"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2022. január 17., hétfő

A büntetés

 

Franciaország: A jövőben nem lesz elég a negatív teszt a nyilvános helyek látogatásához, az oltatlanok nem mehetnek moziba, hotelekbe, éttermekbe sem.

Februártól koronavírus elleni oltási kötelezettséget vezetnek be Ausztriában a 18 éven felettiek számára, az erről szóló, kidolgozott törvénytervezetet vasárnap mutatta be az osztrák kormány. Aki nem oltat, az a tervezet szerint 600-tól 3600 euróig (186 ezer forinttól 1,1 millió forintig) terjedő bírságra számíthat.


Végeláthatatlan perek sokaságát fogja generálni ez az elmúlt 2 év. Vagy totális diktatúrával fog folytatódni. Más folytatása nem lehet a dolgoknak. 

Az elit hazug filmjeivel elültette az emberek elméjébe, elhitették, hogy csak a hősök nyerhetnek a gonosz világ ellen. Szuperhősök meg ugye nem vagyunk, csak átlagemberek. Mindenhonnan ezt hallom vissza. Ezzel szemben a valóság az, hogy ha közösségbe lépünk egymással és kilépünk ebből a rendszerből, az bármelyik nap kivitelezhető. Az önszervezés nem istentelen és nem lehetetlen dolog. De most az emberek még mindig bénult pánikban vannak. Van kifutása a dolgoknak. De én már most így kiáltok: 

„hurrá! több adót fogok fizetni!”. 

Tudod mit jelent ez? Teljesmértékben Krisztus követővé váltam. Halleluja, énekeljenek az egek, a Föld zengje Isten dicsőségét. Halleluja. Halleluja. Halleluja. Üldöznek és kiátkoznak. Éljen! 


A világ nem fog változni. Aki pénzéhes, pénzéhes marad. Ha kint vagy a rendszerből, de kell szolgáltatás, meg fogod kapni, csak sokkal drágábban, a zugban jótékonykodó elmondja majd neked a sötétben suttogva, mekkora veszélynek teszi ki magát, ezért drágábban adja a szolgáltatást neked. De meg fogod kapni, ha szükséged van rá, bármit. Ezért aztán olyan miatt aggódni, hogy nem húzzák ki a fogad, ha fájni fog, nem kell. Ezenkívül mit adott a rendszer? Érted már, hogy maga a kormány veri szét a rendszerét, káoszt csinálva. Semmi közöd nincs a dolgokhoz. Nem a te bűnöd. És egyébként is mi a bűn?, milyen meghatározás alapján? Olyan törvényért ítélnek el, amit ők maguk hoztak. Hozhattak volna bármi mást. Például, hogy a szőkéket és a kék-szeműeket adóztatják meg.

Mert mi is a plusz adóztatás? Büntetés. Ugye már tisztán látszik, hogy semmi köze az egészségedhez, mások védelméhez és mások egészségéhez. Több pénzt akartak, eddig is loptak, de még több kell. És miért is döntik be a rendszert? Hát pont ezért, hogy meglóghassanak a sok pénzzel. Érted már? A kapitalizmusnak vége.  Babilon összeomlott.

Oltás. A kártya neve is mutatja, már nem védettségi, hanem oltási, ezzel nyíltan elmondták, nincs védettség. Soha nem is ez volt a cél. A cél a fentiek. A még több pénz. Ennyike. A népességcsökkenés vagy lesz vagy nem, ez már őket nem is érdekli. Kit érdekel mi van az oltásokban? Senkit. Ezután merje valaki azt mondani, hogy a népeket vezető elit, jó.

Mert a bűn tekintetében vitatkozhatunk, kinek mi a bűn hol kezdődik a határa, de abban, hogy mi a jó, azt egyértelműen érzi mindenki. 

És mivel ilyen nagy dobra verik az oltatlanokat, az is biztos, nagyon sokan vagyunk! Ennyi embert nem lehet rendőrségi úton megállítani. Robotrendőrök kellenek. Nagyon hamar be kell vetniük azokat a technikákat, amit még nem akartak felfedni. Ezzel viszont a lebukás veszélyének teszik ki magukat, az oltottak közül is sokan felébredhetnek. Papírvékony jégen sétálnak. Nem kell még Krisztusnak visszajönni, maguktól beszakadhatnak. Emberi kéz érintése nélkül. 

(Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy ez az adó egyszeri e vagy havonta, évente, hogy fizetendő, vagy esetleg naponta? Mindenesetre nyilván lehet fokozni a végtelenségig a jogfosztást, az élettér megvonását. És még mindig kérdés kinek a megbízásából teszik, valóban Európa és Amerika tönkretétele a cél?)

Mindenesetre jó hír, Krisztus Egyházából ki lettek tagadva azok a papok, akik az oltást propagálják:

https://www.bitchute.com/video/4F1HjN9hHVnN/?fbclid=IwAR37N1yyiIP7OlTZ8FH96DFefpn7p_iCbZIVDCJpXKEXr-Q4PWJkwYoehTM


Nincsenek megjegyzések: