"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. szeptember 17., péntek

A hit élete

E reggel ezt a cikket kaptam. Ez alapján jött gondolataim:


Az az érzésem, hogy arra megy ki a játék, hogy vannak emberek, akik már nem tekintik magukat magyar állampolgároknak. Valószínű ez a folyamat már nemcsak elkezdődött, de nagy méreteket öltött. A rendszer nem tudja másképp leválasztani magát, úgymond beszűkülnie magába, csak így. Ez a folyamat. Valószínű sokkal többen lesznek kinn, mint benn a rendszerben. A kinn lévőknek nem lesz rosszabb helyzetük, sőt egy idő után a mérleg az őfelükre fog dőlni, hiszen az a rendszer zárt, amiből ők kimentek, az önmagába fog beomlani, még akkor is, ha jelenleg dollárdmilliárd vagy csilliárdokkal több van abban a zárt rendszerben, mint a kívül levőknél. Csakhogy nem a pénz a mérték, hanem a szellem és a tudás. Valószínű hamarosan nálam / nálunk is eljön a választás ideje. Ez nem egy kényszerű, hanem örömteli választás, feltisztulás. Döntés. Szóval ez egyáltalán nem a besúgó rendszerről szól, hanem annak számbavételéről kik vannak velük, és akik velük van azoknak a vagyonát magáénak érzi a rendszer, a kívülvalókkal pedig nem fog törődni. Hiszen miért is törődjön azon emberekkel, akik nem az ő állampolgárai, igaz a földjén fognak élni. Illetve itt fog belépni a képbe az anomália, hogy akkor ez kinek is a földje? A föld azé, aki lakja. Ezeket a törvényeket akarják majd erővel és hatalommal megváltoztatni, hogy ne legyen joga a szabad embernek a földet taposnia, mert mindet ki akarják sajátítani, a rajta lakó embereket is. Egy ideig tehát meg fogják tudni tenni, hiszen hatalmuk folyamatosan és folyvást nő, de a rendszerük tagjainak száma rohamosan csökken. A végén nagyon kevesen lesznek a saját rendszerükben. A kérdés fognak-e fegyvert használni? Még nincs szükségük rá, hogy a szemükben szerencsétlen nincsteleneket levadásszák, akiket – szerintük – a rendszerből való kivonulásukkal magukat a Taigetoszra tették ki. A rendszerben maradottak majd később döbbenek rá, hogy a kívül maradó emberek nem halnak meg, élik a világukat és jól vannak az ő rendszerük nélkül is.

E felismerés után lesz nekik döntési helyzetük, hogy ha erre rádöbbenek, mit fognak tenni? Az igazak - mert akik a rendszerből kiszállnak az igaz emberek gyülekezete lesz - nem fognak erőszakot használni, de könnyen lehet, hogy ellenük ezek a hatalmasok végső kétségbeesésükben erőszakkal ellenük mennek. Mint a fejlett társadalmak az őslakosok ellen. Vagy mint a katolikusok az anabaptisták ellen a reformáció idején. A más alternatívát felmutatók mindig veszélyesek voltak és azok most is az uralkodó rendszer számára. Sosem szabadulnak meg tőlük. Finomítják a módszereiket, hogy megszabaduljanak tőlük, de ők maguk is látják, hogy nem megy. Ez később se fog megtörténni. Ezért biztos vagyok benne, hogy rafináltabbak lesznek és nem erőszakosabbak.

Ennek a rendszer építésnek a része az orvostársadalom, az egészségügy. Ami oly hatalmat kapott és persze annyi pénzt, mint a világtörténelemben soha. Valójában az egészségügy, ugye ami az egészség megőrzést, egészség javítást tűzte ki célul, szelektáló jogkört gyakorol. Már régen nem a gyógyításról van szó esetében. Hanem társadalomba való integrálási, jóváhagyási feladatokról. Egy olyan hatóság, ami rendkívül hatékonyan teszi ezt a dolgát. Gyakorlatilag a politikai hatalom jobb keze, ahelyett teszi meg a rendszer tagjainak kiválasztását, elfogadását, benntartását. Aki nem működik együtt ezzel az egészségügyi hatósággal nagyon könnyen kinn fogja találni magát a rendszerből. Régebben ez nem volt ennyire látványos. Régebben 100 évre gondolok, de valójában ez – Magyarországon – már István király óta mindenképpen folyik, ezer éve. A magyar népben, de lesznek más népek is, sőt maga az emberiség egy részében fel fog ébredni az ősi tudat, és nem akar ennek a fennálló rendszernek a része lenni. Ezt a rendszert már minden névvel nevezték a történelemben, volt ez már kereszténység, katolicizmus, kommunizmus, kapitalizmus. Sok neve van, de ugyanaz. Most valami új nevet fognak kitalálni. Nyilván köze van a koronához – mármint a vírushoz – és az eköré felépült új világrendnek, ami ellentéte a magyar Szent Korona értékrendjének. A lényegen nem változtat a névcsere. Ugyanazok és ugyanazt művelik. A Mammon rendszert építik. Ahogy nevezem Babilont. Az ő elsötétedett tudatuk kivetítése. Ennek ellenpéldájaként kell a jóknak, igazaknak, Isten gyermekeinek is az Abszolút Jó, a Teremtő oldalán állva megteremteniük a Valóságot. Háború ez persze, de szellemi. Ezt a háborút az égi – szellemi – szférában vívják, mi magunk vagyunk, akik harcolnak. Szerintem már nagyon sokan látnak és felébredtek, ennek arányában fog növekedni a gonoszság ellenünk. De ahol a gonoszság megnövekedik ott a kegyelem is. Hogy mi a kegyelem? Az igaz látás, igaz cselekedet, az igaz szellem. A szellemi fejlődés a JÓ felé, amit most milliók, vagy milliárdok léphetnek meg. Ennek jutalma a szellemi szférákban lesz. Itt van a bölcsesség ideje. A gonosz nem tudja megakadályozni ezt a szellemi fejlődést, Jézus mondja: ne attól tartsatok, aki a testeteket megöli, mert a gonosz nem tud a lelketekhez férni, hanem egyedül Istent féljétek. Legyetek állhatatosak. Tartsatok ki a hitben!

2021. 09. 17. 

/Sz.B./



Nincsenek megjegyzések: