Nagy kegyelem, ha annak társaságában vándorolhatunk, aki ilyen nevet visel!
A pusztában vagyunk, ahol megpróbáltatásokkal, gondokkal és nehézségekkel találkozunk, de míg azt az előjogot élvezzük, hogy mindenkor és minden körülmények között ahhoz menekülhetünk, aki éppen a mi szükségleteinkben és gyengeségeinkben oly sokféle módon nyilvánította ki kegyelmét, addig nem kell félnünk a pusztától. Amikor Isten drága és mindent felölelő nevét feltárta, arra készült, hogy népét a homoksivatagon átvezesse; és bár a hívő most a fiúság Szellemének birtokában így szólíthatja Istent: "Abba, Atyám!" (vö. Róm 8,15), mégis örvendezhet Istennel való közösségének mindazon különféle kijelentéseiben is, amelyeket Isten jónak látott önmaga felől adni. Az "Isten" név például saját lényének egyedülvalóságában nyilatkoztatja Őt ki, amint örök hatalmát és istenségét a teremtés művében kifejti.
"Jahve, Isten" az a cím, melyet az emberekkel való kapcsolatában vesz fel.
Szolgájának, Ábrahámnak tekintete előtt mint a "Mindenható" jelenik meg és megerősíti abban a bizonyosságban, hogy az utódjára vonatkozó ígéretét teljesíteni fogja.
Végül mint a "Jahve"(*) ismerteti meg magát Izráel gyermekeivel, amikor kiszabadítja őket Egyiptom országából és bevezeti Kánaán földjére.
Ezek tehát azok a különféle alakok és módok, amelyekben "Isten szólt hajdan az atyáknak a próféták által" (Zsid 1,1). A mai idők hívője fiúságának tudatában bátran mondhatja azonban: "Az én Atyám Ő, aki így nyilatkoztatta ki magát, aki így szólott, aki így cselekedett".
Semmi sem lehetne a maga nemében vonzóbb és gyakorlati szempontból fontosabb, mint azoknak a fennkölt neveknek tüzetes vizsgálata, amelyeket Isten a különböző időkben használt. Ezek mindenkor a legszorosabb benső összhangban állanak azokkal a körülményekkel, amelyek között kijelentésük bekövetkezett; a "Vagyok" névben azonban olyan magasságok és mélységek vannak, amelyek minden emberi képzeletet felülmúlnak.
Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy Isten ezt a nevét csak az Ő népéhez való viszonyában használja. A fáraóhoz nem fordul e névvel. Amikor hozzá szól, akkor "a héberek Istene" nevet veszi fel, vagyis mint az az Isten lép eléje, aki a fáraó által elnyomott néppel áll szövetségben.
Ebben a névben a fáraó felismerhette volna rettenetes helyzetét Istennel szemben. A "Vagyok" név a "körülmetéletlen fül" számára érthetetlen (vö. Jer 6,10) és a hitetlen szív sem találhat benne isteni valóságot. Amikor Isten megjelent testben, a hitetlen zsidókhoz így szólt: "Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok" (Jn 8,58)
A zsidók ezért "köveket ragadtak, hogy ráhajítsák" (Jn 8,59)
Csak az igazi hívő foghatja fel a "Vagyok" név mérhetetlen erejét. Csak ő fogadhatja örömmel az Úr ajkáról hangzó kijelentéseket:
"Én vagyok az élet kenyere"
"Én vagyok a világ világossága"
"Én vagyok a jó pásztor"
"Én vagyok a feltámadás és az élet"
"Én vagyok az út, az igazság és az élet"
"Én vagyok az igazi szőlőtő"
"Én vagyok az Alfa és az Ómega"
"Én vagyok a fényes hajnalcsillag"
és így tovább.
Egyszóval a hívő minden isteni méltóságú és szépségű nevet alkalmazhat a fejedelmi "Vagyok" után és mindegyikben Jézust szemlélheti csodálattal, alázattal és imádattal.
/C.H. Mackintosh/
---
(*)
Jahve a ma használt kiejtése annak az istennévnek, amely - mint a fentiekből is kitűnik - a relativitás, a kiválasztó szeretetből eredő rokonság Istenének tulajdonneve. Az Ószövetség eredeti nyelvén e név csak 4 mássalhangzóból áll: Jhvh, és nem állapítható meg, hogy valamikor hogyan ejtették ki. A zsidók ma helyette "Adonáj"-t olvasnak, aminek jelentése: "Úr". A törvény tiltotta e istennév hiába való kiejtését (2Móz 20,7), amit később már általában a kimondására vonatkoztattak, miáltal az eredeti kiejtés feledésbe ment.
Talán a Jhvh istennevet az "Örökkévaló" névvel lehetne a legpontosabban lefordítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése