I. rész Istennel vagy Isten nélkül?
Idézetek Marx abszolút ateizmusa című részből
(A könyvből vett idézeteket középre rendeztem, a hozzáfűzött gondolataimat alatta széles sorban.)
"Marx számára a radikális megoldás a következő: Amily mértékben a múlt század úgy fogta fel az istenek világát mint az emberek világának képmását, oly mértékben már megkezdte a vallásos felépítmény lerombolását. Az emberiség feladata most az, hogy teljesen befejezze ezt a folyamatot: vagyis, hogy végleg felszámolja az álmok beteges világát és végleg berendezkedjék a földön, amely az egyedüli valóság. Az embernek semmi köze Istenhez és a túlvilághoz. De ezt a feladatot csak úgy lehet elvégezni, hogy a vallási elidegenedés gyökereit, a gazdasági-politikai elidegenedést megszüntetik." (70-71. old)Tetszik ez a megfogalmazás, hogy a vallás gazdasági-politikai elidegenedést okoz. Persze, aki csak kicsit is ismeri a történelmet, vagy a vallástörténelmet, pontosan tudja, hogy ez nem így van. Az egyházi intézményeknek - kiragadva gondolok most a katolikus bencésekre, vagy a protestáns szorgalmas puritánokra - hatalmas gazdaság élénkítő hatásuk volt. Vagy gondoljunk a protestáns gyökerű Németországra, vagy Amerikára, amely a gazdasági és politikai megalapozását a kimenekülő protestáns vallási üldözötteknek köszönheti.
Természetesen különválasztva és együtt is lehet vizsgálni a gazdaságra gyakorolt hatását az egyéni hitből fakadó szorgalomnak, tudásnak, akaratnak, amelyből hiszem, hogy a demokratikus szabadságjogok is erednek, valamint az egyéni hit intézményi eredményeit. Én hiszem, hogy mind az egyéni hit, mint a vallási intézményrendszer társadalomépítőek, ezért hasznosak. Szerintem kölcsönösen egymást támogatják. Marx, amikor a túlvilágról szól, hogy a hívő ember odafelé gyűjt, állításával ellentétben az semmiképpen nem destruktív erre a világra. Sőt! Nekünk hívőknek Isten felé a Földön élve olyan jó cselekedeteket kell áldoznunk, ami a társadalomra hasznos, pozitív értékkel bír. Mindezt pedig, viszonzatlanul, hogy valamiképpen azt a mennyei jutalmat megkapjuk.
A sajnálatos túlkapások, bűnök, keresztesháborúk sem támogatják Marx állítását, hogy a vallásban található gazdasági-politikai elidegenedés gyökere. A negatív példák éppen megerősítik, hogy sajnos a vallási intézmények gazdasági és politikai tényezők világunkban.
Azért mondom, hogy sajnos, mert habár eredményét tekintve modern világunkban egyre tisztább a vallási intézmények társadalmi haszna, de még mindig ezer játszma eszköze lehet. Hiszen, az ember még mindig a bűn alá van rekesztve. Ezzel a tézissel Marx nem számolt - hiszen nem volt, nem szerepeltethette - ideológiájában azt a teológiai fogalmat, hogy bűn. Számunkra, akik a kommunizmusból jöttünk, azonban tény, hogy a kommunisták is, pontosan ugyanazokat a hibákat, gazdasági, politikai, emberi tragédiákat követik el, vagyis Isten és emberek előtti bűnöket, mint az általa kiirtásra ítélt vallások.
Azt is tudjuk, hogy minden vallás másképpen hat az adott fennálló társadalmi rendszerre, ismerjük a hindu és a buddhizmus vallás hatásait saját társadalmukra, mint ahogy a keresztény vallások gazdasági, politikai és szociális térre gyakorolt hatásait is. A keleti vallások passzívizálnak (ezt a szót most találtam ki), a keresztény vallások aktivizálnak. Pl.: Jót tenni másokért, betegségeket gyógyítani, bajokat orvosolni, elvek alapján.
Marx úgy látom, túlságosan is inkább a kereszténységre fókuszált, noha a világ összes vallását, mint egy egységbe tartozókat szánja törlendőnek.
A másik megfogalmazás, ami tetszett: az emberek világának képmását
Ez később is elő fog még bukkanni. Jó lesz tarsolyunkban tartani.
Tehát, Marx szerint az egész ügy, nem szól másról, mint az emberek világának képmása körüli vitáról. Ő a képmást kívánja lecserélni, Istenről valami másra. Kifejti, hogy mire.
Idézek tovább a könyvből:
"A vallási nyomor egyrészt a valódi nyomor kifejezése, másrészt tiltakozás a valódi nyomor ellen. A vallás a nyomorba sújtott teremtmény sóhaja, a szívtelen világ szíve, a szellem nélküli kor szelleme: ópium a népnek... Ezért a vallás eltűnése, vagyis a nép illuzórikus boldogságának eltűnése, igazi boldogságának követelménye... A vallás valótlan nap csupán, amely mindaddig az ember körül forog, míg nem az ember forog önmaga körül."(K. Marx, Contribution a la critique de la philosophie du droit de Hegel, trad. Molitor, Oeuvres philosophiques, I, p. 84.)
A valláskritika lényege tehát ez: az ember alkotja vallását és nem a vallás az embert. A vallás amolyan melléktermék: a beteg organizmus váladéka, "ideológia". A való ember egy konkrét államban, társadalomban él: "az ember nem más mint az ember világa, állam és társadalom. Az állam és a társadalom hozza létre a vallást, a világról alkotott téves felfogást, mivel maguk is hamis világot alkotnak." (K. Marx, Contribution a la critique de la philosophie du droit de Hegel, trad. Molitor, Oeuvres philosophiques, I, p. 84.)
A vallás kritikája tehát Marx szerint csak akkor lesz teljes, ha a filozófiákat, az ideológiákat, az államot is kritikának vetettük alá és megmutattuk minden elidegenedés gyökerét, a proletariátus kizsákmányolását és ennek alapját, a magántulajdon rendszerét. E kritika végén eljutunk ahhoz a szemlélethez, amelynek középpontjában az ember áll. "A vallás kritikája ebben a tanításban tetőződik be: az ember számára az ember a legfőbb lény." (K. Marx, Contribution a la critique de la philosophie du droit de Hegel, trad. Molitor, Oeuvres philosophiques, I, p. 97. 1.)
Marx megőriz valamit Hegel és Feuerbach gondolatából, akik szerint a kereszténység az abszolút vallás. E kifejezés kettőt jelent: egyrészt a kereszténység magában foglalja az ősi vallások törzsi és nemzeti sajátosságait, de úgy, hogy csak azt őrzi meg, ami egyetemes; másrészt a kereszténységben a legmagasabb fokra emelkedett egy másik világ, a mennyek országa iránti nosztalgia. Amikor ezt az elképzelt "árnyék-világot" teszi meg az ember igazi hazájának, a kereszténység - éppen tökéletes transzcendenciája által - elméletben a vallás kvintesszenciáját valósítja meg, vagyis az ember tökéletes elidegenítését. Egyik híres cikkében (1847) Marx így akarja leleplezni a kereszténység szociális tanításának abszurditását: "A kereszténység szociális tanai igazolták az antik rabszolgaságot, dicsőítették a középkori jobbágyságot és a szükségnek megfelelően ma is szentesítik a proletariátus elnyomását, jóllehet néha egy kis lelkiismeret furdalást mutatva. A kereszténység szociális elvei azt hirdetik, hogy az uralkodó osztály és az elnyomott osztály kettőssége szükségszerű, és az elnyomottak érdekeit legfeljebb úgy képviselik, hogy az elnyomóknak ezt hirdetik: legyetek szeretettel a nyomorgók iránt. A kereszténység szociális elvei a másvilágra helyezik át az igazságszolgáltatást és így szentesítik minden földi igazságtalanság folytatását. A kereszténység szociális elvei kijelentik, hogy az elnyomók gaztettei az elnyomottak iránt vagy az eredeti bűn meg a személyes bűn miatt kijáró igazságos büntetések, vagy pedig az Úr által küldött megpróbáltatások, aki végtelen bölcsességében így akarja üdvözíteni a lelkeket. A kereszténység szociális elvei a gyávaságot, az önmegvetést, a megalázkodást, az alávetettséget, az alázatosságot, egyszóval mindenfajta 'alantas' tulajdonságokat sürgetnek... A kereszténység szociális elvei alattomosak, a proletariátus forradalmi." (E szöveget lásd M Rubel-nél, Karl Marx, Pages choisies pour une éthique socialiste, Edit, Riviere, p. 188. Idézi Morel, Études, févier 1965, p. 163.) (72,73,74)
"Az előző vázlatos kép is világosan jelzi: a marxi ateizmus abszolút. Miután a kereszténység eltűnt, már semmiféle vallásnak nem lesz helye, még az "Emberiség" vallásának sem, amelyről Feuerbach és néhány filantróp álmodozott. Marx szemében a nietzschei gondolat: "Isten meghalt" ugyancsak a divatját múlt ideológiákhoz tartozik és csak arra jó, hogy elkendőzze az igazi problémákat. Hogyan halhatna meg Isten, ha nem létezik, ha sohasem létezett? Nem Isten tűnik el a világból, hanem az isteneszme, egy bizonyos istenkép. A vallás eltüntetése tehát nem az értelmi tevékenység célja, hanem annak normális következménye. A társadalmi gazdasági elidegenedés (kizsákmányolás) megszűnése természetszerűen megszünteti majd a vallást is."Nos. Idézve: "A kereszténység szociális tanai igazolták az antik rabszolgaságot, dicsőítették a középkori jobbágyságot és a szükségnek megfelelően ma is szentesítik a proletariátus elnyomását, jóllehet néha egy kis lelkiismeret furdalást mutatva." A keresztény hívők, tisztelik uralkodójukat. Az nem azt jelenti, hogy mindig mindennel egyetértenek. De azt vallják, hogy ebben a földi létben, adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. Segítsük a szegényeket, árvákat, özvegyeket, betegeket. Minden rászorulót, erőnkhöz, szeretetünkhöz mérten. A keresztények, nem azért vannak a Földön, hogy rendszereket hozzanak létre, hanem, hogy hirdessék Jézus Krisztus Igazságát. Életünk egy nagy felkiáltó jel a világban. Amely felhívás, hogy elgondolkozzanak a még Istennel nem találkozott emberek a haláluk utáni helyzetükről.
Az, hogy ezen közben a keresztényeknek néha állást kell foglalniuk egyes társadalmi kérdésekben, inkább mellékes kérdés. Hiszen nem erre az ideig óráig szóló földi életre rendezkednek be, de érdekük, hogy minden ember a lehető legnagyobb áldásban, békében, és boldogságban élje le földi életét. A keresztények igenlik az életet, és támogatják. Ezért a társadalmi vitákban a közjót tartják szem előtt, amellett foglalnak állást.
A megalázkodás, alázat, alávetettség, amelyet Marx alantas tulajdonságnak vél, a társadalmi békét szolgálja. Mi hisszük, hogy minden Isten kezében van. Neki van lehetősége, módja beavatkozni folyamatokba. Azért azt tudni kell, hogy Isten azért avatkozik be a mi földi társadalmi, gazdasági életünkbe, hogy minél jobban hirdettessék az evangélium. Istennek nem célja egyetlen egy ember szenvedése sem. Saját gyermekeinek szenvedése, pedig kifejezetten fájdalmasan érinti. Hogy Isten hosszú tűrő, és sokáig visszafogja kezét, hogy a bűnösöket megbüntesse, inkább az Ő határtalan kegyelmének, és bölcsességének a titka. Mi, akik szenvedünk a bűnösök miatt, imádkozunk értük. Mert nem szeretnénk számukra az Istentől jövő büntetésüket. Ezek komoly dolgok és egy komoly hívő ezt tudja. Egyetlen egy keresztény hívő sem kívánja nyomorgatóik halálát, de nem mazochista, a saját szenvedését sem kívánja, a társadalmi békét, megbékélést sürgeti a maga módján. Többnyire imával, böjttel, de ha szükséges és van rá módja, mert meghallgatják figyelmeztetéssel. Figyelembe kell venni, hogy általában a hatalmon lévők nem hívő emberek. Tehát a hívő ember szava is körülbelül ennyit ér a szemükben. Semmit. Tehát Marx azon támadása, hogy a hívő emberek megalkudnak, a szegények kárára, téves, mivel a hívő embereknek nincs hatalmuk a hatalomban.
Persze, ha egy keresztény vallási intézmény az uralkodó elit vagy annak egy része egy államban, mint, hogy a történelemben láthattuk sokszor, akkor Marx állítása igaz lehet, de abból is csak annyi, hogy a vallási intézmény a hatalomban mindig képmutató. Soha sem a keresztény értékek mentén halad, hanem a hatalom megtartásán. Annak minden megalkuvó manőverezésével együtt.
Ezt minden vidéken lakó hívő - sajnos - tudja. És - remélem - senki sem dédelget hiú ábrándokat, hogy ezen a Földön lakva, mi emberek egyszer megvalósíthatjuk, a hatalom nélküli hatalmat, amely jó lesz, kegyes minden állampolgárához. Ennek a világnak a szelleme, ugyanis Babilon, soha sem fog tudni jó lenni. Ha valaki azt mondja, hogy de igen, akkor tudhatjuk, benne az antikrisztus szelleme lakik, vagy legalábbis megtévesztette. Sose felejtsük el, hogy Babilont Isten már elítélte. Hogy mikor fogja Isten a büntetést végrehajtani, az Ő szuverenitása. Isten nekünk azt parancsolta, "menjetek ki Babilonból, hogy ne legyetek részesei bűneinek".
Fogok még erről írni, most gondolat ébresztőnek ennyi. Mert persze sok kérdést felvet ez bennünk. Hová menjünk Babilonból? És akkor mégis, hogyan viszonyuljunk a saját nemzetünk politikai kérdéseihez?
Ahogy Jézus mondta: legyetek okosak, mint a kígyó, de szelídek mint a galambok. Magyarul: legyetek jó diplomaták.
Folytatom a könyv olvasását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése