"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. november 4., csütörtök

Mágnesesen

 Néha az az érzésem, elkéstünk. Csak nem tudom kik és honnan. De úgy érzem most, hogy már mindent tudunk … mindent, tehát azt is mennyire megvezethető az ember és milyen kicsi ravaszsággal emelkedik a másik ember fölébe – már le is tiportak minket azok, akik bűbájosságukkal, varázslásaikkal (manipulációikkal) az orrunknál fogva vezettek. Pedig mindig olyan közel voltunk az igazsághoz, szinte a sarkát tapostuk. Talán úgy kerülgettük, mint a forró kását, csak róla beszéltünk, de még mindig kerestük a szavakat. Az emberiség hitványságát legjobban leírót. Már-már szinte elkaptuk, lelepleztük, aztán újra kerestük, pedig mindvégig ott volt a kezünkben. Végül hagytuk magunkat, mint a birkák, hogy mások agyonverjenek minket. Káin történetéből az emberiség nem szabadulhat.

Az Eufrátesz folyó kiszáradt. Hatodik pohár. Az Eufrátesz a kínai gát miatt száradt ki, de nincs is ezen mit csodálkozni, így van írva: „A hatodik is kiöntötte a poharát a nagy folyamra, az Eufráteszre, és kiszáradt a vize, hogy megnyíljék a napkeletről jövő királyok útja.” Jel15,12

A hetedik pohár, az utolsó: „Megtörtént” Ekkor villámlás, zúgás és mennydörgés támadt, és olyan nagy földrengés, amilyen nem volt, amióta ember született a földre: ekkora földrengés, ilyen nagy! A nagy város három részre szakadt, és a pogányok városai összeomlottak. A nagy Babilon is sorra került Isten előtt azzal, hogy adják oda neki Isten haragos indulata borának a poharát.” Jel 15,17-19 

Nem fognak folytatódni ezek a gazdasági, járványügyi intézkedések. Isten fogja elsöpörni. A hetedik pohár korába léptünk! Legyetek állhatatosak, imádkozzatok. 

Most pedig tavaly, 2020-as napló részletem. Beírom nektek kedves Testvéreim. 

2020. szeptember 11. napján írtam:

„Úgy látom a mai naptól, a hírek alapján, hogy a magyar kormány elkezdett kihátrálni a kormányzásból. Két oka lehet, a covid nem lesz kezelhető olyan járvány lesz és már becsomagoltak maguknak, többet nem fognak lopni. Udvariasan emelik kalapjukat. Magyarul összedőlt a gazdaságunk. Vagy kettő, olyan mértékben fenyegették meg valahonnan valakik (hatalmasok) Orbánt, hogy azonnal kihátrált a diktátor szerepéből. Elengedte a gyeplőt. A csehek érdekesek nekem. Mintha olyan szerveződés lenne a világban, hogy mindenki odaállt már valakikhez. Orbán is odaállt. Ez biztos. Attól a háttér hatalomtól függ, aki mögötte áll, hogy úriemberesen távozik, vagy úriemberesen marad. Még senki se tudja, de a kommunikációja megváltozott. Mintha elengedte volna a magyarok kezét, nem mintha fogta volna valaha. Leeresztett a lufi. Magyarul nagyon kemény időszakra számíthatunk. Eddig volt a látszat.”

„A csillagok. A fény=mágneses hullám, ami a Föld légkörébe érve – illetve a Föld mágnesesterében – fotonná lesz, vagy hő és fény részecske. A világűrben sem a csillagok, sem a Hold, sem a Nap nem világít. Nincs fénye, de az egésznek, az egész világűrnek van rezgése. (Elektromágneses hullámok uralják a világegyetemet, a fizikai látható világunkat is) Az ember van a fényre teremtve. Más élőlények más bolygókon nem ismerik a fényt, csak a rezgést. Amikor a Nap, a Hold, a csillagok elsötétednek (írva a Bibliában) azt jelenti, hogy a Föld elveszít valamit a mágneses teréből, ami fénnyé teszi ezeket a hullámokat. Ettől még fogunk tudni levegőt venni, de nem lesz látható fény. (Keresztirányú hullámra szakosodott a szemünk=látótartomány) Miért így veszi el az ÚR? Miért nem másként indítja az apokalipszist? Ezért csinálnak mesterséges Napot Franciaországban, Kínában és a világ számos pontján. Ezért vannak atomerőművek. Ezért kutatunk új energiaforrás után, mert a fák a növények már nem fognak fotoszintetizálni. Ezért telepítettek már most mindent a Föld alá. Mesterséges körülmények közé. Hogy életben maradjon az emberiség? Ki hisz a Bibliának? Miért hisznek neki a tudósok és az államvezetők is? Azok a bizonyos mágneses hullámok folyamatosan erősödnek, azok végül lekapcsolják a Napot. Valójában már jégkorszak van a Földön? Gyakorlatilag megszűnt az életfeltétel a Földön, s csak a földalatt mesterségesen lehet majd élni. A FÖLDNEK VÉGE. Mi emberek is mágneses rezgések vagyunk. Létünk kozmikus. Képesek vagyunk a Földön kívül élni, de csak ha a kapun átmegyünk. Jézuson! E földi léthez (a földi gazdasághoz, amit a Sátán ural) is kapu vezet. Bill Gates = számlakapuk. Ára van. Számlát ad! És semmi se garantálja, hogy örökre érvényes marad a jegy. Sőt. Jézus viszont kifizette az árat, hogy átmenjünk az Ő világába.

Több kapu lehet ehhez a „mágneses” világhoz, amit szemünkkel nem látunk. Jézuson kell átmenni, hogy jézusi rezgésűek legyünk! Ha másik kapun megyünk át, más alakot veszünk fel! A világegyetem mindent rögzít, semmi se vész el. Mindent számokkal le lehet írni. (Hamarosan) érzékelési síkot vált az agyunk. Álomban is kintit látunk, külső dolgokat. Lemásolja azt a rezonanciánk. Személyes részvétel nélkül betekintést nyersz. Meg tudjuk „másítani” az oksági törvényt, be tudunk avatkozni. Végtelen sebességű érzékelésünk van.

Ha nincs idő, csak mozgás, és mindent a kozmosz mágneses terébe rögzül, méghozzá a leggyorsabb sebességű formájában, ami a világegyetemben van, a hippocampus felküldési sebességével … Az emberi agy, mivel Isten képére (hasonlatosságára) teremtődött analóg módozatban a világegyetem, mint agy működik! Mint egy hatalmas, végtelen agy! Ahol a csillagok az idegsejtek. Azok bocsájtják ki az impulzusokat. A világosság fogalma mágnesesként értendő. A világűr lényei mágneses hullámokkal közlekednek, látnak, érzékelnek stb. A Föld egy olyan hely, ahol rossz axonokkal van felhuzalozva a világegyetemi agy ezen kicsi pontja. Nagyon kicsi. De a világegyetembe mindenhová kimennek ezek a rossz jelzések, mint a baktériumok, vírusok. És azok ott kinn a világűrben évmilliókig ott tudnak lenni. Szóval a rossz hullámok kimennek a csillagok felé. (Vajon mikor lesz megakadályozva?)

Csak a Földről láthatóak a csillagok, a légkör és az itteni mágneses rezonancia miatt. A világűr teljesen sötét. Nekünk földi lényeknek. Mert szemünk a fotonokhoz teremtődött, vagy a bűneset után „romlott” le. De a világűr a mágneses rezonancia alapján teljesen világos. Tündöklik. Minden látható. Az ember szívének gondolatai is láthatók. Az álmok is láthatók. Minden gondolat mágneses rezonanciát kelt a testben. Jó gondolat jót. Rossz gondolat rosszat.”


Hát ennyi mára. Siettem az írással, bocsássátok meg, ha hiba találtatik benne, megyek görögözni, sok tanulnivalóm van.


Nincsenek megjegyzések: