A frigyláda szellemi jelentősége éppen olyan kimeríthetetlen, mint felmagasztalt Urunk, akit ábrázol. A láda helyzete és annak mozgása minden olvasónak gazdag anyagot nyújt az Úr és népe közötti ösztönző és tanulságos összehasonlításra.
Izráelt vándorlása során mindig a láda vezette /4Móz 10,33/. A felhőoszlop vezetése által haladt Izráel előtt azért, hogy őt az Ígéret földjére vigye. A jó Pásztor nyája előtt halad. Elzászban láttam egy nagy juhnyájat, amely igen érdekes élményt nyújtott. Ahogy ment a pásztor, úgy követték a juhok, ha megállt, a juhok is megálltak.
Kánaán, a nyugalom földje volt. Isten célja Izráel számára, az, hogy a nép ott üljön a fügefa és a szőlő alatt és élvezze a föld gazdag termését. Isten mindnyájunkat nyugalomba akar vezetni. Már e földön szabadok lehetünk a bűntől és szolgaságtól, és pihenhetünk az Ő kebelén. De Jézus Krisztus, a mi frigyládánk, hamarosan elvisz bennünket az örök szombat nyugodalmába /Zsid 4,9/.
A láda volt a középpont, amely körül Izráel élete és tevékenysége lejátszódott /Zsolt 46,5-6/. A tábor közepén állt, és körülötte helyezkedtek el a törzsek. Népe között lakni - mint már korábban láttuk -, ez volt Isten vágya /2Móz 25,8/. Ma is így van ez. "Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" /Mt 18,20/. Ő az, aki a Gyülekezet közepette lakik és jár /Jel 2,1/. Izráel ereje a láda jelenlétén nyugodott. Inogtak és remegtek előtte a népek /1Sám 4,5-7/. Persze csak addig, amíg Izráel engedelmeskedett Istenének.
Izráel biztonsága felbonthatatlanul össze volt kötve a ládával /Józs 3/.
Amikor Izráel át akart kelni a Jordánon, melynek vize abban az évszakban a partokig emelkedett, a láda utat nyitott és biztonságot nyújtott a folyótól a népnek. A papok elől vitték a ládát, és amikor a lábuk a Jordánba merült, a víz kétfelé vált. A láda a Jordán közepén állt, és Izráel száraz lábbal kelt át előtte. Senki sem félt a hullámoktól, amelyek mint hegyek tornyosultak, mert mindenki bizodalma rendíthetetlen volt Isten ládájában. A mi biztonságunkat is a láda szavatolja, éspedig a mi Urunk, akit az ábrázol. Jelenlétében az oroszlánok körülszaglászhatták Dánielt, de meg nem ölhették. Mint az Ő gyermekei, biztosan el vagyunk rejtve a kőszikla hasadékában /2Móz 33,22/. Ameddig a láda itt van a földön, azaz ameddig az Úr az Ő népe között tartózkodik, nem boríthatja el a világot az ítélet hulláma, mint ahogy annak idején a Jordán sem tehetett kárt Izráelben. A láda azonban nem sokára fölemelkedik, és az Úr magával visz bennünket, az Ő népét a fönti Kánaánba, azután az ítélet hullámai sújtják és árasztják el a világot.
A láda a győzelem jelképe.
Hét napon át haladt Izráel előtt, amikor a nép összesen tizenháromszor körüljárta Jerikót /Józs 6,11-20/. Istennél semmi sem lehetetlen /Lk 1,37/. Ő segíthet sok vagy kevés által /1Sám 14,6/. Dávidnak megmondta, ha a szederfák susogását hallod, akkor kell támadnod /2Sám 5,24-25/. Jóllehet a papok Jerikó elfoglalásánál fújták a kürtöket, de a nép mégsem ebben a kürtszóban bízott, hanem csak az Úrban, aki a ládán a kerubok között trónolt. Mi is fújhatjuk önbizalommal telten, emberi módon a mi evangéliumi kürtjeinket, és csodálhatjuk azok hangját, ettől azonban a Sátán egyetlen bástyája sem omlik le. Ez nem jelent semmilyen győzelmet az ellenség fölött, az ördög nevet, mert tudja, hogy emberi ténykedés semmilyen kárt nem okozhat neki, s hogy egyedül, méghozzá saját erőből hiába küzdünk /vö. 1Kor 9,26; 2Tim 2,5/.
A láda egy új szekéren /olv. 1Sám 6,7-12/.
A filiszteusok, akik az Úr kezének súlyos terhét érezték magukon /1Sám 5,6/, visszaküldték a ládát egy új szekéren Izráel földjére. A szekeret két fiatal tehén vontatta, olyanok, amelyek addig még nem voltak járomba fogva. Emberek irányítása nélkül mentek Bét-Semesbe, és nem tértek le az útról. Az Úr keze cselekedte ezt. Ebben a cselekedetben felismerhetjük és megfigyelhetjük Izráel utáni vágyakozását, ahogy maga az Úr szíve vágyik a tévelygők után. Ezt az Úr nagyon hatásosan adja tudtunkra a Lukács 15-ben. Végtelenül nagy az Atya vágyakozása Fia után! Amikor a filiszteusok a ládát elrabolták, azt mondták az emberek: oda van Izráel dicsősége /1Sám 4,22/. Valami hasonlatosat élt át a tékozló fiú, amikor lesüllyedt a disznópásztorságig. De az Úr nemcsak ezt a fiatalembert vezette el az atyai házhoz. Ő még ma is szereti és keresi az Ő népét, és helyreállítja /Jel 3,20/.
A láda az áldások jele volt /2Sám 6,1-11/. Uzza megítéltetése után Dávid félt magával vinni a ládát, de Obed-Edom háza gazdagon megáldatott általa. A Szent, aki a láda által Silóban lakott, egy szérűn tartozkodott. Gondoljunk csak az igére: "Az Örökkévaló a megtört szívűvel lakik" /Ézs 57,15/. Ahol befogadják Őt, ott árad az áldás folyama. Sokan megfosztják magukat az áldástól, mert nem adnak neki helyet sem a szívben, sem a házban. Megkérdezhetem: a te házad is rendelkezésére áll az Úrnak, mint Obed-Edom szérűje? Otthon van-e nálad az Úr, mint Betániában /Jn 11/, vagy éppenséggel egy gyülekezeti hely van nálad, mint Filemonnál /Filem 2/ ? Övéi a te javaid, mint Izráelé, amikor felhívták a szent sátor építésére?
A láda Dávid sátrában /1Krón 15,1; 16,1/. Először Dávid sátrat készített a ládának. Később nagy áldozatot hozott érte, hogy házat, egy templomot építsen számára. A sátorban levő láda azonban egy különös igazságot ábrázol. A sátor a jövevénység jele, és a mi Urunk, mint az igazi láda, idegenben élt a legteljesebb módon. Dávid csak egy sátrat építhetett a láda számára, mert ő harcos volt. A mi helyzetünk is a küzdelem és a jövevénység fogalmaival határozható meg. Úgy vagyunk, mint zarándok, akinek nincs maradandó városa /Zsid 13,14/. De hamarosan mi is, mint egykor a láda, elhagyhatjuk a szent hajlékot és beköltözhetünk a templomba /Jn 14,2-3/.
Hallottuk már, hogy Dávid nagy előkészületeket tett a templom megépítésére, de csak Salamon építhette azt fel.
Az építkezés befejezése után bevitték oda a ládát. A szállítást szolgáló rudakat kivették, mert ezek után már nem szállították a ládát: ez mintegy nyugalomra jutott, nem várt rá több vándorlás. Ez az eljövendő milleniumra, az ezeréves békebirodalomra mutat, ahol megszűnik Izráel minden bolyongása /Ézs 11,9; Jer 31,2; Hab 2,14/. Ugyanez számunkra már ma boldogító tény, hogy mi élő kövekből épült templom vagyunk, és a láda közöttünk van. Hamarosan velünk együtt a nem kézzel csinált szentélybe fog bevonulni, hogy örökké az Ő árnyékában pihenhessünk.
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése