/2Mózes 40/
Amikor eljött az idő teljessége, elküldte Isten az Ő Fiát /Gal 4,4/. És amikor eljött a pünkösd napja, az Atya elküldte a Szent Szellemet /Jn 14,26; Csel 2,1/. És amikor itt lesz az Úr ideje, hogy a Gyülekezetet hazavigye, akkor az Úr éppoly bizonyosan visszajön /Csel 17,31/; és azt nem a bibliakutató vagy valamilyen tévtanító szekta határozza meg, hanem egyedül az Atya. Hasonló volt a helyzet a szent hajlék felállításával is. Minden elő volt készítve az Isten által rendelt napra. Akiknek szíve kész volt, azok szabad akarattal, szorgalommal és töretlenül dolgoztak Isten házán. Az új esztendő első napjára minden készen állt a felállításához.
Az Úr szolgálatában nem szabad időt elvesztegetni, nincs helye mulasztásnak vagy álmodozásnak, hanem szorgalmasan és örömmel kell munkálkodni a nagy "Szombat nap"-ig. Hogy milyen fontos pontosan Isten útmutatása szerint cselekedni, ezt láthatjuk pl. Fülöpnél, akit az Úr a pusztába küldött, hogy szolgáljon a kamarásnak. Ha Fülöp nem lett volna pontos, elveszítette volna élete egyik legnagyobb lehetőségét, ti. hogy a kamarásnak megmutassa az üdvösség útját /Csel 8/. A korai vagy késői cselekvés mulasztási bűn lett volna, és Fülöp elvesztette volna az áldást, a gyümölcsöt és a jutalmat.
A felállítás napja.
Ez a második év első hónapjának első napján történt. Isten olykor magának tartotta fenn ezeket az "első" napokat; pl. Noé egy első hónap első napján tapasztalta meg a nagy szabadulást /1Mózes 8,13/. Ekkor jött ki a bárkából, amely megmentette az özönvíztől, nagy "első" nap volt ez. A hitetlenek mind elpusztultak, de Nóé élt és imádta Istenét /1Mózes 8,20-22/. Izráel az első hónapban vonult ki Egyiptomból. Isten ezt a hónapot rendelte Izráelnek időszámítása kezdetéül /2Mózes 12,2/. Az első hónap elős napján hívta Ezékiás a papokat megszentelésre /2Krón 29,15-17/. Első és legfontosabb feladatának tekintette Isten házának helyreállítását. Az első hónap első napján hagyta el Ezsdrás népével együtt Babilont, hogy újra szolgálhasson Istenének /Ezsd 7,9/. És a hét első napján imádhatjuk az Urat /Csel 20,7/. Ha egy hívő belsőleg elfordult Istentől és a világ Bábelébe költözött, úgy tekintse első kötelességének, hogy visszaforduljon. Először az Úr, először Isten országa! Ne úgy legyen mint Aggeus napjaiban, amikor az Úr háza romokban hevert és Izráel először magának épített szép házakat /Agg 1/.
Isten háza egyes tárgyainak bemutatása.
Amikor minden eszköz készen volt, elvitték Mózeshez. Nagy megtiszteltetés az, valamit hozni az Úrnak. Itt mindazok, akiknek kész volt a szívük elhozták az Úrnak, amit készítettek. És figyeljük meg, hogyan állították elő az egyes tárgyakat. Tökéletesen összeillett minden, semmi sem volt túl rövid vagy túl hosszú, mert minden Isten rendelése szerint készült. Ugyanezt látjuk a templom építésénél is. A hatalmas köveket a bányában faragták ki, és a templomtéren állították össze. Gondosan készítettek el mindent. Isten házában mi is ilyen jól elkészített élő kövek vagyunk? Bésáléel és Aholiáb, a mesterek, a hosszú sor elején mehettek, és őket követték azok az asszonyok és férfiak, akik munkáikat hozták az Úrnak. A frigyládát, amely a szent hajlék legfontosabb tárgya volt, elöl vihették.
Álljunk meg egy pillanatra szellemben, és éljük magunkat bele abba az órába, amikor az Úr előtt megjelenünk. Mit hozhatunk majd neki? Mondhatják-e majd rólunk: "Vigadozással jönnek, kévéiket emelve" /Zsolt 126,6/? Hozunk-e lelkeket, akiket neki nyertünk meg? Szülők hozzák gyermekeiket, akiket világító példamutatásuk által vezethettek Istenhez. Ott minden nyilvánvalóvá lesz, amit érte cselekedtünk.
A hűséges gondnok.
Ez nyilván Mózes volt. Itt áll előttünk a szent sátor felállításánál, mint az egyetlen cselekvő személy. Már a 39. részben tízszer fordul elő ez a kifejezés: "...ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek." Ugyanezt olvassuk a szent hajlék felállításakor a 40. részben, a 16.19.21.23.25.27.29.32. versekben. Minden készen volt a felállításhoz. A hajlék előállítása és felállítása Izráel dolga volt, de a kész lakásba való beköltözés Isten kegyelmes leereszkedése volt. Ő csak oda költözik, ahol mindent megtesznek úgy, ahogy megparancsolta azt.
A Zsidók 3,2-6-ot a Szent Szellem kétségtelenül a 2Mózes 40-re vonatkoztatja. Az a hely az Úrról beszél: "Aki hű ahhoz, aki Őt rendelte, mint ahogy Mózes is hű volt egész házában. Ő ugyanis nagyobb dicsőségre volt méltó, mint Mózes, amennyivel nagyobb tisztessége van a ház készítőjének a háznál magánál. Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az. Mert Mózes is hű volt egész házához, mint szolga, az elmondandók bizonyságtételére. Krisztus ellenben, mint Fiú a maga háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha ugyan a bizalmat és a reménységgel való dicsekedést végig szilárdan megtartjuk."
Tárgyalásunk folyamán sokféle sajátosságban láttuk megrajzolva az Urat. Mózest a ház szolgájának nevezi az Ige, az Urat azonban a ház Fiának. Mózes csupán Krisztus előképe, és helyesen tesszük, ha Mózes helyett Krisztust olvasunk, és mindenekelőtt mindenben Őt látjuk /Kol 1,15/.
A szent sátor építésénél mindent úgy tettek, "ahogy az Úr parancsolta". A mi Mózesünk, Jézus Krisztus hű volt egész háza felett. Teljesen megfelelt Isten jótetszésének. Tudatta velünk az Atya nevét. Meghalt övéiért, megtisztította, megszentelte és felkente őket. Ő maga volt a "tökéletesebb, nem emberi kéz által csinált hajlék", amelynek ugyanakkor szolgája is volt. A mi Urunk egy személyben volt minden. Ő volt az áldozatot végző, a pap, az áldozat, a hajlék és a hajlék ura! Ó, de csodálatra méltó az Úr! És te, ó Uram, enyém vagy, szeretsz engem és értem élsz! Hiszen övéi közül a legkisebbnek is szabad mondani és Pállal együtt felkiáltani: "Aki szeretett engem és önmagát adta értem" /Gal 2,20/.
A Zsidók 3,1-ben ezt olvassuk "Figyeljetek... Krisztus Jézusra", akin Isten teljes jótetszése nyugszik. A tizennyolcszor ismételt kifejezés "Mózes mindent úgy cselekedett, ahogy az Úr parancsolta", azt mutatja, hogy milyen tökéletesen Isten gondolata szerint készítettek mindent; ő úgy cselekedett, mint engedelmes szolga. Ha már a szolga ilyen figyelemre méltó, milyen lehet a ház ura? A végtelenül Nagyobb!
A szent sátor csodálatos előképe és bizonyítéka annak, amit Isten kegyelme, ereje és bölcsessége által cselekedni lehet. Ugyanakkor előképe Isten nagy hűségének is, aki, mint látjuk, a valódi hajlék /5Móz 33,27/. Ahogy ott minden Isten terve és előírása szerint valósult meg, úgy teljesítette be a mi Urunk az egész üdvtervet, minden arra vonatkozó jövendölést, minden előképet és ígéretet, sőt többet, az egész törvényt. A kereszten Isten elé helyezte az elvégzett művet, és íme, minden úgy volt, ahogy az Úr parancsolta. Krisztus feltámadása és helye Isten jobbján, Isten tökéletes elismerését jelenti számára, ahogy a szent hajlékot elismerte azáltal, hogy betöltötte azt dicsőségével. Mi pedig az Ő munkájának gyümölcse vagyunk, miközben sok lelket vezet a dicsőségbe.
Maradjunk még egy kicsit a tízszer elhangzott kifejezés mellett: "ahogy az Úr parancsolta". János 2,5-ben ez van megírva: "Amit mond nektek, megtegyétek". Dicsőítheti-e Istent ilyen bennünk levő engedelmesség is? A 2Mózes 39,40-ben tizennyolcszor fordul elő a "parancsolta" kifejezés, de mi itt csak hét ilyen, Isten által elvárt engedelmességet nevezünk meg. Ezeket tisztán a gyakorlati életből vesszük.
1/ Úgy jövünk-e össze, ahogy az Úr parancsolta, csakis az Ő nevében, az Ő Igéjéhez, az Ő asztalához az Írás útmutatása szerint, és nem mulasztjuk-e el sohasem az összejöveteleket /Csel 2,41-47; Zsid 10,25/?
2/ Úgy szeretjük-e egymást, ahogy az Úr szeretett minket /Ef 5,2/?
3/ Úgy imádkozunk-e, ahogy Ő parancsolta /Mt 6,6; 1Tim 2,1-2/?
4/ Odaadjuk-e mindazt az Úrnak, ami az övé /Mal 3,10; 1Kor 16,1-2/?
5/ Méltóképpen járunk-e /1Jn 2,6/?
6/ Teljes odaadással szolgáljuk-e Őt /Mt 20,2; Ef 2,10/?
7/ Odaszánjuk-e az Isten által elvárt áldozatot /Róm 12,1-2/?
Kielégített vágyakozás.
Isten vágyának, ahogy azt kifejezi a 25,8-ban: "Készítsenek nekem szent hajlékot, hogy közöttük lakozzam", eleget tettek. Izráel népe örömmel teljesítette Isten akaratát, mindent megtett, hogy Isten közötte lakhasson. Elkészültek az Isten beköltözését szolgáló utolsó munkálatok. A hajlékot felkenték, tehát beköltözhetett a Felkent. Mondhatjuk a zsoltáríróval: "Emeljétek föl fejeteket ti kapuk, hogy bemehessen a dicsőség királya" /Zsolt 24,7/.
Két neve van a szent sátornak ebben a fejezetben: "hajlék" és "gyülekezet sátra". Isten birtokba vette a hajlékot, és állandóan a kerubok között uralkodott népe felett. Ugyanakkor olyan volt, mint egy apa, aki gondoskodik gyermekeiről. A második kifejezés, "gyülekezet sátra" is jelentős. A háromszor szent lehetőséget teremtett, hogy a bűnös néppel érintkezzen, anélkül, hogy annak meg kelljen halnia. Hogy miként tette ezt lehetővé, erre tanít bennünket a rézoltár és a rézből készült mosdómedence. Azt is tudjuk azonban, hogy mindezek csak előképek. De mikor jön el a valóság? Az előfeltételek a kereszten, ezen a tökéletes rézoltáron teljesedtek be. Az Írás így szól a Jelenések 21,3-ban: "Íme, újjá teszek mindent". Csak az idők teljességében fog Isten vágya maradéktalanul kielégülni, amikor tökéletes harmóniában lakhat az emberek között, Krisztusnak és Istennek országában. Akkor, amikor a Sátán és követői a tűznek tavába kerülnek, és végbement az utolsó ítélet /Jel 20,11-15/. A szent sátor mindenekelőtt arról tesz bizonyságot, amit Isten a szívében hordott kezdettől fogva népével kapcsolatban. Amit most még gyenge, hiányos szimbólumként mutat be, az hamarosan valósággá lesz az eljövendő világban, ahol az Ő dicsősége nem lesz egy kis helyiségre korlátozva, hanem az egész világot be fogja tölteni. Ó, nagy nap, várjuk jöttödet forró vágyakozással!
De ne feledkezzünk el a jelenetről! Ahogyan Isten egykor a szent hajlékban lakott, és az Ő Fiának testében /2Kor 5,19/, abban a testben, amelyet Fia számára készített, úgy vágyik most arra, hogy benned és bennem lakjon, és hogy az Ő dicsőségét bennünk és általunk nyilváníthassa ki /Fil 1,20/.
Felejthetetlen látvány.
Amikor Mózes befejezte a hajlék felállítását, és minden készen volt Isten beköltözéséhez, megjelent az Úrnak dicsősége. Jövetelét egyedül Ő határozza meg, de vágyik arra, hogy övéi készen fogadják Őt. Mennyire csodálkozhattak, különösen az építésvezetők, de éppen úgy az egész nép is, ezen az egyedülálló eseményen. Ugyanakkor a munkatársak mind láttak valamit abból, amivel hozzájárultak Isten hajlékához. Mások, akik semmit sem tettek, szégyenkezve állhattak ott. Egyik látta az aranyát, másik az ezüstjét, a rezet vagy az odaajándékozott drágakövet, és így tovább. Bizonyára mindnyájan leborultak imádatban, ahogy a későbbi időkben pl. Ezékiel /Ez 43,3/.
Hamarosan a mi házunk is elkészül, az utolsó élő kő is beilleszkedik az épületbe, és az Úr eljön az Ő templomába. Ott mi is meglátjuk, hogy mivel járulhattunk hozzá. "Nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről, és a szeretetről, amelyet tanúsítottatok az Ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek" /Zsid 6,10/. De még mindig van alkalmunk építeni, mert az épület még nem teljes. A mező jóllehet kész az aratásra, de sok munkás hiányzik még, olyanok, mint Mózes, Bésáléel, Aholáb és mások. Hamarosan be lesz illesztve az utolsó kő is, és akkor eljön az Úr a felhőkben az Ő templomához, hogy elsőként hazavigye a Gyülekezetet /1Tesz 4,13-18/. A nagy nyomorúság után azonban hatalommal és dicsőségben eljön népéhez, Izráelhez, velünk, az övéivel, és a szent angyalokkal /Jel 17; 19,11-16/. Addig azonban ez az ige érvényes: "Kereskedjetek /munkálkodjatok/, amíg vissza nem jövök" /Lk 10,13/.
Többé nem jövevények /Ef 2,19/.
Egy évvel azelőtt Izráel még szegény, elnyomott, sóhajtozó rabszolganép volt. Isten megszabadította őt hatalmas karja által. Izráel népe az engesztelés vére által több lett, mint megszabadított, arra méltatott, hogy Isten háza népévé legyen. Isten abban a házban lakott közötte, amelyet a nép neki készített. Milyen szeretet és kegyelem csendül ki az ígéretből, hogy többé nem jövevények, hanem Isten polgártársai és családtagjai lehetnek, szent templommá épülve /Ef 2,19-22/! Ahogy a szent hajlék arany deszkái a gyülekezet sátrát képzeték, úgy képezi ezt ma az élő Isten Gyülekezete. E pillanatban még jövevények vagyunk a földön, de a mi kezünkben is ott a zarándokbot, mint Izráelében, amikor kivonult az idegenből, és nemsokára felköltözünk a mennyei Sionba. Kedves olvasó, közöttünk vagy-e te is?
Szellemi járásunk.
A szent hajlék nem maradt mindig ugyanazon a helyen, mert ahogy hallottuk, Isten háza szállítható volt. A felhő fölemelkedett, és ez volt az útrakelés jele /36-38/. A mi szellemi mozgásunk is fentről van meghatározva. Szellemi vezetésre vágyunk, ez pedig így hangzik: "Nézz Jézusra" /Zsid 12,2/. Vagy pedig így: "Szemeimmel tanácsollak téged" /Zsolt 32,8/. Kövesd Őt hódolattal, és minden döntésedben biztos leszel. Legyen az párválasztás, hivatásválasztás, lakóhelyváltoztatás, vagy éppen amikor az Úr szolgálatába hív, mint Barnabást és Pált /Csel 13,2/. Elmondhatod majd Dáviddal együtt: "Az igazság ösvényein vezet az Ő nevéért" /Zsolt 23,3/.
Nyugodjunk, ha Ő nyugszik, de amikor a felhő útrakel, mi is menjünk, még ha olyan jó is lenne maradni, mint egykor Élimben. Az Úr azt mondta Péternek: "Amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahová akartál, de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod" /Jn 21,18/. Csak akkor van boldog bizonyosságunk, ha hűségesek maradunk Őhozzá. A Zsoltár így fejezi ki ezt: "Tudjátok meg, hogy az Úr csodálatosan vezeti az Ő szentjeit" /4,4/.
Georg R. Brinke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése