"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2021. október 28., csütörtök

Űrbéli híreim következnek

 Most már azon is el kell gondolkozni, ha az állam ilyet megtehet az állampolgáraival, hogy kiszolgáltatja a tőkés vállalkozásoknak, akkor egyáltalán beszélhetünk-e államról esetében? Mert ha megteheti és megteszi, akkor gyakorlatilag nincs ÁLLAM. Új felállás van.

A legnagyobb valószínűsége, hogy a világűrből érkező gammasugárzás az oka ezeknek a globális intézkedéseknek. Ettől paráztak be a világ vezetői. A gammasugárzásra tényleg nincsenek felkészülve. Egyedül, ha mindannyian a föld alá bújnánk. Evidens, 8 milliárd ember nem fog tudni a föld alá menni. De! Ezek a nagyokosok elfelejtettek valamit! Bármi is jön az égből, a Bibliában már minden előre le van írva, minden. 

„Felkészült a menyasszony és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba!” Jel.19,8 

Kedves Testvéreim, várjátok a jót. Jézus is azt mondta nekünk: Örüljetek! Mindenkor örüljetek! „Elesett, elesett a nagy Bablion, … minden tisztátalan lélek rejtekhelyévé lett .. menjetek ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben … megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól .. kétszeresen adjátok vissza … tűzzel fogják megégetni, mert erős Úr az Isten, aki megítéli őt … amikor látják a tűzvész füstjét … egyetlen óra alatt … nagy város, egyetlen lendülettel, és többé sehol sem lesz található … halleluja … dicsérjétek Istenünket, ti szolgái mindnyájan, akik félitek őt, kicsinyek és nagyok… örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba … föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen, de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, … élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába. A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, … a Sátánt megkötözte … Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába." (Jelenések könyve 18-20 fejezetből vegyesen.) 

A koronavírus egyik lehetséges oka?

2021.06.07. hír: Furcsa robbanást észleltek az űrben, a kutatók sem értik, mi történt. 

2019.11.21.: Egy összeomló csillag gamma-sugárkitörése után olyan nagy energiájú fény száguldott át a világűrön, amilyet még sohasem láttak a kutatók.

A 2019 januárjában észlelt GRB 190114C jelű eseményre húsz obszervatórium ráállt, így rendkívül sok adatot tudtak begyűjteni. Így derült fény a rendkívüli erejére.

A gammasugarak nagyon nagy energiájú elektromágneses hullámok, tehát könnyen átszúrják a litoszférát, és nukleáris reakciókat okoznak a köpenyben és a bolygómagjában.

Ha szabad szemmel is látnánk a gamma-sugárzásnak nevezett nagy energiájú sugárzást, akkor a Hold fényesebb lenne, mint a Nap.

TÖBB ENERGIA KELETKEZETT, MINT AMENNYIT A NAP ÁLLÍT MAJD ELŐ A 10 MILLIÁRD ÉVRE VÁRHATÓ TELJES ÉLETCIKLUSÁBAN.

A Földön az utóbbi években megfigyelt kataklizmák pontosan kapcsolódnak az ismeretlen forrásból származó gammakibocsátásokhoz.

2015. március óta a felső légkörben a gamma-sugárzás szintje … 13% -kal nőtt. Négy éves megfigyelésnél ez nem vicc - évente csaknem három és fél százalék, vagy harminc év alatt 100%. Vagyis 23 év múlva! Vagy hamarabb?

A gamma-sugarak (mint minden más ionizáló sugárzás) égési sebeket, rákot és genetikai mutációkat idézhetnek elő. De ettől ne féljetek. Csernobilba visszaköltöznek az emberek! Sok hír, felfedezés van, amit nem mondanak el (még) nekünk. 

Várjátok a jót, és ölelkezzetek!


Akit érdekel a híreim forrásai:

https://index.hu/techtud/2019/11/21/legnagyobb_gamma-kitores_gamma-sugarzas_fotonok_csillag_robbanas/?fbclid=IwAR2zI8u-E8cfnvD81N0CXt1e3zTT_Ju3HKXo1J_g3LeXhjE7U_opYvb-VXo

https://www.origo.hu/tudomany/20210607-furcsa-robbanast-eszleltek-az-urben-a-kutatok-sem-ertik-a-jelenseget.html?fbclid=IwAR2zI8u-E8cfnvD81N0CXt1e3zTT_Ju3HKXo1J_g3LeXhjE7U_opYvb-VXo

https://hu.greatplainsparanormal.com/6341199-gamma-rays-coming-from-space-have-grown-by-13-since-2015-alternative-view?fbclid=IwAR1_iVmeq4HpHXQti2eTSs4Iwvdz94NhHgoJnL2rte55ppvBtNgLRinpXyk

(Ezt fenn már törölték, két napja még megvolt)

https://www.csillagaszat.hu/hirek/nr-egyeb-naprendszer/nr-fold-es-hold/a-napnal-is-fenyesebb-a-hold-az-amerikai-gamma-urtavcso-kepein/?fbclid=IwAR1tYOmOMZ7dIrGyzDC1qJIgBwj6AJkOElVNaWuMsBc_4I7nIX-z5D9NmTI

https://24.hu/tudomany/2019/11/21/ur-robbanas-gamma-sugarzas/?fbclid=IwAR3Dn3j4umsidKzjWN_ifSCRDyG9LF56wnpn-kZ4GFZCvJOjB6rV6W78Hrk


Nincsenek megjegyzések: