"Mert minden ember, akit megsértettünk és megbántottunk, egy azok közül, akiket Jézus testvéreinek nevezett. Amit pedig ellene követtünk el, azt Isten ellen követtük el. Minden ember a Krisztus testvére."

2011. május 23., hétfő

Áron kivirágzott vesszője I. - 27. rész

/4Mózes 17,1-11/

   A frigyládában a törvénytáblákon és a mannával megtöltött arany korsón kívül ott volt Áron kivirágzott vesszője /Zsid 9,4/. A 4Mózes 17,10-ből arra következtethetünk, hogy a vessző nem a ládában, hanem előtte feküdt. De mivel a vessző az ároni papság isteni elismerésének örök jelévé lett, jogosan feltételezhető, hogy a biztonság miatt tették a ládába, mivel a láda tárgyak megőrzésére szolgál. Akkoriban Izráel és vele a szent sátor a ládával együtt sokat volt úton, ilyen körülmények között a vessző könnyen megsérülhetett volna.

   A kivirágzott vessző csodáját három szempontból fogjuk szemlélni. Ebben a fejezetben megvizsgáljuk az indítékot, amely ehhez  a csodához vezetett. A következő részben a kivirágzott vesszőt szeretnénk Krisztusra vonatkoztatni, végül pedig összehasonlítjuk azt az élő keresztyénekkel.

   Az előttünk levő csoda indítéka az ároni papság elleni igazságtalan, gonosz támadás volt. A Sátán mindig erre törekszik. Szeretné Isten papját megbénítani. Ha ez sikerül neki, akkor a szellemi élet fő idegszálát vágta át. Isten melyik gyermeke ne tudna ilyen támadásról beszámolni? A 4Mózes 16-ban Izráel vezetői, Mózes és Áron elleni pártütőket lázadóknak neveznék. Ha ilyennel az igazságtalan világban találkozunk, nem csodálkozunk, de Isten Gyülekezetében ez mélyen megalázó. Kóré volt a csoport vezetője, róla nevezték el Kóré csoportjának. Kóré rokonságban volt Mózessel és Áronnal, és ezért azt gondolta, olyan jogokra tarthat igényt, mint ők. Így már korábban Ruben is különös kiváltságokat igényel magának, mivel elsőszülött volt. De teljesen elfelejtette, hogy egy súlyos bűn miatt eljátszotta előjogát /1Móz 49,3-4/. A többi lázadó mind gyülekezeti vezető volt. Keményen és szemrehányóan mondják Mózesnek: "Miért emelítek magatokat az Úr Gyülekezete fölé?" Az Írás azonban azt mondja Mózesről: "De Mózes szelíd volt, szelídebb minden embernél a földön" /4Mózes 12,3/. - El lehet ezt mondani rólad vagy rólam? - Mégis szorgalmasan keresték ezek a vezető emberek a hibákat, amelyeket azonban nem találtak meg, hasonlóan Dániel ellenségeihez /Dán 6/. Ahol másban hibákat keresünk, ott kevés a szeretet.

   E gonosz támadás alapja. Ősrégi szomorúság ez, amit már Kain, később pedig József történetében, de mindenekelőtt a mi Urunk elleni gyűlöletben megtalálunk, akit irigységből kiszolgálatattak /Mt 27,18/. Mindkét férfi, Mózes és Áron, Isten kegyelméből nagy tekintélynek örvendett a nép előtt, és sok jel és csoda, valamint imameghallgatás igazolta őket. Emberek erős érvényesülési vággyal, mint Kóré és csoportja, nem képesek elviselni, ha mások tekintélyesebbek, mint ők, és lehetőleg aláaknázzák a bizalmat, amit ezek a népnél élveznek. Sok gyülekezeti zavar gyökere az illetéktelenek érvényesülési akarásában van, akik rendszerint igehelyekkel próbálják igazolni a maguk jogát. Az ilyen ténykedéseket még Bibliával igazolni, ez egyenesen káromlás, és legtöbbször katasztrófához vezet. Ha az ilyen emberek elolvasnák a János 17-et, akkor nem lenne sem lázadás, sem szakadás, hanem szívből jövő közbenjárás. Amilyen sötét volt Kóré csoportjának viselkedése, olyan tisztán ragyog:

   Mózes magatartása. Szellemi ember csak szellemi módon képes cselekedni, ezt nagyon világosan látjuk Mózesnél. Nem támadt az ellenfélre, mint ahogy az a legtöbbször történik, hanem az ÚRhoz kiáltott /4Mózes 16,4,22,45; 14,5; Zsolt 50,15; Zsid 4,16/. Ez volt az Ő szokása /2Móz 15,25/. Milyen nagyszerű szokás! Mózes bölcsességért is könyöröghetett, hogy ne önhatalmúlag cselekedjen /Jak 1,5/. Mózes imádkozott és várta Isten válaszát. A gyors meghallgatás a csoportnak adott bölcs válaszból látható /4Móz 16,5-7/. Isten mindig igazolja azokat, akiket elhívott. Az az Isten azonban, aki kétfelé választotta a Vörös-tengert, amelyen egykor Kóré és csoportja is áthaladt, aki vizet adott a sziklából, amelyből ez a csoport is ivott, megnyitotta a földet, amelyben a lázadók félelmetes kiáltással hullottak alá.

   Minden további hasonló eset megelőzésére Isten talált egy bölcs óvintézkedést /4Móz 17,2/. Az ÚR azt mondta Mózesnek: "Végy tőlük egy-egy vesszőt atyáik háza szerint ... tizenkét vesszőt. Mindegyiknek a nevét írd föl a maga vesszejére... És az fog történni, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit kiválasztok, kivirágzik. Így hárítom el magamról Izráel fiainak a zúgolódását". Mózesnek a vesszőket este a szentélybe kellett, vinnie, ezek ott voltak elhelyezve kora reggelig.

   Tökéletes bizonyíték. Isten a zúgolódásra csodával válaszolt. Minden törzsfő feszült várakozással jöhetett a szent hajlék elé, abban a reményben, hogy az ő vesszője hajtott ki. Mindegyik meg akarta nyerni a nagy szerencsét. Mózes kijött a vesszőkkel, és félreérthetetlenül látták, hogy az a férfi lett megerősítve a főpapi tisztségben, akit előzőleg elutasítottak. A vessző csodája ahhoz volt hasonló, amivel Isten Jónás hamisságát bizonyította /Jón 4,6/. Azt is látták, hogy Áron vesszője nemcsak kihajtott, hanem virágot és gyümölcsöt is hozott. A rügyezés, a virágzás és a gyümölcstermés egyébként egymástól időben távol esnek, a hatalmas Teremtő azonban mindezt rövid idő alatt munkálta ki, és elhallgattatott minden szájat. Áron gyümölcstermő vesszője volt a vitathatatlan bizonyíték, Isten pecsétje, hogy Áront választotta ki főpappá.

   Maradandó emlék. Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy Áron vesszőjét vigye vissza a szentélybe, örök emlékeztetőül. A csodák hamarosan feledésbe mennek, ezt Izráel alaposan bebizonyította. Igen hamar elfelejtette a nagy csodákat Egyiptomban, és mindenekelőtt elfelejtette a későbbi Izráel, a számtalan csodát, olyan hamar és olyan alaposan, hogy a Messiását, a csodatevőt, keresztre szegezte. Áron kivirágzott vesszője minden eljövendő nemzedéknek azt hirdette, hogy Isten Áron házára bízta a legmagasabb méltóságot. Hogy a vesszőt a szentélybe kellett helyezni, és egyszersmind magának Áronnak is tanítást jelentett. Ahogy a vesszőjének, úgy neki is ott kellett tartózkodnia, ahol papi méltóságának jelvénye feküdt.

   Tanuljuk meg ebből a fejezetből, hogyan kell viselkedni a támadások idején.

Minden dolgunkat szilárd hittel odatehetjük az ÚR elé /Zsolt 53,23/.
Nem szabad elhamarkodottan cselekednünk, hanem türelmesen kell várnunk Isten közbelépésére,
erős hittel, hogy mindig Isten igazolja az általa elhívottakat
/Zsolt 25,3; 27,14; 31,25; Ézs 40,31/.

Georg R. Brinke

Nincsenek megjegyzések: