Mi nem az alkotmány (jelenleg Mo.-n Alaptörvény) ellen lépünk fel, hanem az alkotmányból lépünk ki. Nem követünk el semmilyen bűncselekményt, amikor kinyilvánítjuk saját szabadságunkat a jelenlegi magyar alkotmánytól és a kormány törvényhozása alól. Egy Jézus Krisztus követő ember hitével erkölcsileg, és így jogilag is mindig jóval felette áll bármilyen állam alkotta szabályon.
Már 2013-ban elmondtam, hogy felesleges szavazni. A lapok le vannak osztva. 2010 óta nyilvánvalóan, de már előtte is, hogy nem volt, és most sincs demokrácia Magyarországon. Ezért szórakozásból persze el lehet menni szavazni, de tényleges jelentősége nincs. Nem mi határozzuk meg az országunk gazdasági vonatkozásait. Nem is a globális piacrendszer, ami állítólag önszabályozó módon működik.
Amiért én nyilvánvalóan jobban haragszom mindenki másnál Orbán Viktorra, az, hogy ő becsapta azokat a magyar embereket, akik hittek benne, hogy hazafi módon megvédi hazájukat és felvirágoztatja az országot magyar emberként. Előttem nyilvánvaló volt 1989 óta, hogy egy nagyszerű színész (vagy beteg ember) Orbán Viktor, de nem magyar hazafi. Sokan nem akarták látni, csak a reményt benne. Ezt a reményt lovagolta meg, és szalasztott 700 ezer magyar honfitársunkat külföldre, és verte szét hazánk közösségeit, önkormányzatait. Ebben minden politikus vétkes. De Orbán Viktor, a színjátszásának köszönhetően, mindenkin túltett. Én személy szerint nem haragszom rá, hanem sajnálom azokat az embereket, akik az életüket, kapcsolataikat tették erre a félistennek beállított ember imádatára. Most egy évtizedet vesztettek az emberek, illetve a valódi haza, amíg bámulták, mint csodaszarvast az állatkertben. Nehéz az ébredés és fájdalmas a csalódottaknak, de még mindig megéri számukra. Most már nyilvánvaló, hogy nincs hová menekülnünk, hálásak lehetünk a koronajárványnak, hogy magyar földet taposva halhatunk meg eszményeinknek, a szeretet legnagyobb vezérelvének. Hálásak vagyunk, hogy áldozatokat mutathatunk be, hogy közösségeinket, önmagunkat megszervezzük, minden politikától mentesen tiszta fejjel. Ez az igazi szeretet diadala lesz. Képmutatás nélkül, igaz áldozathozatallal.
Van egy nagyobb érdek annál, mint ami a földit meghatározza. Ez pedig a menyegzői ruha. (Mt22,11)
Sokáig gondolkoztam miért vonz a haldoklók megsegítése? Miért is voltam ott a halálos ágyuknál, ha munkám gyümölcse úgymond hirtelen semmivé válik előttem? Míg nem a Bibliából mostanra megértettem, hogy nekünk Isten előtti kötelességünk, hogy felkészüljünk a menyegzőre. Az Istennel való „egyesülésünkre”. A menyegzői ruha elkészítése. A haldoklóval a neki adott kegyelmi idő alatt segítettem, hogy úgy mondjam a ruha elkészítésében, a varrásban, a szegélyek megigazításában. Vagy esetleg magának a ruhának a kimosásában. Lelkében tisztán járulhatott Teremtője elé. Így van ez, láttam. Tudom. Ez a megtiszteltetés, hogy én ott lehettem mellette, földi életünk feladatának bevégzésénél. Nem tettem hozzá semmit, csak segítettem tartani a tűt, vagy beszőttem, ha ő már nem látott oly jól.
A példabeszédben úgy áll: „összeszedtek mindenkit” tudniillik a menyegzőre. Jókat és gonoszokat egyaránt. De egy menyegzőre mégiscsak menyegzői ruhában kell menni. A lehetőség mindenkinek adott volt, hogy felöltözzék méltóképpen, lélekben Istennek tetsző módon. Mindegyis, hogy most pár perce maradt, vagy pár órája, hónapja, vagy éve. Ez idő alatt elő kell keresni a szekrényből a legszebb ruhát, vagy venni egyet a boltban. Minél hamarabb annál biztosabb. Senki se tudhatja mennyi van még hátra életéből, hogy felkészüljön, nem, nem a halálra, hanem a Teremtőjével való találkozásra. Ez minden ember sorsa. Ez meg fog történni. Nincs kibújás. Könyvek nyittatnak meg. De nem mások előtt testvérem, hanem előtted a sajátod. Nincs megalázás Isten előtt. Nem bosszúálló Isten, hanem igazságos. Szólnia se kell, mindent magad fogsz látni, mert írva van minden örökre a szellemi szférákban. Minden gondolatod, minden tetted, az egész életed, vagy életeid. Hogy cselekedtél? Vajon haladtál-e a keskeny úton a Szeretet beteljesítése felé? Vagy önámító képmutató voltál, embereket csaltál tévútra, vakvágányra, pusztulásba taszítva lelküket? Vajon magad körül a jót teremtetted földi életedben, vagy a gonosz tudat kiáradása voltál? A fekete lyuk, amely magába szippantja még az igazakat is? Vajon mekkora áldozatot kellett hozniuk az embereknek melletted élve, hogy a Jót cselekedjék? Halálra is kellett szánniuk magukat? Földönfutó mártírok lettek? Akik továbbra is áldottak téged, és imádkoztak érted, ezzel is betöltve Krisztus minden parancsát? Vajon gúnnyal gondoltál-e a mártírok ezreire, gyermekekre és öregekre, nőkre és férfiakra, mikor láttad vesztüket? Ki vagy te, oh hatalmas félisten, bálványok bálványa, hogy szobrot emelsz és döntést hozol, Istennek képzelve magad, hogy megoszd az embereket juhokra és kecskékre, védettekre és oltatlanokra? Ki vagy te, oh isten, aki e földi létben szellemi érték nélkül döntesz? Gonoszul vihogva magadban szánalomra méltó tetteden? Embereket tönkretéve, családokat megrokkantva, halálba taszítva, kétségbeesés néma sikolyába?
Törvényeket hozol, amely törvények téged fognak utolérni, a nagy szembesítésnél. Van-e véged testvérem? Mert testvérem vagy utolsó rohadó porszemeddel is, féreg járta szíveddel is. Lesz-e véged testvérem? Meddig járod a földes utat, meddig a kín, hogy magadat emészted Istened, a Teremtőd ellen? Mintha nem lenne halál? Mintha nem Ő lenne, aki kihúzza Napodat konnektorodból mit magadnak csináltál, hogy soha ne halj meg? Te is tudod testvérem, hogy nincs idő, miért hát, hogy nem tudod, amit tudnod kell, neked bizony véged, az örök sötétség nyel el téged. Legyen csak egy perc az életedből, hogy visszakapaszkodj a fény szélére, legyen csak egy perced, hogy világosságod támadjon, hogy valami felderengjen: utolsókból elsők! Kit akarsz te megölni feneketlen sötétségeddel? Hisz magad is jól tudod, örökélet a részük, nincs fegyvered, nincs időd, nincs tered ó Sötétség. Mikor hagyod már fel értelmetlen küzdelmedet? Miért vihogsz értelmetlenül, mint egy óvodás gyermek? Miért nem nősz fel ahhoz, aki vagy, emberi Lény, az Örök Szellemi Fénylényedre?
A tudás nem hatalom, hanem felelősség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése