József álmai

Elmélkedés I. Mózes 37. fejezetéről


      A 37. fejezetben olvasunk József álmairól, amelyeknek elmondása testvéreiből ellenséges érzületet váltott ki. József apja szeretetének tárgya volt, rendeltetése magasabb polcot jelölt ki számára, és mivel testvérei szíve sehogysem tudott ezzel megbarátkozni, meggyűlölték őt. Nem azonosították magukat az atya szeretetével, és József felmagasztalásának még a gondolatát sem engedték közelükben férkőzni. Mindebben pontos előképei voltak a Krisztus napjaiban élő zsidóknak. "Az övé közé jött, és az övéi nem fogadták be őt" (Jn 1,11). Szemükben "Nem volt néki alakja és ékessége" (Ézs 53,2). Nem fogadták el sem mint Isten Fiát, sem mint Izráel királyát. Nem nyílt fel a szemük, nem látták "az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1,14) Hallani sem akartak róla; nem akarták, sőt mi több: gyűlölték.

     József esetében látjuk, az a tény, hogy testvérei első álma elmondásakor vele szemben elutasítóan viselkedtek, nem idézte elő azt, hogy bizonyságtételén bármit változtatott volna: egy lépéssel sem hátrált meg. "Egyszer József álmot álmodott, elmondta testvéreinek; és emiatt még jobban meggyűlölték" "Egy másik álmot is álmodott, és azt is elbeszélte testvéreinek" (5.9. vers) Egyszerű bizonyságtétel volt, amely isteni kinyilatkoztatáson alapult, de ez a bizonyságtétel volt az, amely őt a kútba vitte (24. vers). Ha visszavonta volna bizonyságtételét, vagy annak élét és erejét kicsit is csökkentette volna, sok mindentől megkímélhette volna magát, de nem így tett: megmondta nekik nyíltan az igazságot, és ezért gyűlölték. Ugyanezt látjuk József nagy előképénél is. Az Úr Jézus bizonyságot tett az igazságról (Jn 18,37); "szép vallástétellel" tett bizonyságot (1Tim 6,13); semmit sem tartott magában vissza; csak az igazságot mondhatta, mert maga volt az Igazság (Jn 14,6). És az ember arra bizonyságtételre, amelyet az igazságról haltott, keresztfával (Jn 19,17), ecettel (Jn 19,29) és a katona dárdájával (Jn 19,34) válaszolt.

Krisztus bizonyságtételével a legmélyebb, legteljesebb és leggazdagabb kegyelem jár együtt. Nemcsak mint az igazság jött, hanem mint az Atya szíve teljes szeretetének tökéletes kifejezője: "A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett" (Jn 1,17). Ő tárta fel az ember előtt teljesen, hogy mi az Isten. Ezért nincs az ember számára többé semmiféle mentő kifogás (Jn 15,22-25). Eljött és megmutatta az embernek Istent, és az ember gyűlölte Istent a legnagyobb gyűlölettel.

Az isteni szeretet legteljesebb bemutatása az emberi gyűlölet legteljesebb megmutatását kapta feleletül. Ezt látjuk a keresztben, amelynek körvonalakban megadott előképét látjuk a kútban, ahová Józsefet testvérei vetették.

     "Amikor távolról meglátták, még mielőtt a közelükbe ért, összebeszéltek, hogy megölik. Ezt mondták egymásnak: Nézzétek, ott jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk bele egy kútba; és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg. Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból" (18-20. vers)

E szavak megragadó módon emlékeztetnek bennünket a szőlőművesekről szóló példázatra, ahol ezt olvassuk: "Végül pedig elküldte azokhoz a maga fiát, ezt mondva: A fiamat meg fogják becsülni. De a munkások, meglátva a fiút, ezt mondták maguk között: Ő az örökös. Gyertek, öljük meg, és foglaljuk el az Ő örökségét. Megfogták, kivetették a szőlőn kívülre és megölték" (Mt 21,37-39)

Isten elküldte Fiát a világba azzal a gondolattal: "A fiamat meg fogják becsülni", de az emberi szív nem tekintett tisztelettel az Atya szerelmes Fiára. Elvetették. A föld és a menny nem volt egy véleményen a Fiút illetőleg, és még ma sincs egy véleményen. Az ember keresztre feszítette, Isten azonban feltámasztotta a halálból. Az ember a keresztfán, két gonosztevő között adott neki helyet, Isten pedig jobbjára ültette a mennyekben. Az ember a legmegvetettebb helyet juttatta Neki a földön, Isten a legfőbb helyet adta neki a mennyben, s a legfenségesebb méltósággal tüntette ki.

     Mindezeket megtaláljuk József történetében is. "Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat. Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók: de mereven marad kézíve, feszülten karjai, Jákób Hatalmasának kezétől, onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától: atyád Istenétől, aki segítsen, a Mindenhatótól, aki megáldjon az ég áldásaival onnan felülről, a mélység áldásaival, amely alant terül el, az emlők és anyaméh áldásaival. Atyád áldásai meghaladják az ősi hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közül kiválasztottnak koponyájára" (49,22-26)

     E szavak csodálatos módon tesznek eleve bizonyságot "Krisztus szenvedéseiről és az az ok után való dicsőségről" (1Pt 1,11) A nyilazók elvégezték munkájukat, de Isten erősebb volt náluk. Az igazi József halálos sebet kapott, de keze karjai feszülten maradtak a feltámadás erejében, és a hit úgy ismeri most Őt, mint aki Isten minden áldásának és dicsőségének szilárd alapját képezi mind a Gyülekezetet, mint Izráelt, mind az egész teremtett világegyetemet illetőleg. Ha Józsefre tekintünk, amint a kútban és a börtönben van, és azután reá mint Egyiptom egész földjének az uralkodójára nézünk, azonnal szemünkbe tűnik Isten és az emberek gondolatai között levő különbség és ugyanezt a különbséget látjuk, ha tekintetünket a keresztre és "a mennyei Felség királyi trónjára" (Zsid 8,1) irányítjuk.

     Semmi sem hozta jobban napvilágra az emberi szív valódi állapotát Istennel szemben, mint Krisztus eljövetele. "Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nekik, nem volna bűnük" (Jn 15,22)
Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lettek volna bűnösök. Nem, de nem lett volna bűnük. Ebben az értelemben mondja az Úr egy másik helyen: "Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök" (Jn 9,41). Isten közel jött az emberhez. Fia személyében, és az ember elmondhatta: "Ez az örökös", de még ezt is hozzáfűzte: "Gyertek, öljük meg", s ezért "most nincs mivel menteniük bűnüket" (Jn 15,22). Azok számára, akik azt mondják, hogy látnak: nincs mentség. Nem az a végzetes dolog, ha valaki vak, és ezt őszintén beismeri, hanem az, ha valaki csak mondja, hogy lát. Különösen komoly alapelv ez a mai, névleg vallásos világban. A látás puszta hangoztatása a bűnök megmaradását eredményezi. Olyan embernek, aki vak és tudja is ezt, felnyílhat a szeme, de mit lehet egy olyan emberrel kezdeni, aki azt gondolja, hogy lát, pedig valójában vak? 


C.H. Mackintosh