Kő az úton

 

Túrmezei Erzsébet
Kő az úton

 

 

Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátoló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged
se, hogy lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy te megállj mellette,
nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
utadba minden kő áldást hozott.

Az a három év ...

Túrmezei Erzsébet:
AZ A HÁROM ÉV...

Elmúlt. Hirtelen, mint a többi mind.
Alig jött, és tovasuhant megint.
Év lett volna? Vagy tűnő pillanat?
Mennyi mindenre nem telt, nem maradt.
Rá se értek virággá fesleni
lelkem bimbóban alvó tervei.
Régi adósságok roskasztanak,
mert olyan rövid volt a perc, a nap.
De mélyen egy felismerés sikolt:
Mesterednek csak három éve volt!

És elég volt, és mégse volt kevés.
Tengernyi kín fogadta, szenvedés.
Az elveszett világ váltságra várt.
Milliók hordtak görnyesztő igát.
S ő rövid három földi év után
azt mondhatta: "Elvégeztem, Atyám!“
Abból a három évből lett nekem
szabadulásom, békém, életem,
s aki él, azóta abból él.
Századok tűnnek, mint hulló levél...
De megoldás örökre az marad,
mit Ő elvégzett három év alatt.

Míg három évnek titkát vallatom,
s tűnő évek zenéjét hallgatom,
új évem imádkozva, csendesen
abba az isteni kézbe teszem,
mint valamikor rég egy kisgyerek
az ezreknek elég öt kenyeret
fenn a hegyen kezébe tette le.
S boldog csoda történik vele:
pillanata nem pillanatot ér!
Lesz belőle áldott csodakenyér!
Minden perce, morzsája viszi szét
három év erejének jóízét.

A harmadik

Túrmezei Erzsébet:

A harmadik

Valamit kérnek tőled. 

Megtenni nem kötelesség. 

Mást mond a jog, 

mást súg az ész. 

Valami mégis azt kívánja: Nézd, 

tedd meg, ha teheted! 

Mindig arra a harmadikra hallgass, 

mert az a szeretet. 

Messzire mentél. 

Fáradt vagy. Léptél százat. 

Valakiért még egyet kellene. 

De tested, véred lázad. 

Majd máskor! - nyugtat meg az ész. 

És a jog józanságra int. 

De egy szelíd hang azt súgja megint: 

Tedd meg, ha teheted! 

Mindig arra a harmadikra hallgass, 

mert az a szeretet. 

Valakin segíthetnél. 

Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. 

Tán összetörte a szíved. 

Az ész is azt súgja: Minek? 

De Krisztus nyomorog benne. 

És a szelíd hang halkan újra kérlel: 

Tedd meg, ha teheted! 

Mindig arra a harmadikra hallgass, 

mert az a szeretet! 

Ó, ha a harmadik 

egyszer első lehetne, 

és diktálhatna, vonhatna, vihetne! 

Lehet, elégnél hamar. 

Valóban esztelenség volna. 

De a szíved békességről dalolna, 

s míg elveszítenéd, 

bizony megtalálnád az életet! 

Bízd rá magad arra a harmadikra! 

Mert az a szeretet

Ha te nem lennél

                                                               Túrmezei Erzsébet:
                                                                Ha te nem lennél 

 

                                                 Ha Te nem lennél, két riadt kezemből
                                                 kihullatnám az életem,
                                                 mint céljavesztett, hitvány semmiséget.
                                                 Ha Te nem lennél, meghalna az élet,
                                                 meghalnának a színek énnekem.
                                                 Déli verőn is dideregve fáznék,
                                                 hiszen Te vagy tündöklő napvilágom.
                                                 S bár tündérkertek ösvényein járnék,
                                                 elepednék, mint kopár pusztaságon.
                                                 Rettentő rommá összeomlana
                                                 énbennem minden, ami szent és drága:
                                                 lelkem elrejtett végtelen világa.
                                                 Szertehullana a harmónia,
                                                 sóhajokká lennének a dalok
                                                 és sikoltássá minden énekem:
                                                 hisz mindenem vagy, Uram énnekem.

 

Mégis - virág

                                                         Túrmezei Erzsébet:

                                                             Mégis - virág

                                                  Tegnap a Táncsics-utcán,

                                                  az úttest kövei között

                                                  tekintetem aranyló portulácska

                                                  ragyogó színfoltjába ütközött.

                                                  A kicsi mag kövek közé került:

                                                  mégis! Tapossák lábak, kerekek:

                                                  mégis! Csak egy csippetnyi földje van:

                                                  mégis! bontja az aranykelyheket.

                                                  S nem kérdezi, kinek szolgál vele.

                                                  Mosolyog minden sziromlevele.

                                                  Megtűrt lakója szürke, vén köveknek.

                                                  Ma eltapossák, holnapra újra nyit.

                                                  Újra kibontja fénylő szirmait.

                                                  Kis mégis-virág, csodállak, szeretlek.