félisten, bálványok bálványa, hogy szobrot emelsz és döntést hozol, Istennek képzelve magad, hogy megoszd az embereket juhokra és kecskékre, védettekre és oltatlanokra? Ki vagy te, oh isten, aki e földi létben szellemi érték nélkül döntesz? Gonoszul vihogva magadban szánalomra méltó tetteden? Embereket tönkretéve, családokat megrokkantva, halálba taszítva, kétségbeesés néma sikolyába? 

Törvényeket hozol, amely törvények téged fognak utolérni, a nagy szembesítésnél. Van-e véged testvérem? Mert testvérem vagy utolsó rohadó porszemeddel is, féreg járta szíveddel is. Lesz-e véged testvérem? Meddig járod a földes utat, meddig a kín, hogy magadat emészted Istened, a Teremtőd ellen? Mintha nem lenne halál? Mintha nem Ő lenne, aki kihúzza Napodat konnektorodból mit magadnak csináltál, hogy soha ne halj meg? Te is tudod testvérem, hogy nincs idő, miért hát, hogy nem tudod, amit tudnod kell, neked bizony véged, az örök sötétség nyel el téged. Legyen csak egy perc az életedből, hogy visszakapaszkodj a fény szélére, legyen csak egy perced, hogy világosságod támadjon, hogy valami felderengjen: utolsókból elsők! Kit akarsz te megölni feneketlen sötétségeddel? Hisz magad is jól tudod, örökélet a részük, nincs fegyvered, nincs időd, nincs tered ó Sötétség. Mikor hagyod már fel értelmetlen küzdelmedet? Miért vihogsz értelmetlenül, mint egy óvodás gyermek? Miért nem nősz fel ahhoz, aki vagy, emberi Lény, az Örök Szellemi Fénylényedre?


A tudás nem hatalom, hanem felelősség.



2021. augusztus 5., csütörtök

Reggeli hírek

 Engem nem kell megfigyelnie a rendszernek. Leírok én magamtól nyíltan mindent. Egy csokorba is gyűjtöm nekik, ide a blogomra. Még aktát se kell nyitniuk, elég, ha ide kattintanak. 

A mai írásaim. Pedig még csak reggel fél kilenc van. De mit tegyünk egy ilyen írás kényszeres emberrel. (Üsse már agyon valaki)

---

Szerintem az ember önmagában való érték. Ha valaki ezt NEM így látja - legyen az munkahely, közösség, bármilyen intézmény - én azzal nem törődők. Akkor nincs más, minthogy lesz, ami lesz. Ezzel a bátorsággal élek. Sok elődöm - hívő, és Jézus is - meghalt ezért a hitéért. Miért akarnék kibújni ez alól? Hogy egy olyan emberi fajhoz csatlakozzak, ami csak egy vírus? Ha nem maga az emberiség nyírja ki magát szisztematikusan a Káinokkal, akkor majd jönnek más bolygóról mások. Ha azok se jönnek, akkor maga a Teremtő nyomja meg Delete gombot.  Nem lesz kár érte.

Amíg az emberiség minden tagja nem látja meg a másikban az önmagában való értéket, nemtől, fajtól, vallástól, betegségtől függetlenül, addig ennek a fajnak ezen a bolygón nincs semmi keresni valója. Én megláttam magamban. És azt is megláttam, hogy mások szántszándékkal nem akarják látni ezt. Mi dolgom lehet velük?

Akkor ennyi volt az életem, szépen búcsút veszek ettől a kiirtásra ítélt emberiségtől. Sok rokonom, barátom meghalt már, várnak rám. Tulajdonképpen ennek a világnak egyáltalán nincs szüksége rájuk és rám sem. Miért venném fel az oltást?

Miért venném fel az oltást? Persze, szíved jogad. Én, mint a Csipesz Egyház tagja, az oltottakkal is vagyok. :) Hiszen nekik is van legalább egy csipeszük. Te hűséges voltál, mert eddig kibírtad. Most megfenyegettek és feladod. Valahol érthető. A donatisták nem biztos, hogy anno megbocsájtották volna. :) De ma már nincs kereszténység sem, úgyhogy teljesen érthető, hogy magad maradtál. Nekem van egy közösségem, tartjuk a lelket egymásban. Még nem buktunk el. Egymást erősítjük, hogy ne is bukjunk el ebben a harcban. De tudatában vagyunk, hogy a teljes kiirtásunk a cél. Vállaljuk.

---

Az első kérdés, a pecsétszám? Nem értek hozzá, de abból nem lehet kikövetkeztetni, hogy ki van a profil mögött? Az is egy listázás már. Így nem fognak a bujkáló orvosok ahhoz a csoporthoz csatlakozni, minek, ha az álprofiljuk felesleges? Mert hogy a csoportban biztos lesznek ügynökök az biztos. Én a polgári engedetlenség híve vagyok. Ne bujkáljanak. Mondjanak fel! Mindenki és azonnal aki oltás ellenes és nem tetszik a rendszer. Ennek úgyse lesz vége, és mindenki sorra kerül, az oltottak is. Így viszont a kilépő 60-100ezer embernek van lehetősége rögtön egy új országot létrehozni. (rövid idővel okafogyottá válik a polgári engedetlenség és az ellenállás azonnal átalakul országalapítássá.) Vegyenek meg egy falut, költözzenek be. Így ott már rögtön lenne elég egészségügyi dolgozó. A többi szakmabeli meg szép lassan csatlakozna hozzájuk, ahogy a rendszer kihányja magukból őket. A most felmondó egészségügyesek létrehoznának egy új országot. Higgyétek el azonnal csatlakoznának hozzájuk mindenféle szakmából, ácsok, vízszerelők, agrár, mezőgazdaság, kisvállalkozók, őstermelők, szociális munkások, közgazdászok, jogászok stb.  Nem lehetetlen feladat ez. Már sokszor történt ilyen a történelemben. Ld. anabaptisták, hutteriek, amisok és stb. Svájc nem tudom hány kantonból áll, de detto ugyanígy az összes nyugati-európai ország. Mindezért. És a mai napig erős saját közigazgatásuk van. Csak Magyarország ilyen fasiszta egykezű állam. Beszari alattvalókkal. Állampolgárok híján.

---

Kedves doktornő! Nincs más, csak előre menekülni. Ne gondolja senki, hogy nem fogják utolérni. Mindenkit, az oltottakat is, mert sokan lesznek közülük, akik utólag ébrednek majd rá a rendszer embertelenségére és a hazugságára. Magunknak kell megszervezni ebből a rendszerből való kiszállást. Mindenáron. Sok árat fognak érte kérni. Sokat fogunk érte fizetni, mióta a világ világ így van ez. Ezt megspórolni nem lehet. Van cél. A Biblia jól leírta már az elején. Vannak a Káinok és vannak az Ábelek. Ábeleknek rá kell döbbenniük, hogy ki kell állniuk magukért, különben örök fogságában maradnak a Káinok alatt, akik csak egy merő tárgynak nézik őket. Mindig és újra agyon fognak csapni minket a pusztában, amikor Istent imádjuk. Ezek a Káinok tárgynak nézik az embereket. De nemcsak őket, de még magukat is. Hiányzik agyukból az Istent és embert szerető érzelmi rész. Egy orvosnak nem kell magyarázni, hogy az ember baktériumok, vírusok halmaza. Hogy tudata miféle senki se tudja. De egy állatnak is több esze van, mint az emberiségnek nevezett vírusnak. Az állat az önmagában való létet is értékesnek találja. Nekünk embereknek meg kell tanulnunk értékelni és szeretni egymást. Ha van evolúció legyen ez a csúcsa. Különben az emberiség, mint faj ki fog pusztulni. Ha nem mi magunkat fogjuk kiirtani, akkor majd jönnek más bolygóról. Ha nem más bolygóról jönnek, majd a Teremtő Törvény fogja megnyomni a Delete gombot. Egy biztos. Ez a mutáns vírus, amit emberiségnek hívnak annak semmi keresni valója így ebben a világegyetemben. Hacsak az Ábelek – a megöltek és feltámadottak - Új világot nem teremtenek.

---

Ki kell lépni a rendszerből. Megvásárolni egy falut az oltatlanoknak, kikiáltani egy új országot maguknak, új törvényekkel. Ott folytathatnád a munkádat tovább szabadon, ahol abbahagytad. Más út nincs. Várni az elitre, hogy majd néhány hónap múlva elkezdjen szeretni téged és támogatni, nevetséges lenne. Miért változnának meg? Egyetlen egy okot mondjatok. Miért változna meg ez a velejéig gonosz vezető elit, akik már most így kikészítettek titeket és rajtatok kívül már sokakat sokkal hamarabb?


2021. augusztus 1., vasárnap

Csipesz Egyház


Örömmel értesítelek titeket, hogy létrehoztam új egyházamat. Mint teológus ehhez (vagy máshoz nem is) értek. Gyertek olvassatok majd ott is. Már is legalább négymilliárd tagot számlálunk.



Ejnye. Lemaradt egy csipesznyi info, a honlap cím: 

 https://csipeszegyhaz.wixsite.com/website



2021. július 19., hétfő

Megfigyelési Pegasus botrányhoz

 

Ez sokkal súlyosabb, minthogy ilyen könnyed cikkecskéket fogalmazzanak róla, akár a Hvg-én, akár a 444-en (itt egy jobb cikk ezeknél, ha érdekel az ügy: Olvasd a Népszavában ). Még Edward Snowden is megszólal a témába, és beavat gondolataiba, amit minden gondolkodó tud már, hogy a magyar kormány válasza milyen árulkodó. 

Csak az nem tudja, hogy mit csinál a magyar kormány, aki hülye, szellemileg vak vagy szándékosan azzá tette magát. (De én magam szívem szerint örülök, hogy még Snowden is hozzászólt, üdvözlöm a távolból is.)

Akkor nézzük a dolgok valódi állását.

Ezért az ügyért jobb helyeken a kormány azonnal lemond. Jobb helyeken. És mint tudjuk Magyarország nem jobb hely. A kormány azt mondja jogszabály szerint járt el, ja, hogy lemaradtál, hogy már ilyen jogszabály is van, civileket megfigyelni, mert ellenzékeik? Üdvözlet magyar földön az észak-koreai, erdogáni valóságban. A kormány önkéntes lemondására várni tehát oktalanság, butaság, vagy mondanám őrültség. Ébresztőnek viszont jó az ügy. Aki még eddig nem fosta össze magát – na mármint a főpártunk támogatói között – most elkezdheti. Azoknak, akik esetleg még álomba ringatják magukat a magyar egyházak vélt függetlensége és szentsége mellette. Azoknak, akik alszanak még, de talán még majd meghalni képesek egy jó ügyért. Orbán diktatúrája mindent átszőtt. Nincs tovább, nincs hova hátrálni. Büszkén magabiztosan kell a hóhér előtt állnunk. A sok gyilkosság után a fel-feleszmélő eddig még tudatlan, vak és süket a puskaropogásra megmoccanó, meg fog moccanni. Alattuk az elit vére fog folydogálni. Pedig a sok vért megspórolhatnánk, de nem fogjuk. Így aztán nem marad más hátra, mint egyenes háttal büszkén várni azt a golyót, ami Jézushoz repít.

Kilenc milliót!?

Még a legostobább is követni fog a sírba.

Nem fognak meghátrálni.

Kilenc millió fogja Kölcsey és Vörösmarty szavait betölteni, itt halni kell.

Ember itt halnod kell, hát halj meg, ha eljön az ideje. Vesszen kilencmillió magyar, a maradék Gestapo úgyis maga magát lövi majd fejbe. 

Megspórolhatnánk, de most már minek? 


Halálra fel hát,

Sírod az

Mely ápol s eltakar.

 

Itt halnod kell.

 

Megfogyva és törve

Már nem él nemzet e hazán.

 

Hiába és büszkén onta vért,

Átoksúlya megszűnné.

 

Nem kell és nem jő jobb kor,

Imádság is elapadt milliók ajkán

Jőni fog, a nagyszerű halál,

Hol a temetkezés fölött

Egy ország vérben áll.

 

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,

Népek veszik körűl,

S az ember millióinak

Szemében gyászköny űl.

 

Légy híve rendületlenűl

Önmagadnak, oh magyar:

Ez éltetőd, s ha elbukál,

Hantjával ez takar.

 

A nagy világon e kivűl

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt csak halnod kell.

Hát halj büszkén meg.

„Orbán egy Geci."

Legyen sírjára írva fel. 


2021. július 19.


2021. július 15., csütörtök

Korona és az íj

 

A Jel 6,2-re visszatérve, csatolok három képet. Nos, valamiért a hivatalos szervek az íjjal reklámozzák az oltásukat. A Jelenések könyvének ezen helyén a 6,2-ben egy fehér lovasról beszél az Ige, amit sokan sokszor összekevernek Jézus Krisztussal. Pedig itt ez nem Ő. Az Ige így szól: "És láttam: Íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön.”

Egyrészt úgy tűnik az Igéből, hogy ez a lovas egyszer már kivonult győzni. Feltűnő a fehér szín, ami egyszerre jelenti a csendes háborút, és az orvosok köpenyének színét, illetve a medicináét. A korona itt magyar fordításban kicsit pontatlan jobb helyette a koszorú, amit a hadvezérek kapnak egy hadjáratuk sikeres győzelme után. Tehát nem királyt jelképez. Az íj görögül toxon. Igen, ha most asszociáltál jó helyen kapizsgálsz a latin és az angol toxin eredetije. A toxin szerves mérget, káros anyagot jelent. Az eredeti görög szó jelentése: nyílméreg. Innen tehát az íj, mint génszakasz és az oltás jelképezése, mint nyílvessző a csatolt képeken. Számomra teljesen egyértelmű, hogy aki a képeket készítette pontosan ismerte a Biblia ezen Igéjét és nem véletlenül szerkesztette, rajzolta így. 

A Jel 6,2-ben a lovas az antikrisztus (személye v. már jelenlévő szellemisége), aki békét s biztonságot ígér, de valójában a világ saját hatalma alá vonása történik meg az orvosi terápiákkal és itt most az oltással. A Biblia íródott 2000 évvel ezelőtt. Véletlen vagy figyelmeztetés? Isteni kijelentés, amit az író nem tudott másképp szimbólumokba csomagolni, mint így. Dániel próféta mondja: a megfelelő időben megnyílnak a pecsétek és akinek van füle meghallja, akinek van értelme megérti a Bibliából az eddig elrejtett kódokat. 







Keressetek rá ti is: "bow and corona". Nézegessétek a képeket és gondolkozzatok, vajon van-e összefüggés a Jelenések 6,2 között?

Nem mellesleg van egy ilyen emlékem is, ez anno 2009 a sertésinfulenza elleni járvány idején indult (H1N1) oltási programra adott Áder János reakció volt, mi történt Magyarország elnökével, hogy most nem szólal fel a jelenlegi oltás ellen?




2021. június 11., péntek

Néhány hallgatni való

 

Azért írok is kicsit, mert az nem lehet, hogy egy Geschwind szindrómás ne írjon. Oh, ez az agy, mily drága dolog. 

Szóval, tök mindegy, hogy mi alapján diszkriminálnak, ha diszkriminálni akarnak. A cél viszont sohasem random. Határozott oka van a dolgoknak és jól meghatározott célja. Itt pedig a koronavírussal ugyanaz, ami a világtörténelemben mindig is volt: hogy elvegyék amid van, ha lehet meztelenre vetkőztessenek, elvegyék szádból a levegőt - hát valóban szó szerint is - hogy megöljenek. Ne legyen kétséged, egyrészt sorra kerülsz majd te is, hiába szolgálod ki őket, még fogat összeszorítva, és reménykedve. A káini vonalhoz tartozó embertömeg zombiként fog veled végezni, Ábelem, ha eljön az ideje. Ne higgy jobb világban. A cortex nem segít. Az emberiség pusztulásra ítéltetett. Nincs benne semmi jó. Ha az Ábelek nem győznek, az evolúció megbukott, nincs tovább.


https://www.facebook.com/roland.schutz.33/videos/1946475882193773

 

https://www.texastribune.org/2021/06/07/texas-vaccine-passports-covid-19/

 

https://www.facebook.com/roland.schutz.33/posts/1928413207333374

 

https://www.facebook.com/Norbi.33oldala/videos/391984625445891/