Most olyan időket élünk, amikor semmit se hallunk meg.
Leginkább Isten hangját.
Pedig, ha máskor nem is, de most, nagyon fontos lenne, hallani.
Hallani mindent.
Értőn figyelni.
Meggondoltan cselekedni.
A higgadtság segítene.
Ha önmagunkat legyőzve, figyelnénk és jót cselekednénk.
Bárkinek, a legkisebbnek.
Amikor az ember odafigyel, egy beteg emberre, egy gyermekre, egy rászorultra, hirtelen letisztulnak tajtékot vert gondolatai.
Ennek az országnak most erre lenne szüksége, egy pillanatra odafigyelni a szenvedőkre, a hajléktalanokra, az öregekre, betegekre, gyermekekre.
Csak egy odafordulás kellene.
Hogy nézd, lásd meg, itt van ő. Itt van Ő. Aki várja, hogy minden kínod, gyötrelmed ellenére csak egy pillanatra, szeresd.
Sokat bántjuk egymást.
Sokan bántanak.
Elviselni csak akkor lehet, ha te tudod, erődet megfeszítve, Te a gyengékre figyelsz.
Érjen bármi vád, és még fájhat is, de ne téveszd szem elől, mindazt amiért harcolsz; hallgass a belső hangra, és ne hagyd, hogy mások eltérítsenek a helyes útról. Ha pedig nem tudod mindezt megfogalmazni, mert kínjaid megölték gondolataid, akkor nyisd ki füled, egy 10 éves gyermekre, mert mindez, őtőle származik.
bogi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése