2009 Aug 26
"A 2009 szeptember 18-án a Bárkába látogató, a Basilea Schlink által alapított németországi evangéliumi keresztény "Mária nővérei" közösség tagja - Sister Pista írta az alábbi üzenetet, amelyen keresztül kicsit bepillantást nyerhetünk szolgálatukba.
Német vagyok, így mély fájdalommal gondolok a Holokausztra. Minél idősebb leszek, annál inkább elborzaszt nemzeti vétkünk nagysága.
Az elmúlt év januárjában a Nobel díjas író, Ellie Wiesel intézte a következő szavakat a Bundestaghoz, a német parlament alsóházához: "Népem azóta küzd ellenségekkel, hogy megjelent a történelem színpadán. Senki sem sebzett meg azonban minket jobban, mint Hitler Németországa." Megrázó szavait én rádión keresztül hallgattam. Népirtás már történt máskor is a történelemben. A Holocaust mégis példa nélkül áll a történelemben, mint a népirtás gépesített formája. Borzalmas gondolat, hogy Istentől kapott olyan képességeinket, mint a szervezőkészség és a hatékonyság, - a zsidó nép megsemmisítésének iszonyú céljára lehetett fordítani. Auschwitz mögött a német technológia hatékonysága állt. A "Végső Megoldás" nem egy pillanat szüleménye. Alaposan kigondolt terv volt, szisztematikusan kidolgozott részletekkel, amelyet a legnagyobb hidegvérrel hajtottak végre a világ legműveltebb, de egyben legarrogánsabb és félrevezetettebb nemzetei.
Úgy mondom ezt, mint olyan valaki, aki a hitleri éra alatt növekedett fel Németországban. Abban az időben széleskörű volt a megtévesztettség Németországban. Még ha szüleink nem is értettek egyet a náci rezsimmel, még ha más értékekben is hittek: az iskolák és a Hitler Jugend hatása erősebbnek bizonyult.
Hadd illusztráljam mindezt. A Harmadik Birodalom idején csak egyetlen politikai párt létezett. Ha tanulni akartál, és el akartad érni karriered csúcsát, csatlakoznod kellett ehhez a párthoz. 16 éves voltam, amikor tanárunk azt javasolta, hogy már előre iratkozzunk fel, nehogy lekéssük a lehetőséget a párthoz való csatlakozásra, ahová 18 éves kortól lehetett tartozni. Ha nem csatlakozunk, mondta, lemondhatunk a felsőoktatásról, a karrierről. Tehát a legtöbben jelentkeztünk.
Még ma is látom, ahogyan leballagok a lépcsőkön Königsbergben, az egyetemen, és hangosan megjegyzem osztálytársaimnak: „Ennek semmi köze a Jézusba vetett hitemhez.” Tizennégy hónappal később jöttem rá, hogy milyen tragikusan tévedtem. Hatmillió zsidó lelte a halálát azért, mert mi, Bibliában hívő keresztények csak sodródtunk az árral. A nemzeti bűn valóságos dolog. Közösségünk, amely egy ébredésben született a háború végén, egyre inkább ráébredt ennek valóságára. Ahogyan alapítónk, Basilea Schlink hangsúlyozta, nekünk személyesen kell felelősséget vállalnunk azért, ami történt: nem háríthatjuk a felelősséget másra. 1954-55-ben, amikor még szinte egyáltalán nem láttak dokumentumok napvilágot a Holocausttal kapcsolatban, alapítónk megszerezte a táborok megnyitásával kapcsolatos dokumentumokat. Elolvasta nekünk ezeket a beszámolókat és hozzá Ézsaiás könyvének fejezeteit is. Fájdalmas kinyilatkoztatás ideje volt ez számunkra. Bár még csak gyerekek, vagy tizenévesek voltunk a Harmadik Birodalom idején, sírva hallgattuk a beszámolókat, és magunkat láttuk az agresszorok helyén. A mi Urunk arcán pedig felismertük annak a hatmillió zsidónak a vonásait, akik meghaltak a Holocaust idején. Előttünk állt az Ézsaiás 53 szenvedő szolgája: megvetve, elutasítva, megverve, és brutálisan meggyilkolva. Mi pedig ott álltunk és nem láttunk vagy nem akartunk látni, csak elfordítottuk arcunkat. Mivel semmit sem tettünk, és semmit sem mondtunk, a mi kezeinkhez is zsidók vére tapad.
"Legsötétebb órájában a zsidó nép is elszenvedte a maga Kálváriáját, és olyanok lettek, mint Jézus a kereszten elszenvedett halálában."
Gyakran hallottuk, hogyha Jézus a huszadik század első felében születik, akkor Neki is sárga csillagot kell viselnie, és Őt is a gázkamrába küldték volna. Hogy lehet, hogy nem vettük észre, hogy népében maga Jézus szenved újra?
Mert iskoláinkban egy szőke, kék szemű, árja Jézust ismertünk meg. Pedig Jézus zsidó anyától született, zsidó otthonban nevelkedett és a zsidó írásokon nőtt fel. Péter, János és Pál, akiknek élete és tanításai áldássá lettek a számunkra, szintén zsidók voltak.
Nemrégiben konferenciát tartottunk Darmstadt-i központunkban, Izraellel kapcsolatosan. Több int 1000 német résztvevő jött el, hogy ellene mondjon a személyes, a családi és nemzeti anti-szemitizmusnak. Ám a frankfurti Szabad Keresztény Központ vezetője, Rudi Pinke pásztor figyelmeztetett: "Mielőtt bűnbánatot tartunk a Holocaust miatt, fel kell említenünk azokat a történelmi eseményeket is, amelyek a Holocausthoz vezettek. Jóval a náci korszakot megelőzően Németország már fürdött a zsidó nép vérében és könnyeiben. És mindennek hátterében főleg az egyház zsidókat megvető tanítása állt.
Ha fellapozzuk városaink archívumait, megdöbbenve láthatjuk, hogy mi történt egyes német városok zsidó lakosaival. Köln, Mainz és a Rajna melletti más városok hírhedtek voltak a keresztes hadak vérengzéseiről. A Szent Földre való útjukban lemészárolták a zsidó közösségeket, miközben azt gondolták, hogy bosszút állnak Jézus Krisztus haláláért. A fekete himlő pusztításának idején egész közösségeket vádoltak a betegség miatt és égettek el máglyákon. Zsinagógákat gyújtottak fel és helyükre keresztény templomokat építettek. Rituális gyilkosságok vádjai hasonló vérengzésekbe fajultak.
Soha nem felejtem el a borzalmat, amely lelkemet töltötte el, amikor a zsidó nép történelmét részletesebben tanulmányozni kezdtem. Minden korszak elhozta a maga kegyetlenségeit. Nincs vége a zsidó nép szenvedéseinek? Ha egy bűnös ember, mint én, ilyen fájdalmat tud érezni e szörnyűségek láttán, vajon mit érez maga Isten? Ézsaiás mondja: Minden fájdalmunkban osztozott (Ézsaiás 63:9). Ő, aki mindent lát, szívében évszázadok fájdalmát hordozza választott népe iránt.
Nekünk, protestánsoknak is meg kell látnunk, hogy semmivel sem vagyunk kevésbé vétkesek, mint a minket megelőző egyház, amikor reformátorunk, Martin Luther antiszemita írásaira gondolunk. Tiszteljük őt, mint azt az embert, aki anyanyelvünkön adta kezünkbe a Bibliát. Szolgálata kezdetén Luther érdeklődéssel fordult a zsidó nép felé, ám később ellenük fordult. Hitler idején Luther haragtól átitatott szavait valósították meg szó szerint: "Égesd el zsinagógáikat, pusztítsd el otthonaikat! Tiltsd be a Talmudot! Zárd be őket! Vedd el az aranyukat! Űzd ki őket az országból!"
Országunkon valami megnevezhetetlen nyomás ül. Még az idejövő külföldiek is érzik ezt. "imádkozunk ébredésért - mondja Basilea Schlink – de az ébredés mégsem jön." Átok nehezedik a keresztény közösségre, az Izrael ellen elkövetett és még meg nem vallott bűnök átka."
A Holocaust fejezete nem záródott még le. A túlélők ezrei vannak még közöttünk, életre szóló sebekkel. Nemcsak otthonaikat és szeretteiket pusztítottuk el, hanem a legtöbb esetben elvettük tőlük a legdrágábbat: Izrael Istenébe vetett hitüket.
"Istenemet Aushwitzban temettem el." - mondja egy túlélő. Ellie Wiesel „Éjszaka” című könyvében írja; hogy sohasem fogja elfelejteni Auschwitz lángjait, amelyek örökre megemésztették hitét. Mert nem tudta felfogni, hogy Isten miért közönyös. "Úgy tűnt, hogy még Isten, még Izrael Istene sem törődött velünk." Mindenki más hallgatásánál jobban gyötör bennünket az Ő hallgatása, amely titok marad, és amelyet nem tudunk megfejteni a mai napig sem."
A zsidó nép szenvedése a Holocaustban túlmegy az emberi nyelv leíró képességének határain. Talán a Biblia prófétikus szakaszainak leírása közelíti meg az áldozatok mezítelen haláltusáját, amelyen Isten szívének kiáltása hallatszik át: "Elgyengültek a könnyektől a szemeim, háborog a bensőm, földre omlott a szívem, népem leányának romlása miatt...Mihez hasonlítsalak, hogy megvigasztaljalak, Sion szűz leánya? Mert nagy a te romlásod, mint a tenger? Ki gyógyíthat meg téged? "(Jer siralmai: 11,13.)
A Beth Abraham nevet viselő házunkban, Jeruzsálemben, amelyet a Holocaust túlélőinek tartunk fenn, újra és újra halljuk: „Soha nem gyógyulhatnak be a sebeink.” Hisszük, hogy ez a mély seb Isten szívén is ott van.
Ha Ellie Wiesel úgy írja le a kegyetlenségeket, mintha egyetlen német kínzott volna halálra egyetlen zsidót hatmilliószor, akkor láthatjuk magunkat ennek az egyetlen németnek a helyén, aki vétkes isten és ember előtt.
Ha Isten Szelleme az, aki meggyőz a bűn dolgában, nem számít, hogy a bűn elkövetésének korában éltünk-e, vagy később születtünk. A nemzetünkhöz és a keresztény hit közösségéhez való tartozásunk miatt vétkesek vagyunk, hisz mind nemzetünk, mind egyházaink tétlenül nézték az üldöztetéseket.
Nemrégiben egy izraeli látogatónk figyelmeztetett: Nem kizárt egy második Holocaust lehetősége. Az antiszemitizmus világszerte erősödik. Sokan mondják, hogy jelenleg a halászok idejében élünk, de eljön hamarosan a vadászok ideje, amikor a zsidó nép ismét menekülésre kényszerül, különösen az észak földjéről (Jer 16:16). Vajon feláldozzuk-e kényelmünket, kockára tesszük-e életünket zsidó menekültek befogadására? Számunkra, németek számára lehetőség lesz majd, hogy jóvátegyük a náci idők Németországának vétkeit. Isten várja, hogy most hogyan reagálunk. Megállunk-e az Ő oldalán és a zsidó nép oldalán? Bárcsak ez a nemzedék ne vallana kudarcot úgy, ahogyan a korábbi tette."
Találati hely:
http://lidiaimakozosseg.hu/print.php?news.75
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése