Lévitákról és a papságról

"Erősek vagytok, ha Istennek beszéde bennetek marad (lakik bennetek),
ezzel legyőzve tartjátok a gonoszt."

Kik azok a Léviták?

Kik a papok?

Papok vagyunk.

Halljuk sokszor.
Hallottam én is sokszor.

Ám a papokról - a modern gondolkozásunknak megfelelően, séma szerint - legalábbis a katolikus papok, vagy protestáns lelkészek, vagyis hivatalos személyek jutnak eszünkbe.

Amikor a pap/lelkész/gyülekezeti vezető a prédikációjában arról beszél, hogy mi hívek a hallgatóság, királyi papság, szent nemzet vagyunk, vagy próféták, a legkevésbé sem értjük miről beszél, vagy ha igen, akkor úgy gondoljuk, hogy igen, mi katolikusok vagyunk, vagy igen mi protestánsok vagyunk, ám ennél többre nem jutunk. Hiszen a 'pap' szó értelmezhetetlen kód, ismeretlen információt tartalmaz számunkra, zavaros képet kapunk, ha magunkra - laikusokra - vonatkoztatjuk, ezért jobb híján elengedjük a fülünk mellett. Vagy, ha megakad a mondanivaló, akkor elmegyünk és szerzetesként, papként/lelkészként élünk tovább. Tipikus példája ez ennek, amikor egyszer voltam egy katolikus misén, és a pap a napi Igét magyarázta. Illetve megdöbbenve ismételgette az Igét a hallgatóságának, de se előre, se hátra nem jutott vele. A szőlőtőke megakadt a torkán. Sehogyan se értette, mit mondott Jézus: Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. (Jn 15,5) Csak ismételte, ismételte, aztán bevégezte a mondanivalóját.

Még az igen jól művelt keresztények sem tudják, hogy mire gondolt Péter apostol, amikor azt mondta, hogy papok vagyunk, méghozzá egészében és teljesen, a mindennapi életünkben is. Keresztényként annyira összekötődött a szerzetesi ruhával, vagy a civil ruhás papi vezetőkkel, hogy saját magunk számára elképzelhetetlen ez a fogalom, hiába is beszélnének róla nekünk. Ugyanúgy nem jutunk túl rajta, mint az a pap az Igehirdetésen. Nem értjük mit jelent az, hogy Jézus a szőlőtő mi a szőlővesszők, és hogy szőlővesszők legyünk ahhoz nem szükséges szerzetesnek lenni.

Ráadásul szembesülünk azzal is, hogy ma már semmi sem elég az egyházak tagjainak, hogy felőlünk megnyugodjanak az se, ha olvasod a Bibliát és kívülről ismered, vagy, ha betöltekeztél Szent Lélekkel. Az ezer gyülekezet, ezer egyház mindegyike azt mondja magáról: én vagyok az igazi. Mindegy, hogy az igazságokban hiszel-e, olvasol-e, imádkozol-e, megvallod-e Jézus nevét, és egy szent könyvet olvasunk-e. Mindegy, hogy úgy cselekszel-e, ahogy írva van. Sőt alkalmasint - a beszélgetés végén az is kiderül - az is mindegy, hogy jársz-e valahová közösségbe. Ha nem jársz az én közösségembe, baj van veled, talán nem is üdvözülsz.

Hogyan lehetne így Egy hitről beszélni? Egy Krisztusról, Egy keresztségről? Egy közös Krisztus Testéről?
Ez az én szócska jelenléte a baj. Ez teszi védhetetlenül agresszívvá, butává és infantilissá a keresztény gyülekezeteket. Mellesleg pedig egyre hatástalanabbá a világban, gyógyítását tekintve pedig erőtlenné. Megütközéssé és botránnyá, amitől az emberek tartózkodnak, mint az áramütéstől.

Hiszen ki is tudná megmondani melyik keresztény gyülekezetbe járjak/legyek tagja?
Ma Jehova tanújával beszélgettem, tegnap katolikussal, holnap egy adventistával fogok, melyik egyháznak higgyjek? És ez így ismétlődik nap-nap után, elég csak kimennem az utcára.

Mindegyik a magáéra esküszik.

És ha én azt mondom, nem szükséges szervezet, az egyháztagok válaszként beszélnek Jézus tanítványairól, ősgyülekezetről, apostolokról, egy gyülekezetről, és szerintük pont az ő szervezetük az, akik jogfolytonosságban az ősgyülekezet/apostolok leszármazottai.

Ha azt mondom nem szükséges vezető, azt mondják, de hát miért nem? Ki fog akkor vezetni téged, ki fogja megmondani neked, mi a dolgod?

Kérdésként felteszem: Miért talán ezeknek az ősegyháziaknak/apostoloknak valaki megmondta? Igen. Szerintem is igen, de szerintem Jézus volt az a vezető. Jézus parancsa ugyanúgy érvényes ma is, és rám is. Jézus ma is él. Azt mondják igen. De hozzáteszik, mégis kevés, Jézus parancsának engedelmeskedni, kevés Jézus nevét megvallani, kevés Jézusban hinni, kevés Bibliát olvasni, sőt kevés az Igén gondolkodni, sőt még az is kevés, ha Isten szava szól hozzád és hallod Őt. A szemembe mondják: kevés vagy, kevés a hited, a te életedben kevés az Isten. Ha nem jársz éppen abba gyülekezetbe/egyházba, amibe ők, kevés vagy.
Szerintük szükséges Egy gyülekezet neked az üdvözüléshez, még hozzá szerintük pont azé, akivel éppen beszélsz. Más különben tudni se akarnak rólad.
Ez a vélekedés azért már sértő rám nézve, nem? Vagyis, hogy mai fogalmainkkal jobban érthetően mondjam, ez már a hit- és a vallásszabadság súlyos megsértése.

Ez ma a hittérítés. Általában tehát már keresztény testvéreink  hittérítése. Azért erőszakos, mert olyannal teszi, aki már hisz. Azért szektás, mert kizárólagosan egy csoportban hisz és egy csoportba navigál. Azért őrült, mert leragad a saját egyháztagjainak a saját dogmával való szaporításával, miközben hirdeti az egész világra szóló egyetemes küldetését. Leragadt, őrült, bekorlátolt, vagyis testiesen emberi.

A testiesen emberi gondolkozásban a közösséget nem megnyugvása helyének, otthonának nézi, hanem üdvözítő kizárólagosságnak, amit mivel kizárólagosan üdvözítő ezért hirdeti és terjeszti. Nem hisz másban csak a saját gyülekezetében és annak kizárólagos üdvözítésében, tehát annak dogmájában.
Anélkül, hogy megvizsgálná, más hívők valóban Krisztus Testén kívül vannak-e.

Pedig a gyülekezetek létszámi korlátozottságából kifolyólag csak néhány ember férhet akármilyen gyülekezetbe, ha tágítjuk a kört, akkor pedig minek gyülekezetről beszélni? Akkor tantétélekről beszélünk, amelyet néhány ember - a központi helyéről - egyetemesnek kikiált, és parancsként végrehajtandóként továbbítja az egész világon lévő minden gyülekezetének.

Miért mondják azt ezek a gyülekezetek és vezetőik, hogy azokon kívül, akik hozzájuk befértek, azokon kívül senki más nem üdvözül? Én annyi ilyen kis diktátort láttam már. Tele van a világ velük.

A gyülekezet lényege a szeretet-közösség gyakorlása. És éppen-hogy nem beszédben, hanem harmonizálva a hitünkkel a gyakorlatban. Ha gyakorlat, akkor korlátozott, hiszen emberek vagyunk, és éppen, hogy személyes. A bűntelen és félelemmentes személyességet keresi minden ember. Ezt pedig csak néhány emberrel lehet elérni. Az emberek személyességet akarnak megélni, és így akarnak boldogok lenni. Amikor személyességről beszélek, a közvetlen közeli személyekről beszélek, méghozzá az Istenről és szeretet(t) testvéreinkről, és nem a világgal és nem is az egyház dogmájával.
Krisztus gyermekei egymással kölcsönösen a személyes Isten közléseit akarják megosztani és közvetíteni. Ez pedig lényegét tekintve mindig néhány emberre korlátozott, amelyet nevezhetünk családnak is.

Persze vannak találkozások a családon kívül is, amikor két hívő találkozik, csak kérdés, meg tudják-e valósítani az építő személyességet, hiszen mivel különféle egyházakból jöttek, mindegyik a maga kizárólagos üdvözülés dogmájában hisz, ez pedig akadálya lesz a személyességnek és a személyes Isten közlések átadásának. Magyarul képtelenek lesznek egymással közösségre jutni, és áldásokat osztogatni.
Ezért is lép helyébe az erőszakos térítés. Hiszen közölni szeretne, de nem tud, ezért próbál  meg a saját vallásos dogmájába téríteni, mintha az lenne a kulcs, hogy tudjunk beszélgetni, és áldáscsatornát nyitni. Pedig ez nem igaz. A kulcs Krisztus.

Jogosan mondják a Krisztusban nem hívő emberek: 'a Bibliát egy szakállas csávó írta, egy barlangban és erre alapítottak ezren ezer vallást.' Ők felismerték, hogy mindenki a magáét fújja, és miközben a magukét fújják boldogtalanok, mert erőszakosan térítenek, még más keresztényeket is, amit valójában nem is akarnak, de úgy érzik térítés nélkül nem jutnak közösségre.
A hitetlenek nem akarnak részesei lenni ennek a szétválasztásnak. Az emberi közösség ellen lenni. Az áldások gyönyörű és könnyű megosztásai ellen lenni. Az Igaz Igazságot keresik. Ha akarják, akkor táplálkozni, élni szeretnének Isten Igéjéből. Természetes eszük szerint akarják a jót. Mivel észreveszik, hogy a dogma az áldások megosztása ellen van, ezért maga a gyülekezetek dogmája akadálya lesz megtérésüknek. A hitetlenek meglátják, hogy az Ismeretért cserébe túl nagy árat kérnek az egyházak/gyülekezetek, ugyanis leplezetlenül azt kérik, hogy csak bennük higgy, légy vallásos, ne keress rajtuk kívül testvért, náluk az Igazság, csak ők vannak Krisztus Testében. Észreveszik, hogy ezentúl nekik is erőszakosan kell téríteniük, más hívőket, ha közölni akarják Isten gondolatait, vagy akiktől venni szeretnék Isten gondolatait. Pedig az ember természetes esze szerint tudja, Isten mindenki által szólni tud. A hitetlenek észreveszik ezt a csavart, és köszönik szépen nem kérik.

Kinek van ideje, gondolata arra, hogy mindig mindennek utána járjon, megértsen? Mert zsigereiben érzi a hitetlen is, hogy a gyülekezetek az Igazságot hirdetik, de valami nem stimmel ezzel a sok gyülekezettel, és kizárólagos egyedi ezerfajta üdvözülés tannal, amely ugyan néhány emberrel összehoz, de egyébiránt mindenki mástól szétválaszt, még azoktól is, akik ugyanazt a nevet hívják segítségül, és ugyanúgy a krisztusi szent életre törekszenek. A tiszta lelkiismeretű embereknek nem tetszik, hogy a Gyülekezet (a sajátom) üdvözít, de burjánozhat a bűn ugyanebben a Gyülekezetben. A tiszta lelkiismeretű emberek viszolyognak a bűntől, a kizárólagosságtól és a csak Általunk való üdvözülés tantól. Hiszen abban nincs is semmi isteni Igazság.
A tiszta lelkiismeretű emberek, gondolataikban tisztábbak, mint a gyülekezetekben lévők, és könnyen lehet, jobb ha nem is fertőztetik meg magukat a kicsavart gondolkozással ezekben a gyülekezetekben. Noha pedig milyen nagy szükség lenne rá, hogy mindenki hallja az Igét, hiszen Ige által van a hit, a megtérés, és vehetjük az újjászületés fürdőjét, és lehetünk tökéletesek, így azonban nem-e az történik, hogy mi hívők a vallásos gyülekezeteinkkel, kizárólagos üdvözülés tanunkkal eltaszítjuk, sőt elzárjuk az Isten-Ismeretétől azokat, akik valóban keresik azt?
Mintahogy annak idején a farizeusok nem ezt tették volna? "Jaj nektek, törvénytudók, mert magatokhoz vettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni." (Lk 11,52)

Jaj! Jaj! Jaj!

Testvéreim! Mi a papság? Nem lehetséges, hogy átível az, minden gyülekezeten? És köze nincs a gyülekezetekhez?

Birtokolhatjuk Jézust? Jézus Testét? És ha azt mondjuk igen, akkor lehet ezt kizárólagosan? Azzal a Jézussal megtenni, Aki a Mennyekben van? Aki előtt minden szív leplezetlenül áll Ő előtte?

Jézus a mi papságunk, A Szent Sátor az egyedüli hely, ahová az ÚR nevét helyezte az Ószövetség idején. És most? Most a Szent Sátor, Jézus Teste. Ide hívatattunk meg. Ide jövünk szolgálni. Krisztusban vagyunk. Az Új papság bőrszíntől, nemzetiségtől, országtól, nyelvtől függetlenül, mindazok, akik Krisztusban hisznek, segítségül hívják az Ő nevét, és szolgálatukhoz megkapják Isten Szent Lelkét. Nem kell klubtagság. Mindegy hol tankolsz, shell, vagy a mol kútnál, ugyanaz az olaj, ne esküdj csak egy klubra, ugyanaz az olaj. Láss tovább a dogmáknál, ami profit orinetált emberi cég reklámszövege, jól fizető pozíciók kényelmes fenntartásához. Vagyis az a termék, amit az Igéhez csatolásban a dogmákban árulnak neked nem más, mint csak egy gyülekezeti helyszék-foglalás. Részedről, ha elfogadod tagsági eskü, ahhoz az emberi egyházhoz, amihez csatlakoztál. Láss tovább! Hited által a helyed biztosított, odafenn a Mennyben. Tépd el a dogmák köteleit, hogy táplálkozhass Istennek bármely gyermekétől.

Oh kegyesség! Mily sokan meggazdagodtak a kegyesség látszatától! Könnyű munka, kényelmes állás, jól fizető élet, a látszat. De nem így a mennyei papság, igaz drága gyöngy! Örök javakkal! A tiéd, akár tudsz róla, akár nem. Légy szabadságban, és élvezd azt a szabadságot, hogy Isten jól táplálhat téged bármely gyermeke által.

Mi mindannyian Istent akarjuk dicsőíteni a Fiúban! Semmi nincs, ami elválaszt! Mert Őbenne teljesen egyek vagyunk!



Ószövetségi papság

Az Ószövetségi Izraelben létezett egy papság. Izraelita törzsei közül a léviták törzse. Azt mondjuk, az egész világon, Isten egyes egyedül a Szent Sátorba helyezte jelenlétét, és a lévitáktól várta el a szolgálatát.

A Római uralomban, Jézus Krisztus idejében - feltehetőleg - már csak három törzs létezett Izraelben, a 12 helyett. Júda, Benjamin és a Léviták törzse.
Tudjuk, hogy a templomban lévita papok szolgáltak, azt is tudjuk, hogy ároni-főpap volt, aki kihallgatta Jézust. Sőt, úgy tűnik, az evangéliumi beszámolókból, hogy abban az időben több főpap létezett egyszerre.
Azt is tudjuk voltak szadduceusok, farizeusok, és törvénytudók is. Ebből simán lehet következtetni, hogy abban az időben még fennállt a Lévi törzse és megvolt Áron családi, főpapi vonala is.

Egy összetett kérdést teszek fel.
Ha Isten Igéje örök, az Ószövetség Izraelnek adott része is örök. Ha Isten Izraelt egységben látja, a 12(+1) törzssel és ebbe belekeresztelkedik  minden pogány, ahogy Pál apostol mondja, hogy ne kevélykedjen a szelíd olajfába a vadágként bemetszett pogányok, hanem inkább féljenek, mert amiképpen Isten kivágta a szelíd olajfaágakat, (vagyis Izrael tíz törzsét), mennyivel inkább kitörheti a pogányokat, az olajfa vadhajtásait.
Ha tehát Isten kitörte a szelíd olajfaágakat, és közte az Ároni főpapságot valamint a Lévi törzsét is, hiszen, Áron főpapi vonala és a Léviták szolgálata, és a természet szerinti létezésük is megszűnt a templom lerombolásával és elüldözésükkel.
Akkor helyébe Isten egy új törzset, egy új papi rendet illesztett be, még hozzá, egy új főpappal, Jézus Krisztussal? Aki pedig természetes születése szerint nem is a Lévi törzséből származik.

Véleményem szerint igen ezt így kell szemlélni. Ezt a papirendet nyugodtan hívhatjuk A keresztényeknek. Új papirend ez. Mert Krisztus a mennyei Atyától való származás szerint, mennyei papságot hozott nekünk. Annyiban mennyei is, amiképpen a mi mennyei főpapunk a Menny Igaz Szentélybe ment fel az Atyának szolgálni.

Most tekintsünk el attól, hogy keresztények ennek tudatában vannak-e, vagy attól is, hogy kik és mennyiféleképpen akarták ezen rendkívüli kiváltságokat maguknak, és csak kizárólag maguknak megszerezni, port hintve más Jézus Krisztusban hívők szemébe, megpróbálva üldözni, kizárni, elnyomni őket a keresztény - új mennyei - papságukból.

Igen ám, de, ami a Földről kaotikusnak látszik a Mennyből egészen másképp. Különösen lehetségesnek tartom, hogy Jézus Krisztus Teste a Földön elérve a 2000. évet fiatalsága teljébe ért, erővel telik meg, dalia természet tündöklik majd rajta. Ami, eddig megütközés, és botránykő volt Krisztus Testében, azok által, akik maguknak akartak hasznot - még hozzá anyagi hasznot - húzni abból, hogy kizárólagosan elrabolták a mennyei jogokat, lassan megszűnni látszik a történelem színpadán, lerántódik a lepel a keresztények és a világiak szeméről és látni fogják - színről színre - hogy kik ők, a világban, Izraelben és a Mennyben. Mit jelent, pontosan Krisztus Teste. Mindenki előtt színről színre világos lesz, hogyan vagyunk Krisztus Testébe gyülekezetektől és azok dogmáitól függetlenül.

Erről akarok írni, az ószövetségi papságon keresztül. Ki volt Áron, annak fiai, kik voltak a léviták, mi volt a feladatuk? Milyen jogaik és kötelezettségeik voltak Isten és a nép előtt?



Lévi törzse eredete, papságának, 
kiválasztottságának okai


Lévi egy ember volt, Jákób (Izrael) 12 fia közül az egyik.

Jákób áldása Lévinek:

"Simeon és Lévi testvérek, erőszak eszközei a fegyvereik. Közösségükbe ne menj, lelkem, gyülekezetükkel ne egyesülj, dicsőségem! Mert embert öltek haragjukban, kedvtelésükben bikát bénítottak. Átkozott haragjuk, mert erőszakos, és dühöngésük, mert elkeseredett. Szétosztom őket Jákóbban, elszélesztem Izráelben." 1M49,5-7

Mózes áldása Lévi törzsének:

"Lévire ezt mondta: Tummímodat és úrímodat add ennek a hűségesnek! Mert próbára tetted Masszában, perbe hívtad Meríbá vizeinél. Aki azt mondta, hogy nem néz se apjára, se anyjára, nem ismerte el testvéreit, nem akart tudni fiairól. Parancsodat megtartották, szövetséged megőrizték. Tanítják döntéseidre Jákóbot, és törvényedre Izráelt. Tömjént tesznek orcád elé, áldozatot oltárodra. Áldd meg, URam, amije van, gyönyörködj keze munkáiban! Támadói derekát törd le, és gyűlölőiét, hogy föl se kelhessenek!"

Izrael Egyiptomból való kivonulása után:

Léviták az Aranyborjú eseténél

2M32,19-35

Lévi törzse, (ahonnan Mózes és Áron is származik) nem mutattak be áldozatot az aranyborjúnak, amíg Mózes a hegyen volt a tíz parancsolatért. Áron maradt a táborban, mint megbízott vezető. Azt mondta, sarokba szorította a gonosz nép, azért tette, hogy tűzbe dobta az aranyat, és borjú lett belőle.
Lévi törzse tehát nem áldozott az aranyborjúnak.
Ki kell hangsúlyoznom, hogy Mózes is, és Áron is Lévita volt. Tehát Lévi törzsnek kiválasztása Isten részéről, nem itt, hanem már Egyiptomban megtörtént. Az aranyborjú történeténél ezt a kiválasztottságot látjuk megerősíteni a Lévi törzsének részéről, mintegy válaszként Isten kiválasztására:

"Odaállt Mózes a tábor kapujába, és azt mondta: Jöjjön hozzám, aki az ÚRé! Lévi fiai mind hozzágyűltek." (2Móz 32,26)

Ezekután Lévi fiainak meg kellett ölnie azokat a testvéreiket, akik bálványáldoztak, mintegy 3000 embert.

"Utána azt mondta Mózes: Most avattátok fel magatokat az ÚRnak, mivel fiatokat és testvéreteket sem kíméltétek. Áldás száll ma rátok." (2Móz 32,29)

Így történt Lévi törzsének kiválasztása - a papi szolgálatra, és az áldozatok bemutatására - a Biblia szerint. Nem egy szívmelengető történet, Isten által való papi kiválasztásra és megerősítésre. A történet lényege, hogy az lesz a pap, akik teljesen ellene áll a bálványimádásnak, semilyen módon nem vehető rá, az Istentől való elfordulásra, még akkor sem ha vezetője - hosszú ideig - távol van.

Ki a főpap?
Áron (főpap) és a léviták


     "Mózes kora előtt az áldozatok bemutatását általában a családfő végezte, aki ebben a tisztében az egész családot képviselte Isten előtt. Melkisédektől eltekintve, akit az 1Móz 14,18-ban papnak nevez az Írás, rendszeresített papi hivatalról korábban nem tesz említést a Biblia. De az egyiptomi fogságból való szabadulás után a papi hivatal igen nagy jelentőségre tesz szert.

     Isten elvárta Izráeltől, hogy kiválasztottságukhoz méltó, szent nemzet legyen (2Móz 19,6). Isten Áront bízta meg a főpapi szolgálattal. Az ő feladata volt a papság összefogása és az áldozati szertartások megszervezése. Négy fia, Nádáb, Abihu, Eleázár és Itámár segítették ebben a munkában. Az első kettőt Isten ítélete sújtotta, amikor idegen tűzzel áldoztak az Úr előtt (3Móz 8,10; 4Móz 10,2-4). Az egyiptomi elsőszülötteket sújtó csapástól való megmenekítés jogán, Istené volt az elsőszülött gyermek minden családban. A léviták helyettesítették minden család legidősebb fiúgyermekét a papok melletti szolgálatban (4Móz 3,5-13; 8,17). Ezáltal az egész nép képviselethez jutott a papi szolgálatban.

     A papoknak különféle feladataik voltak. Elsőrendű megbizatásuk az Isten és ember közötti közbenjárás volt. Az előírt áldozatok bemutatása révén engesztelést szereztek a nép bűnéért (2Móz 28,1-43; 3Móz 16,1-34). Isten akaratának közvetítése volt talán a legkomolyabb kötelességük (4Móz 27,21; 5Móz 33,8). Mint a törvény őrei, megbízatást nyertek a laikusok oktatására. A szentély gondozása és az abban történő szolgálat szintén az ő feladatuk volt. A léviták pedig a papok mellé voltak rendelve, hogy segítsék azokat különféle feladataik ellátásában.

     A szentséges életvitelben megmutatkozó papi szentség előfeltétele volt a papi szolgálatnak (3Móz 21,1-22,10). Magatartásukban példamutatónak kellett lenniük, különös tekintettel házaséletükre és családi kapcsolataikra. Testi fogyatékos nem lehetett pap. A leprás érintésétől, vagy halott érintésétől vagy valamely más okból tisztátalanná lett pap időlegesen nem végezhetett papi szolgálatot. Pogány szokások, szent tárgyak megszentségtelenítése, tisztátatalanság - olyan dolgok, melyektől minden papnak mindenkor tartózkodnia kellett. A főpap számára még szigorúbb előírások voltak érvényben (3Móz 21,1-15).

     A papokhoz illő szentség az általuk hordott ruházaton is kifejezésre jutott. A legjobb mesteremberek által, legfinomabb anyagból készített öltözet szépséggel és méltósággal ruházta fel a papokat. A pap köntöst, övet, süveget és gyolcsnadrágot viselt. Ezek mind a legfinomabb lenvászonból készültek (2Móz 28,40-43; 39,27-29). A köntös - varrás nélküli - egy darabból készült hosszú tunika volt, hosszú ujjakkal. Jóllehet nincs  pontos leírásunk, de feltételezzük, hogy az övet a tunika összefogására használták. A 2Móz39,29 szerint az övet sodrott lenfonalból, kék és piros bíborból és karmazsin fonalból készítették, csakúgy, mint a szentély kárpitjait és mennyezetét. A papi süveg egy dísztelen, szorosan fejhez simuló fejfedő volt. A köpeny alatt gyolcsnadrágot kellett mindig viselni, valahányszor beléptek a kijelentés sátrába (2Móz 28,42).

     A főpapot a következő kiegészítő ruházat különböztette meg a többi papoktól: a palást, az efód, a hósen és a föveg a homlokdísszel (2Móz 28,4-39). A nyaktól egészen a térdig érő kék palást teljesen dísztelen volt, eltekintve a palást szegélyétől, amelyen aranycsengettyűk és gránátalmák függtek váltakozva. A kék és piros bíborból, karmazsin fonalból készült gránátalmák díszítésként szolgáltak. Az aranycsengettyűknek az volt a feladata, hogy az engesztelés napján a szentek szentjében tartózkodó főpap minden mozdulatáról tájékoztassa a kint várakozó gyülekezetet.

     Az efód aranyból, kék és piros bíborból, karmazsin fonalból és sodrott lenfonalból készült. Két részből állt. Ezeket a vállnál vállkötők kapcsolták össze. Deréknál egy öv tartotta össze, amely ugyanabból az anyagból készült. Az efód két egymáshoz érő vállrészénél egy-egy ónixkő volt, mindegyiken hat név, Izráel törzseinek nevei, születési sorrendben. A tizenkét név vagy olyan formán szerepelt, hogy József helyettesítette Efraimot és Manassét, vagy a Lévi név hiányzott közülük, tekintettel arra, hogy a főpap személyében képviselte a lévitákat. Közvetítő szerepében a főpap az egész népért állt Isten elé. Két arany foglalat és két színarany lánc díszítette még az efódot.

     A hósen (mellpajzs), egy négyzet alakú, arasznyi nagyságú, tasakszerű készítmény volt. Ez jelentette a főpap ruházatának a legdíszesebb és egyben legtitokzatosabb részét. Színaranyból készült lánc kötötte össze az efód vállrészével. Alul kék-bíbor zsinór rögzítette az efód övéhez. Tizenkét drágakő aranyfoglalatban, Izráel tizenkét törzsének belevésett nevével díszítette a hósent, emlékeztetve arra, hogy a főpap az egész népet képviseli Isten előtt. A hósen tasakjában volt az úrim és a tummim elhelyezve. Jelentésük "világosság" és "tökéletesség" (2Móz 28,30; 3Móz 8,8). Keveset tudunk ezek funkciójáról, illetve a hozzájuk fűződő papi ténykedésről, annyi azonban bizonyos, hogy Isten akaratának megismeréséhez nyújtottak segítséget.

     Hasonlóképpen fontos szerepe volt a főpap fövegének és homlokdíszének. A föveghez rögzítve, a homlok magasságában helyezkedett el egy színaranyból készült lemez, rajta felirat: "az Úrnak szentelt". Az arra emlékeztetett, hogy Isten jellemének a lényege a szentség. Az Istent kiengesztelő rendelkezések elvégzése révén, a főpap szentként állíthatta a népet Isten elé. A főpap szent ruházata, csakúgy, mint a többi papok ruházata, nem csupán az Isten és Izráel közötti közbenjárás szolgálatának dicsőségét ábrázolja ki, hanem az istenimádat szépségéről is képet ad a színes ruházat színeinek a szent hajlék színeivel való tökéletes harmóniája révén.

     A papok felszentelése a szolgálatra egy részletesen kidolgozott szertartás útján történt (2Móz 29,1-37; 40,12-15; 3Móz 8,1-36). Áron és fiai először megmosakodtak, majd felöltötték a papi öltözetet és Mózes felkente őket olajjal. Különleges szerepe van itt Mózesnek, aki az Úrtól kapott közvetlen felhatalmazást ruházza át Áronra, és az első áldozatot is ő mutatja be. Egy fiatal bikát áldoz, vétekért való áldozatként engesztelésül Áron és fiai bűneiért, illetve vétekáldozatot mutat be az oltárért, így szentelve fel azt. Ezt az égőáldozat követte, melyet a szokásos módon végeztek, egy kost áldoztak fel az Úrnak. Külön papszentelési szertartás fűződik a második, békeáldozati kös feláldozásához. Mózes az áldozati állat vérével megkeni a felszentelendő pap fülét, a jobb keze és a jobb lába hüvelykujját. Ezután a kövérjét, a jobb combot, és három belsőséget Áronnak és fiainak adja, akik azt felmutatják az Úrnak, mielőtt az oltáron elfüstölögtették volna. Ezután a fölavatásra szánt kosnak a szegyét megfőzték. Mózes a felkenésre használt olaj és az áldozati vér keverékéből meghintette a papokat és ruhájukat. Ezt a különleges felszentelési szertartást hét egymásután következő napon megismételték. Így szentelték fel a papokat a szent hajlékban végzendő szolgálatukra. Isten szentségének a felismerését szolgálta mindez a nép számára, akik a papokhoz járultak áldozataik bemutatásakor."

(Részlet Samuel J. Schultz Üzen az Ószövetség című könyvből 66-68. old)

Tizedről és a lévitákról

Írtam erről:

http://testveremnek.blogspot.hu/2012/09/a-tized.html

http://testveremnek.blogspot.hu/2012/07/vagyontalan-szolgalat.html

"Akkor ezt mondta az ÚR Áronnak: Te, fiaid és házadnépe fog bűnhődni a szent hely körül elkövetett bűnökért. Te és a fiaid fogtok bűnhődni a papi szolgálat közben elkövetett bűnökért.

Vedd magad mellé testvéreidet, Lévi törzsét, azaz atyád törzsét is, hogy csatlakozzanak hozzád, és segítsenek neked a szolgálatnál, te pedig és fiaid a bizonyság sátránál szolgáljatok.


Ők segítsenek neked teendőid végzésében és a sátor körüli teendőkben, de a szentély fölszereléséhez és az oltárhoz ne közeledjenek, különben meghalnak ők is meg ti is.

Csatlakozzanak hozzád, és végezzék a kijelentés sátra körüli teendőket és minden munkát a sátornál. De illetéktelen nem közeledhet hozzátok.

Ti végezzétek a szolgálatot a szentély körül és az oltár körül, hogy meg ne haragudjam ismét Izráel fiaira.

Mert én választottam ki testvéreiteket, a lévitákat Izráel fiai közül ajándékul, mint az ÚR tulajdonait, hogy szolgálatot végezzenek a kijelentés sátra körül.


Te pedig és a fiaid végezzétek mindazt a papi szolgálatot, ami az oltár körül, vagy a kárpit mögött adódik. Ott ti szolgáljatok. Ajándékul adom nektek a papi tisztet. De ha illetéktelen avatkozik bele, meg kell halnia.

Azután így beszélt az ÚR Áronhoz: Rád bízom a nekem szóló felajánlások kezelését. Izráel fiainak minden szent adományából neked és fiaidnak adtam azokat javadalomként. Örök rendelkezés ez.

Ez legyen a tied a legszentebb adományokból, amelyeket nem égettek el: minden áldozati ajándék, akár ételáldozat, akár vétekáldozat, akár jóvátételi áldozat, amelyet nekem térítenek meg, legyen a tied és a fiaidé, mint legszentebb adomány.

Mint legszentebb adományt edd meg azt. Minden férfi ehet belőle. Tartsd szentnek azt!

A tied ez mint szent ajándékukból való adomány, Izráel fiainak minden felmutatott áldozatából. Neked adtam azokat és a fiaidnak meg a leányaidnak. Örök rendelkezés ez. Mindenki ehet belőle, aki tiszta a házadban.

Neked adom az olaj színe-javát, a must és a gabona színe-javát, mindannak az első termését, amit az ÚRnak adtak.

Tied legyen a földjükön mindennek az első termése, amelyet bevisznek az ÚRnak. Mindenki ehet belőle, aki tiszta a te házadban.

Tied legyen mindaz, amit esküvel szenteltek oda Izráelben.

Tied legyen az élők közül mindaz, ami az anyaméhet megnyitja, és amit bemutatnak az ÚRnak, akár embertől, akár állattól való. De az ember elsőszülöttjét meg kell váltanod, és a tisztátalan állat elsőszülöttjét is váltsd meg.

Akiket meg kell váltani, egyhónapos korukban váltsd meg öt ezüst sekelre becsülve a szent sekel szerint, amelyben húsz géra van.

De a marha, a juh és a kecske elsőszülöttjét ne váltsd meg, ezek szentek. Vérüket hintsd az oltárra, és kövérjüket füstölögtesd el. Az ÚR kedves illatú tűzáldozata ez.

Húsuk a tied legyen, mint ahogyan a felmutatott áldozat szegye és jobb combja is a tied.

A szent adományok minden fölajánlott részét, amelyet Izráel fiai fölajánlanak az ÚRnak, neked, fiaidnak és leányaidnak adom. Örök rendelkezés ez. Az ÚR színe előtt örökké megmaradó szövetség ez a te javadra és utódaid javára.

Azután ezt mondta az ÚR Áronnak: Földjükből nem kapsz örökséget, és nem lesz osztályrészed köztük. Én vagyok a te osztályrészed és örökséged Izráel fiai között.

Lévi fiainak pedig örökségül adtam minden tizedet Izráelben. Munkájukért kapják ezt, mert ők végzik a szolgálatot a kijelentés sátránál.

Ne közeledjenek többé Izráel fiai a kijelentés sátrához, mert bűnhődni fognak és meghalnak, hanem léviták végezzék a szolgálatot a kijelentés sátránál, és ők bűnhődjenek az ott elkövetett bűnökért. Örök rendelkezés ez nemzedékről nemzedékre, hogy nem kapnak örökséget Izráel fiai között.

Mert a lévitáknak adom örökségül Izráel fiainak a tizedét, amelyet az ÚRnak ajánlanak föl ajándékul, ezért mondtam nekik, hogy Izráel fiai között nem kaphatnak örökséget.

Ekkor így beszélt az ÚR Mózeshez:

Beszélj a lévitákkal, és mondd meg nekik: Amikor megkapjátok Izráel fiaitól a tizedet, amelyet örökségül adtam nektek, ajánljátok föl a tizednek a tizedét ajándékul az ÚRnak.

Úgy tekintendő a ti fölajánlásotok, mint a szérűről való gabona, és mint az, ami a sajtóból folyik.

Így ajánljatok föl ti is ajándékot az ÚRnak minden tizedből, amelyet Izráel fiaitól kaptok. Az ÚRnak szóló ajándékot adjátok oda Áron főpapnak!

Minden kapott adományból ajánljatok föl ajándékot az ÚRnak, mindenből a kövérjét, ami odaszentelni való.

Mondd meg nekik, hogy amikor a kövérjét fölajánlják, úgy tekintendő az a léviták részéről, mint ami a szérűről és a sajtóból kerül ki.

Bármely helyen megehetitek azt ti és házatok népe, mert ez a ti béretek a kijelentés sátránál végzett szolgálatért.

Nem fogtok bűnhődni, ha fölajánljátok a kövérjét. Így nem szentségtelenítitek meg Izráel fiainak a szent dolgait, és nem haltok meg.
(4Móz 18,1-32)

Raj Tamás: Zsidó újévek - Naptárunk történetéről - című írásából:

"A Szentírás szavai szerint az Örökkévaló kiemelte Lévi törzsét, hogy ők lássák el Erec Jiszraélban (Izrael országában) a közigazgatási feladatokat: ők voltak a hivatalnokok, a rendőrök, a betegápolók, a tűzoltók, (békeidőben) a katonák, valamint a Szentély kiszolgáló személyzete. Közülük kerültek ki azok, akik a “leviták kórusát” alkották, ők játszottak a különféle hangszereken, amelyek a Szentélyt oly híressé tették. (Nem véletlen, hogy számos zsoltár szerzőjeként a Lévi törzs tagjait nevezi meg a Szentírás.) Mivel azonban a leviták nem kaphattak földet Izraelben (talán éppen azért, hogy hatalmukkal visszaélve, meg ne növeljék azt), ezért aztán ? közszolgálatuk fejében ? Izrael egyéb törzsei a mező termésének egytizedét adták nekik. (Ha meggondoljuk, ez sem volt rossz módszer, hiszen ha a többiek nem lettek volna megelégedve tevékenységükkel, a tized beszolgáltatása minden bizonnyal akadozott volna…)

A Tóra által előírt tizedet (maaszér) sem teljes egészében használhatták fel a leviták: "a tized tizedét" (maaszér min hamaaszér), tehát az egész termés egy százalékát ugyanis a papoknak (kohénok, Áron főpap leszármazottai) kellett továbbítaniuk. A kohénok látták el a Szentély szolgálatát, s ők töltötték be napjaink főhivatalnokainak, orvosainak szerepét is. Az átlagember, persze, mivel az adó nem volt elviselhetetlen, boldogan teljesítette a Tóra törvényét, sőt, számtalan adományt is felajánlott (héberül trumá) a Szentély és tisztségviselői számára…

Minden állami kötelezettségnek határidőt kell és kellett adni, így az ókori Izraelben is. A tizedet a nyár végéig, elul hónap elsejéig kellett benyújtani. Ha valaki ezután jelentkezett vele, azzal már csak a jövő évi adóját fedezhette volna, viszont előre sem lehetett törleszteni a következő évi adót. Így biztosították, hogy a leviták és a kohaniták, (akik – mint említettük – rá is szorultak a tizedre) időben megkapják járandóságukat."

Találati helye: http://www.zsido.hu/vallas/ujev2.htm

Itt a tizedhez most annyi fűznék pluszként hozzá, hogy Ábrahám tizedet adott Melkisédeknek. Ez azért fontos, mert személyében, mint a Léviták őse, adta azt a tizedet, egy nem zsidó származásúnak. "Akinek sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de miután hasonló lett az Isten Fiához, pap marad mindörökké." (Zsid 7,3)
Márpedig tudvalevő, hogy tizedet a Léviták szednek és nem ők adnak tizedet. (Zsid 7)
Ábrahám pedig Melkisédeknek adta a tizedét, aki hasonló volt az Isten Fiához.
Itt egy magasabb rend mutatkozik meg, amely előrevetítette a mi helyzetünket. A mi mennyei papságunkat.
Mi pedig egy örökkévaló papság szerint, a Melkisédek papsága szerint vagyunk papok, ahogyan Krisztus is Melkisédek főpapsága szerint főpap.
"Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint." Zsid 7,17
Ez már pedig azt jelenti, hogy Krisztus az, aki a tizedet kapja, méghozzá Ábrahámtól, aki minden hívő atyja.
Ha pedig mi Krisztusban, mi kaptuk azt a tizedet Ábrahámtól, nem mi vagyunk, akik a tizedet adjuk, hanem mi vagyunk, akik kapjuk. Ez a papság elve. Mivel pedig mennyei, s csak Krisztus személyére szól, Őhozzá köthető, mindenki aki Őbenne van, az Ő részese, Háza népe. Minden javából részesülő. Ez pedig kizárólag a hit alapján értendő. Amelyben minden gondolatunk és cselekedetünk Őreá irányul, tehát egészen az Ővék vagyunk.

Az Ígéret földjén

Az Ígéret Földje felosztásra került, és minden egyes törzs kapott egy részt, kivéve Lévi törzsét. Felhívom a figyelmet - írásom első Igéjére - Jákób áldására: Szétosztom őket Jákóbban, elszélesztem Izráelben.

A Léviták voltak a papok, akik az egész nemzet szolgálatára rendeltettek. Éppen ezért Isten terve az volt, hogy a nép között éljenek. 48 várost jelöltek ki Lévi törzse számára, ezekből hat menedékváros volt.

"Összesen tehát negyvennyolc várost adjatok a lévitáknak a hozzájuk tartozó legelőkkel együtt." (4M35,7)

"A lévitáknak tehát összesen negyvennyolc város jutott a hozzájuk tartozó legelőkkel együtt Izráel fiai birtokaiból." (Józs 21,41)

A 10 törzs Asszír fogságba hurcolás után Júda és Benjamin törzséből,  4+4 város, azaz 8 városuk maradt. Számolgattam: Júda 4 + Benjamin 4 azaz 8 város. :) Tehát , ha minden maradt a mózesi rend szerint 8 városa volt Lévi törzsének a Római Birodalomban. Bizonyos, hogy voltak Jeruzsálemben léviták, hiszen a templomban ellátták a papi szolgálatot

Jézus tizenkét tanítványa, Júda, Benjamin és Lévi? (Máté az volt?) törzséből kerültek ki. Tudjuk, hogy később a feltámadás után voltak papok is, akik megtértek a krisztusi hitre. Ezek a papok mind Lévi törzséből valók voltak, hiszen más törzsből, nem szolgálhattak a templomban.

Egyes keresztény vélemények szerint, a tanítványok többsége benjaminita volt. Nem tudom, milyen konkrét adatokra támasztva mondják ezt, Pálról tudjuk ezt egyedül biztosan, hogy a legkisebb törzsből, Benjamin törzséből származott.

Szerintem, a szadduceusok és a farizeusok szektája szintén Lévi törzséből valók voltak. A papok rendjéből írás és törvénytudók. Akik tanítják az Isten tudományát a népnek. Lévi törzsének ugyanis, nemcsak az áldozatok bemutatása, a szentsátor, vagy templom körüli munkálatok, kincstári feladatai voltak, hanem tanítói, gyógyítói, prófétai, dicsőítő, zenei szolgálatuk is (zsoltárokat is írtak, kórusuk volt).

Kehát fiai:

De Kehát fiainak semmit sem adott, mert az ő tennivalójuk az volt, hogy a szent dolgokat a vállukon vigyék. (4Móz 7,9)

Krisztus főpap?

"Mert minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel. Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni. Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztességet, csak az, akit az Isten hív el, mint Áront is. Ugyanúgy a Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: "Az én fiam vagy, ma nemzettelek téged." Ahogyan másutt is mondja: "Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint." Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte. Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére." Zsid 5 

"Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben; annak a szentélynek és igazi sátornak szolgájaként, amelyet az Úr épített, nem pedig ember. Mert minden főpapot ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy ő is vihessen valamit áldozatul. Ha tehát a földön volna, még csak pap sem lehetne, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint bemutatják az áldozati ajándékokat. Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten parancsolta Mózesnek, amikor el akarta készíteni a sátort. Mert így szólt: "Vigyázz, mindent aszerint a minta szerint készíts el, amelyet a hegyen megmutattam neked." Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Mert ha az első hibátlan lett volna, nem lett volna helye egy másodiknak. Mert hibáztatja őket, amikor így szól: "Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával; nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr. De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök, így szól az Úr; törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és nagyok egyaránt. Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé." Amikor az újról szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz." Zsid 8,1-13

"Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bűnöket eltörölni. Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült, és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert ez után az ige után: "Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán", így szól az Úr: "Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg." Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat. Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja? Mert ismerjük azt, aki így szólt: "Enyém a bosszúállás, én megfizetek." És ismét: "Az Úr megítéli az ő népét." Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni. De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet állottatok ki. Mert egyrészt gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, másrészt társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van. Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még "egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem." De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." Zsid 10,11-39

Léviták az Újszövetségben?


Jézus főpap volt, megfelelésben Ároni főpapság helyett. Mi tehát az Ő papjai, azt jelenti megfelelésben, hogy Áron fiaihoz tartozunk. Nem a közönséges Léviták, hanem azon belül is Áron fiai vagyunk. Nem is csak Izraelbe kereszteltettünk, hanem egészen a főpap mellé, Istent dicsőítő szolgálatra.
A mi papságunk, Áron papságától eltérően, örökre szól. Mert örökre szóló főpapunk van.
A mi papságunk már az eljövendő mennyei világban való, mert a mi főpapunk a mennyei világba ment föl, ami eljövendő.

"Azután: Jézus nem eskü nélkül lett főpappá - azok ugyanis eskü nélkül lettek papokká -, hanem annak esküjével, aki így szólt hozzá: "Megesküdött az Úr, és nem bánja meg; te pap vagy örökké." Ezért ő jobb szövetségnek lett a kezesévé. És azok többen lettek papokká, mivel a halál nem engedte őket szolgálatban maradni; ő viszont, mivel megmarad örökké, átruházhatatlanul viseli a papságot. Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük. Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél. Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul. Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes." Zsid 7,20-28

Istentiszteleti rend, Istentiszteleti hely.
Amiképpen megváltozott a főpap úgy változott meg a hely, és a rend.
Az ószövetségben szent sátor és templom, most ellenben Krisztus Teste maga a Ház.
Krisztus Teste már mennyei.
Ezért mondja az Ige, nem tudjátok, hogy testetek a Szent Lélek temploma?
Amivel még híjával vagyunk, hogy a mi testünk Krisztus testéhez hasonlóan még nem változott el mennyei alakjára.
Ám már mennyei Lelket kaptunk. Ezért testünkkel már úgy kell bánni, mint szent dolgok tartó edényével.
Hogy már pedig teljesen világos legyen, hogy mi vagyunk az Ő háza, írva is van. Zsid 3,6
"Az Ő háza mi vagyunk!" Krisztus Teste és mi, egyek vagyunk. Ez a Szent Sátor, nem földi, hanem mennyei. Isten dicsőségének lakhelye.

"Az első szövetségnek is volt tehát istentiszteleti rendje és földi szent helye. Mert sátort építettek, melynek első részében volt a gyertyatartó meg az asztal és a szent kenyerek: azt nevezték szentélynek. A második kárpiton túl pedig volt egy sátor, amelyet szentek szentjének neveztek: ebben volt egy arany füstölőoltár és a szövetség ládája, minden oldalról arannyal borítva. A szövetségládában volt az aranyedény mannával tele és Áron kivirágzott vesszeje, meg a szövetség táblái, fölötte pedig a dicsőség kerubjai, amelyek beárnyékolták az engesztelés helyét. De ezekről most nem kell részletesen szólni. Miután ezeket így rendezték el: a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok, a másodikba azonban csak évenként egyszer, és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet bemutat önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért. A Szentlélek ezzel azt jelenti ki, hogy amíg az első sátor fennáll, addig nem nyílik meg a szentélybe vezető út. Példázat ez nekünk a mostani időre, hogy ott olyan ajándékokat és áldozatokat mutatnak be, amelyek nem tudják lelkiismeretében tökéletessé tenni a szolgálattevőt. Ezek a külső rendelkezések, amelyek ételekre, italokra és különböző mosakodásokra vonatkoznak, csak az új rendelkezés idejéig kötelezők. Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek. Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie; mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen. Innen van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül. Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet, e szavakkal: "Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra." Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátort és az istentisztelet minden eszközét is. A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal. Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk. Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével, mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre." Zsid 9,1-28