"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. november 24., szerda

Dániel könyve


 Ez egy házi dolgozatom része. Dániel könyvét kell elolvasni és róla írni. Szabadon, ahogy éppen jönnek a gondolatok. Gondoltam mivel van még tartozásom Dániel könyvéről (10 éve tartozok vele, akkor ígértem meg nektek, hogy rohan a idő!) most megosztom veletek is. Fent jelölöm a részt, olvassátok el az adott igeszakaszt, majd olvassátok el, amit írtam és elmélkedjetek ti is róla. Nem kell sietni, elég sokkoló. Elég minden napra egy Ige-szakaszt megnézni. Javaslom az egész könyvet hozzá elolvasni, én itt csak egy-egy szakaszt emeltem ki. Az ÚR szólni fog hozzátok.


1. - Dániel 1,1-21

Dániel könyve, számomra a jövendők könyve. Olyan, mint a Jelenések. Épp mostan jutottam oda kutatásomban, hogy milyen fontos szerepe van az étkezésnek bizonyos betegségek kialakulásában. Ezt tudtuk, de én fordítva is megláttam a magam példáján, annak is, ha bizonyos dolgokat nem viszünk be a szervezetünkbe, amit pedig őseink már évezredek óta. Így tehát génjeink jó működéséhez kellenek azok a táplálékok, ha nem kapjuk meg betegek leszünk. Dánielben ilyen isteni bölcsesség volt, hogy ezt is tudta. Mint azt is, hogy az alkohol méreg. Emellett ezt a tudást, és minden bölcsességet persze nem a táplálkozás-kutatásaiból szerezte, hanem Isten adta neki.

2. - Dániel 2,1-49

Amikor reggel felébredünk sokszor tudjuk, hogy álmodtunk valamit, de nem biztos, hogy emlékszünk rá. Az álmok hamar tovalibbenő árnyképek. Ha valamire mégis emlékszünk, akkor az megragad minket, nyugtalan lesz tőle a lelkünk, egész nap forgatjuk magunkban. Ilyen álma volt a királynak. Az érdekesség, hogy azt vélelmezte, hogy ezt mivel kollektív szellemi tartományból jött, egy nagy tudós bölcs maga is megmondja, mit álmodott ő. Természetesen ki tudhatta? Ezért a király elhatározta, hogy megöleti a bölcseket, amikor Dánielhez értek ő imádkozott a menny Istenéhez, hogy emiatt (a titok miatt) ne haljanak meg. Nekem tetszik ez, hogy ha oly lehetetlen őrültség elé állítanak emberek, mi imádkozhatunk, hogy azt a lehetetlen őrültséget adja meg Istenünk, hogy ne haljunk meg idő előtt. Talán mostanság is elég sok őrültséggé is kell imádkoznunk, őrült politikai rendelkezések miatt, hogy életben maradjunk. De ez a babilóni király, mégis csak egy őrültséget, és nem oly sok őrült rendeletet alkotott, mint manapság a kormányok. Talán sokan folyamodnak-e Istenhez imával? Úgy tűnik itt is csak Dániel volt. Dániel válasza is tetszik: ugyan a bölcsek nem tudták megfejteni a kollektív tudattalanból az álmot, hogy mi lehetett az, de van Isten a mennyben, aki mindent tud. És nem is azért Dániel kapta meg, mert ő bölcsebb lenne másnál. „olyan lett, mint nyári szérűn a polyva” ezt a mai gazdasági-politikai rendszerre értem, és a hegyet Jézus birodalmára. Ez most nekem nagyon bátorító üzenet.

3. - Dániel 3,1-33

Ez is nagyon aktuális most. Van ez a vakcina, ami az aranyszobor Babilonban. Meg lett parancsolva mindenkinek, kicsinynek és nagynak, hogy előtte boruljanak le. Imádják a vakcinát. Aki pedig nem teszi, azt mindenfélével szankcionálják, de lehet, hogy később bevetik a tüzes kemencébe. Mint a covidban elhunytakat, azonnal, noha hagyni kellene néhány órát, hogy megvárják nem kel-e fel. Mily fájdalmas, hogy a covidban elhunytakat, akármi is legyen a halál oka, nem élesztik újra. Ezek ugyanolyan embertelen rendelkezések, mint Nabukadneccar királyé. Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani a coronabetegségből is, de ha nem tenné is, tudd meg ó állami vezetőség mi a te isteneidet, vakcináidat nem tiszteljük, nem hódolunk előtte.

4. - Dániel 4,1-34

Dániel a Baltazár nevet kapta, ami a király istenének neve. Ez lehet a magyarázat, hogy a tüzes kemence jelenetből Dániel kimaradt. A király a maga istenéből valónak látta. Az ember önkéntelenül ugyanarra a Babilonra gondol a fa láttán, mint előző álomból az aranyszobornál. Babilon leromboltatik, de meghagyatik a gyökere vas- és rézbilincsekben. Én azt gondolom ez a mi korszakunk most, amivé válni fog. Addig lesz ez így, amíg el nem ismerik, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja, akinek akarja. Dániel tanácsa, a mai uralkodóknak is szól, hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel.

5. - Dániel 5,1-6,1

Bélsaccar és Nabukadnaccer között az a különbség, hogy a Nabukadnaccer megalázta magát istene előtt, sőt még Dániel Istene előtt is. Ellentétben fiával Bélsaccarral. Milyen elszánt gőg, felfuvalkodottság, vak hit kell ahhoz, hogy valaki magát bármilyen isten felé is emelje? De itt még ráadásul a Izraelből származó áldozási eszközökkel a menny Istene felé? Pedig az Ő kezében van mindannyiunk élete.

6. - Dániel 6,2-29 

A törvényekkel egyébként is vigyázni kell, a visszavonhatatlannal pedig pláne. Dániel ellen cselt eszeltek ki a munkatársai, akik a pozíciójára vágytak. Ez a csel csak a hitén keresztül működhet. Dániel hitt Istenben, naponta háromszor imádkozott, de az új rendelet szerint, a királyon kívül senki máshoz nem lehet könyörögni harminc napig. Micsoda áthallás ez a mai korunkra. Az oltáson kívül nincs más gyógymód! Aki másban hisz, annak törvény erejénél fogva büntetik. Elveszik a munkahelyét, üldözik, megszégyenítik, ellehetetlenítik. Talán Dániel törvénytipró lett volna? Nem tisztelte a királyt? Szó nincs róla. Dánielnek fontosabb a hite, mint a földi rendeletek. Dánielben ellenségei nemcsak a precízségét, munkabírását gyűlölték, de azt is, hogy nem félt. Mivel ők gyávák voltak, gyávaságukból találták ki, hogy az oroszlánok vermébe vessék Dánielt. Legyen már ő is gyáva, lássuk végre rettegni – ilyen lelkülettel talán, hiszen békességünk ellenségeink számára igen provokáló. Isten előtt kell ártatlannak lenni, de a királyt se bántotta Dániel. Még ha nem így lett volna, akkor is Isten az, aki irgalmaz és kegyelmez, megsegít és megáld minden helyzetben. Ez viszont a megmentés itt bizonyságtételként volt Dániel Istene mellett. A jó mellett akkor is ki kell állni, ha halált kapunk érte. „Mert hitt Istenben.”

7. - Dániel 7,1-28

Dániel álmot lát. Az álom nyilvánvaló sokkal színesebb lehetett, mint amit itt át tud adni. Viszont a lényege egyértelmű. Eljön majd az idő, amikor a Felséges Isten törvényszéke összeül és ítéletet hoz. A szentek sokat fognak szenvedni főképp az utolsó királyság alatt, amiben mindentlátó szemek vannak, káromló száj, de csak meghatározott ideig lesz az uralom a gonoszságé, ezután az isteni törvényszék az Öregkorú ülésezik, és a hatalmat a szenteknek adják. Ez a királyi uralom örök uralom lesz már.

8. - Dániel 8,1-27

Érdekes olyat olvasni a Bibliából, hogy érthetetlen látomás, ami lenyűgözve tartotta álmodóját. Ilyet találhatunk, mert leírja valaki. Nem kijelentés, nem határozott tudás, hanem érthetetlen, megdöbbentő, amitől meg kell nyugodnia, és meg is nyugszik, de fejében marad. És bekerül egy szent könyvbe. Ezt a látomást még mindig nem lehet érteni. Nem tudjuk, hogy egyszer megtörtént dolog ez, vagy várjuk még a megérkeztét. Ha utóbbi akkor nem tudjuk mi a szentély (lehet belső tiszteletünk Isten felé). Egy biztos, meg van szabva a haragnak is a vége. Talán ez most elég nyugtató a számunkra. Mindennek van vége, még az álnok okoskodás diadalmának, a háborítatlan pusztításnak is. Mert a gonosz okos, de csak megszabott ideje van. Ez hitem szerint nemcsak önhitegetés, illúzió, hanem jogos remény.

9. - Dániel 9,1-19

Dániel bűnvalló imádsága. Szükséges a tiszta szívből jövő bűnvallás, az ima. A felismerés, a megbánás szellemi hegyeket mozgat. Ezután az ima után, még be se fejezte, már jött egy angyal. Igazából az angyal csak úgy tud jönni, ha a bűnvallás, könyörgés megtörténik. Mivel erre válaszol az Isten. A választ meghallotta az angyal és vitte Dánielhez. Dániel nem látomást kért, ő csak a tiszta szívének állapotából a felismerését mondta el Istenének. Ebből meg kell értenünk, hogy mennyire fontos, hogy ilyen állapotban álljunk Isten elé, és milyen szellemi történések folynak le ennek következtében. A kijelentésekre nekünk van szükségünk, még akkor is, ha nem kifejezetten kijelentést kérünk. Hiszen épp bűnvallást teszünk. De Isten kijelentéséből él értelmünk tudja ezt Isten. Így tehát imádkozzunk szüntelen és ne lepődjünk meg ha üzenetet kapunk, várjuk Istent.

10. - Dániel 12,1-13

Mostanában talán el tudjuk már képzelni, milyen az a nyomorúságos idő, amiről itt ír a Biblia. Olyan, amilyen nem volt még a Földön amióta ember él rajta. Nos, olyan szinten megváltoztattuk az ökoszisztémát, és váriasodtunk, hogy a természetbeli életet már nem bírnák megcsinálni, még kényszerből sem. Az ember elszokott tőle. Nem ismeri a harmóniát a természettel. Életképtelen. Ha lekapcsolják az áramot, elzárják a vizet pillanatok alatt sokan elpusztulnak. Egyáltalán nem nehéz elképzelni nekünk, milyen az a nagy nyomorúság. Az ettől való félelmet használják fel ellenünk a vezetőink. Sajnos egyáltalán nem jó célokra, hanem a saját meggazdagodásukra. Mert a nyereségvágy a világvégéig megmarad az olyan emberek szívében, akik nem keresik az Urat. Azt írja az Ige, „De abban az időben”... és milyen sok szép jó dolgot olvashatunk. Az igazság diadala, a feltámadással együtt ugyanis szép, annak ellenére, hogy sokan tévelyegnek. Vajon mi lesz a tévelygők sorsa? Talán nem is fontos a számunkra, hiszen az ismeret gyarapodni fog. Sokan megtisztulnak és fehérek lesznek, legyünk ezek között. Boldog, aki állhatatos marad és megéri.


Nincsenek megjegyzések: