IZRÁEL VALLÁSA
Izráel Sínai-hegy melletti táborozása nem volt haszontalan időtöltés. Isten választott népe kevesebb mint egy év alatt nemzetté formálódott. A szövetségkötés a törvényadással van összekötve, amely a tízparancsolatban és a szent élethez szükséges törvényekben öltött testet. Magába foglalta továbbá a szent sátor felépítését, a papság megszervezését, az áldozatok bemutatására vonatkozó utasításokat, és az ünnepek megszentelésének parancsát. Mindezek alkalmassá tették Izráelt arra, hogy Istennek szolgáljon (2Móz 19,1; 4Móz 10,10).
Izráel hite kinyilatkoztatáson alapult. Évszázadokon keresztül az izráeliták tudatában voltak annak, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, de személyesen nem élték át Isten hatalmának érdekükben történő megnyilvánulását. Isten e szövetség alapján szabadította meg Izráelt az egyiptomi szolgaságból (2Móz 6,2-9), és most itt a Sínai-hegynél kijelentette magát népének.
A szövetség
A hosszú ideig pogány környezetben, szolgaságban élő Izráel most teljesen Istennek szentelt néppé lett. A történelemben példa nélkül álló módon, a rabszolga népből, egy független, önálló nemzet jött létre. Ez a szabadulás tette lehetővé, hogy itt a Sinai-hegynél Isten szövetséget kössön velük, hogy választott népévé tegye őket.
Izráelnek három napon keresztül kellett felkészülnie a szövetségkötésre. Isten Mózesen keresztül rendelte el a tízparancsolatot, a többi törvényeket, az ünnepek megtartására vonatkozó utasításokat. Áronnak, két fiának, és hetven vénnek a vezetésével, a nép égő- és békeáldozatot mutatott be Istennek. Miután Mózes felolvasta a szövetség könyvét, az izráeliták egyhangúan elfogadták annak feltételeit. Az oltárra és a népre hintett vér pecsételte meg a szövetséget. Izráel ígéretet kapott arra, hogy Isten beviszi őket Kánaán földjére. A szövetség feltétele az engedelmesség volt. A nép bármelyik tagja elveszthette engedetlensége következtében a szövetséghez tartozás jogát. Halála előtt Mózes, a Moáb földjén mégegyszer megerősítette Izráellel a szövetséget (5Móz 29,1).
A tízparancsolat
A "tíz igének" is nevezett tízparancsolat képezi a szövetség bevezetését. A tízparancsolat jelenleg leginkább használt formái a következők:
A legtöbb protestáns Evangélikus és
és görögkatolikus római katolikus
(Josephus szerint) (Ágoston szerint)
1. Idegen istenek 1. Idegen istenek és azok
(2Móz 20,2-3) képmásai (2Móz 20,2-6)
2. Istenek képmásai (2Móz 20,4-6)
3. Isten neve 2. Isten neve
4. Szombat 3. Szombat
5. Szülők 4. Szülők
6. Gyilkosság 5. Gyilkosság
7. Házasságtörés 6. Házasságtörés
8. Lopás 7. Lopás
9. Hamis tanúskodás 8. Hamis tanúskodás
10. Kívánság 9. A felebarát házának
kívánása
10. A felebarát feleségének
vagy más tulajdonának
a kívánása
A zsidók, Josephus rendszerétől eltérően, a 2Móz 20,2-t tekintik az első parancsolatnak, és a 3-6 verseket a második parancsolatnak. A korai keresztyénség idején is a 2. verset tartották a zsidók az első parancsolatnak, és a 3-6 verseket a második parancsolatba vonták össze. Ágoston felosztása kissé eltér a fentebb ismertetett összeállítástól, nevezetesen ő a Mózes ötödik könyvében levő sorrendet követve, a 9. parancsolathoz sorolta a felebarát feleségének a kívánását, és a 10. parancsolathoz tartozónak tekintette a felebarát tulajdonának a kívánását.
A tízparancsolat két táblára történő felosztásánál, a zsidók Philótól mind e mai napig, két ötös csoportot különböztettek meg. Tekintettel arra, hogy az első ötös csoport négyszer olyan hosszú, mint a második, ez a szétválasztás megkérdőjelezhető. Ágoston az első hármat helyezte az első táblára, és a szülők iránti tiszteletet megkövetelő negyedik parancsolattal kezdődő további hetet a másik táblára. Kálvin és sokan mások, akik Josephus felosztását vették alapul, szintén követték a kettős felosztást, négyet az első és a további hat parancsolatot a második táblára helyezvén. Ágoston és Kálvin felosztásában, az első tábla tartalmazza az Istennel szembeni kötelezettségeket, míg az emberek iránti kötelezettségek a második táblára kerülnek. Amikor az Úr Jézus a Mt 22,34-40 szerint, kettőre redukálta a parancsolatokat, talán erre a felosztásra célzott.
A tízparancsolat különleges ismertetőjele az első két parancsolatban található. Egyiptomban sok istent tiszteltek. A csapások az egyiptomi istenek ellen irányultak. A Kánaánban lakók szintén több istenben hittek. Az Isten népeként egyedülálló módon megkülönböztetett Izráelt éppen ez jellemezte, hogy csakis egyetlenegy Istent tisztelt. Még egy isteni képmás tisztelet sem volt megengedett. Érthető, hogy Izráel vallásában a bálványimádás az egyik legsúlyosabb vétségnek számított.
A tízparancsolat eredeti példányát Isten a Sínai-hegyen adta át Mózesnek. Mózes kettétörte ezeket, az Isten ujjával írt, "tíz igét" tartalmazó táblákat, amikor látta, hogy a nép az aranyborjú körül táncol.
Miután Isten ezért Izráelt megbüntette, s csupán Mózes közbenjáró imájáért tekintett el a megsemmisítésüktől, két újabb kőtáblát készíttetett Mózessel (5Móz 10,2.4). Ezekre még egyszer felírta a tízparancsolatot. Ezek a kőtáblák aztán a szövetség ládájába kerültek.
Törvények a szent élethez
A részletesen kidolgozott erkölcsi törvények, valamint az Istennek tetsző életet szabályozó további rendelkezések segítették Izráelt, hogy Isten népéhez méltó életet éljen (2Móz 20-24; 3Móz 11-26). Már ezeknek az erkölcsi, polgári és szertartási törvényeknek az egyszerű megtartása is megkülönböztethette őket a környező népektől.
Az Izráelnek adott törvények jobban érthetők a korabeli egyiptomi és kánaáni kultúrák ismeretében. Az Egyiptomban gyakori testvérek közötti házasság tilos volt. Az anyasággal és gyermekszüléssel kapcsolatos rendelkezések nem csupán arra emlékeztették őket, hogy az ember bűnös teremtmény, hanem szöges ellentétben álltak a kánaániták vallásos szertartásaiban gyakorolt szexuális perverzitással, prostitúcióval és gyermekáldozatok bemutatásával.
Az étkezéssel kapcsolatos törvények, és az állatok levágására vonatkozó előírások célja az volt, hogy megóvja őket azon egyiptomi szokásokhoz való hozzáidomulástól, amelyek az ottani bálványáldozati szertartásokhoz kötődtek. Illett, hogy azok, akik egykor maguk is szolgasorban éltek, hagyjanak kalászokat az aratás után a földön a szegények számára, gondoskodjanak az elesettről, tiszteljék az időseket, és minden kapcsolatukban, mindenkor igazságos ítéletet hozzanak. Ahogy bővül az ismeretünk a korabeli egyiptomi és kánaáni vallásos gyakorlatról, úgy válik érthetőbbé számunkra mind több és több Izráelnek adott utasítás.
Az erkölcsi törvények örök érvényűek, de a polgári és szertartási törvények természetükre nézve, csak időlegesnek tekinthetők.
(Részlet Samuel J. Schultz Üzen az Ószövetség című könyvből 61-64. old)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése